Utófelülvizsgálati eljárás mintaszakaszok

Utófelülvizsgálati eljárás. A szerződés és a vonatkozó jogszabályok szerint a Létesítmény szerződésnek való megfelelőségét az átadás-átvételi igazolás kiadását követő 12 hónap elteltével utó-felülvizsgálati eljárás keretében is meg kell vizsgálni. Az utófelülvizsgálati eljárás időpontjáról a Mérnök írásban értesíti a Vállalkozót a tervezett időpontot megelőzően legalább 60 nappal. Az utófelülvizsgálat során végzendő egyéb ellenőrzések és specifikus vizsgálatok körének meghatározása, illetve a mérések elvégzése a Mérnök, illetve a Megrendelő, szervezet feladata és felelőssége. Az utófelülvizsgálati eljárásról készített dokumentáció alapján a Mérnök állapítja meg a Létesítmény szerződés szerinti minőségét, a Vállalkozó esetleges garanciális kötelezettségeit, a fennálló hibákat, amelyet a Vállalkozó köteles kijavítani. Az utó-felülvizsgálatok során feltárt bárminemű nem megfelelést, hibát a Vállalkozó a Jótállás feltételei szerint köteles javítani.
Utófelülvizsgálati eljárás. 4.40. Felek megállapodnak abban, hogy a sikeres Műszaki Átadás-Átvételi Eljárás lezárástól számított három évig, évente egy alkalommal utófelülvizsgálati eljárást tartanak.
Utófelülvizsgálati eljárás. 2.49. Felek megállapodnak abban, hogy a műszaki átadás-átvételi eljárást követően, a 2018. éves fűtési időszak elején 7 naptári napos folyamatos üzem keretében elvgézik a fűtés korszerűsítés keretében elvégzett munkálatok teljesítésének ellenőrzését.
Utófelülvizsgálati eljárás. 28.1. Felek az Épület műszaki átadás-átvétel lezárásának e-jegyzőkönyvvel igazolt napjától számított 12. hónap elteltével utó-felülvizsgálati eljárást tartanak. Az utó-felülvizsgálati eljárást megelőzően a Megrendelő - a Tulajdonos bevonásával - köteles a hibákról és a hiányokról jegyzéket (hibajegyzék) összeállítani. Ebben fel kell sorolnia a hibákat és hiányokat, meg kell jelölnie a hibás (hiányzó) munkarészek értékét és az érvényesíteni kívánt jótállási/szavatossági igényeket.
Utófelülvizsgálati eljárás. 12.1 A beruházói utó - felülvizsgálati eljárás során feltárt hibajegyzék alapján a Vállalkozó eleget tesz garanciális kötelezettségeinek, így a kijavítási, hiánypótlási munkákat elvégzi megfelelő határidőre.
Utófelülvizsgálati eljárás. 3.31. Felek megállapodnak abban, hogy a sikeres átadás-átvételi eljárás lezárástól számított egy év, kettő év és három év elteltével utófelülvizsgálati eljárást tartanak.

Related to Utófelülvizsgálati eljárás

  • A számhordozási eljárás Az előfizetőnek a számhordozási igényét - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő Szolgáltató részére kell írásban bejelentenie.

  • Jogorvoslati eljárás VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság Postai cím: Riadó u. 5 Város: Budapest Postai irányítószám: 1026 Ország: Magyarország Telefon: +00 00000000 E-mail: xxxxxxxxxxxxxx@xx.xx Fax: +00 00000000 Internetcím (URL): xxx.xxxxxxxxxxxx.xx

  • Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz óvadék Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az Előfizető ezen szolgáltatás megszűnése esetén a kihelyezett hírközlési eszközt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a Szolgáltatónak visszaadni. E kötelezettség teljesítésének biztosítékául az Előfizető – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – kihelyezett hírközlési eszköz óvadékot köteles fizetni a szolgáltató részére az eszköz átadásakor. Az óvadékot a Szolgáltató a kapcsolódó szolgáltatás megszűnésekor visszafizeti az Előfizetőnek, kivéve, ha az Előfizető az eszközt nem, vagy nem rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban szolgáltatja vissza, mely esetben az óvadék összege a kár megtérítésére felhasználható.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz használati díja Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az előfizetői szerződés hatálya alatt a hírközlési eszköz használatáért a Szolgáltató – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – használati díj megfizetését írhatja elő.

  • Üzleti előfizetőkre vonatkozó különös szabályok 2.1.4.1. Azon üzleti előfizető esetében, amelynek foglalkoztatotti létszáma legalább 50 fő és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legalább 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. előfizetői szerződéssel kapcsolatos, valamint a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet rendelkezéseitől.

  • Jogorvoslati kérelmek benyújtása A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint.

  • Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám)