Éves elszámolás. A Közszolgáltató köteles jelezni az Önkormányzatnak a tárgyévre vonatkozóan az előzetes (várható) adatai alapján az 4.21. pont (Alulkompenzáció megtérítése) szerinti alulkompenzáció vagy az 4.23. pont (Túlkompenzáció visszatérítése) szerinti túlkompenzáció becsült összegét (ha van ilyen) annak érdekében, hogy az figyelembe vehető legyen – az esettől függően – az Önkormányzat következő évre vonatkozó költségvetési tervezésében. E kötelezettség teljesítésének határideje minden naptári év november 30. napja.
Éves elszámolás. 4.1. A Kft. minden naptári év október 31-ig köteles jelezni az Önkormányzatnak a tárgyévre vonatkozóan az előzetes (várható) adatai alapján alulkompenzáció, vagy a túlkompenzáció becsült összegét – feltéve, ha van ilyen – annak érdekében, hogy az figyelembe vehető legyen – az esettől függően – az Önkormányzat következő évre vonatkozó költségvetési tervezésében. A Kft. az éves számviteli zárását követően 30 napon belül, de legkésőbb minden naptári év március 31-ig köteles az előző évi kompenzációról elszámolni. A végleges elszámoláshoz a Kft. köteles kiszámítani és az Önkormányzatnak átadni: az éves működési jelentés alapján, az előző évre járó jogos kompenzációigény összegét; valamint a jogos kompenzációigény és a kifizetett kompenzáció különbözetét (ha van ilyen). Az Önkormányzat köteles a Kft. által készített számításokat ellenőrizni és indokolt esetben arról egyeztetéseket kezdeményezni, és az egyeztetéseket a tárgyév április 30. napjáig lezárni. A Kft. auditált mérlege alapján történő éves elszámolás elfogadására az előző évi kompenzációra vonatkozó önkormányzati elfogadást követően kerül sor. Az éves elszámolás alapja a Szerződő felek által kölcsönösen elfogadott jogos kompenzációigény. Az 4.1-4.4. pontok rendelkezéseinek alkalmazásával elszámolást kell készíteni a Szerződés megszűnésekor, és az ezen elszámolás alapján meghatározott esetleges alulkompenzáció vagy túlkompenzáció összegét legkésőbb a Szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül a fizetésre kötelezett Fél a másik félnek megtéríteni köteles.
Éves elszámolás. A Közszolgáltató köteles jelezni az Önkormányzatnak a tárgyévre vonatkozóan az előzetes (várható) adatai alapján az 5.8. pont (Alulkompenzáció megtérítése) szerinti alulkompenzáció vagy az 5.9. pont (Túlkompenzáció visszatérítése) szerinti túlkompenzáció becsült összegét (ha van ilyen) annak érdekében, hogy az figyelembe vehető legyen – az esettől függően – az Önkormányzat következő évre vonatkozó költségvetési tervezésében. E kötelezettség teljesítésének határideje minden naptári év november 30. napja. A Közszolgáltató a felügyelő-bizottság – és ha a Közszolgáltatónál könyvvizsgáló megválasztásra került, akkor a könyvvizsgáló – által elfogadott éves beszámolójának elkészítését követő 30 napon belül, de legkésőbb minden naptári év május 31. napjáig köteles az előző évi Kompenzációval, illetve visszatérítéssel elszámolni. A végleges elszámoláshoz Közszolgáltató köteles kiszámítani és az Önkormányzatnak megadni:
(a) az Éves Közszolgáltatási Jelentés alapján, az előző évre járó Jogos Kompenzációigény összegét (amely tartalmazza az esetlegesen alkalmazandó Teljesítmény Kötbér levonását);
(b) a Jogos Kompenzációigény és a Kifizetett Kompenzáció különbözetét (ha van ilyen);
(c) a Szerződés 9.12.3. pontjában biztosított előleg elszámolását;
(d) a tervezett visszatérítés és a ténylegesen számított visszatérítés összegét;
(e) ha a működés eredményeképpen az önköltségben (szervezeti költségekben) költségmegtakarítás, a hasznosításban eredménytöbblet és az év folyamán lezárt beruházásoknál költségmegtakarítás mutatkozik, ennek 50%-a növeli az elszámolható díj mértékét.
Éves elszámolás. A Közszolgáltató minden naptári év október 31. napjáig köteles jelezni az Önkormányzatnak a tárgyévre vonatkozóan az előzetes (várható) adatai alapján a 4.9. pont szerinti alulkompenzáció (ha van ilyen) vagy a 4.10. pont szerinti túlkompenzáció becsült összegét (ha van ilyen) annak érdekében, hogy az figyelembe vehető legyen az Önkormányzat következő évre vonatkozó költségvetési tervezésében. A Közszolgáltató auditált éves beszámolójának elkészítését követően 30 napon belül, de legkésőbb minden naptári év április 30. napjáig köteles az auditált adatok alapján az előző évi Kompenzációról elszámolni oly módon, hogy köteles Éves Működési Jelentést készíteni és azt az Önkormányzatnak átadni. A végleges elszámoláshoz Közszolgáltató köteles kiszámítani:
(a) az Éves Működési Jelentés alapján, az előző évre járó Jogos Kompenzációigény összegét,
(b) az Éves Működési Jelentés alapján, az előző évre az Önkormányzatnak járó Várakozási Díjak bevételeinek összegét,
Éves elszámolás. 6.6.1. Közszolgáltató tudomásul veszi, hogy a közszolgáltatási tevékenységével kapcsolatos összes bevétel az Önkormányzatot illeti, a jogosult szerv az Önkormányzat és a számlákat az Önkormányzat nevében kell kiállítani.
6.6.2. Közszolgáltató Elszámolási Jelentésben számol el Önkormányzat felé az előző évi szakmai tevékenységével és az ezzel kapcsolatos Ellentételezésével tárgyévet követő év május 31-ig a mindenkori hatályos Számviteli Törvény szerinti beszámoló benyújtásával egyidejűleg.
6.6.3. Önkormányzat jogosult a Közszolgáltató által készített számításokat, bizonylatokat, elszámolásokat ellenőrizni és arról egyeztetéseket kezdeményezni.
6.6.4. Amennyiben az éves elszámolás alapján a Közszolgáltató önhibájából 70% alatti a térfigyelő rendszer átlagos üzemképességi mutatója, az éves folyósított támogatás arányos részét Közszolgáltató az elszámolást követő 15 napon belül visszafizeti az Önkormányzat főszámlájára.
Éves elszámolás. A Közszolgáltató éves közszolgáltatási beszámolót készít, melyet az üzleti beszámolójának elfogadását követő 30 napon belül nyújt be Önkormányzat részére. A közszolgáltatási be- számoló tartalmazza a Rendeletben előírt tartalmi elemeket, valamint az Önkormányzat által nyújtott kompenzáció tételes éves elszámolását. Ennek elfogadásával az Önkormányzat igazolja a Közszolgáltatási tevékenység elvégzését. Az éves elszámolás egyúttal a túlkompenzáció vagy az alulkompenzáció megállapításának az alapja.
Éves elszámolás. 6.7.1 Közszolgáltató tudomásul veszi, hogy a Közszolgáltatási Tevékenységével kapcsolatos összes bevétel az Önkormányzatot illeti, a jogosult szerv az Önkormányzat és a számlákat az Önkormányzat nevében kell kiállítani. Az Önkormányzatot megillető bevételeket a Közszolgáltató elkülönített számlán tartja.
6.7.2 Közszolgáltató az Elszámolási Jelentésben számol el az Önkormányzat Képviselő- testületének az előző évi Ellentételezésével.
6.7.3 Önkormányzat jogosult a Közszolgáltató által készített számításokat, elszámolásokat ellenőrizni és indokolt esetben arról egyeztetéseket kezdeményezni.
6.7.4 Az éves elszámolás alapja a Képviselő-testület által elfogadott Elszámolási Jelentés. Az Elszámolási Jelentést olyan adattartalommal kell elkészíteni, hogy az alkalmas legyen a Támogatásokat Vizsgáló Iroda részére előírt adatszolgáltatás teljesítésére. Az Elszámolási Jelentést a Közszolgáltató nyújtja be a Támogatásokat Vizsgáló Irodához az idevonatkozó hatályos jogszabályban meghatározott adattartalommal és határidőben.
6.7.5 A jelen pont rendelkezéseinek alkalmazásával elszámolást kell készíteni a Szerződés megszűnésekor. Ha az elszámolás alapján meghatározott Ellentételezés összegén felül túlkompenzáció mutatható ki, legkésőbb a Szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül a Közszolgáltató a túlkompenzáció összegét megtéríteni köteles.
Éves elszámolás. A Közösségi Hasznosító Szervezet minden naptári év október 31. napjáig köteles jelezni az Önkormányzatnak a tárgyévre vonatkozóan az előzetes (várható) adatai alapján a 4.8. pont szerinti alulkompenzáció (ha van ilyen) vagy a 4.9. pont szerinti túlkompenzáció becsült összegét (ha van ilyen) annak érdekében, hogy az figyelembe vehető legyen az Önkormányzat következő évre vonatkozó költségvetési tervezésében. A Közösségi Hasznosító Szervezet auditált éves beszámolójának elkészítését követően 30 napon belül, de legkésőbb minden naptári év április 30. napjáig köteles az auditált adatok alapján az előző évi Kompenzációról elszámolni oly módon, hogy köteles Éves Működési Jelentést készíteni és azt az Önkormányzatnak átadni. A végleges elszámoláshoz a Közösségi Hasznosító Szervezet köteles kiszámítani:
(a) az Éves Működési Jelentés alapján, az előző évre járó Jogos Kompenzációigény összegét,
(b) a Jogos Kompenzációigény és a Kifizetett Kompenzáció különbözetét (ha van ilyen). Az Önkormányzat jogosult a Közösségi Hasznosító Szervezet által készített számításokat ellenőrizni és indokolt esetben arról egyeztetéseket kezdeményezni. Az éves elszámolás alapja a Xxxxx által kölcsönösen elfogadott Jogos Kompenzációigény.
Éves elszámolás. A Közszolgáltató a tárgyévben teljesített közszolgáltatási kötelezettségről a tárgyévet követő év február 28. napjáig Éves Működési Jelentést készít, melyben tájékoztatja az Önkormányzatot a közszolgáltatási kötelezettség teljesítésének szakmai és pénzügyi adatairól. Ebben megadja az Önkormányzat számára
Éves elszámolás. Ha a Közszolgáltató az 5.1. pontban meghatározott feladatonként a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, a Közszolgáltatónak a túlkompenzációt vissza kell fizetnie. Amennyiben a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének 10 %-át, a túlkompenzáció a következő időszakra átvitelre kerül, és levonandó az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből. A Közszolgáltató a támogatásról olyan elkülönített elszámolást köteles vezetni, amelyből a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikkének (2)-(4) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek. Közszolgáltató köteles a Közszolgáltatási Kötelezettség teljesítéséről félévente, a naptári félév végét követő 60 napon belül, valamint évente a naptári év végét követő 90 napon belül az Önkormányzatot tájékoztatni az Éves Jelentésben, mely az Éves Szerződés mellékletét képezi. Az Éves Jelentésben Közszolgáltató a Kompenzáció elszámolásáról, valamint a Szerződés teljesítésének és a Közszolgáltatási Tevékenység ellátásának tapasztalatairól, - számszerű adatokkal alátámasztott - összesítő tájékoztatást nyújt az Önkormányzat részére. A Közszolgáltató auditált éves beszámolójának elkészítését követően 30 napon belül, de legkésőbb minden naptári év március 31. napjáig köteles az auditált adatok alapján az előző évi Kompenzációról elszámolni. Az Önkormányzat jogosult a Közszolgáltató által készített számításokat ellenőrizni és indokolt esetben arról egyeztetéseket kezdeményezni. Az Éves elszámolás alapja a Felek által kölcsönösen elfogadott Jogos Kompenzációigény. Az Éves elszámolás elfogadására legkésőbb a gazdálkodási évet követő év május 31. napjáig sor kerül. Az Éves elszámolás alapján meghatározott esetleges alulkompenzáció vagy a 10%-ot meghaladó túlkompenzáció összegét legkésőbb az Éves elszámolás elfogadásától számított 15 napon belül a fizetésre kötelezett Fél a másik Félnek megtéríteni köteles. A jelen pont rendelkezéseinek alkalmazásával elszámolást kell készíteni a Szerződés megszűnésekor és az ezen elszámolás alapján meghatározott esetleges alulkompenzáció vagy túlkompenzáció összegét legkésőbb a Szerződés megszűnésétől számított 15 napon belül a fizetésre kötelezett Fél a másik Félnek megtéríteni köteles.