Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 7.1. Amennyiben a Kedvezményezett neki felróhatóan megsérti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, vagy az alábbi okok bármelyike megvalósul, a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja vagy a Támogató a szerződéstől elállhat: a) a Támogató a beszámoló értékelése során megállapítja, hogy a megvalósított tevékenység b) a Kedvezményezett a költségvetési támogatást nem a szerződésben meghatározott célra c) Az Ávr. 96. §-ában meghatározott - az előzőekben nem nevesített - esetek (elállási, felmondási okok) bármelyike megvalósul. Szerződés száma: KKM/8792-5/2018/Adm - jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás esetén -, az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését. 7.2. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Kedvezményezettet a költségvetési támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A Kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni, az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül. A kamat mértéke megegyezik a visszafizetési kötelezettség előírásának napján vagy a szerződéstől való elállás időpontjában érvényes, Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal. A kamatszámítás kezdő időpontja a költségvetésből nyújtott költségvetési támogatás folyósításának a napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. 7.3. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Támogató a költségvetési támogatás folyósítását azonnali hatállyal felfüggeszti, és intézkedik a már kiutalt költségvetési támogatás visszafizetése iránt. 7.4. Amennyiben a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele - a Támogató által elismerten - a Kedvezményezettnek nem róható fel, és a Kedvezményezett a bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 30 napon belül eleget tesz, a költségvetési felvett támogatással el kell számolnia, és a költségvetési támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten vissza kell fizetnie. 7.5. Amennyiben a 6.9. pontban megjelölt biztosíték banki felhatalmazó levél, a visszafizetési kötelezettség keletkezése, valamint elállás esetén a már kifizetett költségvetési támogatási összeg megfizetésére irányuló követelés érvényesítése beszedési megbízás alkalmazásával történik a kedvezményezett 6.13. pontban megjelölt bankszámlái vonatkozásában.
Appears in 1 contract
Samples: Support Agreement
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 7.1. Amennyiben a Kedvezményezett neki felróhatóan megsérti a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit, vagy az alábbi okok bármelyike megvalósul, a Támogató a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondhatja felmondhatja, vagy a Támogató a jelen szerződéstől elállhat:
a) a Támogató a beszámoló értékelése során megállapítja, hogy a megvalósított tevékenységtevékenység nem felel meg az 1. sz. melléklet szerinti projektleírásban foglaltaknak;
b) a Kedvezményezett a költségvetési támogatást nem a jelen szerződésben meghatározott célracélra használja fel;
c) Az az Ávr. 96. §-ában meghatározott - az előzőekben nem nevesített - esetek (elállási, felmondási okok) bármelyike megvalósul. Szerződés száma: KKM/8792-5/2018/Adm - jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás esetén -, az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését.
7.2. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Kedvezményezettet a költségvetési támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A Kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni, az a Támogató erről szóló írásbeli értesítés értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül. A kamat mértéke megegyezik a visszafizetési kötelezettség előírásának napján vagy a jelen szerződéstől való elállás időpontjában érvényes, az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal. A kamatszámítás kezdő időpontja a költségvetésből nyújtott költségvetési támogatás folyósításának a napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének tervezett napja.
7.3. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Támogató a költségvetési támogatás folyósítását azonnali hatállyal felfüggeszti, és intézkedik a Kedvezményezett részére már kiutalt költségvetési támogatás visszafizetése iránt.
7.4. Amennyiben a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele - a Támogató által elismerten - a Kedvezményezettnek nem róható fel, és a Kedvezményezett a bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 30 8 (azaz nyolc) napon belül eleget tesz, a részére már kiutalt költségvetési felvett támogatással el kell számolnia, és a költségvetési támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló írásbeli értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten vissza kell fizetnie.
