Kárigény mintaszakaszok

Kárigény. (i) A biztosítottal szemben, annak vélt vagy valós jogellenes magatartása kapcsán
Kárigény a biztosított által kézhez kapott írásbeli követelés, amely környezetszennyezésből eredő károk orvoslását kéri, azok bekövetkezéséért a biztosítottat téve felelőssé; ideértve bármilyen ezirányú jogi eljárást is.
Kárigény. Az MSI nem tehető felelőssé semmilyen, véletlen, speciális, közvetett vagy közvetlen kárért, amely a profit elmaradásában illetve az üzletmenetben bekövetkezik, továbbá semmilyen késedelemért vagy meghibásodásért, ami az MSI-n kívüli okokból következik be, még akkor sem, ha az MSI-t ilyen károk lehetőségéről előzetesen tájékoztatták.
Kárigény. Az alábbiak Biztosított részére történő kézbesítése: (i) Végrehajtási értesítő; (ii) megsértett jog orvoslására vonatkozó írásbeli felszólítás; (iii) megsértett jog orvoslását, jogszabályi megfelelést vagy szankció alkalmazását célzó polgári jogi, közigazgatási vagy büntetőeljárásról szóló értesítés; (iv) Szabályozó hatóság Hivatalos vizsgálattal kapcsolatos írásbeli megkeresése (kizárólag a „B” biztosítási fedezet – Vizsgálati költségek és bírságok – vonatkozásában). A Kárigény fogalma nem terjed ki az (i) Adatalanyok hozzáférési kérelmére; vagy (ii) a Társaság bármely igazgatója, partnere, vezető tisztségviselője, megfelelési vezetője, Xxxxxxxxxxx felelőse vagy vezető jogtanácsosa által vagy nevében előterjesztett igényekre
Kárigény. Az alábbiak Biztosított részére történő kézbesítése: A Kárigény fogalma nem terjed ki az (i) Adatalanyok hozzáférési kérelmére; vagy (ii) a Társaság bármely igazgatója, partnere, vezető tisztségviselője, megfelelési vezetője, Xxxxxxxxxxx felelőse vagy vezető jogtanácsosa által vagy nevében előterjesztett igényekre
Kárigény. Amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik, valamennyi kárigényt írásban, a küldemény kiszolgáltatásától számított 7 munkanapon belül kell benyújtani.
Kárigény. Az alábbiak Biztosított részére történő kézbesítése:
Kárigény. Felek a Megrendelő további kárigényének érvényesítését kizárják, amennyiben azt jogszabály nem tiltja. Megrendelő azonban ezen kikötés mellett is érvényesítheti Vállalkozó szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő szerződésszegésével összefüggő, igazolt kárigényét. A kizárás különösen az olyan következménykárok miatti igényeket foglalja magába, mint a termeléskiesés vagy elmaradt nyereség.
Kárigény. 1. A biztosítási esemény bekövetkezését 8 napon belül írásban kell bejelenteni.