Leszerelés mintaszakaszok

Leszerelés. Az a nap, amikortól a Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtásával felhagy, és az Előfizetői szerződés hatályát veszti. Hozzáférési pont által meghatározott fizikai hely.
Leszerelés. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén az előfizető köteles a birtokába jutott, az előfizető tulajdonába nem kerülő szolgáltatói eszközöket és berendezéseket a szolgáltatónak legkésőbb az előfizetői szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül visszaadni, illetve a szolgáltató vagy alvállalkozója által felszerelt eszközök leszerelését a szolgáltatónak vagy alvállalkozójának ezen időtartamon belül időpont egyeztetést követően lehetővé tenni. A szolgáltató vagy alvállalkozója az általa a szolgáltatás igénybevétele érdekében felszerelt, és tulajdonában álló eszközök visszavételezése céljából az előfizetői szerződés megszűnését követően az előfizetővel kiszállási időpontot egyeztet a berendezések leszerelése céljából. Az eszközök leszerelését az előfizető és a szolgáltató vagy alvállalkozója által aláírt jegyzőkönyv igazolja. A szolgáltató az előfizető elérhetetlensége miatt legfeljebb kétszer kísérli meg a kiszállást. Amennyiben az előfizető a birtokába jutott eszközöket és berendezéseket az előfizető a szerződés megszűnését követő 60 napon belül nem adja vissza, illetve nem biztosítja a szolgáltató vagy alvállalkozója részére az eszközök és berendezések leszerelését, úgy a 60. naptári napot követően a szolgáltató kiszámlázza az előfizetőnek az előfizetőnél lévő berendezések és kiszállások értékét, illetve költségét, amit az előfizető köteles megfizetni.
Leszerelés. A szolgáltató vagy alvállalkozója az általa a szolgáltatás igénybevétele érdekében felszerelt, és tulajdonában álló eszközök visszavételezése céljából az előfizetői szerződés megszűnését követően az előfizetővel kiszállási időpontot egyeztet a berendezések leszerelése céljából. Az eszközök leszerelését az előfizető által aláírt jegyzőkönyv igazolja. A szolgáltató az előfizető elérhetetlensége miatt legfeljebb kétszer kísérli meg a kiszállást. Amennyiben az értesítés kézhezvételét követő harminc (30) naptári napon belül a próbálkozások ellenére sem tud a szolgáltató vagy alvállalkozója az előfizetőhöz bejutni, úgy a 30. naptári napot követően a szolgáltató kiszámlázza az előfizetőnek az előfizetőnél lévő berendezések értékét, valamint a kiszállás költségeit.
Leszerelés. Jogosult Szolgáltató Kötelezett Szolgáltatónál kezdeményezheti a Szolgáltatás adott telefonvonalon történő megszüntetését. Ezt a Xxxxx által egyeztetett formátumú Excel táblázat kitöltésével teheti meg, melyet elektronikus úton, a megrendelésekhez hasonlóan juttat el Kötelezett Szolgáltatóhoz. Leszerelési igény esetén Kötelezett Szolgáltató a leszerelés megrendeléstől számított 8 (nyolc) napon belül szünteti meg a Szolgáltatást. Xxxxxxxxxx Szolgáltató Jogosult Szolgáltató megbízásából az Előfizetői szolgáltatás hozzáférési pontot is leszereli. A Kötelezett Szolgáltató a tulajdonában lévő eszközök visszavételezése céljából az Előfizetővel időpontot egyeztet, az egyeztetett időpontban a helyszínre kiszáll, a berendezéseket leszereli és elszállítja. A leszerelés tényét és ezzel együtt a Kötelezett Szolgáltató tulajdonában lévő eszközök (ADSL modem, splitter) Végfelhasználótól történő visszavételezését az Előfizető által aláírt jegyzőkönyvön igazoltatja. A leszerelés sikerességét a Kötelezett Szolgáltató e-mail-en igazolja vissza Jogosult Szolgáltató részére. A Kötelezett Szolgáltató a Jogosult Szolgáltató által indított leszerelés kapcsán az Előfizető elérhetetlensége miatt legfeljebb két alkalommal kísérli meg a kiszállást. Amennyiben az értesítés kézhezvételétől számított 30 (Harminc) naptári napon belül a fenti próbálkozások ellenére sem tud a Kötelezett Szolgáltató Előfizetőhöz bejutni és a berendezéseket elszállítani, úgy a 30. naptári napot követően a Kötelezett Szolgáltató e-mail-en értesíti erről a Jogosult Szolgáltatót, aki további 7 (hét) naptári napon belül közvetlenül megkísérelheti a modem leszerelését és a Kötelezett Szolgáltató telephelyére (2100 Gödöllő, Xxxx Xxxxxxx u. 2.) való beszállítását. Amennyiben ez idő alatt sem sikerül a modemet leadni, Szolgáltató a Jogosult Szolgáltatónak kiszámlázza az Előfizetőnél felszerelt berendezések értékét (ADSL modem, splitter). A számlázás a berendezések beszerzési értékének 365 naponként 20%-kal csökkentett értékén történik.
Leszerelés. Tegye a leszerelőelemet(8) a tengely homlokfelületére.

