Szklerózis multiplex mintaszakaszok

Szklerózis multiplex. A szklerózis multiplex definitív megjelenése. A diagnózist a következőknek kell alátámasztaniuk: • Vizsgálat, ami egyértelműen igazolja a szklerózis multiplex diagnózisát, és • Többszörös neurológiai deficit, ami az utóbbi folyamatos hathónapnyi időszakban fordult elő, és • Az említett szimptómák súlyosbodásának és gyógyulásának, valamint a neurológiai deficitnek a jól dokumentált előtörténete. • Idegi károsodás egyéb okból – mint SLE és HIV – ki vannak zárva.
Szklerózis multiplex. A Szklerózis multiplex az agy és/vagy a gerincvelő gyulladásos és demyelinizációs betegsége, mely neurológiai tüneteket és panaszokat is okoz. A betegség diagnózisát neurológus szakorvosnak kell megerősítenie a nemzetközileg elfogadott, hatályos kritériumok alapján. Jelenleg a felülvizsgált XxXxxxxx 2010* kritériumrendszer a hatályos. A lehetséges Szklerózis multiplex és az izolált neurológiai szindrómákra utaló jelek, amiket nem e betegségként diagnosztizáltak, kizártnak tekintendők. * Polman, CH, Xxxxxxxx, SC, Xxxx, G, et al. A sclerosis multiplex diagnosztikája: a McDonald-kritériumok 2010. évi felülvizsgálata. Xxx Xxxxxx 2011; 69: 292-302
Szklerózis multiplex. A szklerózis multiplex vitathatatlan diagnózisát az alábbi körülmények és feltételek mindegyikének teljesülése, illet- ve fennállása támasztja alá: a. Összetett neurológiai károsodások, amelyek legalább folyamatosan 6 hónapja fennállnak;
Szklerózis multiplex. Jelen feltételek szerint szklerózis multiplex-nek minősül a betegség diagnózisának ideggyógyász szakorvos által történő felállítása, továbbá az alábbi feltételek teljesülése: • a mozgató- vagy érző rendszert érintő, legalább 6 hónapja folyamatosan fennálló tünetekben megnyilvánuló idegrendszeri károsodás, illetve • a diagnózist alátámasztó objektív neurológiai vizsgálati eredmények megléte (pl. gerincvelői folyadék vizsgálata, vizuális kiváltott válasz, hallási agytörzsi válasz és MRI vizsgálat).
Szklerózis multiplex. A szklerózis multiplex vitathatatlan diagnózisát az aláb- bi körülmények és feltételek mindegyikének teljesülése, illetve fennállása támasztja alá: • Összetett neurológiai károsodások, amelyek leg- alább folyamatosan 6 hónapja fenn állnak; • Jól dokumentált kórtörténet a tünetek és az ideg- rendszeri károsodások leírásával, a javulások és a vissza- esések stádiumaival; • A szakorvos által felállított diagnózis, amelyet az elemzett és értékelt vizsgálati eredmények egyértelmű- en alátámasztanak. Idegrendszeri károsodásokat okozó egyéb betegségre (mint SLE, HIV) a biztosítás nem terjed ki.
Szklerózis multiplex. A szklerózis multiplex vitathatatlan diagnózisát az alábbi körülmények és feltételek mindegyikének tel- jesülése, illetve fennállása támasztja alá: • Összetett neurológiai károsodások, amelyek leg- alább folyamatosan 6 hónapja fenn állnak; • Jól dokumentált kórtörténet a tünetek és az ideg- rendszeri károsodások leírásával, a javulások és a visz- szaesések stádiumaival; • A szakorvos által felállított diagnózis, amelyet az elemzett és értékelt vizsgálati eredmények egyértel- műen alátámasztanak. Idegrendszeri károsodásokat okozó egyéb beteg- ségre (mint SLE, HIV) a biztosítás nem terjed ki.
Szklerózis multiplex. Jelen feltételek szerint szklerózis multiplex-nek minôsül a betegség diagnózisának ideggyógyász szakorvos által történô felállítása, továbbá az alábbi feltételek teljesülése: • a mozgató- vagy érzô rendszert érintô, legalább 6 hónapja folyamatosan fennálló tünetekben megnyilvánuló idegrendszeri károsodás, illetve • a diagnózist alátámasztó objektív neurológiai vizsgálati eredmények megléte (pl. gerincvelôi folyadék vizsgálata, vizuális kiváltott válasz, hallási agytörzsi válasz és MRI vizsgálat). A biztosítási esemény bekövetkeztének idôpontja a betegség diagnózisának megálla- pítását követô 6. hónap eltelte.
Szklerózis multiplex. A Szklerózis multiplex az agy és/vagy a gerincvelő gyulladásos és demyelinizációs betegsége, mely neurológiai tüneteket és panaszokat is okoz. A betegség diagnózisát neurológus szakorvosnak kell megerősítenie a nemzetközileg elfogadott, hatályos kritériumok alapján. Jelenleg a felülvizsgált XxXxxxxx 2010* kritériumrendszer a hatályos. A lehetséges Szklerózis multiplex és az izolált neurológiai szindrómákra utaló jelek, amiket nem e betegségként diagnosztizáltak, kizártnak tekintendők.
Szklerózis multiplex. A szklerózis multiplex vitathatatlan diagnózisát az alábbi körülmények és feltételek mindegyikének tel- jesülése, illetve fennállása támasztja alá: – Összetett neurológiai károsodások, amelyek leg- alább folyamatosan 6 hónapja fennállnak; – Jól dokumentált kórtörténet a tünetek és az ideg- rendszeri károsodások leírásával, a javulások és a visszaesések stádiumaival; – A szakorvos által felállított diagnózis, amelyet az elemzett és értékelt vizsgálati eredmények egyér- telműen alátámasztanak.

Related to Szklerózis multiplex

  • LEJÁRATRA OPTIMALIZÁLT ESZKÖZALAPOK Cél 2030-50 ✓

  • Automatizált döntéshozatal, profilalkotás A biztosító a biztosítási ajánlat elfogadásáról és a szerző- déskötésről automatizált kockázat-elbírálás során dönt- het. Automatizált eljárásban dönthet továbbá biztosítási időszakonként egy alkalommal, a szerződési feltételek- ben foglaltak alapján a díj vagy a vagyon-, felelősség- és személybiztosítási összegek (indexálás) módosításáról, amelyről a szerződő részéré értesítést küld. Az ajánlatban, illetve a szerződésben foglalt adatokat a biztosító kockázati és egyéb üzleti szempontok alapján értékeli, amely alapján hozott döntés hatással lehet az ajánlat befogadására vagy elutasítására, illetve a biztosí- tási fedezetek díjára. A xxx.xxxxxxx.xx kárbejelentési felületen történő, induk- ciós villámcsapás biztosítási eseménnyel összefüggő kár- bejelentés során megadott kárdátum alapján a biztosító ellenőrzi a meteorológiai adatok alapján, hogy a kocká- zatvállalás helyszínén valóban történt-e ilyen esemény, és amennyiben a meteorológiai szolgáltató adatai ezt nem erősítik meg, akkor társaságunk a kárbejelentést automa- tikusan elutasítja, amelyről a bejelentőt levélben értesíti. A xxx.xxxxxxx.xx lakossági vagyon és gépjármű termékekkel kapcsolatos kárbejelentési felületen történő kárbejelentés során a biztosító automatikusan ellenőrzi a biztosítási fede- zetet. Ha az automatikus ellenőrzés során azt állapítja meg a biztosító, hogy biztosítási fedezet nem áll fenn (mert például a szerződés korábban valamilyen oknál fogva megszűnt), akkor a bejelentést elutasítja, amelyről a bejelentőt levélben értesíti.

  • Tiltakozáshoz való jog Önnek joga van a Biztosító vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges adatkezelés ellen tiltakoz- nia! Jogosult továbbá a személyes adatai közvetlen üzletszerzés célokra történő – beleértve a profilalkotást is – felhaszná- lása ellen tiltakoznia. A személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők, kivéve, ha a Biztosító bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

  • Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával? Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

  • Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást (1) Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. (2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés a) az érintett és a Szolgáltató közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges; b) meghozatalát a Szolgáltatóra alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul. (3) A (2) bekezdés a) és c) pontjában említett esetekben a Szolgáltató köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy a Szolgáltató részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be. (4) A (2) bekezdésben említett döntések nem alapulhatnak a személyes adatok különleges kategóriáin (GDPR 9. cikk (1)), kivéve, ha az az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul vagy az adatkezelés jelentős közérdek miatt szükséges, uniós vagy tagállami jog alapján (9. cikk (2) a) vagy g) pontja), és az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében megfelelő intézkedések megtételére került sor.

  • Az elektronikus levelezésre vonatkozó irányelvek 4.1. Nem szabad a szolgáltató hálózatát vagy szervereit nagy terjedelmű vagy nagy mennyiségű levelek, illetve kéretlen kereskedelmi üzenetek (együttesen spam) küldésére használni. Ilyenek minősülhetnek többek közt a kereskedelmi reklámok, tájékoztató bejelentések, karitatív kérések, aláírásgyűjtések és politikai vagy vallási röpiratok. Hasonló tartalmú üzeneteket csak akkor szabad küldeni, ha valaki ezeket kifejezetten igényli (l. elektronikus kereskedelmi törvény). 4.2. Tilos a szolgáltató hálózatát vagy szervereit kéretlen, nagy mennyiségű, illetve kereskedelmi elektronikus levelekre való válaszok begyűjtésére használni. Tilos a szolgáltató hálózatán igénybe vett bármely szolgáltatást a 4.1. pontban leírt módon reklámozni. 4.3. Tilos hamisítani, megváltoztatni vagy eltávolítani az elektronikus levél fejlécét. 4.4. Nem szabad számos kópiát küldeni azonos vagy nagyon hasonló levelekből. Ugyancsak tilos igen hosszú üzenetek vagy fájlok küldése egy címzettnek a levelező szerver, illetve a felhasználói hozzáférés megbénítása szándékával (mail bombing). 4.5. Nem szabad küldeni, illetve továbbítani "hólabda" levelezést (chain letters, olyan üzenet mely tartalmazza azt, hogy a címzettje azt küldje tovább másoknak), vagy hasonló üzeneteket, függetlenül attól, hogy ezekben folyamodnak-e pénzért, illetve egyéb értékért, vagy sem valamint függetlenül attól, hogy a címzettek kívánnak-e vagy sem ilyen leveleket kapni, kivéve, ha a címzett előzetesen hozzájárult az ilyen levelek küldéséhez. 4.6. A szolgáltató hálózatát és szervereit nem szabad olyan más Internet szolgáltatótól küldött levelekre való válaszok fogadására használni, mely levelek megsértik a jelen Szolgáltatási irányelveket vagy a másik Internet szolgáltató szolgáltatási irányelveit. 4.7. Amennyiben valaki egy másik Internet szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe egy, a szolgáltatónál elhelyezett web lap reklámozására, úgy köteles olyan reklámozási technikákat alkalmazni, melyek megfelelnek a jelen Szolgáltatási irányelveknek.

  • A díjfizetés elmulasztásának következményei Amennyiben a szerződő a biztosítás folytatólagos díját az esedékességkor nem egyenlíti ki, a biztosító – a következ- ményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatár- idő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség nap- jára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti.

  • Az adatváltozás bejelentése Előfizető haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül köteles a Szolgáltatót tájékoztatni az Egyedi Előfizetői Szerződést befolyásoló bármely adatának megváltozásáról.

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető díjtartozása esetén (1) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. (2) Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. (3) Nem jogosult a Szolgáltató díjtartozás miatt felmondani a szerződést, ha a.) bruttó 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve

  • A tiltakozáshoz való jog (1) Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdeken alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben a személyes adatokat a Szolgáltató nem kezeli tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. (2) Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az érintettre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. (3) Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők. (4) Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja. (5) Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson az érintettre vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.