Tájékoztatás, együttműködés mintaszakaszok
Tájékoztatás, együttműködés. 2.1. A Felek kötelesek a szerződéskötési tárgyalások alatt, a szerződés megkötésénél, fennállása alatt és megszüntetése során együttműködni és tájékoztatni egymást a szerződést érintő lényeges körülményekről. A fél nem hivatkozhat a tájékoztatási kötelezettség megsértésére olyan jogokkal, tényekkel és adatokkal kapcsolatban, amelyeket ismert, vagy közhiteles nyilvántartásból vagy más forrásból ismernie kellett.
2.2. A Bank, vagy adott esetben a Bank képviseletében eljáró közvetítő a szerződés megkötését megelőzően az Ügyfél részére felvilágosítást ad, amely alapján az Ügyfél felmérheti, hogy az igénybe venni tervezett Hitel, Kölcsön megfelel-e az igényeinek és a pénzügyi teljesítőképességének. Ennek során a Bank, vagy a Bank képviseletében eljáró közvetítő az Ügyfél rendelkezésére bocsátja a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat annak érdekében, hogy az Ügyfél megalapozott döntést hozhasson a szerződés esetleges megkötése tekintetében. A felvilágosítás minden esetben kiterjed a Hitel, Kölcsön legfontosabb jellemzőire, az Ügyfél pénzügyi helyzetére gyakorolt hatására és a fizetés elmulasztásának következményeire, így különösen a késedelmi kamatra, a Hitel felmondására és adott esetben biztosítékok érvényesítésére. A Bank a felvilágosítást tömör és informatív módon úgy nyújtja, hogy az az Ügyfél számára érthető és áttekinthető legyen. A felvilágosítás reprezentatív példákkal ábrázolt módon mutatja be az Ügyfél számára, hogy a hitelfelvétel törlesztése a jövedelmi viszonyaihoz, illetve annak esetleges változásához képest milyen terhet jelent, és hogy a törlesztés során milyen további kockázatokkal kell számolnia, ideértve a kamat- és az árfolyamkockázatot is.
2.3. A Bank, vagy adott esetben a Bank képviseletében eljáró közvetítő, azt megelőzően, hogy az Ügyfelet bármilyen hitel-, kölcsönszerződés vagy ajánlat kötné, kellő időben papíron vagy más tartós adathordozón – az Ügyfél által megadott információk alapján szóba jöhető hiteltermék tekintetében – megadja az Ügyfél részére azokat az adatokat, amelyek a szerződés megkötése tekintetében megalapozott fogyasztói döntéshozatal érdekében, a különböző hitel- és kölcsönszerződésekre vonatkozó ajánlatok összehasonlításához szükségesek. Ha a hitel-, kölcsönszerződés megkötése távértékesítés keretében, olyan távközlő eszköz útján történik, amely a jelen pont szerinti előzetes tájékoztatást nem teszi lehetővé, a Bank a tájékoztatást a hitel-, kölcsönszerződés megkötését követően haladéktalanu...
Tájékoztatás, együttműködés a.) A Lízingbeadó és a Lízingbevevő a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül köteles értesíteni a közöttük lévő üzleti kapcsolattartás szempontjából jelentős körülményekről, tényekről. A Lízingszerződés teljesítése szempontjából lényeges körülmény - így különösen az értesítési cím, a fizetőképesség, vagyoni helyzet, munkahely stb. - változásáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül tartoznak értesíteni. E kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli.
b.) A Lízingbevevő köteles megadni minden, a közöttük létrejövő jogügylettel összefüggő adatot és felvilágosítást, amelyet a Lízingbeadó döntéséhez, a jogügylet, vagy a Lízingbevevő megítéléséhez szükségesnek tart, így különösen köteles a Lízingbeadó rendelkezésére bocsátani az ügyfél azonosításhoz szükséges adatokat, okmányokat, jövedelemigazolást, fizetési kötelezettségek teljesítését igazoló számlákat, bizonylatokat, és hozzájárul ahhoz, hogy a Lízingbeadó megvizsgálja, és leellenőrizze azokat.
Tájékoztatás, együttműködés. 2.1.1. A Bank és az Ügyfél a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást haladéktalanul értesítik az ügylet szempontjából jelentős körülményekről, tényekről, az ügylettel összefüggő egymáshoz intézett kérdésekre idejében válaszolnak, valamint késedelem nélkül felhívják egymás figyelmét az esetleges változásokra, tévedésekre és mulasztásokra. A Felek ily módon értesítik egymást elnevezésük, címük, képviselőjük megváltozásáról, valamint a személyüket, jogi státusukat érintő minden egyéb változásról. Ezen kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó Felet terheli.
2.1.2. Amennyiben az Ügyfél által a Banktól várt valamely értesítés, különösen, ha a fizetési megbízás teljesítésére, illetve pénzkövetelés jóváírására vonatkozik, a szokásos postai idő elteltével nem érkezett meg, és az Ügyfél a szokásos postai idő eltelte után 15 napon belül a Bankot nem értesíti, ezen mulasztás következményei Ügyfelet terhelik.
2.1.3. Bármelyik fél jogosult úgy tekinteni, hogy a másik fél tudomásul vette, és elfogadta az értesítésben foglaltakat, ha arra 15 naptári napon belül nem érkezett észrevétel vagy kifogás.
2.1.4. Az Ügyfél a Bankkal kötött szerződések alapján fennálló követeléseit - a Bank előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül - harmadik személy részére nem ruházhatja át.
Tájékoztatás, együttműködés. A Porsche Finance és az Ügyfél a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül értesítik az ügylet szempontjából jelentős körülményekről, tényekről; az ügylettel összefüggő, egymáshoz intézett kérdésekre idejében válaszolnak; haladéktalanul felhívják egymás figyelmét az esetleges változásokra, tévedésekre és mulasztásokra. A felek haladéktalanul értesítik egymást elnevezésük, címük, valamint a személyüket érintő minden egyéb változásról. Ezen kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. A Porsche Finance az alábbi módokon tarthat kapcsolatot az Ügyféllel: − írásban: postai levélben, e-mailben, elektronikus szolgáltatási szerződés esetében a mindenkori ilyen szerződésekre vonatkozó értesítési szabályok szerint, hirdetmény útján vagy az Ügyfélportálon keresztül, − szóban: telefonon, személyesen a Porsche Finance székhelyén és ügyfélforgalom előtt nyitva álló helyiségében. Az Ügyféllel elektronikus úton való kapcsolattartásra kizárólag az Ügyfél ilyen tartalmú nyilatkozata esetén kerülhet sor. Az Ügyfél kérelmére elektronikusan kiállított számlák/fizetési értesítők kizárólag elektronikus módon kerülnek megküldésre az Ügyfélnek. Az Ügyfél köteles megadni az ügylettel összefüggő valamennyi adatot és felvilágosítást, amelynek ismeretét a Porsche Finance a döntéséhez, az ügylet, vagy az Ügyfél megítéléséhez szükségesnek tartja. Az Ügyfelet együttműködési kötelezettség terheli a tekintetben, hogy amennyiben Porsche Finance-től a várt fizetési értesítés, kérelmének elbírálására vagy panaszára adott válaszlevél határidőben nem érkezett meg, a Porsche Finance-t értesíti az adott értesítés kézhezvételének elmaradásáról. Ha a Porsche Finance az Ügyfél megbízása alapján köteles átvenni vagy továbbítani okmányokat, azokat csak abból a szempontból vizsgálja, hogy megfelelnek-e a megbízásban foglaltaknak. A Porsche Finance azonban nem felel az okmányok eredetiségéért, érvényességéért, azok tartalmáért. Az okmányok kiszolgáltatása és fizetés esetén a Porsche Finance annak teljesít, akit iratainak megvizsgálása alapján az okmányok, illetve a fizetés elfogadására jogosultnak tart. A Porsche Finance a pénzügyi intézménytől elvárható gondossággal vizsgálja a személyazonosság, a meghatalmazás igazolására bemutatott okmányokat. Ezek valódiságáért, illetőleg hamis vagy hamisított voltának gondos vizsgálata melletti fel nem ismerhetőségéért nem vállal felelősséget. Folyamatos pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződések esetébe...
Tájékoztatás, együttműködés. 2.1 A Felek kötelesek a szerződéskötési tárgyalások alatt, a szerződés megkö- tésénél, fennállása alatt és megszüntetése során együttműködni és tájé- koztatni egymást a szerződést érintő lényeges körülményekről. A fél nem hivatkozhat a tájékoztatási kötelezettség megsértésére olyan jogokkal, tényekkel és adatokkal kapcsolatban, amelyeket ismert, vagy közhiteles nyilvántartásból vagy más forrásból ismernie kellett.
Tájékoztatás, együttműködés. 2.1.1. A Bank és az Ügyfél a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást haladéktalanul értesítik az ügylet szempontjából jelentős körülményekről, tényekről, az ügylettel összefüggő egymáshoz intézett kérdésekre idejében válaszolnak, valamint késedelem nélkül felhívják egymás figyelmét az esetleges változásokra, tévedésekre és mulasztásokra. A Felek ily módon értesítik egymást elnevezésük, címük, képviselőjük megváltozásáról, valamint a személyüket, jogi státusukat érintő minden egyéb változásról. Ezen kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó Felet terheli.
2.1.2. Amennyiben az Ügyfél által a Banktól várt valamely értesítés, különösen, ha a fizetési megbízás teljesítésére, illetve pénzkövetelés jóváírására vonatkozik, a szokásos postai idő elteltével nem érkezett meg, és az Ügyfél a szokásos postai idő eltelte után 15 napon belül a Bankot nem értesíti, ezen mulasztás következményei Ügyfelet terhelik.
Tájékoztatás, együttműködés. 8.1. A Bank – amennyiben jogszabály és jelen üzletszabályzat eltérően nem rendelkezik – a jelen üzletszabályzat szerinti közvetlen, vagy közvetett értesítési, tájékoztatási, rendelkezésre bocsátási, közlési, küldési, kiadási, felszólítási, kézbesítési kötelezettségének papíron, tartós adathordozón, postai úton, vagy elektronikus úton is jogosult eleget tenni. A Bank részéről közvetlen vagy közvetett értesítésnek, tájékoztatásnak, rendelkezésre bocsátásnak, közlésnek, küldésnek, kiadásnak, felszólításnak, kézbesítésnek minősül különösen: • a postai úton, levélben történő értesítés (a Bank az Adós részére szóló iratokat nem köteles ajánlottan vagy tértivevénnyel postára adni), • a számlakivonaton, illetve hitel értesítőn történő értesítés (postai, illetve elektronikus), • az Adós által megadott e-mail értesítési címre történő elektronikus levél küldés, az Adóssal folytatott, a Bank által rögzített telefonbeszélgetés, • az Adós által megadott – magyarországi – értesítési telefonszámra történő SMS üzenet küldés, • az OTPdirekt Szolgáltatáson keresztül történő üzenetküldés. A 2020. évi LVIII. törvény szerinti fizetési moratórium esetén a fizetési moratórium időtartama alatt a Hitelező a moratórium alatt meg nem fizetett tőke-, kamat- és díjtartozás összegéről havi rendszerességgel tájékoztatja ügyfeleit. A tájékoztatás levélben, illetve OTPdirekt szerződéssel rendelkező ügyfelek esetén pedig az OTPdirekt felületre küldött elektronikus üzenet útján történik meg.
8.2. A Bank a telefonon történő megkereséseket a kölcsönigénylő nyomtatványon feltüntetett, illetve utóbb írásban bejelentett, vagy az Adós által egyéb módon megadott telefonszámokon kezdeményezi. Az adatkezelés célja elsősorban az általános kapcsolattartás, különösen a figyelemfelhívás az elmaradt kötelezettségek teljesítésére. További adatkezelési célokra vonatkozóan az Általános Üzletszabályzat mellékletét képező Általános Adatvédelmi Tájékoztató, illetve a jelen üzletszabályzatot kiegészítő Adatkezelési Tájékoztató tartalmaz tájékoztatást. Az adósok egyetemleges kötelezettségvállalására tekintettel, a Bank bármelyik félhez intézett jognyilatkozatai a jogügyletben részt vevő valamennyi Adós tekintetében hatályosnak tekintendők.
Tájékoztatás, együttműködés. 10.1. A MORGAN Hitel és Faktor Zrt. a szerződéssel összefüggő értesítéseit, tájékoztatóit, felszólításait az Adós szerződésben megjelölt (címváltozás esetén az Adós által írásban bejelentett) levelezési címére küldi.
10.2. A MORGAN Hitel és Faktor Zrt. a telefonon történő megkereséseket a kölcsönigénylő nyomtatványon feltüntetett, illetve utóbb írásban bejelentett, vagy az Adós által egyéb módon megadott telefonszámokon kezdeményezi. Az adatkezelés célja általános kapcsolattartás, különösen a figyelemfelhívás az elmaradt kötelezettségek teljesítésére. Az adósok egyetemleges kötelezettségvállalására tekintettel, a MORGAN Hitel és Faktor Zrt. bármelyik félhez intézett jognyilatkozatai a jogügyletben részt vevő valamennyi Adós tekintetében hatályosnak tekintendők. Az Adósnak a MORGAN Hitel és Faktor Zrt.zal folytatott telefonbeszélgetései az Adós hozzájárulása alapján rögzítésre kerülnek. A MORGAN Hitel és Faktor Zrt. a rögzített telefonbeszélgetéseket csak az Adós és a MORGAN Hitel és Faktor Zrt. közötti vitás esetek rendezésére használhatja fel. Amennyiben az Adós a telefonbeszélgetések rögzítéséhez való hozzájárulást meg kívánja szüntetni, azt bármikor írásos nyilatkozatban, vagy a telefonbeszélgetés megkezdése előtt szóban megteheti.
10.3. Az Adós a kölcsönszerződés hatálya alatt köteles a MORGAN Zrt-t haladéktalanul tájékoztatni a szerződés teljesítése szempontjából minden jelentős tényről és körülményről, így különösen az Adósnak, a MORGAN Hitel és Faktor Zrt. tudomására hozott adataiban beálló változásról (például: cím-, telefonszám-, névváltozások).
10.4. A MORGAN Hitel és Faktor Zrt. az Adós részére szóló jognyilatkozatokat, értesítéseket és dokumentumokat (a továbbiakban együtt: iratok) arra a címre küldi meg, amelyet az Adós a Hitelező részére az Kölcsönkérelmi lapon megadott, illetőleg az értesítési cím megváltozása esetén a Hitelező részére írásban bejelentett. A Hitelező nem felel azért, ha a megadott név, cím pontatlansága miatt vagy más, a Hitelezőn kívül álló okból a kézbesítés elhúzódik vagy eredménytelen. A Hitelező jogosult, de nem köteles az iratokat az Adósnak, és/vagy az Adóstársnak, és/vagy más kötelezettnek a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő címére megküldeni.
10.5. A Hitelező az Adós részére szóló iratokat, a Kölcsönszerződés felmondása esetét kivéve nem köteles ajánlottan vagy tértivevénnyel postára adni.
10.6. Belföldi cím esetén a postára adást követő 5. külföldi cím esetén a postára adást követő 10. postai munkan...
Tájékoztatás, együttműködés. 8.1. A Bank – amennyiben jogszabály és jelen üzletszabályzat eltérően nem rendelkezik – a jelen üzletszabályzat szerinti közvetlen, vagy közvetett értesítési, tájékoztatási, rendelkezésre bocsátási, közlési, küldési, kiadási, felszólítási, kézbesítési kötelezettségének papíron, tartós adathordozón, postai úton, vagy elektronikus úton is jogosult eleget tenni. A Bank részéről közvetlen vagy közvetett értesítésnek, tájékoztatásnak, rendelkezésre bocsátásnak, közlésnek, küldésnek, kiadásnak, felszólításnak, kézbesítésnek minősül különösen:
8.2. A Bank a telefonon történő megkereséseket a kölcsönigénylő nyomtatványon feltüntetett, illetve utóbb írásban bejelentett, vagy az Adós által egyéb módon megadott telefonszámokon kezdeményezi. Az adatkezelés célja elsősorban az általános kapcsolattartás, különösen a figyelemfelhívás az elmaradt kötelezettségek teljesítésére. További adatkezelési célokra vonatkozóan az Általános Üzletszabályzat mellékletét képező Általános Adatvédelmi Tájékoztató, illetve a jelen üzletszabályzatot kiegészítő Adatkezelési Tájékoztató tartalmaz tájékoztatást. Az adósok egyetemleges kötelezettségvállalására tekintettel, a Bank bármelyik félhez intézett jognyilatkozatai a jogügyletben részt vevő valamennyi Adós tekintetében hatályosnak tekintendők.
