Poggyászbiztosítás esetén mintaszakaszok

Poggyászbiztosítás esetén a) a vagyontárgy elvesztésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére; az őri- zetlenül hagyott tárgyak ellopására; b) arra az esetre, ha a vagyontárgyat a gépjármű utasteréből tulajdonították el; c) ha a gépjárműben elhelyezett poggyászt 22 óra és 6 óra között tulajdonítják el; d) a légi, vasúti, vízi és közúti fuvarozásra átvett útipoggyász ki nem szolgál- tatásából eredő azon károkra, amelyek a fuvarozóra vonatkozó hatályos jogszabályok alapján érvényesíthetők; e) az 1. o)-p) pontokban meghatározott eseményekkel összefüggésben bekö- vetkezett poggyászkárra. Nem minősülnek poggyásznak, illetve nem biztosított vagyontárgyak: • az ékszerek, nemesfém felhasználásával készült vagyontárgyak, művé- szeti tárgyak, gyűjtemények, nemes szőrmék, bélyegek és hangszerek; a fegyverek, lőszerek; • a készpénz, a készpénzkímélő fizetőeszközök (a csekk, ideértve a kitöl- tetlen csekket is, a bankkártya, hitelkártya, csekk-kártya, váltó, utalvány, takarékbetétkönyv vagy az ilyen betétről kiállított más okirat és elne- vezésétől függetlenül minden más, azonos gazdasági rendeltetésű ok- mány), az értékpapír, az utalványok, bérletek (pl. síbérlet), a menetjegy, az útlevél és egyéb okmányok. (Business és Gold utasbiztosítás esetén az útlevél, a jogosítvány és a forgalmi engedély biztosítási védelem alatt áll az 56. pontban foglaltak szerint.); • a közúti, vízi és légi járművek, beleértve a kerékpárt, a szörföt és a sár- kányrepülőt; • a munkavégzés céljára szolgáló eszközök; • a biztosítási tartam ideje alatt külföldön vásárolt vagyontárgyak; • a szolgáltatási táblában meghatározott tárgyankénti limit (3.1 b)) szerinti összeg egyedi, új értéket meghaladó tárgyak, továbbá azok részei, vala- mint tartozékai értéktől függetlenül.
Poggyászbiztosítás esetén a) a vagyontárgy elvesztésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére; b) az őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására; c) arra az esetre, ha a vagyontárgyat a gépjármű utasteré- ből tulajdonították el; d) ha a gépjárműben elhelyezett poggyászt 22 óra és 6 óra között tulajdonítják el; e) az 1. o-p) pontokban meghatározott eseményekkel összefüggésben bekövetkezett poggyászkárra. – az ékszerek, nemesfém felhasználásával készült vagyontárgyak, művészeti tárgyak, gyűjtemények, nemes szőrmék, bélyegek és hangszerek; a fegyverek, lőszerek; – a készpénz, a készpénzkímélő fizetőeszközök (a csekk, ideértve a kitöltetlen csekket is, a bankkártya, hitelkár- tya, csekk-kártya, váltó, utalvány, takarékbetétkönyv vagy az ilyen betétről kiállított más okirat és elneve- zésétől függetlenül minden más, azonos gazdasági rendeltetésű okmány), az értékpapír, az utalványok, bér- letek (pl. síbérlet), a menetjegy, valamint egyéb okmá- nyok (az útlevél, a jogosítvány és a forgalmi engedély kivételével); – a közúti, vízi és légi járművek, beleértve a kerékpárt, a szörföt és a sárkányrepülőt; – a munkavégzés céljára szolgáló eszközök; – a biztosítási tartam ideje alatt külföldön vásárolt vagyontárgyak.
Poggyászbiztosítás esetén a) a vagyontárgy elvesztésére, elhagyására, otthagyására, elejté- sére; az őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására;

Related to Poggyászbiztosítás esetén

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 1.6.1. Érdekmúlás, lehetetlenné válás: ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítottnak a biztosítási érdeke megszűnik, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik, a szerződés - vagy annak érintett része - megszűnik az érdek megszűnésének, illetve a biztosítási esemény lehetetlenné válásának napjával. A Biztosítót ilyen esetben a biztosítási szerződés megszűnése napjáig számított díj illeti meg. A Biztosító kérésére az érdekmúlást igazoló dokumentumot a Biztosító részére be kell mutatni. A biztosítási érdek megszünéséhez fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a biztosított vagyontárgy tulajdonjoga átszállásának következménye és a vagyontárgy más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős, a szerződésre díjfizetési kötelezettség továbbra is fennáll a Biztosító kockázatviselésének megszüntéig. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel felmondhatja. 1.6.2. Rendes felmondás: a határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel felmondhatják. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik. 1.6.3. Díjnemfizetés: ha az esedékes biztosítási díj nem kerül megfizetésre, a biztosító díjfizetésre történő felszólítást küld, amelyben a díj megfizetésére vonatkozóan a felszólító elküldésétől számított legalább harminc napos póthatáridőt határoz meg. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a Biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A Biztosító jogosult a meg nem fizetett díj iránti igényét érvényesíteni. Abban az esetben, ha a szerződés a fentiekben írt módon (1.6.3. pont), a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A biztosítási szerződés díjnemfizetés miatt legkésőbb az adott biztosítási időszak végével megszűnik. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a Biztosító - a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával - eredménytelenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 1.6.4. Közös megegyezés: a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik. 1.6.5. A Biztosító az 1.6.3. pontban foglaltakon túlmenően a biztosítási szerződés megszűnésének egyéb eseteiben is az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért és köteles az esetleges díjkülönbözet visszatérítésére.

  • egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)

  • Biztosítási összeg a) A biztosító a biztosítási szolgáltatást a biztosítási eseményenkénti és biztosítási időszakra szóló biztosítási összeg (lásd szolgáltatási táblázat) mértékének megfelelően nyújtja.

  • Befektetési egységekhez kötött rendszeres díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BRÁF”) ⏵„Dimenziók Bónusz” rendszeres díjas,

  • A biztosítási összeg 3.1. A többletszolgáltatás-biztosítás induló biztosítási összege 100 000 Ft, amely a szerződő választása szerint többszörözhető (legfeljebb tízszerezhető).

  • Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.

  • Információ a tárgyalásról (klasszikus ajánlatkérők esetében; kizárólag tárgyalásos eljárás esetében) Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szerződést az eredeti ajánlat alapján, tárgyalások lefolytatása nélkül ítélje oda.

  • A kétoldalú szerződésmódosítás esetei 10.3.1. Az előfizetői szerződés kétoldalú, közös megegyezésen alapuló módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. 10.3.2. A kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt az Előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta. Nem tekinthető az Előfizető tevőleges és kifejezett elfogadó magatartásának az előfizetői szerződés teljesítéséhez kapcsolódó alapvető előfizetői jog gyakorlása, vagy kötelezettség teljesítése, így különösen a szolgáltatás további igénybevétele, illetve a szolgáltatás ellenértékének megfizetése, ettől érvényesen eltérni nem lehet. Amennyiben az Előfizető a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlatot kifejezett, tevőleges magatartással nem fogadja el, a szerződés változatlan feltételekkel hatályban marad. 10.3.3. A Szolgáltató szerződésmódosításra vonatkozó ajánlatában közérthetően és áttekinthetően rögzíti, hogy az Előfizetői szerződés módosítása esetén a szerződés mely feltételei milyen módon változnak meg, továbbá tájékoztatji az Előfizetőt a szerződésmódosítás menetéről. 10.3.4. A kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó előfizetői ajánlat csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt a Szolgáltató kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta. Nem minősül a Szolgáltató tevőleges és kifejezett elfogadó magatartásának az előfizetői szerződés teljesítéséhez kapcsolódó alapvető előfizetői jog biztosítása, vagy kötelezettség teljesítése, így különösen a szolgáltatás további nyújtása, illetve az Előfizető kérelme megválaszolásának hiánya. 10.3.5. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról az Előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek. Nem hosszabbítható meg a szolgáltatáscsomagra vagy szolgáltatásokból és végberendezésekből álló csomagra vonatkozó határozott idejű előfizetői szerződés időtartama, ha a szerződés módosítására azért kerül sor, mert az Előfizető ugyanazon internet-hozzáférési szolgáltatást vagy nyilvánosan elérhető számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatást nyújtó szolgáltatótól újabb elektronikus hírközlési szolgáltatást rendel meg, vagy további elektronikus hírközlő végberendezést igényel, kivéve, ha az Előfizető a szerződés módosításakor a meghosszabbításhoz kifejezetten hozzájárul.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.