Szerződő/Biztosított köteles mintaszakaszok

Szerződő/Biztosított köteles. A tevékenységével kapcsolatos törvényeket, jogszabályokat és hatósági előírásokat betartani.
Szerződő/Biztosított köteles a) a tevékenységével kapcsolatos jogszabályokat és hatósági előírásokat betartani;
Szerződő/Biztosított köteles. A Vállalkozói felelősségbiztosítások általános szerződé- si feltételének 7.1.1. pontjában foglaltak szerint termék megváltoztatását, új termék bevezetését Biztosítónak bejelenteni.
Szerződő/Biztosított köteles a) a tevékenységével kapcsolatos jogszabályokat és ha­ tósági előírásokat betartani;
Szerződő/Biztosított köteles. Köteles a jelen feltétel 1. fejezet. 1.1 pont- ja alapján a bérleti szerződést írásban megkötni, abban a bérlemény állapotát, tartozékait, a feleket terhelő kötelezett- séget és jogokat egyértelműen és rész- letesen rögzíteni, valamint az írásbeli szerződés másolatát Biztosító kérésére bármikor Biztosító részére rendelkezés- re bocsátani.
Szerződő/Biztosított köteles. A Vállalkozói felelősségbiztosítások általános feltétele 13.1.2. pontjában foglaltak szerint termék, vagy szolgáltatás megvál- toztatását, új termék, illetve szolgáltatás bevezetését Biztosí- tónak bejelenteni.
Szerződő/Biztosított köteles. ► a tűzvédelmi (tűzrendészeti) szabályokat betartani; ► haladéktalanul kicseréltetni vagy megjavíttatni mindazon zárakat (beleértve a jármű gyújtáskapcsolóját és a jármű tárolására szolgáló helyiség zárját is), amelyek kulcsához vagy a kulcsot helyettesítő eszközéhez illetéktelenek lopás, rablás vagy rongálás útján hozzáférhettek, vagy ha ezek a zárak egyéb okból (pl. természetes kopás) az eredeti kulcs vagy a kulcsot helyettesítő eszköz nélkül is működtethetővé váltak; ► a riasztót és/vagy az indításgátlót mindig üzemképes állapotban tartani; ► ha a szélvédő vagy bármelyik ablak olyan mértékben sérült, hogy az a jogtalan behatolás ellen már nem nyújt kellő védelmet, azt haladéktalanul kicseréltetni; ► a személyes használati tárgyakat a jármű lezárt kesztyű- vagy csomagtartójában úgy kell elhelyezni, hogy azok a jármű elhagyása után kívülről ne legyenek láthatók; ► egy hiba elhárításáig a jármű biztonságos őrzéséről gondoskodni akkor, ha a jármű nem megfelelően zárható. A jármű akkor tekinthető lezártnak, ha: - egyik zárból sem hiányzott a zárbetét; - a jármű zárai, zárbetétei a jármű kulcsa vagy a kulcsot helyettesítő eszköz nélkül nem voltak roncsolás mentesen nyithatóak; - minden ajtó és zár előírásszerűen volt bezárva; - a riasztó vagy a lopásgátló (indításgátló) üzemképes és aktivált (bekapcsolt) állapotban volt;
Szerződő/Biztosított köteles. A Vállalkozói felelősségbiztosítások általános szerző- dési feltételének 7.1.1. pontjában foglaltak szerint ter- mék megváltoztatását, új termék bevezetését Biztosí- tónak bejelenteni.

Related to Szerződő/Biztosított köteles

  • Szerződő Biztosított Kötelezettségei 17 a) Tájékoztatási kötelezettség 17 b) Közlési és változás-bejelentési kötelezettség 17 c) Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség 17 d) Kárbejelentési és állapot-megőrzési kötelezettség 17 e) A kárbejelentéshez és a szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok 18 f) Díjfizetési kötelezettség 20

  • Szerződő Biztosított 1.1.1. A jelen feltételek szerint biztosított a szerződésben (fedezetet igazoló dokumentumban) név szerint megnevezett olyan természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, akinek a vagyontárgy megóvásához érdeke fűződik (a továbbiakban: biztosított), különösen: - a tulajdonos, vagy a tulajdonostársak, tulajdoni hányaduk arányában - lakásbérlő, bérlőtárs, bérleti hányaduk arányában továbbá a szerződésben (fedezetet igazoló dokumentumban) meg nem nevezett, de a biztosítási esemény bekövetkeztének időpontjában a kockázatviselés helyén állandó jelleggel ott lakó, az előző pontok szerinti biztosított(ak) közeli hozzátartozója és hozzátartozója. 1.1.2. A szerződő a szerződésben (fedezetet igazoló dokumentumban) megnevezett biztosított, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt, vagy aki a szerződést az érdekelt személy javára köti meg (a továbbiakban: Szerződő). A Biztosító a jognyilatkozatokat a szerződőhöz intézi. 1.1.3. Ha a szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni. Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összessége a Biztosítottra száll át. Ha a biztosított belép a szerződésbe, a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a biztosított a szerződő féllel egyetemlegesen felelős. A szerződésbe belépő biztosított köteles a szerződő félnek a szerződésre fordított költségeit - ideértve a biztosítási díjat is - megtéríteni.

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 1. A szerződő/biztosított köteles a szállítások megkezdése előtt gondoskodni arról, hogy: a) a gépjármű a KRESZ szabályai szerinti üzemeltetési és műszaki közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő állapotban legyen, és b) az érintett áru felvételére és fuvarozására alkalmas állapotban legyen. 2. A szerződő/biztosított köteles a biztosítási esemény bekövetkezte után: a) minden tudomására jutott kárt haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül a biztosítónak, illetve annak megbízottjának írásban bejelenteni, és a rendelkezésére álló, a káreseményre vonatkozó valamennyi okmányát a biztosítónak megküldeni, b) a káresemény bekövetkezését, annak okát és a károsodás mértékét igazoló, és a IX. Fejezet 6. pontjában meghatározott dokumentumokat a biztosító rendelkezésére bocsátani, amelyből az igényjogosult személye, valamint a káreset jogalapja és összegszerűsége megállapítható. A felsorolt dokumentumokon, okiratokon kívül a biztosítottnak, illetve a károsultnak joga van a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesítse. c) a károk enyhítéséről, a további károk megelőzéséről gondoskodni, továbbá a kárbejelentéshez mellékelve, a kárüggyel összefüggésben rendelkezésre álló valamennyi dokumentumot a biztosító rendelkezésére bocsátani, illetőleg a biztosító részére a felvilágosítást megadni, d) haladéktalanul értesíteni a biztosítót abban az esetben is, ha tudomására jutott, hogy a rendelkezésre jogosult egyáltalán nem, illetve csak értékcsökkenéssel hajlandó átvenni az árut, hogy ezzel lehetőséget adjon a biztosítónak az esetleges kárenyhítési, illetve a kármegállapításban való közreműködésre. 3. A biztosított a kár megállapításához - amennyiben azt a kár jellege és/vagy mértéke indokolja - jogosult kárszakértőt igénybe venni, de kizárólag a biztosító előzetes írásbeli hozzájárulásával. A kárszakértői munkával kapcsolatban felmerülő költségeket a biztosító megtéríti. 4. A szerződő/biztosított a biztosító beleegyezése nélkül önrészesedése feletti igény elismerésére nem jogosult, illetőleg az ilyen elismerés a biztosítóval szemben hatálytalan. 5. A szerződő/biztosított köteles a harmadik féllel szemben a visszkereseti igények érvényesítését megfelelően biztosítani, az ehhez szükséges valamennyi eredeti okmányt, bizonylatot a biztosító rendelkezésére bocsátani. 6. A biztosított a tulajdonosi összetételének változásait köteles a biztosítónak 5 munkanapon belül jelenteni. A kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén biztosító jogosult a biztosítási szerződést azonnali hatállyal felmondani. 7. A IX. Fejezet 1. a), 1. b), 2. a), 2. c), 2. d) és 5. pontjaiban foglalt kötelezettségek biztosított által történő megszegése esetén a biztosító jogosult a kárigény elutasítására.

  • Szerződést biztosító mellékkötelezettségek 1. A Lízingbeadó, amennyiben a kockázatkezelési eljárás alapján megítélése szerint a lízingdíjak megfizetésének biztosítására - a Lízingbevevő hitelképességétől függően - a szerződés tárgyát képező gépjárművön kívüli egyéb biztosítékra van szükség, úgy további biztosítékként az alábbi szerződést biztosító mellékkötelezettségeket írhatja elő: • garancia • készfizető kezesség • zálogjog

  • A Biztosított kötelezettségei 1. A Biztosított kötelezett: a) a biztosítási esemény bekövetkezését, az arról való tudo- másszerzéstől számított 7 munkanapon belül a Biztosító- nak írásban bejelenteni; b) egészében és a valóságnak megfelelően felvilágosítani a Biztosítót a mindenkori tényállásról, és kívánságára vala- mennyi okmányt átadni, illetve a képviseletét ellátó ügy- védet a titoktartás alól felmenteni a Biztosító irányában; c) a képviseletét ellátó jogi képviselőnek teljes körű képvise- leti jogot adni, őt teljes egészében a mindenkori tényál- lásról tájékoztatni és kívánságára minden okmányt, egyéb bizonyítási eszközt és tárgyat rendelkezésére bocsátani; d) amennyiben a bírósági eljárásban a Biztosítottat vonat- kozó jogszabályi rendelkezés szerint személyes költség- mentesség vagy illeték-feljegyzési jog illeti meg, köteles a költségmentesség (vagy illeték-feljegyzési jog) engedé- lyezése iránt kérelmet előterjeszteni; e) a felmerülő költségeket a kiegyenlítési határidő előtt leg- alább 3 munkanappal korábban a Biztosító ellenőrzésére átadni; f) az igények bírósági érvényesítése vagy elhárítása, illetve bírói döntés megtámadása előtt a Biztosító állásfoglalá- sát – különösen a sikerre való kilátással kapcsolatban – be- kérni, az egyezségkötéseket a Biztosítóval egyeztetni. A Biztosítóval nem egyeztetett egyezségkötés a Biztosító irányában a biztosítási szolgáltatás tekintetében nem ha- tályos. 2. Ha a Biztosító és a Biztosított harmadik személlyel szembeni igényeiket ugyanabban az eljárásban érvényesítik, úgy a Biz- tosított elsőbbséget élvez. 3. a biztosítási esemény Biztosítónak történő bejelentése nem mentesíti a Biztosítottat harmadik személyekkel szerződésen alapuló esetleges(kár)bejelentési kötelezettségei alól. 4. Ezen általános kötelezettségek mellett a Különös feltételek eltérően is rendelkezhetnek.

  • Biztosított személyek A Biztosított jármû utasterében utazó személyek, kivéve az autóbusz utasait. Ha a Biztosított jármûben a baleset idején az engedélye- zettnél többen utaztak, a személyenként fizetendő bal- esetbiztosítási összeg arányosan csökken.

  • A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:

  • A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A szerződést biztosító mellékkötelezettségek A Cofidis kizárólag Lízingszerződések esetében alkalmaz szerződést biztosító mellékkötelezettséget, az alábbiak szerint: 8.1 A Cofidis az Adóssal szembeni követelése biztosítására a szerző- dést biztosító mellékkötelezettségek vállalását írhatja elő, különösen készfizető kezesség vállalását, a pénzügyi lízingbeadás tényének a hi- telbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyeztetését, az Adós Cofidisszel kötött ügyletére vonatkozó szerződésnek, illetve a Cofidis által az ügy- let kapcsán kért biztosítéki szerződéseknek (pl. kezesi szerződés) az Adós költségén történő közjegyzői okiratba foglalását. 8.2 A szerződés biztosítékainak szolgáltatására vonatkozó kötelezett- ség azon a napon tekintendő a Cofidis javára teljesítettnek, amikor a megfelelő biztosítékot, illetve az azt megtestesítő és/ vagy annak igazolására szolgáló okiratot a Cofidis által előírt módon és formában a Cofidis rendelkezésére bocsátják. 8.3 Az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott szerződés- szegés esetén a Cofidis jogosult bármely, a joggyakorlás időpontjában hatályos jogszabályok által megengedett eszköz igénybe vételével kielégítést keresni a biztosítékból oly módon, hogy az a Cofidis meg- ítélése szerint a követelésének kielégítését a legeredményesebben szolgálja, és amit az Adós tűrni köteles.