Változások bejelentése. Bármely Fél megváltoztathatja kapcsolattartó címét a másik Félnek küldött értesítéssel. A kapcsolattartó cím megváltozása az értesítéstől számított 5 (öt) munkanap elteltével válik hatályossá.
Változások bejelentése. A Felek vállalják, hogy a Szerződésben foglalt adataik változását – így különösen az elérhetőségei adataikban bekövetkezett változásokat – a másik Féllel haladéktalanul közlik. Az adatváltozás bejelentésének elmulasztásából kifolyólag bekövetkező mindennemű kárért a mulasztó Fél tartozik felelősséggel.
Változások bejelentése. 8.1.1. Valamennyi olyan adat, információ, átadott dokumentum, amit a Bérlő az egyedi szerződés előkészítése, minősítés, ügyleti döntés, továbbá az egyedi szerződés megkötése, ezt követő teljesítése során vagy annak körében a Bérbeadó részére megadott, megváltozásáról (időszakonként ismétlődő adatforrás (például számviteli beszámoló, közzétételi, nyilvánosságra hozatali kötelezettségen alapuló tájékoztatás etc.) esetében annak mindenkori teljesítését képező dokumentumokról, ebben foglalt adatokról, információkról) a Bérlő a változás bekövetkezésétől illetve erről történt tudomásszerzésétől számított 5 munkanapon belül a Bérbeadót értesíti.
Változások bejelentése. A szerződés tartama alatt a lakcímben és a személyi adatokban bekövetkezett változást mind a szerződőnek, mind a biztosítottnak, együttbiztosítottnak a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül közölnie kell a biztosítóval.
Változások bejelentése. A szerződés tartama alatt a lakcímben és a személyi adatokban bekövetkezett változást mind a szerződőnek, mind a biztosítottnak/együttbiztosítottnak haladéktalanul közölnie kell a biztosítóval. A jognyilatkozatokat és a bejelentéseket a biztosító csak akkor köteles joghatályosnak tekinteni, ha azt írásban jut- tatták el a biztosítóhoz.
Változások bejelentése. A szerzôdô és a biztosított köteles a szerzôdés tartama alatt bekövetkezett címváltozását, illetve minden egyéb olyan változást, amely a biztosítás kezelésére hatással van (pl. névváltozás, nemcsere), továbbá a kötvény el- vesztése vagy megsemmisülése esetén e körülményt a biztosítónak írásban 15 napon belül bejelenteni. A cím- változás bejelentésének elmulasztása esetén a biztosító az általa ismert utolsó címre joghatályosan küldhet nyi- latkozatot.
Változások bejelentése. Az iskolakezdeményezések esetében a vizsgálatkori állapotokban bekövetkező alapvető változásokat (épület, tanár, osztályok száma, megváltozott pedagógiai feladatok) legkésőbb augusztus 15-ig írásban jelezni kell a NÉHA-nak - jóváhagyás céljából.
Változások bejelentése. Módosította: Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 277/2017. (XII. 7.) Kt. sz. határozata
Változások bejelentése. Bármely Fél megváltoztathatja kapcsolattartási adatait a másik Xxxxxx küldött írásbeli értesítéssel. A kapcsolattartó cím megváltozása az értesítéstől számított 5 munkanap elteltével válik hatályossá. Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen parkolási közszolgáltatási szerződést, valamint annak esetleges jövőbeni módosításait – egységes szerkezetbe foglalva – a Megbízó legkésőbb a szerződés hatályba lépését követő 30. napon saját honlapján közzéteszi.
Változások bejelentése. Az iskolakezdeményezések esetében a vizsgálatkori állapotokban bekövetkező alapvető változásokat (személyi feltételek, a támogató iskolával és/ vagy tanácsadó tanárral kötött megállapodás, épület, osztályok száma, amennyiben az osztály létszáma a javasolt 12 fő alá esik, megváltozott pedagógiai feladatok, SNI) legkésőbb a változást követő 8 napon belül írásban jelezni kell a NÉHA-nak.