Szolgáltatási gyűrű mintaszakaszok

Szolgáltatási gyűrű. A támogatott lakhatás Zalaapáti és Egeraracsa településeken valósul meg, összesen 6 db, 12 férőhellyel rendelkező lakóépület (lakóotthon) felépítésével. Zalaapáti (Zala megye) 1735 72 1663 72 4,33% Egeraracsa (Zala megye) 344 12 3,49% A lakhatás a település többi lakosához viszonyítva hasonló körülményeket biztosít a kiváltás célcsoportjai számára. A lakókörnyezetük javítása mellett minőségi változás is bekövetkezik, például a társadalmi kapcsolataik alakulásában, valamint a települések nyújtotta szolgáltatásokhoz való hozzáférésben is. Bízunk abban, hogy a külső környezet pozitív változásai a célcsoport számára is pozitív terápiás hatást fognak eredményezni, beleértve például a személyiség fejlődést is. A szociális szolgáltatások között felfedezhetők olyan szolgáltatások, amik a településeken már jelen vannak, és vannak olyanok, amik a meglévő lakókörnyezet számára is egyelőre ismeretlen. Zalaapáti településen a kiváltott intézmény, a Boróka Otthon helyszínén kívánjuk a szolgáltató központot kialakítani, ahol a szociális alapszolgáltatások kerülnek kialakításra. Ezen a területen is lehetőség nyílik az ellátottak foglalkoztatására a szociális foglalkoztatás keretein belül. (A Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézményben jelenleg is működik szociális foglalkoztatás.) A pályázat eredményeként olyan egymásra épülő szociális szolgáltatásokat kívánunk kialakítani, amelyben a pszichiátriai betegek a leendő otthonaikból igénybe vehetik a központ nyújtotta szolgáltatásokat, mivel az érintett településeken 6 lakóépületet (lakóotthont) fogunk létesíteni. A szolgáltatási gyűrű a teljes körű társadalmi integráció biztosításának és a közösségi alapú ellátásnak a kulcsa. A szolgáltatási gyűrű kialakításával az elérni kívánt cél, hogy a kiváltás után folyamatosan biztosított legyen a szociális egészségügyi és foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásnyújtás. A férőhelykiváltás során a foglalkoztatás fejlesztésével kapcsolatban: o a szociális foglalkoztatás bővítését, fejlesztését, o az intézmény közfoglalkoztatóvá válását, o a lakók nyílt piaci foglalkoztatásának elősegítését, o speciális tudású foglalkoztatási rehabilitációs szakember vagy szakemberek alkalmazását, o a munkatársak tudásbővítését, o szakmai partnerség állami, egyházi és/vagy civil szervezetekkel való kialakítását és új módszerek, programok, képzések bevezetését tervezi az intézmény. A szociális alapszolgáltatás fejlesztésével kapcsolatban az intézmény a pályázat keretében az alábbi tevékenységek...
Szolgáltatási gyűrű. A támogatott lakhatás Sármellék, Felsőrajk, Vaspör, Esztergályhorváti és Bocfölde településeken valósulnak meg, összesen 6 db, 12 férőhellyel rendelkező lakóépület (lakóotthon) felépítésével. A lakhatás a település többi lakosához viszonyítva hasonló körülményeket biztosít a kiváltás célcsoportjai számára. A lakókörnyezetük javítása mellett minőségi változás is bekövetkezik, például a társadalmi kapcsolataik alakulásában, valamint a települések nyújtotta szolgáltatásokhoz való hozzáférésben is. Bízunk abban, hogy a külső környezet pozitív változásai a célcsoport számára is pozitív terápiás hatást fognak eredményezni, beleértve például a személyiség fejlődést is.
Szolgáltatási gyűrű. A szolgáltatási gyűrű a teljes körű társadalmi integráció biztosításának és a közösségi alapú ellátásnak a kulcsa. A szolgáltatási gyűrű kialakításával az elérni kívánt cél, hogy a kiváltás után folyamatosan biztosított legyen a szociális, egészségügyi és foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásnyújtás. A férőhelykiváltás során a foglalkoztatás fejlesztésével kapcsolatban a szociális foglalkoztatás bővítését, fejlesztését; az intézmény közfoglalkoztatóvá válását; a lakók nyílt piaci foglalkoztatásának elősegítését; speciális tudású foglalkoztatási rehabilitációs szakember vagy szakemberek alkalmazását; a munkatársak tudásbővítését; szakmai partnerség állami, egyházi és/vagy civil szervezetekkel történő kialakítását és új módszerek, programok, képzések bevezetését tervezi az intézmény. A szociális alapszolgáltatás fejlesztésével összefüggésben a kiváltott intézmény a pályázat keretében az alábbi tevékenységeket a következő férőhelyszámokkal tervezi kialakítani, illetve fejleszteni a környező településeken. étkeztetés 72 házi segítségnyújtás 30 támogató szolgálat 20 nappali ellátás 40 A kiváltás során létrejövő új támogatott lakhatás megfelel a hatályos Szociális törvény és a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000 Támogatott lakhatás az Alpokalján
Szolgáltatási gyűrű. A támogatott lakhatás Esztergályhorváti, Felsőrajk, Nagykanizsa, Vaspör, Zalalövő és Zalaszentiván településeken valósulnak meg, összesen 2 db, 10 férőhellyel, illetve 4 db 12 férőhellyel rendelkező lakóépület (lakóotthon) felépítésével, továbbá 1 db 4 férőhelyes lakás felújításával. A lakhatás a település többi lakosához viszonyítva hasonló körülményeket biztosít a kiváltás célcsoportjai számára. A lakókörnyezetük javítása mellett minőségi változás is bekövetkezik, például a társadalmi kapcsolataik alakulásában, valamint a települések nyújtotta szolgáltatásokhoz való hozzáférésben is. Bízunk abban, hogy a külső környezet pozitív változásai a célcsoport számára is pozitív terápiás hatást fognak eredményezni, beleértve például a személyiség fejlődést is. Nagykanizsa 47 565 4 0,008% Zalalövő 2945 12 0,41% Zalaszentiván 985 12 1,22% Szociális alapszolgáltatás Férőhely (fő)

