SZÁMLÁZÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK. 17.1. Amennyiben Felek havi számlázásban állapodtak meg, úgy Alvállalkozó köteles az adott hónap 25. (huszonötödik) napjáig megküldeni a Megrendelő felé az adott hónapra vonatkozó számlába állítandó igényét. Amennyiben ezen határnapig nem érkezik be az igény, úgy az Alvállalkozó csak a következő hónapban tudja igényét jelezni a Megrendelő felé. 17.2. Alvállalkozó a Szerződésben rögzített elszámolási időszakban teljesített szolgáltatásairól az elszámolási időszakot követően, Megrendelő által aláírt Teljesítési Igazolás alapján, a teljesítés időpontjától számított 15 (tizenöt) napon belül jogosult és köteles számla benyújtására. 17.3. Tételes felmérés szerinti elszámolásnál mellékelni kell a Megrendelő által igazolt Felmérési naplót, átalány-elszámolásnál pedig az elvégzett részmunkák Megrendelő által igazolt listáját. Minden számlához mellékelni kell továbbá a Megrendelő által aláírt eredeti Teljesítési Igazolást is. 17.4. A számlán a szerződésszámot fel kell tüntetni. E nélkül a számla befogadását jogosult a Megrendelő megtagadni. 17.5. A számlák fizetési határideje azok szerződésszerű megrendelői kézhezvételétől számított 30 (harminc) nap. 17.6. A számla fizetési határideje külön írásbeli megállapodás nélkül, automatikusan meghosszabbodik a Megrendelő által az Építtető felé az adott teljesítésre vonatkozóan benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítési napját követő 3. (harmadik) banki napig. Az így meghosszabbodott időszakra az Alvállalkozó késedelmi kamat felszámítására nem jogosult. Ha az Építtető az adott teljesítésre vonatkozó megrendelői számlát csak részben egyenlíti ki, úgy az Alvállalkozó is csak ugyanolyan arányú részkiegyenlítésre jogosult. 17.7. A számlákat 2 (kettő) példányban kell a Megrendelő részére benyújtani az alábbi címen (Számlabenyújtás helye): 17.8. Kizárólag a jogszabályi rendelkezésnek és a Szerződésnek alakilag és tartalmilag mindenben megfelelő, és előírt mellékletekkel felszerelt, a számlabenyújtás helyére benyújtott számlák keletkeztetnek fizetési kötelezettséget. A számla kézhezvétele dátumának – a számlán feltüntetett fizetési határidőtől függetlenül – az a nap számít, amikor a jogszabályi és szerződéses előírásoknak megfelelő, teljesen hibátlan adattartalommal és a Szerződésben, illetve a jogszabályokban előírt minden melléklettel hiánytalanul ellátott számla Megrendelő részéről a számlabenyújtás helyén átvételre kerül. Nem megfelelő helyre küldött, vagy alakilag/tartalmilag hibásan benyújtott számlából eredő késedelem nem Megrendelőnek felróható. 17.9. Az utolsó (vég)számla kifizetése csak a Megrendelő által igazolt, kifogástalan, hiánytalan összteljesítmény és a teljes megvalósulási és egyéb szükséges dokumentáció hiánytalan átadása, továbbá (alvállalkozói) építési napló zárása után, illetve a Jótállási Biztosíték nyújtásával együtt történik meg, addig a Megrendelő ezen számla kifizetését jogosult megtagadni. A végszámla az Alvállalkozó valamennyi, még hátralékos fizetési igényét kell, hogy tartalmazza, ezért Alvállalkozó kijelenti, hogy a végszámlában foglalt - esetleges pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal csökkentett - összeg kifizetése jelenti egyben azt, hogy valamennyi, a Megrendelővel szembeni igénye teljesült, azzal, hogy a pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal felek később számolnak el. 17.10. Megrendelőnek felróható fizetési késedelem esetén Alvállalkozó - késedelmi kamat terhelőjének, vagy a késedelmi kamat fizetésére felszólító levelének Megrendelő általi kézhezvétele napjától a tényleges kifizetésig terjedő időre - a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatra jogosult. Fizetési késedelem esetén Megrendelőt a kamatfizetésen túl egyéb kötelezettség nem terheli. 17.11. Amennyiben a Projekten fedezetkezelő kerül alkalmazásra, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a fedezetkezelő közreműködésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kerül sor. Megrendelő kizárólag akkor teljesít kifizetést, amennyiben Alvállalkozó igazolja, hogy az Alvállalkozó az adott (rész)teljesítésre eső jogos alvállalkozói követelésnek eleget tett és azt kifizette. 17.12. Amennyiben a Szerződés közbeszerzés megvalósításához kapcsolódik, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a vonatkozó mindenkori hatályos közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseivel összhangban, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ra foglalt rendelkezésekkel összhangban kerül sor, az alábbiak szerint: - Felek megállapodnak, hogy Alvállalkozó az Korm. rendelet 32/B § (1) a) pont szerinti 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolást a fizetési határidő utolsó napjára vonatkoztatottan köteles a fizetési határidő lejártát megelőző 7 (hét) nappal Megrendelő rendelkezésére bocsátani, papír alapú adóigazolás esetében az eredeti példány a Számlabenyújtás helyére, elektronikus adóigazolás esetében az Alvállalkozói szerződésben rögzített email címre történő igazolható megküldésével. - Amennyiben Alvállalkozó a Korm. rendelet 32/B § b) pontja alapján a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepel, úgy erről a tényről a fizetési határidő lejártát megelőzően 7 (hét) nappal köteles Megrendelőt a fenti módon írásban tájékoztatni. - Fenti igazolási/értesítési kötelezettségek Alvállalkozó általi elmulasztása kizárja Megrendelő fizetési kötelezettségének késedelmét. 17.13. Megrendelő a közbeszerzés megvalósításához kapcsolódó Alvállalkozói szerződés tekintetében nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek olyan társaság tekintetében merülnek fel, melyek vonatkozásában a mindenkori közbeszerzésekről szóló törvényben – így például a 2015. évi CXLIII. törvény 62.§ (1) bekezdés
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
SZÁMLÁZÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK. 17.1A Felhasználó előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad, s egyéb szerződést biztosító mellékkötelezettségek nem terhelik. Amennyiben Felek havi számlázásban állapodtak meg, úgy Alvállalkozó köteles az adott hónap 25. (huszonötödik) napjáig megküldeni a Megrendelő felé az adott hónapra vonatkozó számlába állítandó igényét. Amennyiben ezen határnapig nem érkezik be az igény, úgy az Alvállalkozó csak a következő hónapban tudja igényét jelezni a Megrendelő felé.
17.2. Alvállalkozó a Szerződésben rögzített elszámolási időszakban teljesített szolgáltatásairól az elszámolási időszakot követően, Megrendelő által aláírt Teljesítési Igazolás alapján, a teljesítés időpontjától számított 15 (tizenöt) napon belül jogosult és köteles számla benyújtására.
17.3. Tételes felmérés szerinti elszámolásnál mellékelni kell a Megrendelő által igazolt Felmérési naplót, átalány-elszámolásnál pedig az elvégzett részmunkák Megrendelő által igazolt listáját. Minden számlához mellékelni kell továbbá a Megrendelő által aláírt eredeti Teljesítési Igazolást is.
17.4. A számlán a szerződésszámot fel kell tüntetni. E nélkül a számla befogadását jogosult a Megrendelő megtagadni.
17.5. A számlák fizetési határideje azok szerződésszerű megrendelői kézhezvételétől számított 30 (harminc) nap.
17.6. A számla fizetési határideje külön írásbeli megállapodás nélkül, automatikusan meghosszabbodik a Megrendelő által az Építtető felé az adott teljesítésre vonatkozóan benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítési napját követő 3. (harmadik) banki napig. Az így meghosszabbodott időszakra az Alvállalkozó késedelmi kamat felszámítására nem jogosult. Ha az Építtető az adott teljesítésre vonatkozó megrendelői számlát csak részben egyenlíti ki, úgy az Alvállalkozó is csak ugyanolyan arányú részkiegyenlítésre jogosult.
17.7. A számlákat 2 (kettő) példányban kell a Megrendelő részére benyújtani az alábbi címen (Számlabenyújtás helye):
17.8. Kizárólag a jogszabályi rendelkezésnek és a Szerződésnek alakilag és tartalmilag mindenben megfelelő, és előírt mellékletekkel felszerelt, a számlabenyújtás helyére benyújtott számlák keletkeztetnek fizetési kötelezettséget. A számla kézhezvétele dátumának – a számlán feltüntetett fizetési határidőtől függetlenül – az a nap számít, amikor a jogszabályi és szerződéses előírásoknak megfelelő, teljesen hibátlan adattartalommal és a Szerződésben, illetve a jogszabályokban előírt minden melléklettel hiánytalanul ellátott számla Megrendelő részéről a számlabenyújtás helyén átvételre kerül. Nem megfelelő helyre küldött, vagy alakilag/tartalmilag hibásan benyújtott számlából eredő késedelem nem Megrendelőnek felróható.
17.9. Az utolsó (vég)számla kifizetése csak a Megrendelő által igazolt, kifogástalan, hiánytalan összteljesítmény és a teljes megvalósulási és egyéb szükséges dokumentáció hiánytalan átadása, továbbá (alvállalkozói) építési napló zárása után, illetve a Jótállási Biztosíték nyújtásával együtt történik meg, addig a Megrendelő ezen számla kifizetését jogosult megtagadni. A végszámla az Alvállalkozó valamennyi, még hátralékos fizetési igényét kell, hogy tartalmazza, ezért Alvállalkozó kijelentirögzítik, hogy a végszámlában foglalt - esetleges pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal csökkentett - összeg kifizetése jelenti egyben aztjelen szerződés szerinti Felek külön-külön kötelesek a jelen szerződés szerinti fizetési kötelezettségeinek teljesítésére és erre tekintettel Kereskedő minden Fél vonatkozásában külön-külön köteles a számlák kibocsátására, hogy valamennyimegküldésére. Jelen Fizetési Feltételek nem vonatkoznak a Csatlakozási pontok vonatkozásában fizetendő rendszerhasználati díjak kiegyenlítésére, melyeket a Megrendelővel szembeni igénye teljesültterületileg illetékes Elosztó Engedélyes, azzalHálózat Csatlakozási és Hálózat Használati szerződései tartalmaznak. A rendszerhasználati díjak (átviteli díj, elosztói díjak) a villamos energia rendszerhasználati díjak, csatlakozási díjak és külön díjak alkalmazási szabályairól szóló 10/2016. (XI. 14.) és 15/2016. (XII. 20.) MEKH rendeletek alapján kerültek meghatározásra. A jelen Szerződésben rögzített számlázási és fizetési feltételek a kölcsönösségnek megfelelően irányadóak a Kereskedő, jelen Szerződés szerint esetleg felmerülő fizetési kötelezettségeinek teljesítésére is. Jelen szerződéssel kapcsolatos kifizetések az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ának hatálya alá esnek, melynek értelmében a havonta összesen nettó 200.000,- Ft-ot meghaladó kifizetések esetén a számla kifizetésének feltétele, hogy a pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal felek később számolnak el.
17.10. Megrendelőnek felróható fizetési késedelem esetén Alvállalkozó - késedelmi kamat terhelőjének, vagy a késedelmi kamat fizetésére felszólító levelének Megrendelő általi kézhezvétele napjától Kereskedő a tényleges kifizetésig terjedő időre - a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatra jogosult. Fizetési késedelem esetén Megrendelőt a kamatfizetésen túl egyéb kötelezettség nem terheli.
17.11. Amennyiben a Projekten fedezetkezelő kerül alkalmazásra, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a fedezetkezelő közreműködésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kerül sor. Megrendelő kizárólag akkor teljesít kifizetést, amennyiben Alvállalkozó igazolja, hogy az Alvállalkozó az adott (rész)teljesítésre eső jogos alvállalkozói követelésnek eleget tett és azt kifizette.
17.12. Amennyiben a Szerződés közbeszerzés megvalósításához kapcsolódik, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a vonatkozó mindenkori hatályos közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseivel összhangban, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ra foglalt rendelkezésekkel összhangban kerül sor, az alábbiak szerint: - Felek megállapodnak, hogy Alvállalkozó az Korm. rendelet 32/B § (1) a) pont szerinti kifizetés időpontjától számított 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolást mutasson be, adjon át, vagy küldjön meg, amellyel igazolja, hogy az állami adóhatóságnál és a fizetési határidő utolsó napjára vonatkoztatottan köteles vámhatóságnál nyilvántartott adótartozása nincs, vagy pedig a fizetési határidő lejártát megelőző 7 (hét) nappal Megrendelő rendelkezésére bocsátani, papír alapú adóigazolás esetében az eredeti példány a Számlabenyújtás helyére, elektronikus adóigazolás esetében az Alvállalkozói szerződésben rögzített email címre történő igazolható megküldésével. - Amennyiben Alvállalkozó a Korm. rendelet 32/B § b) pontja alapján kifizetés időpontjában szerepeljen a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepel, úgy erről a tényről a fizetési határidő lejártát megelőzően 7 (hét) nappal köteles Megrendelőt a fenti módon írásban tájékoztatniadatbázisban. - Fenti igazolási/értesítési kötelezettségek Alvállalkozó általi elmulasztása kizárja Megrendelő fizetési kötelezettségének késedelmét.
17.13A Kbt. Megrendelő a közbeszerzés megvalósításához kapcsolódó Alvállalkozói szerződés tekintetében nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek olyan társaság tekintetében merülnek fel, melyek vonatkozásában a mindenkori közbeszerzésekről szóló törvényben – így például a 2015135. évi CXLIII. törvény 62.§ § (1) bekezdésbekezdés szerint a Felhasználó szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb a Kereskedő teljesítésétől, vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban köteles nyilatkozni. Felek teljesítés igazolásul elfogadják a Kereskedő által kiállított számlán szereplő fogyasztási adatot. Ezért a Felhasználó részéről nem kerül sor, külön telesítés igazolás kiállítására. Az elszámolás alapjául szolgáló mennyiséget a területileg illetékes Elosztói Engedélyes biztosítja, az 1991. évi XLV. törvény a mérésügyről III. és VII. fejezetében leírtakat teljesítő fogyasztásmérő adatainak leolvasásával és közlésével a Kereskedő részére. A számla kifizetése azonban nem jelenti, hogy Felhasználó lemond a mérési adatokkal kapcsolatos kifogása érvényesítéséről. Felhasználó a jelen Szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be a Kbt. 135. § (6) bekezdésének megfelelően.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Purchase Agreement
SZÁMLÁZÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK. 17.16.1. Amennyiben Felek havi számlázásban állapodtak meg, úgy Alvállalkozó köteles az adott hónap 25. (huszonötödik) napjáig megküldeni Megrendelő a Megrendelő felé az adott hónapra vonatkozó számlába állítandó igényét. Amennyiben ezen határnapig nem érkezik be az igény, úgy az Alvállalkozó csak a következő hónapban tudja igényét jelezni a Megrendelő felé.
17.2. Alvállalkozó a Szerződésben rögzített elszámolási időszakban teljesített szolgáltatásairól az elszámolási időszakot Műszaki leírásban meghatározott telephelyi munkák szerződésszerű teljesítését követően, Megrendelő által aláírt Teljesítési Igazolás alapjántelephelyenkénti munkák után teljesítésigazolást állít ki a Vállalkozó részére (3. sz. melléklet). A Felek megállapodnak abban, hogy Vállalkozó a teljesítés időpontjától számított 15 (tizenöt) napon belül teljesítésigazolás kézhezvételét követően jogosult számlát – összesen 4 db számlát– kiállítani. A Vállalkozó köteles feltüntetni valamennyi számlán jelen Szerződés számát, és köteles számla benyújtására.
17.3. Tételes felmérés szerinti elszámolásnál valamennyi számlához mellékelni kell a Megrendelő által igazolt Felmérési naplótaláírt, átalány-elszámolásnál pedig az elvégzett részmunkák Megrendelő által igazolt listáját3. Minden számlához mellékelni kell sz. melléklet szerinti teljesítésigazolást. A Szerződésszám nélkül beérkezett, továbbá a jelen Szerződésben vagy jogszabályban foglaltaknak nem megfelelő számlát Megrendelő által aláírt eredeti Teljesítési Igazolást is.
17.4hiánypótlásra visszaküldi Vállalkozónak. A számlán Szerződés szerinti fizetési esedékesség a szerződésszámot fel kell tüntetni. E nélkül a helyesen kiállított számla befogadását jogosult a Megrendelő megtagadni.
17.5általi kézhezvételétől számítandó. A számlák fizetési határideje azok szerződésszerű megrendelői kézhezvételétől számított 30 (harminc) nap.
17.6. A számla fizetési határideje külön írásbeli megállapodás nélkülszámla, automatikusan meghosszabbodik a Megrendelő által az Építtető felé az adott teljesítésre vonatkozóan benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítési napját követő 3. (harmadik) banki napig. Az így meghosszabbodott időszakra az Alvállalkozó vagy mellékleteinek hiányából eredő késedelmes fizetésért Vállalkozó késedelmi kamat felszámítására nem jogosult. Ha az Építtető az adott teljesítésre vonatkozó megrendelői számlát csak részben egyenlíti ki, úgy az Alvállalkozó is csak ugyanolyan arányú részkiegyenlítésre jogosult.
17.76.2. A számlákat 2 (kettő) példányban kell a Megrendelő részére benyújtani az alábbi címen (Számlabenyújtás helye):
17.8. Kizárólag a jogszabályi rendelkezésnek számlázás és a Szerződésnek alakilag és tartalmilag mindenben megfelelő, és előírt mellékletekkel felszerelt, a számlabenyújtás helyére benyújtott számlák keletkeztetnek fizetési kötelezettségetkifizetés pénzneme magyar forint. A számlán feltüntetendő teljesítési időpont az Áfa tv. 55. §-a szerint kerül megállapításra.
6.3. A megfelelő tartalommal kiállított számla kézhezvétele dátumának – ellenértéke a számlán feltüntetett számla Megrendelő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidőtől függetlenül – az esedékességgel, átutalással kerül kiegyenlítésre a nap számítVállalkozó számlájában megjelölt bankszámlára.
6.4. A Vállalkozó számlája azon a napon számít pénzügyileg teljesítettnek, amikor a jogszabályi és szerződéses előírásoknak megfelelőMegrendelő számlavezető pénzintézete a Megrendelő fizetési számláját a Vállalkozó számlájának összegével megterhelte.
6.5. Késedelmes fizetés esetén Vállalkozó a fizetés esedékességét követő naptól a pénzügyi teljesítés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján irányadó jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt összegének megfelelő mértékű késedelmi kamat felszámolására jogosult a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (Ptk.) meghatározott feltételekkel.
6.6. A Felek megállapodnak abban, teljesen hibátlan adattartalommal és a Szerződésbenhogy Megrendelővel szembeni követelés engedményezése (ideértve annak faktorálását is), illetve a jogszabályokban előírt minden melléklettel hiánytalanul ellátott számla Megrendelő részéről a számlabenyújtás helyén átvételre kerül. Nem megfelelő helyre küldött, vagy alakilag/tartalmilag hibásan benyújtott számlából eredő késedelem nem Megrendelőnek felróható.
17.9. Az utolsó (vég)számla kifizetése Megrendelővel szembeni bármilyen követelésen zálogjog alapítása csak a Megrendelő által igazolt, kifogástalan, hiánytalan összteljesítmény és a teljes megvalósulási és egyéb szükséges dokumentáció hiánytalan átadása, továbbá (alvállalkozói) építési napló zárása után, illetve a Jótállási Biztosíték nyújtásával együtt történik meg, addig a Megrendelő ezen számla kifizetését jogosult megtagadnielőzetes írásos jóváhagyásával lehetséges. A végszámla az Alvállalkozó valamennyiMegrendelő írásos jóváhagyása nélküli engedményezéssel, még hátralékos fizetési igényét kell, hogy tartalmazza, ezért Alvállalkozó kijelenti, hogy zálogjog alapítással a végszámlában foglalt - esetleges pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal csökkentett - összeg kifizetése jelenti egyben azt, hogy valamennyi, Vállalkozó szerződésszegést követ el a Megrendelővel szembeni igénye teljesültszemben, azzal, hogy melynek alapján a pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal felek később számolnak elVállalkozót kártérítési felelősség terheli.
17.106.7. Megrendelőnek felróható A Megrendelő előleget nem fizet, fizetési késedelem esetén Alvállalkozó - késedelmi kamat terhelőjénekbiztosítékot nem ad, vagy a késedelmi kamat fizetésére felszólító levelének Megrendelő általi kézhezvétele napjától a tényleges kifizetésig terjedő időre - a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatra jogosult. Fizetési késedelem esetén Megrendelőt a kamatfizetésen túl egyéb szerződést megerősítő kötelezettség nem terheli.
17.116.8. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jogosultnak a Megrendelő felé tartozása áll fenn, úgy a Megrendelő határozza meg a tartozás(ok) elszámolásának rendjét.
6.9. A Megrendelő tájékoztatja a Vállalkozót, hogy a Ptk. 6:139. §-ban foglaltak alapján a teljesítésigazolás jelen Szerződésben meghatározottak szerinti kiállításától függetlenül a Megrendelőt megilleti az ellenszolgáltatás visszatartásának joga, amennyiben a Vállalkozó teljesítése hibásnak minősül.
6.10. Amennyiben a Projekten fedezetkezelő kerül alkalmazásraMegrendelő jogszabályban vagy jelen Szerződésben meghatározott bármely okból a kifizetés visszatartására kényszerül, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a fedezetkezelő közreműködésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kerül sor. Megrendelő kizárólag akkor teljesít kifizetéstjogszerű visszatartás következtében bekövetkező későbbi, amennyiben Alvállalkozó igazoljarészleges vagy teljes kifizetésből eredően a Vállalkozó a Megrendelővel szemben semmiféle igényt – különös tekintettel a késedelmi kamat, hogy az Alvállalkozó az adott (rész)teljesítésre eső jogos alvállalkozói követelésnek eleget tett és azt kifizettekamat vagy egyéb költség megtérítésére irányuló igényre – nem érvényesíthet.
17.126.11. Amennyiben a Szerződés közbeszerzés megvalósításához kapcsolódik, A számlázási cím: A papíralapú számla benyújtásának címe: Elektronikus számla benyújtására az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a vonatkozó mindenkori hatályos közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseivel összhangbanxxxxxxx@xxx.xx e-mail címen van lehetőség. Elektronikus számla benyújtása esetén az elektronikus számlának meg kell felelnie az Áfa tv. 175. §- ában, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015a jelen Szerződés 5. (X. 30számú mellékletében meghatározott követelményeknek.) Korm. rendelet 32/B. §-ra foglalt rendelkezésekkel összhangban kerül sor, az alábbiak szerint: - Felek megállapodnak, hogy Alvállalkozó az Korm. rendelet 32/B § (1) a) pont szerinti 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolást a fizetési határidő utolsó napjára vonatkoztatottan köteles a fizetési határidő lejártát megelőző 7 (hét) nappal Megrendelő rendelkezésére bocsátani, papír alapú adóigazolás esetében az eredeti példány a Számlabenyújtás helyére, elektronikus adóigazolás esetében az Alvállalkozói szerződésben rögzített email címre történő igazolható megküldésével. - Amennyiben Alvállalkozó a Korm. rendelet 32/B § b) pontja alapján a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepel, úgy erről a tényről a fizetési határidő lejártát megelőzően 7 (hét) nappal köteles Megrendelőt a fenti módon írásban tájékoztatni. - Fenti igazolási/értesítési kötelezettségek Alvállalkozó általi elmulasztása kizárja Megrendelő fizetési kötelezettségének késedelmét.
17.13. Megrendelő a közbeszerzés megvalósításához kapcsolódó Alvállalkozói szerződés tekintetében nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek olyan társaság tekintetében merülnek fel, melyek vonatkozásában a mindenkori közbeszerzésekről szóló törvényben – így például a 2015. évi CXLIII. törvény 62.§ (1) bekezdés
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
SZÁMLÁZÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK. 17.16.1 Vállalkozónak a Megrendelő nevére és cunere (Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa 8800 Ungvár, Pravoszláv rakpart 12-13., Ukrajna) kell a számlát kiállitania.
6.2. Amennyiben Vállalkozó tudomásul veszi, hogy előleg nyújtására nincs lehetőség, valamint azt, hogy számla kibocsátására kizárólag Megrendelő teljesítésigazolását követően kerülhet sor.
6.3. Megrendelő részéről a teljesítés igazolására jogosult személyek, és egyben Megrendelő műszaki ellenőrei: Xxxxx Xxxxx és Xxxxx X. Xxxxxx építész. Felek havi számlázásban állapodtak megrögzírik, úgy Alvállalkozó hogy amennyiben a Vállalkozó írásbeli értesítésére (készre jelentés) a szerződés 5.2. pontjában meghatározott határidőt követő 15 napon belill nem kezdi meg az átadás-átvételi eljárást, vagy megkezdi, de legfeljebb 25 nap alatt nem fejezi be, a Vállalkozó írásbeli kérésére köteles az adott hónap 25a teljesítésigazolást kiadni.
6.4. Az ellenszolgáltatás kifizetésének szabályai a Kbt. 305. § (huszonötödik3) bekezdésével összhangban a következők:
a) A Vállalkozó legkésőbb a teljesítési igazolás kiáltása napjáig megküldeni köteles nyilatkozni a Megrendelő felé arról, hogy a Vállalkozó, továbbá - ha ilyet igénybe vesz - alvállalkozója, illetve a Vállalkozó által munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakemberek egyenként mekkora összegre jogosult(ak) az adott hónapra vonatkozó számlába állítandó igényét. Amennyiben ezen határnapig nem érkezik be ellenszolgáltatásbóL A Vállalkozó egyidejűleg köteles az igény, úgy az Alvállalkozó csak alvállalkozókat és a következő hónapban tudja igényét jelezni szakembereket felhívni a számláik kiállitásáta.
b) A teljesítési igazolást követően a Vállalkozó azon összegre vonatkozóan jogosult számlát kiállitani és benyújtani Megrendelő felé.
17.2, amely az általa a szerződés teljesítésébe bevont alvállalkozókat, illetve a Vállalkozóval munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakembereket illeti meg. Alvállalkozó a Szerződésben rögzített elszámolási időszakban teljesített szolgáltatásairól az elszámolási időszakot követően, Megrendelő által aláírt Teljesítési Igazolás alapján, a teljesítés időpontjától számított 15 (tizenöt) napon belül jogosult és köteles számla benyújtására.
17.3. Tételes felmérés szerinti elszámolásnál mellékelni A számlához csatolni kell a Megrendelő által igazolt Felmérési naplót, átalány-elszámolásnál pedig az elvégzett részmunkák Megrendelő által igazolt listáját. Minden számlához mellékelni kell továbbá a Megrendelő erre jogosult képviselője által aláírt eredeti Teljesítési Igazolást isteljesítési igazolás másolatát. A Megrendelő a számla befogadásától szánútott 15 napon belill teljesíti a kifizetést a Vállalkozó Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett 12072514-01179223-00100006 számú bankszámlájáta.
17.4. c) A számlán Vállalkozó köteles a szerződésszámot fel kell tüntetni. E nélkül a számla befogadását jogosult a Megrendelő megtagadni.
17.5. A számlák fizetési határideje azok szerződésszerű megrendelői kézhezvételétől számított 30 (harminc) nap.
17.6. A számla fizetési határideje külön írásbeli megállapodás nélkülválozói dij fennmaradó részére vonatkozó számlája benyújtása előtt, automatikusan meghosszabbodik a Megrendelő által az Építtető felé az adott teljesítésre vonatkozóan benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítési napját követő 3. (harmadik) banki napig. Az így meghosszabbodott időszakra az Alvállalkozó késedelmi kamat felszámítására nem jogosult. Ha az Építtető az adott teljesítésre vonatkozó megrendelői számlát csak részben egyenlíti ki, úgy az Alvállalkozó is csak ugyanolyan arányú részkiegyenlítésre jogosult.
17.7. A számlákat 2 (kettő) példányban kell vagy azzal egyidejűleg a Megrendelő részére benyújtani az alábbi címen (Számlabenyújtás helye):
17.8. Kizárólag a jogszabályi rendelkezésnek és a Szerződésnek alakilag és tartalmilag mindenben megfelelő, és előírt mellékletekkel felszerelt, a számlabenyújtás helyére benyújtott számlák keletkeztetnek fizetési kötelezettséget. A számla kézhezvétele dátumának – a számlán feltüntetett fizetési határidőtől függetlenül – az a nap számít, amikor a jogszabályi és szerződéses előírásoknak megfelelő, teljesen hibátlan adattartalommal és a Szerződésbenalvállalkozói, illetve a jogszabályokban előírt minden melléklettel hiánytalanul ellátott számla Megrendelő részéről a számlabenyújtás helyén átvételre kerül. Nem megfelelő helyre küldöttVállalkozóval munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakemberek számlái átutalásáról szóló igazolásai másolatait, vagy alakilag- az Art. 36/tartalmilag hibásan benyújtott számlából eredő késedelem nem Megrendelőnek felróhatóA. § (3) bekezdése szerinti esetben - az alvállalkozó vagy a szakember köztartozást mutató együttes adóigazolásának másolatát.
17.9. Az utolsó (vég)számla kifizetése csak d) A Vállalkozó az ellenszolgáltatás fennmaradó részére vonatkozó számlájához csatolni kell a Megrendelő erre jogosult képviselője által igazoltaláirt teljesítési igazolás másolatát.
e) Amennyiben a Vállalkozó nem nyúj* be a jelen szerzódés 6.5. c) pontjában szereplő igazolásokat, kifogástalan, hiánytalan összteljesítmény és a teljes megvalósulási és egyéb szükséges dokumentáció hiánytalan átadása, továbbá (alvállalkozói) építési napló zárása után, illetve a Jótállási Biztosíték nyújtásával együtt történik meg, addig a Megrendelő ezen számla kifizetését jogosult megtagadni. A végszámla az Alvállalkozó valamennyi, még hátralékos fizetési igényét kell, hogy tartalmazza, ezért Alvállalkozó kijelenti, hogy a végszámlában foglalt - esetleges pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal csökkentett - összeg kifizetése jelenti egyben azt, hogy valamennyi, a Megrendelővel szembeni igénye teljesült, azzal, hogy a pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal felek később számolnak el.
17.10. Megrendelőnek felróható fizetési késedelem esetén Alvállalkozó - késedelmi kamat terhelőjénekellenszolgáltatás fennmaradó részét őrzi az igazolás benyújtásáig, vagy addíg, amíg a késedelmi kamat fizetésére felszólító levelének Megrendelő általi kézhezvétele napjától a tényleges kifizetésig terjedő időre - a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatra jogosult. Fizetési késedelem esetén Megrendelőt a kamatfizetésen túl egyéb kötelezettség nem terheli.
17.11. Amennyiben a Projekten fedezetkezelő kerül alkalmazásra, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a fedezetkezelő közreműködésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kerül sor. Megrendelő kizárólag akkor teljesít kifizetést, amennyiben Alvállalkozó Vállalkozó hitelt érdemlő irattal igazolja, hogy az Alvállalkozó alvállalkozó vagy szakember nem jogosult a Vállalkozó által az adott (rész)teljesítésre eső jogos alvállalkozói követelésnek eleget tett és azt kifizetteV.4. pontjában bejelentett összegre.
17.12. Amennyiben a Szerződés közbeszerzés megvalósításához kapcsolódik, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a vonatkozó mindenkori hatályos közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseivel összhangban, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ra foglalt rendelkezésekkel összhangban kerül sor, az alábbiak szerint: - Felek megállapodnak, hogy Alvállalkozó az Korm. rendelet 32/B § (1) a) pont szerinti 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolást a fizetési határidő utolsó napjára vonatkoztatottan köteles a fizetési határidő lejártát megelőző 7 (hét) nappal Megrendelő rendelkezésére bocsátani, papír alapú adóigazolás esetében az eredeti példány a Számlabenyújtás helyére, elektronikus adóigazolás esetében az Alvállalkozói szerződésben rögzített email címre történő igazolható megküldésével. - Amennyiben Alvállalkozó a Korm. rendelet 32/B § b) pontja alapján a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepel, úgy erről a tényről a fizetési határidő lejártát megelőzően 7 (hét) nappal köteles Megrendelőt a fenti módon írásban tájékoztatni. - Fenti igazolási/értesítési kötelezettségek Alvállalkozó általi elmulasztása kizárja Megrendelő fizetési kötelezettségének késedelmét.
17.13. Megrendelő a közbeszerzés megvalósításához kapcsolódó Alvállalkozói szerződés tekintetében nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek olyan társaság tekintetében merülnek fel, melyek vonatkozásában a mindenkori közbeszerzésekről szóló törvényben – így például a 2015. évi CXLIII. törvény 62.§ (1) bekezdés
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
SZÁMLÁZÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK. 17.14.1. Amennyiben Bérlő rögzíti, Bérbeadó pedig tudomásul veszi, hogy az SAP rendszer a MÁV Csoport beszerzéseit és azok elszámolását kezelő informatikai rendszer. Bérlő a szerződéskötést követően, a jelen szerződésben foglaltak alapján az SAP rendszer által elektronikus úton kiállított megrendelést (ún. SAP megrendelés) küld a Bérbeadónak. Az SAP megrendelés elszámolási célokat szolgál.
4.2. A bérleti díjat a Felek havi számlázásban állapodtak a teljes bérlettel érintett időszak leteltét követően számolják el. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. („Áfa tv.”) 58. §-a alapján a Felek időszakos elszámolásban állapodnak meg. Elszámolási időszak: a bérlettel érintett teljes időszak. A kiállításra kerülő számla teljesítési ideje az Áfa törvény időszakos elszámolású ügyletekre vonatkozó teljesítéskor hatályos szabályai – jelenleg 58. § - alapján kerül meghatározásra.
4.3. Bérlő a bérleti díjat utólagosan, a Bérbeadó által jelen szerződésnek megfelelően kiállított számla alapján fizeti meg, úgy Alvállalkozó köteles a számla kézhezvételétől számított 30. napon. Fizetési módja átutalás. Bérbeadó számlája azon a napon számít pénzügyileg teljesítettnek, amikor a Bérlő fizetési számláját a Bérlő számlavezető pénzintézete a Bérbeadó számlájának összegével megterhelte.
4.4. Teljesítés leigazolásra jogosult a Bérlő részéről, továbbá az adott hónap 25akadályoztatása, távolléte esetén eljáró teljesítésigazoló pozíció szerinti megjelölése: …………………………………………………
4.5. (huszonötödik) napjáig megküldeni a Megrendelő felé az adott hónapra vonatkozó számlába állítandó igényét. Amennyiben ezen határnapig nem érkezik be az igény, úgy az Alvállalkozó A Bérbeadó számláját csak a következő hónapban tudja igényét jelezni Bérlő által elektronikus úton megküldött SAP teljesítésigazolásának kézhezvétele után állítja ki, és azt a Megrendelő felé.
17.2. Alvállalkozó a Szerződésben rögzített elszámolási időszakban teljesített szolgáltatásairól az elszámolási időszakot követően, Megrendelő által aláírt Teljesítési Igazolás alapján, a teljesítés időpontjától számított 15 (tizenöt) napon belül jogosult és köteles számla benyújtására.
17.3. Tételes felmérés szerinti elszámolásnál mellékelni kell a Megrendelő által igazolt Felmérési naplót, átalány-elszámolásnál pedig az elvégzett részmunkák Megrendelő által igazolt listáját. Minden számlához mellékelni kell továbbá a Megrendelő által aláírt eredeti Teljesítési Igazolást is.
17.4mellékelnie kell. A számlán számlát a szerződésszámot fel kell tüntetni. E nélkül Bérlő csak akkor fogadja be, ha azon megtalálható a számla befogadását jogosult a Megrendelő megtagadni.
17.5Bérlő rendelésszáma. A számlák fizetési határideje azok szerződésszerű megrendelői kézhezvételétől számított 30 (harminc) nap.
17.6rendelésszám nélkül beérkezett számlát a Bérlő hiánypótlásra visszaküldi a Xxxxxxxxxxx. A szerződés szerinti fizetési esedékesség a helyesen kiállított számla fizetési határideje külön írásbeli megállapodás nélkül, automatikusan meghosszabbodik Bérlő általi kézhezvételétől számítandó. A rendelésszám hiányából eredő késedelmes fizetésért a Megrendelő által az Építtető felé az adott teljesítésre vonatkozóan benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítési napját követő 3. (harmadik) banki napig. Az így meghosszabbodott időszakra az Alvállalkozó Bérbeadó késedelmi kamat felszámítására nem jogosult. Ha az Építtető az adott teljesítésre vonatkozó megrendelői számlát csak részben egyenlíti kiAmennyiben a számla nem felel meg a törvényi előírásoknak, vagy jelen szerződés előírásainak, úgy az Alvállalkozó is csak ugyanolyan arányú részkiegyenlítésre a számla visszaküldésére kerül sor, annak javítása végett. A számla nem megfelelőségéből eredő fizetési késedelem idejére a Bérbeadó késedelmi kamat felszámolására nem jogosult.
17.74.6. Felek elektronikus számlázásban állapodnak meg, így kizárólag elektronikus számla benyújtása fogadható el, az xxxxxxx@xxx.xx e-mail címen. Az elektronikus számlának meg kell felelnie az Áfa tv. 175. § -ában, továbbá a jelen Szerződés 4. számú mellékletében meghatározott követelményeknek. Amennyiben a 4. számú mellékletben rögzítettektől eltérő formátumú elektronikus számla érkezik, akkor az megfelelőség hiányában nem minősül számlának, így az nem minősül befogadottnak.
4.7. A számlákat 2 (kettő) példányban kell a Megrendelő részére benyújtani az alábbi címen (Számlabenyújtás helye):
17.8. Kizárólag a jogszabályi rendelkezésnek és a Szerződésnek alakilag és tartalmilag mindenben megfelelő, és előírt mellékletekkel felszerelt, a számlabenyújtás helyére benyújtott számlák keletkeztetnek fizetési kötelezettséget. A számla kézhezvétele dátumának – a számlán feltüntetett fizetési határidőtől függetlenül – az a nap számít, amikor a jogszabályi és szerződéses előírásoknak megfelelő, teljesen hibátlan adattartalommal és a Szerződésben, illetve a jogszabályokban előírt minden melléklettel hiánytalanul ellátott számla Megrendelő részéről a számlabenyújtás helyén átvételre kerül. Nem megfelelő helyre küldött, vagy alakilag/tartalmilag hibásan benyújtott számlából eredő késedelem nem Megrendelőnek felróható.
17.9. Az utolsó (vég)számla kifizetése csak a Megrendelő által igazolt, kifogástalan, hiánytalan összteljesítmény és a teljes megvalósulási és egyéb szükséges dokumentáció hiánytalan átadása, továbbá (alvállalkozói) építési napló zárása után, illetve a Jótállási Biztosíték nyújtásával együtt történik meg, addig a Megrendelő ezen számla kifizetését jogosult megtagadni. A végszámla az Alvállalkozó valamennyi, még hátralékos fizetési igényét kellFelek megállapodnak, hogy tartalmazza, ezért Alvállalkozó kijelenti, hogy késedelmes fizetés esetén a végszámlában foglalt - esetleges pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal csökkentett - összeg kifizetése jelenti egyben azt, hogy valamennyi, Bérbeadó a Megrendelővel szembeni igénye teljesült, azzal, hogy fizetés esedékességét követő naptól a pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal felek később számolnak el.
17.10. Megrendelőnek felróható fizetési késedelem esetén Alvállalkozó - késedelmi kamat terhelőjének, vagy teljesítés napjáig a késedelmi kamat fizetésére felszólító levelének Megrendelő általi kézhezvétele napjától a tényleges kifizetésig terjedő időre - a mindenkori késedelemmel érintett naptári félév első napján irányadó jegybanki alapkamatnak alapkamat 8 százalékponttal növelt összegének megfelelő mértékű késedelmi kamatra jogosultkamat felszámolására jogosult a Ptk.-ban meghatározott feltételekkel.
4.8. Fizetési késedelem esetén Megrendelőt a kamatfizetésen túl A Bérlő előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad és egyéb szerződést megerősítő kötelezettség nem terheli.
17.114.9. Amennyiben a Projekten fedezetkezelő kerül alkalmazásra, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a fedezetkezelő közreműködésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kerül sor. Megrendelő kizárólag akkor teljesít kifizetést, amennyiben Alvállalkozó igazoljaSzerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Alvállalkozó az adott a Bérlővel szembeni bármilyen követelés engedményezése (rész)teljesítésre eső jogos alvállalkozói követelésnek eleget tett és azt kifizetteide értve annak faktorállását is), illetve a Bérlővel szembeni bármilyen követelésen zálogjog alapítása csak a Bérlő előzetes jóváhagyásával lehetséges. A Bérlő írásos jóváhagyása nélküli engedményezéssel, zálogjog alapítással a Bérbeadó szerződésszegést követ el a Bérlővel szemben, mely alapján a Bérbeadót kártérítési felelősség terheli.
17.124.10. Amennyiben a Szerződés közbeszerzés megvalósításához kapcsolódik, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a vonatkozó mindenkori hatályos közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseivel összhangban, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ra foglalt rendelkezésekkel összhangban kerül sor, az alábbiak szerint: - Felek megállapodnakmegállapodnak abban, hogy Alvállalkozó az Kormamennyiben a jogosultnak a MÁV Zrt. rendelet 32/B § (1) a) pont szerinti 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolást a fizetési határidő utolsó napjára vonatkoztatottan köteles a fizetési határidő lejártát megelőző 7 (hét) nappal Megrendelő rendelkezésére bocsátani, papír alapú adóigazolás esetében az eredeti példány a Számlabenyújtás helyére, elektronikus adóigazolás esetében az Alvállalkozói szerződésben rögzített email címre történő igazolható megküldésével. - Amennyiben Alvállalkozó a Korm. rendelet 32/B § b) pontja alapján a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepelfelé tartozása áll fenn, úgy erről a tényről MÁV Zrt. határozza meg a fizetési határidő lejártát megelőzően 7 (héttartozás(ok) nappal köteles Megrendelőt a fenti módon írásban tájékoztatni. - Fenti igazolási/értesítési kötelezettségek Alvállalkozó általi elmulasztása kizárja Megrendelő fizetési kötelezettségének késedelmételszámolásának rendjét.
17.13. Megrendelő a közbeszerzés megvalósításához kapcsolódó Alvállalkozói szerződés tekintetében nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek olyan társaság tekintetében merülnek fel, melyek vonatkozásában a mindenkori közbeszerzésekről szóló törvényben – így például a 2015. évi CXLIII. törvény 62.§ (1) bekezdés
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
SZÁMLÁZÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK. 17.111.1. Kereskedő a Szerződés alapján kibocsátott számláit a mindenkor hatályos adójogszabályok szerinti formában és tartalommal állítja ki a 10. pontban és a 11. pont további részeiben meghatározottak szerint. Amennyiben a Felek havi számlázásban állapodtak megaz általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (ÁFA Törvény) 175. §-ban meghatározott feltételeket teljesítik, úgy Alvállalkozó köteles sor kerülhet elektronikus számla kiállítására is. Elektronikus számlakibocsátás esetén Felek külön gondoskodnak az adott hónap 25. (huszonötödik) napjáig megküldeni a Megrendelő felé az adott hónapra elektronikus bizonylatok vonatkozó számlába állítandó igényétjogszabályok szerinti elektronikus formában történő megőrzésről és archiválásról.
11.1.1. Amennyiben ezen határnapig a számláknak a 11.2. a)-c) pontokban meghatározott adattartalma közül bármelyik hiányzik, a számla nem érkezik be az igény, úgy az Alvállalkozó csak a következő hónapban tudja igényét jelezni a Megrendelő felékerül befogadásra.
17.211.1.2. Alvállalkozó A teljesítés elszámolása a Szerződésben rögzített Szerződéssel érintett mérési pontokat (POD) magába foglaló gyűjtő számlában történik, melynek eredményeképpen egy elszámolási időszakban teljesített szolgáltatásairól időszakra valamennyi Felhasználási Helyre – az elszámolási időszakot követőenott lévő mérési pontokra – egy számla kerül kiállításra. A Kereskedő a számlát, Megrendelő által aláírt Teljesítési Igazolás alapjánannak kiállításával egyidőben Pdf. formában a Felhasználónak elektronikus úton a megjelölt kapcsolattartón keresztül megküldi. A Felhasználó kapcsolattartójának eljuttatott kimutatást a Felhasználóval szembeni tulajdonosi joggyakorlásra feljogosított MNV Zrt. részére is meg kell küldeni, a [*] elektronikus levelezési címre1. A teljesítések (így a 10. pontban meghatározott díjak és más költségek) elszámolási és számlázási periódusa naptári havi periódus. A Kereskedő a Felhasználási Helyek tekintetében Felhasználási Helyenként naptári havonta 1 (egy) számlát állít ki, mely magában foglalja a Felhasználó által fizetendő, a 10. pontban meghatározott díjakat és költségeket. A Felhasználó a havi teljesítést a számla befogadásától számított 30 (harminc) naptári napon belül banki átutalással köteles fizetni a Kbt. 130. § (1) és (6) bekezdésében foglaltak alapján. Amennyiben a számla formai, illetve tartalmi szempontból nem fogadható be, a 30 (harminc) napos fizetési határidő – a Felhasználót terhelő késedelmes teljesítés időpontjától számított jogkövetkezményei szempontjából – a formai, illetve tartalmi szempontból befogadható számla befogadásától számítódik. A számla befogadása a Kbt. 130. § (1) bekezdés alapján teljesítésigazolásnak számít. A számlát befogadottnak kell tekinteni, ha a Felhasználó annak tartalmát a számla kézhezvételét követő 15 (tizenöt) napon belül jogosult és köteles számla benyújtására.
17.3nem vitatja. Tételes felmérés szerinti elszámolásnál mellékelni kell a Megrendelő által igazolt Felmérési naplótAbban az esetben, átalány-elszámolásnál pedig az elvégzett részmunkák Megrendelő által igazolt listáját. Minden számlához mellékelni kell továbbá a Megrendelő által aláírt eredeti Teljesítési Igazolást is.
17.4. A számlán a szerződésszámot fel kell tüntetni. E nélkül ha a számla befogadását jogosult kézhezvétele a Megrendelő megtagadni.
17.5számlában megadott fizetési határidőt megelőző 30. A számlák fizetési határideje azok szerződésszerű megrendelői kézhezvételétől számított (harmincadik) naphoz képest későbbi időpontú, úgy a kézhezvételtől számolt 30 (harminc) napnaptári napos időtartam alatt Kereskedő nem tarthat igényt késedelmi kamatra és más a fizetési késedelemmel kapcsolatos jogkövetkezmény alkalmazására. Kereskedő tudomásul veszi, hogy Felhasználó belföldi illetőségű jogosulttal szemben fennálló fizetési kötelezettségét csak a Kereskedő cégnyilvántartásban szereplő belföldi pénzforgalmi számlájára teljesíti.
17.611.1.3. Felhasználó a teljesítésekkel összefüggésben előleget nem fizet.
11.2. A számla fizetési Kereskedőnek a számlán kötelezően fel kell tüntetnie:
a) Feltüntetendő adatok: ▪ jelen Szerződés azonosító száma ▪ a fizetés határideje külön írásbeli megállapodás nélkül▪ a Felhasználó megnevezését, automatikusan meghosszabbodik székhelyét
b) A számlának tartalmaznia kell: ▪ a Megrendelő által az Építtető felé az adott teljesítésre vonatkozóan benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítési napját követő 3számlázott Felhasználási Hely(ek) címét irányítószám feltüntetésével POD-onként külön-külön, ▪ mérési pont azonosítóját (POD) POD-onként külön-külön, ▪ tárgyidőszaki fogyasztott / elszámolt mennyiséget (kWh) összességében és POD- onként külön-külön, ▪ fizetendő díjelemeket, adókat és pénzeszközöket s ezek nettó összegét, összességében és POD-onként külön-külön, a KÁT díjat és annak alapjául szolgáló energiamennyiséget, ▪ a Szerződés hatálybalépését követően kiállított első számlában a Felhasználási Helyeken felszerelt mérők szerződés hatálybalépésekori időpontra vett induló
1 Az elektronikus levelezési cím a szerződéskötéskor kerül rögzítésre. számlálóállásait (harmadik) banki napigha azokkal a Kereskedő rendelkezik), a Szerződés 15.5. Az így meghosszabbodott időszakra az Alvállalkozó késedelmi kamat felszámítására nem jogosultpontja szerint meghatározva, ▪ a szerződés megszűnését követően kiállított elszámoló számlában a Felhasználási helyeken felszerelt mérők számlálóállásának értékeit (ha azokkal a Kereskedő rendelkezik), a Szerződés 15.5. Ha az Építtető az adott teljesítésre vonatkozó megrendelői számlát csak részben egyenlíti ki, úgy az Alvállalkozó is csak ugyanolyan arányú részkiegyenlítésre jogosultpontja szerint meghatározva.
17.7c) A 11.1.2.pont szerinti kimutatásnak tartalmaznia kell: ▪ az összesítésben szereplő számlák sorszámait, ▪ az összesítésben szereplő számlák kiállítás dátumát, ▪ a számlák nettó, ÁFA és bruttó érték adatait, ▪ a fizetés határidejét. Kereskedő a profilos elszámolású mérési pontok esetén a szerződés 1. sz. mellékletében megadott Mértékadó Éves Fogyasztás (MÉF) időarányos részét számlázza havonta. A számlákat 2 (kettő) példányban kell a Megrendelő részére benyújtani az alábbi címen (Számlabenyújtás helye):
17.8. Kizárólag a jogszabályi rendelkezésnek és a Szerződésnek alakilag és tartalmilag mindenben megfelelő, és előírt mellékletekkel felszerelt, a számlabenyújtás helyére benyújtott számlák keletkeztetnek fizetési kötelezettséget. A számla kézhezvétele dátumának – a számlán feltüntetett fizetési határidőtől függetlenül MÉF érték egy naptári hónapra eső időarányos részének – az elosztói engedélyes üzletszabályzatától függően – vagy a nap számít, amikor a jogszabályi és szerződéses előírásoknak megfelelő, teljesen hibátlan adattartalommal és a Szerződésben, illetve a jogszabályokban előírt minden melléklettel hiánytalanul ellátott számla Megrendelő részéről a számlabenyújtás helyén átvételre kerül. Nem megfelelő helyre küldött, vagy alakilag/tartalmilag hibásan benyújtott számlából eredő késedelem nem Megrendelőnek felróható.
17.9. Az utolsó (vég)számla kifizetése csak a Megrendelő által igazolt, kifogástalan, hiánytalan összteljesítmény és a teljes megvalósulási és egyéb szükséges dokumentáció hiánytalan átadása, továbbá (alvállalkozói) építési napló zárása után, illetve a Jótállási Biztosíték nyújtásával együtt történik meg, addig a Megrendelő ezen számla kifizetését jogosult megtagadni. A végszámla az Alvállalkozó valamennyi, még hátralékos fizetési igényét kell, hogy tartalmazza, ezért Alvállalkozó kijelenti, hogy a végszámlában foglalt - esetleges pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal csökkentett - összeg kifizetése jelenti egyben azt, hogy valamennyi, a Megrendelővel szembeni igénye teljesült, azzal, hogy a pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal felek később számolnak el.
17.10. Megrendelőnek felróható fizetési késedelem esetén Alvállalkozó - késedelmi kamat terhelőjénekMÉF 1/12-ed része, vagy a késedelmi kamat fizetésére felszólító levelének Megrendelő általi kézhezvétele napjától MÉF/365 x a tényleges kifizetésig terjedő időre - tárgyhónap napjainak száma minősül. Az elosztói engedélyesek által történő évközi mérőleolvasáskor és a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatra jogosultSzerződés lejártakor elszámoló számla készül. Fizetési késedelem esetén Megrendelőt Az elosztói engedélyesek által történő évközi mérőleolvasásból eredő, vagy más okból végrehajtott esetleges MÉF módosításról a kamatfizetésen túl egyéb kötelezettség nem terheliKereskedő a Felhasználót jelen Szerződés szerint értesíteni köteles.
17.1111.3. A számlák benyújtásának címe: Felhasználó székhelye Kereskedő fenti számlabenyújtási címen kívüli minden számlabenyújtása a Kereskedő felelősségi körébe tartozik. Amennyiben a Projekten fedezetkezelő Kereskedő által kiállított számla nem Felhasználó számlabenyújtási címére kerül alkalmazásrafeladásra/kézbesítésre, akkor a fizetési határidő a számlabenyújtási késedelem idejével (azaz a jelen pont szerinti számlázási címhez történő iktatásba vételig eltelt idővel) meghosszabbodik.
11.4. A jelen szerződés teljesítéséhez kapcsolódó kifizetés az alvállalkozói díj adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Szerződéses ÁrArt.) megfizetésére a fedezetkezelő közreműködésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kerül sor36/A. § hatálya alá tartozik.
11.5. Megrendelő kizárólag akkor teljesít kifizetést, amennyiben Alvállalkozó igazoljaA számlakifizetésnek feltétele, hogy az Alvállalkozó az adott (rész)teljesítésre eső jogos alvállalkozói követelésnek eleget tett és azt kifizetteArt. 36/A. § szerinti feltétel teljesüljön.
17.12. Amennyiben a Szerződés közbeszerzés megvalósításához kapcsolódik, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a vonatkozó mindenkori hatályos közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseivel összhangban, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ra foglalt rendelkezésekkel összhangban kerül sor, az alábbiak szerint: - Felek megállapodnak, hogy Alvállalkozó az Korm. rendelet 32/B § (1) a) pont szerinti 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolást a fizetési határidő utolsó napjára vonatkoztatottan köteles a fizetési határidő lejártát megelőző 7 (hét) nappal Megrendelő rendelkezésére bocsátani, papír alapú adóigazolás esetében az eredeti példány a Számlabenyújtás helyére, elektronikus adóigazolás esetében az Alvállalkozói szerződésben rögzített email címre történő igazolható megküldésével. - Amennyiben Alvállalkozó a Korm. rendelet 32/B § b) pontja alapján a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepel, úgy erről a tényről a fizetési határidő lejártát megelőzően 7 (hét) nappal köteles Megrendelőt a fenti módon írásban tájékoztatni. - Fenti igazolási/értesítési kötelezettségek Alvállalkozó általi elmulasztása kizárja Megrendelő fizetési kötelezettségének késedelmét.
17.13. Megrendelő a közbeszerzés megvalósításához kapcsolódó Alvállalkozói szerződés tekintetében nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek olyan társaság tekintetében merülnek fel, melyek vonatkozásában a mindenkori közbeszerzésekről szóló törvényben – így például a 2015. évi CXLIII. törvény 62.§ (1) bekezdés
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Purchase Agreement
SZÁMLÁZÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK. 17.1. Amennyiben Felek havi számlázásban állapodtak meg8.1 Vállalkozó a számla első példányát személyesen, úgy Alvállalkozó futárszolgálattal, postai úton, ajánlott levélben, vagy e-mailben juttatja el Megrendelő részére.
8.2 Megrendelő a számla kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül köteles az adott hónap 25. írásban (huszonötödikfutárküldemény, levél, vagy e-mail: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xx címen) napjáig megküldeni jelezni Vállalkozó részére, ha a Megrendelő felé az adott hónapra vonatkozó számlába állítandó igényétszámlával akár formai, akár tartalmi okokból kifogása merül fel. Amennyiben ezen határnapig határidőn belül Megrendelő nem érkezik be az igényemel kifogást, úgy az Alvállalkozó csak Vállalkozó a következő hónapban tudja igényét jelezni számlát elfogadottnak tekinti. Ameny- nyiben Megrendelő formai hiány miatt emel kifogást a Megrendelő felészámlával szemben, Vállalkozó a számlát haladéktala- nul javítani köteles a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknekmegfelelően.
17.28.3 A számla ellenértékének megfizetése kizárólag banki átutalással történhet. Alvállalkozó a Szerződésben rögzített elszámolási időszakban teljesített szolgáltatásairól az elszámolási időszakot követően, Megrendelő által aláírt Teljesítési Igazolás alapjánKülön megállapodás hiányá- ban, a teljesítés időpontjától számított fizetési határidő 15 (tizenöt) napon belül jogosult és köteles számla benyújtására.
17.3. Tételes felmérés szerinti elszámolásnál mellékelni kell a Megrendelő által igazolt Felmérési naplót, átalány-elszámolásnál pedig az elvégzett részmunkák Megrendelő által igazolt listáját. Minden számlához mellékelni kell továbbá a Megrendelő által aláírt eredeti Teljesítési Igazolást is.
17.4. A számlán a szerződésszámot fel kell tüntetni. E nélkül a számla befogadását jogosult a Megrendelő megtagadni.
17.5. A számlák fizetési határideje azok szerződésszerű megrendelői kézhezvételétől számított 30 (harminc) naptári nap.
17.68.4 Késedelmes fizetés esetén Vállalkozó a Ptk. A számla fizetési határideje külön írásbeli megállapodás nélkül, automatikusan meghosszabbodik a Megrendelő által az Építtető felé az adott teljesítésre vonatkozóan benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítési napját követő 3. (harmadik) banki napig. Az így meghosszabbodott időszakra az Alvállalkozó vonat- kozó rendelkezései szerint meghatározott késedelmi kamat felszámítására nem jogosult. Ha az Építtető az adott teljesítésre vonatkozó megrendelői számlát csak részben egyenlíti ki, úgy az Alvállalkozó is csak ugyanolyan arányú részkiegyenlítésre jogosult.
17.7. A számlákat 2 (kettő) példányban kell a Megrendelő részére benyújtani az alábbi címen (Számlabenyújtás helye):
17.8. Kizárólag a jogszabályi rendelkezésnek és a Szerződésnek alakilag és tartalmilag mindenben megfelelő, és előírt mellékletekkel felszerelt, a számlabenyújtás helyére benyújtott számlák keletkeztetnek fizetési kötelezettséget. A számla kézhezvétele dátumának – a számlán feltüntetett fizetési határidőtől függetlenül – az a nap számít, amikor a jogszabályi és szerződéses előírásoknak megfelelő, teljesen hibátlan adattartalommal és a Szerződésben, illetve a jogszabályokban előírt minden melléklettel hiánytalanul ellátott számla Megrendelő részéről a számlabenyújtás helyén átvételre kerül. Nem megfelelő helyre küldött, vagy alakilag/tartalmilag hibásan benyújtott számlából eredő késedelem nem Megrendelőnek felróható.
17.9. Az utolsó (vég)számla kifizetése csak a Megrendelő által igazolt, kifogástalan, hiánytalan összteljesítmény és a teljes megvalósulási és egyéb szükséges dokumentáció hiánytalan átadása, továbbá (alvállalkozói) építési napló zárása után, illetve a Jótállási Biztosíték nyújtásával együtt történik meg, addig a Megrendelő ezen számla kifizetését jogosult megtagadni. A végszámla az Alvállalkozó valamennyi, még hátralékos fizetési igényét kell, hogy tartalmazza, ezért Alvállalkozó kijelenti, hogy a végszámlában foglalt - esetleges pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal csökkentett - összeg kifizetése jelenti egyben azt, hogy valamennyi, a Megrendelővel szembeni igénye teljesült, azzal, hogy a pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal felek később számolnak el.
17.10. Megrendelőnek felróható fizetési késedelem esetén Alvállalkozó - késedelmi kamat terhelőjének, vagy a késedelmi kamat fizetésére felszólító levelének Megrendelő általi kézhezvétele napjától a tényleges kifizetésig terjedő időre - a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatra jogosult. Fizetési késedelem esetén Megrendelőt a kamatfizetésen túl egyéb kötelezettség nem terheli.
17.11ka- matot számítja fel. Amennyiben a Projekten fedezetkezelő kerül alkalmazásraMegrendelő többszöri felszólításra sem fizeti meg a kiállított számla ellenérté- két, Vállalkozó azonnali hatállyal felmondhatja a szerző- dést. Ebben az alvállalkozói díj (Szerződéses Áresetben Megrendelő köteles megtéríteni a már teljesített szolgáltatások ellenértékét. Ezen felül kö- teles Vállalkozó által nyújtott kedvezmény(ek) megfizetésére a fedezetkezelő közreműködésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kerül sor. Megrendelő kizárólag akkor teljesít kifizetést, amennyiben Alvállalkozó igazolja, hogy pénzbeli ellenértékét – az Alvállalkozó az adott (rész)teljesítésre eső jogos alvállalkozói követelésnek eleget tett és azt kifizetteelső megjelenéstől számítottan – megté- ríteni késedelmi kamataival együtt.
17.128.5 Abban az esetben, ha Vállalkozó nemfizetés mi- att bontja fel a szerződést, a szerződésben foglalt és nem teljesült tételek után Vállalkozó a rendelt tételek kedvez- mény nélküli ellenértékének 25%-os fájdalomdíjára jo- gosult, melyet Megrendelő a késedelmi kamattal együtt köteles megfizetni Vállalkozó részére.
8.6 Vállalkozó jogosult választása szerint a folyamat- ban lévő megrendelések teljesítésének külön értesítés nélküli felfüggesztésére, a megrendelés teljesített részé- nek visszatartására vagy a megrendeléstől való elállásra. Amennyiben A megrendelés teljesítésének felfüggesztése, illetőleg az elállás a Szerződés közbeszerzés megvalósításához kapcsolódik, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a vonatkozó mindenkori hatályos közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseivel összhangban, továbbá az építési beruházásokkésedelmi kamatigényt, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ra foglalt rendelkezésekkel összhangban kerül sor, az alábbiak szerint: - Felek megállapodnak, hogy Alvállalkozó az Korm. rendelet 32/B § (1) a) pont szerinti 30 napnál a fájdalomdíjat nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolást a fizetési határidő utolsó napjára vonatkoztatottan köteles a fizetési határidő lejártát megelőző 7 (hét) nappal Megrendelő rendelkezésére bocsátani, papír alapú adóigazolás esetében az eredeti példány a Számlabenyújtás helyére, elektronikus adóigazolás esetében az Alvállalkozói szerződésben rögzített email címre történő igazolható megküldésével. - Amennyiben Alvállalkozó a Korm. rendelet 32/B § b) pontja alapján a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepel, úgy erről a tényről a fizetési határidő lejártát megelőzően 7 (hét) nappal köteles Megrendelőt a fenti módon írásban tájékoztatni. - Fenti igazolási/értesítési kötelezettségek Alvállalkozó általi elmulasztása kizárja Megrendelő fizetési kötelezettségének késedelmétérinti.
17.138.7 A vállalkozási díj részletekben történő megfizeté- sére kizárólag Egyedi Szerződés alapján van lehetőség a Vállalkozó képviselőjének egyedi mérlegelése alapján. Egyedi Szerződés hiányában a részletfizetési lehetőség nem adott.
8.8 Megrendelő csak akkor jogosult Vállalkozó felé költségek felszámolására, fizetés visszatartására vagy a közbeszerzés megvalósításához kapcsolódó Alvállalkozói szerződés tekintetében nem fizetfizetendő összeg csökkentésére, ha Vállalkozó ezt írás- ban megerősítette, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek olyan társaság tekintetében merülnek fel, melyek vonatkozásában a mindenkori közbeszerzésekről szóló törvényben – így például a 2015. évi CXLIII. törvény 62.§ (1) bekezdésaz ilyen irányú igények jogerő- re emelkedtek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
SZÁMLÁZÁS, FIZETÉSI FELTÉTELEK. 17.1 A számla a Vizsgálati Jegyzőkönyvben rögzített teljesítési adatok alapján készül. Amennyiben Felek havi számlázásban állapodtak A Vizsgálati Jegyzőkönyvben és a számlán csak azok a vizsgálatok, szolgáltatási tételek szerepelhetnek, amelyeket a vevő írásban megrendelt. Laboratóriumi szolgáltatásaink ellenértékét kizárólag banki átutalással fogadjuk el. Készpénzes tranzakcióra nincs lehetőség. A számla elektronikus formában készül. A vizsgálat teljesítésekor a Vizsgálati Jegyzőkönyvet az elektronikus számlával egyidejűleg a számlát a kapcsolattartási információk szerint e- mailben küldjük meg, úgy Alvállalkozó köteles . Az eredeti Vizsgálati Jegyzőkönyvet vevői kérésre postai úton is eljuttatjuk a megbízó részére. Új megbízók és magánszemélyek esetében:
a) Új és eseti megbízók esetében a vizsgálato(ka)t az adott hónap 25. (huszonötödik) napjáig megküldeni a Megrendelő felé az adott hónapra vonatkozó számlába állítandó igényét. Amennyiben ezen határnapig nem érkezik be az igény, úgy az Alvállalkozó csak a következő hónapban tudja igényét jelezni a Megrendelő feléérvényes megrendelő alapján bekért vizsgálati díj előleg banki jóváírása után kezdjük meg.
17.2b) Magánszemélyek részére kizárólag a vizsgálati díj előzetes megfizetését (banki jóváírás) követően kezdjük meg a vizsgálatot.
c) Előre fizetés esetén a vizsgálati díjról díjbekérőt küldünk a vevő részére. Alvállalkozó A vizsgálat teljesítésekor – vagyis az eredményközlő vizsgálati jegyzőkönyv kiadásakor – állítjuk ki a Szerződésben rögzített elszámolási időszakban teljesített szolgáltatásairól végszámlát. Állandó megbízóink esetében:
d) A teljesítéstől számított 8 napos fizetési határidővel állítjuk ki a számlát, kivéve, ha ettől eltérő feltételeket határoztunk meg írott megállapodás keretében.
e) Késedelmes fizetés esetén a megbízótól további mintákat vizsgálatra nem fogadunk a tartozás maradéktalan kifizetéséig. A késedelmes fizetés mértékét és gyakoriságát mérlegelve a korábban megállapodott legalább 8, vagy annál több napos fizetési határidőt átmenetileg az elszámolási időszakot követőenegyüttműködés kiszámítható rendezéséig felfüggesztjük, Megrendelő által aláírt Teljesítési Igazolás alapjánhelyette előre fizetés teljesítése mellett vállaljuk a vizsgálatok elvégzését.
f) Amennyiben a megbízó tartozása a laboratórium, majd a pénzügyi képviselő írásbeli felszólításait követően sem kerül megfizetésre, a teljesítés időpontjától számított 15 (tizenöt) napon belül jogosult és köteles számla benyújtásárakövetelés érvényesítését jogi útra tereljük.
17.3. Tételes felmérés szerinti elszámolásnál mellékelni kell a Megrendelő által igazolt Felmérési naplót, átalány-elszámolásnál pedig az elvégzett részmunkák Megrendelő által igazolt listáját. Minden számlához mellékelni kell továbbá a Megrendelő által aláírt eredeti Teljesítési Igazolást is.
17.4. A számlán a szerződésszámot fel kell tüntetni. E nélkül a számla befogadását jogosult a Megrendelő megtagadni.
17.5. A számlák fizetési határideje azok szerződésszerű megrendelői kézhezvételétől számított 30 (harminc) nap.
17.6. A számla fizetési határideje külön írásbeli megállapodás nélkül, automatikusan meghosszabbodik a Megrendelő által az Építtető felé az adott teljesítésre vonatkozóan benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítési napját követő 3. (harmadik) banki napig. Az így meghosszabbodott időszakra az Alvállalkozó késedelmi kamat felszámítására nem jogosult. Ha az Építtető az adott teljesítésre vonatkozó megrendelői számlát csak részben egyenlíti ki, úgy az Alvállalkozó is csak ugyanolyan arányú részkiegyenlítésre jogosult.
17.7. A számlákat 2 (kettő) példányban kell a Megrendelő részére benyújtani az alábbi címen (Számlabenyújtás helye):
17.8. Kizárólag a jogszabályi rendelkezésnek és a Szerződésnek alakilag és tartalmilag mindenben megfelelő, és előírt mellékletekkel felszerelt, a számlabenyújtás helyére benyújtott számlák keletkeztetnek fizetési kötelezettséget. A számla kézhezvétele dátumának – a számlán feltüntetett fizetési határidőtől függetlenül – az a nap számít, amikor a jogszabályi és szerződéses előírásoknak megfelelő, teljesen hibátlan adattartalommal és a Szerződésben, illetve a jogszabályokban előírt minden melléklettel hiánytalanul ellátott számla Megrendelő részéről a számlabenyújtás helyén átvételre kerül. Nem megfelelő helyre küldött, vagy alakilag/tartalmilag hibásan benyújtott számlából eredő késedelem nem Megrendelőnek felróható.
17.9. Az utolsó (vég)számla kifizetése csak a Megrendelő által igazolt, kifogástalan, hiánytalan összteljesítmény és a teljes megvalósulási és egyéb szükséges dokumentáció hiánytalan átadása, továbbá (alvállalkozói) építési napló zárása után, illetve a Jótállási Biztosíték nyújtásával együtt történik meg, addig a Megrendelő ezen számla kifizetését jogosult megtagadni. A végszámla az Alvállalkozó valamennyi, még hátralékos fizetési igényét kell, hogy tartalmazza, ezért Alvállalkozó kijelenti, hogy a végszámlában foglalt - esetleges pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal csökkentett - összeg kifizetése jelenti egyben azt, hogy valamennyi, a Megrendelővel szembeni igénye teljesült, azzal, hogy a pénzügyi visszatartás útján nyújtott biztosítékkal felek később számolnak el.
17.10. Megrendelőnek felróható fizetési késedelem esetén Alvállalkozó - késedelmi kamat terhelőjének, vagy a késedelmi kamat fizetésére felszólító levelének Megrendelő általi kézhezvétele napjától a tényleges kifizetésig terjedő időre - a mindenkori jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamatra jogosult. Fizetési késedelem esetén Megrendelőt a kamatfizetésen túl egyéb kötelezettség nem terheli.
17.11. Amennyiben a Projekten fedezetkezelő kerül alkalmazásra, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a fedezetkezelő közreműködésére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekkel összhangban kerül sor. Megrendelő kizárólag akkor teljesít kifizetést, amennyiben Alvállalkozó igazolja, hogy az Alvállalkozó az adott (rész)teljesítésre eső jogos alvállalkozói követelésnek eleget tett és azt kifizette.
17.12. Amennyiben a Szerződés közbeszerzés megvalósításához kapcsolódik, az alvállalkozói díj (Szerződéses Ár) megfizetésére a vonatkozó mindenkori hatályos közbeszerzési jogszabályok rendelkezéseivel összhangban, továbbá az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/B. §-ra foglalt rendelkezésekkel összhangban kerül sor, az alábbiak szerint: - Felek megállapodnak, hogy Alvállalkozó az Korm. rendelet 32/B § (1) a) pont szerinti 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő adóigazolást a fizetési határidő utolsó napjára vonatkoztatottan köteles a fizetési határidő lejártát megelőző 7 (hét) nappal Megrendelő rendelkezésére bocsátani, papír alapú adóigazolás esetében az eredeti példány a Számlabenyújtás helyére, elektronikus adóigazolás esetében az Alvállalkozói szerződésben rögzített email címre történő igazolható megküldésével. - Amennyiben Alvállalkozó a Korm. rendelet 32/B § b) pontja alapján a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepel, úgy erről a tényről a fizetési határidő lejártát megelőzően 7 (hét) nappal köteles Megrendelőt a fenti módon írásban tájékoztatni. - Fenti igazolási/értesítési kötelezettségek Alvállalkozó általi elmulasztása kizárja Megrendelő fizetési kötelezettségének késedelmét.
17.13. Megrendelő a közbeszerzés megvalósításához kapcsolódó Alvállalkozói szerződés tekintetében nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek olyan társaság tekintetében merülnek fel, melyek vonatkozásában a mindenkori közbeszerzésekről szóló törvényben – így például a 2015. évi CXLIII. törvény 62.§ (1) bekezdés
Appears in 1 contract
Samples: Általános Vizsgálati Feltételek