Számlázási és fizetési feltételek. 5.1. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követően, Megrendelő által a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapján, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatja. 5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása. 5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult. 5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Számlázási és fizetési feltételek. 5.128.1 A Fuvarozó minden egyes Megrendelésről, Lehívásról külön számlát bocsát ki az adott – KSZF-ben – szereplő Megrendelő felé. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követőenA KSZF-ben a Felek megállapodhatnak eltérő számlázásban is (pl. havi gyűjtőszámla kibocsátásában).
28.2 A számlát, a Megrendelés, Lehívás, Visszaigazolás másolatát és a teljesítést igazoló bizonylatot (a vonatkozó mérlegjegy(ek), Szállítólevél) és a jogosult átvevő által igazolt Fuvarlevél(levelek) egy-egy példányát) amelyek a számlakötelező mellékletét képezik, a KSZF-ben meghatározott postacímre kell megküldeni.
28.3 A számla kifizetésének további feltétele, hogy a Fuvarozó szerepeljen a Megrendelő partnereinek nyilvántartásában, vagyis, hogy a Megrendelő által rendelkezésre bocsátott beszállítói adatlapot a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjánFuvarozó megfelelően kitöltse, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítaniés azt cégszerűen aláírva visszaküldje a Megrendelő részére.
28.4 A számlákon minden esetben fel kell tüntetni a Megrendelés, Egyedi Szerződés, Keretszerződés és Lehívás számát és keltét, valamint a tételek azonosítását lehetővé tevő megrendelési adatokat is. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező számla tartalmának és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő példányszámának meg kell felelnie a mindenkor hatályos számviteli törvényeknek, a számlák formai követelményeire vonatkozó mindenkori jogszabályi követelményeknek illetve az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítikÁfa törvény előírásainak. A jelen pontban foglaltaktól eltérően megküldött számlát a Megrendelő jogosult visszaküldeni. Számlázási hiba esetén a Megrendelő késedelme kizárt. A Szerződésben rögzített fizetési határidő a javított, hibátlan számla kézhezvételétől számítandó.
28.5 Felek rögzítik, hogy Keretszerződés esetén, bármelyik Megrendelő késedelme a többi Megrendelőre nincs kihatással. Eladó a késedelmesen teljesítő Megrendelő felé külön érvényesíti igényét.
28.6 Szerződésszerű teljesítés igazolásához esetén a Megrendelő kérheti köteles a kiszámlázott és nem vitatott összeget a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül megfizetni a Fuvarozó számlán feltüntetett bankszámlájára történő átutalással.
28.7 Felek rögzítik, hogy a számla kézhezvételének az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolásátminősül, amikor a Megrendelő iktató/érkeztető pecsétje, elektronikus iktatórendszer esetén elektronikus időbélyegzője a számlára rákerül.
28.8 Kifizetési napnak a Megrendelő bankszámlájának a számla összegével történő megterhelésének napja minősül.
28.9 Fizetési késedelem esetén a Fuvarozó köteles tértivevényes ajánlott levélben felszólítani a Megrendelőt a fizetésre. Ezen igazolás hiányában Megrendelő A fizetési felszólítás – akár részleges – eredménytelensége esetén annak kézhezvételtől számított 30. naptól a Fuvarozó jogosult a Szerződést, - Keretszerződés esetén a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjafizető Megrendelővel szemben – felmondani.
5.228.10 A Fuvarozó a késedelem időszakára jogosult a mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott késedelmi kamatot felszámítani akkor is, ha a Szerződést felmondta. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében nem köteles kamatot fizetni a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki hibás-, hiányos-, vitatott- vagy be nem fogadott számlák után.
28.11 A Megrendelő jogosult bármely, a teljesítésigazolástFuvarozóval szemben fennálló, lejárt követelését a Fuvarozó számlakövetelésével szemben beszámítás útján kompenzálni a számlakiegyenlítések alkalmával, de köteles a kompenzáció tényét a Fuvarozóval közölni. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve Fuvarozó beszámításra a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában előzetes írásbeli engedélyével jogosult.
5.4. 28.12 A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kellFelek rögzítik, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjávalMegrendelő – a KSZF eltérő rendelkezése hiányában - előleget nem biztosít.
Appears in 2 contracts
Samples: Fuvarozási Szerződés, Fuvarozási Szerződés
Számlázási és fizetési feltételek. 5.1. Vállalkozó 17.1 Az Eladó minden egyes Megrendelésről, Lehívásról, Egyedi szerződés alapján történő teljesítésről külön számlát bocsát ki az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követően, Megrendelő által a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapján, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítaniadott – Különös Szerződéses Feltételekben – szereplő Vevő felé. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező Különös Szerződéses Feltételekben a Felek megállapodhatnak havi gyűjtőszámla kibocsátásában is.
17.2 A számlát, a Megrendelés, Lehívás, Visszaigazolás másolatát és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházásoka teljesítést igazoló bizonylatot (pl. Szállítólevél-másolat, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30átvételi jegyzőkönyv, munkalap, jelenléti ív, műbizonylatok, stb.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el– amelyek a számla kötelező mellékletét képezik, a Különös Szerződéses Feltételekben meghatározott postacímre kell megküldeni.
17.3 A számla kifizetésének további feltétele, hogy az Eladó szerepeljen a Vevő partnereinek nyilvántartásában, vagyis, hogy a Vevő által rendelkezésre bocsátott beszállítói adatlapot az Eladó megfelelően kitöltse, és azt cégszerűen aláírva visszaküldje a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaVevő részére.
5.2. 17.4 A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében számlákon minden esetben fel kell tüntetni a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevélMegrendelés, a beépített anyagok (aszfaltkeverékEgyedi szerződés, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példányaKeretszerződés és Lehívás számát és keltét, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat tételek azonosítását lehetővé tevő megrendelési adatokat is. A számla tartalmának és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadásapéldányszámának meg kell felelnie a mindenkor hatályos számviteli törvényeknek. Jelen 17. pontban foglaltaktól eltérően megküldött számlát a Vevő jogosult visszaküldeni. Számlázási hiba esetén a Vevő késedelme kizárt. A Szerződésben rögzített fizetési határidő a javított, hibátlan számla kézhezvételétől számítandó.
5.317.5 Felek rögzítik, hogy bármelyik Vevő késedelme a többi Vevőre nincs kihatással akkor sem, ha jelen Általános Szerződéses Feltétel 1.2 pontjában meghatározott vállalatokról van szó. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására Eladó a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosultkésedelmesen teljesítő Vevő felé külön érvényesíti igényét.
5.417.6 Szerződésszerű teljesítés esetén a Vevő köteles a kiszámlázott és nem vitatott összeget a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül megfizetni az Eladó számlán feltüntetett bankszámlájára történő átutalással.
17.7 Felek rögzítik, hogy a számla kézhezvételének az minősül, amikor a Vevő iktató/érkeztető pecsétje, elektronikus iktatórendszer esetén elektronikus időbélyegzője a számlára rákerül.
17.8 Kifizetési napnak a Vevő bankszámlájának a számla összegével történő megterhelésének napja minősül.
17.9 Fizetési késedelem esetén az Eladó köteles tértivevényes ajánlott levélben felszólítani a Vevőt a fizetésre. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kellfizetési felszólítás – akár részleges – eredménytelensége esetén annak kézhezvételtől számított 30. naptól az Eladó jogosult a Szerződést, - Keretszerződés esetén a nem fizető Vevővel szemben – felmondani.
17.10 Az Eladó a késedelem időszakára jogosult a mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott késedelmi kamatot felszámítani akkor is, ha a Szerződést felmondta. Vevő nem köteles kamatot fizetni a hibás-, hiányos-, vitatott- vagy be nem fogadott számlák után.
17.11 A Vevő jogosult bármely, az Eladóval szemben fennálló, lejárt követelését az Eladó számlakövetelésével szemben beszámítás útján kompenzálni a számlakiegyenlítések alkalmával, de köteles a kompenzáció tényét az Eladóval közölni.
17.12 A Felek rögzítik, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjávalVevő – a Különös Szerződéses Feltételek eltérő rendelkezése hiányában - előleget nem biztosít.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződéses Feltételek Árubeszerzés, Általános Szerződéses Feltételek Árubeszerzés
Számlázási és fizetési feltételek. 5.18.1. Vállalkozó Szerződő felek megállapodnak, hogy a jogosult fél az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követőenirányadó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a szerződés III számú melléklete szerint meghatározott, Megrendelő által a teljesítés igazolására feljogosított személy profil elszámolású felhasználási helyeken valamint a távleolvasott, negyedórás terhelési görbe szerint elszámolt felhasználási helyek fogyasztásait külön-külön számla vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapján, gyűjtőszámla - kötelezett fél részére történő benyújtásával érvényesíti a jelen szerződés alapján bármely jogcímen járó összeggel kapcsolatos jogait. Ennek megfelelően az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítanialábbi alpontokban rögzített számlázási és fizetési feltételek a Kereskedőnek a jelen szerződés alapján felmerülő fizetési kötelezettsége teljesítésére is irányadóak.
8.2. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról Kereskedő a számlákat havi gyakorisággal a Felhasználó azonosító adataiban szereplő székhelyére címezve küldi meg, tértivevényes vagy ajánlott postai küldeményként, vagy futárszolgálat útján. A Kereskedő tájékoztatásul a számlázás alapjául szolgáló tételeket, valamennyi számlaelemet azonos tartalommal rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházásokrészletezettséggel a kiállítással egyidejűleg elektronikus úton is megküldi a Felhasználó részére, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015de a számla kézhezvételének időpontja a postai úton kézbesített számla megérkezése a Felhasználóhoz. (X. 30Ezen tájékoztatás elektronikus számlának nem minősül). Az elektronikus számlamelléklet egyértelműen beazonosítható kell, hogy legyen a hozzá tartozó számlaösszesítő vagy gyűjtőszámla sorszámához viszonyítottan, tehát az elektronikus számlamelléklet fájl nevében szerepelnie kell a számlaösszesítő sorszámának.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik
8.3. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolásátFelhasználó a Kereskedő által benyújtott számlákat magyar forintban (HUF) egyenlíti ki, a számlán feltüntetett bankszámla számra történő átutalással. Ezen igazolás hiányában Megrendelő Fizetési határidő: a számla beérkezésétől számított 30 naptári nap. A jelen szerződésből származó bármilyen kötelezettség pénzügyi teljesítéséhez kapcsolható bármilyen banki díjat és költséget a Felhasználónak kell állnia. Ez a Kereskedőre semmilyen esetben nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjahárítható át.
