Megrendelő jogai és kötelezettségei. az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően Megrendelő folyamatosan jogosult a tárhely-használatra. - a tárhely-használat során Megrendelő köteles betartani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit, így különösen a személyiségi jogok védelmére, az internet-használatra, számítógép birtoklására és használatára, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokat, továbbá köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásait. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészben, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartani. A használatukból eredő károkért, ide értve a jogosulatlan használatot is, kizárólag Megrendelő felel.
Appears in 2 contracts
Sources: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Megrendelő jogai és kötelezettségei. az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően Megrendelő folyamatosan jogosult a tárhely-használatra. - a tárhely-használat során Megrendelő köteles betartani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit, így különösen a személyiségi jogok védelmére, az internet-használatra, számítógép birtoklására és használatára, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokat, továbbá köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásait. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - 7.1 Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során Vállalkozó munkáját a helyszínen bármikor ellenőrizheti. Jogosult továbbá a Vállalkozótól tájékoztatást kérni.
7.2 Megrendelő a Megrendelőlap aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy Vállalkozó kötelezettségeinek teljesítéséhez önállóan alvállalkozót vegyen igénybe. Vállalkozó köteles tartózkodni minden olyan magatartástólsaját alvállalkozóinak munkáját összehangolni, amely fajgyűlöletet szítóilletve úgy megszervezni, illegális tevékenységet támogathogy ezáltal biztosítsa a Szolgáltatások zavartalan nyújtását.
7.3 Megrendelő utasítási joga Vállalkozó munkájának megszervezésére, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő a munkafázisok meghatározására nem helyezhet elterjedhet ki, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, teheti Vállalkozó teljesítését terhesebbé. A Megrendelő székhelyén vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarjaRendszer működési helyén végzett munkavégzés sem jogosítja fel Megrendelőt arra, lassítjahogy ellenőrzési-utasítási jogkörét az itt foglaltakon túl is gyakorolja. Megrendelő nem jogosult különösen arra, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - hogy Vállalkozót ott-tartózkodása alatt egyéb – a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggelSzerződés tárgyát nem képező, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiértMegrendelőlapon nem igényelt – munkavégzésre szólítsa fel, mulasztásaiérta munkavégzés kezdő és befejező időpontját meghatározza, harmadik személyeknek okozott károkért Vállalkozót beszámoltatásra kötelezze.
7.4 Megrendelő felelős, amely kiterjed elsődleges kötelezettsége a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is6. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlelpont szerinti vállalkozási és szolgáltatási díjak fizetése. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészbenMegrendelőlap aláírásával kötelezettséget vállal az igénybe vett Szolgáltatások utáni vállalkozási és szolgáltatási díjak Vállalkozó részére történő maradéktalan megfizetésére.
7.5 A Megrendelőlapon igényelt Szolgáltatás jellegétől függően a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges feltételeket és eszközöket (pl. távfelügyeleti kapcsolatot, sem részben harmadik személynek sem ingyenesena Rendszer működését befolyásoló informatikai vagy egyéb elektromos és elektronikus rendszerekhez való hozzáférést) a Rendszer oldaláról a Megrendelőnek kell biztosítani. Ha a Megrendelő ezen szükséges feltételeket vagy eszközöket nem biztosítja, sem ellenérték fejében és ezért a Vállalkozó nem jogosult átengednitudja a megrendelt Szolgáltatást nyújtani (pl. Hibát javítani, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozikkarbantartani, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonaladatot menteni, stb.), a Vállalkozót a Szolgáltatás nem teljesítéséért semminemű felelősség nem terheli. Amennyiben a Megrendelő az egyébként általa biztosítandó feltételek, eszközök megteremtéséhez a Vállalkozó segítségét kéri, a Vállalkozó saját belátása szerint és az ehhez szükséges erőforrásainak rendelkezésre állása függvényében, a mindenkor érvényben lévő szolgáltatási óradíja és a felmerülő anyag és eszközköltségek Megrendelő általi külön megfizetése mellett vállalja az eszközök, feltételek megteremtését.
7.6 A Megrendelő az előzőektől függetlenül is köteles a megrendelt Szolgáltatás jellegétől függően a Hiba helyszínen történő kijavítása érdekében biztosítani Vállalkozó részére: − a Rendszer telepítési helyszínére való bejutást, ott-tartózkodást, − a hibás alkatrészhez való fizikai hozzáférést, − a teljes Rendszerhez, annak minden eleméhez való hozzáférést, − a 230 V elektromos hálózathoz való hozzáférést, − a Megrendelő informatikai hálózatához (amennyiben szükséges) és az Internethez való hozzáférést, − a Rendszer működését befolyásoló elektromos és elektronikus rendszerekhez, eszközökhöz való hozzáférést, − a Hibával kapcsolatos és annak elhárításához szükséges információkat, − a Hiba reprodukálását, − helyi személyzetet, aki a ▇▇▇▇▇ be tudja mutatni, a hibajavításhoz szükséges információkat meg tudja adni és kijavítás után teszteli a javítást, − Megrendelői személyzetet vagy olyan külső, harmadik fél vállalkozó jelenlétét, aki a Rendszer működéséhez szükséges külső, Vállalkozótól független rendszereket kezelni, konfigurálni, szükség esetén javítani tudja, − Megrendelői személyzetet, aki a Szolgáltatás elvégzését igazolja.
7.7 A Megrendelő saját költségére feladata a Rendszer üzemeltetése, s a Rendszer működtetéséhez szükséges feltételek biztosítása.
7.8 A Megrendelő feladata különösen a Rendszer napi tisztítása, megóvása, a szennyeződések eltávolítása, különösen a téli időszakban, amikor a hó, só, por és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartaniegyéb szennyeződések intenzívebben jelentkeznek. A használatukból eredő károkértRendszer elemeinek és kiegészítőinek tisztítását és üzemeltetését csak és kizárólag az Megrendelő olyan személyzete végezheti, ide értve aki tisztában van az eszközök működésével és munkavédelmi oktatásban részesült, mivel az eszközöknél végzett munka figyelmetlenség esetén balesethez vezethet és a jogosulatlan használatot isszakszerűtlen beavatkozás az eszközök meghibásodását eredményezheti. A jegyeladó és/vagy parkoló Rendszer esetében a kellékanyagok feltöltése, kizárólag pénz ürítése és mennyiségi ellenőrzése, biztosítása a Megrendelő felelfeladata és felelőssége. Amennyiben az értékesítés nem NAV engedélyes terminálon történik, az eladásokról az aktuális szabályozás szerint nyugtát, igény esetén kézi számlát kell kiállítani. A Rendszer által kiadott belépőket szigorú számadású nyomtatványként kell kezelni. Amennyiben az értékesítés NAV engedélyes online pénztéri terminálon történik, gondoskodni kell a vonatkozó rendeletek előírásai szerinti működésről, kiemelten a pénztárgép éves kötelező karbantartásáról, az adatkapcsolat biztosításáról és a vonatkozó szerződések megkötéséről.
Appears in 1 contract
Megrendelő jogai és kötelezettségei. A munkaterületek átadásáig Megrendelő kötelessége gondoskodni a területeken a baleset-, munka-, tűz- és egészségvédelmi előírások betartásáról és betartatásáról. Megrendelő jogosult arra, hogy indokolt esetben a Vállalkozótól egyes személyeknek a cseréjét vagy a munkaterületről való visszavonását kérje. Megrendelő a Vállalkozó dolgozói részére a teljesítési telephelyen csak részlegesen a rendelkezésre álló hely függvényében tudja biztosítani a szerződés tárgyát képező munka végzéséhez szükséges anyagok, eszközök, felszerelések elhelyezését. A területeket, a szerződés megkötését követő bejárás során jelöli ki közösen Megrendelő és Vállalkozó képviselője. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezési munkavégzés időtartamára biztosítja a Vállalkozó munkatársainak a tervezés és kivitelezés által érintett helyszínekre történő akadálytalan és biztonságos bejutást, a helyszíni megtekintés, bejárás lehetőségét. Amennyiben Vállalkozónak feltárásokra, rejtett, eltakart részek megtekintésére való igénye keletkezik, a szükséges mértékű feltárások a szerződéses árba építetten történő elvégzését Megrendelő engedélyezi, amennyiben azok a létesítmény üzemszerű használatát, a működést nem befolyásolják. Megrendelő biztosítja, hogy a Megrendelő által előre meghatározott munkarészek beépítése előtt a Vállalkozó előzetes (legalább 2 munkanappal előtte történő) értesítése alapján a szükséges ellenőrzés elvégzésére illetékes képviselője időben megjelenjen. A Megrendelőnek vagy megbízottjának jogában áll megvizsgálni a Vállalkozó által beépíteni kívánt vagy a teljesítés során már beépített anyagokat és berendezési tárgyakat, hogy azok megfelelnek-e a szerződésben foglalt feltételeknek. E vizsgálatok elvégezhetők szállítás előtt a gyártó telephelyén és/vagy a szállítás után az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően áru rendeltetési helyén, illetve mindkét alkalommal is. Amennyiben a megvizsgált termékek bármely szempontból nem felelnek meg a jogszabályokban és/vagy a közbeszerzési dokumentációban, illetőleg a tervekben meghatározott követelményeknek, úgy a Megrendelő folyamatosan jogosult azok beépítését megtilthatja, a tárhely-használatrabeépített vagy leszállított termékeket visszautasíthatja, és a Vállalkozó köteles térítésmentesen vagy kicserélni a visszautasított termékeket, vagy megtenni a szükséges módosításokat, hogy a termékek megfeleljenek a meghatározott feltételeknek. - Megrendelőnek jogában áll a tárhely-használat során Megrendelő köteles betartani vállalkozási munkálatok folyamán szakszerű rendelkezéseket és utasításokat adni a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit, így különösen a személyiségi jogok védelmére, az internet-használatra, számítógép birtoklására és használatáraVállalkozó részére, valamint döntéseket hozni a szerzői jogokra vonatkozó előírásokatVállalkozási Szerződésben rögzített munkák vonatkozásában. Az ilyen utasításokat, továbbá köteles betartani döntéseket Felek az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásaitÉpítési Naplóban rögzítik. - Megrendelő nem használhatja megbízottja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat szerződés teljesítése során az esetleges jogsértő cselekményeiértÉpítési ▇▇▇▇▇ adatai alapján köteles ellenőrizni, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed hogy a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre isteljesítésben a Kbt. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel138. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészben, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt § (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő alvállalkozó vesz részt.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartani. A használatukból eredő károkért, ide értve a jogosulatlan használatot is, kizárólag Megrendelő felel.
Appears in 1 contract
Sources: Közbeszerzési Eljárás
Megrendelő jogai és kötelezettségei. az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően Megrendelő folyamatosan jogosult a tárhely-használatra. - a tárhely-használat során Megrendelő köteles betartani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseitVállalkozó szerződésszerű teljesítését elősegíteni, így különösen a személyiségi jogok védelméreteljesítéshez szükséges információkat, a kért adatokat Vállalkozó részére megfelelő módon megadni, a döntéseket meghozni olyan időpontban, hogy az internet-használatraa Vállalkozó teljesítési határidejének betartását ne lehetetlenítse el, számítógép birtoklására illetőleg ne tegye indokolatlanul terhesebbé. A Vállalkozó tevékenységéhez szükséges állásfoglalásokat és használatáradöntéseket Megrendelő az írásbeli megkeresés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül adja meg. Amennyiben az ügy jellege vagy más körülmény miatt Vállalkozó soron kívül állásfoglalást, döntést kér, Megrendelő azt soron kívül – akár szóban is – megadja, de az állásfoglalás megadásától számított legkésőbb 3 (három) munkanapon belül a választ írásban is megerősíti. Megrendelő köteles valamennyi, a jelen Szerződés tárgyát nem képező, de kötelező közszolgáltatási feladatai alapján Megrendelő feladat- és felelősségi körébe eső tevékenységet elvégezni, továbbá a közterületi parkolási rendszer működtetésével kapcsolatos egyéb közszolgáltatási, illetve közhatalmi, hatósági tevékenységet ellátó szervezetekkel (például közterület felügyelet) való együttműködést biztosítani és koordinálni, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokatközterületi parkolási rendszer működtetését érintő esetleges önkormányzati jogalkotási vagy intézkedési szükségletnek eleget tenni, illetve – hatáskörének, illetékességének hiányában – a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező egyéb szervezet irányába haladéktalanul jelezni. Megrendelő köteles a jelen Szerződés tárgyát képező feladatok elvégzéséhez szükséges esetleges hatósági engedélyek megszerzésében közreműködni, és azt elősegíteni, továbbá jogszabály erre vonatkozó előírása esetén a szükséges engedélyt megszerezni. Megrendelő köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásaita teljesítés szerződésszerűségét folyamatosan figyelemmel kísérni, megfelelő teljesítés esetén azt a jelen Szerződés rendelkezései szerint igazolni és Vállalkozó vonatkozó számláját határidőben megfizetni. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódotSzerződés fennállása alatt annak megvalósulásáról, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggelegyes kérdéseiről bármikor írásos tájékoztatást kérhet, a használat keletkezett iratokba betekinthet. Ellenőrzési jogosítványai körében jogosult a munkák megvalósítását folyamatosan figyelemmel kísérni. Amennyiben Megrendelő a jelen Szerződés teljesítése során észleli, hogy Vállalkozó a tevékenységét hibásan vagy hiányosan végzi, köteles a tudomásszerzéstől számított 3 (három) munkanapon belül írásbeli észrevételt küldeni Vállalkozó részére, amelyre nézve Vállalkozó köteles 3 (három) munkanapon belül írásban reagálni. Vállalkozó utóbbi reagálási joga nem mentesíti Vállalkozót az esetleges jogsértő cselekményeiérthiba, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlelhiányosság orvoslásának kötelezettsége alól. A bejelentés elektronikus levélben történhet parkolási rendszer üzemeltetése során szedett és szedhető valamennyi parkolási és pótdíjbevétel teljes egészében és kizárólagosan Megrendelőt illeti, Vállalkozó a parkolási rendszer üzemeltetése kapcsán teljesített szolgáltatásai fejében csak és kizárólag a jelen szerződésben meghatározott email címreüzemeltetési díjra jogosult. - Megrendelő kizárólagosan jogosult arra, hogy a tárhely-használatot sem egészbenparkoló automaták vonatkozásában szponzorációs és reklámszerződéseket kössön harmadik személyekkel, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért mely szerződésekből származó bevétel teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai egészében és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartanikizárólagosan Megrendelőt illeti meg. A használatukból eredő károkértMegrendelő által kötött reklám- és szponzorációs szerződésből eredő, ide értve a jogosulatlan használatot isparkoló automatákon Megrendelő által a Vállalkozó előzetes egyetértésével elhelyezendő egyes arculati elemek a parkoló automaták rendeltetésszerű működését nem akadályozhatják, kizárólag Megrendelő felelVállalkozó üzemeltetéssel kapcsolatos feladatait nem tehetik terhesebbé.
Appears in 1 contract
Sources: Vállalkozási Szerződés
Megrendelő jogai és kötelezettségei. A Megrendelő a feladatok teljesítése érdekében szakmai felelőst (alkalmazásgazda) jelöl ki, aki egy személyben felelős a Vállalkozó és az előfizetési díj maradéktalan megfizetését egyedi felhasználó felé történő szakmai kapcsolattartásért. A kijelölt felelős biztosítja, hogy az egyedi felhasználó a hibajelenségeket, problémákat egyértelműen dokumentálva juttassa el a Vállalkozó szakmai felelőséhez. A kijelölt felelős továbbá a Vállalkozótól kapott válaszokat, javításokat eljuttatja a felhasználóknak, új verzió esetén azt telepíti és erről is tájékoztatja a felhasználókat. A hibabejelentés hivatalosan a Vállalkozó SM (Service Management) rendszerén keresztül, történik, melynek a neve Redmine. A vállalkozó e-mail címe: ▇▇▇▇▇▇▇@▇▇.▇▇ A hibabejelentést követően Megrendelő folyamatosan jogosult a tárhely-használatraVállalkozó a Redmine rendszerén keresztül visszaigazolja a hibabejelentés regisztrálását. Hibabejelentés esetén a következő információk megadása szükséges a Redmine rendszerben: A hiba - melyik környezetben merült fel (éles/teszt/fejlesztői) - melyik verziószámú InForex kliensen merült fel - pontosan mikor jelentkezett - melyik felhasználónál jelentkezett - pontosan mi a tárhely-használat során hibás működés (események láncolata, print screen, egyéb tényezők) A Megrendelőnek kötelessége a Vállalkozó által, a hiba felmerülésével és körülményeivel kapcsolatos, a hiba megértéséhez szükséges minden feltett kérdésre haladéktalanul pontos válasszal szolgálni. Ennek elmulasztása a Vállalkozó hiba kijavítására vállalt határidejét hosszabbítja. A Megrendelő köteles betartani biztosítani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit, így különösen Vállalkozó szakemberek számára a személyiségi jogok védelmére, az internet-használatra, számítógép birtoklására hozzáférését a Rendszerhez (éles és használatárateszt) és annak üzemeltetési környezetéhez a helyszínen, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokat, továbbá köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásaitteszt Rendszerhez folyamatosan VPN kapcsolaton keresztül is. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítségetkövetkező Vállalkozói szakemberek számára biztosít hozzáférést: ▇▇▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇▇▇ és ▇▇▇▇▇ ▇▇▇▇. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - A Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jeleznielőzetesen írásban (e-mailben) bejelenteni a szolgáltatással érintett berendezés áttelepítését. A Vállalkozó jogosult a további szolgáltatás nyújtását felfüggeszteni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlelberendezést írásbeli jóváhagyása nélkül helyezik át. A bejelentés elektronikus levélben történhet Megrendelő a Vállalkozó által átadott felhasználói kézikönyv és üzemeltetési utasításnak megfelelően használja és működteti a Rendszert. A Megrendelő nem végezhet ezektől eltérő tevékenységeket, módosításokat. A Megrendelő felelős minden információ és adat mentéséért, a Vállalkozó által adott ajánlásoknak megfelelően. A Vállalkozó nem felel a nem megfelelő mentésekből származó banki adatvesztésért. A Megrendelő köteles a Munka szerződésszerű elvégzése fejében a Vállalkozó részére a Jelen Szerződés 8. pontjának rendelkezése szerinti Vállalkozói Díjat a jelen szerződésben meghatározott email címreszerződés „9. - pontja szerint megfizetni. Megrendelő köteles a Munka elvégzéséhez szükséges, a Megrendelőnél rendelkezésre álló valamennyi információt a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. Amennyiben a munkavégzés jellege azt szükségessé teszi, Megrendelő biztosítja Vállalkozó részére a munkaterületre történő akadálymentes bejutást. A Megrendelő a tárhely-használatot sem egészbenmunkát bármikor ellenőrizheti, sem részben harmadik személynek sem ingyenesenazonban nem mentesül a Vállalkozó a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, sem ellenérték fejében ha a Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta vagy nem jogosult átengednimegfelelően végezte el. Megrendelő gondoskodik arról, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozikhogy a szerződésben rögzített feladat elvégzéséhez szükséges adatok, ide értve információk, iratok valósághűen és teljeskörűen a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősségetfelek által egyeztetett határidőre Vállalkozó rendelkezésére álljanak. - Megrendelő a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftverVállalkozó számára a Munka során felmerülő igények szerint biztosítja a személyes konzultáció lehetőségét Megrendelő vezetőivel illetve szakértőivel, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stbdolgozóival.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartani. A használatukból eredő károkért, ide értve a jogosulatlan használatot is, kizárólag Megrendelő felel.
Appears in 1 contract
Sources: Rendszertámogatási Szerződés
Megrendelő jogai és kötelezettségei. az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően 9.1 A Megrendelő folyamatosan szerződésszerű magatartása esetében jogosult a tárhely-használatra. - Szolgáltatóval kötött Szerződés alapján a tárhely-használat során Rendszer korlátozás nélküli használatára.
9.2 A Megrendelő a szolgáltatási szerződés megkötésével vállalja, hogy az abban megha- tározott elszámolási rend alapján és időközönként a Szolgáltató részére a látogatások- ról statisztikát biztosít.
9.3 A Szolgáltató által – az általa biztosított szolgáltatásokról a szolgáltatási szerződésben megállapított díjról – kiállított számlát a Megrendelő köteles betartani határidőre megfizetni.
9.4 A Megrendelő által megkötött Szerződés alapján kiszámlázott használati díjakat a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseitSzerződésben meghatározott módon és határidővel fizeti meg a Szolgáltató részére.
9.5 A Megrendelő magára nézve kötelezőnek kijelenti, így különösen hogy a személyiségi jogok védelméreSzolgáltató által biztosított szolgáltatásban a látogatók által elérhető tartalmak szerzői joga felett rendelkezik vagy ezen jogról megállapodással rendelkezik.
9.6 A Megrendelő teljes felelősséget vállal a tárhelyre feltöltött anyagokért és azokat a sa- ját felelősségére tölti fel.
9.7 Az Megrendelő a Szolgáltató által biztosított szolgáltatásokhoz való hozzáférés fel- használóneveit és jelszavait köteles bizalmasan kezelni, azokat harmadik fél részére nem adhatja tovább. Amennyiben illetéktelen hozzáférés történik, akkor a Megrendelő köteles ezt a lehető legrövidebb időn belül a Szolgáltató tudomására hozni. A Szolgál- tató nem felel az internet-használatrailletéktelen hozzáférésből eredő károkért.
9.8 Amennyiben a Megrendelő saját szervereket használ, számítógép birtoklására és használatáraúgy köteles a szolgáltatás eléré- sét olyan minőségben biztosítani, mintha azt a Szolgáltató biztosítaná az általa biztosí- tott szervereken.
9.9 A Megrendelő a Szolgáltató által biztosított tárhelyre feltöltött anyagairól köteles a sa- ját rendszerén biztonsági másolatot tartani.
9.10 A Megrendelő a Szerződés megkötése során, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokatszolgáltatás nyújtásának tel- jes időtartama alatt köteles együttműködni Szolgáltatóval, továbbá tájékoztatni köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásait. - Megrendelő nem használhatja Szolgál- tatót a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni szerződést érintő minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészben, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stblényeges körülményről.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartani. A használatukból eredő károkért, ide értve a jogosulatlan használatot is, kizárólag Megrendelő felel.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelő jogai és kötelezettségei. 1. Megrendelő köteles a felügyelt létesítményben üzemelő beépített tűzjelző rendszer működtetésével, felülvizsgálatával és karbantartásával kapcsolatos szabályok betartására, illetve betartatására.
2. Megrendelő köteles haladéktalanul tájékoztatni a Szolgáltatót a tervezett és nem tervezett karbantartásokról, a megjelölt kapcsolattartó útján.
3. Megrendelő köteles a tűzjelző rendszer – közte a tűz- és hibaátjelző – tervszerű, részleges vagy teljes üzemszünetét, a kikapcsolás előtt 5 munkanappal írásban, a 24 órán belül el nem hárítható meghibásodást a tudomására jutást követően késedelem nélkül telefonon jelezni az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően első fokú tűzvédelmi hatóság által meghatározott helyen.
4. A tűzjelző rendszer meghibásodása, tervszerű üzemszünete esetén, a rendszer üzemkész állapotának visszaállításáig a biztonsági feltételeket a Megrendelő folyamatosan a helyi kockázatnak megfelelően köteles biztosítani, továbbá a felügyelt létesítmény helyi felügyeletét kiváltó átjelzés meghibásodása esetén a tűzjelző rendszer felügyeletéről haladéktalanul gondoskodnia kell.
5. Megrendelő köteles továbbá a tűzjelző rendszert érintő módosításokat a Szolgáltató részére haladéktalanul, írásban bejelenteni. Ennek elmaradásából eredő károkért a Szolgáltatót felelősség nem terheli.
6. Megrendelő a Szolgáltató által végzett tevékenység ellenértékeként köteles megfizetni a szolgáltatási díjat.
7. Megrendelő kötelezettsége az esetleges téves tűzjelzés 2 percen belül történő lemondása az OKF felé.
8. Megrendelő kötelezettsége továbbá, hogy az esetleges téves tűzjelzések miatti indokolatlan kivonulások költségét, a számlát kiállító Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére, a számlán feltüntetett határidőre megfizetni. Amennyiben valamilyen ok folytán a Katasztrófavédelmi Igazgatóság a téves riasztás költségét a Szolgáltató félé számlázza ki, a Szolgáltató jogosult a tárhely-használatratéves riasztással felmerült költségeket továbbszámlázni a Megrendelőnek. - Megrendelő ebben az esetben is köteles a tárhely-használat során számlán feltüntetett fizetési határidőre a számlán szereplő összeget a Szolgáltató – adott számlán feltüntetett – bankszámlájára átutalni.
9. Amennyiben a Megrendelő a téves riasztás alapján kiszámlázott költséget a megadott határidőn belül nem egyenlíti ki, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság felé, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság jelzése alapján Szolgáltató rendkívüli felmondással megszüntetheti az egyedi szolgáltatási szerződést.
10. Szolgáltató tájékoztatja a Megrendelőt, hogy az illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóság lehetőséget biztosít, a naptári évet figyelembe véve félévente, felügyelt létesítményenként 1 darab téves jelzés térítésmentes elszámolására.
11. Az egyedi szerződés megkötésekor a Megrendelő hiánytalanul és valós adatokkal köteles kitölteni a mellékletekként szereplő 1. számú melléklet a „Tűzátjelzési Adatlap”, a 2. számú melléklet a „Megfelelőségi nyilatkozat” és a 3. számú melléklet „Adatlap a felügyelt létesítményekről az automatikus tűzátjelzések kezeléséhez megküldendő adatok köréről” nyomtatványokat.
12. Megrendelő köteles betartani minden olyan adat változásáról haladéktalanul értesíteni a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseitSzolgáltatót, így különösen amely az előző 11. pontban szereplő nyomtatványokon megadott adatot érint.
13. Szolgáltató nem tartozik felelősséggel a személyiségi jogok védelmére, az internet-használatra, számítógép birtoklására és használatára, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokat, továbbá köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásait. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatásáranyomtatványok helytelen kitöltéséből, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészben, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartani. A használatukból valós adatok meglétéből eredő károkért, ide értve a jogosulatlan használatot ismegadott értesítendők elérhetetlenségéből, kizárólag Megrendelő felelaz értesítettek értesítést követő magatartásából, valamint az adott hatóság intézkedésének elmaradásából eredő károkért.
14. Megrendelőnek ismertetni kell az általa megjelölt értesítendőknek az egyedi szerződés alapján nyújtott szolgáltatást, a téves riasztás lemondására jogosultakkal a lemondó kód használatát a téves tűzjelzés lemondásának feltételeit.
Appears in 1 contract
Megrendelő jogai és kötelezettségei. 9.1. Megrendelő biztosítja, hogy a Vállalkozó, illetőleg munkatársai a Szerződés teljesítése érdekében a Megrendelő munkaidejében a Megrendelő területére beléphessenek, és az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően adott esetben szükséges engedélyek beszerzésre kerüljenek annak érdekében, hogy a feladataikat és munkáikat a Szerződés
9.2. Felek vállalják, hogy nem tanúsítanak olyan magatartást, amellyel egymás vagy kapcsolt vállalkozásaik jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetnék. Ide tartozik a szerződés megkötésétől Felek vagy kapcsolt vállalkozásaik munkajogi állományába tartozó munkavállalók közvetett vagy közvetlen foglalkoztatása is. Ennek biztosítása érdekében a Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződéssel összefüggésben, annak teljesítése során sem a Megrendelőnél, sem annak kapcsolt vállalkozásainál munkaviszonyban lévő személyt sem közvetlenül, sem közreműködőik útján nem foglalkoztatnak, ilyen személy tulajdonában, ügyvezetése alatt álló társasággal, egyéni vállalkozóval vállalkozási, illetve megbízási jogviszonyt nem létesítenek, kivéve, ha ezek bármelyikébe a Megrendelő folyamatosan előzetesen írásban beleegyezett. Ezen szabály megsértése szándékos károkozásnak minősül és a Vállalkozót teljes kártérítési felelősség terheli. A rendelkezés betartását a Megrendelő Biztonsági főigazgatósága útján bármikor jogosult ellenőrizni.Megrendelő, illetve Megrendelő Biztonsági főigazgatósága a tárhely-használatraSzerződés teljesítését bármikor jogosult ellenőrizni. - Az ellenőrzési jog kiterjed a tárhely-használat során Szerződés teljesítésével összefüggő irat- és adatszolgáltatás kérésre, továbbá a helyszíni ellenőrzésre és meghallgatásokra is, amelyek teljesítésének kötelezettségét a Vállalkozó az Alvállalkozók vonatkozásában is köteles biztosítani. A Vállalkozó nem mentesül a hibás vagy késedelmes teljesítésért, illetve a nem teljesítésért való felelőssége alól, ha a Megrendelő az ellenőrzést elmulasztotta, vagy nem teljes körűen végezte el.
9.3. A Vállalkozó képviselőjének munkavédelmi oktatása a Megrendelő kötelessége.
9.4. A Megrendelő a Vállalkozó által vállalt feladatok megfelelő teljesítését adatok, bizonylatok, egyéb szükséges dokumentációk bekérése útján jogosult bármikor ésszerű időpontban ellenőrizni. A Vállalkozó az ellenőrzést mindenben köteles segíteni, illetve biztosítani az ellenőrzés lehetőségét az esetlegesen igénybe vett Alvállalkozóival szemben is. A Vállalkozó teljesítésének ellenőrzésére a Megrendelő külső szakértő igénybevételére is jogosult azzal, hogy a Vállalkozó köteles együttműködni vele. A külső szakértő köteles a megfelelő titoktartási szerződést aláírni, mielőtt a Vállalkozó az iratokhoz, vagy információhoz való hozzáférést jóváhagyásával biztosítja. A Megrendelő által végzett bármelyik ellenőrzés, jóváhagyás nem mentesíti a Vállalkozót a szakmai felelőssége alól, valamint nem mentesül a Vállalkozó a felelősség alól, ha a Megrendelő az ellenőrzési jogosultságával nem, vagy nem kellő részletességgel élt.
9.5. A Megrendelő köteles betartani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseitSzerződés teljesítése során a Vállalkozóval együttműködni, így különösen az alábbi körben:
9.6. A munkavégzéshez a személyiségi jogok védelméreMegrendelő a Vállalkozó részére eszközt nem ad át, az internet-használatraa Vállalkozó a Szerződés teljesítéséhez szükséges összes munkát, számítógép birtoklására és használatárafeladatot a saját eszközeivel köteles elvégezni, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokatsaját erőforrásaira támaszkodva, kivéve, ha a Megrendelő a műszaki leírásban meghatározott módon szakanyagot biztosít a Szerződés teljesítéséhez.
9.7. A teljesítésigazolás kiállítása és/vagy a Vállalkozó számlájának Megrendelő általi kifizetése nem jelent joglemondást Megrendelő részéről, továbbá köteles betartani Megrendelő kifejezetten fenntartja a szerződésszegésből eredő igényei érvényesítésének jogát arra az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásait. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészben, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartani. A használatukból eredő károkért, ide értve a jogosulatlan használatot esetre is, kizárólag Megrendelő felelha a teljesítést a szerződésszegésről tudva elfogadta vagy Vállalkozó számláját kifizette úgy, hogy igényét nem jelentette be azonnal Vállalkozó részére.
Appears in 1 contract
Sources: Vállalkozási Keretszerződés
Megrendelő jogai és kötelezettségei. Megrendelő árajánlat előzetes bekérése esetén tudomásul veszi, hogy Szolgáltató által adott árajánlat annak megküldésétől számított 28 napig érvényes, ezt követően – akár a korábbi árajánlat számára való hivatkozással – új árajánlatot kell kérnie a megrendelés leadásához. Megrendelő a szolgáltatási szerződés létrejöttéhez szükséges megrendelést Szolgáltató honlapján vagy e-mailben írásban köteles megküldeni Szolgáltató részére, Szolgáltató által kért adatok megadásával, de legalább az előfizetési alábbi adatok megjelölésével azzal, hogy Megrendelőt terheli minden abból eredő felelősség, amennyiben az alábbi adatokat a valóságtól eltérően adja meg Szolgáltató részére: Megrendelő adatai (név, cím, telefonszám, e-mail cím), Címzett adatai (név, cím, telefonszám, e-mail cím), Számlázási adatok (név, cím, telefonszám, e-mail cím, cég esetén adószám), Részleges csomagadatok, a csomag mérete, pontos súlya, a csomag tartalma, mennyiség, Kapcsolattartó neve és telefonszáma, Megjegyzés, Választott fizetési mód. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltató rendelést szóban, Szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve telefonon nem fogad, Szolgáltató által kért minden adatot elektronikusan kell megküldeni. A megrendelés megküldését követően Szolgáltató visszaigazolása esetén Megrendelő köteles Szolgáltató által elektronikusan megküldött fuvarokmányt és esetlegesen megküldött további kísérő okmányokat kinyomtatni, és saját felelősségére kitölteni és az okmányokat a csomag felvételi helyére eljuttatni. Megrendelő vállalja, hogy a kinyomtatott fuvarokmányokat a csomagot felvevő partner futárával aláíratja, kivéve Szolgáltató azon partnerei teljesítése során, amelyeknél Szolgáltató partnere honlapján ezen kötelezettség alól kifejezetten mentesít. Ehhez kapcsolódóan Megrendelő tudomásul veszi, hogy a küldemény felvétele a küldemény átvételének futár által történő írásbeli elismerésével – vagy amelyik partner futára nem ír alá, ott Szolgáltató partnerének honlapján közzétett módon – történik. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Megrendelő és az ahhoz kapcsolódó adatlap kitöltésével büntetőjogi felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy Feladott küldemény nem tartalmaz illegális, bármely állam által törvénybe ütköző, illetve veszélyes tartalmat, mely nyilatkozattal a küldemény tartalmáért teljes jogi és anyagi felelősséget vállal függetlenül attól, hogy személyesen jelen volt-e a küldemény csomagolásánál, illetve a csomag futárnak történő átadásánál. Megrendelő tudomásul veszi és elfogadja továbbá, hogy amennyiben Szolgáltatóval szállítandó küldemény az ún. ▇▇▇▇▇ vagy ezzel tartalmilag egyező rendszer előírásai szerint bejelentési kötelezettség alá esik, úgy Megrendelőt terheli minden – teljes anyagi kártérítésre is kiterjedő – felelősség, hogy ezen körülményről Szolgáltatót tájékoztassa és Szolgáltató rendelkezésére bocsássa a bejelentést és/vagy azonosítást igazoló adatokat, illetve Szolgáltató kapcsolódó esetleges kötelezettségeit elősegítse. A szolgáltatás ellenében Megrendelő díj maradéktalan megfizetését követően fizetésére köteles. Megrendelő folyamatosan a megrendelésben köteles megjelölni a szolgáltatás díjának kiegyenlítési formáját a 3.2.1. Pont figyelembevételével. Megrendelő tudomásul veszi – és amennyiben a személyétől eltér, ▇▇▇▇▇▇▇ saját felelősségére tájékoztatja – hogy Szolgáltató küldemények felvételét és kézbesítését végző mindenkori partnerei az átvett küldeményeket lemérik, és ellenőrzik, hogy Szolgáltatónál leadott súly, méret és egyéb szükséges mérhető paraméterek megegyeznek-e az átvett küldemény adataival. Megrendelő elfogadja, hogy Szolgáltatónál nyilvántartott, Szolgáltató által még nem teljesített és/vagy Megrendelő által maradéktalanul meg nem fizetett megrendelések (akár egy, akár több címre való szállítással teljesítendő) csomag száma eléri vagy meghaladja a maximális 10 darabot, vagy ha a megrendeléssel érintett csomagok számától függetlenül eléri vagy meghaladja a szolgáltatási díjak értékének összege a bruttó 50.000,- Ft-ot, illetve Megrendelő Szolgáltató számlájának kiegyenlítésével 14 napot meghaladó késedelembe esik és az új megrendelés teljes szolgáltatási díját nem fizeti meg előre a 3.2.1. Pont szerint, abban az esetben Szolgáltató jogosult a tárhely-használatralimitet meghaladó megrendelések visszaigazolását és teljesítését visszautasítani. - Ezen túlmenően Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltató fenntartja magának a tárhely-használat során jogot, hogy minden indokolás nélkül bármely megrendelés teljesítését megtagadja az addigi esetleges befizetésekkel való elszámolással egyidejűleg. Megrendelő – amennyiben vezetékes telefon elérhetőségét adott meg kizárólag a csomagfelvétel napjára – köteles a küldemény felvételének napján a vezetékes telefon helyszínén tartózkodni azzal, hogy amennyiben nem érhető el és a vezetékes telefon címén sem tartózkodik senki Megrendelő megbízásából, úgy a szolgáltatás teljesítésére a megrendelés megerősítése vagy ismételt leadása esetén Szolgáltató nem köteles, és Megrendelő köteles betartani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseitszerződéstől való elállás esetén irányadó díjat Szolgáltatónak megfizetni 3.2.3 pont szerint. Megrendelők tudomásul veszik és elfogadják, hogy Szolgáltató mind a küldeményekkel való rendelkezés, mind pedig az esetlegesen igénybe vett utánvétes szolgáltatás esetén Szolgáltató által beszedett és továbbítandó összeg megfizetésénél kizárólag Megrendelő utasításához van kötve, az utánvétes összeget kizárólag Megrendelő részére utalhatja ki. Szolgáltató a szolgáltatásával érintett ügyfelek közötti bármilyen más (polgári vagy büntető) jogviszonyt nem vizsgálhatja és nem vizsgálja, az ügyfelek vagy harmadik személy közötti elszámolási kérdésben Szolgáltató felelőssége kizárt. Megrendelő – amennyiben nem személyesen tartja a kapcsolatot Szolgáltatóval – a jelen ÁSZF szerinti jogait, így különösen az utasításadási jogát a személyiségi jogok védelmérekülön megnevezendő kapcsolattartón keresztül gyakorolhatja azzal, az internet-használatrahogy Megrendelő kockázata és teljes anyagi és jogi felelőssége, számítógép birtoklására hogy kapcsolattartó minden jognyilatkozatát és használatáracselekményét Szolgáltató Megrendelő joggyakorlásának tudja be, és Szolgáltató a jogviszony hatálya alatt semmilyen formában nem köteles vizsgálni vagy megkérdőjelezni Megrendelő és kapcsolattartó közötti kapcsolat jellegét és kapcsolattartó eljárási jogosultságát, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokat, továbbá köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásaitszemélyét. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Amennyiben Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során 2.5.1. Pont szerinti elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során eljuttatni emailben az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott ▇▇▇▇@▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ email címre. - Ha Címzett vagy Feladó nyilatkozatát e-mailben vagy a honlapon adja le, Szolgáltató az elállás/felmondás megérkezését tartós adathordozón (pl.: e- mailben) haladéktalanul visszaigazolja Megrendelőnek. A fenti nyilatkozatot érvényesen csak Fogyasztónak minősülő megrendelő teheti meg. A 45/2014. (II.26.) 29. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a Fogyasztó tudomásul veszi, hogy mivel kérte a szolgáltatás teljesítésének elállási/felmondási jog határidejének lejárta előtti megkezdését, ezért a szolgáltatás egészének teljesítését követően a Fogyasztó felmondási jogát már nem gyakorolhatja függetlenül attól, hogy a teljesítés befejezéséről tudomása volt-e. Az Ügyfelek – különösen Megrendelő – tudomásul veszik és elfogadják, hogy Szolgáltató az értéknyilvánított kézbesítendő csomag vonatkozásában bármilyen kifizetést, jóváírást, illetve egyéb kártérítést vagy más jogcímen történő kompenzációt kizárólag abban az esetben teljesít Partnerei erre irányuló követelései esetén, amennyiben Megrendelő a tárhely-használatot sem egészbenkézbesítendő csomag értékét hitelt érdemlően igazolta (pl.: számla másolatával). Amennyiben ezt nem áll módjában teljesíteni, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve úgy Megrendelő legfeljebb bruttó 50.000,- Ft értékhatárig jelölheti meg a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartanicsomag összértékét. A használatukból eredő károkértnem kereskedelmi értéket képviselő tartalom közé sorolandók a személyes tárgyak, ide értve a jogosulatlan használatot ishasznált termékek. Megrendelő tudomásul veszi, kizárólag Megrendelő felelhogy Szolgáltató nem fogad el és szervez meg olyan megbízást, nem közvetít olyan szállítmányt, amely ellenkezik Partnere szabályzatával.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelő jogai és kötelezettségei. 4.1. Megrendelő jogosult az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően egyedi megrendelésben részletezettek szerződésszerű teljesítését követelni Szolgáltatótól. Megrendelő folyamatosan az egyedi megrendelésben megjelöli a konkrét elvégzendő feladatokat, a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges képességeket és készségeket (pl. nyelvtudás), a tevékenység helyét, és a rendelkezésre állás időtartamát (óra/hét), a tagok számára irányadó munkarendet, a szolgáltatást teljesítő tagok díjazását és egyéb juttatásait, az irányadó munkarendet és a tagok felett közvetlen utasítási jogkörrel rendelkező személyt. Ezeken túl a Megrendelő további egyedi igényeket is jogosult megfogalmazni az egyedi megrendelésben. Eltérő igény hiányában az egyedi megrendelés határozatlan időtartamra jön létre. A Megrendelő az egyedi megrendelést jogosult elektronikus úton (e-mailben) megküldeni a Szolgáltató részére. Az egyedi megrendelést a Szolgáltató visszaigazolja a Megrendelő részére. Megrendelő jogosult a tárhelySzolgáltatónak a Szerződés teljesítéséhez igénybe vett személyes közreműködését teljesítő iskolaszövetkezeti tagjának (a továbbiakban: tag) cseréjét kérni, ha a tag feladatteljesítése a Megrendelő jogos érdekeit sérti. A jogos érdeket sérti e pont vonatkozásában, ha a Szolgáltató tagja veszélyezteti azokat a bizalmas, üzleti titoknak minősülő adatokat, melyeket a Szerződés teljesítésével kapcsolatban ismert meg. Megrendelő jogosult követelni, hogy a Szerződés szerződésszerű teljesítése érdekében a Szolgáltató számára rendelkezésre bocsátott eszközöket Szolgáltató rendeltetésének megfelelően használja. Megrendelő jogosult ellenőrizni Szolgáltató tevékenységét, annak érdekében, hogy a Szerződésben meghatározott feladatokat a Szerződésben meghatározott keretek között végzi-használatrae. Megrendelő az ellenőrzése során szerzett tapasztalatairól, a teljesítéssel kapcsolatos észrevételeiről, igényeiről kizárólag Szolgáltató jelen szerződésben megjelölt kapcsolattartóját jogosult írásban tájékoztatni. Megrendelő jogosult Szolgáltató tagjait irányítani és utasítani. Megrendelő köteles gondoskodni arról, hogy: - Szolgáltató számára hozzáférhetővé váljanak a szerződés teljesítéséhez szükséges információk, - Szolgáltató számára a kellő időben hozzáférhetővé váljanak és rendelkezésre álljanak a Szerződés szerződésszerű teljesítéséhez szükséges anyagok és eszközök, - Megrendelő munkatársai a szerződésszerű teljesítés érdekében a szükséges felvilágosítások és megbeszélések céljából Szolgáltató rendelkezésére álljanak. Megrendelő a Szerződésből eredő fizetési kötelezettségének annak esedékességekor köteles eleget tenni. A Megrendelő kijelenti, hogy ÁFA adóalanynak minősül, egyúttal vállalja, hogy amennyiben az ÁFA alanyisága megváltozna, úgy arról a Szolgáltatót haladéktalanul, írásban értesíti. Megrendelő köteles szóban és írásban tájékoztatni Szolgáltatót a Szerződésben rögzített igényei megváltozásáról és valamennyi érdekkörében felmerülő olyan körülményről, amely Szolgáltató tevékenységét érinti, gátolja, vagy akadályozza. Az értesítés elmaradása miatt bekövetkezett kár miatt a Szolgáltatót felelősség nem terheli. Megrendelő felelős azért, hogy Szolgáltatót a Szerződésből eredő kötelezettsége teljesítésében ne akadályozza, ne zavarja. A Megrendelő az egyedi megrendelésben részletezett feladatok elvégzésének feltételeit - különös tekintettel a felhasználásra kerülő anyagokra, a feladatteljesítéshez szükséges munkaeszközökre, a munka-, és balesetvédelmi felszerelésekre - köteles térítésmentesen a Szolgáltató, illetve a Szolgáltató tagjainak részére biztosítani. A Megrendelő köteles továbbá a feladat elvégzését érintő, nála érvényben lévő szabályzatokról, szabályokról, stb. a Szolgáltatót tájékoztatni.
4.2. Megrendelő köteles a Szolgáltató tagjai részére a Megrendelő területén betartandó munkavédelmi, tűzvédelmi- és balesetvédelmi előírásokról, rendszabályokról - a tárhely-használat során Megrendelő köteles betartani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit, így különösen a személyiségi jogok védelmére, az internet-használatra, számítógép birtoklására és használatára, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokat, továbbá köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásait. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészben, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban jogszabályi előírások alapján oktatást tartani. A használatukból megtartott oktatásról a Megrendelő jegyzőkönyvet készít, melynek egy írásos példányát köteles Szolgáltató kapcsolattartója részére írásban megküldeni. A Megrendelő tudomásul veszi továbbá, hogy a Szövetkezeti tv. 10/B. § (4) bekezdése alapján jelen szerződés tartama alatt felelős azon kötelezettségek betartásáért, amelyek a munkaközi szünet és a napi pihenőidő biztosítására, a Szövetkezeti tv. 11. § (1) bekezdése alapján pedig a tizennyolcadik életévet be nem töltött iskolaszövetkezeti tagok vonatkozásában kötelezendő alkalmazandó, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.) biztosított, fiatal munkavállalók munkajogi védelmére vonatkoznak. Felek megállapodnak abban, hogy a munkaközi szünet a munkaidő (feladatteljesítési idő) részét képezi, melyből következően annak tartamára a tagot díjazás illeti meg. Ezen díjazás összege a Szolgáltatási díj részét képezi, azaz azt a Megrendelő köteles megfizetni a Szolgáltató részére.
4.3. Amennyiben Megrendelő a Szolgáltató által a Megrendelő érdekeltségében foglalkoztatott feladatteljesítő tagot a Megrendelő érdekeltségében töltött feladatteljesítés utolsó napjától számított 6 hónapon belül akár munkaviszony, akár munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében alkalmazza, úgy a Megrendelő köteles a Szolgáltatónak megfizetni - tagonként - 300.000,- Ft + ÁFA összeget bánatpénz jogcímén. Megrendelő és Szolgáltató kijelenti, hogy a bánatpénz jogalapját és annak mértékét jelen Szerződés aláírásával kifejezetten elismeri. Amennyiben a teljesítésben részt vevő Tagot a Megrendelő toborozta, a Szolgáltató eltekint a bánatpénz megfizetésétől. 4.4.Amennyiben a Szövetkezeti tv. 7. § (6a) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Tag a Szolgáltató útján megszervezett gyakorlati képzés szerinti szakmai gyakorlatát a Megrendelőnél teljesíti, abban az esetben a Megrendelő garantálja, hogy a gyakorlati képzés igényli a Tag felsőoktatási képzésben megszerzett elméleti ismereteinek felhasználását, továbbá megfelel a szakmai gyakorlóhellyel, a gyakorlati képzés tartalma pedig a szakmai gyakorlattal szemben jogszabály által támasztott követelményeknek. A kötelezettség teljesítésének elmulasztásából eredő károkért, ide értve teljes kárért a jogosulatlan használatot is, kizárólag Megrendelő felel. Szolgáltató vállalja, hogy minden, ezen kötelezettség teljesítéséhez szükséges információt a Megrendelő erre irányuló kérésére, haladéktalanul rendelkezésére bocsát. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató jelen megállapodást köteles az Oktatási Hivatalnak annak megkötésétől számított öt munkanapon belül megküldeni. Tudomásul veszi továbbá, hogy az Oktatási Hivatal a szakmai gyakorlattal kapcsolatos követelmények teljesülését a Megrendelőnél is ellenőrizheti.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelő jogai és kötelezettségei. az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően Megrendelő folyamatosan jogosult a tárhely-használatra. - a tárhely-használat során Megrendelő köteles betartani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit, így különösen a személyiségi jogok védelmére, az internet-használatra, számítógép birtoklására és használatára, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokat, továbbá köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásait. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészben, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartani. A használatukból eredő károkért, ide értve a jogosulatlan használatot is, kizárólag Megrendelő felel. - Megrendelő tudomásul veszi, hogy, ha túllépi az előfizetői csomagban meghatározott tárhely méretét, akkor a rendszer automatikusan felfüggeszti az összes, ahhoz tartozó szolgáltatást, beleértve az előfizetői fiók alatt lévő összes weboldalt és az elektronikus levelezést is. Ez után a weboldalak nem lesznek elérhetőek, a levelező szervereken és a webes levelezőrendszeren keresztül nem lehet levelet küldeni, a bejövő leveleket a szerver el fogja utasítani. A felfüggesztés időtartama alatt érkező leveleket a Megrendelő a későbbiekben sem fogja megkapni. A tárhely 95%-os foglaltságáról a Szolgáltató elektronikus figyelmeztető levelet küld, majd elektronikus levélben tájékoztatja Megrendelőt a 100% elérésekor a tárhely felfüggesztéséről.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek