Várakozási idô mintaszakaszok

Várakozási idô. Az a szerzôdésben meghatározott idôtartam, amelynek eltel- tét követôen a biztosító vállalja a biztosítási esemény kocká- zatát. A várakozási idô elsô napja a kockázatviselési kezdet napja, illetve szerzôdésmódosítás esetén a módosítást kö- vetô nap, amennyiben a vonatkozó külön díjat megfizették.
Várakozási idô. Ápolási szolgáltatásra irányuló biztosítás esetén, illetve akkor, ha a biztosított valamely tartós betegsége a szerzôdéskötéskor a biztosító által ismert volt, az említett betegségre vonatkozóan a biztosító az egészségbizto- sítási szerzôdésben legfeljebb hároméves várakozási idôt köthet ki.
Várakozási idô. 22.4.1. Ápolási szolgáltatásra irányuló biztosítás esetén, illetve akkor, ha a biztosított valamely tartós betegsége a szerzôdéskötéskor a biztosító által ismert volt, az említett betegségre vonatkozóan a biztosító az egészségbiztosítási szerzôdésben legfeljebb 3 éves várakozási idôt köthet ki. 22.4.2. A várakozási idôbe beszámít az az idôtartam, amelynek során a biztosított az egészségbiztosítás megkötését megelôzôen – legfeljebb 60 napon belül – megszûnt korábbi egészségbiztosítási szerzôdés alapján folyamatosan jogosult volt egészségbiztosítási szolgáltatásra.
Várakozási idô. A biztosító a kockázatviselés kezdetétôl számítva 6 havi várakozási idôt köt ki. A várakozási idô alatt bekövetkezett biztosítási eseményekre a biztosító kockázatviselése nem terjed ki, kivéve a biztosítás hatálybalépése után bekövetkezô balesetek miatti mûtéti beavatkozásokat.
Várakozási idô. (1) A biztosító a biztosítási eseményre vállalt biz- tosítási szolgáltatást a kockázatelbírálás idôigé- nyessége okából csak a várakozási idô eltelte után nyújtja. A várakozási idô megegyezik az adott biztosítás kockázatelbírálási idôtartamával és legfeljebb az ajánlat beérkezésétôl számított 15 napig, vagy a kötvény korábbi kiállításáig tart. (2) A várakozási idô nem vonatkozik az ezen idô- szak alatt bekövetkezô baleseti eseménybôl eredô szolgáltatásokra való jogosultságokra.
Várakozási idô. A Biztosító a jelen kiegészítô biztosításra az ajánlattétel napjától (Általános feltételek II. 7. a)–d) pont) számított 3 havi várakozási idôt köt ki.
Várakozási idô. A biztosítási eseményre a biztosító a szerzôdés megkötését követô naptól számított 15 na- pos várakozási idôt köt ki. A várakozási idôn belül be- következô biztosítási eseményre a biztosító kockázat- viselése nem terjed ki.
Várakozási idô. A Biztosító az ajánlattétel napjától (Általános feltételek II. 7. a)–d) pont), illetve az új Biztosított személy megadása napjától,
Várakozási idô. A Biztosító a kockázatviselés kezdetétôl számítva 6 havi várakozási idôt köt ki. A várakozási idô alatt bekövetkezett biztosítási eseményekre a Biztosító kockázatviselése nem terjed ki, kivéve a biztosítás hatálybalépése után bekövetkezô balesetek miatti mûtéti beavatkozásokat. 1 A részletes mûtéti lista megtekinthetô a Biztosító Ügyfélszolgálati Irodáiban és a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx)
Várakozási idô. 2.1. A Biztosító az ajánlattétel napjától (Általános feltételek II. 7. a)–d) pont), illetve az új Biztosított személy megadása napjától, – ez utóbbi esetben csak az újonnan belépett Biztosított vonatkozásában – 6 havi várakozási idôt köt ki (kivéve CT és MR szolgáltatás, ahol a várakozási idô 3 hónap). A várakozási idô alatt bekövetkezett biztosítási eseményekre a Biztosító kockázatviselése nem terjed ki, kivéve a biztosítás hatálybalépése után bekövetkezô bal- esetek miatti eseményeket.