Related to Leszerelés

  • Árubeszerzés x Szolgáltatás megrendelés Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió

  • Szerződésszerű teljesítés IV.1.1) A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem IV.1.2) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka: IV.1.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

  • Szerződésszerű részteljesítés IV.2.1) A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem IV.2.2) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka: IV.2.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:

  • ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére

  • Feltételes közbeszerzés Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be. Ajánlatkérő ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény meghatározása:

  • Kiszervezés 6.1. A Társaság a hatályos adatvédelmi és ágazati jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően azon általa nyújtott szolgáltatásokat, illetve azok egy részét, amelyek nyújtása során adatkezelés, adatfeldolgozás, illetve adattárolás valósul meg, az adatvédelemre vonatkozó előírások betartása mellett, tőle szervezetileg független személlyel, szerződés keretében elvégeztetheti. 6.2. A Társaság jogosult arra, hogy az általa kezelt, feldolgozott és tárolt adatokat a kiszervezett tevékenységet végzőnek átadja, ugyanakkor, a kockázattal arányos mértékben biztosítani köteles, hogy a kiszervezett tevékenységet végző rendelkezzen mindazon személyi, tárgyi, biztonsági feltételekkel, amelyeket jogszabály az adatkezelés, adatfeldolgozás, valamint adattárolás vonatkozásában a Társaság részére is előír. 6.3. A kiszervezett tevékenységek körét és a kiszervezett tevékenységet végzők listáját jelen Üzletszabályzat tartalmazza, továbbá a Társaság az általa igénybe vett kiszervezett szolgáltatást nyújtókról a honlapján és székhelyén ad tájékoztatást. 6.4. A Társaság kiszervezett tevékenységeinek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők: a) könyvelési szolgáltatások: Kepita Kereskedelmi- Pénzügyi- Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxx xx 00., Xx: 01-09-275048),

  • Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.

  • Felhasználási Feltételek 2.1. A Vásárló a Honlapot a saját kockázatára használja. A Szolgáltató a szerződésszegésért való felelősségen túlmenően nem vállal felelősséget a használat során bármely okból bekövetkező vagyoni és nem vagyoni kárért. A Szolgáltató nem felel a Xxxxxxx által tanúsított magatartásért, valamint az általa közzétett, vagy közzétenni megkísérelt tartalmakért. 2.2. A Vásárló a Honlap használata során az általa megadott adatok valóságáért, pontosságáért és érvényességéért felelősséggel tartozik. A Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait és törvényes érdekeit vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. A Vásárló felel a saját és az érdekkörébe tartozó személyek magatartásáért különösen, de nem kizárólagosan a vásárlási folyamat és a Termék rendeltetésszerű használata körében. A Vásárló tudomással bír arról, hogy bizonyos tartalmakra, termékekre, szolgáltatásokra országonként eltérő jogszabályok vonatkozhatnak. A Szolgáltató nem felel azért, ha a Honlap használatával a Vásárló személyes joga, az állandó lakhelyének vagy tartózkodási helyének joga vagy egyéb, alkalmazandó jog szerint jogsértést valósít meg. 2.3. A Szolgáltató együttműködik az illetékes hatóságokkal a jogsértések felderítése céljából. A Vásárló által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. 2.4. A Honlap és szolgáltatási oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket, bannereket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezet(het)nek. Ezen szolgáltatók tevékenységéért, az általuk üzemeltetett honlapok tartalmáért, adatkezelési és adatvédelmi gyakorlatáért a Szolgáltató nem felel. 2.5. Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére, vagy annak módosítására. 2.6. Amennyiben a Vásárló megsérti a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéseket, úgy a Szolgáltató – jogai és törvényes érdekei érvényesítése egyéb módjainak fenntartása mellett – jogosult figyelmeztetést küldeni a Vásárló részére, a Vásárló felhasználói fiókját felfüggeszteni vagy törölni, időlegesen vagy véglegesen megszüntetni a Honlaphoz való hozzáférését, megakadályozni a Vásárló IP címét használó eszközök Honlaphoz történő csatlakozását, megkeresni a Vásárló internetszolgáltatóját a Honlaphoz való hozzáférés blokkolása érdekében. A Vásárló tudomásul veszi, hogy jogsértése esetén a Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározott irányadó jogon túlmenően a Vásárló személyes joga vagy bármely egyéb, alkalmazható jog által biztosított igényérvényesítési lehetőséggel élhet. 2.7. A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogait, illetve követeléseit egyoldalú intézkedésével (nyilatkozatával) másra átruházni. A Vásárló a továbbiakban is hivatkozhat azokra a kifogásokra, illetve beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket, amelyek az átruházásról szóló értesítéskor már fennállt jogalapon a Szolgáltatóval szemben keletkeztek. A Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a Vásárló nem jogosult a jelen ÁSZF alapján létrejött szerződésből fakadó jogainak, illetve követeléseinek átruházására. 2.8. A Szolgáltató a távolsági kommunikációért díjat nem számít fel. A Vásárló internet szolgáltatója vagy bármely hatóság, szervezet által a Honlaphoz történő hozzáférés esetére felszámított díj, költség a Vásárlót terheli.

  • Szerződésszegés A Felek szerződésszegő magatartása, így különösen a teljesítés elmulasztása, késedelme kötbér és kártérítés fizetési kötelezettséget keletkeztet, illetve szerződésszegés esetén a másik Fél a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetheti. A szerződésszegéssel okozati összefüggésben álló vis maior esetén a fél akkor mentesül a szerződésszegés és annak jogkövetkezményei alól, ha a vis maior esemény a szerződéskötés időpontjában nem volt előre látható és nem volt elvárható, hogy a fél a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. 6.1. A Kereskedő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal, kártérítési kötelezettség nélkül, írásban, az ok megjelölésével felmondani - kivéve, ha az Vis Maior következménye –, ha a) Felhasználó megszegi bármely, szavatossági nyilatkozatát vagy a Felhasználó bármely jognyilatkozatáról bebizonyosodik, hogy az nem felel meg a valóságnak vagy tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása jelen Szerződés szerint súlyos szerződésszegésnek minősül; b) Felhasználó hálózati csatlakozási vagy hálózathasználati szerződése bármely okból megszűnik; c) Felhasználó mérlegkör tagsági megállapodása vagy mérlegkör szerződése bármely okból megszűnik; d) Felhasználó a Szerződés szerinti bármely jogát és/vagy kötelezettségét a Kereskedő előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül engedményezi vagy átruházza; e) Felhasználó a Kereskedőnek a Szerződés alapján járó összegek szerződésszerű kifizetésével kapcsolatos kötelezettségét az eredeti fizetési határidőtől számított 15 (tizenöt) napon belül, a Kereskedő általi írásbeli felszólítás ellenére, nem teljesíti; f) Felhasználó a Kereskedő erre irányuló felszólítása ellenére nem bocsátja a Kereskedő rendelkezésére a Szerződésben meghatározott biztosítékot, vagy azt nem tartja fenn, vagy nem egészíti ki a Kereskedő kérésének megfelelően, vagy más, az Üzletszabályzatban, jelen ÁSZF-ben vagy a Szerződésben foglalt, a biztosítékkal kapcsolatos kötelezettségének nem tesz eleget; g) Felhasználó a villamosenergia-átvételi kötelezettségét szerződésszegő módon 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti, ideértve, de nem kizárólag azt az esetet is, ha erre azért nem képes, mert az adott felhasználási helyet a hálózati engedélyes a Felhasználó szerződésszegése miatt 15 (tizenöt) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; h) ha a villamosenergia-szolgáltatás szüneteltetése a 30 napot meghaladja; i) Felhasználó megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; j) Felhasználó a Kereskedő által a felhasználási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; k) Felhasználó a részletfizetési, illetve fizetési haladékra vonatkozó megállapodás esetében a fizetési határidőt elmulasztja; l) az Üzletszabályzat szerinti egyéb eset.

  • Felhőszakadás Felhőszakadás biztosítási eseménynek minősül, ha a felhőszakadásból eredő, talajszinten áramló nagy mennyiségű víz rombolással, elöntés- sel – ide értve az elvezető rendszerek elégtelenné válása miatti elöntést is – a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz. Felhőszakadásnak minősül, ha a kockázatviselési helyen lehullott csapadék 20 perc alatt mért mennyiségéből számított átlagos intenzitás mértéke a 0,5 mm/perc értéket elérte, illetve meghaladta, vagy 24 óra alatt a 30 mm-t elérte, illetve meghaladta.