MobilVásárlás mintaszakaszok

MobilVásárlás. A szolgáltatás keretében a Szolgáltató előfizetői mobiltelefonjuk segítségével vásárolhatnak meg termékeket és vehetnek igénybe szolgáltatásokat. A Szolgáltató jogosult – az Előfizetővel a jogszabály, valamint az ÁSZF előírásainak megfelelően megkötött Előfizetői Szerződés alapján, az abban rögzített módon – az általa nyújtott távközlési szolgáltatással együtt saját nevében (változatlan formában) továbbértékesíteni és továbbszámlázni a Partnertől vásárolt árukat és szolgáltatásokat, valamint az ellenértéket az Előfizetővel szemben Univerzális egyenlege terhére érvényesíteni.
MobilVásárlás. A szolgáltatás keretében az előfizetők mobiltelefonjuk segítségével vásárolhatnak meg termékeket és vehetnek igénybe szolgáltatásokat. A Szolgáltató jogosult – az EESZ alapján, az abban rögzített módon – az általa nyújtott távközlési szolgáltatással együtt saját nevében (változatlan formában) továbbértékesíteni és továbbszámlázni a Partnertől vásárolt árukat és szolgáltatásokat, valamint az ellenértéket az Előfizetővel szemben Univerzális egyenlege terhére érvényesíteni. A szolgáltatás üzleti előfizetői szerződés keretében történő igénybevételére vonatkozó részletes feltételeket a Lakossági ÁSZF 1/A. melléklete (Számlás Díjszabás) tartalmazza, azzal, hogy a Yettel valamennyi üzleti előfizetői hívószám vonatkozásában lehetővé teszi a szolgáltatás igénybevételét, amelynek elérhetőségét – egyes hívószámonként vagy az EESZ hatálya alá tartozó valamennyi hívószámra általánosan – az Üzleti Előfizető kérésésre legfeljebb 72 órán belül letiltja.
MobilVásárlás. A szolgáltatás keretében az előfizetők mobiltelefonjuk segítségével vásárolhatnak meg termékeket és vehetnek igénybe szolgáltatásokat. A Szolgáltató jogosult – az EESZ alapján, az abban rögzített módon – az általa nyújtott távközlési szolgáltatással együtt saját nevében (változatlan formában) továbbértékesíteni és továbbszámlázni a Partnertől vásárolt árukat és szolgáltatásokat, valamint az ellenértéket az Előfizetővel szemben Univerzális egyenlege terhére érvényesíteni. A szolgáltatás üzleti előfizetői szerződés keretében történő igénybevételére vonatkozó részletes feltételeket a Lakossági ÁSZF 1/A. melléklete (Számlás Díjszabás) tartalmazza, azzal, hogy a Telenor valamennyi üzleti előfizetői hívószám vonatkozásában lehetővé teszi a szolgáltatás igénybevételét, amelynek elérhetőségét – egyes hívószámonként vagy az EESZ hatálya alá tartozó valamennyi hívószámra általánosan – az Üzleti Előfizető kérésésre legfeljebb 72 órán belül letiltja.
MobilVásárlás. A MobilVásárlás szolgáltatások igénybevételének jelen ESzSzF-ben nem részletezett feltételei mindenben megegyeznek a MobilVásárlás szolgáltatásról a Lakossági Általános Szerződési Feltételek 3.1.2.27. pontjában, valamint az Üzleti Általános Szerződési Feltételek 3.1.2.23. pontjában leírtakkal. Amennyiben a jelen ESzSzF egyes szolgáltatásokra vonatkozó része másként nem rendelkezik, a MobilVásárlás szolgáltatást mind Előre Fizető, mind Utólag Fizető Előfizetők igénybe vehetik. Az Ügyfelek a mobilvásárlási szolgáltatások/termékek díját a MobilVásárlásnál megszokott módon, utólag fizető előfizetők esetén havi számlájukkal utólag, kártyás előfizetők az előre feltölthető egyenlegükből fizethetik ki, a következő feltételekkel: • Feltöltő kártyás ügyfeleknek minimum a szolgáltatás értékének megfelelő összeggel, plusz 200 Ft egyenleggel kell rendelkezniük a tranzakció végrehajtásához a MobilVásárlás általános szabályai szerint. • Havidíjas ügyfeleknek elegendő mobilvásárlásra rendelkezésre álló kerettel kell rendelkezniük a szolgáltatás összegének kifizetéséhez. A mobilvásárlásra rendelkezésre álló keret az Általános Szerződési Feltételekben leírtak alapján kiszámítható, illetve az ügyfélszolgálat felhívásával megismerhető. Vodafone a MobilVásárlás szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek személyes adatait kizárólag a jelen ESzSzF-ben foglalt kötelezettségeinek teljesítéséhez használja fel. A Vodafone továbbítja az Előfizető tranzakcióhoz szükséges adatait a szolgáltatást biztosító partnernek kizárólag a tranzakció lebonyolítása céljából. Az adatok az adattulajdonos előzetes tájékoztatása és engedélye nélkül egyéb harmadik személy részére nem kerülnek átadásra, ide nem értve a jogszabályokban meghatározott eseteket. Az adattulajdonos az adatvédelmi és elektronikus hírközlési jogszabályokban meghatározott módon és esetekben a Vodafone Magyarország Zrt. 1476 Budapest, Pf.:350. postai és az xxxxxxxxxxxxxxx.xx@xxxxxxxx.xxx elektronikus címeken keresztül kérheti a nyilvántartott személyes adatainak törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatását. Vodafone fenntartja magának a jogot arra, hogy a szolgáltatások tartalmát, valamint az igénybevételi feltételeket módosítsa, illetve a szolgáltatást felfüggessze vagy megszüntesse. Az előfizetői szerződésre, szolgáltatási feltételekre vonatkozóan a jelen ESzSzF-ben nem szabályozott kérdésekben az Általános Szerződési Feltételek változatlanul érvényben maradnak.

Related to MobilVásárlás

  • Lemondási feltételek 1. A szerződéskötéstől az indulás előtti 35. napig történő lemondás esetén adminisztrációs díjat számítunk fel, ami a részvételi díj 10%-a. Ha az utas 34 napon belül mondja vissza a részvételt, úgy a következő (utas által fizetendő) sztornó díjak (útlemondási díjak) érvényesek: 34 - 31 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 25%-a 30 - 21 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 40%-a 20 - 15 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 60%-a 14 - 8 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 80%-a 7 napon belüli lemondás, valamint a meg nem jelenés esetén a teljes részvételi díj 100%-a Kivétel a Részvételi díj fizetés feltételei fejezet 1. pontjában a légitársaságokra vonatkozó eltérő szabályozás.

  • Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont után, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • Egyebek 23. Az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a személyes, illetve egyéb adatait a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Kiemelés elleni védelem Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.

  • Tulajdonjog fenntartása A vételár teljes kifizetéséig a termék a Szolgáltató tulajdonában marad. Ha a termék a vételár teljes kifizetését megelőzően mégis – bármely okból – a Felhasználó birtokába kerül, felelősséggel tartozik a Szolgáltató irányába mindazon károk tekintetében, amelyek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.

  • Szellemi tulajdon (1) A Szerződés teljesítése során a Szolgáltató által létrehozott vagy a Szolgáltató érdekkörében létrejött dokumentumok, tudástár és más anyagok (a továbbiakban: Szellemi alkotások) szerzői jogi védelem alá tartozó szellemi termékek, amelyek tekintetében a személyhez fűződő és a vagyoni jogok kizárólagosan a Szolgáltatót illetik meg a szerzői jogi védelem teljes időtartamára és a Megrendelő csak abban az esetben és olyan terjedelemben szerez azokra vonatkozóan felhasználási jogot, amennyiben ebben a Felek a Szerződésben kifejezetten megállapodtak.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Adathordozhatósághoz való jog Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájáruláson alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen ada- tokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.