5.28.4. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében jelen szerződés alapján fizetendő minden számla pénzügyi teljesítése - a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevélkötelezően alkalmazandó jogszabályok, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményekneka jelen szerződés eltérő rendelkezése illetve a Felek eltérő írásbeli megállapodása hiányában - mentes mindennemű beszámítástól (levonástól vagy visszatartástól) vagy viszontkeresettől. Mindez nem érinti Feleknek a Ptk. és Pp. szabályain alapuló beszámítási, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosultviszontkereseti jogát.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 2 contracts
Samples: Közbeszerzési Dokumentum, Villamos Energia Beszerzés
Számlázási és fizetési feltételek. 5.18.1 Kereskedő a fizetendő díjak vonatkozásában számlát bocsát ki. Vállalkozó A számlát Kereskedő az Eseti Megrendelések elszámolási időszakot követően akkor bocsátja ki, amikor a teljes elszámolási időszak tekintetében rendelkezik a számla elkészítéséhez szükséges adatokkal (várhatóan az elszámolási időszakot követő 10 naptári napon belül). Az elszámolási időszak idősoros felhasználási helyek esetében 1 hónap, profilos felhasználási helyek tekintetében egy év, vagy egy negyedév, a Kereskedő azonban jogosult havonta részszámlákat kibocsátani. A számla fizetési határideje a számlán megjelölt határnap. A Kereskedő a Szerződéses Díjról a számlát a hatályos számviteli és adójogi jogszabályokban rögzített tartalommal, – a felhasználó választása szerint – elektronikus vagy papír alapú formában, forintban történő fizetés esetén egész forintra kerekített összegre állítja ki. A Kereskedő által kiállított számla a 2. sz. függelékben meghatározott tevékenységek ellenértékét is tartalmazhatja, az ott meghatározott tevékenység végzése esetén.
8.2 Felhasználó tudomásul veszi, hogy az elszámoló számla kibocsátása nem minden esetben esik egybe a Szerződés lejártával. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy abban az esetben, ha a jelen Szerződés megkötésekor vagy a Szerződés megszűnésekor a fogyasztásmérő állásának megállapítása nem az elosztói engedélyes általi leolvasással történt, úgy a Kereskedő jogosult az elosztói engedélyestől kapott leolvasási értékek alapján a Mennyiségi Eltérésnek a Szerződés hatálya alatti időarányos részére eső díjat a Felhasználónak a Szerződés megszűnését követően is kiszámlázni.
8.3 Felhasználó a számlákat banki átutalással köteles megfizetni. Fizetésnek az a nap számít, amelyen Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti munkálatok befejezését összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, Megrendelő maradéktalanul jóváírásra kerül. Profil elszámolású felhasználó a számlákat a Szerződésben meghatározott módon köteles megfizetni. A választható fizetési módokról a Kereskedő Üzletszabályzata rendelkezik. Amennyiben a Felhasználó külön kéri, lehetőség van készpénz-átutalási megbízással (postai csekkel) fizetni, ezért a Kereskedő jogosult külön díjat szedni. Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. Pénzintézeti – csoportos beszedési megbízás – alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a kötelezett bankszámláját a terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. Bankszámlák közötti elszámolás útján teljesített fizetést – a Felek eltérő megegyezése hiányában – akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget – bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően – maradéktalanul a jogosult bankszámláján jóváírták. A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai készpénz- átutalási megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták.
8.4 Amennyiben a Xxxxx úgy állapodnak meg, hogy a Kereskedő jogosult követeléseit a Felhasználó számlájára vonatkozó azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) útján érvényesíteni, Felhasználó köteles a Kereskedőt a Kereskedő bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszámával együtt – a Felhasználó bankszámlája terhére azonnali értékhatártól és gyakoriságtól függetlenül – beszedési megbízás benyújtására jogosult személyként bejelenteni és nyilvántartani a Felhasználó bankszámláját vezető hitelintézetnél (felhatalmazó levél) mindaddig, amíg a Felhasználó a Szerződés feltételei értelmében fennálló kötelezettségeit maradéktalanul nem teljesítette. Amennyiben a Xxxxx a fentiek szerint azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) alkalmazásában állapodtak meg, a Kereskedő a számlák Felhasználó általi vélelmezett kézhezvételét követően vagy esedékességkor jogosult az azonnali beszedési megbízást benyújtani, és érvényesíteni. A Felhasználó köteles – a Felhasználót a Szerződés feltételei értelmében terhelő összes kötelezettség kiegyenlítéséig – gondoskodni arról, hogy a Kereskedő számláinak összege esedékességkor a beszedési megbízással érintett bankszámláin rendelkezésre álljon. Fizetésnek az a nap számít, amelyen a Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, maradéktalanul jóváírásra kerül.
8.5 A Szerződésben vagy e nélkül, külön kötött fizetési megállapodásban a Felhasználótól különböző, harmadik személy (a továbbiakban: Fizető) is vállalhatja a felhasznált, valamint a szerződött, illetve vételezett villamosenergia árának (díjának) és az egyéb járulékos kötelezettségeknek (pl. ÁFA, általános rendszerhasználati díjak, késedelmi kamat, eljárási költség, kártérítés, VET 147. § szerinti pénzeszközök) megfizetését, amennyiben ebben a Kereskedővel megállapodik. A Fizető és a Felhasználó – a Felek megállapodásának megfelelően – tartósan vagy időlegesen is lehet eltérő. A villamosenergia vételezés díjának megfizetéséért a Felhasználó és a Fizető egyetemlegesen felelősek.
8.6 Késedelmes fizetés esetén a Kereskedő jogosult késedelmi kamatot követelni, amelynek mértéke a Ptk. 6:155. §-ban meghatározott mértékű.
8.7 Felek rögzítik, hogy a Szerződés alapján egymással szemben fennálló egynemű és lejárt követeléseikkel szemben – az Üzletszabályzat 18.6 pontjában foglalt rendelkezésén túl – nem számíthatnak be követelést. Ha a Felhasználó jóhiszeműen vitatja egy számla helyességét, a Fél köteles a vonatkozó számla fizetési határidejéig vagy azt megelőzően írásban ismertetni azon okokat, amelyek alapján a számla helyességét vitatja. A vitatás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a vitatott összeg kifizetése mégsem volt esedékes, a megállapított és mindkét fél által elfogadott összeget, annak kamataival együtt, amelynek mértéke megegyezik a mindenkori jegybanki alapkamattal, Kereskedő a Felhasználó részére visszautalja.
8.8 Ha bebizonyosodik, hogy a hálózati engedélyesek által a teljesítés igazolására feljogosított személy Kereskedő rendelkezésére bocsátott, vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjána Kereskedő rendelkezésére álló vételezési adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy Kereskedő jogosult és köteles az Elosztói Szabályzatban, az esetleges illetékes Elosztói Engedélyes Üzletszabályzatában, illetve a Felhasználó hálózathasználati szerződésében a hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult mérés elszámolására vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően a valós vételezési adatoknak megfelelően helyesbíteni a számláit és/vagy új számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónakkibocsátani. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaegyik Felet sem terheli kamatfizetési kötelezettség.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Electricity Purchase and Sale
Számlázási és fizetési feltételek. 5.1. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követőenAz Eladó 1 db számla benyújtására jogosult. Eladó köteles feltüntetni a számlán a Vevőtől kapott megrendelésszámot, Megrendelő által a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapján, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár elberuházási jelzőszámot, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben számlához mellékelni kell a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítikVevő által aláírt szállítólevél másolatát. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolásátmegrendelésszám és beruházási jelzőszám nélkül beérkezett, illetve nem szerződésszerűen kiállított számlát Vevő hiánypótlásra visszaküldi Eladónak. Ezen igazolás hiányában Megrendelő A Szerződés szerinti fizetési esedékesség a helyesen kiállított számla Vevő általi kézhezvételétől számítandó. A szállítólevél hiányából illetve a számla egyéb hiányosságából vagy hibájából eredő késedelmes fizetésért Eladó késedelmi kamat felszámítására nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjajogosult. A számlázás alapja a szállítólevél.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében Az ellenszolgáltatás esedékessége a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolástszámla kézhezvételétől számított 30. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadásanaptári nap.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban szállítólevélen feltüntetett teljesítés időpontjávalidőpontjával (Áfa tv. 55. § - a).
5.4. A fizetés módja átutalás.
5.5. Eladó számlája azon a napon számít pénzügyileg teljesítettnek, amikor a Vevő bankszámláját a számlavezető pénzintézete a számla összegével megterheli.
5.6. Felek megállapodnak, hogy a késedelmes fizetés esetén az Eladó a fizetési esedékességet követő naptól a pénzügyi teljesítés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján irányadó jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt összegének megfelelő mértékű késedelmi kamat felszámítására jogosult a Ptk.-ban meghatározott feltételekkel.
5.7. A Vevővel szembeni bármilyen követelés engedményezése (ide értve annak faktorálását is), illetve Xxxxxxx szembeni bármilyen követelésen zálogjog alapítása csak a Vevő előzetes írásos jóváhagyásával lehetséges. A Vevő írásos jóváhagyása nélküli engedményezéssel, illetve zálogjog alapítással az Eladó szerződésszegést követ el a Vevővel szemben, melynek alapján az Eladót kártérítési felelősség terheli.
5.8. A Vevő előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad, és egyéb szerződést biztosító mellékkötelezettségek nem terhelik.
5.9. A számlázási név és cím: MÁV FKG Kft. 5137 Jászkisér, Xxxxxxxxxxx xx 00. A számla beküldésének postacíme: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Bejövő Számla Könyvelés 1426 Budapest, Pf.:24.
