Common use of Szolgáltatás teljesítése Clause in Contracts

Szolgáltatás teljesítése. A sérült gépjárművet be kell mutatni a biztosító részére, és át kell adni mindazokat a bizonylatokat, amelyek a szol- gáltatás jogosultságának megállapításához és a kár mér- tékének meghatározásához szükségesek. A biztosító a kárfelvételt – előzetes egyeztetés alapján – a károsulttal megbeszélt helyen végzi el. Ha a gépjármű javí- tása nem gazdaságos vagy műszakilag nem lehetséges, úgy totálkár rendezésre kerül sor. A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyez- ség alapján teljesíti. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.

Appears in 12 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

Szolgáltatás teljesítése. A sérült gépjárművet be kell mutatni a biztosító részére, és át kell adni mindazokat a bizonylatokat, amelyek a szol- gáltatás szolgáltatás jogosultságának megállapításához és a kár mér- tékének mértékének meghatározásához szükségesek. A biztosító a kárfelvételt – előzetes egyeztetés alapján – a károsulttal az ügyféllel megbeszélt helyen végzi el. Ha a gépjármű javí- tása javítása nem gazdaságos vagy műszakilag nem lehetségeslehetsé- ges, úgy totálkár rendezésre kerül sor. A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyez- ség alapján teljesíti. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével összefüggésbenkötelezettségével össze- függésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vissza- állításához vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-forgalmiadó- köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.

Appears in 6 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

Szolgáltatás teljesítése. A sérült gépjárművet be kell mutatni a biztosító részére, és át kell adni mindazokat a bizonylatokat, amelyek a szol- gáltatás szolgáltatás jogosultságának megállapításához és a kár mér- tékének mértékének meghatározásához szükségesek. A biztosító a kárfelvételt – előzetes egyeztetés alapján – a károsulttal az ügyféllel megbeszélt helyen végzi el. A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyezség alapján telje- síti. Ha a gépjármű javí- tása javítása nem gazdaságos vagy műszakilag műsza- kilag nem lehetséges, úgy totálkár rendezésre kerül sor. A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyez- ség alapján teljesíti. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével összefüggésbenkötelezettségével össze- függésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vissza- állításához vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-forgalmiadó- köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.

Appears in 2 contracts

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás, Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

Szolgáltatás teljesítése. A sérült gépjárművet be kell mutatni a biztosító részére, és át kell adni mindazokat a bizonylatokat, amelyek a szol- gáltatás szolgáltatás jogosultságának megállapításához és a kár mér- tékének mértékének meghatározásához szükségesek. A biztosító a kárfelvételt – előzetes egyeztetés alapján – a károsulttal az ügyféllel megbeszélt helyen végzi el. A biztosító a szolgál- tatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyezség alapján teljesíti. Ha a gépjármű javí- tása javítása nem gazdaságos vagy műszakilag nem lehetséges, úgy totálkár rendezésre kerül sor. A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyez- ség alapján teljesíti. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek következmé- nyeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadóforgal- miadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.

Appears in 1 contract

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

Szolgáltatás teljesítése. A sérült gépjárművet be kell mutatni a biztosító részére, és át kell adni mindazokat a bizonylatokat, amelyek a szol- gáltatás jogosultságának megállapításához és a kár mér- tékének meghatározásához szükségesek. A biztosító a kárfelvételt akárfelvételt – előzetes egyeztetés alapján – a károsulttal az ügyfél- lel megbeszélt helyen végzi el. Ha a gépjármű javí- tása javítása nem gazdaságos gaz- daságos vagy műszakilag nem lehetséges, úgy totálkár rendezésre rendezés- re kerül sor. A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyez- ség alapján teljesíti. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével összefüggésbenkötelezettségével összefüg- gésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához visszaállításá- hoz vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek megszüntetéséhez következményeinek megszünte- téséhez szükséges, általános forgalmiadó-forgalmiadó- köteles szolgáltatás szolgálta- tás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettségetkötelezett- séget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.

Appears in 1 contract

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

Szolgáltatás teljesítése. A sérült gépjárművet be kell mutatni a biztosító részére, és át kell adni mindazokat a bizonylatokat, amelyek a szol- gáltatás szolgáltatás jogosultságának megállapításához megálla- pításához és a kár mér- tékének meghatározásához mértékének megha- tározásához szükségesek. A biztosító a kárfelvételt – előzetes egyeztetés egyezte- tés alapján – a károsulttal az ügyféllel megbeszélt helyen végzi el. Ha a gépjármű javí- tása javítása nem gazdaságos gazda- ságos vagy műszakilag nem lehetséges, úgy totálkár rendezésre kerül sor. A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyez- ség egyezség alapján teljesíti. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével kötele- zettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához visszaállí- tásához vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek megszüntetéséhez szükségesszük- séges, általános forgalmiadó-forgalmiadó- köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános álta- lános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.

Appears in 1 contract

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás

Szolgáltatás teljesítése. A sérült gépjárművet be kell mutatni a biztosító részére, és át kell adni mindazokat a bizonylatokat, amelyek a szol- gáltatás jogosultságának megállapításához és a kár mér- tékének meghatározásához szükségesek. A biztosító a kárfelvételt – előzetes egyeztetés alapján – a károsulttal az ügyféllel megbeszélt helyen végzi el. Ha a gépjármű javí- tása nem gazdaságos vagy műszakilag nem lehetséges, úgy totálkár rendezésre kerül sor. A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyez- ség alapján teljesíti. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével összefüggésbenkötelezettségével össze- függésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vissza- állításához vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-forgalmiadó- köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános általá- nos forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.

Appears in 1 contract

Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítás