Ügyféladatok mintaszakaszok

Ügyféladatok. A Unite által megadott ügyféladatokat a Beszállító kizárólag a megrendelés feldolgozására használhatja fel. Minden további felhasználás esetén a Beszállító felelős azért, hogy az esetleges személyes adatok kezelése megfeleljen a GDPR 5., 6. cikkének vagy az egyéb hatályos nemzeti és nemzetközi adatvédelmi előírásoknak.
Ügyféladatok. 4.1. Az SAP tudomásul veszi, hogy az Ügyféladatok és az Ügyfélnek az Ügyféladatokra vonatkozó és/vagy ahhoz kapcsolódó bármilyen jellegű jogai mindenkor az Ügyfél kizárólagos tulajdonát képezik, illetve fogják képezni a jövőben és kizárólag a Szerződésben kifejezetten biztosított korlátozott jogok szerint. Az Ügyfél nem kizárólagos jogot biztosít az SAP- nak az Ügyféladatok felhasználására, kizárólag az SAP HEC Szolgáltatások nyújtásának céljára és csak az ahhoz szükséges mértékig, kivéve, ha arról a jelen Kiegészítés vagy a Megrendelőlap másképpen rendelkezik. 4.2. Az SAP (i) nem törölhet vagy távolíthat el az Ügyféladatokban található vagy azokkal kapcsolatos semmilyen szellemi tulajdonra vonatkozó vagy egyéb jelzést; (ii) nem módosíthat, másolhat, tehet közzé és nem használhat Ügyféladatokat, kivéve, ha szükséges ahhoz, hogy az SAP a jelen Szerződésbe foglalt kötelezettségeit teljesítse, vagy ha arra a jelen Szerződés a jelen Szerződés rendelkezéseivel összhangban kifejezetten engedélyt ad; (iii) köteles ésszerű lépéseket tenni az Ügyféladatok elveszítésének, sérülésének, nyilvánosságra kerülésének, ellopásának, manipulálásának vagy lehallgatásának megakadályozása érdekében, és (iv) köteles az Ügyfelet a lehető legrövidebb időn belül értesíteni, amint észleli, hogy az Ügyféladatokat elveszítették, ellopták, lehallgatták, törölték vagy azok sérültek vagy károsodtak. 4.3. Amilyen mértékben az SAP vagy annak Alvállalkozója Ügyféladatokat tart vagy dolgoz fel, az SAP köteles - illetve (értelem szerint) az alvállalkozóját köteleznie kell - az Ügyfél által ésszerűen megadott formátumban mindazon adatokat szolgáltatni az Ügyfél számára, amelyeket az Ügyfél mindenkor igényel, vagy köteles az ilyen adatok törölni, ha az Ügyfél a Módosításkérelemben ezt igényli. Az Ügyfél mindenkor jogosult az SAP által vagy az SAP nevében a jelen Szerződés értelmében hosztolt Ügyféladatok kinyerésére vagy törlésére. 4.4. Az Ügyfél gondoskodik arról, hogy az Ügyfél, annak Kapcsolódó Vállalata, Nevesített Felhasználója vagy az Ügyfél által az Ügyféladatok elérésére felhatalmazott bármely személy vagy a fentiek hitelesítési adatait használó bármely személy által a Hosztolt Szoftverbe bevitt Ügyféladatok : (i) nem sérültek; vagy (ii) nem olyan műszaki adatok, amelyek nemzetbiztonsági okokból a vonatkozó törvények szerint korlátozott terjesztésű adatnak minősülnek.
Ügyféladatok. A támogatást igénylő a gazdálkodási formakódja alapján átláthatósági szempontból törvény erejénél fogva átlátható szervezet, vagy egyéni vállalkozó, egyéni cég? Ebben a cellában a legördülő menüből válassza ki, hogy a törvény erejénél fogva átlátható szervezetnek minősül-e ,vagy egyéni vállalkozó, illetve egyéni cég-e. Igen választ akkor adjon, amennyiben
Ügyféladatok. Kizárólag Ön a felelős az összes Ügyféladat tartalmáért. Az Ügyféladatokat illetően Önnek úgy kell számunkra folyamatosan biztosítania az Online Szolgáltatások Önnek történő nyújtásához szükséges összes jogot, hogy azzal ne sértse meg harmadik fél jogát, továbbá ne kényszerítse a Microsoftot semmilyen kötelezettségvállalásra sem Önnel, sem harmadik személlyel szemben. A Microsoft nem vállal és nem fog vállalni az Ügyféladatokra vagy a Termék Ön általi használatára vonatkozó semmilyen kötelezettséget, kivéve, ha azt a jelen szerződés kifejezetten
Ügyféladatok. A Chesterton elismeri és elfogadja, hogy az itt meghatározottak kivételével nem tart igényt az Ügyféladatok tulajdonjogára, és hogy az ilyen Ügyféladatok tulajdonjoga és minden jogcíme mindenkor az Ügyfélé marad. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Chesterton az Egyesült Államokon belül működő létesítmények és szolgáltatók révén biztosítja a Felhőszolgáltatást, és hogy amennyiben az Ügyfél vagy bármelyik Jogosult felhasználója székhelye az Egyesült Államokon kívül található, úgy az Ügyféladatokat és az összes megadott személyes információt az Egyesült Államokba továbbítják, és ott dolgozzák fel.
Ügyféladatok beleértve a szolgáltatásaira igénybejelentő ügyfélkapcsolati adatokat is (előfizetői nyilvántartás);
Ügyféladatok. Az ügyfél összes adatának tárolása és létrehozása a platform használatával történik, különös tekintettel az ügyfél szállítással kapcsolatos adataira (például szállítmányok, útvonalak, szállítási útvonalak, ajánlatok, árak, szállítási dokumentáció) és a platformnak az ügyfél felhasználói általi használatával kapcsolatban biztosított adatokra Átadó Xxxxxxx fél, aki bizalmas információt tesz közzé Hatálybalépés napja A jelen szerződés hatálybalépésének dátuma, amely a szerződés borítólapján van feltüntetve Szervezeti egység Fiók, képviselet vagy az ügyfél bármely egyéb szervezeti egysége, amely stabil szervezeti keretek között folytatott tényleges és valós működést feltételez Áruátvevő a megbízó megbízásából a fuvarozó által beszállított áruk átvevője Belső vállalatirányítási rendszer ERP rendszer (pl. SAP ERP, XX Xxxxxxx) Szellemi tulajdon Szabadalmak, formatervezési mintaoltalmak, modellek, rajzok, szerzői jogok, szoftverjogok, adatbázisjogok, termékvédjegyek, know-how, domainnevek, cégnevek és általában bármely ilyen és hasonló természetű jog bárhol a világon, függetlenül attól, hogy bejegyzett vagy nem bejegyzett jogról van-e szó, beleértve azok kiterjesztését, visszavonását, megújítását és felélesztését Helyi leányvállalatok A szolgáltató azon kapcsolt vállalatainak listája, amelyek szolgáltatóként is eljárhatnak az itt felsorolt szolgáltatások függvényében: xxxxx://xxxxx.xxxxxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxx_xxxxxxxx.xxx Platform A szolgáltató által kereskedelmi (vállalatközi) ügyfelek számára működtetett felhőalapú kommunikációs és tranzakciós platformok, amelyek az elektronikus fuvarbeszerzést és a szállítási költségek kezelését is lehetővé teszik A platform használatára vonatkozó irányelvek A platform használatára vonatkozó szabályok összessége, amelyek magukban foglalják a biztonsági alapelveket, a platform használatára vonatkozó magatartási előírásokat és a felhasználói fiókkal kapcsolatos információkat Átvevő Bármely fél, akivel bizalmas információt közölnek Szolgáltatópartner Bármely fél, amely a szolgáltató alvállalkozójaként jár el, és amelyet írásban vagy más megfelelő módon „szolgáltatópartner”-ként nevezett meg a szolgáltató az ügyfél számára, vagy amely szerepel a következő listán: xxxxx://xxxxx.xxxxxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxx_xxxxxxx_xxxxxxxxx.xxx Szolgáltatások A szolgáltató által nyújtott szolgáltatások és/vagy teljesített munkák Megbízó Az áruk gyártója, forgalmazója vagy címzettje; a beszállítótól szolgáltatást rendelő cég Rendszerkövetelmények Műsz...
Ügyféladatok. 21.1 Az Ügyféladatok és az Eladó által adott Licenc tulajdonosa a Vevő. Az Eladó tudomásul veszi, hogy az Eladó és a Vevő között a Vevő tulajdonában áll minden, az Ügyféladatokkal kapcsolatos jog, jogcím és érdekeltség, beleértve minden szellemi tulajdonjogot (az alábbiakban meghatározottak szerint). A Vevő ezennel az Eladónak (i) egy nem kizárólagos, örökös, visszavonhatatlan, jogdíjmentes, teljes mértékben befizetett, világszintű licencet ad az Ügyféladatok belső kutatási és termék- /szolgáltatásfejlesztési célokra történő reprodukálására, terjesztésére, módosítására és egyéb módon történő basis from a third party; (ii) that is now, or hereafter becomes, through no act or failure to act on the part of Customer, generally known in the public; or (iii) that is independently developed by Customer without reliance on the Confidential Information, in each case as shown by contemporaneous documentary evidence. Customer shall not use the Confidential Information except for the purpose of exercising its rights or performing its obligations under the Agreement (the “Purpose”). Customer shall not disclose the Confidential Information to any third party except its employees and agents who have a need to know such information for the Purpose and who are bound by written nondisclosure obligations at least as stringent as those contained in the Agreement. Customer shall not reverse engineer any Confidential Information, including any samples, without permission of Seller. Customer shall take reasonable, prudent safeguards to prevent the use or disclosure of Confidential Information in violation hereof. Customer shall be responsible for the obligations of its employees and agents under the Agreement and Customer assumes liability for damages arising from any breach of this Agreement by its employees and agents, that would be a breach of this Agreement if committed directly by Customer, including without limitation, unauthorized use of Confidential Information. Upon Seller’s request, Customer shall promptly return all copies, whether written, electronic, or other form, of any such Confidential Information, or delete and destroy Confidential Information in a secure manner. Notwithstanding the foregoing, Customer may retain one copy of the Confidential Information for records management purposes, or copies in enterprise-wide archival back-up systems. Notwithstanding the destruction or retention of the Confidential Information, Customer shall continue to be bound by its ob...
Ügyféladatok. 21.1 Az Ügyféladatok és az Eladó által adott Licenc tulajdonosa a Vevő. Az Eladó tudomásul veszi, hogy az Eladó és a Vevő között a Vevő tulajdonában áll minden, az Ügyféladatokkal kapcsolatos jog, jogcím és érdekeltség, beleértve minden szellemi tulajdonjogot (az alábbiakban meghatározottak szerint). A Vevő ezennel az Eladónak (i) egy nem kizárólagos, örökös, visszavonhatatlan, jogdíjmentes, teljes mértékben befizetett, világszintű licencet ad az Ügyféladatok belső kutatási és termék- /szolgáltatásfejlesztési célokra történő reprodukálására, terjesztésére, módosítására és egyéb módon történő használatára és megjelenítésére, valamint Termékek és Szolgáltatások Vevő részére történő biztosítására és nyújtására, és (ii) nem kizárólagos, örökös, visszavonhatatlan, jogdíjmentes, teljes mértékben befizetett, világszintű licencet ad az Összesített Statisztikákba beépített Ügyféladatok reprodukálására, terjesztésére, módosítására és egyéb módon történő felhasználására és megjelenítésére.

Related to Ügyféladatok

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) Az egyedi előfizetői szerződés módosítására az előfizetői szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak. (2) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződésnek az egyedi előfizetői szerződésre kiterjedő egyoldalú módosítására. (3) A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítás esetén a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az adott módosítással érintett előfizetőket tartós adathordozón, az Elnök rendeletében meghatározott tartalommal értesíti, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. (4) A Szolgáltató nem köteles az előző bekezdésben foglalt értesítési határidőt az Általános Szerződési Feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti. (5) A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül az Előfizető azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az Előfizetői Szerződést. (6) Nem jogosult az Előfizető az előző bekezdés szerint xxxxxxxxxx az előfizetői szerződést, ha a módosítás a) következtében az Előfizetői Szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek az Előfizető számára kizárólag előnyös módon változnak meg, b) adminisztratív jellegű és nem tartalmaz az Előfizető számára hátrányos rendelkezést, vagy c) kifejezetten jogszabályváltozáson, hatósági vagy bírósági döntésen alapul. (7) Nem tekinthető az Előfizető számára előnyös módosításnak a díjak, a díjcsomagok, az adatforgalmi korlátozások, az adatátviteli sebességek, a lefedettség, a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének módosítása - ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára -, vagy a személyes adatok kezelésének az előfizető számára nem egyértelműen előnyös megváltoztatása, még akkor sem, ha azok előnyös változásokkal járnak együtt. (8) Nem tekinthető adminisztratív jellegű módosításnak valamely szerződési feltétel olyan változása, amely a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket érdemben módosítja. (9) Amennyiben a Szolgáltató jogosult az (1) bek. a)-e) pontjai szerinti esetben az előfizetői szerződést módosítani, köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az előfizetőket az Eht. és a Rendelet vonatkozó rendelkezései szerint értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. A Szolgáltató a jelen bekezdésben írt értesítési kötelezettségének az alábbiak szerint tesz eleget: a.) általában az ÁSZF egyoldalú módosításáról a módosítás hatályba lépését legalább 30 nappal megelőzően megküldött számlalevél vagy számlaértesítő elektronikus levél mellékletében (ideértve a számla „közlemények” rovatát is) értesíti az Előfizetőt, b.) amennyiben a Szolgáltató – az egyes szolgáltatások jellegéből adódóan – nem köteles számlalevelet küldeni, vagy az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél Előfizetőnek történő, az ÁSZF-ben szabályozott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint eleget tehet az alábbi módokon is: (i) az előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodóan, (ii) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre, (iii) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapra történő utalással, vagy (iv) az értesítendő Előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal eladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni. (10) A 12.1.1. pont (9) bekezdés (i)-(iii) pontjaiban meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a.) a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette, vagy b.) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték. Nem alkalmazhatja a Szolgáltató a 12.1.1. pont (9) bekezdés (iv) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik. (11) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételek módosításáról – ide nem értve a szolgáltatási csomag összetételére és a szolgáltatás díjának emelésére vonatkozó módosítást – szóló, az Eht. 144. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt értesítési kötelezettségének a Szolgáltató úgy is eleget tehet, hogy minden Előfizetője számára díjmentesen elérhető információs csatornáján legalább 15 napig, naponta legalább összesen 3 óra időtartamban a 8 és 22 óra közötti idősávban az értesítést közzéteszi. A díjmentesen elérhető információs csatornát a Szolgáltató, az előfizetői tájékoztatás hatékonyabbá tétele érdekében jogosult a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 74. § (1c) bekezdésében meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatásokat követő helyre tenni. (12) Amennyiben a Szolgáltató a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt egyoldalúan módosítja a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét – ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára –, akkor az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. (13) Amennyiben a módosítás az Előfizető számára bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a kínált csatornák összetétele vagy a szolgáltatás tartalma - az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. (14) A csatornasorrend Szolgáltató általi megváltoztatása nem minősül az előfizetői szerződés – műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének megváltoztatása miatti – egyoldalú módosításának, így ebben az esetben az Eht. 132. § (5) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatóak. (15) Nem mondhatja fel az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményt érinti, és az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést felmondja, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. (16) A Szolgáltató nem köteles a (8) bekezdésben meghatározott értesítési határidőt alkalmazni abban az esetben, ha az ÁSZF módosítása kizárólag új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-et nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken. (17) A (9) bekezdésben meghatározott értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: a.) a módosítások hatályba lépésének időpontját, b.) az Eht. 132. § (6) bekezdés c) pontja szerinti egyoldalú szerződésmódosítás esetén azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja, c.) pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire, d.) a módosítások lényegének rövid leírását, e.) ha a Szolgáltató az előfizető által igénybe vett előfizetői szolgáltatások díját módosítja, akkor a módosított díj összegét, f.) az előfizetőt az ÁSZF módosítása esetén megillető jogosítványokat, g.) a módosított ÁSZF elérhetőségét. (18) Amennyiben az előfizetői szerződés módosításához az Előfizető nyilatkozata is szükséges, azt az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül teheti meg. Előfizetői nyilatkozattétel azokban az esetekben szükséges, amikor az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás (díjcsomag) megszűnik, és helyette a Szolgáltató más díjcsomag igénybevételét ajánlja fel, vagy ha a szerződésmódosítás többletterhet jelentő kiegészítő szolgáltatás igénybevételére irányul. Az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása az előfizetői szerződés megszűnésének tekintendő, amennyiben azonban az Előfizető megelőzőleg igénybe vette a Szolgáltató módosított szolgáltatását, úgy az az előfizetői szerződés ennek megfelelő módosításának tekintendő. (19) Amennyiben az Előfizető a módosítással érintett szolgáltatást a rendelkezésére álló 15 napon belül igénybe veszi, nyilatkozattételi joga az igénybevétellel egyidejűleg megszűnik, a Szolgáltató az igénybevételt a rendelkezés ráutaló magatartással történő elfogadásának tekinti. Ugyancsak létrejön a módosított szerződés a felek között abban az esetben, ha a szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés jelen ÁSZF szerint ráutaló magatartással is létrejöhet, és az Előfizető a szolgáltatást külön nyilatkozattétel nélkül igénybe veszi. (20) A fenti (16) bekezdésen kívüli esetekben, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása és/vagy a szolgáltatás igénybevétele – mint ráutaló magatartás - a szerződés-módosítás elfogadásának minősül. (21) A Szolgáltató az Előfizető kérésére csak az ÁSZF-ben foglaltak szerint módosíthatja az Egyedi előfizetői szerződést, ha az Előfizető személyében jogutódlás következtében változás következik be (átírás).

  • Jognyilatkozatok 15.1. A biztosító jogosult a biztosítási szerződés kezelésével kapcsolatos informáci- ókat elektronikus úton megküldeni a szerződő részére, valamint a biztosítási díjakról szóló számlát elektronikus úton, elektronikus formátumban kiállítani. A biztosítási szerződések kezelésével kapcsolatos információk a következők: a biztosítási szerződés megkötésével, módosításával, megszűnésével, szolgáltatási, kárrendezési igénnyel, szolgáltatások elérhetőségével, ügyintézéssel, kármegelő- zéssel kapcsolatos, valamint a biztosítási díjról szóló információk. 15.2. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követő 5. munkana- pon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címéről „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. 15.3. Postai úton tértivevénnyel történő közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselője aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. 15.4. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesített- nek tekinteni. 15.5. A biztosítóhoz címzett, távollevők között tett jognyilatkozat a biztosítóhoz való meg- érkezéssel, míg az elektronikus úton tett szerződési jognyilatkozat akkor válik hatályossá, amikor az a biztosító számára hozzáférhetővé válik. 15.6. A szerződő felek a biztosítási szerződés vonatkozásában írásban megtett nyi- latkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részéről aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetőségekre.

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 10 IV.1. A biztosítási szerződés alanyai 10 IV.2. A biztosítási szerződés létrejötte 11 IV.3. A szerződés hatályba lépése 11 IV.4. A biztosító kockázatviselésének kezdete 11 IV.5. A kockázatviselés és a szerződés megszűnése 11 IV.6. Tartamhosszabbítás 12 IV.7. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 12

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 1.6.1. Érdekmúlás, lehetetlenné válás: ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítottnak a biztosítási érdeke megszűnik, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik, a szerződés - vagy annak érintett része - megszűnik az érdek megszűnésének, illetve a biztosítási esemény lehetetlenné válásának napjával. A Biztosítót ilyen esetben a biztosítási szerződés megszűnése napjáig számított díj illeti meg. A Biztosító kérésére az érdekmúlást igazoló dokumentumot a Biztosító részére be kell mutatni. A biztosítási érdek megszünéséhez fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a biztosított vagyontárgy tulajdonjoga átszállásának következménye és a vagyontárgy más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős, a szerződésre díjfizetési kötelezettség továbbra is fennáll a Biztosító kockázatviselésének megszüntéig. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel felmondhatja. 1.6.2. Rendes felmondás: a határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel felmondhatják. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik. 1.6.3. Díjnemfizetés: ha az esedékes biztosítási díj nem kerül megfizetésre, a biztosító díjfizetésre történő felszólítást küld, amelyben a díj megfizetésére vonatkozóan a felszólító elküldésétől számított legalább harminc napos póthatáridőt határoz meg. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a Biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A Biztosító jogosult a meg nem fizetett díj iránti igényét érvényesíteni. Abban az esetben, ha a szerződés a fentiekben írt módon (1.6.3. pont), a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A biztosítási szerződés díjnemfizetés miatt legkésőbb az adott biztosítási időszak végével megszűnik. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a Biztosító - a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával - eredménytelenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 1.6.4. Közös megegyezés: a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik. 1.6.5. A Biztosító az 1.6.3. pontban foglaltakon túlmenően a biztosítási szerződés megszűnésének egyéb eseteiben is az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért és köteles az esetleges díjkülönbözet visszatérítésére.

  • A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok a) a haláleset utáni orvosi jelentés,

  • Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak.

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az ÜÁSZF Törzsrész 12pontjában szabályozott eseteken túl, jogosult egyoldalúan módosítani abbanaz esetben is, ha a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja a következők szerint: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette azadott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaSzolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. (Eht. 132. § (2a)) Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt köteles értesíteni, a számlalevél szerinti értesítésnek a kínált médiaszolgáltatások összetételében bekövetkező változás esetén, az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot iskell tartalmaznia. Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot azelőfizetők előzetes értesítése mellett megváltoztatnia az ÜÁSZF Törzsrész12. pontjában meghatározott módon. A Szolgáltató a műsorválasztékot azelőfizetői igények figyelembe vételével alakítja ki, s az előfizetői igények mellett – a lakossági felmérésen alapuló nézettségi adatok alapján- figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását ésa műsorok minőségi jellemzőit. ▪ a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen, ne legyen műszaki akadálya, ▪ az áthelyezés a teljes szolgáltatásra, s ne csak egyes szolgáltatás részekre vonatkozzon. SAT TV: Műszaki korlátok miatt, technikailag úgy valósul meg az áthelyezés, hogy a teljes szolgáltatás leszerelésre kerül a meglévő telepítési címen, és az létesítésre kerül az Előfizetőáltal megadott új címen. Azúj telepítési címen történő telepítésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek az új szolgáltatásra vonatkozó telepítési szabályokkal, az áthelyezésdíja pedigmegegyezik a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.