Related to Szolgáltatási gyűrű

  • Szolgáltatási táblázat A jelen szabályzatban foglalt biztosítási események és szol- gáltatások, valamint az ezekhez tartozó térítési összegek összefoglaló táblázata.

  • Egyéb szolgáltatások 1 A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK HAVI DÍJAK:

  • Szolgáltatások A Szolgáltató minden Küldeményt az átvétel elismerését követően könyvelve, nyilvántartva, kézbesítéskor átvetetve szállít és kézbesít. (a díjakat lásd a 1. számú, Teljes Árajánlat mellékletben)

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Szolgáltatás Vészhelyzeti Assistance Szolgáltatás Szolgáltatás korlátozások / Limit Segítségnyújtás külföldi közlekedési baleset esetén: · Vontatás: a szolgáltató megszervezi a gépjármű vontatását a legközelebbi márkaszervizbe vagy a biztosított tartózkodási helyére, · a szolgáltató értesíti a biztosítót a balesetről, · Telefonos idegen nyelvű segítségnyújtás: nyelvi problémák esetén a szolgáltató telefonon segítséget nyújt a biztosítási nyomtatványok kitöltésében, amennyiben azok nyelve eltér a biztosított anyanyelvétől. A rendőrséggel való kommunikáció során felmerülő nyelvi problémák esetén a szolgáltató telefonon keresztül azonnali tolmácsolást vállal. Ez a szolgáltatás kizárólag abban az esetben vehető igénybe, ha az idegen nyelven nyújtott telefonos segítség szükséges a vészhelyzet megoldásához. Az azonnali telefonos tolmácsolásra az alábbi nyelveken van lehetőség: német, angol, horvát, szlovén, szerb, bolgár, és román. 15 000 Ft / biztosítási esemény Segítségnyújtás otthoni baleset esetén: · a szolgáltató megszervezi a biztosítottnak vagy a kötvényen a biztosított életvitelszerű tartózkodási helyeként feltüntetett címen vele közös háztartásban élő hozzátartozójának a legközelebbi kórházba vagy egészség- ügyi intézménybe szállítását illetve az onnan való hazaszállítását taxival, amennyiben a biztosított és/vagy a kötvényen a biztosított életvitelszerű tartózkodási helyeként feltüntetett címen vele állandó jelleggel közös háztartásban élő hozzátartozója a fenti címen balesetet szenved. A biztosító, illetve a szolgáltató nem vállal felelősséget azért, ha a bejelentésben foglaltaktól eltérően a sérült nincs taxival szállítható állapotban, vagy ha az egészségi állapotában a szállítás közben hátrányos változás következik be. · a szolgáltató megszervezi a biztosított gyermekeinek felügyeletét, ha azok a biztosított kórházi ellátása idejére felügyelet nélkül maradnának Magyarország területén nyújt szolgáltatást biztosítási eseményenként 15 000 Ft-ig. Hozzátartozó beszállítása a kórházba baleset esetén: ha a biztosított közlekedési vagy otthoni baleset követ- keztében kórházi kezelésre szorul, a szolgáltató megszervezi egy hozzátartozójának kórházba utaztatását. 15 000 Ft / biztosítási esemény Assistance Optimum biztosítás Szolgáltatás Limit Csőtörés: a sérült vezetékrész cseréje vagy javítása 28 000 Ft / biztosítási esemény

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint szükséges, a biz- tosított által benyújtott dokumentu- mok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget.

  • Kiegészítő szolgáltatások A kiegészítő szolgáltatások az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódóan egyéb többlet (hálózati és/vagy információs) szolgáltatásokat nyújtanak az Előfizetőnek.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.