Utófelülvizsgálati eljárás mintaszakaszok

Utófelülvizsgálati eljárás. A szerződés és a vonatkozó jogszabályok szerint a Létesítmény szerződésnek való megfelelőségét az átadás-átvételi igazolás kiadását követő 12 hónap elteltével utó-felülvizsgálati eljárás keretében is meg kell vizsgálni. Az utófelülvizsgálati eljárás időpontjáról a Mérnök írásban értesíti a Vállalkozót a tervezett időpontot megelőzően legalább 60 nappal. Az utófelülvizsgálat során végzendő egyéb ellenőrzések és specifikus vizsgálatok körének meghatározása, illetve a mérések elvégzése a Mérnök, illetve a Megrendelő, szervezet feladata és felelőssége. Az utófelülvizsgálati eljárásról készített dokumentáció alapján a Mérnök állapítja meg a Létesítmény szerződés szerinti minőségét, a Vállalkozó esetleges garanciális kötelezettségeit, a fennálló hibákat, amelyet a Vállalkozó köteles kijavítani. Az utó-felülvizsgálatok során feltárt bárminemű nem megfelelést, hibát a Vállalkozó a Jótállás feltételei szerint köteles javítani.
Utófelülvizsgálati eljárás. Felek megállapodnak abban, hogy a sikeres Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás lezárástól számított három évig, évente egy alkalommal utófelülvizsgálati eljárást tartanak.
Utófelülvizsgálati eljárás. Felek megállapodnak abban, hogy a sikeres átadás-átvételi eljárás lezárástól számított egy év, kettő év és három év elteltével utófelülvizsgálati eljárást tartanak.
Utófelülvizsgálati eljárás. 12.1. A beruházói utófelülvizsgálati eljárás során feltárt hibajegyzék alapján a Vállalkozó eleget tesz garanciális kötelezettségeinek, így a kijavítási, hiánypótlási munkákat elvégzi megfelelő határidőre. 12.2. Amennyiben a vállalt határidőre a javítás nem teljesül, úgy a Megrendelő a határidő lejáratát követő 8 napon túl a jótállási garancia fedezet terhére a jelzett munkákat elvégezteti. 12.3. Az eljárás során megállapított és a Vállalkozó által elismert hibák kijavításának, illetőleg hiányok pótlásának megtörténtéről értesíteni kell a felelős műszaki vezetőt, aki a munkák elvégzését azok átvételével egyidejűleg igazolja.
Utófelülvizsgálati eljárás. 5.44. Felek megállapodnak abban, hogy a sikeres Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás lezárástól számított három évig, évente egy alkalommal utófelülvizsgálati eljárást tartanak. 5.45. Az utófelülvizsgálati eljárást a Megrendelő készíti elő és hívja meg arra a Vállalkozót. 5.46. Az utófelülvizsgálati eljárás célja, hogy a Felek megállapítsák az üzemeltetés során felmerült hibákat. 5.47. Az utófelülvizsgálati eljárás során végzett ellenőrzésekre Műszaki Átadás-átvételi Eljárás során végzett ellenőrzés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Az eljárásról Felek jegyzőkönyvet vesznek fel. 5.48. A Felek a jegyzőkönyvben rögzítik az utófelülvizsgálati eljárás során felvett hibákat és hiányosságokat, valamint azok kijavításának határidejét.
