Common use of Kiegészítő tájékoztatás Clause in Contracts

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 3 contracts

Samples: Közbeszerzési Dokumentumok, Közbeszerzési Eljárás, Közbeszerzési Dokumentumok

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre Részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban részvételi felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőlajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi Részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb 4 nappal kell megadni a Kbt. 45. §. (2) bekezdés alapján. Ajánlatkérő a Részvételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a (2) bekezdés szerinti határidőben nem tudja megadni. AjánlatkérőA Részvételi határidő meghosszabbításáról haladéktalanul, írásban és egyidejűleg értesíteni kell valamennyi gazdasági szereplőt, amely az eljárás iránt érdeklődését az ajánlatkérőnél jelezte. A Kbt. 45. § (3) bekezdése alapján, ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a (2) bekezdésben foglalt válaszadási határidőt megelőző harmadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia, de megadhatja, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a későn érkezett kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő . Az ajánlatkérő - ha a válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, rendelkezésre - ilyenkor is élhet a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet bekezdésben foglaltak szerint a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező(k) figyelmét, hogy ha Ajánlatkérő a Dokumentáció rendelkezésre bocsátását követően észleli, akár saját maga, akár Részvételre jelentkezői észrevétel, vagy akár kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli megkérés alapján, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette felDokumentáció valamely eleme eltér a Részvételi Felhívástól, valamint vagy akár a Kbt.-vel nincs összhangban, Ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatás formájában közli az Részvételre jelentkezőkkel, hogy válaszát a Dokumentáció ezen – az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megAjánlatkérő által pontosan megjelölt – eleme, előírása semmis; a Részvételi felhívásban leírtak az irányadók. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt Dokumentáción belül ugyanaz az ajánlatkérő adat, információ több ponton eltérően szerepel, Ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatást is adtájékoztatás nyújtásával közli Részvételre jelentkezőkkel, hogy az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések adatok, információk közül melyik a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre megfelelő és megválaszolásramelyiket kell semmisnek tekinteni. A kiegészítő tájékoztatás(ok)semmis adatot, információt a közbeszerzési eljárásban, továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban közbeszerzési szerződésben nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meglehet alkalmazni.

Appears in 2 contracts

Samples: Participation Call and Documentation, Participation Call and Documentation

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a jelen közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, ajánlattevő lehet - a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlattétel érdekében - az eljárást megindító felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől (A kérdéseket ajánlatkérő nevében eljárótól) a következő kapcsolattartási pontokon: Ajánlatkérő a beérkező kérdések gyorsabb megválaszolása érdekében kéri, hogy azok minden esetben szerkeszthető word formátumban is kerüljenek megküldésre a fenti e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) mail címre. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi kérés beérkezését követően a lehető leghamarabb, valamint az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb hat nappal kell megadni. AjánlatkérőHa a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti határidőt megelőző negyedik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek csak akkor kell megadnia, ha úgy ítéli mega tájékoztatás elkészítése és megküldése még az ajánlattételi határidő letelte előtt lehetséges. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, hogy ha egy gazdasági szereplő a kérdés megválaszolása dokumentációt nem váltotta ki és kiegészítő tájékoztatás kérés keretében nem adja meg azon elérhetőségeit, melyekre a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükségeskiegészítő tájékoztatás megadását várja és ezáltal Ajánlatkérő nem képes a tájékoztatás célszemélyhez történő megküldésére (vagy téves címre küldi meg a tájékoztatást). A kiegészítő tájékoztatás(ok) a xxxx://xxx.xxx.xx honlapról letölthető(k) és onnan érhető(k) el, azonban az(ok) nem vehető(k) át nyomtatott példányban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelajánlatkérő székhelyén. Ajánlatkérő a honlapon történő közzététellel egyidejűleg a kiegészítő tájékoztatás tájékoztatást teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg terjedelemben közvetlenül megküldi az ajánlati dokumentáció letöltését visszaigazoló valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatást a gazdasági szereplők azonos feltételek mellett kapják meg írásban, telefax útján és/vagy e-mailben a dokumentáció kérése vagy a kérdésfeltevés során feltüntetett telefaxszámra és/vagy e-mail címre. A kiegészítő tájékoztatás megadása során akkor minősül kézbesítettnek, ha a gazdasági szereplő a kiegészítő tájékoztatást akár telefax, email, vagy akár személyes kézbesítés útján megkapta, vagy szabályszerű értesítés mellett nem vette át. A kiegészítő tájékoztatások kézhezvételét az ajánlatkérő nem jelöli megajánlattevőknek haladéktalanul vissza kell igazolniuk. Kérjük a Tisztelt Ajánlattevőket, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megválaszok megérkezéséről a 2.1. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. pontban megjelölt címek valamelyikére küldjenek visszajelzést! A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőkénthogy olyan telefax-elérhetőséget vagy e-mail címet adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ugyancsak a gazdasági szereplő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte megidőben az arra jogosulthoz kerüljön.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozói Szerződés, Vállalkozói Szerződés

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a az adott közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, lehet – a Kbt. 56. §-ában foglaltaknak megfelelően – a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban közbeszerzési dokumentumban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőlajánlatkérő képviseletében eljáró szervezettől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő az ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadnilegkésőbb négy nappal megadja. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy A kiegészítő tájékoztatás kérést: o fax útján a kérdés megválaszolása +00 00000000 telefax számra és elektronikus úton (e-mail) szerkeszthető formában (pl. Microsoft Office Word formátumban) a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, xx@xxxxxxxxxxx.xx címre vagy o elektronikus úton – figyelemmel a Kbt. 5241. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet bekezdésben foglaltakra – a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelxx@xxxxxxxxxxx.xx címre kell megküldeni, a levél tárgyában feltüntetve a következő szöveget: „Kiegészítő tájékoztatás kérés”. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg körében érkező kérdéseket és a kérdésekre adott válaszokat a megadott honlapon (xxxx://xxxxxxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxx) az eljárás megnevezése alatt teszi közé. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az előzőek szerint írásban feltett kérdés(ek)re adott válasz(oka)t tartalmazó tájékoztatás a közbeszerzési dokumentum szerves részét képezi, a tájékoztatásban rögzítettek részvételi jelentkezésbe történő beépítése valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számárajelentkező számára kötelező. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi köteles a jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőkéntnyilatkozni arról, hogy a részvételi jelentkezése elkészítése során a kiegészítő tájékoztatás tartalmát tájékoztatásokat figyelembe vette (3. számú melléklet szerint). Az Ajánlatkérőt nem ismerte megkötik a hivatalos kiegészítő tájékoztatásokon túl, akár szóban, akár írásban közölt olyan magyarázatok és felvilágosítások, amelyeket alkalmazottai, vagy képviselői illetéktelenül tettek meg az eljárás folyamán.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentum

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb négy nappal adja meg. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a részvételi határidő lejártát megelőző nyolcadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy vagy a kérdés megválaszolása kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreKözbeszerzési Dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelfoglaltakat is értelemszerűen alkalmazza. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát a részvételi felhívás I.3) pontjában megjelölt honlapon hozzáférhetővé teszi, illetve egyidejűleg küldi meg megküldi valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. 1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Zrt. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására egyebekben a Kbt. 56. §-ban foglaltak értelemszerűn irányadók.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplőAjánlattevőknek a Kbt. 114. § (6) és a Kbt. 56. §-ban foglalt rendelkezések alapján lehetőségük van a KD-val kapcsolatban magyar nyelven, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban kizárólag írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet kérni. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlatkérőtőlajánlattevő részletesen tanulmányozza az AF és a KD tartalmát és értelmezi azt. (A kérdéseket számára nem egyértelmű kikötéseket, előírásokat és meghatározásokat illetően a Kbt.-ben meghatározott jogai alapján további tájékoztatást kérhet, és így a kapott válaszokat figyelembe véve állítja össze ajánlatát. Ennek módja a következő: amennyiben az AF-fel, a KD-val, a megvalósítandó feladatokkal stb. kapcsolatban az ajánlattevőknek bármiféle kérdésük merül fel, azt írásban tehetik fel az ajánlatkérő számára. Az írásban, illetve faxon megküldött kérdéseket, e-mail-ben, mailben is el kell küldeni az eljárást megindító felhívás I.1) pontjában meghatározott kapcsolattartási pontra szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-word formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást változatban is. Ajánlatkérő a részvételi valamennyi beérkezett kérdésre – az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérőidőben, ha úgy ítéli megde legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtt 6 nappal – oly módon fog írásban válaszolni, hogy a kérdés megválaszolása kérdéseket (a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz kérdező személyének feltüntetése nélkül) és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreválaszokat egyidejűleg megküldi minden gazdasági szereplőnek, aki addig a KD elektronikus elérését igazoló formanyomtatványt visszaküldte, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megKD elektronikus elérését igazoló formanyomtatványt később visszaküldendőknek pedig rendelkezésére bocsátja. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is adválaszlevelet küld meg az ajánlattevők részére, az egyes tájékoztatásokat azokat folyamatos sorszámozással látja el. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet az ajánlatkérőre meghatározott válaszadási határidőt megelőző negyedik napnál régebben nyújtják be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kell megadnia. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok)tájékoztatások, továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok KD részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők kötelezően alkalmazandók és figyelembe veendők az ajánlattevők számára. A részvételre jelentkező Az ajánlatkérő, az ajánlatkérő képviselője, valamint a gazdasági szereplők és képviselőik közötti bárminemű kommunikáció írásban történhet az AF-ban meghatározott kapcsolattartási pontokon. Ajánlattevő bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében ajánlatában nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentum

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a jelen közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, ajánlattevő lehet - a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlattétel érdekében - az ajánlati felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőlajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi kérés beérkezését követően a lehető leghamarabb, valamint az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb hat nappal kell megadni. AjánlatkérőHa a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti határidőt megelőző negyedik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek csak akkor kell megadnia, ha úgy ítéli mega tájékoztatás elkészítése és megküldése még az ajánlattételi határidő letelte előtt lehetséges. Bármely gazdasági szereplő, hogy a kérdés megválaszolása aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet - a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükségesajánlattétel érdekében - az ajánlati felhívásban, azonban valamint a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ésszerű időben ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől a következő kapcsolattartási pontokon: Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, ha egy gazdasági szereplő a dokumentációt nem váltotta ki és kiegészítő tájékoztatás kérés keretében nem adja meg azon elérhetőségeit, melyekre a kiegészítő tájékoztatás megadását várja és ezáltal Ajánlatkérő nem képes a tájékoztatás célszemélyhez történő válaszadáshoz és megküldésére (vagy téves címre küldi meg a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésretájékoztatást). A kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát hozzáférhetővé kell tenni, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelilletve meg kell küldeni valamennyi gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás tájékoztatás(ok)at teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre terjedelmében közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során elektronikus úton elérhetővé teszi az ajánlatkérő nem jelöli megnevében eljárni jogosult szervezet honlapján (xxxx://xxx.xxx.xx), hogy ezen belül a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is adxxxx://xxx.xxx.xx/xx/xxxxx-xxxx-xxxxxxxxx” elérhetőség alatt, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhateljárás tárgyával azonosítva. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése a fenti honlapról letölthető(k) és onnan érhető(k) el, az(ok) nem vehető(k) át nyomtatott példányban az érdekelt ajánlatkérő székhelyén. A kiegészítő tájékoztatás(ok) letöltésének visszaigazolása az eljárásban való részvétel feltétele. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az alvállalkozónak kell letöltenie és ezt a dokumentáció mellékletét képező kitöltött és cégszerűen aláírt visszaigazoló adatlap ajánlatkérőnek történő haladéktalan megküldésével (faxon, e-mailen) kell igazolnia. A kiegészítő tájékoztatást a gazdasági szereplők – külön kérés esetén -azonos feltételek mellett megkapják írásban, telefax útján és/vagy e-mailben is a dokumentáció kérése vagy a kérdésfeltevés során feltüntetett telefaxszámra és/vagy e-mail címre. A kiegészítő tájékoztatás akkor minősül kézbesítettnek, ha a gazdasági szereplő a kiegészítő tájékoztatást akár telefax és/vagy email, vagy akár kiegészítő tájékoztatás(ok) fentiek szerint történő letöltése útján megkapta. A kiegészítő tájékoztatások kézhezvételét az ajánlattevőknek haladéktalanul vissza kell igazolniuk. Kérjük a Tisztelt Ajánlattevőket, hogy a válaszok megérkezéséről a 2.4. pontban megjelölt címek valamelyikére küldjenek visszajelzést! A gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőkénthogy olyan telefax-elérhetőséget vagy e-mail címet adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ugyancsak a gazdasági szereplő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte megidőben az arra jogosulthoz kerüljön.

Appears in 1 contract

Samples: Egyedi Adásvételi Szerződés

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, Az Ajánlattevő a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlattétel érdekében az ajánlattételi felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban Dokumentumok foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőlajánlatkérőtől a Kbt. (A kérdéseket evonatkozó rendelkezései szerint. Amennyiben az Ajánlattételi felhívásban illetve a Közbeszerzési Dokumentumokban előírtakkal, a megvalósítandó feladatokkal, stb. kapcsolatban az ajánlattevőnek kérdése merül fel, a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet írásban, jelen Közbeszerzési Dokumentumok I/5. pontjában rögzített módon az EKR-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A ben kell megküldeni ajánlatkérőnek. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi határidő lejárta előtt kérés beérkezését követően ésszerű időben köteles megadnihatáridőn belül, a Kbt. Ajánlatkérő114. § (6) bekezdésében foglaltak szerint adja meg úgy, hogy a kérdéseket (a kérdező személyének feltüntetése nélkül) és a válaszokat egyidejűleg megküldi minden Ajánlattevőnek. Az ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez ajánlattételhez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi él az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére[Kbt. 114. § (6) bekezdés]. A közbeszerzési eljárás során az Ajánlattevő csak az EKR-ben kérhet tájékoztatást az Ajánlatkérőtől, így pl. telefonon, e-mailen stb. érkező kérdésekre az esélyegyenlőség elvének megfelelően Ajánlatkérőnek nem áll módjában választ adni. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a pontosításaia Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők kötelezővé válnak az ajánlattevők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Szerződés

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb négy nappal adja meg. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a részvételi határidő lejártát megelőző nyolcadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy vagy a kérdés megválaszolása kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreKözbeszerzési Dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelfoglaltakat is értelemszerűen alkalmazza. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát a részvételi felhívás I.3) pontjában megjelölt honlapon hozzáférhetővé teszi, illetve egyidejűleg küldi meg megküldi valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására egyebekben a Kbt. 56. §-ban foglaltak értelemszerűn irányadók. Ajánlatkérő az 1. rész „BDV vezérlési alkatrészek 1” 729-030, 729-069, 729-145, 729-196, 729-395 tételszámú alkatrészei esetében, valamint a 2. rész „BDV vezérlési alkatrészek 2” 725-198, 727-813U tételszámú alkatrészei tekintetében biztosítja a Gazdasági Szereplők részére mintadarabok megtekintését, melyekről méretet vehetnek, valamint vázlatrajzot is készíthetnek, de konzultáció nem történik. A helyszíni bejáráson részvételre jelentkezőnként maximum 2 fő vehet részt. A helyszíni bejáráshoz a részvételre jelentkezők legkésőbb a helyszíni bejárás időpontját megelőző 2 munkanappal korábban kötelesek megadni (a részvételi felhívás I.1) pontjában megadott kapcsolattartó részére írásban megküldve) a bejáráson részt vevők nevét és valamely személyazonosításukra alkalmas okiratuk számát.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, A Pályázó – a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlattétel érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban pályázati kiírásban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőla Kiírótól a pályázat benyújtásának határidejét megelőző 10. napig. Minden ilyen tájékoztatási kérelmet elektronikus levél formájában (A kérdéseket e-mail-ben) kell eljuttatni a jelen kiírás II.1. pontjában meghatározott címre, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) amelyen fel kell tüntetni a pályázati eljárás tárgyát. A Pályázó kizárólagos felelőssége, hogy a tájékoztatási kérelme megfelelő határidőben megérkezzen a megadott címre. A fent közölt határidő után benyújtott kérelmekre válasz nem adható. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadniKiíró a pályázat benyújtásának határidejét megelőző 3. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő munkanapig azonos tartalommal megküldi minden ismert pályázó részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása tájékoztatást az ismert pályázók azonos feltételek mellett kapják meg írásban, elektronikus levél útján a dokumentáció megvásárlása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásrafeltüntetett elektronikus levélcímre. A kiegészítő tájékoztatás(ok)tájékoztatás akkor minősül kézbesítettnek, továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai ha a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek Kiíró a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhatkiegészítő tájékoztatást elektronikus levél formájában a Pályázók részére megküldte. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelősségetájékoztatás nem eredményezheti a pályázati felhívásban, ezért valamint a kiírásban foglaltak módosítását. A kiegészítő tájékoztatások kézhezvételét a pályázóknak haladéktalanul vissza kell igazolniuk. A kiegészítő tájékoztatások kézhezvétele visszaigazolásának elmulasztása esetén a Pályázó nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőkéntarra, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát tájékoztatásokat nem ismerte megkapta meg hiánytalanul határidőre. A Kiíró által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a pályázati kiírás részévé válnak.

Appears in 1 contract

Samples: Public Service Contract

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre Részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban részvételi felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőlAjánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi Részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, legkésőbb 4 nappal kell megadni a Kbt. 5256. §. (2) bekezdés alapján. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja a (2) bekezdés szerinti határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, ajánlatkérő köteles meghosszabbítani a részvételi határidőt. A Kbt. 56. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő bekezdése alapján, ha a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részéreiránti kérelmet a (2) bekezdésben foglalt válaszadási határidőt megelőző harmadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. A Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező(k) figyelmét, hogy ha Ajánlatkérő a Dokumentáció rendelkezésre bocsátását követően észleli, akár saját maga, akár Részvételre jelentkezői észrevétel, vagy akár kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli megkérés alapján, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette felDokumentáció valamely eleme eltér a Részvételi Felhívástól, valamint vagy akár a Kbt.-vel nincs összhangban, Ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatás formájában közli a Részvételre jelentkezőkkel, hogy válaszát a Dokumentáció ezen – az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megAjánlatkérő által pontosan megjelölt – eleme, előírása semmis; a Részvételi felhívásban leírtak az irányadók. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt Dokumentáción belül ugyanaz az ajánlatkérő adat, információ több ponton eltérően szerepel, Ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatást is adtájékoztatás nyújtásával közli Részvételre jelentkezőkkel, hogy az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések adatok, információk közül melyik a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre megfelelő és megválaszolásramelyiket kell semmisnek tekinteni. A kiegészítő tájékoztatás(ok)semmis adatot, információt a közbeszerzési eljárásban, továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban közbeszerzési szerződésben nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meglehet alkalmazni.

Appears in 1 contract

Samples: Participation Call and Documentation

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb négy nappal adja meg. 1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Zrt. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a részvételi határidő lejártát megelőző nyolcadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy vagy a kérdés megválaszolása kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreKözbeszerzési Dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelfoglaltakat is értelemszerűen alkalmazza. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát a részvételi felhívás I.3) pontjában megjelölt honlapon hozzáférhetővé teszi, illetve egyidejűleg küldi meg megküldi valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására egyebekben a Kbt. 56. §-ban foglaltak értelemszerűn irányadók.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb négy nappal adja meg. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a részvételi határidő lejártát megelőző nyolcadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy vagy a kérdés megválaszolása kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreKözbeszerzési Dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelfoglaltakat is értelemszerűen alkalmazza. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát a részvételi felhívás I.3) pontjában megjelölt honlapon hozzáférhetővé teszi, illetve egyidejűleg küldi meg megküldi valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. 1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Zrt. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására egyebekben a Kbt. 56. §-ban foglaltak értelemszerűn irányadók.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb négy nappal adja meg. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a részvételi határidő lejártát megelőző nyolcadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy vagy a kérdés megválaszolása kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreKözbeszerzési Dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelfoglaltakat is értelemszerűen alkalmazza. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát a részvételi felhívás I.3) pontjában megjelölt honlapon hozzáférhetővé teszi, illetve egyidejűleg küldi meg megküldi valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. 1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő Ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg. Kiegészítő tájékoztatás nyújtására egyebekben a Kbt. 56. §-ában foglaltak értelemszerűen irányadók.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki Gazdasági szereplőknek a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében Kbt. 56. §-ban foglalt rendelkezések alapján lehetőségük van a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal dokumentumokkal kapcsolatban magyar nyelven, kizárólag írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet kérni. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlatkérőtőlajánlattevő részletesen tanulmányozza az AF és a KD tartalmát és értelmezi azt. A számára nem egyértelmű kikötéseket, előírásokat és meghatározásokat illetően a Kbt.- ben meghatározott jogai alapján további tájékoztatást kérhet, és így a kapott válaszokat figyelembe véve állítja össze ajánlatát. Ennek módja a következő: amennyiben az AF-fel, a KD-val, a megvalósítandó feladatokkal stb. kapcsolatban az ajánlattevőknek bármiféle kérdésük merül fel, azt írásban tehetik fel az ajánlatkérő számára. Az írásban, illetve faxon megküldött kérdéseket e-mailben is el kell küldeni az eljárást megindító felhívás I.1) pontjában meghatározott kapcsolattartási pontra szerkeszthető (A kérdéseket pl.: word formátum) változatban is. Amennyiben az ajánlattevő levélben, vagy faxon küldi meg a kérdését, köteles azt e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) ben is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást elküldeni. Ajánlatkérő a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli megvalamennyi beérkezett kérdésre oly módon fog írásban válaszolni, hogy a kérdés megválaszolása kérdéseket (a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz kérdező személyének feltüntetése nélkül) és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreválaszokat egyidejűleg megküldi minden gazdasági szereplőnek, ezzel egyidejűleg a KD elektronikus elérési helyén is elérhetővé teszi, aki addig a KD elektronikus elérését igazoló formanyomtatványt visszaküldte, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megKD elérését igazoló formanyomtatványt később visszaküldendőknek pedig rendelkezésére bocsátja. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is adválaszlevelet küld meg az ajánlattevők részére, az egyes tájékoztatásokat azokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok)tájékoztatások, továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok KD részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők kötelezően alkalmazandók és figyelembe veendők az ajánlattevők számára. A részvételre jelentkező Az ajánlatkérő, az ajánlatkérő képviselője, valamint a gazdasági szereplők és képviselőik közötti bárminemű kommunikáció írásban történhet az AF-ban meghatározott kapcsolattartási pontokon. Ajánlattevő bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében ajánlatában nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőkénttájékoztatásra vonatkozó további szabályokat a Kbt. 56. §-a tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte Kbt-ben előírt tájékoztatásokat csak az érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek küldi meg. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az érdeklődését a jelen Közbeszerzési Dokumentáció 1.4. pontjában részletezett adatok megküldésével írásban jelzi.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentáció

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a jelen közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, ajánlattevő lehet - a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlattétel érdekében - az ajánlati felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőlajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi kérés beérkezését követően a lehető leghamarabb, valamint az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb hat nappal kell megadni. AjánlatkérőHa a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti határidőt megelőző negyedik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek csak akkor kell megadnia, ha úgy ítéli mega tájékoztatás elkészítése és megküldése még az ajánlattételi határidő letelte előtt lehetséges. Bármely gazdasági szereplő, aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet - a megfelelő ajánlattétel érdekében - az ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől a következő kapcsolattartási pontokon: Ajánlatkérő a beérkező kérédsek gyorsabb megválaszolása érdekében kéri, hogy azok minden esetben szerkeszthető word formátumban is kerüljenek megküldésre a kérdés megválaszolása fenti e-mail címre. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, ha egy gazdasági szereplő a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükségesdokumentációt nem váltotta ki és kiegészítő tájékoztatás kérés keretében nem adja meg azon elérhetőségeit, azonban melyekre a kiegészítő tájékoztatás megadását várja és ezáltal Ajánlatkérő nem képes a tájékoztatás célszemélyhez történő megküldésére (vagy téves címre küldi meg a tájékoztatást). A kiegészítő tájékoztatás(ok) a xxxx://xxx.xxx.xx honlapról letölthető(k) és onnan érhető(k) el, az(ok) nem vehető(k) át nyomtatott példányban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelajánlatkérő székhelyén. Ajánlatkérő a honlapon történő közzététellel egyidejűleg a kiegészítő tájékoztatás tájékoztatást teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg terjedelmeben közvetlenül megküldi az ajánlati dokumentáció letöltését visszaigazoló valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása tájékoztatást az gazdasági szereplők azonos feltételek mellett kapják meg írásban, telefax útján és/vagy e-mailben a dokumentáció letöltése során megadott telefaxszámra és/vagy e-mail címre, továbbá Ajánlatkérő honlapján is elérhető . A kiegészítő tájékoztatások kézhezvételét/letöltését az ajánlatkérő nem jelöli megajánlattevőknek haladéktalanul vissza kell igazolniuk. Kérjük a Tisztelt Ajánlattevőket, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megválaszok megérkezéséről a 2.4. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. pontban megjelölt címek valamelyikére küldjenek visszajelzést! A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőkénthogy olyan telefax-elérhetőséget vagy e-mail címet adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ugyancsak a gazdasági szereplő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte megidőben az arra jogosulthoz kerüljön.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplőAjánlattevőknek a Kbt. 114. § (6) és a Kbt. 56. §-ban foglalt rendelkezések alapján lehetőségük van a KD-val kapcsolatban magyar nyelven, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban kizárólag írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet kérni. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlatkérőtőlajánlattevő részletesen tanulmányozza az AF és a KD tartalmát és értelmezi azt. A számára nem egyértelmű kikötéseket, előírásokat és meghatározásokat illetően a Kbt.-ben meghatározott jogai alapján további tájékoztatást kérhet, és így a kapott válaszokat figyelembe véve állítja össze ajánlatát. Ennek módja a következő: amennyiben az AF-fel, a KD-val, a megvalósítandó feladatokkal stb. kapcsolatban az ajánlattevőknek bármiféle kérdésük merül fel, azt írásban tehetik fel az ajánlatkérő számára. Az írásban, illetve faxon megküldött kérdéseket, e-mailben is el kell küldeni az eljárást megindító felhívás I.1) pontjában meghatározott kapcsolattartási pontra szerkeszthető (A kérdéseket pl.: word formátum) változatban is. Amennyiben az ajánlattevő levélben, vagy faxon küldi meg a kérdését, köteles azt e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) ben is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást elküldeni. Ajánlatkérő a részvételi valamennyi beérkezett kérdésre – az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérőidőben, ha úgy ítéli meg– oly módon fog írásban válaszolni, hogy a kérdés megválaszolása kérdéseket (a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz kérdező személyének feltüntetése nélkül) és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreválaszokat egyidejűleg megküldi minden gazdasági szereplőnek, aki addig a KD elektronikus elérését igazoló formanyomtatványt visszaküldte, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megKD elektronikus elérését igazoló formanyomtatványt később visszaküldendőknek pedig rendelkezésére bocsátja. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is adválaszlevelet küld meg az ajánlattevők részére, az egyes tájékoztatásokat azokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú Valamennyi kiegészítő tájékoztatás kérés tekintetében a kérdések és a válaszban csak egyszer válaszok a kiegészítő tájékoztatásban kerülnek feltüntetésre és megválaszolásrafeltüntetésre. A kiegészítő tájékoztatás(ok)tájékoztatások, továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok KD részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők kötelezően alkalmazandók és figyelembe veendők az ajánlattevők számára. A részvételre jelentkező Az ajánlatkérő, az ajánlatkérő képviselője, valamint a gazdasági szereplők és képviselőik közötti bárminemű kommunikáció írásban történhet az AF-ban meghatározott kapcsolattartási pontokon. Ajánlattevő bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében ajánlatában nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentum

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplőAjánlattevőknek a Kbt. 56. §-ban foglalt rendelkezések alapján lehetőségük van a KD-val kapcsolatban magyar nyelven, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban kizárólag írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet kérni. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlatkérőtőlajánlattevő részletesen tanulmányozza az AF és a KD tartalmát és értelmezi azt. A számára nem egyértelmű kikötéseket, előírásokat és meghatározásokat illetően a Kbt-ben meghatározott jogai alapján további tájékoztatást kérhet, és így a kapott válaszokat figyelembe véve állítja össze ajánlatát. Ennek módja a következő: amennyiben az AF-fel, a KD-val, a megvalósítandó feladatokkal stb. kapcsolatban az ajánlattevőknek bármiféle kérdésük merül fel, azt írásban tehetik fel az ajánlatkérő számára. Az írásban, illetve faxon megküldött kérdéseket, e-mailben is el kell küldeni az eljárást megindító felhívás I.1) pontjában meghatározott kapcsolattartási pontra szerkeszthető (A kérdéseket pl.: word formátum) változatban is. Amennyiben az ajánlattevő levélben, vagy faxon küldi meg a kérdését, köteles azt e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) ben is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást elküldeni. Ajánlatkérő a részvételi valamennyi beérkezett kérdésre – az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérőidőben, ha úgy ítéli megde az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal – oly módon fog írásban válaszolni, hogy a kérdés megválaszolása kérdéseket (a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz kérdező személyének feltüntetése nélkül) és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreválaszokat egyidejűleg megküldi minden gazdasági szereplőnek, ezzel egyidejűleg a KD elektronikus elérési helyén is elérhetővé teszi, aki addig a KD elektronikus elérését igazoló formanyomtatványt visszaküldte, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megKD elérését igazoló formanyomtatványt később visszaküldendőknek pedig rendelkezésére bocsátja. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is adválaszlevelet küld meg az ajánlattevők részére, az egyes tájékoztatásokat azokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok)tájékoztatások, továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok KD részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők kötelezően alkalmazandók és figyelembe veendők az ajánlattevők számára. A részvételre jelentkező Az ajánlatkérő, az ajánlatkérő képviselője, valamint a gazdasági szereplők és képviselőik közötti bárminemű kommunikáció írásban történhet az AF-ban meghatározott kapcsolattartási pontokon. Ajánlattevő bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében ajánlatában nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentum

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplőAjánlattevőknek a Kbt. 114.§ (6) és a Kbt. 56. §-ban foglalt rendelkezések alapján lehetőségük van a KD-val kapcsolatban magyar nyelven, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban kizárólag írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet kérni. Ajánlatkérő feltételezi, hogy az ajánlatkérőtőlajánlattevő részletesen tanulmányozza az AF és a KD tartalmát és értelmezi azt. (A kérdéseket számára nem egyértelmű kikötéseket, előírásokat és meghatározásokat illetően a Kbt.-ben meghatározott jogai alapján további tájékoztatást kérhet, és így a kapott válaszokat figyelembe véve állítja össze ajánlatát. Ennek módja a következő: amennyiben az AF-fel, a KD-val, a megvalósítandó feladatokkal stb. kapcsolatban az ajánlattevőknek bármiféle kérdésük merül fel, azt írásban tehetik fel az ajánlatkérő számára. Az írásban, illetve faxon megküldött kérdéseket, e-mail-ben, mailben is el kell küldeni az eljárást megindító felhívás I.1) pontjában meghatározott kapcsolattartási pontra szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-word formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást változatban is. Ajánlatkérő a részvételi valamennyi beérkezett kérdésre – az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérőidőben, ha úgy ítéli megde legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtt 6 nappal – oly módon fog írásban válaszolni, hogy a kérdés megválaszolása kérdéseket (a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz kérdező személyének feltüntetése nélkül) és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreválaszokat egyidejűleg megküldi minden gazdasági szereplőnek, aki addig a KD elektronikus elérését igazoló formanyomtatványt visszaküldte, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még megKD elektronikus elérését igazoló formanyomtatványt később visszaküldendőknek pedig rendelkezésére bocsátja. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is adválaszlevelet küld meg az ajánlattevők részére, az egyes tájékoztatásokat azokat folyamatos sorszámozással látja el. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet az ajánlatkérőre meghatározott válaszadási határidőt megelőző negyedik napnál régebben nyújtják be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kell megadnia. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok)tájékoztatások, továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok KD részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők kötelezően alkalmazandók és figyelembe veendők az ajánlattevők számára. A részvételre jelentkező Az ajánlatkérő, az ajánlatkérő képviselője, valamint a gazdasági szereplők és képviselőik közötti bárminemű kommunikáció írásban történhet az AF-ban meghatározott kapcsolattartási pontokon. Ajánlattevő bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében ajánlatában nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentum

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. 1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Zrt. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a jelen közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, ajánlattevő lehet - a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlattétel érdekében - az ajánlati felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőlajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi kérés beérkezését követően a lehető leghamarabb, valamint az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb hat nappal kell megadni. AjánlatkérőHa a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti határidőt megelőző negyedik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek csak akkor kell megadnia, ha úgy ítéli mega tájékoztatás elkészítése és megküldése még az ajánlattételi határidő letelte előtt lehetséges. Bármely gazdasági szereplő, hogy a kérdés megválaszolása aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet - a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükségesajánlattétel érdekében - az ajánlati felhívásban, azonban valamint a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ésszerű időben ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől a következő kapcsolattartási pontokon: Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, ha egy gazdasági szereplő a dokumentációt nem váltotta ki és kiegészítő tájékoztatás kérés keretében nem adja meg azon elérhetőségeit, melyekre a kiegészítő tájékoztatás megadását várja és ezáltal Ajánlatkérő nem képes a tájékoztatás célszemélyhez történő válaszadáshoz és megküldésére (vagy téves címre küldi meg a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésretájékoztatást). A kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát hozzáférhetővé kell tenni, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelilletve meg kell küldeni valamennyi gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás tájékoztatás(ok)at teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre terjedelmében közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során elektronikus úton elérhetővé teszi az ajánlatkérő nem jelöli megnevében eljárni jogosult szervezet honlapján (xxxx://xxx.xxx.xx), hogy ezen belül a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is adxxxx://xxx.xxx.xx/xx/xxxxx-xxxx-xxxxxxxxx” elérhetőség alatt, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhateljárás tárgyával azonosítva. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése a fenti honlapról letölthető(k) és onnan érhető(k) el, az(ok) nem vehető(k) át nyomtatott példányban az érdekelt ajánlatkérő székhelyén. A kiegészítő tájékoztatás(ok) letöltésének visszaigazolása az eljárásban való részvétel feltétele. A kiegészítő tájékoztatás(oka)t ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az alvállalkozónak kell letöltenie és ezt a dokumentáció mellékletét képező kitöltött és cégszerűen aláírt visszaigazoló adatlap ajánlatkérőnek történő haladéktalan megküldésével (faxon, e-mailen) kell igazolnia. A kiegészítő tájékoztatást a gazdasági szereplők azonos feltételek mellett – külön kérésre - megkapják írásban, telefax útján és/vagy e-mailben is a dokumentáció kérése vagy a kérdésfeltevés során feltüntetett telefaxszámra és/vagy e-mail címre. A kiegészítő tájékoztatás akkor minősül kézbesítettnek, ha a gazdasági szereplő a kiegészítő tájékoztatást akár telefax és/vagy email, vagy akár kiegészítő tájékoztatás(ok) fentiek szerint történő letöltése útján megkapta. A kiegészítő tájékoztatások kézhezvételét az ajánlattevőknek haladéktalanul vissza kell igazolniuk. Kérjük a Tisztelt Ajánlattevőket, hogy a válaszok megérkezéséről a 2.4. pontban megjelölt címek valamelyikére küldjenek visszajelzést! A gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőkénthogy olyan telefax-elérhetőséget vagy e-mail címet adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmas. Ugyancsak a gazdasági szereplő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte megidőben az arra jogosulthoz kerüljön.

Appears in 1 contract

Samples: Egyedi Adásvételi Szerződés

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely Az eljárás során az Ajánlatkérő és az ajánlattevők közötti minden kommunikáció kizárólag írásban történhet. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, szereplők – a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlatok benyújtása érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet kérhetnek az ajánlatkérőtőlAjánlatkérőtől az ajánlattételi felhívásban meghatározott határidő lejárta előtt. (A kérdéseket Minden tájékoztatási kérelmet telefaxon vagy e-mailben kell eljuttatni az alábbi címre: E-mail-ben: xxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) hogy a tájékoztatási kérelme időben megérkezzen a megadott címre. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi írásban (telefax és/vagy e-mail útján) egyidejűleg küldi meg valamennyi ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőnek. A kiegészítő tájékoztatást az Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. AjánlatkérőAz ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez, illetve részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a az ajánlattételi vagy részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő A kiegészítő tájékoztatások a kibocsátás sorrendjében kerülnek számozásra. A kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül tájékoztatások kézhezvételét a gazdasági szereplő köteles haladéktalanul visszaigazolni. A kiegészítő tájékoztatások kézhezvétele visszaigazolásának elmulasztása esetén az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meghivatkozhat arra, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette felkiegészítő tájékoztatásokat nem kapta meg hiánytalanul, valamint határidőre. Ajánlattevő köteles az ajánlatában feltüntetni az általa átvett kiegészítő tájékoztatások számát, ezáltal igazolva, hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben ajánlata elkészítése során a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja elfigyelembe vette. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A Ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai tájékoztatások a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb négy nappal adja meg. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a részvételi határidő lejártát megelőző nyolcadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy vagy a kérdés megválaszolása kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreKözbeszerzési Dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelfoglaltakat is értelemszerűen alkalmazza. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát a részvételi felhívás I.3) pontjában megjelölt honlapon hozzáférhetővé teszi, illetve egyidejűleg küldi meg megküldi valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte (regisztrációs lapot ajánlatkérő részére megküldte vagy még nem küldte meg, de kiegészítő tájékoztatást már kért ajánlattevőtől). A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai ) a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb négy nappal adja meg. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a részvételi határidő lejártát megelőző nyolcadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy vagy a kérdés megválaszolása kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreKözbeszerzési Dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelfoglaltakat is értelemszerűen alkalmazza. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát a részvételi felhívás I.3) pontjában megjelölt honlapon hozzáférhetővé teszi, illetve egyidejűleg küldi meg megküldi valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. 1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Zrt. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására egyebekben a Kbt. 56. §-ban foglaltak értelemszerűn irányadók.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező ajánlattevő lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlattétel érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez ajánlattételhez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 114. § (6) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre ajánlattételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú tartalmú 1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Zrt. kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők az ajánlattevők számára. A részvételre jelentkező Az ajánlattevő bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében az ajánlatban nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőkéntajánlattevőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentumok

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, Az Ajánlattevő a megfelelő részvételi jelentkezés ajánlattétel érdekében az ajánlattételi felhívásban, valamint a Közbeszerzési Dokumentumokban Dokumentumok foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtőlajánlatkérőtől a Kbt. (A kérdéseket evonatkozó rendelkezései szerint. Amennyiben az Ajánlattételi felhívásban illetve a Közbeszerzési Dokumentumokban előírtakkal, a megvalósítandó feladatokkal, stb. kapcsolatban az ajánlattevőnek kérdése merül fel, a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet írásban, jelen Közbeszerzési Dokumentumok I/5. pontjában rögzített módon az EKR-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A ben kell megküldeni ajánlatkérőnek. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a részvételi határidő lejárta előtt kérés beérkezését követően ésszerű időben köteles megadnihatáridőn belül, a Kbt. Ajánlatkérő114. § (6) bekezdésében foglaltak szerint adja meg úgy, hogy a kérdéseket (a kérdező személyének feltüntetése nélkül) és a válaszokat egyidejűleg megküldi minden Ajánlattevőnek. Az ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő részvételre jelentkezéshez ajánlattételhez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi él az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát egyidejűleg küldi meg valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére[Kbt. 114. § (6) bekezdés]. A közbeszerzési eljárás során az Ajánlattevő csak az EKR-ben kérhet tájékoztatást az Ajánlatkérőtől, így pl. telefonon, e-mailen stb. érkező kérdésekre az esélyegyenlőség elvének megfelelően Ajánlatkérőnek nem áll módjában választ adni. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők kötelezővé válnak az ajánlattevők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentumok

Kiegészítő tájékoztatás. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban részvételre jelentkező lehet, a megfelelő részvételi jelentkezés érdekében a Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. (A kérdéseket e-mail-ben, szerkeszthető formátumban (pl.: .doc/egyéb Word-formátum) is szükséges megküldeni.) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de a részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles legkésőbb négy nappal adja meg. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a részvételi határidő lejártát megelőző nyolcadik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni. Ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy vagy a kérdés megválaszolása kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a megfelelő részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésreKözbeszerzési Dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (34) bekezdésében foglalt módon élhet a részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségévelfoglaltakat is értelemszerűen alkalmazza. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát a részvételi felhívás I.3) pontjában megjelölt honlapon hozzáférhetővé teszi, illetve egyidejűleg küldi meg megküldi valamennyi részvételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel, valamint hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg. Amennyiben a kérdések időbeni eltolódása miatt az ajánlatkérő több kiegészítő tájékoztatást is ad, az egyes tájékoztatásokat folyamatos sorszámozással látja el. Az azonos tartalmú kérdések a válaszban csak egyszer kerülnek feltüntetésre és megválaszolásra. A kiegészítő tájékoztatás(ok), továbbá az ajánlatkérő saját hatáskörében végzett pontosításai a Közbeszerzési Dokumentumok részévé válnak, így azok is kötelező érvényűek a részvételre jelentkezők számára. A részvételre jelentkező bármilyen formában kapott szóbeli információra, melyet az ajánlatkérő írásban nem erősített meg, részvételi jelentkezésében nem hivatkozhat. 1 Amennyiben a szerződést kötő másik fél (vagy jogutódja) a MÁV-START Zrt. A kiegészítő tájékoztatás(ok) tartalmának megismerése az érdekelt gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, ezért nem hivatkozhat arra részvételre jelentkezőként, hogy a kiegészítő tájékoztatás tartalmát nem ismerte meg. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására egyebekben a Kbt. 56. §-ban foglaltak értelemszerűn irányadók.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás