Szállítás 1. Vevő tudomással bír róla, hogy a megrendelt jármű szállításának időpontja a gyártómű gyártási programjának függvénye, erre tekintettel a tényleges szállítási határidő eltérhet a megrendelésben feltüntetett szállítási határidőtől. Amennyiben a szállítási késedelem Eladónak felróható okból a 90 napot meghaladja, Vevő jogosult a szerződéstől elállni. Amennyiben a késedelemre a Gyártónak felróható okból kerül sor Felek a jogi vis maior . esetére előírt módon kötelesek egymással elszámolni. e 2. Eladó köteles a gépjárművet Vevőnek készre jelenteni azt követően, hogy a gépjármű átadásra készen áll az Eladó telephelyén, ide nem értve a gépjármű hatósági regisztrációját és Vevő tulajdonjogának bejegyzését. Eladó – ha azt Felek a Megrendelésben kifejezetten ki nem zárják - a szállítási határidőn belül előteljesítésre jogosult. Már legyártott és készleten lévő gépjármű esetében az átadás-átvétel időpontjára a Felek erre vonatkozó, írásba foglalt megállapodása irányadó. 3. A kész jármű átadására a vételár és egyéb költségek maradéktalan megfizetése után kerül sor. Banki átutalással történő fizetés esetén a vételár akkor minősül teljesítettnek, amikor az összeg Eladó Megrendelésben rögzített pénzforgalmi számláján jóváírásra kerül. 4. A gépjármű tulajdonjogának átadása külön okirattal történik, mely okirat alkalmas a gépjármű forgalomba helyezésére és a gépjármű- nyilvántartásban történő átvezetésére. Eladó fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő a vételár és járulékos költségek maradéktalan megfizetéséig, és valamennyi adminisztrációs eljárás érvényes és szabályos végrehajtásáig a gépjárművet birtokában tartsa. 5. A tulajdonjog megszerzéséig a Vevő nem jogosult a járművet eladni, bérbe vagy használatba adni, elzálogosítani, biztosítékul adni, vagy egyéb, az Eladó érdekeit hátrányosan érintő módon rendelkezni felette, a tulajdonjog fenntartásának idejére köteles továbbá - saját költségére - a járműre felelősség- és casco biztosítást kötni az Xxxxx által elfogadott biztosító társasággal. 6. Bármelyik fél jogosult a szerződéstől elállni, ha „vis major” esemény következtében a szerződés teljesítése több mint 90napot késik, továbbá ha a fenti esemény hatására a 90 napos késedelem vagy a szerződés teljesítésének lehetelenné válása előzetesen ismertté válik. Szintén jogosult a szerződéstől bármelyik fél elállni „jogi vis major” esemény esetén. Felek jogi vis maior eseménynek tekintik különösen de nem kizárólagosan a Gépjármű gyártásának vagy forgalomba helyezésének Felek érdekkörén kívülálló okból történő ellehetetlenülését, kifejezetten ide értve mindazon eseteket, amelyek a Gyártó közvetlen vagy közvetett intézkedései alapján a gyártási szám kiadásának elmulasztásával, a gyártás esetleges felfüggesztésével vagy korlátozásával járnak, továbbá amelyek a jármű forgalomba helyezéséhez szükséges gyártói hozzájárulások megtagadásából vagy késedelméből eredően következnek be, feltéve, hogy a Gépjármű átadása ennek hatására meghiúsul, vagy több, mint 90 napos késedelmet szenved. A fent körülírt esetekben mindegyik fél maga viseli az érdekkörében felmerült károkat, így ezekben az esetekben a Vevő részére az általa ténylegesen megfizetett előleg levonás nélkül visszajár.
Elállás A Fogyasztó jogosult a megrendelést követően, de még a megrendelt Xxxxxxxxx a szállítással megbízott futárszolgálat részére történő átadását megelőzően a megrendeléstől elállni. Ezt az igényét kizárólag írásban (elektronikus vagy postai úton) jogosult jelezni a PANAROM I. pontban megjelölt e- mail címén vagy a PANAROM ügyfélszolgálati postai címén (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xx 00-00. 72. épület földszint). Ebben az esetben a Fogyasztót semmilyen költségviselés nem terheli, és nem köteles a megrendelt Termékek vételárának a megfizetésére, illetve a Fogyasztó által bankkártyával esetlegesen már megfizetett vételár visszajár részére, melyet a PANAROM az elállási értesítő kézhezvételétől számított 30 napon belül teljesít. Ha a kiszállítás már megtörtént, elállási joggal a Fogyasztó rendelkezik a Termék adásvételére irányuló szerződés esetén 1. a Terméknek, 2. több Termék adásvételekor, ha az egyes Termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott Terméknek, 3. több tételből vagy darabból álló Termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, 4. ha a Terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított 14 (tizennégy) napon belül. Az elállási joggal írásban lehet élni, a PANAROM-nak címzett nyilatkozatban. Az elállást a Fogyasztónak nem kell indokolnia. Az elállásról szóló nyilatkozatot a Fogyasztó elküldheti e-mailen vagy postai úton. A Termék(ek) kiszállítását követően történő elállásra a Fogyasztó kizárólag abban az esetben jogosult, ha azon Termék(eke)t nem bontotta fel és nem használta. A Termékek zárt csomagolású termékek, amelyek egészségvédelmi és higiéniás okokból a felbontást követően nem küldhetők vissza. A Fogyasztó az elállás jogát a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (Kormányrendelet) 2. számú mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja. A Kormányrendelet 2. számú mellékeltében található nyilatkozat-minta az alábbi: Elállási/Felmondási nyilatkozatminta (csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa el a PANAROM részére) Címzett: Xxxxxxxx Xxxxxx Cosmetics Zrt. Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: …………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………. Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: ………………………………………………….. A Fogyasztó(k) neve: …………………………………………………………………. A Fogyasztó(k) címe: …………………………………………………………………. A Fogyasztó (k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt: ………………………………………………………………. Az elállás joga határidőben érvényesített akkor is, ha a Fogyasztó a nyilatkozatát a meghatározott határidő lejárta előtt elküldi. A Fogyasztó terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogával határidőn belül élt. Elállás esetén a Fogyasztó köteles azon Terméke(ke)t, amelyekre vonatkozóan a szerződéstől elállt, haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszaküldeni. A Termék(ek) visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli. Portósan feladott küldeményt az XXXXXXXX XXXXXX nem köteles átvenni; amennyiben átveszi, jogosult a Fogyasztó részére visszatérítendő összegből levonni a Xxxxxx(ek) visszaküldésével kapcsolatosan általa kifizetett összeget. A Terméke(ke)t postai úton, illetve a GLS futárszolgálat útján lehet visszaküldeni az alább megadott címre. XXXXXXXX XXXXXX COSMETICS Zrt. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xx 00-00. 72-s épület. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a Vásárló a terméket a határidő lejárta előtt elküldi. Az elállási jog gyakorlása esetén a PANAROM haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti a Fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. XXXXXXX kizárólag abban az esetben köteles a kifizetett vételár teljes összegének a visszatérítésére, amennyiben a Fogyasztó bontatlan és újraértékesítésre alkalmas, meg nem rongált csomagolású terméke(ke)t küld vissza PANAROM részére. A PANAROM a Xxxxxxxxxxxx visszajáró összeget a Fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. Bankkártyával történő fizetés esetén a fizetési móddal megegyező módnak az átutalással történő visszafizetés tekintendő. A Fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján XXXXXXX a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. Amennyiben a Fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, PANAROM nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a PANAROM mindaddig visszatarthatja a Xxxxxxxxxxxx visszajáró összeget, amíg a Fogyasztó a Xxxxxxxx vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg a PANAROM-ot a visszatartás joga, ha vállalta, hogy a Xxxxxxxx maga fuvarozza vissza. A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a Fogyasztó nem gyakorolhatja elállási jogát a Kormányrendelet 29. §-ában meghatározott esetekben. A Kormányrendelet 29.§-át a jelen ÁSZF 1. számú melléklete tartalmazza.
Kiszállítás Kérésére a Vállalkozás vállalja a megrendelt termék kiszállítását az Ön által megadott magyarországi szállítási címre, az alább megadott szállítási költség ellenében. A megrendelt terméket akár a visszaigazolást követő munkanapon 17 óráig (amennyiben a termékből megfelelő mennyiség van raktáron), de legkésőbb 2-7 munkanapon belül az építkezés helyszínére szállítjuk. A szállítás un. körfuvarban, alvállalkozó igénybevételével történik, annak napon belüli időpontjára sajnos nincs ráhatásunk.
Jótállás Hibás teljesítés esetén Szolgáltató jótállásra köteles az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezésének megfelelően, a Korm.rendelt mellékletében meghatározott termékekre vonatkozóan. A kötelező jótállás időtartama a termék árától függ: - 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év - 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év - 250 000 forint eladási ár felett három év, melynek kezdő időpontja a termék Önnek történő átadásának a napja. Szolgáltató az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által biztosított és önként vállalt jótállást biztosít, melynek időtartama minden esetben a termék mellett feltüntetésre kerül, amennyiben mégsem, Ön az ügyfélszolgálaton tud ezzel kapcsolatban érdeklődni. A jótállás kezdő időpontja a termék Fogyasztónak történő átadásának a napja, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Szolgáltató a termékhez mellékelt jótállási jegyet akkor érvényesíti, amikor a Fogyasztó a terméket átveszi. Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Fogyasztó részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát - szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve, ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza) - rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása, - helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, - xxxxx xxx, természeti csapás okozta. Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Fogyasztó: - elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a Fogyasztónak okozott érdeksérelmet. - ha megállapításra kerül, hogy a termék nem javítható, akkor Szolgáltató köteles azt kicserélni, vagy a vételárat visszafizetni 8 napon belül - ha a hiba kijavítása 15 napnál hosszabb időt vesz igénybe, akkor Szolgáltató köteles tájékoztatni a Fogyasztót a javítás 15. napján, a javítás várható időtartamáról - ha a termék 30 napon belül nem javítható, akkor a Szolgáltató 8 napon belül köteles kicserélni a terméket, vagy visszafizetni a vételárat - ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, a Fogyasztó – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Xxxxxxxxxx azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül Fogyasztót a jótállásból fakadó jogok az 5.1 és az 5.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
Kockázatkizárás A kockázatból kizárt események: – a nem saját eszközön tárolt adatok eltulajdonításából, megszerzéséből eredő károk; – bank-, hitel-, vagy internetes vásárlásra alkalmas kártyák felhasználásától különböző, elektronikus banki szolgáltatások – például elektronikus banki átutalás, más elektronikus banki megbízások – igénybevételével elkövetett, visszaéléssel okozott károk.
Panaszkezelés A Biztosító biztosítja, hogy az ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továbbiakban: ügyfél) a biztosító, az általa alkalmazott vagy megbízott ügynök vagy - adott termék kapcsán - általa megbízott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát közölhesse. A biztosítási szerződéssel kapcsolatban felmerülő panaszok kezelésével a Biztosító Titkársága foglalkozik: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 16.; Telefon: 000 000 0000; Fax: 000 000 0000 - személyesen a székhelyén nyitvatartási időben (H-Cs: 8-17 óra között, P: 8-15 óra között); - telefonon a Biztosító 061 297 1846 telefonszámán, hétfői munkanapokon 8 óra és 20 óra között, a többi munkanapon 8 óra és 16 óra között. - személyesen vagy más által átadott írásbeli panasz a Biztosító székhelyén nyitvatartási időben (H-Cs: 8-17 óra között, P: 8-15 óra között); - postai úton a 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 00. xxxxx; - telefaxon: 06 1 461 0624; - elektronikus eléréssel – üzemzavar esetén más elérést biztosítva - xxxx.xx@xxxxxx.xxx elektronikus levelezési címen. Fenti telefon- email és fax elérhetőségeken keresztül lehetőség van a személyes panasz ügyintézés céljából időpont előzetes foglalásra. A Biztosító az időpontot legfeljebb 5 munkanapon belüli időpontra köteles visszaigazolni. A Biztosító az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő 30 napon belül megküldi az ügyfélnek. a) Pénzügyi Békéltető Testület eljárását lehet kezdeményezni a fogyasztónak minősülő Ügyfél biztosítási jogviszonyának létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén (székhely: 1054 Budapest, Xxxxxxxxx xxx 0., Ügyfélszolgálat címe: 1013. Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési címe: H-1525 Budapest, BKKP Pf. 172, telefon: +00-00-000-000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx, meghallgatások helyszíne: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00 szám alatti Capital Square irodaház, internetes elérhetősége: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx); Biztosító általános alávetési nyilatkozatot a PBT előtt nem tett. Ennek ellenére a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot. b) Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ eljárását lehet kezdeményezni, amennyiben a fogyasztónak minősülő Ügyfél pénzügyi fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén benyújtott panaszát a Biztosító elutasítja (Székhely: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39, levelezési címe: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, telefon: + 00 00 000 000, e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx, internetes elérhetősége: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx); c) bíróság eljárását kezdeményezheti bármely jogvita esetén, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti. Fenti eljárások megindításához szükséges nyomtatványok és alapvető információk az alábbi linken érhetőek el: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxxxxx/xxx-xxxxxxx-xx- penzugyi-panaszunk-van/vitarendezesi-forumok. A formanyomtatványok a Biztosító Ügyfélszolgálatán is elérhetőek. Fogyasztó továbbá Biztosító fenti elérhetőségein kérheti ezen nyomtatványok költségmentes megküldését is. Felhívjuk továbbá Fogyasztónak minősülő Ügyfeleink figyelmét, hogy a Magyar Nemzeti Bank a biztosításokkal foglalkozó weboldalát - xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxx - azzal a céllal hozta létre, hogy a pénzügyi termékeket vagy szolgáltatásokat igénybe vevő fogyasztókat támogassa egyrészt általános, széleskörű tájékoztatással, másrészt panaszaik vagy jogsérelmeik orvoslásával. Biztosító weboldalán a Panaszkezelési Szabályzat letölthető formában elérhető: xxxx://xxxxxx- xxxxxxxxxx.xx/xxx/xxxxxxxxxxxxxx_xxxxxxxxxx.xxx
Díjazás A Hívókártyák 300, 1000, 2000 és 5000 forintos névértékben vehetők igénybe, illetve ettől eltérő névértékben akciós jelleggel. Elektronikus feltöltés esetén 10 000 forintos címlet is vásárolható. A szolgáltatás díjait a Díjszabás tartalmazza. A Szolgáltató jogosult a nemzetközi díjzóna besorolást és a díjakat egyoldalúan módosítani. A szolgáltatás az értékesítési helyeken megvásárolható kártya díjának kiegyenlítését követően azonnal igénybe vehető. Az igénybevevő a kártyát addig használhatja, amíg a kártyán pozitív egyenleg található. Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételéhez egyéb díjat nem számít fel. A kártya egyenlegének csökkentése megkezdett perc alapú számlázással történik (kivéve ahol az adott szolgáltatás díjazása ettől eltér), azonban az automata hangbemondás forintra kerekítve ad tájékoztatást a még felhasználható összegről.
Kockázatkizárások a) A biztosító kockázata – amennyiben a biztosítási szerződés különös feltételei vagy a biztosítási szerződés másként nem rendelkezik – nem terjed ki az alábbi esetekre: • a biztosított ittas állapotával (0,8 ezrelék, vagy ennél magasabb véralkohol szint) okozati össze- függésben bekövetkező eseményekre, • a biztosítási esemény a biztosított vezetői engedélye, illetve egyéb szükséges hatósági enge- dély nélkül, illetve bármely okból tudatmódosult állapotban történt, bármely jármű vezetése közben, azzal okozati összefüggésben következett be, ideértve a nem közforgalmi úton történt gépjárművezetést is, • bármely, nem orvosi rendelvényre, nem gyógyítási céllal, nem gyógyszernek minősülő, a tudat, az elme, az idegrendszer, vagy a szervezet bármely funkciójának normál működését akadályozó szer használatával összefüggésbe hozható biztosítási eseményekre, • harci cselekményben (háborúban, polgárháborúban, határvillongásban, felkelésben, forrada- lomban, zendülésben, törvényes kormány elleni puccsban vagy puccskísérletben, tüntetésen, felvonulásban, sztrájkban, munkahelyi rendbontásban, idegen hatalom ellenséges cselekede- tében, kommandó támadásban, terrorcselekményben), vagy más háborús cselekményben, lázadásban, zavargásban való részvételből eredő biztosítási eseményekre, • az atomenergia, illetve az ionizáló sugárzás hatásával összefüggő biztosítási eseményekre, kivéve az orvosilag előírt terápiás célú sugárkezelést, • a biztosítási esemény összefüggésben áll a biztosított HIV (AIDS) vírus fertőzöttségével.
Kizárások Nem fedezi a biztosító azon károkat, amelyeket – a károkozó biztosított nem látott előre és nem is kellett előre látnia; – a biztosított maga szenved el. Nem fedezi a biztosító – a biztosítottal szemben támasztott társadalombiztosítási megté- rítési igényeket; – azokat a károkat, amelyek esetében a biztosított károkozása nem jogellenes; – az olyan következményi károkat, amelyek nem mutatnak éssze- rű, szerves összefüggést a káreseménnyel és időben is távoliak; – a biztosítottat terhelő eljárási és jogi képviseleti költségeket, ka- matokat. Nem terjed ki a biztosítás: – a gépjármű-felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett károkra; – a munkáltatói felelősségbiztosítással összefüggésben keletkezett károkra; – a közös képviselet ellátásával vagy a társasházkezeléssel össze- függésben harmadik személyeknek okozott károkra; – az olyan kárra, amely a biztosított és a károsult közötti jogvi- szonyra irányadó szabályok szerint elévült; – közgyűlési határozat ellenére a társasház biztosítási védelmének elmulasztásából vagy nem megfelelő biztosítási szerződés meg- kötéséből eredő károkra; – az elmaradt vagyoni előny jogcímén érvényesített károkra; – a közüzemi szolgáltatás leállásából, szüneteléséből, valamint a közüzemi szolgáltatás nem megfelelő teljesítéséből eredő követ- kezményi károkra, ha a várható üzemszünetről szóló előzetes tá- jékoztatást a közös képviselő bizonyíthatóan megtette; – a nem megfelelő épület-fenntartási tevékenységekből eredő ká- rokra, ha a közös képviselő a felújítás, javítás elvégzésére bizo- nyíthatóan felhívta a közgyűlés figyelmét, és javaslatot tett, azonban azt a társasház döntéshozó testülete nem vagy nem kellő időben hagyta jóvá; – a bűncselekménnyel okozott károkra; – olyan károkra, amelyek vagyontárgyak (ideértve a pénzt és az ér- tékpapírt is) elveszéséből, eltulajdonításából erednek; – a pénzkezelés körében, a bankszámlaforgalom, készpénzforga- lom, házipénztári pénzkezelés, elektronikus pénzeszköz, elektroni- kus fizetőeszköz, elektronikus aláírás, számviteli és pénzügyi bi- zonylatok kezelésével, alkalmazásával, nyilvántartásával, őrzésével összefüggésben elkövetett mulasztás miatt bekövetkezett károkra; – jogszabályban, egyéb előírásban meghatározott személyi és tárgyi feltételek hiányában végzett munka során keletkezett károkra; – a hatósági engedélyhez kötött tevékenység engedély nélküli vég- zése során, az azzal okozati összefüggésben keletkezett károkra; – azokra a károkra, amelyeket a biztosított más keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott.
Elszámolás 7.13.1. A Számlán végrehajtott műveletekről, illetve a teljesítés eredményéről a Fióktelep a végrehajtott Megbízást követően a Tájékoztatási szabályzat szerinti időben és módon az Ügyfél részére tájékoztatást ad a Megbízás végrehajtásáról. Az előbbi, Megbízás végrehajtását követő tájékoztatást Felek egyidejűleg elszámolásnak is tekintik. A Megbízások részteljesítése esetén a Fióktelep jogosult az Ügyfelet csak akkor értesíteni, ha a Megbízás egésze teljesült. Az Ügyfél az elszámolás tartalma ellen az Üzletszabályzat 9.2 pontjában (Az értesítési kötelezettség teljesítése) meghatározott szabályok szerint emelhet kifogást. Az e pontban szabályozott elszámolási rendtől az egyes tevékenységekre vonatkozó különös szabályok, illetve az egyes szerződések eltérhetnek, ilyen eltérés esetén az elszámolásra e különös szabályok vagy egyes szerződések az irányadók. 7.13.2. Az Ügyfél köteles a Fióktelep figyelmét felhívni az esetleges tévedésekre. A Fióktelep jogosult az Ügyfél rendelkezése nélkül vagy annak ellenére a tévedés felismerésekor a tévesen jóváírt vagy terhelt összeget vagy értékpapírt az Ügyfél Számláján helyesbíteni. Ez a jog a Fióktelepet időkorlátozás nélkül megilleti. Amennyiben a Számla nem nyújt fedezetet a tévesen jóváírt összeg vagy értékpapír terhelésére, akkor a Fióktelep felhívja az Ügyfelet arra, hogy tartozását a Fióktelep felé rendezze. Amennyiben az Ügyfél tartozását nem rendezi, a fizetési határidő lejártától a Fióktelep a Kondíciós Listában meghatározott késedelmi kamatot, valamint az irányadó jogszabályok szerint kötelezően felszámítandó egyéb költségeket számítja fel. A Fióktelepnek nem felróható téves kimutatás alapján vagy visszaszolgáltatási kötelezettsége miatt az Ügyfél nem tarthat igényt kártérítésre. 7.13.3. A Megbízás bármely okból történő megszűnése esetén a Felek elszámolnak egymással úgy, hogy a Fióktelep köteles a megvásárolt értékpapírokat az Ügyfél Számláján jóváírni, illetve az Ügyfél javára letétbe venni; az értékesített értékpapírok ellenértékét pedig a Fióktelepet illető bizományosi díjjal, kezelési költséggel, és a felmerülő egyéb költségekkel csökkentve köteles az Ügyfél Számláján jóváírni. A Fióktelep a Megbízás teljesítés nélküli megszűnése esetén a Megbízáshoz fedezetként elhelyezett pénzt és értékpapírokat köteles az Ügyfél kérésére visszaszolgáltatni, ez azonban nem zárja ki a Fióktelepnek azt a jogát, hogy a fedezettel szemben a Fióktelepet esetleg megillető díjakat, költségeket, egyéb követeléseket érvényesítse. 7.13.4. A Fióktelep nem felel az elszámolási késedelemért abban az esetben, ha a késedelem tőzsdei teljesítés esetén a tőzsdei elszámolás késedelme miatt, vagy tőzsdén kívüli teljesítés esetén a Fióktelepnek fel nem róható okból következett be.