7.5. Amennyiben a 6.9. pontban megjelölt biztosíték banki felhatalmazó levél, a visszafizetési kötelezettség keletkezése, valamint elállás esetén a már kifizetett költségvetési támogatási összeg megfizetésére irányuló követelés érvényesítése – amennyiben a Támogató 7.2., illetve 7.4. pont szerinti írásbeli értesítésében foglalt visszafizetési határidőig a Kedvezményezett a visszafizetést nem teljesíti – beszedési megbízás alkalmazásával történik a kedvezményezett Kedvezményezett 6.13. pontban megjelölt bankszámlái vonatkozásában.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 7.1. Amennyiben a Kedvezményezett neki felróhatóan megsérti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, vagy az alábbi okok bármelyike megvalósul, a Támogató a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja vagy a Támogató a szerződéstől elállhat:
a) a Támogató a beszámoló értékelése során megállapítja, hogy a megvalósított tevékenységtevékenység nem felel meg az 1. sz. melléklet szerinti projektleírásban foglaltaknak;
b) a Kedvezményezett a költségvetési támogatást nem a szerződésben meghatározott célracélra használja fel;
c) Az az Ávr. 96. §-ában -ban meghatározott - – az előzőekben nem nevesített - – esetek (elállási, felmondási okok) bármelyike megvalósul. Szerződés száma: KKM/8792-5/2018/Adm - A Támogató az elállás, felmondás jogát a Kedvezményezetthez intézett, egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal gyakorolja. Amennyiben a Támogató nem gyakorolja az elállás, felmondás jogát – jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás esetén -, – az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését.
7.2. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele igénybe vétele esetén a Kedvezményezettet a költségvetési támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A Kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni, az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül. A kamat mértéke megegyezik a visszafizetési kötelezettség előírásának napján vagy a szerződéstől való elállás időpontjában érvényes, az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal. A kamatszámítás kezdő időpontja a költségvetésből nyújtott költségvetési támogatás folyósításának a napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.
7.3. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele igénybe vétele esetén a Támogató a költségvetési támogatás folyósítását azonnali hatállyal felfüggeszti, és intézkedik a már kiutalt költségvetési támogatás visszafizetése iránt.
7.4. Amennyiben a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevételére igénybe vételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele - igénybe vétele – a Támogató által elismerten - – a Kedvezményezettnek nem róható fel, és a Kedvezményezett a bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 30 8 (azaz nyolc) napon belül eleget tesz, a részére már kiutalt költségvetési felvett támogatással el kell számolnia, számolnia és a költségvetési támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten vissza kell fizetnie.
7.5. Amennyiben a 6.9. pontban megjelölt biztosíték banki felhatalmazó levél, a visszafizetési kötelezettség keletkezése, valamint elállás esetén a már kifizetett költségvetési támogatási összeg megfizetésére irányuló követelés érvényesítése beszedési megbízás alkalmazásával történik a kedvezményezett Kedvezményezett 6.13. pontban megjelölt bankszámlái vonatkozásában.
Appears in 1 contract
Samples: Support Agreement
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 7.19.1. Az Ávr. 88. § (3) bekezdésének megfelelően a támogatás folyósítása felfüggesztésre kerül, ha a támogatási szerződés megkötését követően a Kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy Támogató olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását, vagy attól történő elállást teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a Támogató haladéktalanul tájékoztatja a Kedvezményezettet.
9.2. Amennyiben a Kedvezményezett neki felróhatóan megsérti a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit, vagy az alábbi okok bármelyike megvalósul, a Támogató a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondhatja felmondhatja, vagy a Támogató a jelen szerződéstől elállhat:
a) a Támogató a beszámoló értékelése során megállapítja, hogy a megvalósított tevékenységtevékenység nem felel meg az 1. sz. melléklet szerinti projektleírásban foglaltaknak;
b) a Kedvezményezett a költségvetési támogatást nem a jelen szerződésben meghatározott célracélra használja fel;
c) Az az Ávr. 96. §-ában meghatározott - – az előzőekben nem nevesített - – esetek (elállási, felmondási okok) bármelyike megvalósul.
9.3. Szerződés száma: KKM/8792-5/2018/Adm - Amennyiben a Kedvezményezett a támogatás folyósítása előtt megsérti a szerződésbeli kötelezettségeit, úgy a Támogató nem köteles folyósítani a támogatási összeget.
9.4. A Támogató az elállás, felmondás jogát a Kedvezményezetthez intézett, egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal gyakorolja. Amennyiben a Támogató nem gyakorolja az elállás, felmondás jogát – jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás esetén -–, az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését. A szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatási összeg visszafizetésére az Áht. és az Ávr. támogatások jogosulatlan igénybevétele esetén alkalmazandó jogkövetkezményei irányadóak.
7.29.5. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Kedvezményezettet a költségvetési támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A Kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése és az Ávr. 98. § (1) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni, az a Támogató erről szóló írásbeli értesítés értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül. A kamat mértéke megegyezik a visszafizetési kötelezettség előírásának napján vagy a jelen szerződéstől való elállás időpontjában érvényes, az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal. A kamatszámítás kezdő időpontja a költségvetésből nyújtott költségvetési támogatás folyósításának a napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének tervezett napja.
7.39.6. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Támogató a költségvetési támogatás folyósítását azonnali hatállyal felfüggeszti, és intézkedik a Kedvezményezett részére már kiutalt költségvetési támogatás visszafizetése iránt.
7.49.7. Amennyiben a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele - – a Támogató által elismerten - – a Kedvezményezettnek nem róható fel, és a Kedvezményezett a bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 30 8 (azaz nyolc) napon belül eleget tesz, a részére már kiutalt költségvetési felvett támogatással el kell számolnia, és a költségvetési támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló írásbeli értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten vissza kell fizetnie.
7.59.8. Amennyiben Amennyiben/Tekintettel arra, hogy a 6.97.1. pontban megjelölt biztosíték banki felhatalmazó levél, a visszafizetési kötelezettség keletkezése, valamint elállás esetén a már kifizetett költségvetési támogatási összeg megfizetésére irányuló követelés érvényesítése – amennyiben a Támogató 9.5., illetve 9.7. pont szerinti írásbeli értesítésében foglalt visszafizetési határidőig a Kedvezményezett a visszafizetést nem teljesíti – beszedési megbízás alkalmazásával történik a kedvezményezett Kedvezményezett 6.13. pontban megjelölt bankszámlái vonatkozásában. Ennek eredménytelensége esetén a visszafizetendő összeget és annak kamatait az állami adóhatóság a Támogató kezdeményezésére adók módjára behajtandó köztartozásként hajtja be.
9.9. A fizetési kötelezettség akkor minősül teljesítettnek, amikor a visszafizetendő összeg a Támogató 4.8. pontban hivatkozott bankszámláján jóváírásra kerül.
Appears in 1 contract
Samples: Support Agreement
Szerződésszegés és jogkövetkezményei. 7.1. Amennyiben a Kedvezményezett neki felróhatóan megsérti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, vagy az alábbi okok bármelyike megvalósul, a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja vagy a Támogató a szerződéstől elállhat:
a) a Támogató a beszámoló értékelése során megállapítja, hogy a megvalósított tevékenység
b) a Kedvezményezett a költségvetési támogatást nem a szerződésben meghatározott célra
c) Az Ávr. 96. §-ában meghatározott - az előzőekben nem nevesített - esetek (elállási, felmondási okok) bármelyike megvalósul. Szerződés száma: KKM/8792-5/2018/Adm - jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás esetén -, az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését.,
7.2. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Kedvezményezettet a költségvetési támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A Kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni, az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül. A kamat mértéke megegyezik a visszafizetési kötelezettség előírásának napján vagy a szerződéstől való elállás időpontjában érvényes, Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal. A kamatszámítás kezdő időpontja a költségvetésből nyújtott költségvetési támogatás folyósításának a napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.
7.3. A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Támogató a költségvetési támogatás folyósítását azonnali hatállyal felfüggeszti, és intézkedik a már kiutalt költségvetési támogatás visszafizetése iránt.
7.4. Amennyiben a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele - a Támogató által elismerten - a Kedvezményezettnek nem róható fel, és a Kedvezményezett a bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 30 napon belül eleget tesz, a költségvetési felvett támogatással el kell számolnia, és a költségvetési támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten vissza kell fizetnie.
7.5. Amennyiben a 6.9. pontban megjelölt biztosíték banki felhatalmazó levél, a visszafizetési kötelezettség keletkezése, valamint elállás esetén a már kifizetett költségvetési támogatási összeg megfizetésére irányuló követelés érvényesítése beszedési megbízás alkalmazásával történik a kedvezményezett 6.13. pontban megjelölt bankszámlái vonatkozásában.
Appears in 1 contract
Samples: Support Agreement