Nyilvánosság mintaszakaszok

Nyilvánosság. Az eljárás eredményeként megkötött szerződések a Kbt. 31. §-a (1) bekezdésének d) pontjára és
Nyilvánosság. Egyik fél sem jogosult a másik fél nevét nyilvános tevékenységek során használni a másik fél előzetes írásos hozzájárulása nélkül, azonban az Ügyfél beleegyezik, hogy az SAP jogosult felhasználni az Ügyfél nevét ügyféllistáiban, a negyedéves befektetői konferenciahívásokban, illetve – a felek számára kölcsönösen elfogadható időpontokban – marketingtevékenységei során (ideértve a referenciaidézeteket és -történeteket, sajtóban megjelent ajánlásokat, helyszíni látogatásokat, SAPPHIRE részvételt). Az Ügyfél elfogadja, hogy a vele kapcsolatos információkat az SAP a Kapcsolódó vállalataival marketing és más üzleti céllal megoszthatja, illetve elismeri, hogy megfelelő jogosultságokkal rendelkezik arra, hogy az Ügyfél munkavállalóira vonatkozó kapcsolattartási információt az SAP-val megossza.
Nyilvánosság. Felek tudomásul veszik, hogy a szerződés – a Kbt. 43. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltaknak megfelelően nyilvános, azt Vevő a Közbeszerzési Hatóság honlapján a szerződéskötést követően közzéteszi (kivéve a Kbt. 44. § (1) bekezdés szerinti, az ajánlatban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot tartalmazó azon iratokat, amelyek nyilvánosságra hozatalát az Eladó megtiltotta). Eladó a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdés szerinti ügyletekről a Vevőt haladéktalanul értesíti.
Nyilvánosság. A szerződés nyilvánosnak minősülő részét Ajánlatkérő a szerződés megkötését követő ügykezelést követően haladéktalanul feltölti a Közbeszerzési Hatóság által működtetett KBA rendszerbe is.
Nyilvánosság. Az eljárás eredményeként megkötött szerződés a Kbt. 31. §-a (1) bekezdésének d) pontjára és (2) bekezdésére tekintettel közérdekből nyilvánosnak minősül, azt Ajánlatkérő – a Kbt. 31. §-ában előírt kötelezettségére tekintettel - a szerződés megkötését követő ügykezelést követően haladéktalanul feltölti a Közbeszerzési Hatóság által működtetett KBA rendszerbe is.
Nyilvánosság. A jelen, Általános Szerződési Feltételek megjelölésű dokumentum nyilvános, azt a Bank a Keretszerződés megkötésekor az Ügyfél, valamint a biztosítéknyújtó személyek részére papír alapon vagy tartós adatkordozón – erre irányuló kifejezett kérés esetén – díjmentesen átadja, illetve számukra folyamatosan elérhetővé teszi a honlapján és a Bank székhelyén.
Nyilvánosság. 19.1. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy Megrendelő minden, a projektre vonatkozó kommunikációja vagy publikációja során – beleértve a konferenciákat és előadásokat – hivatkozni köteles a közösségi támogatás tényére, hacsak a Felelős Hatóság nem rendelkezik eltérően.
Nyilvánosság. Az Üzletszabályzat nyilvános, azt a Társaság honlapján és a Társaságnak az Ügyfelei számára nyitva álló üzleti helyiségében bárki megtekintheti és megismerheti, illetve a Társaság kérésre díjmentesen átadja. Nem Ügyfélnek minősülő fél vonatkozásában a Társaság írásbeli kérésre bárkinek megküldi a hatályos Üzletszabályzatát, függetlenül attól, hogy üzleti kapcsolat már létesült-e közöttük. A Társaság az Üzletszabályzatról, annak változásáról legalább 15 naptári nappal korábban értesíti Ügyfelét, oly módon, hogy azt a hivatalos helyiségében kifüggeszti. A Társaság amennyiben indokoltnak tartja, előzetesen levélben is értesítheti Ügyfelét az Üzletszabályzat módosításáról.
Nyilvánosság. Helpdesk Nemzeti Szakértők Támogatottak Pályázók
Nyilvánosság. A Tolna Megyei Önkormányzat Hivatalának előkészítő munkája, valamint a Közgyűlés felelős döntései elsődlegesen Tolna megye, és az itt élő emberek javát szolgálják. E munkát illetően rendkívül fontos, hogy a polgárok értesüljenek a megye életét és mindennapjait meghatározó döntésekről, eseményekről illetve minden vonatkozó információról. A tájékozottság által reálisan és teljességükben szemlélhetőek a jövő folyamatai, melyeknek alakításában a megye szereplői is részt vehetnek. A széleskörű interakció lehetőségének megteremtése érdekében, a megyei önkormányzat számos közvetlen és közvetett csatornát vesz igénybe. A megyei önkormányzat a média közvetítő tevékenysége által valamennyi emberhez igyekszik eljuttatni a legfontosabb eseményekről és döntésekről szóló információkat, tájékoztatókat. A Tolnatáj Televízió kéthetente mutatja be „Itthon, Tolnában” című 25 perces magazinműsorát, amelyben friss, közérdekű információkról tájékozódhatnak a megye lakosai. Ezen felül havi rendszerességgel ad tájékoztatást az aktualitásokról a megyei önkormányzat illetékes képviselője egy stúdióbeszélgetés keretében. A megyei önkormányzat tevékenysége kapcsán készséggel fogadja mind a sajtó, mind pedig a polgárok megkereséseit. A kor elvárásainak eleget téve online felületeken is biztosított a megjelenés. A xxx.xxxxxxxxxx.xx weboldalon a megyei önkormányzattal összefüggő valamennyi információ elérhető. Továbbá a xxx.xxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx közösségi portálon is tájékozódhatnak az aktuális hírekről. Az érdeklődőket számos nyilvános rendezvény is várja, amelyekkel a megyei önkormányzat a személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét kívánja megteremteni. A már említett „Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete” díj átadó ünnepségén túl, a minden év szeptember elsején rendezendő megyenapi ünnepség is azt a célt szolgálja, hogy a megye életében és az emberek mindennapjaiban hagyományos esemény keretében jelenjen meg a megyei önkormányzat. A megyenapi esemény során díjak és kitüntetések átadásával nyilvánítja ki elismerését a megyei önkormányzat a kulturális, gazdasági, sport és közigazgatás területén elért kiemelkedő eredményeket illetően. A rendezvények közül a területfejlesztési konferenciák, fórumok és tájékoztatók a leghangsúlyosabbak, tekintettel a megye elsőszámú kötelező feladatára. Az egyeztetések megtartásával a társadalmi igények, észrevételek a figyelem középpontjába kerülhetnek, ezzel elősegítve a széleskörű érdekmegjelenítést. Terveink között szerepel egy olyan webold...