Common use of MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK Clause in Contracts

MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A következő, az alábbiakban felsorolt dokumentumok már korábban közzétett, vagy a jelen Alaptájékoztató közzétételével megegyező időpontban közzétett dokumentumok, vagy az MNB-hez benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztató részét képező dokumentumoknak tekintendők. ▪ Az OTP Bank Nyrt. egységes szerkezetbe foglalt hatályos alapszabálya ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2009. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2009. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2010. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2010. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) és ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első negyedéves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. március 31-ével zárult negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentése a 2011. első féléves eredményről (a 2011. első féléves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. június 30-ával zárult félévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első kilenc havi eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2011. évi eredményről ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámolója a 2011. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2012. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2012. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2012. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. június 30-ával zárult félévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló – 2012. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2012. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2013. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2013. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2013. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem auditált konszolidált pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2013. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2013. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedéves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2014. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről. ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2014. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. december 31-ével zárult évről. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2015. évi rendes közgyűlésének határozatai. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi Éves Jelentése. ▪ az OTP Bank Nyrt. Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített, egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásai a 2014. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2015. március 31-ével zárult negyedévről. ▪ Időközi vezetőségi beszámoló – 2015. első negyedéves eredmény A fentiekben felsorolt dokumentumok a Kibocsátó honlapján, a xxx.xxxxxxx.xx címen elérhetők és a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők.

Appears in 1 contract

Samples: Kötvényprogram

MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A következő, az alábbiakban felsorolt dokumentumok már korábban közzétett, vagy a jelen Alaptájékoztató közzétételével megegyező időpontban közzétett dokumentumok, vagy az MNB-hez benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztató részét képező dokumentumoknak tekintendők. 1. Az OTP Bank Nyrt. egységes szerkezetbe foglalt hatályos alapszabálya (az alábbi linken érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/xx/XX_xxxxxxxx_xxxxxxxxxxx) 2. A Kibocsátó Tájékoztatója a 2015. évi eredményről fájl formában elérhető az alábbi helyen: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxxx/xx/xxxx/000000_XXX_00000X_x_xxxxx.xxx 3. A Kibocsátó 2016. első negyedévre vonatkozó összevont pénzügyi beszámolója elektronikus fájl formában elérhető az alábbi helyen: 4. OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2016. évi eredményről 5. OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2016. december 31-ével zárult évről. 6. Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 20092017. december 31-i fordulónappalévi rendes közgyűlésének határozatai 7. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2009. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2010– 2016. december 31-i fordulónappalévi Éves Jelentése 8. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2010. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) és ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első negyedéves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló egyedi pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 2011. március 31-ével zárult negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentése a 2011. első féléves eredményről (a 2011. első féléves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. június 30-ával zárult félévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első kilenc havi eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2011. évi eredményről ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámolója a 20112016. december 31-ével zárult évről ▪ Az évről 9. OTP Bank Nyrt. 2012. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója 2012. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 20122016. március december 31-ével zárult negyedévről ▪ évről 10. Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés 2016. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése 11. OTP Bank Nyrt. 2012Tájékoztató a 2017. első féléves eredmény ▪ negyedéves eredményről 12. OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 20122017. június 30március 31-ával ével zárult félévről ▪ negyedévről A fenti pontokban felsorolt, pénzügyi információkra vonatkozó dokumentumok – kivéve, ahol külön link jelzi – a Kibocsátó honlapján, xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/xx/XX_Xxxxxxxx_xxxxxx címen elérhetők és a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők. Az alábbiakban felsorolt, már korábban vagy a jelen Tájékoztató közzétételével egyidejűleg közzétett és a Felügyelet részére benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztatóba hivatkozás útján beépített dokumentumnak tekinthetőek, és a jelen Tájékoztató részét képezik. 1. OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló – 2012. első kilenc havi eredmény ▪ Az - az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló konszolidált pénzügyi kimutatások a 20122015. szeptember 30december 31-ával ével zárult I-IIIévről 2. negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 20122015. évi eredményről ▪ Az Éves Jelentése 3. OTP Bank Nyrt. - az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló auditált konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 20122016. december 31-31- ével zárult évről ▪ Az évről 4. OTP Bank Nyrt. 20132016. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az Éves Jelentése 5. OTP Bank Nyrt. 2012. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2013- Tájékoztató a 2017. első negyedéves eredmény ▪ eredményről Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2013. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2013. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem auditált konszolidált pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2013. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2013. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi IFRS szerint készítettAlaptájékoztató, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedéves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2014. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről. ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2014. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. december 31-ével zárult évről. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2015. évi rendes közgyűlésének határozatai. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi Éves Jelentése. ▪ az OTP Bank Nyrt. Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített, egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásai a 2014. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2015. március 31-ével zárult negyedévről. ▪ Időközi vezetőségi beszámoló – 2015. első negyedéves eredmény A fentiekben felsorolt dokumentumok valamint a Kibocsátó éves és negyedéves jelentései a Kibocsátó (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx) és a BÉT (xxxxx://xxx.xxx.xx/) honlapján, a xxx.xxxxxxx.xx címen elérhetők és valamint az MNB által üzemeltetett (xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx) honlapon elérhetőek, valamint megtekinthetőek a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők1051 Budapest, Nádor u.16. alatti székhelyén.

Appears in 1 contract

Samples: Kötvényprogram

MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A következő, az alábbiakban felsorolt dokumentumok már korábban közzétett, vagy a jelen Alaptájékoztató közzétételével megegyező időpontban közzétett dokumentumok, vagy az MNB-hez benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztató részét képező dokumentumoknak tekintendők. 1. Az OTP Bank Nyrt. egységes szerkezetbe foglalt hatályos alapszabálya ▪ Az (az alábbi linken érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/xx/XX_xxxxxxxx_xxxxxxxxxxx) 2. OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2009– Tájékoztató a 2018. december 31-i fordulónappalévi eredményről 3. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2009. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2010. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2010. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) és ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első negyedéves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. március 31-ével zárult negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentése a 2011. első féléves eredményről (a 2011. első féléves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. június 30-ával zárult félévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első kilenc havi eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2011. évi eredményről ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámolója a 2011. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója 2012. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2012. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2012. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 20122018. június 30december 31-ával ével zárult félévről ▪ évről 4. Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2019. évi rendes közgyűlésének határozatai 5. Az OTP Bank Nyrt. 20122018. évi Éves Jelentése 6. OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2018. első kilenc havi eredmény ▪ negyedéves eredményről 7. Az OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a független könyvvizsgálói jelentéssel együtt a 2018. december 31-ével zárult évről 8. OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 2018. december 31-ével zárult évről 9. OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2019. első negyedéves eredményről 10. OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített pénzügyi kimutatások a 2019. március 31-ével zárult negyedévről A fenti pontokban felsorolt, pénzügyi információkra vonatkozó dokumentumok – kivéve, ahol külön link jelzi – a Kibocsátó honlapján, xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/xx/XX_Xxxxxxxx_xxxxxx címen elérhetők és a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők. Az alábbiakban felsorolt, már korábban vagy a jelen Tájékoztató közzétételével egyidejűleg közzétett és a Felügyelet részére benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztatóba hivatkozás útján beépített dokumentumnak tekinthetőek, és a jelen Tájékoztató részét képezik. 1. OTP Bank Nyrt. – 2017. évi Éves Jelentése 2. OTP Bank Nyrt. - az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló auditált konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 20122017. szeptember 30-ával december 31- ével zárult I-IIIévről 3. negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2012– 2018. évi eredményről ▪ Az Éves Jelentése 4. OTP Bank Nyrt. - Tájékoztató a 2018. első negyedéves eredményről 5. OTP Bank Nyrt. - az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló auditált konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 20122018. december 31-31- ével zárult évről ▪ Az évről 6. OTP Bank Nyrt. 2013. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2013- Tájékoztató a 2019. első negyedéves eredmény ▪ eredményről Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2013. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2013. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem auditált konszolidált pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2013. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2013. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi IFRS szerint készítettAlaptájékoztató, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedéves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2014. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről. ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2014. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. december 31-ével zárult évről. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2015. évi rendes közgyűlésének határozatai. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi Éves Jelentése. ▪ az OTP Bank Nyrt. Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített, egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásai a 2014. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2015. március 31-ével zárult negyedévről. ▪ Időközi vezetőségi beszámoló – 2015. első negyedéves eredmény A fentiekben felsorolt dokumentumok valamint a Kibocsátó éves és negyedéves jelentései a Kibocsátó (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx) és a BÉT (xxxxx://xxx.xxx.xx/) honlapján, a xxx.xxxxxxx.xx címen elérhetők és valamint az MNB által üzemeltetett (xxx.xxxxxxxxxxxx.xxx.xx) honlapon elérhetőek, valamint megtekinthetőek a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők1051 Budapest, Nádor u.16. alatti székhelyén.

Appears in 1 contract

Samples: Kötvényprogram

MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A következő, az alábbiakban felsorolt dokumentumok már korábban közzétett, vagy a jelen Alaptájékoztató közzétételével megegyező időpontban közzétett dokumentumok, vagy az MNB-hez benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztató részét képező dokumentumoknak tekintendők. 1. Az OTP Bank Nyrt. egységes szerkezetbe foglalt hatályos alapszabálya ▪ Az OTP Bank Nyrt(az alábbi linken érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/xx/XX_xxxxxxxx_xxxxxxxxxxx 2. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2009. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2009. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2010. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2010. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) és ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első negyedéves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. március 31-ével zárult negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentése a 2011. első féléves eredményről (a 2011. első féléves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. június 30-ával zárult félévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első kilenc havi eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2011. évi eredményről ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámolója a 2011. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2012. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2012. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2012. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. június 30-ával zárult félévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló – 2012. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2012. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2013. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2013. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2013. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem auditált konszolidált pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2013. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2013. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ határozatai 3. Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi Éves Jelentése ▪ Jelentése 4. Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ beszámolói 5. Az OTP Bank Nyrt. 2013. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Jelentése 6. OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedéves eredmény ▪ eredmény 7. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. március 31-ével zárult negyedévről ▪ negyedévről 8. Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2014. első féléves eredmény ▪ eredmény 9. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ félévről 10. Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ félévről 11. Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ félévről 12. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első kilenc havi eredmény ▪ eredmény 13. Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről. 14. OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2014. évi eredményről ▪ eredményről 15. Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. december 31-ével zárult évről. 16. Az OTP Bank Nyrt. 2015. évi rendes közgyűlésének határozatai. 17. Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi Éves Jelentése. ▪ az OTP Bank Nyrt. Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített, egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásai a 2014. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2015. március 31-ével zárult negyedévről. ▪ Időközi vezetőségi beszámoló – 2015. első negyedéves eredmény A fentiekben felsorolt dokumentumok a Kibocsátó honlapján, a xxx.xxxxxxx.xx címen elérhetők és a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők.

Appears in 1 contract

Samples: Kötvényprogram

MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A következő, az alábbiakban felsorolt dokumentumok már korábban közzétett, vagy a jelen Alaptájékoztató közzétételével megegyező időpontban közzétett dokumentumok, vagy az MNB-hez benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztató részét képező dokumentumoknak tekintendők. ▪ Az OTP Bank Nyrt. egységes szerkezetbe foglalt hatályos alapszabálya ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2009. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2009. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2010. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2010. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) és ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első negyedéves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. március 31-ével zárult negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentése a 2011. első féléves eredményről (a 2011. első féléves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. június 30-ával zárult félévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első kilenc havi eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2011. évi eredményről ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámolója a 2011. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2012. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2012. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2012. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. június 30-ával zárult félévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló – 2012. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2012. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2013. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2013. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2013. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem auditált konszolidált pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2013. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2013. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedéves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2014. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről. ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2014. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. december 31-ével zárult évről. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2015. évi rendes közgyűlésének határozatai. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi Éves Jelentése. ▪ az OTP Bank Nyrt. Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített, egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásai a 2014. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2015. március 31-ével zárult negyedévről. ▪ Időközi vezetőségi beszámoló – 2015. első negyedéves eredmény A fentiekben felsorolt dokumentumok a Kibocsátó honlapján, a xxx.xxxxxxx.xx címen elérhetők és a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők.

Appears in 1 contract

Samples: Kötvényprogram

MEGTEKINTHETŐ DOKUMENTUMOK. A következő, az alábbiakban felsorolt dokumentumok már korábban közzétett, vagy a jelen Alaptájékoztató közzétételével megegyező időpontban közzétett dokumentumok, vagy az MNB-hez benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztató részét képező dokumentumoknak tekintendők. 1. Az OTP Bank Nyrt. egységes szerkezetbe foglalt hatályos alapszabálya ▪ Az (az alábbi linken érhető el: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/xx/XX_xxxxxxxx_xxxxxxxxxxx) 2. OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2009– Tájékoztató a 2017. december 31-i fordulónappalévi eredményről 3. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2009. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint elkészített konszolidált beszámolója, 2010. december 31-i fordulónappal. (A Beszámoló tartalmazza a Független Könyvvizsgálói Jelentést, a 2010. december 31-i konszolidált mérleget, és ezen időponttal végződő évre vonatkozó konszolidált eredménykimutatást, sajáttőke változás kimutatást, cash flow kimutatást, valamint a jelentős számviteli politikák összefoglalását, és egyéb magyarázó megjegyzéseket.) és ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első negyedéves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. március 31-ével zárult negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentése a 2011. első féléves eredményről (a 2011. első féléves eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. június 30-ával zárult félévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója (a 2011. első kilenc havi eredmény és az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámoló a 2011. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről) ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2011. évi eredményről ▪ Az OTP Bank Nyrt. az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem konszolidált szűkített beszámolója a 2011. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2011. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója 2012. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2012. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2012. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 20122017. december 31-ével zárult évről 4. Az OTP Bank Nyrt. 2018. évi rendes közgyűlésének határozatai 5. Az OTP Bank Nyrt. – 2017. évi Éves Jelentése 6. Az OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a független könyvvizsgálói jelentéssel együtt a 2017. december 31-ével zárult évről 7. OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 2017. december 31-ével zárult évről 8. OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2018. első negyedéves eredményről 9. OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített pénzügyi kimutatások a 2018. március 31-ével zárult negyedévről 10. OTP Bank Nyrt. – Féléves jelentés – 2018. első féléves eredmény 11. OTP Bank Nyrt. – Az Európai Unió által befogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített pénzügyi kimutatások a 2018. június 30-ával zárult félévről A fenti pontokban felsorolt, pénzügyi információkra vonatkozó dokumentumok – kivéve, ahol külön link jelzi – a Kibocsátó honlapján, xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxx/xx/XX_Xxxxxxxx_xxxxxx címen elérhetők és a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők. Az alábbiakban felsorolt, már korábban vagy a jelen Tájékoztató közzétételével egyidejűleg közzétett és a Felügyelet részére benyújtott dokumentumok a jelen Alaptájékoztatóba hivatkozás útján beépített dokumentumnak tekinthetőek, és a jelen Tájékoztató részét képezik. 1. OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. évi Éves Jelentése 2. OTP Bank Nyrt. 2012. első kilenc havi eredmény ▪ Az az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló auditált konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 20122016. szeptember 30-ával december 31- ével zárult I-IIIévről 3. negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Tájékoztatója a 2012– 2017. évi eredményről ▪ Az Éves Jelentése 4. OTP Bank Nyrt. - az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2012. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2012. évi Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámolója – 2013. első negyedéves eredmény ▪ Az OTP Bank Nyrt. Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámolója a 2013. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 2013. első féléves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2013. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített nem auditált konszolidált pénzügyi kimutatások és független könyvvizsgálói jelentés a 20132017. június 30-ával december 31- ével zárult félévről ▪ OTP Bank Nyrtévről 5. Időközi vezetőségi beszámoló 2013. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2013. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2013. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi rendes közgyűlésének határozatai ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi Éves Jelentése ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évi IFRS szerint készített, egyedi és konszolidált beszámolói ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2013. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ OTP Bank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedéves eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. március 31-ével zárult negyedévről ▪ Az OTP Bank Nyrt. Féléves jelentés – 20142018. első féléves eredmény Az Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatások a 2014. június 30-ával zárult félévről ▪ Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első kilenc havi eredmény ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. szeptember 30-ával zárult I-III. negyedévről. ▪ OTP Bank Nyrt. – Tájékoztató a 2014. évi eredményről ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2014. december 31-ével zárult évről. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2015. évi rendes közgyűlésének határozatai. ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évi Éves Jelentése. ▪ az OTP Bank Nyrt. Európai Unió által elfogadott nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerint készítettAlaptájékoztató, egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásai a 2014. december 31-ével zárult évről ▪ Az OTP Bank Nyrt. 2014. évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentése ▪ Az Európai Unió által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített egyedi szűkített beszámoló a 2015. március 31-ével zárult negyedévről. ▪ Időközi vezetőségi beszámoló – 2015. első negyedéves eredmény A fentiekben felsorolt dokumentumok valamint a Kibocsátó éves és negyedéves jelentései a Kibocsátó (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx) és a BÉT (xxxxx://xxx.xxx.xx/) honlapján, a xxx.xxxxxxx.xx címen elérhetők és valamint az MNB által üzemeltetett (xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx) honlapon elérhetőek, valamint megtekinthetőek a Kibocsátó székhelyén megtekinthetők1051 Budapest, Nádor u.16. alatti székhelyén.

Appears in 1 contract

Samples: Kötvényprogram