Utófelülvizsgálati eljárás. 28.1. Felek az Épület műszaki átadás-átvétel lezárásának e-jegyzőkönyvvel igazolt napjától számított 12. hónap elteltével utó-felülvizsgálati eljárást tartanak. Az utó-felülvizsgálati eljárást megelőzően a Megrendelő - a Tulajdonos bevonásával - köteles a hibákról és a hiányokról jegyzéket (hibajegyzék) összeállítani. Ebben fel kell sorolnia a hibákat és hiányokat, meg kell jelölnie a hibás (hiányzó) munkarészek értékét és az érvényesíteni kívánt jótállási/szavatossági igényeket. 28.2. Vállalkozó az eljárásra - a hibajegyzék megfelelő részének csatolásával – köteles meghívni mindazokat az Alvállalkozókat és egyéb közreműködőket (szállítókat, stb.) akiknek a jelenléte a Megrendelő által megküldött hibajegyzék alapján érdemi állásfoglalásához szükségesnek mutatkozik. Az ennek elmulasztása miatt felmerülő költségeket Vállalkozó viseli. 28.3. Az utó-felülvizsgálati eljárásról jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvhöz csatolni kell a hibajegyzéket, a jegyzőkönyvben pedig fel kell tüntetni a hibajegyzékben nem szereplő, az eljárás során észlelt hibákat és hiányokat, az azok által érintett Munka-rész értékét, továbbá a tulajdonosok, a Megrendelő jótállási/szavatossági igényeit. A Vállalkozónak a jegyzőkönyvben nyilatkoznia kell a jótállási/szavatossági igényekre, valamint a kijavítási, hiánypótlási határidőre, amely a 27.6 pont szerint. 28.4. Az eljárás során megállapított, és a Vállalkozó által elismert hibák kijavításának, illetőleg hiányok pótlásának megtörténtéről értesíteni kell a Megrendelőt, aki a munkák elvégzését, a Tulajdonossal közösen a munkák átvételével egyidejűleg igazolja. 28.5. Felek megállapodnak, hogy a fentiekkel megegyező eljárási rendben és kötelezettségek mellett ismételt utó-felülvizsgálatot tartanak a 28.1. pont szerint az Épület műszaki átadás-átvételi időponttól számított 24. hónap és 35. hónap elteltével. 28.6. A Vállalkozó által a 30. fejezet szerint szolgáltatott jótállási és szavatossági biztosíték – a Szerződés értelmében esetleg meghosszabbodott - jótállási idő lejártát követő 15 napon belül a Vállalkozónak kiadásra kerül, a jótállás/szavatosság keretében felhasznált összeggel történő elszámolás mellett. Felek megállapodnak, hogy jótállási és szavatossági bankgarancia szolgáltatása esetén, amennyiben a bankgarancia lehívására nyitva álló határidő utolsó napját megelőző 5. munkanapon, vagy későbbi határidőben a Vállalkozó részéről még el nem végzett, lejárt határidejű, jótállási, szavatossági kötelezettség áll fenn, úgy a Megre...
Utófelülvizsgálati eljárás. Felek megállapodnak abban, hogy a műszaki átadás-átvételi eljárást követően, a 2018. éves fűtési időszak elején 7 naptári napos folyamatos üzem keretében elvgézik a fűtés korszerűsítés keretében elvégzett munkálatok teljesítésének ellenőrzését.

Related to Utófelülvizsgálati eljárás

  • Ajánlattételi eljárás 2.1.1.2.1. Az ajánlattételt (előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve szolgáltatási szerződés megkötésére irányuló ajánlatot) az alábbiak szerint lehet megtenni: - szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán vagy a Szolgáltató meghatalmazott képviselőjénél, 2.1.1.2.2. Amennyiben az ajánlattétel az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg történik, úgy az ajánlattételi eljárás mellőzhető. 2.1.1.2.3. Az ajánlattétel szempontjából Igénylő vagy Ajánlattevő (továbbiakban: Ajánlattevő) az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, vagy egyéb szervezet, aki, illetve amely a szolgáltatást igénybe kívánja venni. 2.1.1.2.4. Az ajánlattétel akkor minősül teljeskörűnek, ha tartalmazza a előfizetői szerződéskötéshez szükséges és 2.2.1. pont szerinti adatokat, valamint az Ajánlattevőnek az ezen adatok szerinti szolgáltatásigénylésre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát magánokirati formában, az Ajánlattevő vagy szerződéskötésre feljogosított képviselőjének aláírásával, vagy elektronikus úton tett ajánlat esetén az ezen személyektől származó ajánlati minőség hiteltérdemlő igazolásával. 2.1.1.2.5. Az Ajánlattevő az előfizetői hozzáférési pont kiépítését csak olyan ingatlanba kérheti, melyet jogszerűen használ és melyben az előfizetői szerződésből eredő kötelezettségeinek (különösen ellenőrzés, karbantartás, hibaelhárítás biztosítása) eleget tud tenni úgy a külön-, mint a közös tulajdonú ingatlan vonatkozásában. 2.1.1.2.6. A Szolgáltató a hiányosan vagy egyéb szempontból nem megfelelően megtett igénybejelentés kiegészítésére – annak a Szolgáltatóval való közlésétől számított legfeljebb 15 napon belül – határidő megjelölésével igazolható módon (írásban, vagy szóban hírközlési eszköz útján, vagy képviselője útján személyesen) felhívja az Ajánlattevőt. 2.1.1.2.7. Az igénybejelentés időpontja az az időpont, amikor a teljeskörű igénybejelentés a Szolgáltatóhoz megérkezik. A Szolgáltató jogosult valamely adat megadásától eltekinteni, ha az adat a Szolgáltató előtt már ismert, vagy a Szolgáltató rendelkezésére áll. 2.1.1.2.8. Az Ajánlattevő köteles biztosítani, hogy szükség esetén az általa előfizetői hozzáférési pont létesítési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges előzetes felmérések elvégzése érdekében, egyeztetett időpontban beléphessen. 2.1.1.2.9. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés megkötésére irányuló teljeskörű ajánlat (igény) szolgáltatóhoz való beérkezését, illetve jelenlévők között az Ajánlattevő erre irányuló ajánlatáról való tudomásszerzést követően - amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor - haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az ajánlat teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül a szerződéses ajánlat beérkezésének megfelelő módon nyilatkozik és értesíti az ajánlattevőt arról, hogy a) az ajánlatot elfogadja, és az ajánlat elfogadásával egyidejűleg az általa aláírt egyedi előfizetői szerződést átadja, megküldi, vagy távollévők között szóban kötött szerződés esetén az általa írásba foglalt szerződést hozzáférhetővé teszi, vagy b) a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában a 2.3.1. pontban foglalt időpontig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot elfogadja, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az ajánlat beérkezésétől számított 3 hónapot vagy c) az ajánlatot elutasítja. 2.1.1.2.10. Amennyiben a Szolgáltató a 2.1.1.2.8. pont szerinti felmérést követően vagy saját nyilvántartása alapján megállapítja, hogy az előfizetői hozzáférési pont létesítésére az igénybejelentés idejétől kezdődő 15 napon belül, vagy az Ajánlattevő által kért későbbi, de legfeljebb 3 hónapon belüli időpontban képes, az igénybejelentés alapján írásban megteszi normál csatlakozási feltételek (lásd 2.3.5. pont) esetén az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó aláírt ajánlatát, illetve nem normál csatlakozási feltételek esetén megfelelő indoklással nyilatkozik a hozzáférési pont létesítés egyedi díjkalkuláción alapuló vállalásának költségéről és annak fizetési feltételeiről. 2.1.1.2.11. Az Ajánlattevő a Szolgáltató ajánlatára – az ajánlat kézhezvételétől számított – 15 napon belül a Szolgáltatóhoz beérkezően jogosult írásban válaszolni a 2.1.1.2.9.b) pont szerinti időpont elfogadásáról, illetve a nem normál csatlakozási feltételek elfogadásáról, valamint elfogadó nyilatkozata esetén ugyanezen időtartamon belül a belépési díjat, illetve az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget megfizetni. Ha az Ajánlattevő az ajánlatot nem fogadja el, vagy arra az előírt határidőn belül nem nyilatkozik, igénye a nyilvántartásból törlésre kerül. 2.1.1.2.12. A Szolgáltató jogosult az igénybejelentést nyilvántartásából törölni, ha az Ajánlattevő a belépési díjat, vagy nem normál csatlakozási feltételek esetén az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget nem fizeti meg, vagy ha a részére levélben megküldött ajánlatot a Szolgáltatónak a levélben megadott, de legfeljebb 15 napos határidőn belül annak elfogadásáról nyilatkozva nem küldi vissza. 2.1.1.3.Szerződéskötési eljárás 2.1.1.3.1. A 2.1.1.2. pont szerinti ajánlattételi és -elfogadási eljárás alapján az előfizetői szerződés az alábbi időpontban jön létre: a) jelenlévők között - különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében - az egyedi előfizetői szerződés aláírásával, illetve jelenlévők között szóban tett szerződéses jognyilatkozatok esetében kifejezett elfogadással, b) írásban a Szolgáltatóhoz beérkezett ajánlat esetében a Szolgáltató által aláírt egyedi előfizetői szerződés megküldése, illetve hozzáférhetővé tétel időpontjában, a c) pontban foglalt esetet kivéve, c) amennyiben a Szolgáltatóhoz írásban beérkezett ajánlatban szereplő szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában a szolgáltató a 2.3.1. pontban foglalt időpontig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot a 2.1.1.2.9. b) pont szerint elfogadja, akkor az ezen értesítésben a szolgáltatásnyújtás megkezdésére meghatározott időpont Előfizető általi elfogadásáról szóló nyilatkozat megküldésével, d) távollévők között szóban (telefonon) tett szerződéses jognyilatkozatok esetében kifejezett elfogadással, e) ráutaló magatartás esetében a ráutaló magatartás tanúsításával. 2.1.1.3.2. Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) kötött előfizetői szerződés írásba foglalt (írásban megkötött) szerződésnek minősül. Az iktatott szerződést a Szolgáltató az iktatástól számított 5 napon belül köteles az Előfizetőnek elektronikus levélben (e-mail) megküldeni, vagy az iktatott szerződés hozzáféréséhez szükséges adatokat elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus úton megadni és amely esetben ezen megküldés vagy hozzáférés megadása időpontjában jön létre az előfizetői szerződés. 2.1.1.3.3. Amennyiben a szerződéskötésre – nem az Előfizető kifejezett kívánságára – a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül (pl. Előfizető lakása, munkahelye, átmeneti tartózkodási helye) kerül sor, az Előfizetőt a szerződéskötési ajánlat akkor köti, ha a Szolgáltató – képviselője útján – azt nyomban elfogadja. Az Előfizető a lakásán 19 és 9 óra között szerződéskötés céljából nem kereshető fel. A Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül kötött szerződés esetén az Előfizető – a szerződéskötés napjától, vagy ha ez későbbi, a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított – 8 munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, mely elállási jogról a Szolgáltató a szerződés megkötésekor írásban köteles az Előfizetőt tájékoztatni a Szolgáltató nevének és azon címének megjelölésével, akivel szemben az Előfizető az elállási jogát gyakorolhatja és amely keltezéssel ellátott tájékoztató tartalmazza a megkötött szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat. A jelen pont szerinti elállás határidőben érvényesítettnek minősül, ha az Előfizető nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi (postára adja). A jelen pont szerinti elállás esetén a Szolgáltató nem köteles a belépési díj vagy a 2.3.7. pont szerinti díj visszafizetésére, ha a hozzáférési pont kiépítését, illetve a csatlakozást megvalósította, míg a csatlakozás megvalósítása hiányában a belépési vagy a 2.3.7. pont szerinti díjat kamatmentesen köteles visszafizetni. Amennyiben a csatlakozás megvalósításához a Szolgáltató kihelyezett hírközlési berendezést biztosít, az Előfizető általi elállás esetén az Előfizető köteles az elállásra vonatkozó nyilatkozat megtételétől számított legkésőbb 3 munkanapon belül a kihelyezett hírközlési berendezést a Szolgáltató részére visszaszármaztatni az Előfizető saját költségére, valamint köteles megtéríteni a berendezés azon értékcsökkenését, mely az Előfizetőnek felróható. Nem minősül az Előfizetőnek felróható értékcsökkenésnek a rendeltetésszerű használatból eredő értékcsökkenés. A Szolgáltató ugyancsak köteles az Előfizető által fizetett rendszeres szolgáltatási díjat kamatmentesen visszafizetni az Előfizető általi és jelen pont szerinti elállás esetén. Nem gyakorolhatja az Előfizető a jelen pont szerinti elállási jogát, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását már megkezdte. Amennyiben az Előfizetővel való szerződéskötésre a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül kifejezetten az Előfizető kívánságára kerül sor, úgy az nem minősül az Előfizetővel – az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről szóló jogszabály szerinti – ügyfélszolgálaton kívül kötött szerződésnek és arra a szerződésre, valamint szerződéskötési eljárásra a jelen pont rendelkezési nem alkalmazhatók. 2.1.1.3.4. Ha a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést írásban, az ÁSZF-et pedig az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában - tartós adathordozón, elektronikus levélben, vagy nyomtatott formában - a rendelkezésére bocsátani. Egyéb módon történő szerződéskötés esetén a szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az ÁSZF elérhetőségéről.

  • Ajánlattételi felhívás A J Á N L A T T É T E L I F E L H Í V Á S

  • Ajánlati felhívás 2004/18/EK irányelv

  • Fogyasztóvédelmi eljárás Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál lehetséges. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalok látják el, ezek listája itt található: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/

  • Az osztott erőforrásokra vonatkozó irányelvek A szolgáltató Internet szolgáltatása osztott erőforrásokra épül. Ezeknek az erőforrásoknak a túlzott (indokolatlan mértékű) igénybevétele vagy ezekkel való visszaélés, akár egy előfizető részéről is, minden más felhasználó számára negatív hatást válthat ki. A hálózati erőforrásokkal való visszaélések leronthatják a hálózat teljesítményét, és a jelen szabályzat elveibe ütköznek. Az ilyen visszaélések a szolgáltatás felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezhetik.

  • Ajánlati/részvételi felhívás Ajánlati/részvételi felhívás

  • Az adatkezelés célja A Biztosító az ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggenek. Az adatkezelés célja a biztosítási szerződés megkötése, módosítása, állományban tartása, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélése vagy a Bit.-ben meghatározott egyéb cél lehet. Az adatkezelés céljai közé tartozik az ENSZ, az EU vagy más által elrendelt gazdasági szankcióknak, illetve a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás megelőzésére vonatkozó kötelezettségeknek való megfelelés biztosítása. Ezzel kapcsolatban a Biztosító személyes adatokat (név) továbbíthat adatfeldolgozóinak az Amerikai Egyesült Államokba az Európai Bizottság megfelelőségi határozata, illetve a Privacy Shield Egyezmény alapján. A xxxxxxxxx.xx honlapon keresztül online történő szerződéskötések a Távért tv. és az Eker tv. hatálya alá esnek, ezért az adatkezelések további célja a fentiek mellett az ezen jogszabályok által előírt fogyasztói tájékoztatásra vonatkozó kötelezettség teljesítésének a bizonyítása, a biztosítási szerződés megkötésének a bizonyítása, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése. A Biztosító adatkezelése a biztosítási szerződés megkötésével, míg kárbejelentés, szolgáltatási igény bejelentése és a szerződéssel kapcsolatos információkérés során megadott adatok esetén a bejelentés kérés elküldésével megadottnak tekintett önkéntes hozzájáruláson alapul. Amennyiben utasbiztosítási szolgáltatási igény teljesítésével kapcsolatban a biztosított létfontosságú érdekeinek védelmére az szükséges, akkor a biztosító egészségügyi adatokat továbbíthat az Európai Unión kívüli országokba az ilyen adattovábbítások körülményeiről a Biztosító a továbbításkor tájékoztatja az érintettet. A Biztosító a panaszügyintézése során tudomására jutott személyes adatokat a Bit. 159. § panaszkezelésre vonatkozó rendelkezéseinek való megfelelés érdekében kezeli, és az ügyfelek panaszairól, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást vezet. A Biztosító adatkezelése a Bit. fenti rendelkezésén alapuló kötelező adatkezelés. Telefonon történő panaszkezelés esetén a Biztosító a közötte és az ügyfél közötti telefonos kommunikációt hangfelvétellel rögzíti. A hangfelvétel rögzítését a Bit. fent hivatkozott szakasza rendeli el kötelezően.

  • A számhordozási eljárás Az előfizetőnek a számhordozási igényét - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő Szolgáltató részére kell írásban bejelentenie.

  • Jogorvoslati eljárás VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság Postai cím: Riadó u. 5 Város: Budapest Postai irányítószám: 1026 Ország: Magyarország Telefon: +00 00000000 E-mail: xxxxxxxxxxxxxx@xx.xx Fax: +00 00000000 Internetcím (URL): xxx.xxxxxxxxxxxx.xx VI.4.2) A békéltetési eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Postai cím: Város: Postai irányítószám: Ország: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím (URL):

  • Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.