Szakmai követelmények mintaszakaszok

Szakmai követelmények. Jelen felhívás 1. és 2. számú függelékében meghatározott Műszaki leírásban és a Kiemelt szerződéses feltételekben foglaltak, valamint a hatályos jogszabályok és a teljesítés helyén érvényben lévő helyi előírások szerint.
Szakmai követelmények. Az 55 810 01 0010 55 02 azonosító számú, Építettkörnyezetmérnök-asszisztens megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak azonosítója megnevezése A szakmai követelménymodulok felsorolása: A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
Szakmai követelmények. A könyvtár, mint az iskola szervezeti egysége biztosítja az iskola pedagógiai tevékenységéhez, a nevelő és oktató munkához, a tanításhoz, tanuláshoz szükséges dokumentumok rendszeres gyűjtését, feltárását, megőrzését és használatát, a könyv és könyvtárhasználati ismeretek oktatását. • A könyvtár az iskola épületében, tanár és diák számára könnyen megközelíthető helyen van; • Alapterülete 9 m², négyzet alakú helyiség; • Az első övezetben helyezkedik el a kölcsönzőpult, a kézikönyvtár és a számítógép, amelyen a könyvtári állomány fel van dolgozva. Így valósult meg az állomány adatainak mélyebb feltárása, a gyors tájékoztatás; • A második övezetben könyvtári állomány szabadpolcos elhelyezése található, szak –és szépirodalom raktári rendben; • Az ülőhelyek száma kevés, nem alkalmas egy egész osztály tanulóinak egy könyvtári óra keretében történő foglalkoztatására, egy asztal és három szék, egy kispad biztosítja a helyben olvasást, jegyzetelést; • A könyvtárban megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező informatikus könyvtáros tevékenykedik; • A könyvtár Internet-kapcsolattal és egy számítógéppel rendelkezik;
Szakmai követelmények. A B C 4.1. Az 52 863 01 azonosító számú Honvéd Kadét, igazgatási ügykezelő megnevezésű az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti
Szakmai követelmények. 6.3 A Költöztetőnek a költöztetési ágazat megbízható szakembereként kell eljárnia, és olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek a körülmények függvényében a legjobban képviselik ügyfele érdekeit. A fent említett eseményekből eredő és a Költöztetőnél felmerülő minden észszerű költség az Ügyfelet terheli.
Szakmai követelmények. (1) A biztosítási és a viszontbiztosítási közvetítőknek rendelkez- niük kell azzal a megfelelő tudással és képességekkel, amelyet a közvetítő székhelye szerinti tagállam meghatároz. A székhely szerinti tagállam, tekintettel a biztosítás- és a viszontbiztosítás-közvetítői tevékenységre és az értékesített ter- mékekre kiigazíthatja a tudás és a képességek terén megkövetelt feltételeket, különösen akkor, ha a közvetítő fő szakmai tevékeny- sége más, mint a biztosítási közvetítés. Ilyen esetekben ez a köz- vetítő csak abban az esetben folytathat biztosításközvetítői tevé- kenységet, ha egy biztosítási közvetítő, aki megfelel az e cikkben meghatározott feltételeknek, vagy ha tevékenységéért egy biztosí- tóintézet teljes felelősséget vállal. A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a 3. cikk (1) bekezdésé- nek második albekezdésében említett esetekben a biztosítóin- tézetnek ellenőriznie kell azt, hogy a közvetítők tudása és képes- ségei megfelelnek-e az e bekezdés első albekezdésében meghatározott kötelezettségeknek, és szükség esetén az ilyen köz- vetítők számára képzést kell nyújtani, amely megfelel a közvetítő által értékesítendő termékekkel kapcsolatos követelményeknek. A tagállamoknak nem szükséges alkalmazniuk az e bekezdés első albekezdésében említett követelményeket minden olyan termé- szetes személyre, akik egy biztosítóintézetnél dolgoznak és bizto- sítási vagy viszontbiztosítási tevékenységet folytatnak. A tagálla- mok biztosítják, hogy az ilyen vállalatok vezetésének ésszerű hányadát alkotó, a biztosítási termékek közvetítésért felelős sze- mélyek és minden más személy, aki közvetlenül foglalkozik a biz- tosítási és a viszontbiztosítási közvetítéssel, bizonyságát adja, hogy rendelkezik a kötelezettségei ellátásához szükséges tudással és képességekkel.
Szakmai követelmények. Gyermekszerető viselkedésével, személyi gondozottságával, kommunikációs és beszédmintájával hat az óvodás gyermekek fejlődésére. Xxxxxxxx a gyermeket, a szülőt, kapcsolataira a tapintat, az elfogadás jellemző. A tudomására jutott pedagógiai információkat titokként kezeli. A technikai dolgozók a gyermekekről a szülőknek tájékoztatást nem adhatnak. Nevelési kérdésekben az érdeklődő szülőket tapintatosan az óvodapedagógushoz irányítja. Minden csoportba egy dajka van beosztva.
Szakmai követelmények 

Related to Szakmai követelmények

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei Szolgáltató köteles a Diák munkaerő közvetítési szerződés szerinti feladatait szerződésszerűen, elvárható minőségben, az adott tevékenység gyakorlására irányadó szabályok, szakmai szokások és előírások szerint teljesíteni. A Szolgáltató kijelenti, hogy a jelen ÁSZF részét képező Szolgáltatási Szerződések szerinti Szolgáltatások végzésére jogosult. A Szolgáltató a feladat elvégzéséhez szükséges tevékenységet úgy köteles megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység, biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését. A Szolgáltató a Diák munkaerő közvetítési szerződés teljesítéséhez alvállalkozókat jogosult igénybe venni, de magatartásukért és tevékenységükért úgy felel, mintha maga járt volna el. A Szolgáltató a Megrendelő utasítása alapján köteles eljárni, azonban a Megrendelő utasítási joga nem terjed ki a tevékenység megszervezésére, és az utasítás nem teheti terhesebbé a Szolgáltató szerződésszerű teljesítését. A Szolgáltatót a Megrendelő részéről adott célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás tekintetében figyelem-felhívási, és figyelmeztetési kötelezettség terheli. A figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a Szolgáltató felel. Ha Megrendelő a Szolgáltató figyelmeztetése ellenére a célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítását fenntartja, Szolgáltató a Diák munkaerő közvetítési szerződéstől elállhat. Ha a Diák munkaerő közvetítési szerződés teljesítésétől Szolgáltató nem áll el, akkor Megrendelő kockázatára köteles a feladatokat elvégezni. Ha azonban a feladatok ellátása jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértését vagy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetését eredményezné, a Szolgáltató a feladat ellátását megtagadja. A Szolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy az Egyedi szolgáltatási szerződéseket nappali tagozatos tanulmányokat folytató tagjai útján teljesítse, akik rendelkeznek mindazokkal a szükséges szerződésekkel, megállapodásokkal és tájékoztatókkal, amelyeket a vonatkozó jogszabályok, különösen az Sztv. II. fejezet 2. pontja előír. A Szolgáltató szavatol azért, hogy az Egyedi szolgáltatási szerződések teljesítésében részt vevő Iskolaszövetkezeti tagok a Szolgáltatónál megfelelő szerződéses kapcsolatban állnak, velük a Szolgáltató az Sztv. és az egyéb jogszabályok rendelkezéseinek mindenben megfelelő tagi megállapodást kötött, amely az adott Iskolaszövetkezeti tag Megrendelőnél történő feladatvégzése során mindvégig érvényes és hatályos. A Szolgáltató köteles az Egyedi szolgáltatási szerződés teljesítését végző Iskolaszövetkezeti tagjainak díjazását a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint számfejteni, és a jogszabályokban, az Iskolaszövetkezeti tagokkal kötött megállapodásokban, illetve az Iskolaszövetkezeti alapszabályban rögzítettek alapján és az Iskolaszövetkezeti tagokkal kötött megállapodásokban rögzített határidőig az Iskolaszövetkezeti tagok számára átutalni.

  • Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • Szektorális kitettség nem koncentrált A táblázatban használt jelölések: • – jellemző; – nem számottevő. (Részletes információ a BRÁF II.2. fejezetében található) Az eszközalap célja, hogy a közepes kockázatot vállalva a kockázatmen- tes hozamot hosszú távon érdemben meghaladó teljesítményt nyújtson. Az eszközalap eszközmegoszlását – tőke- és pénzpiaci eszközök, vala- mint befektetési alapok alkalmas kombinációjával – a vagyonkezelő be- fektetési szakemberei határozzák meg az aktuális értékpapír-piaci viszo- nyokhoz alkalmazkodva. Az eszközalapot alkotó befektetési alapok úgy kerülnek kiválasztásra, hogy az eszközalapot célzottan mintegy 50%-ban részvény befektetések alkossák, melyek között elsősorban az Egyesült Államokban, illetve az Európai Unió országaiban kibocsátott, kiemelkedő teljesítményt nyújtó értékpapírok és – kisebb mértékben – a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett nagy forgalmú, jó növekedési kilátásokkal rendelkező részvények, to- vábbá a fejlődő országok tőzsdéin forgó részvények és a fentiekbe fek- tető befektetési alapok is megtalálhatók. A kockázat mérséklése érdekében az eszközalap a befektetett tőke ha- sonló nagyságrendű – mintegy 50%-os – részét kibocsátó szerint meg- felelően diverzifikált, jellemzően magyar államkötvényekből álló köt- vénybefektetésekben tartja. A kötvények és a részvények egymáshoz viszonyított súlya – a megadott határok között – a piaci körülmények változásától függ, és az aktuális viszonyokhoz alkalmazkodva, aktív befektetési stratégiával kerül meg- határozásra. Az eszközalap kezelőjének csak értékpapír vételi és eladási ügyletek en- gedélyezettek, az eszközalap portfóliójával kapcsolatban nem megen- gedett az értékpapír-kölcsönzés, sem az ehhez kapcsolódó visszavásár- lási megállapodások kötése. Lehetőség van azonban fedezeti, arbitrázs, vagy a portfolió hatékony kialakítását elősegítő származtatott ügyletek kötésére. A vagyonkezelő a célzott eszközalap-összetételtől a mindenkori piaci helyzet és várakozásai függvényében a befektetési politikában megha- tározott minimum-maximum értékek között eltérhet. Az eszközalap elszámolása és nyilvántartása forintban történik, de az eszközalapon belüli befektetések egy része más pénznemben kerül be- fektetésre, mely esetben a forinttal szembeni devizakockázat részben vagy egészben fedezésre kerülhet.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • szakasz: Az eljárás eredménye A szerződés száma: 1 Rész száma: Elnevezés: