Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok mintaszakaszok

Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok. A Payee kizárólagos szellemi tulajdonát képezi a Weboldallal kapcsolatban a Payee által létrehozott valamennyi szellemi alkotás (szoftver, adatbázis, védjegy, know-how, stb.) és a Weboldalon található valamennyi tartalom, amelyre tekintettel a Payee fenntart valamennyi jogot. A Payee szellemi tulajdonhoz fűződő bármely jogának a megsértése a jelen ÁSZF szempontjából súlyos szerződésszegésnek minősül.
Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok. A CEEGEX szavatolja, hogy rendelkezésére áll minden szükséges engedély, és felhatalmazás a fent említett kereskedési és ajánlat továbbítási rendszer használatához. Mindkét fél tulajdonosa marad mindazon dokumentumnak, adatnak, és bármely információnak, amit a másik félnek jelen megállapodás alapján küldött, vagy a másik fél hozzájutott. A CEEGEX Tag szavatolja a CEEGEX. számára, hogy rendelkezik minden a kereskedéshez szükséges konfiguráció, tárhely és szoftver használatára vonatkozó felhatalmazással, tulajdonjoggal, vagy egyéb feljogosító licensz szerződéssel. Abban az esetben, ha a CEEGEX-hez történő valamely csatlakozáshoz a CEEGEX Tag által használt szoftver alkalmazás licensz, vagy egyéb ezzel azonos jog biztosítását igényli, az ilyen licensz vagy egyéb jog a CEEGEX Szabályzat mellékletét kell, hogy képezze, vagy a CEEGEX elérhetővé kell, hogy tegye azt a CEEGEX Tag részére, a CEEGEX Tag pedig köteles azt átvenni. A CEEGEX Tag kötelezettséget vállal arra, hogy tiszteletben tartja a CEEGEX, és minden a rendszert, vagy a CEEGEX-hez való csatlakozáshoz szükséges szoftveralkalmazást szolgáltató harmadik fél szellemi alkotáshoz fűződő jogait. Ennélfogva a CEEGEX Tag köteles minden elvárható intézkedést megtenni az alkalmazottai és harmadik személyek tekintetében az említett jogok védelme, és a CEEGEX-től kapott anyagokon a szerzői jogra illetve szellemi tulajdonra vonatkozó hivatkozások megváltoztatása elkerülése érdekében. A CEEGEX Tag nem jogosult sem eltávolítani sem módosítani a szerzői jogra, védjegyre, vonatkozó jelzést, cégelnevezést vagy logót, vagy bármely más szellemi alkotáshoz fűződő jogra utaló jelet.
Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok. A Szolgáltató kizárólagos szellemi tulajdonát képezi a Weboldallal kapcsolatban a Szolgáltató által létrehozott valamennyi szellemi alkotás (szoftver, adatbázis, védjegy, know-how, stb.) és a Weboldalon található valamennyi tartalom, amelyre tekintettel a Szolgáltató fenntart valamennyi jogot. A Szolgáltató szellemi tulajdonhoz fűződő bármely jogának a megsértése a jelen ÁSZF szempontjából súlyos szerződésszegésnek minősül.
Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok a szellemi alkotásokra vonatkozó kizárólagos jogok összessége, ideértve az ipari tulajdonhoz fűződő jogok körét (találmányok, (szabadalmak), védjegyek, formatervezési minták és eredetmegjelölések); valamint a szerzői jogokat, az az adott
Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok. Az Xxxxx.xxxx kizárólagos szellemi tulajdonát képezi a Weboldallal kapcsolatban az Xxxxx.xxxx által létrehozott valamennyi szellemi alkotás (szoftver, adatbázis, védjegy, know- how, stb.) és a Weboldalon található valamennyi tartalom, amelyre tekintettel az Xxxxx.xxxx fenntart valamennyi jogot. Az Xxxxx.xxxx szellemi tulajdonhoz fűződő bármely jogának a megsértése a jelen ÁSZF szempontjából súlyos szerződésszegésnek minősül.
Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok. 1. A Felek megerősítik a szellemi tulajdonjogok védelmének általuk tulajdonított fontosságot, és vállalják, hogy az említett jogok megfelelő és hatékony védelmének biztosítása és érvényesítése céljából meghozzák a megfelelő intézkedéseket, ezzel párhuzamosan biztosítják, hogy e módszerek összhangban állnak azokkal a bevált módszerekkel és nemzetközi előírásokkal, amelyekért a Felek kötelezettséget vállaltak.
Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok. 7.1. A Billingo kizárólagos szellemi tulajdonát képezi a Weboldallal kapcsolatban a Billingo által létrehozott valamennyi szellemi alkotás (szoftver, adatbázis, védjegy, know-how, stb.) és a Weboldalon található valamennyi tartalom, amelyre tekintettel a Billingo fenntart valamennyi jogot.
Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok. IMM-DATA kizárólagos szellemi tulajdonát képezi a Weboldallal és a mérés-adatgyűjtő rendszerrel kapcsolatban az IMM-DATA által létrehozott valamennyi szellemi alkotás (szoftver, adatbázis, védjegy, know-how, stb.) és a Weboldalon található valamennyi tartalom, amelyre tekintettel az IMM-DATA fenntart valamennyi jogot. AZ IMM-DATA szellemi tulajdonhoz fűződő bármely jogának a megsértése a jelen ÁSZF szempontjából súlyos szerződésszegésnek minősül.
Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok. 10.1 A Megrendelő csak a Megrendelésben rögzített mértékben használhatja a Felhőszolgáltatást, a Felhőszolgáltatások Anyagait, a Dokumentációt és a Tanácsadói Szolgáltatásokat. A Megrendelő és az SAP jogviszonyát illetően , az SAP, az SAP SE, ezek Kapcsolt Vállalkozásai vagy licencadói minden olyan jogot fenntartanak maguknak, amelyet nem adnak licencbe kifejezetten a Megrendelő számára, beleértve többek között azt is, ha ezek a Megrendelő kifejezett kérésére vagy a Megrendelővel közösen jöttek létre.

Related to Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • Az adathordozhatósághoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Szolgáltatónak továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Szolgáltató, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:

  • Vonatkozó jogszabályok A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1997. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 2011. évi CXX. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

  • Adathordozhatósághoz való jog Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájáruláson alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen ada- tokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.

  • Alkalmazandó jogszabályok Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, illetőleg az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint annak végrehajtási rendeletei valamint az NMHH Elnökének rendeletei az irányadóak.