5.10. A Vevő tájékoztatja az Eladót, hogy a Ptk. 6:139. § - ában foglaltak alapján a teljesítésigazolás 5. kiállításától függetlenül a Vevőt megilleti az ellenszolgáltatás visszatartásának joga, amennyiben az Eladó teljesítése hibásnak minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Számlázási és fizetési feltételek. 5.18.1 Kereskedő a fizetendő díjak vonatkozásában számlát bocsát ki. Vállalkozó A számlát Kereskedő az Eseti Megrendelések elszámolási időszakot követően akkor bocsátja ki, amikor a teljes elszámolási időszak tekintetében rendelkezik a számla elkészítéséhez szükséges adatokkal (várhatóan az elszámolási időszakot követő 10 naptári napon belül). Az elszámolási időszak idősoros felhasználási helyek esetében 1 hónap, profilos felhasználási helyek tekintetében egy év, vagy egy negyedév, a Kereskedő azonban jogosult havonta részszámlákat kibocsátani. A számla fizetési határideje a számlán megjelölt határnap. A Kereskedő a Szerződéses Díjról a számlát a hatályos számviteli és adójogi jogszabályokban rögzített tartalommal, - a felhasználó választása szerint - elektronikus vagy papír alapú formában, forintban történő fizetés esetén egész forintra kerekített összegre állítja ki. A Kereskedő által kiállított számla a 2. sz. függelékben meghatározott tevékenységek ellenértékét is tartalmazhatja, az ott meghatározott tevékenység végzése esetén.
8.2 Felhasználó tudomásul veszi, hogy az elszámoló számla kibocsátása nem minden esetben esik egybe a Szerződés lejártával. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy abban az esetben, ha a jelen Szerződés megkötésekor vagy a Szerződés megszűnésekor a fogyasztásmérő állásának megállapítása nem az elosztói engedélyes általi leolvasással történt, úgy a Kereskedő jogosult az elosztói engedélyestől kapott leolvasási értékek alapján a Mennyiségi Eltérésnek a Szerződés hatálya alatti időarányos részére eső díjat a Felhasználónak a Szerződés megszűnését követően is kiszámlázni.
8.3 Felhasználó a számlákat banki átutalással köteles megfizetni. Fizetésnek az a nap számít, amelyen Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti munkálatok befejezését összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, Megrendelő maradéktalanul jóváírásra kerül. Profil elszámolású felhasználó a számlákat a Szerződésben meghatározott módon köteles megfizetni. A választható fizetési módokról a Kereskedő Üzletszabályzata rendelkezik. Amennyiben a Felhasználó külön kéri, lehetőség van készpénz-átutalási megbízással (postai csekkel) fizetni, ezért a kereskedő jogosult külön díjat szedni. Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. Pénzintézeti – csoportos beszedési megbízás – alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a kötelezett bankszámláját a terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. Bankszámlák közötti elszámolás útján teljesített fizetést – a Felek eltérő megegyezése hiányában – akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget – bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően – maradéktalanul a jogosult bankszámláján jóváírták. A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai készpénz-átutalási megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták.
8.4 Amennyiben a Xxxxx úgy állapodnak meg, hogy a Kereskedő jogosult követeléseit a Felhasználó számlájára vonatkozó azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) útján érvényesíteni, Felhasználó köteles a Kereskedőt a Kereskedő bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszámával együtt - a Felhasználó bankszámlája terhére azonnali értékhatártól és gyakoriságtól függetlenül - beszedési megbízás benyújtására jogosult személyként bejelenteni és nyilvántartani a Felhasználó bankszámláját vezető hitelintézetnél (felhatalmazó levél) mindaddig, amíg a Felhasználó a jelen Szerződés feltételei értelmében fennálló kötelezettségeit maradéktalanul nem teljesítette. Amennyiben a Xxxxx a fentiek szerint azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) alkalmazásában állapodtak meg, a Kereskedő a számlák Felhasználó általi vélelmezett kézhezvételét követően vagy esedékességkor jogosult az azonnali beszedési megbízást benyújtani, és érvényesíteni. A Felhasználó köteles - a Felhasználót a jelen Szerződés feltételei értelmében terhelő összes kötelezettség kiegyenlítéséig - gondoskodni arról, hogy a Kereskedő számláinak összege esedékességkor a beszedési megbízással érintett bankszámláin rendelkezésre álljon. Fizetésnek az a nap számít, amelyen a Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, maradéktalanul jóváírásra kerül.
8.5 A jelen Szerződésben vagy e nélkül, külön kötött fizetési megállapodásban a Felhasználótól különböző, harmadik személy (a továbbiakban: fizető) is vállalhatja a felhasznált, valamint a szerződött, illetve vételezett villamosenergia árának (díjának) és az egyéb járulékos kötelezettségeknek (pl. ÁFA, általános rendszerhasználati díjak, késedelmi kamat, eljárási költség, kártérítés, VET 147. § szerinti pénzeszközök) megfizetését, amennyiben ebben a Kereskedővel megállapodik. A fizető és a Felhasználó - a felek megállapodásának megfelelően - tartósan vagy időlegesen is lehet eltérő. A villamosenergia vételezés díjának megfizetéséért a felhasználó és a fizető egyetemlegesen felelősek.
8.6 Késedelmes fizetés esetén a Kereskedő jogosult késedelmi kamatot követelni, amelynek mértéke a Ptk. 6:155. §-ban meghatározott mértékű.
8.7 Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés alapján egymással szemben fennálló egynemű és lejárt követeléseikkel szemben – az Üzletszabályzat 18.6 pontjában foglalt rendelkezésén túl - nem számíthatnak be követelést. Ha a Felhasználó jóhiszeműen vitatja egy számla helyességét, a Fél köteles a vonatkozó számla fizetési határidejéig vagy azt megelőzően írásban ismertetni azon okokat, amelyek alapján a számla helyességét vitatja. A vitatás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a vitatott összeg kifizetése mégsem volt esedékes, a megállapított és mindkét fél által elfogadott összeget, annak kamataival együtt, amelynek mértéke megegyezik a mindenkori jegybanki alapkamattal, Kereskedő a Felhasználó részére visszautalja.
8.8 Ha bebizonyosodik, hogy a hálózati engedélyesek által a teljesítés igazolására feljogosított személy Kereskedő rendelkezésére bocsátott vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjána Kereskedő rendelkezésére álló vételezési adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy Kereskedő jogosult és köteles az Elosztói Szabályzatban, az esetleges illetékes Elosztói Engedélyes Üzletszabályzatában, illetve a Felhasználó hálózathasználati szerződésében a hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult mérés elszámolására vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően, a valós vételezési adatoknak megfelelően helyesbíteni a számláit és/vagy új számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónakkibocsátani. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaegyik Felet sem terheli kamatfizetési kötelezettség.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Samples: Villamosenergia Vásárlási Szerződés
Számlázási és fizetési feltételek. 5.18.1 Kereskedő a fizetendő díjak vonatkozásában számlát bocsát ki. Vállalkozó A számlát Kereskedő az Eseti Megrendelések elszámolási időszakot követően akkor bocsátja ki, amikor a teljes elszámolási időszak tekintetében rendelkezik a számla elkészítéséhez szükséges adatokkal (várhatóan az elszámolási időszakot követő 10 naptári napon belül). Az elszámolási időszak idősoros felhasználási helyek esetében 1 hónap, profilos felhasználási helyek tekintetében egy év, vagy egy negyedév, a Kereskedő azonban jogosult havonta részszámlákat kibocsátani. A számla fizetési határideje a számlán megjelölt határnap. A Kereskedő a Szerződéses Díjról a számlát a hatályos számviteli és adójogi jogszabályokban rögzített tartalommal, – a felhasználó választása szerint – elektronikus vagy papír alapú formában, forintban történő fizetés esetén egész forintra kerekített összegre állítja ki. A Kereskedő által kiállított számla a 2. sz. függelékben meghatározott tevékenységek ellenértékét is tartalmazhatja, az ott meghatározott tevékenység végzése esetén.
8.2 Felhasználó tudomásul veszi, hogy az elszámoló számla kibocsátása nem minden esetben esik egybe a Szerződés lejártával. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy abban az esetben, ha a jelen Szerződés megkötésekor vagy a Szerződés megszűnésekor a fogyasztásmérő állásának megállapítása nem az elosztói engedélyes általi leolvasással történt, úgy a Kereskedő jogosult az elosztói engedélyestől kapott leolvasási értékek alapján a Mennyiségi Eltérésnek a Szerződés hatálya alatti időarányos részére eső díjat a Felhasználónak a Szerződés megszűnését követően is kiszámlázni.
8.3 Felhasználó a számlákat banki átutalással köteles megfizetni. Fizetésnek az a nap számít, amelyen Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti munkálatok befejezését összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, Megrendelő maradéktalanul jóváírásra kerül. Profil elszámolású felhasználó a számlákat a Szerződésben meghatározott módon köteles megfizetni. A választható fizetési módokról a Kereskedő Üzletszabályzata rendelkezik. Amennyiben a Felhasználó külön kéri, lehetőség van készpénz-átutalási megbízással (postai csekkel) fizetni, ezért a Kereskedő jogosult külön díjat szedni. Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. Pénzintézeti – csoportos beszedési megbízás – alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a kötelezett bankszámláját a terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. Bankszámlák közötti elszámolás útján teljesített fizetést – a Felek eltérő megegyezése hiányában – akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget – bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően – maradéktalanul a jogosult bankszámláján jóváírták. A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai készpénz-átutalási megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták.
8.4 Amennyiben a Felek úgy állapodnak meg, hogy a Kereskedő jogosult követeléseit a Felhasználó számlájára vonatkozó azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) útján érvényesíteni, Felhasználó köteles a Kereskedőt a Kereskedő bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszámával együtt – a Felhasználó bankszámlája terhére azonnali értékhatártól és gyakoriságtól függetlenül – beszedési megbízás benyújtására jogosult személyként bejelenteni és nyilvántartani a Felhasználó bankszámláját vezető hitelintézetnél (felhatalmazó levél) mindaddig, amíg a Felhasználó a Szerződés feltételei értelmében fennálló kötelezettségeit maradéktalanul nem teljesítette. Amennyiben a Xxxxx a fentiek szerint azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) alkalmazásában állapodtak meg, a Kereskedő a számlák Felhasználó általi vélelmezett kézhezvételét követően vagy esedékességkor jogosult az azonnali beszedési megbízást benyújtani, és érvényesíteni. A Felhasználó köteles – a Felhasználót a Szerződés feltételei értelmében terhelő összes kötelezettség kiegyenlítéséig – gondoskodni arról, hogy a Kereskedő számláinak összege esedékességkor a beszedési megbízással érintett bankszámláin rendelkezésre álljon. Fizetésnek az a nap számít, amelyen a Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, maradéktalanul jóváírásra kerül.
8.5 A Szerződésben vagy e nélkül, külön kötött fizetési megállapodásban a Felhasználótól különböző, harmadik személy (a továbbiakban: Fizető) is vállalhatja a felhasznált, valamint a szerződött, illetve vételezett villamosenergia árának (díjának) és az egyéb járulékos kötelezettségeknek (pl. ÁFA, általános rendszerhasználati díjak, késedelmi kamat, eljárási költség, kártérítés, VET 147. § szerinti pénzeszközök) megfizetését, amennyiben ebben a Kereskedővel megállapodik. A Fizető és a Felhasználó – a Felek megállapodásának megfelelően – tartósan vagy időlegesen is lehet eltérő. A villamosenergia vételezés díjának megfizetéséért a Felhasználó és a Fizető egyetemlegesen felelősek.
8.6 Késedelmes fizetés esetén a Kereskedő jogosult késedelmi kamatot követelni, amelynek mértéke a Ptk. 6:155. §-ban meghatározott mértékű.
8.7 Felek rögzítik, hogy a Szerződés alapján egymással szemben fennálló egynemű és lejárt követeléseikkel szemben – az Üzletszabályzat 18.6 pontjában foglalt rendelkezésén túl – nem számíthatnak be követelést. Ha a Felhasználó jóhiszeműen vitatja egy számla helyességét, a Fél köteles a vonatkozó számla fizetési határidejéig vagy azt megelőzően írásban ismertetni azon okokat, amelyek alapján a számla helyességét vitatja. A vitatás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a vitatott összeg kifizetése mégsem volt esedékes, a megállapított és mindkét fél által elfogadott összeget, annak kamataival együtt, amelynek mértéke megegyezik a mindenkori jegybanki alapkamattal, Kereskedő a Felhasználó részére visszautalja.
8.8 Ha bebizonyosodik, hogy a hálózati engedélyesek által a teljesítés igazolására feljogosított személy Kereskedő rendelkezésére bocsátott, vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjána Kereskedő rendelkezésére álló vételezési adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy Kereskedő jogosult és köteles az Elosztói Szabályzatban, az esetleges illetékes Elosztói Engedélyes Üzletszabályzatában, illetve a Felhasználó hálózathasználati szerződésében a hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult mérés elszámolására vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően a valós vételezési adatoknak megfelelően helyesbíteni a számláit és/vagy új számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónakkibocsátani. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaegyik Felet sem terheli kamatfizetési kötelezettség.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Trading Business Rules
Számlázási és fizetési feltételek. 5.14.1. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követőenA szerződő felek rögzítik, Megrendelő által hogy a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjánigazolása önmagában nem teszi az Eladó követelését elismertté, és nem teremt alapot az Eladó számára a díjának követelésére. Pénzügyi és jogi szempontból az Eladói díjkövetelés létrejöttéhez az is szükséges, hogy az Eladó a teljesítésigazolásban szereplő díj összegéről a jelen fejezet szabályainak megfelelően kiállítja a számláját, és azt a szükséges mellékletekkel ellátva benyújtsa Vevő részére és azt a Vevő befogadja.
4.2. Az Eladó a számláit egy példányban a szállítólevél, csatolásával, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően abban elfogadott összeg erejéig, a Szerződésben rögzített ütemezés szerint jogosult számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező benyújtani a szerződésszerűen leszállított árukra és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és teljesítésigazolással a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaleigazolt szolgáltatásokra vonatkozóan.
5.24.3. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében Az árubehozatal vonatkozásában szerződő felek rögzítik, hogy a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki Eladóknak a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy számlán vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulziószállítólevélen fel kell tüntetniük a leszállított termék(ek) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példányavámtarifaszámát, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat termék(ek) pontos megnevezését. A vámtarifa a nemzetközi kereskedelemben előforduló áruk, árucikkek bizonyos rendszer szerint összeállított jegyzéke, amely tartalmazza az egyes áruknak a vámtarifában meghatározott helyét, azaz vámtarifaszámát, az áru pontos megnevezését és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3az áru után fizetendő vám mértékét. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására Az áruk besorolását a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknekvámtarifaszámokban szereplő árumegnevezések és az azokhoz kapcsolódó, az áruosztályokhoz, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4az árucsoportokhoz tartozó megjegyzések alapján,– ha az adott vámtarifaszám vagy megjegyzés eltérően nem rendelkezik –kell meghatározni. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kellvámtarifaszámok nyolc vagy 10 számjegyűek. Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 952/2013/EU Rendelet 56. cikke tartalmazza a Közös vámtarifát érintő rendelkezéseket. Az esedékes behozatali és kiviteli vám a Közös Vámtarifán alapul. A Kombinált Nómenklatúrát a Bizottság (EU) 2017/1925 Végrehajtási Rendelet (2017. október 12.) a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosítása szabályozza. (xxxxx://xxxxxx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxx/XX/XXX/?xxx=0 514453872185&uri=CELEX:32017R1925) A közösségi vámkezelésekhez az árut a Kombinált Nómenklatúra (KN) szerint kell osztályozni. Ez azt jelenti, hogy egyezzen az osztályozás (besorolás) során meghatározásra kerül az áru vámtarifa száma (KNszám) és a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjávalhozzá kapcsolódó vám mértéke is. A Nómenklatúra az árukat áruosztályokba, árucsoportokba és árualcsoportokba csoportosítja és ezeknek a címei a lehető legtömörebben sorolják fel azokat a terméktípusokat vagy termékkategóriákat, amelyeket tartalmaznak. Tekintettel arra, hogy az áru részese lesz egy nemzetközi áruosztályozási rendszernek – mert megkapja a KN számot – a KN Közösségen belüli statisztikai célokra is használható. Szerződőd felek kijelentik, hogy a i vámtarifaszámok Eladó általi megadása a Központi Statisztikai Hivatal - Intrastat - felé küldendő adatszolgáltatás teljesítése vonatkozásában szükséges. Környezetvédelmi termékdíj köteles egy termék, ha meghatározott vámtarifaszámok alá tartozik és az adott termékdíjköteles termékcsoport a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvényben meghatározott fogalmának is megfelel. Környezetvédelmi termékdíj köteles termék esetén számlán vagy az azt kísérő bizonylaton a környezetvédelmi termékdíj bevallása kapcsán fell kell feltüntetni: - a leszállított termék(ek) tételenkénti nettó súlyát, - a leszállított termék(ek) összesített nettó és bruttó súlyát, - a csomagolás súlyát, valamint a csomagolóanyag fajtánkénti bontását.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Számlázási és fizetési feltételek. 5.14.1 A Szerződésben meghatározott kötelezettségek szerződésszerű teljesítését követő 15 napon belül Eladó jogosult számlát benyújtani, a vonatkozó jogszabályi előírások és a Szerződésben előírtak szerint. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követőenA számla kötelező mellékletét kell, Megrendelő hogy képezze a Vevő képviselője által aláírt szállítólevél vagy teljesítést igazoló okmány. A benyújtott számlán minden esetben fel kell tüntetni a Vevő szerződés azonosítóját és beszerzési számát (BR szám). E nélkül a Vevő a számlát formailag hibásnak tekinti, és teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjánnélkül jogosult visszaküldeni. A számlázás, elszámolás, fizetés devizaneme HUF/EUR/USD a Felek egyeztetésétől függően. HUF-ban feltüntetett vételár esetén a számlázás, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően elszámolás, a fizetés devizaneme HUF. EUR-ban feltüntetett vételár esetén a számlázás, az elszámolás, a fizetés devizaneme EUR. USD-ben feltüntetett vételár esetén a számlázás, az elszámolás, a fizetés devizaneme USD. Az Eladó a HUF-tól eltérő deviza esetében a számlán köteles forintban is feltüntetni az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 80.§-a és 172. §-a alapján meghatározott fizetendő adó összegét. Az Eladó a TVK Nyrt. nevére kiállított számlát a Megrendelésen feltüntetett számlafogadási címre köteles megküldeni. Amennyiben a számla jelen Szerződés előírásainak nem felel meg, vagy a Szerződésben a fizetés előfeltételeként előírt egyéb rendelkezések nem teljesülnek, Vevő a hiányok pótlására írásban szólít fel. Ebben az esetben a Szerződésben előírt fizetési határidő a hiány maradéktalan pótlásának napján kezdődik.
4.2 Vevő az Eladó mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak maradéktalanul megfelelő számláját a számla keltétől számított maximum hatvanadik napon egyenlíti ki. Ha a teljesítésre nyitva álló határidő utolsó napja munkaszüneti napra vagy bankszüneti napra esik, akkor a Vevő az azt következő munkanapon jogosult számlát kiállítaniteljesíteni. Amennyiben a számla kelte és a beérkezés dátuma között eltelt idő meghaladja az 5 munkanapot, akkor a fizetési határidő a számla TVK Nyrt.-nél történt kézhezvételétől számítódik. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező Vevő fizetési kötelezettsége a bankszámlája megterhelésének napjával teljesítettnek tekintendő. A küldő bank költségeit a Vevő, a tranzakcióban részt vevő bármely egyéb bank (levelező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő kedvezményezett) által felszámított költségeket az építési beruházásokEladó viseli. A számlázás, valamint elszámolás, fizetés pénzneme a Megrendelésen feltüntetett deviza.
4.3 Amennyiben az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár elEladónak a Vevővel szemben határidőn túli fizetési kötelezettsége keletkezik, a Vevő jogosult az Eladóval szemben a Szerződésből vagy más jogviszonyból eredő fizetési kötelezettségébe az Eladó lejárt tartozását beszámítani, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek erről az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaEladót egyidejűleg tájékoztatni.
5.2. A Megrendelő 4.4 Amennyiben a szerződés alapján a Vevő fizetési kötelezettségét annak esedékessége napjáig nem teljesíti, késedelembe esik, és köteles az Eseti Megrendelés tekintetében Eladónak a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása lejárt összeg után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosultkésedelem idejére, azaz a késedelembe esés napjától a tényleges fizetés napjáig a mindenkori hatályos Ptk.-ban meghatározott mértékű késedelmi kamatot fizetni. A késedelmi kamatot a késedelmi kamat alapjául szolgáló összeg pénznemében kell megfizetni. A Vevő köteles a felhalmozódott késedelmi kamatot a kamatra jogosult Eladó írásbeli felszólításának kézhezvételétől számított 8 napon belül megfizetni. A késedelmi kamat összegét 360 napos év figyelembe vételével, a ténylegesen eltelt napok alapján számítják a szerződő felek.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen 4.5 Vevőnek jogában áll a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjávalVételárból visszatartani az Eladót terhelő kötbér összegét.
Appears in 1 contract
Samples: General Purchase Terms
Számlázási és fizetési feltételek. 5.1. Vállalkozó 9.1 A Felek kötelesek a Szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségeiknek az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követően, Megrendelő által a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapján, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítaniott meghatározott módon és határidőben eleget tenni. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések Szerződés alapján bármelyik Fél által kibocsátott számla akkor minősül a fizetésre kötelezett Fél által teljesítettnek, amikor a számla szerint fizetendő összeget a jogosult Fél bankszámláján jóváírják.
9.2 A fizetési határidőt a Szerződés jellemzően a számla fizetésre kötelezett Fél általi kézhezvétele napjától határozza meg. A számla kézhezvétele napjának az a nap minősül, amelyen a kötelezett Fél e-mail üzenethez mellékelve megkapja a számla szkennelt másolatát, feltéve, hogy a számla eredeti példányát a jogosult Fél a számla kiállításának napját követő három munkanapon belül postára adja a kötelezett Félnek.
9.3 A Szerződés rendelkezései szerint teljesítendő bármely fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén Megrendelő az építési beruházásoka késedelmesen teljesítő Fél a késedelembe esés napjától a fizetés napjáig terjedő időszakra a Ptk.-ban meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni a másik Fél részére.
9.4 A Felhasználó a Szerződés létrejöttét követő 15 napon belül kérheti, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, hogy a Kereskedő a számlaképét és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget VállalkozónakKereskedő által ahhoz mellékelt kimutatások mintáját tájékoztatásul küldje meg a Felhasználónak. Ilyen esetben Amennyiben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat Felhasználónak a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatja.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep Kereskedő által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak alkalmazott számlaképhez és/vagy hatósági követelményeknekkimutatásokhoz képest bármilyen többletigénye van a számla és/vagy a kimutatások tartalmára vagy formájára nézve, azt a Felhasználó köteles a Kereskedő jelen pont szerinti tájékoztatását követő öt munkanapon belül jelezni, ellenkező esetben azokat a Kereskedő a Szerződés hatálya alatt nem tudja figyelembe venni.
9.5 Amennyiben a Felhasználó a normál számlaképtől és/vagy kimutatástól eltérő számlaképre és/vagy kimutatás(ok)ra tart igényt, azt a Kereskedő csak külön díj megfizetése ellenében tudja teljesíteni. A külön díj mértéke kiállított számlánként 20,- (azaz húsz) EUR + ÁFA, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.kimutatásonként: 200,- (azaz kétszáz) EUR
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Purchase Agreement
Számlázási és fizetési feltételek. 5.1. Vállalkozó az Eseti Megrendelések Megrendelés szerinti munkálatok befejezését követően, Megrendelő által a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjánalapján (az eseti megrendelésben megadott, kalkulált ellenértéktől eltérő teljesítés esetén, a teljesítésigazolásban foglalt ellenértékre), az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – –egyenlő időszakonként- időszakonként - legalább 4 számla részszámla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási részszámlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A számla kiállításának feltétele a műszaki ellenőr ellenjegyzése. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatja.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.. (
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Számlázási és fizetési feltételek. 5.1. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követően, Megrendelő által a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapján, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítani3.1. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Szállító az elkészült Termékről, elvégzett szolgáltatásról készre jelentést küld. A Megrendelő képviselője vagy a megbízottja a készre-jelentésben rögzített időpontban jogosult megjelenni a Termék, megmunkált termék átadás-átvétele céljából, amelynek elszállítását szállítólevéllel rögzítik. A szállítólevél alapján kiállított teljesítés igazoláson a Megrendelő az építési beruházásokaláírásával igazolja a teljesítést, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői mely a számla benyújtásának feltétele.
3.2. A számlák (részszámlák és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015végszámla) fizetési határideje: a számla és 3.1. (X. 30.) Kormpont szerinti teljesítés igazolás átvételét követő 30 nap. rendelet 32Ha a Megrendelő fizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, vagy a meghosszabbodott fizetési határidőt elmulasztja, akkor a hatályos Polgári Törvénykönyvben meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles megfizetni. §-ában foglaltak szerint jár elSzállító jogosult a szerződés rendkívüli, azonnali hatályú, kártérítés és kártalanítás fizetési kötelezettségek nélküli felmondására, illetve elállásra, ha a szerződésben rögzített fizetési határidőben a Megrendelő a fizetési kötelezettségét a Szállító felhívására nem teljesíti, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben fizetési késedelem a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik30 napot meghaladja.
3.3. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolásátfizetés a Szállító bankszámlájára való átutalással történik. Ezen igazolás hiányában Megrendelő A bankszámlák közötti elszámolás útján teljesített fizetést a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaSzállító bankszámlája pénzintézeti megterhelésének napján kell teljesítettnek tekinteni.
5.23.4. Eltérő fizető esetén a Megrendelő és a Fizető egyetemleges felelősséggel tartoznak a szerződésben vállalt kötelezettségeikért, a számlák kiegyenlítéséért, illetve ezek bármelyikük részéről történő megszegése esetén a Szállító által foganatosított intézkedések következményeit közösen viselik.
3.5. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki részére szállított és általa átvett terméket a teljesítésigazolástszámla teljes kiegyenlítéséig a Szállító előzetes írásbeli beleegyezése nélkül nem adhatja tovább harmadik félnek.
3.6. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevélleszállított és leszámlázott termékek tulajdonjoga mindaddig a Szállítónál marad biztosítékul, ameddig a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadásaSzerződésből eredő követelések kiegyenlítésre nem kerülnek.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Számlázási és fizetési feltételek. 5.14.1 A Szerződésben meghatározott kötelezettségek szerződésszerű teljesítését követő 15 napon belül Eladó jogosult számlát benyújtani, a vonatkozó jogszabályi előírások és a Szerződésben előírtak szerint. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követőenA számla kötelező mellékletét kell, Megrendelő hogy képezze a Vevő képviselője által aláírt szállítólevél vagy teljesítést igazoló okmány. A benyújtott számlán minden esetben fel kell tüntetni a Vevő szerződés azonosítóját és beszerzési számát (BR szám). E nélkül a Vevő a számlát formailag hibásnak tekinti, és teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjánnélkül jogosult visszaküldeni. A számlázás, elszámolás, fizetés devizaneme HUF/EUR/USD a Felek egyeztetésétől függően. HUF-ban feltüntetett devizaneme HUF. vételár esetén a számlázás, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően elszámolás, a fizetés EUR-ban feltüntetett devizaneme EUR. vételár esetén a számlázás, az elszámolás, a fizetés USD-ben feltüntetett devizaneme USD. vételár esetén a számlázás, az elszámolás, a fizetés Az Eladó a HUF-tól eltérő deviza esetében a számlán köteles forintban is feltüntetni az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 80.§-a és 172. §-a alapján meghatározott fizetendő adó összegét. Az Eladó a MOL Petrolkémia Zrt. nevére kiállított számlát a Megrendelésen feltüntetett számlafogadási címre köteles megküldeni. Amennyiben a számla jelen Szerződés előírásainak nem felel meg, vagy a Szerződésben a fizetés előfeltételeként előírt egyéb rendelkezések nem teljesülnek, Vevő a hiányok pótlására írásban szólít fel. Ebben az esetben a Szerződésben előírt fizetési határidő a hiány maradéktalan pótlásának napján kezdődik.
4.2 Vevő az Eladó mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak maradéktalanul megfelelő számláját a számla keltétől számított maximum hatvanadik napon egyenlíti ki. Ha a teljesítésre nyitva álló határidő utolsó napja munkaszüneti napra vagy bankszüneti napra esik, akkor a Vevő az azt következő munkanapon jogosult számlát kiállítaniteljesíteni. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező számlának a kiállítástól számított 5 napon belül meg kell érkeznie Vevő számlafogadási címére. Amennyiben a számla 5 napon túl érkezik be, az Eladó nem jogosult késedelmi kamatot felszámítani a számlakiállítás és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések a kézhezvétel közötti időszaknak megfelelő időszakra. A Vevő fizetési kötelezettsége a bankszámlája megterhelésének napjával teljesítettnek tekintendő. EUR és USD-ben történő fizetés esetén Megrendelő a küldő bank költségeit a Vevő, a tranzakcióban részt vevő bármely egyéb bank (levelező és kedvezményezett) által felszámított költségeket az építési beruházásokEladó viseli. A számlázás, valamint elszámolás, fizetés pénzneme a Megrendelésen feltüntetett deviza.
4.3 Amennyiben az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár elEladónak a Vevővel szemben határidőn túli fizetési kötelezettsége keletkezik, a Vevő jogosult az Eladóval szemben a Szerződésből vagy más jogviszonyból eredő fizetési kötelezettségébe az Eladó lejárt tartozását beszámítani, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek erről az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaEladót egyidejűleg tájékoztatni.
5.2. A Megrendelő 4.4 Amennyiben a szerződés alapján a Vevő fizetési kötelezettségét annak esedékessége napjáig nem teljesíti, késedelembe esik, és köteles az Eseti Megrendelés tekintetében Eladónak a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása HUF devizanemű lejárt összeg után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosultkésedelem idejére, azaz a késedelembe esés napjától a tényleges fizetés napjáig késedelmi kamatot fizetni. HUF-tól eltérő devizanem esetén a késedelmi kamat mértéke: referencia kamatláb + 8%. A referencia kamat a késedelmi kamat alapjául szolgáló összeg szerződés szerinti devizanemének megfelelő 1 hónapos EURIBOR vagy LIBOR, a késedelembe esés hónapjának első munkanapján jegyzett, a REUTERS’ Xtra 3000 oldalán közzétett bankközi kamat. A késedelmi kamatot a késedelmi kamat alapjául szolgáló összeg pénznemében kell megfizetni. A Vevő köteles a felhalmozódott késedelmi kamatot a kamatra jogosult Eladó írásbeli felszólításának kézhezvételétől számított 8 napon belül megfizetni. A késedelmi kamat összegét 360 napos év figyelembe vételével, a ténylegesen eltelt napok alapján számítják a szerződő felek.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen 4.5 Vevőnek jogában áll a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjávalVételárból visszatartani az Eladót terhelő kötbér összegét.
Appears in 1 contract
Samples: General Purchase Terms
Számlázási és fizetési feltételek. 5.1. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követően, Megrendelő által A számlázás alapja a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjánhelyén (jelen szerződés 3. pontja szerint) szállítólevélen átvett, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatja.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4mérlegjeggyel alátámasztott mennyiség. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont időpontnak meg kell, hogy egyezzen kell egyeznie a teljesítésigazolásban teljesítésigazoláson (szállítólevélen) feltüntetett teljesítés időpontjával. [az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 55.§].
5.2. Vevő a szerződésszerűen kiállított és a Vevő képviselője által igazolt számla összegét a számla Vevő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési esedékességgel alapján átutalással egyenlíti ki az Art. 36/A § szerinti feltételek teljesülése esetén, tekintettel a Kbt. 135.§ (1), (5) és (6) bekezdéseiben foglaltakra. Eladó számlája azon a napon számít pénzügyileg teljesítettnek, amikor a Vevő bankszámláját számlavezető pénzintézete a számla összegével megterheli. Vevő a számla Xxxxx általi hibás, illetve a késedelmes kiállításából eredő fizetési késedelemért nem felelős. Eladó számlája azon a napon számít pénzügyileg teljesítettnek, amikor a Vevő számlavezető pénzintézete a Vevő fizetési számláját az Eladó számlájának összegével megterhelte. • nettó egységárat (HUF/t), • mennyiséget (tonna), • a szerződés számát (………/2017/ MAV(AKF)), és az elektronikus megrendelés (SAP) számát. Eladó köteles feltüntetni a számlán a Vevőtől kapott Megrendelés számát, és a számlához mellékelni kell a Vevő által aláírt szállítólevelet. Amennyiben az Eladó által kiállított számla a hatályos jogszabályoknak, illetőleg a jelen Szerződés előírásainak nem felel meg, vagy a fizetés jelen Szerződésben meghatározott előfeltételei nem teljesülnek, Vevő
Appears in 1 contract
Samples: Purchase Agreement
Számlázási és fizetési feltételek. 5.14.1. Vállalkozó az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követően, Megrendelő által Tervező a teljesítés igazolására feljogosított személy vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapján, az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítanitervezési díjat kizárólag a kifogástalan és teljes körű teljesítést követő számlabenyújtással érvényesítheti. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező számlák benyújtásának feltétele Megrendelő teljesítésigazolásának számlához történő csatolása, továbbá a Megrendelő Főépítészének és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást a Zöld Lurkók óvoda intézményvezetőjének tervvéleményezését tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházásokjegyzőkönyve. A számla a papír alapú tervek, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői elektronikus formátum ellenőrzése után nyújtható csak be.
4.2. Tervezőnek a számla mellékletét képező, megfelelő bizonylatokkal együtt benyújtott, szabályszerűen és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól hibátlanul kiállított számláit Megrendelő a 30 napon belül egyenlíti ki Tervező bankszámlájára történő átutalással a Kbt. 130. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, figyelemmel az adózás rendjéről szóló 322/20152003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A § és a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (X. 301. 28.) Korm. rendelet 32vonatkozó rendelkezéseire.
4.3. A számla benyújtása személyesen vagy postai úton lehetséges. Postai úton benyújtott számla borítékján fel kell tüntetni a Megrendelő által kijelölt kapcsolattartó személy nevét is. A számlát a mindenkor hatályos, az általános forgalmi adóról szóló törvény előírásai szerint kell benyújtani. Ezek hiányában, valamint a mindenkor hatályos, számlázásra vonatkozó rendeleteknek nem megfelelően kiállított számlát Megrendelő fizetés nélkül jogosult visszaküldeni.
4.4. Megrendelő késedelmes fizetése esetén Tervező az esedékesség, illetőleg a tényleges pénzügyi teljesítés között eltelt napokra, napi kamatszámítással jogosult késedelmi kamatra. A késedelmi kamat mértéke megegyezik a Polgári Törvénykönyvben rögzített mindenkori késedelmi kamat mértékével.
4.5. Kötbérfizetési kötelezettség esetén Megrendelő csak a kötbér összegével csökkentett összegre kiállított számlát köteles elfogadni.
4.6. Tervező nem fizethet, illetve számolhat el a Szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
4.7. A fentieken túl Tervező a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét Megrendelő, számára megismerhetövé teszi és a Kbt. 125. § (5) bekezdése szerinti ügyletekről Megrendelőt haladéktalanul értesíti.
4.8. Megrendelő felhívja Tervező figyeimét arra, hogy alvállalkozói részére történő kifizetéseinél az Art. 36/A §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjakell eljárnia.
5.24.9. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében Tervező által a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki szerződés teljesítésében igénybe veendő alvállalkozók, szakemberek alkalmazására a teljesítésigazolástKbt. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok 128. § (aszfaltkeverék, bitumenemulzió2)-(4) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadásabekezdései irányadók.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Samples: Tervezésiszerződés
Számlázási és fizetési feltételek. 5.18.1 Kereskedő a fizetendő díjak vonatkozásában számlát bocsát ki. Vállalkozó A számlát Kereskedő az Eseti Megrendelések elszámolási időszakot követően akkor bocsátja ki, amikor a teljes elszámolási időszak tekintetében rendelkezik a számla elkészítéséhez szükséges adatokkal (várhatóan az elszámolási időszakot követő 10 naptári napon belül). Az elszámolási időszak idősoros felhasználási helyek esetében 1 hónap, profilos felhasználási helyek tekintetében egy év, vagy egy negyedév, a Kereskedő azonban jogosult havonta részszámlákat kibocsátani. A számla fizetési határideje a számlán megjelölt határnap. Kereskedő a vonatkozó számláját posta és/vagy futár útján küldi meg Felhasználó részére, illetve azt Felhasználó elektronikus úton is megtekintheti, amennyiben az elektronikus számlakezelési rendszerhez csatlakozott. A Kereskedő által kiállított számla a 2. sz. függelékben meghatározott tevékenységek ellenértékét is tartalmazhatja, az ott meghatározott tevékenység végzése esetén.
8.2 Felhasználó tudomásul veszi, hogy az elszámoló számla kibocsátása nem minden esetben esik egybe a Szerződés lejártával. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy abban az esetben, ha a jelen Szerződés megkötésekor vagy a Szerződés megszűnésekor a fogyasztásmérő állásának megállapítása nem az elosztói engedélyes általi leolvasással történt, úgy a Kereskedő jogosult az elosztói engedélyestől kapott leolvasási értékek alapján a Mennyiségi Eltérésnek a Szerződés hatálya alatti időarányos részére eső díjat a Felhasználónak a Szerződés megszűnését követően is kiszámlázni.
8.3 Felhasználó a számlákat banki átutalással köteles megfizetni. Fizetésnek az a nap számít, amelyen Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti munkálatok befejezését összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, Megrendelő maradéktalanul jóváírásra kerül. Profil elszámolású felhasználó a számlákat a Szerződésben meghatározott módon köteles megfizetni. A választható fizetési módokról a Kereskedő Üzletszabályzata rendelkezik. Amennyiben a Felhasználó külön kéri, lehetőség van készpénz-átutalási megbízással (postai csekkel) fizetni, ezért a Kereskedő jogosult külön díjat szedni. Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. Pénzintézeti – csoportos beszedési megbízás – alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a kötelezett bankszámláját a terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. Bankszámlák közötti elszámolás útján teljesített fizetést – a Felek eltérő megegyezése hiányában – akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget – bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően – maradéktalanul a jogosult bankszámláján jóváírták. A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai készpénz-átutalási megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták.
8.4 Amennyiben a Felek úgy állapodnak meg, hogy a Kereskedő jogosult követeléseit a Felhasználó számlájára vonatkozó azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) útján érvényesíteni, Felhasználó köteles a Kereskedőt a Kereskedő bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszámával együtt – a Felhasználó bankszámlája terhére azonnali - értékhatártól és gyakoriságtól függetlenül – beszedési megbízás benyújtására jogosult személyként bejelenteni és nyilvántartani a Felhasználó bankszámláját vezető hitelintézetnél (felhatalmazó levél) mindaddig, amíg a Felhasználó a Szerződés feltételei értelmében fennálló kötelezettségeit maradéktalanul nem teljesítette. Amennyiben a Xxxxx a fentiek szerint azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) alkalmazásában állapodtak meg, a Kereskedő a számlák Felhasználó általi vélelmezett kézhezvételét követően vagy esedékességkor jogosult az azonnali beszedési megbízást benyújtani, és érvényesíteni. A Felhasználó köteles – a Felhasználót a Szerződés feltételei értelmében terhelő összes kötelezettség kiegyenlítéséig – gondoskodni arról, hogy a Kereskedő számláinak összege esedékességkor a beszedési megbízással érintett bankszámláin rendelkezésre álljon. Fizetésnek az a nap számít, amelyen a Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, maradéktalanul jóváírásra kerül.
8.5 A Szerződésben vagy e nélkül, külön kötött fizetési megállapodásban a Felhasználótól különböző, harmadik személy (a továbbiakban: Fizető) is vállalhatja a felhasznált, valamint a szerződött, illetve vételezett villamosenergia árának (díjának) és az egyéb járulékos kötelezettségeknek (pl. ÁFA, általános rendszerhasználati díjak, késedelmi kamat, eljárási költség, kártérítés, VET 147. § szerinti pénzeszközök) megfizetését, amennyiben ebben a Kereskedővel megállapodik. A Fizető és a Felhasználó – a Felek megállapodásának megfelelően – tartósan vagy időlegesen is lehet eltérő. A villamosenergia vételezés díjának megfizetéséért a Felhasználó és a Fizető egyetemlegesen felelősek.
8.6 Késedelmes fizetés esetén a Kereskedő jogosult késedelmi kamatot követelni, amelynek mértéke a Ptk. 6:155. §-ban meghatározott mértékű.
8.7 Felek rögzítik, hogy a Szerződés alapján egymással szemben fennálló egynemű és lejárt követeléseikkel szemben – az Üzletszabályzat 18.6 pontjában foglalt rendelkezésén túl – nem számíthatnak be követelést. Ha a Felhasználó jóhiszeműen vitatja egy számla helyességét, a Fél köteles a vonatkozó számla fizetési határidejéig vagy azt megelőzően írásban ismertetni azon okokat, amelyek alapján a számla helyességét vitatja. A vitatás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a vitatott összeg kifizetése mégsem volt esedékes, a megállapított és mindkét fél által elfogadott összeget, annak kamataival együtt, amelynek mértéke megegyezik a mindenkori jegybanki alapkamattal, Kereskedő a Felhasználó részére visszautalja.
8.8 Ha bebizonyosodik, hogy a hálózati engedélyesek által a teljesítés igazolására feljogosított személy Kereskedő rendelkezésére bocsátott, vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjána Kereskedő rendelkezésére álló vételezési adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy Kereskedő jogosult és köteles az Elosztói Szabályzatban, az esetleges illetékes Elosztói Engedélyes Üzletszabályzatában, illetve a Felhasználó hálózathasználati szerződésében a hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult mérés elszámolására vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően a valós vételezési adatoknak megfelelően helyesbíteni a számláit és/vagy új számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónakkibocsátani. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaegyik Felet sem terheli kamatfizetési kötelezettség.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Trading Business Rules
Számlázási és fizetési feltételek. 5.18.1 Kereskedő a fizetendő díjak vonatkozásában számlát bocsát ki. Vállalkozó A számlát Kereskedő az Eseti Megrendelések elszámolási időszakot követően akkor bocsátja ki, amikor a teljes elszámolási időszak tekintetében rendelkezik a számla elkészítéséhez szükséges adatokkal (várhatóan az elszámolási időszakot követő 10 naptári napon belül). Az elszámolási időszak idősoros felhasználási helyek esetében 1 hónap, profilos felhasználási helyek tekintetében egy év, vagy egy negyedév, a Kereskedő azonban jogosult havonta részszámlákat kibocsátani. A számla fizetési határideje a számlán megjelölt határnap. A Kereskedő a Szerződéses Díjról a számlát a hatályos számviteli és adójogi jogszabályokban rögzített tartalommal, – a felhasználó választása szerint – elektronikus vagy papír alapú formában, forintban történő fizetés esetén egész forintra kerekített összegre állítja ki. A Kereskedő által kiállított számla a 2. sz. függelékben meghatározott tevékenységek ellenértékét is tartalmazhatja, az ott meghatározott tevékenység végzése esetén.
8.2 Felhasználó tudomásul veszi, hogy az elszámoló számla kibocsátása nem minden esetben esik egybe a Szerződés lejártával. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy abban az esetben, ha a jelen Szerződés megkötésekor vagy a Szerződés megszűnésekor a fogyasztásmérő állásának megállapítása nem az elosztói engedélyes általi leolvasással történt, úgy a Kereskedő jogosult az elosztói engedélyestől kapott leolvasási értékek alapján a Mennyiségi Eltérésnek a Szerződés hatálya alatti időarányos részére eső díjat a Felhasználónak a Szerződés megszűnését követően is kiszámlázni.
8.3 Felhasználó a számlákat banki átutalással köteles megfizetni. Fizetésnek az a nap számít, amelyen Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti munkálatok befejezését összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, Megrendelő maradéktalanul jóváírásra kerül. Profil elszámolású felhasználó a számlákat a Szerződésben meghatározott módon köteles megfizetni. A választható fizetési módokról a Kereskedő Üzletszabályzata rendelkezik. Amennyiben a Felhasználó külön kéri, lehetőség van készpénz-átutalási megbízással (postai csekkel) fizetni, ezért a Kereskedő jogosult külön díjat szedni. Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. Pénzintézeti – csoportos beszedési megbízás – alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a kötelezett bankszámláját a terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. Bankszámlák közötti elszámolás útján teljesített fizetést – a Felek eltérő megegyezése hiányában – akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget – bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően – maradéktalanul a jogosult bankszámláján jóváírták. A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai készpénz-átutalási megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták.
8.4 Amennyiben a Felek úgy állapodnak meg, hogy a Kereskedő jogosult követeléseit a Felhasználó számlájára vonatkozó azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) útján érvényesíteni, Felhasználó köteles a Kereskedőt a Kereskedő bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszámával együtt – a Felhasználó bankszámlája terhére azonnali - értékhatártól és gyakoriságtól függetlenül – beszedési megbízás benyújtására jogosult személyként bejelenteni és nyilvántartani a Felhasználó bankszámláját vezető hitelintézetnél (felhatalmazó levél) mindaddig, amíg a Felhasználó a Szerződés feltételei értelmében fennálló kötelezettségeit maradéktalanul nem teljesítette. Amennyiben a Xxxxx a fentiek szerint azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) alkalmazásában állapodtak meg, a Kereskedő a számlák Felhasználó általi vélelmezett kézhezvételét követően vagy esedékességkor jogosult az azonnali beszedési megbízást benyújtani, és érvényesíteni. A Felhasználó köteles – a Felhasználót a Szerződés feltételei értelmében terhelő összes kötelezettség kiegyenlítéséig – gondoskodni arról, hogy a Kereskedő számláinak összege esedékességkor a beszedési megbízással érintett bankszámláin rendelkezésre álljon. Fizetésnek az a nap számít, amelyen a Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, maradéktalanul jóváírásra kerül.
8.5 A Szerződésben vagy e nélkül, külön kötött fizetési megállapodásban a Felhasználótól különböző, harmadik személy (a továbbiakban: Fizető) is vállalhatja a felhasznált, valamint a szerződött, illetve vételezett villamosenergia árának (díjának) és az egyéb járulékos kötelezettségeknek (pl. ÁFA, általános rendszerhasználati díjak, késedelmi kamat, eljárási költség, kártérítés, VET 147. § szerinti pénzeszközök) megfizetését, amennyiben ebben a Kereskedővel megállapodik. A Fizető és a Felhasználó – a Felek megállapodásának megfelelően – tartósan vagy időlegesen is lehet eltérő. A villamosenergia vételezés díjának megfizetéséért a Felhasználó és a Fizető egyetemlegesen felelősek.
8.6 Késedelmes fizetés esetén a Kereskedő jogosult késedelmi kamatot követelni, amelynek mértéke a Ptk. 6:155. §-ban meghatározott mértékű.
8.7 Felek rögzítik, hogy a Szerződés alapján egymással szemben fennálló egynemű és lejárt követeléseikkel szemben – az Üzletszabályzat 18.6 pontjában foglalt rendelkezésén túl – nem számíthatnak be követelést. Ha a Felhasználó jóhiszeműen vitatja egy számla helyességét, a Fél köteles a vonatkozó számla fizetési határidejéig vagy azt megelőzően írásban ismertetni azon okokat, amelyek alapján a számla helyességét vitatja. A vitatás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a vitatott összeg kifizetése mégsem volt esedékes, a megállapított és mindkét fél által elfogadott összeget, annak kamataival együtt, amelynek mértéke megegyezik a mindenkori jegybanki alapkamattal, Kereskedő a Felhasználó részére visszautalja.
8.8 Ha bebizonyosodik, hogy a hálózati engedélyesek által a teljesítés igazolására feljogosított személy Kereskedő rendelkezésére bocsátott, vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjána Kereskedő rendelkezésére álló vételezési adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy Kereskedő jogosult és köteles az Elosztói Szabályzatban, az esetleges illetékes Elosztói Engedélyes Üzletszabályzatában, illetve a Felhasználó hálózathasználati szerződésében a hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult mérés elszámolására vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően a valós vételezési adatoknak megfelelően helyesbíteni a számláit és/vagy új számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónakkibocsátani. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaegyik Felet sem terheli kamatfizetési kötelezettség.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Trading Business Rules
Számlázási és fizetési feltételek. 5.18.1 Kereskedő a fizetendő díjak vonatkozásában számlát bocsát ki. Vállalkozó A számlát Kereskedő az Eseti Megrendelések elszámolási időszakot követően akkor bocsátja ki, amikor a teljes elszámolási időszak tekintetében rendelkezik a számla elkészítéséhez szükséges adatokkal (várhatóan az elszámolási időszakot követő 10 naptári napon belül). Az elszámolási időszak idősoros felhasználási helyek esetében 1 hónap, profilos felhasználási helyek tekintetében egy év, vagy egy negyedév, a Kereskedő azonban jogosult havonta részszámlákat kibocsátani. A számla fizetési határideje a számlán megjelölt határnap. Kereskedő a vonatkozó számláját posta és/vagy futár útján küldi meg Felhasználó részére, illetve azt Felhasználó elektronikus úton is megtekintheti, amennyiben az elektronikus számlakezelési rendszerhez csatlakozott. A Kereskedő által kiállított számla a 2. sz. függelékben meghatározott tevékenységek ellenértékét is tartalmazhatja, az ott meghatározott tevékenység végzése esetén.
8.2 Felhasználó tudomásul veszi, hogy az elszámoló számla kibocsátása nem minden esetben esik egybe a Szerződés lejártával. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy abban az esetben, ha a jelen Szerződés megkötésekor vagy a Szerződés megszűnésekor a fogyasztásmérő állásának megállapítása nem az elosztói engedélyes általi leolvasással történt, úgy a Kereskedő jogosult az elosztói engedélyestől kapott leolvasási értékek alapján a Mennyiségi Eltérésnek a Szerződés hatálya alatti időarányos részére eső díjat a Felhasználónak a Szerződés megszűnését követően is kiszámlázni.
8.3 Felhasználó a számlákat banki átutalással köteles megfizetni. Fizetésnek az a nap számít, amelyen Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti munkálatok befejezését összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, Megrendelő maradéktalanul jóváírásra kerül. Profil elszámolású felhasználó a számlákat a Szerződésben meghatározott módon köteles megfizetni. A választható fizetési módokról a Kereskedő Üzletszabályzata rendelkezik. Amennyiben a Felhasználó külön kéri, lehetőség van készpénz-átutalási megbízással (postai csekkel) fizetni, ezért a kereskedő jogosult külön díjat szedni. Bankkártyával történő fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha az elfogadó bank a teljesítést a POS terminálon keresztül visszaigazolja. Pénzintézeti – csoportos beszedési megbízás – alapján teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, ha a kötelezett bankszámláját a terhelési napon a megbízás összegével megterhelték. Bankszámlák közötti elszámolás útján teljesített fizetést – a Felek eltérő megegyezése hiányában – akkor kell teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget – bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően – maradéktalanul a jogosult bankszámláján jóváírták. A készpénzben (a Kereskedő által kibocsátott postai készpénz-átutalási megbízáson) teljesített fizetést akkor kell megtörténtnek tekinteni, amikor a befizetett összeget a jogosult bankszámláján jóváírták.
8.4 Amennyiben a Felek úgy állapodnak meg, hogy a Kereskedő jogosult követeléseit a Felhasználó számlájára vonatkozó azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) útján érvényesíteni, Felhasználó köteles a Kereskedőt a Kereskedő bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszámával együtt - a Felhasználó bankszámlája terhére azonnali értékhatártól és gyakoriságtól függetlenül - beszedési megbízás benyújtására jogosult személyként bejelenteni és nyilvántartani a Felhasználó bankszámláját vezető hitelintézetnél (felhatalmazó levél) mindaddig, amíg a Felhasználó a jelen Szerződés feltételei értelmében fennálló kötelezettségeit maradéktalanul nem teljesítette. Amennyiben a Xxxxx a fentiek szerint azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) alkalmazásában állapodtak meg, a Kereskedő a számlák Felhasználó általi vélelmezett kézhezvételét követően vagy esedékességkor jogosult az azonnali beszedési megbízást benyújtani, és érvényesíteni. A Felhasználó köteles - a Felhasználót a jelen Szerződés feltételei értelmében terhelő összes kötelezettség kiegyenlítéséig - gondoskodni arról, hogy a Kereskedő számláinak összege esedékességkor a beszedési megbízással érintett bankszámláin rendelkezésre álljon. Fizetésnek az a nap számít, amelyen a Kereskedő bankszámlájára a számla szerinti összeg bármely köztes banki tranzakció összegének levonását követően, maradéktalanul jóváírásra kerül.
8.5 A jelen Szerződésben vagy e nélkül, külön kötött fizetési megállapodásban a Felhasználótól különböző, harmadik személy (a továbbiakban: fizető) is vállalhatja a felhasznált, valamint a szerződött, illetve vételezett villamosenergia árának (díjának) és az egyéb járulékos kötelezettségeknek (pl. ÁFA, általános rendszerhasználati díjak, késedelmi kamat, eljárási költség, kártérítés, VET 147. § szerinti pénzeszközök) megfizetését, amennyiben ebben a Kereskedővel megállapodik. A fizető és a Felhasználó - a felek megállapodásának megfelelően - tartósan vagy időlegesen is lehet eltérő. A villamosenergia vételezés díjának megfizetéséért a felhasználó és a fizető egyetemlegesen felelősek.
8.6 Késedelmes fizetés esetén a Kereskedő jogosult késedelmi kamatot követelni, amelynek mértéke a Ptk. 6:155. §-ban meghatározott mértékű.
8.7 Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés alapján egymással szemben fennálló egynemű és lejárt követeléseikkel szemben nem számíthatnak be követelést. Ha a Felhasználó jóhiszeműen vitatja egy számla helyességét, a Fél köteles a vonatkozó számla fizetési határidejéig vagy azt megelőzően írásban ismertetni azon okokat, amelyek alapján a számla helyességét vitatja. A vitatás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a vitatott összeg kifizetése mégsem volt esedékes, a megállapított és mindkét fél által elfogadott összeget, annak kamataival együtt, amelynek mértéke megegyezik a mindenkori jegybanki alapkamattal, Kereskedő a Felhasználó részére visszautalja.
8.8 Ha bebizonyosodik, hogy a hálózati engedélyesek által a teljesítés igazolására feljogosított személy Kereskedő rendelkezésére bocsátott vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapjána Kereskedő rendelkezésére álló vételezési adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy Kereskedő jogosult és köteles az Elosztói Szabályzatban, az esetleges illetékes Elosztói Engedélyes Üzletszabályzatában illetve a Felhasználó hálózathasználati szerződésében a hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult mérés elszámolására vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően, a valós vételezési adatoknak megfelelően helyesbíteni a számláit és/vagy új számlát kiállítani. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónakkibocsátani. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolását. Ezen igazolás hiányában Megrendelő a nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjaegyik Felet sem terheli kamatfizetési kötelezettség.
5.2. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevél, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményeknek, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosult.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Számlázási és fizetési feltételek. 5.18.1. Vállalkozó Szerződő felek megállapodnak, hogy a jogosult fél az Eseti Megrendelések szerinti munkálatok befejezését követőenirányadó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a szerződés III számú melléklete szerint meghatározott, Megrendelő által a teljesítés igazolására feljogosított személy profil elszámolású felhasználási helyeken valamint a távleolvasott, negyedórás terhelési görbe szerint elszámolt felhasználási helyek fogyasztásait külön-külön számla vagy személyek által kiállított teljesítésigazolás alapján, gyűjtőszámla - kötelezett fél részére történő benyújtásával érvényesíti a jelen szerződés alapján bármely jogcímen járó összeggel kapcsolatos jogait. Ennek megfelelően az esetleges hibás teljesítés miatt szükségessé váló javítások igazolt elvégzését követően jogosult számlát kiállítanialábbi alpontokban rögzített számlázási és fizetési feltételek a Kereskedőnek a jelen szerződés alapján felmerülő fizetési kötelezettsége teljesítésére is irányadóak.
8.2. A hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról Kereskedő a számlákat havi gyakorisággal a Felhasználó azonosító adataiban szereplő székhelyére címezve küldi meg, tértivevényes vagy ajánlott postai küldeményként, vagy futárszolgálat útján. A Kereskedő tájékoztatásul a számlázás alapjául szolgáló tételeket, valamennyi számlaelemet azonos tartalommal rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó Eseti Megrendelések esetén Megrendelő az építési beruházásokrészletezettséggel a kiállítással egyidejűleg elektronikus úton is megküldi a Felhasználó részére, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015de a számla kézhezvételének időpontja a postai úton kézbesített számla megérkezése a Felhasználóhoz. (X. 30Ezen tájékoztatás elektronikus számlának nem minősül). Az elektronikus számlamelléklet egyértelműen beazonosítható kell, hogy legyen a hozzá tartozó számlaösszesítő vagy gyűjtőszámla sorszámához viszonyítottan, tehát az elektronikus számlamelléklet fájl nevében szerepelnie kell a számlaösszesítő sorszámának.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak szerint jár el, és a (2) bekezdés alapján – egyenlő időszakonként- legalább 4 számla benyújtására ad lehetőséget Vállalkozónak. Ilyen esetben a pontos számlázási időszakokat vagy kivitelezési szakaszokat a Felek az Eseti Megrendelésben rögzítik
8.3. A teljesítés igazolásához Megrendelő kérheti az adott munka elvégzésekor beépített anyagok tulajdonjogának igazolásátFelhasználó a Kereskedő által benyújtott számlákat magyar forintban (HUF) egyenlíti ki, a számlán feltüntetett bankszámla számra történő átutalással. Ezen igazolás hiányában Megrendelő Fizetési határidő: a számla kiállításától számított 30 naptári nap. A jelen szerződésből származó bármilyen kötelezettség pénzügyi teljesítéséhez kapcsolható bármilyen banki díjat és költséget a Felhasználónak kell állnia. Ez a Kereskedőre semmilyen esetben nem igazolt anyagok értékének megtérítését megtagadhatjahárítható át.
5.28.4. A Megrendelő az Eseti Megrendelés tekintetében jelen szerződés alapján fizetendő minden számla pénzügyi teljesítése - a sikeres átadás-átvételi eljárásról kiállított jegyzőkönyv alapján állítja ki a teljesítésigazolást. A teljesítésigazolás feltétele aszfaltkeverő telep által kiállított mérlegjegy vagy szállítólevélkötelezően alkalmazandó jogszabályok, a beépített anyagok (aszfaltkeverék, bitumenemulzió) teljesítménynyilatkozatai, a felmérési napló műszaki ellenőr által aláírt példánya, valamint a bontott aszfalt elhelyezését igazoló hulladéklerakó által kiállított befogadó nyilatkozat és mérlegjegy Megrendelő részére történő átadása.
5.3. Vállalkozó valamennyi Eseti Megrendelés vonatkozásában számla benyújtására a munka a jogszabályi előírásoknak és/vagy hatósági követelményekneka jelen szerződés eltérő rendelkezése illetve a Felek eltérő írásbeli megállapodása hiányában - mentes mindennemű beszámítástól (levonástól vagy visszatartástól) vagy viszontkeresettől. Mindez nem érinti Feleknek a Ptk. és Pp. szabályain alapuló beszámítási, illetve a Megrendelő által előírt formának mindenben megfelelő dokumentáció Megrendelő részére történő átadása után, a műszaki ellenőr által jóváhagyott teljesítésigazolás birtokában jogosultviszontkereseti jogát.
5.4. A kiállított számlán feltüntetett teljesítési időpont meg kell, hogy egyezzen a teljesítésigazolásban feltüntetett teljesítés időpontjával.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Supply Agreement