A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel. 4.1.12.2. A szolgáltatási igényt írásban kell a Biztosítónak bejelenteni. 4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is. 4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.). 4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani: a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatát, b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat, c) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot). 4.1.12.6. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít: a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint, b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül. 4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani: a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást, b) a kórház által kiadott műtéti leírást, c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv). 4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv). 4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani: a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást, b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet), d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv). 4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani: a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv). 4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 7 contracts
Samples: Lakásbiztosítási Szerződés, Lakásbiztosítási Szerződés, Lakásbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2III.1. A szolgáltatási igényt a biztosítási eseményt követő 15 napon belül írásban kell bejelenteni a Biztosítónak bejelentenibiztosítónál.
4.1.12.3III.2. Amennyiben szükséges Abban az esetben, ha a fenti határidőt nem tartják be, és emi- att lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak, a biztosító mentesülhet a szolgáltatás teljesítése alól.
III.3. A szolgáltatási igény elbírálásáhozelőterjesztésekor a szerződésre vonat- kozó általános feltételek V.3.2. pontjában meghatározotta- kon kívül, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani:
III.3.1. A Biztosító beszerezhet a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.igénybejelentőt,
4.1.12.4III.3.2. Baleseti halál esetén: továbbá a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtanikövetkező iratok másolatát:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási szolgál- tatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatátdokumen- tum, de különösen az első orvosi ellátás dokumentumai,
b) a baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült,
c) véralkohol és/vagy kábító hatású anyag vizsgálati eredmény, amennyiben ilyen készült,
d) közlekedési baleset esetén az előzőeken felül: – rendőrségi jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – amennyiben a biztosított közlekedési balesetben jármű vezetőjeként sérült meg, a vezetői engedélye és a jár- mű forgalmi engedélye,
e) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot)szüksé- ges egyéb iratok.
4.1.12.6III.4. A Biztosító fentieken kívül a biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges – az általános feltételek V.3.3. pontjában felsorolt
III.5. A biztosító jogosult arra, hogy a biztosított egészségi állapo- tát a biztosító által megnevezett orvosokkal ellenőriztesse, és ennek eredményétől függően a szolgáltatási igényt elfo- gadja vagy elutasítsa.
III.6. A biztosító a szolgáltatás teljesítésének feltételéül orvosi vizsgálatot írhat elő – ennek előírása esetén a biztosító szol- gáltatása mindaddig nem válik esedékessé, amíg a biztosí- tott az orvosi vizsgálat elvégzését nem teszi lehetővé.
III.7. A biztosító elismert jogalap esetén az alábbi határidőkön belül teljesítbe- lül teljesít szolgáltatást:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások maradan- dó egészségkárosodás alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerintbiztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges utolsó irat beérkezését követő 15 napon belül,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé a maradandó egészségkárosodás vég- legessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb legké- sőbb a balesetet követő 1 4 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 4 contracts
Samples: Kollektív Sportolói Biztosítás, Kollektív Belépőjegyes Biztosítás, Kollektív Munkáltatói Biztosítás
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2. (1) A szolgáltatási igényt a lehetô legrövidebb idôn belül (de legfeljebb a bizto- sítási esemény bekövetkezését követô 12 órán belül) telefonon, majd írásban kell a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges , és a szolgáltatási igény elbírálásához, szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtanihozzájárulását kérni. A Biztosító beszerezhet elôzetes hozzájárulása nélkül igénybevett szolgáltatások költségeit a Biztosító nem téríti meg.
(2) A szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokatelôterjesztésekor az alábbi iratokat kell benyújtani:
(a) a biztosítási szerzôdést, okiratokatilletve kötvényt,
(b) a Biztosító által rendelkezésre bocsátott, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános hiánytalanul és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat valóságnak megfelelôen kitöltött szolgáltatási igénybejelentôt,
(pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
ac) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, annak bekövetkezésétôl a balesettől a szolgáltatási szolgálta- tási igény bejelentéséig született keletkezett összes orvosi dokumentum fénymásolatátfénymáso- latát, amelynek tartalmaznia kell a diagnózist, és az orvosi kezelés részletes leírását,
b(d) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) amennyiben költségtérítéssel járó szolgáltatásokra vonatkozóan a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot).
4.1.12.6. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat felmerült költségek (pl. rendőrségi határozatszállodai számla, jegyzőkönyv)részletezô telefonszámla) névre szóló, eredeti számláit,
(e) baleseti jegyzôkönyvet,
(f) közlekedési baleset esetén az illetékes hatóság által kiállított részletes helyszíni jegyzôkönyvet és a vizsgálatot lezáró határozatot, a véralkoholszint megállapítására vonatkozó rendôrségi vagy orvosi iratot,
(g) szervezett társasutazás esetén az utazási iroda képviselôjének jegyzôkönyvét a biztosítási esemény bekövetkezésére és annak körülmé- nyeire vonatkozóan.
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó (3) A „Sofôr-küldés a biztosított betegsége vagy balesete esetén” szolgáltatás esetén: ese- tén a szolgáltatási igény teljesítéséhez Biztosító teljesítésének feltétele továbbá a Biztosított gépjármûvezetésre való alkalmatlanságáról szóló – az általános ellátó orvos által kiállított – írásos orvosi vélemény, gépjármû forgalmi engedélyének és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül Biztosított jogosítványának faxon való eljuttatása a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv)Biztosítóhoz.
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: (4) A „Hozzátartozó szállásköltségének térítése a szolgáltatási igény teljesítéséhez Biztosított kórházi tartózkodása alatt” fejezetben leírt szolgáltatás igénybevételének elôfeltétele az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)eredetileg foglalt szállásra vonatkozó számla bemutatása.
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Policy, Insurance Agreement
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.13.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az biztosító teljesítésének feltételeit a szerződésre vonat- kozó általános és a közös feltételekben szerepelfeltétel IV. fejezete tartalmazza.
4.1.12.23.2. A szolgáltatási igényt írásban kell igény előterjesztésekor a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az szerződésre vo- natkozó általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon meghatározottakon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
b) a biztosítási eseménnyel kapcsolatoskapcsolatban, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatát,
bc) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
cd) amennyiben a baleseti jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
e) közlekedési baleset esetén a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát,
f) közlekedési baleset esetén a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, ha ilyen készült,
g) ha a biztosított közlekedési balesetben jármű vezető- jeként sérült meg, a vezetői engedély és a jármű forgal- mi engedélyének másolatát,
h) külföldön bekövetkezett baleset esetén a balesetl körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okirat- nak – a szolgáltatási igény előterjesztője költségén el- készített – hiteles magyar fordítását,
i) ha a biztosítási eseménnyel eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani szolgáltatási igény bejelentőjének rendelke- zésére álló, az eljárás során keletkezett, illetve az eljárás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó Hatályos: 2010. szeptember 1-jétől megszüntető határozat, vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatotha- tározat – a büntetőeljárásban, és a szabálysértési el- járásban meghozott jogerős határozat).
4.1.12.63.3. A Biztosító biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további iratokat, igazolásokat, nyilatkozatokat is besze- rezhet.
3.4. A biztosító a jogalap fennállása esetén az alábbi határidőkön határ- időkön belül teljesítteljesít szolgáltatást:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások károso- dások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerintbiztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges utolsó irat beérkezését követő 30 napon belül,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 kö- vetően 30 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 2 év letelte után 15 30 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 2 contracts
Samples: Kollektív Sportolói Biztosítási Feltételek, Kollektív Munkáltatói Biztosítási Feltételek
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.13.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az biztosító teljesítésének feltételeit a szerződésre vonat- kozó általános és a közös feltételekben szerepelfeltétel IV. fejezete tartalmazza.
4.1.12.23.2. A szolgáltatási igényt írásban kell igény előterjesztésekor a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az szerződésre vo- natkozó általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon meghatározottakon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatosbiztosító által rendelkezésre bocsátott, a balesettől a hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatátigénybejelentőt,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokatbaleseti jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
c) amennyiben közlekedési baleset esetén a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát, Hatályos 2010. szeptember 1-jétől
d) közlekedési baleset esetén a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, ha ilyen készült,
e) ha a biztosított közlekedési balesetben jármű vezető- jeként sérült meg vagy vesztette életét, a vezetői en- gedély és a jármű forgalmi engedélyének másolatát,
f) a boncolási jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
g) a halottvizsgálati bizonyítvány másolatát,
h) a biztosított halotti anyakönyvi kivonatának másolatát,
i) külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülmé- nyeiről a külföldi hatóság által kiállított okiratnak – a szolgáltatási igény előterjesztője költségén elkészített – hiteles magyar fordítását,
j) a kedvezményezetti jogosultságot igazoló okirat másolatát (jogerős hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány) feltéve, hogy a kedvezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg,
k) ha a biztosítási eseménnyel eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani szolgáltatási igény bejelentőjének rendelke- zésére álló, az eljárás során keletkezett, illetve az eljá- rás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó megszüntető határozat vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatotha- tározat – a büntetőeljárásban és a szabálysértési eljá- rásban meghozott jogerős határozat),
l) a halál – illetve a baleset – közelebbi körülményeivel kapcsolatos egyéb iratokat, szakértői vélemények má- solatát.
4.1.12.63.3. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésételbírálásához szükséges további iratokat, a kórházi kezelés időtartamátigazolásokat, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is besze- rezhet.
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 2 contracts
Samples: Kollektív Sportolói Biztosítási Feltételek, Kollektív Munkáltatói Biztosítási Feltételek
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.13.5.11.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot dokumentu- mot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös különös feltételekben szerepel.
4.1.12.23.5.11.2. A szolgáltatási igényt írásban kell a Biztosítónak bejelentenibeje- lenteni.
4.1.12.33.5.11.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásáhozelbírálásá- hoz, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.43.5.11.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez teljesítésé- hez az általános és a közös különös feltételekben meghatározott dokumentumokon doku- mentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat iratokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés zá- rójelentés stb.).
4.1.12.53.5.11.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-10- 100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott meghatáro- zott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási szolgál- tatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum dokumen- tum fénymásolatát,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges szüksé- ges iratokat,
c) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező befe- jező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatothatároza- tot).
4.1.12.63.5.11.6. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban pont- ban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 tizenöt napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 egy év letelte után 15 tizenöt napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 2 contracts
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2. (1) A szolgáltatási igényt – a 2.1.(2) bekezdés szerinti telefonon történő bejelentést követően- írásban kell a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. (2) A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be az alábbi iratokat kell nyújtani:benyújtani (kivéve holttest hazaszállítása esetén, amikor a 2.6. fejezetben leírtak az irányadók):
(a) a biztosítási szerződést, illetve kötvényt,
(b) a Biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul, és a valóságnak megfelelően kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
(c) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől annak bekövetkezésétől a szolgáltatási igény bejelentéséig született keletkezett összes orvosi dokumentum fénymásolatát, amelynek tartalmaznia kell a diagnózist, és az orvosi kezelés részletes leírását,
b(d) a felmerült költségek (pl. külföldi orvosi ellátás, gyógyszer, telefon stb.) névre szóló, eredeti számláit,
(e) baleset esetén a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokatiratokat (pl. baleseti jegyzőkönyv),
c(f) közlekedési baleset esetén az illetékes hatóság által kiállított részletes helyszíni jegyzőkönyvet és a vizsgálatot lezáró határozatot, a véralkoholszint megállapítására vonatkozó rendőrségi vagy orvosi iratot,
(g) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot határozatot, (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot).
4.1.12.6(3) Az „Átszállítás az Európai Egészségbiztosítási Kártya alapján szolgáltatást nyújtó kórházba” szolgáltatásra vonatkozóan a fentieken kívül a Biztosító teljesítésének feltétele a következő dokumentumok benyújtása: - a Biztosított írásos igénye a Biztosító felé az átszállításra vonatkozóan, - a Biztosított nevére szólóan kiállított, a biztosítási esemény időpontjára vonatkozóan érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártya másolata, - a Biztosított ellátását végző kórház írásos nyilatkozata arról, hogy az EEK-t az ellátás fedezetéül nem fogadja el, - a Biztosított ellátását végző – az EEK-t igazoltan fedezetül el nem fogadó – kórház illetékesének írásos nyilatkozata, amely tartalmazza azt, hogy a Biztosított további sürgősségi kórházi ellátása orvosilag indokolt, az EEK-t elfogadó másik kórházba történő szállítása – egészségi állapotának veszélyeztetése nélkül – orvosilag megengedett, valamint egyértelműen meghatározza a lehetséges szállítási módo(ka)t, - a fogadó kórház illetékesének írásos nyilatkozatát arról, hogy a Biztosított ellátásának folytatását az adott intézmény vállalja, és az EEK-t az ellátás költségeinek fedezeteként elfogadja.
(4) Bank-Plusz termékre vonatkozóan a Biztosító teljesítésének feltétele az önrészesedésnek megfelelő összegű számlák másolatának, valamint az adott összeggel fedezett szolgáltatások orvosi illetve mentési dokumentációjának benyújtása. A Biztosító a teljesítés feltételeként kérheti továbbá az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belülönrészesedés összegére vonatkozó számlák pénzügyi teljesítésének igazolására vonatkozó bizonylatokat is.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: (5) A Biztosító bekérhet a Biztosított egészségi állapotára vonatkozó előzményi adatokat is.
(6) A Biztosító bekérhet, illetve beszerezhet a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésételbírálásához szükséges további igazolásokat, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is.
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2. A szolgáltatási igényt írásban kell a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-ira- tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-10- 100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatát,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot).
4.1.12.6. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: K&h Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2. A szolgáltatási igényt írásban kell a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatát,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot).
4.1.12.6. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.. K&H lakásbiztosítás

Samples: Lakásbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.14.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az biztosító teljesítésének feltételeit a szerződésre vonatkozó általános és a közös feltételekben szerepelfeltétel IV. fejezete tartalmazza.
4.1.12.24.2. A szolgáltatási igényt írásban kell igény előterjesztésekor a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az szerződésre vonatkozó általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon meghatározottakon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatosbiztosító által rendelkezésre bocsátott, a balesettől a hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatátigénybejelentőt,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokatkeresőképtelenség megállapítására jogosult orvos által kiállított, a hatályos jogszabályok szerint a keresőképtelenség igazolására rendszeresített nyomtatvány másolatát (Orvosi igazolás a keresőképtelen (terhességi) állományba vételről),
c) amennyiben ha kórházi ápolás is történt: a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indultkórházi zárójelentés másolatát, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot).
4.1.12.6. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően kórházi gyógykezelés befejezését követő 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleseti jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
e) közlekedési baleset körülményeit tartalmazó esetén a rendőrségi jegyzőkönyv má- solatát,
f) közlekedési baleset esetén a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, ha ilyen készült,
g) ha a biztosított közlekedési balesetben jármű vezetőjeként sérült meg, a vezetői engedély és a jármű forgalmi engedé- lyének másolatát.
4.3. Folyamatos keresőképtelenség esetén a 4.2. a), d), e), f), g) pont- ban meghatározott dokumentumokat csak az első bejelentés alkalmával kell benyújtani.
4.4. Folyamatos keresőképtelenség esetén a keresőképtelenség elbí- rálására jogosult orvos által kiállított, a hatályos jogszabályok szerint a folyamatos keresőképtelenségről szóló orvosi igazolás másolatát annak kiállítását követő 14 napon belül kell benyújtani a biztosítónak a kötvényszámra való hivatkozással (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyvOrvosi igazolás folyamatos keresőképtelenségről).
4.1.12.104.5. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, Folyamatos keresőképtelenség esetén a biztosítottnak 60 na- ponként be kell nyújtania a biztosítónak az egészségi állapotot leíró új kezelőorvosi okumentumokat.
4.6. A biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésételbírálásához szükséges további iratokat, a kórházi kezelés időtartamátigazolásokat, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is beszerezhet.
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A a Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2. A a szolgáltatási igényt írásban kell a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatát,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot).
4.1.12.6. A a Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.8. Csonttörésre csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: Lakásbiztosítási Szerződés
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.13.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az biztosító teljesítésének feltételeit a szerződésre vonat- kozó általános és a közös feltételekben szerepelfeltétel IV. fejezete tartalmazza.
4.1.12.23.2. A szolgáltatási igényt írásban kell igény előterjesztésekor a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az szerződésre vo- natkozó általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon meghatározottakon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatosbiztosító által rendelkezésre bocsátott, a balesettől a hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatátigénybejelentőt,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokatbaleseti jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
c) amennyiben közlekedési baleset esetén a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát,
d) közlekedési baleset esetén a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, ha ilyen készült,
e) ha a biztosított közlekedési balesetben jármű veze- tőjeként sérült meg/vesztette életét, a vezetői engedély és a jármű forgalmi engedélyének másolatát,
f) a kifizetéseket igazoló, a biztosított nevére szóló ere- deti számlákat,
g) külföldön bekövetkezett baleset esetén a baleset kö- rülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okiratnak – a szolgáltatási igény előterjesztője költségén elké- szített – hiteles magyar fordítását,
h) a biztosított halála esetén a boncolási jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült, a halottvizsgálati bizo- nyítvány másolatát, a biztosított halotti anyakönyvi kivonatának másolatát,
i) a biztosított halála esetén a kedvezményezetti jogo- sultságot igazoló okirat másolatát (jogerős hagyaték- átadó végzés, öröklési bizonyítvány) feltéve, hogy a kedvezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg,
j) ha a biztosítási eseménnyel eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani szolgáltatási igény bejelentőjének rendelke- zésére álló, az eljárás során keletkezett, illetve az eljá- rás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó megszüntető határozat, vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatotha- tározat – a büntetőeljárásban, és a szabálysértési eljá- rásban meghozott jogerős határozat).
4.1.12.6k) a halál – illetve a baleset – közelebbi körülményeivel kapcsolatos egyéb iratokat, szakértői vélemények má- solatát.
3.3. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésételbírálásához szükséges to- vábbi iratokat, a kórházi kezelés időtartamátigazolásokat, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is beszerezhet.
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2IV.1. A szolgáltatási igényt az Orvosszakértői intézet szakvéleményének kézhezvételét követő 15 napon belül kell írásban kell bejelenteni a Biztosítónak bejelentenibiz- tosítónál.
4.1.12.3IV.2. Amennyiben szükséges Abban az esetben, ha a fenti határidőt nem tartják be, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak, a biztosító mente- sülhet a szolgáltatás teljesítése alól.
IV.3. A szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor bejelentésekor be kell nyújtani:
IV.3.1. a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
IV.3.2. továbbá a következő iratok másolatát:
a) Orvosszakértői intézet szakvéleménye,
b) a biztosítás megszűnését követően kelt Orvosszakértői intézet szakvéleménye esetén a 69%-ot meghaladó mértékű egész- ségkárosodás megállapítására irányuló igénybenyújtás idő- pontjának igazolása,
c) a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a biztosítási esemény hát- terében álló alapbetegség(ek) megnevezésével, a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával és lefolyásával,
d) ha a 69%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás okozati összefüggésben áll balesettel, akkor továbbá: – a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási szol- gáltatási igény bejelentéséig született keletkezett összes orvosi dokumentum fénymásolatátdo- kumentum, – baleseti, munkahelyi baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – a véralkohol és/vagy kábító hatású anyag vizsgálati ered- ményt, amennyiben ilyen készült,
be) közlekedési baleset esetén az előzőeken felül: – a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) rendőrségi jegyzőkönyv, ha készült ilyen, – amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indultbiztosított közlekedési balesetben a jármű vezetőjeként sérült meg, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve biztosított vezetői engedé- lye és a jogerős bírósági határozatot)jármű forgalmi engedélye.
4.1.12.6IV.4. A Biztosító biztosító a szolgáltatás teljesítéséhez az alábbi határidőkön belül teljesítdokumentu- mok bemutatását is kérheti:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást IV.5. A fentieken kívül a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez elbírálásához szük- séges – az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésétfeltételek V.3.2. pontjában felsorolt – továb- bi igazolásokat, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is beszerezhet vagy bekérhet.
4.1.12.8IV.6. Csonttörésre A biztosító jogosult arra, hogy a biztosított egészségi állapotát a biztosító által megnevezett orvosokkal ellenőriztesse, és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: en- nek eredményétől függően a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv)igényt elfogadja vagy elutasítsa.
4.1.12.9IV.7. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: A biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló szolgáltatás teljesítésének feltételéül orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset vizs- gálatot írhat elő – ennek előírása esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozatbiztosító szolgáltatá- sa mindaddig nem válik esedékessé, jegyzőkönyv)amíg a biztosított az orvo- si vizsgálat elvégzését nem teszi lehetővé.
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: Kockázati Életbiztosítás
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2IV.1. A szolgáltatási igényt az Orvosszakértői intézet szakvéleményének kézhezvételét követő 15 napon belül kell írásban kell bejelenteni a Biztosítónak bejelentenibiz- tosítónál.
4.1.12.3IV.2. Amennyiben szükséges Abban az esetben, ha a fenti határidőt nem tartják be, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak, a biztosító mente- sülhet a szolgáltatás teljesítése alól.
IV.3. A szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor bejelentésekor be kell nyújtani:
IV.3.1. a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
IV.3.2. továbbá a következő iratok másolatát:
a) az Orvosszakértői intézet szakvéleménye,
b) a biztosítás megszűnését követően kelt Orvosszakértői intézet szakvéleménye esetén a 39%-ot meghaladó mértékű egész- ségkárosodás megállapítására irányuló igénybenyújtás idő- pontjának igazolása,
c) a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozatát a biztosítási ese- mény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a betegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával,
d) ha a 39%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás okozati összefüggésben áll balesettel, akkor továbbá – a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási szol- gáltatási igény bejelentéséig született keletkezett összes orvosi dokumentum fénymásolatátdokumentum, – a baleseti, munkahelyi baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – a véralkohol és/vagy kábító hatású anyag vizsgálati ered- ményt, amennyiben ilyen készült,
be) közlekedési baleset esetén az előzőeken felül: – a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) rendőrségi jegyzőkönyv, ha készült ilyen, – amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indultbiztosított közlekedési balesetben a jármű vezetőjeként sérült meg, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve vezetői engedélye és a jogerős bírósági határozatot)jármű forgalmi engedélye.
4.1.12.6IV.4. A Biztosító biztosító a szolgáltatás teljesítéséhez az alábbi határidőkön belül teljesítdokumentu- mok bemutatását is kérheti:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást IV.5. A fentieken kívül a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez elbírálásához szük- séges – az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésétfeltételek V.3.2. pontjában felsorolt – továb- bi igazolásokat, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is beszerezhet vagy bekérhet.
4.1.12.8IV.6. Csonttörésre A biztosító jogosult arra, hogy a biztosított egészségi állapotát a biztosító által megnevezett orvosokkal ellenőriztesse, és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: en- nek eredményétől függően a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv)igényt elfogadja vagy elutasítsa.
4.1.12.9IV.7. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: A biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló szolgáltatás teljesítésének feltételéül orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset vizs- gálatot írhat elő – ennek előírása esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozatbiztosító szolgáltatá- sa mindaddig nem válik esedékessé, jegyzőkönyv)amíg a biztosított az orvo- si vizsgálat elvégzését nem teszi lehetővé.
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: Kockázati Életbiztosítás
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.14.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az biztosító teljesítésének feltételeit a szerződésre vonat- kozó általános és a közös feltételekben szerepelfeltétel IV. fejezete tartalmazza.
4.1.12.24.2. A szolgáltatási igényt írásban kell igény előterjesztésekor a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az szerződésre vo- natkozó általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon meghatározottakon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatosbiztosító által rendelkezésre bocsátott, a balesettől a hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatátigénybejelentőt,
b) a baleset társbiztosított halottvizsgálati bizonyítványának má- solatát, Hatályos: 2010. szeptember 1-jétől
c) a társbiztosított halotti anyakönyvi kivonatának másolatát,
d) a boncolási jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
e) a társbiztosított halálát okozó betegség kezdeti idő- pontjának és lefolyásának, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokatiratok má- solatát (kezelőorvosi igazolás, zárójelentés stb.),
cf) amennyiben külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körül- ményeiről a külföldi hatóság által kiállított okiratnak – a szolgáltatási igény előterjesztője költségén elkészített – hiteles magyar fordítását,
g) a baleseti jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
h) közlekedési baleset esetén a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát,
i) közlekedési baleset esetén a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, ha ilyen készült,
j) ha a társbiztosított közlekedési balesetben jármű ve- zetőjeként sérült meg/vesztette életét, a vezetői en- gedély és a jármű forgalmi engedélyének másolatát,
k) a kedvezményezetti jogosultságot igazoló okirat másolatát (jogerős hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány) feltéve, hogy a kedvezményezettet a szerződésben név szerint nem nevezték meg,
l) ha a biztosítási eseménnyel eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani szolgáltatási igény bejelentőjének rendelke- zésére álló, az eljárás során keletkezett, illetve az eljárás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó megszüntető határozat, vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatotha- tározat – a büntetőeljárásban, és a szabálysértési eljá- rásban meghozott jogerős határozat),
m) a halál közelebbi körülményeivel kapcsolatos egyéb iratokat, szakértői vélemények másolatát,
n) házastársi viszony esetén a házassági anyakönyvi ki- vonatot,
o) élettársi viszony esetén a legalább egy éves együttélést igazoló, két tanú által aláírt nyilatkozatot.
4.1.12.64.3. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésételbírálásához szükséges to- vábbi iratokat, a kórházi kezelés időtartamátigazolásokat, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is beszerezhet.
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2. A szolgáltatási igényt írásban kell a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-ira- tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-10- 100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatát,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot).
4.1.12.6. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,, K&H lakásbiztosítás
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: K&h Lakásbiztosítás
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.13.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az biztosító teljesítésének feltételeit a szerződésre vonat- kozó általános és a közös feltételekben szerepelfeltétel IV. fejezete tartalmazza.
4.1.12.23.2. A szolgáltatási igényt írásban kell igény előterjesztésekor a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az szerződésre vo- natkozó általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon meghatározottakon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
b) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi or- vosi dokumentum fénymásolatát,
bc) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
cd) amennyiben a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát,
e) a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, ha ilyen készült,
f) ha a biztosított jármű vezetőjeként sérült meg, a ve- zetői engedély és a jármű forgalmi engedélyének má- solatát,
g) a közlekedési vállalat helyszínen felvett hivatalos jegy- zőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
h) külföldön bekövetkezett baleset esetén a baleset körülményeiről a külföldi hatóság által kiállított ok- iratnak – a szolgáltatási igény előterjesztője költségén elkészített – hiteles magyar fordítását,
i) ha a biztosítási eseménnyel eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani szolgáltatási igény bejelentőjének rendelke- Hatályos: 2010. szeptember 1-jétől zésére álló, az eljárás során keletkezett, illetve az eljá- rás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó megszüntető határozat, vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatotha- tározat – a büntetőeljárásban, és a szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat).
4.1.12.63.3. A Biztosító biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges to- vábbi iratokat, igazolásokat, nyilatkozatokat is beszerezhet.
3.4. A biztosító a jogalap fennállása esetén az alábbi határidőkön belül teljesítteljesít szolgáltatást:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások káro- sodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerintbiztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges utolsó irat beérkezését követő 30 napon belül,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 kö- vetően 30 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 2 év letelte után 15 30 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. (1) A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre biztosítási eseményt 15 napon belül írásban kell bocsátani, amely az általános és bejelen- teni a közös feltételekben szerepelbiztosítónál.
4.1.12.2. A szolgáltatási igényt írásban kell (2) Abban az esetben, ha a Biztosítónak bejelentenifenti határidőt nem tartják be, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak, a biztosító mentesülhet a szolgáltatás teljesítése alól.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges (3) A biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet különös feltételekben megjelölt iratok mellett a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokatszükség esetén jogosult bekérni az alábbi dokumentumokat is, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: amelyek a szolgáltatási igény teljesítéséhez jogalapjának fennállását bizonyítják és/vagy az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtaniösszegszerűségének megállapításához szükségesek:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatát,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) amennyiben a biztosítási eseménnyel eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indultindult az eljárás során keletkezett, a Biztosítóhoz be kell nyújtani illetve az eljárás anyagának részét képező iratok, továbbá az eljárást befejező határozatot határozat (így különösen az eljárást megtagadó megszüntető határozat, vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatothatározat).
4.1.12.6. A Biztosító büntetőeljárásban, és a szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozatot csak abban az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) esetben, ha az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,szolgáltatási igény bejelentésekor már rendelkezésre áll.
b) egyéb esetekben biztosítási esemény közelebbi körülményeinek és követ- kezményeinek tisztázásához szükséges iratok (a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános biztosí- tott és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül biztosítási eseménnyel érintett más személy nyilatkozata a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésétbiztosítási esemény körülményeiről, bonco- lási jegyzőkönyv másolata, jogosítvány és forgalmi enge- dély másolata, munkahelyi, iskolai, közlekedési vállalat által felvett baleseti jegyzőkönyv másolata, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,balesettel/ következményeivel kapcsolatos szakértői vélemények má- solata).
c) a baleset körülményeit biztosító által rendelkezésre bocsátott és a biztosított kezelőorvosa illetve az őt ellátó egészségügyi szolgáltató által kitöltött formanyomtatvány a biztosítási eseménnyel kapcsolatos egészségügyi adatokról, a biztosított egész- ségi állapotáról, illetve a biztosított kórelőzményi adatairól.
d) biztosítottnak a biztosítási eseménnyel és a kórelőzményi adatokkal összefüggő egészségügyi dokumentumai: házi-, vagy üzemorvosi, illetve állományilletékes orvosi karton másolata, a járó- és fekvőbeteg-ellátás során keletkezett iratok, valamint a gyógyszerfelhasználást igazoló iratok.
e) a társadalombiztosítási szerv, vagy más személy, szervezet által kezelt, a biztosítási eseménnyel vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatos biztosítotti adatokat tartalmazó dokumentumokat iratok (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyva jogosult titoktartás alóli felmentéshez és adatbekéréshez szükséges meghatalmazása alapján).
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó f) a biztosító a szolgáltatás esetén: teljesítésének feltételéül orvosi vizsgálatot írhat elő – ennek előírása esetén a biztosító szolgáltatása mindaddig nem válik esedékessé, amíg a biztosított az orvosi vizsgálat elvégzését nem teszi lehetővé.
g) a biztosító kérheti az igény tárgyában meghozandó dön- téshez szükséges összes idegen nyelvű dokumentumnak a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv)előterjesztője költségén elkészített magyar nyelvű hiteles fordítása benyújtását.
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: h) a biztosító kérheti a fenti dokumentumok eredeti példá- nyának bemutatását és bármely adathordozón rögzített másolatának benyújtását
i) biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges elbírálásához egyéb iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)is beszerezhet.
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti(4) A biztosító a biztosítási szerződések alapján kizárólag a felté- telekben megjelölt, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, és indokolt költségeket köte- les megtéríteni.
(5) A biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)összeget utalással teljesíti.
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: Tanuló Balesetbiztosítási Feltételek
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2. (1) A szolgáltatási igényt a lehető legrövidebb időn belül (de legfeljebb a biztosítási esemény bekövetkezését követő 12 órán belül) telefonon, majd írásban kell a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges , és a szolgáltatási igény elbírálásához, szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtanihozzájárulását kérni. A Biztosító beszerezhet előzetes hozzájárulása nélkül igénybevett szolgáltatások költségeit a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat isBiztosító nem téríti meg.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%2) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, A szolgáltatási igény előterjesztésekor be az alábbi iratokat kell nyújtanibenyújtani:
(a) a biztosítási szerződést, illetve kötvényt,
(b) a Biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul és a valóságnak megfelelően kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
(c) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől annak bekövetkezésétől a szolgáltatási igény bejelentéséig született keletkezett összes orvosi dokumentum fénymásolatát, amelynek tartalmaznia kell a diagnózist, és az orvosi kezelés részletes leírását,
b(d) a költségtérítéssel járó szolgáltatásokra vonatkozóan a felmerült költségek (pl. szállodai számla, részletező telefonszámla) névre szóló, eredeti számláit,
(e) baleset esetén a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokatiratokat (pl. baleseti jegyzőkönyv),
c(f) közlekedési baleset esetén az illetékes hatóság által kiállított részletes helyszíni jegyzőkönyvet és a vizsgálatot lezáró határozatot, a véralkoholszint megállapítására vonatkozó rendőrségi vagy orvosi iratot,
(g) amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot határozatot, (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot),
(h) szervezett társasutazás esetén az utazási iroda képviselőjének jegyzőkönyvét a biztosítási esemény bekövetkezésére és annak körülményeire vonatkozóan.
4.1.12.6. (3) A „Sofőr-küldés a biztosított betegsége vagy balesete esetén” szolgáltatás esetén a Biztosító teljesítésének feltétele továbbá a Biztosított gépjárművezetésre való alkalmatlanságáról szóló – az ellátó orvos által kiállított - írásos orvosi vélemény, gépjármű forgalmi engedélyének és a Biztosított jogosítványának faxon való eljuttatása a Biztosítóhoz.
(4) A „Hozzátartozó szállásköltségének térítése a Biztosított kórházi tartózkodása alatt” fejezetben leírt szolgáltatás igénybevételének előfeltétele az eredetileg foglalt szállásra vonatkozó számla bemutatása.
(5) A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belülbekérhet, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: illetve beszerezhet a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésételbírálásához szükséges további igazolásokat, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is.
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.13.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az biztosító teljesítésének feltételeit a szerződésre vonat- kozó általános és a közös feltételekben szerepelfeltétel IV. fejezete tartalmazza.
4.1.12.23.2. A szolgáltatási igényt írásban kell igény előterjesztésekor a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az szerződésre vo- natkozó általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon meghatározottakon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
a) a biztosítási eseménnyel kapcsolatosbiztosító által rendelkezésre bocsátott, a balesettől a hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatátigénybejelentőt,
b) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokatrendőrségi jegyzőkönyv másolatát,
c) amennyiben a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, ha ilyen készült, Hatályos: 2010. szeptember 1-jétől
d) ha a biztosított jármű vezetőjeként sérült meg/vesztet- te életét, a vezetői engedély és a jármű forgalmi enge- délyének másolatát,
e) a közlekedési vállalat által a helyszínen felvett hivatalos jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
f) a boncolási jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
g) a halottvizsgálati bizonyítvány másolatát,
h) a biztosított halotti anyakönyvi kivonatának másolatát,
i) külföldön bekövetkezett halál esetén a halál körülmé- nyeiről a külföldi hatóság által kiállított okiratnak – a szolgáltatási igény előterjesztője költségén elkészített – hiteles magyar fordítását,
j) a kedvezményezetti jogosultságot igazoló okirat (jog- erős hagyatékátadó végzés, öröklési bizonyítvány) másolatát feltéve, hogy a kedvezményezettet a szer- ződésben név szerint nem nevezték meg,
k) ha a biztosítási eseménnyel eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani szolgáltatási igény bejelentőjének rendelke- zésére álló, az eljárás során keletkezett, illetve az eljárás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó megszüntető határozat, vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatotha- tározat – a büntetőeljárásban, és a szabálysértési eljárásban meghozott jogerős határozat).
4.1.12.6l) a halál – illetve a baleset – közelebbi körülményeivel kapcsolatos egyéb iratokat, szakértői vélemények má- solatát.
3.3. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésételbírálásához szükséges to- vábbi iratokat, a kórházi kezelés időtartamátigazolásokat, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is beszerezhet.
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2IV.1. A szolgáltatási igényt az Orvosszakértői intézet szakvélemé- nyének kézhezvételét követő 15 napon belül kell írásban kell beje- lenteni a Biztosítónak bejelentenibiztosítónál.
4.1.12.3IV.2. Amennyiben szükséges Abban az esetben, ha a fenti határidőt nem tartják be, és emi- att lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak, a biztosító mentesülhet a szolgáltatás teljesítése alól.
IV.3. A szolgáltatási igény elbírálásához, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor bejelentésekor be kell nyújtani:
IV.3.1. a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
IV.3.2. továbbá a következő iratok másolatát:
a) az Orvosszakértői intézet szakvéleménye,
b) a biztosítás megszűnését követően kelt Orvosszakértői intézet szakvéleménye esetén a 69%-ot meghaladó mértékű egészség- károsodás megállapítására irányuló igénybenyújtás időpontjá- nak igazolása,
c) a kezelőorvos, háziorvos nyilatkozata a biztosítási esemény hátterében álló alapbetegség(ek) megnevezésével és a be- tegség(ek) első kórismézésének pontos időpontjával,
d) ha a 69%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás okozati összefüggésben áll balesettel, akkor továbbá – a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől a szolgáltatási szol- gáltatási igény bejelentéséig született keletkezett összes orvosi dokumentum fénymásolatátdokumentum, – a baleseti, munkahelyi baleseti jegyzőkönyv, amennyiben ilyen készült, – a véralkohol és/vagy kábító hatású anyag vizsgálati ered- mény, amennyiben ilyen készült,
be) közlekedési baleset esetén az előzőeken felül: – a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) rendőrségi jegyzőkönyv, ha készült ilyen, – amennyiben a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indultbiztosított közlekedési balesetben a jármű vezetőjeként sérült meg, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve vezetői engedélye és a jogerős bírósági határozatot)jármű forgalmi engedélye.
4.1.12.6IV.4. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást fentieken kívül a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez elbírálásához szükséges – az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezésétfeltételek VIII.4. pontjában felsorolt – további igazolásokat, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)nyilatkozatokat is beszerezhet vagy be- kérhet.
4.1.12.8IV.5. Csonttörésre A biztosító jogosult arra, hogy a biztosított egészségi állapotát a biztosító által megnevezett orvosokkal ellenőriztesse, és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás esetén: en- nek eredményétől függően a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv)igényt elfogadja vagy elutasítsa.
4.1.12.9IV.6. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: A biztosító a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló szolgáltatás teljesítésének feltételéül orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset vizs- gálatot írhat elő – ennek előírása esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozatbiztosító szolgáltatá- sa mindaddig nem válik esedékessé, jegyzőkönyv)amíg a biztosított az orvo- si vizsgálat elvégzését nem teszi lehetővé.
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: Nyugdíjbiztosítás
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az általános és a közös feltételekben szerepel.
4.1.12.2. (1) A szolgáltatási igényt a lehetô legrövidebb idôn belül (de legfeljebb a biztosítási esemény bekövetkezését követô 12 órán belül) telefonon, majd írásban kell a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges , és a szolgáltatási igény elbírálásához, szolgáltatás igény- bevételére vonatkozóan a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtanihozzájárulását kérni. A Biztosító beszerezhet elôzetes hozzájárulása nélkül igénybevett szolgáltatások költségeit a Biztosító nem téríti meg.
(2) A szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokatelôterjesztésekor az alábbi iratokat kell benyújtani:
(a) a biztosítási szerzôdést, okiratokatilletve kötvényt,
(b) a Biztosító által rendelkezésre bocsátott, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános hiánytalanul és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat valóság- nak megfelelôen kitöltött szolgáltatási igénybejelentôt,
(pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:
ac) a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, a balesettől annak bekövetkezésétôl a szolgáltatási igény bejelentéséig született keletkezett összes orvosi dokumentum doku- mentum fénymásolatát, amelynek tartalmaznia kell a diagnózist, és az orvosi kezelés részletes leírását,
b(d) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
c) amennyiben költségtérítéssel járó szolgáltatásokra vonatkozóan a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatot).
4.1.12.6. A Biztosító az alábbi határidőkön belül teljesít:
a) az orvosi szempontból egyértelműen tisztázott károsodások alapján megállapított szolgáltatást a Biztosító az 1.11.3. pontban meghatározottak szerint,
b) egyéb esetekben a károsodás véglegessé válását követően 15 napon belül, illetőleg legkésőbb a balesetet követő 1 év letelte után 15 napon belül.
4.1.12.7. Műtéti térítés szolgáltatása esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést, orvosi igazolást,
b) a kórház által kiadott műtéti leírást,
c) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat felmerült költségek (pl. rendőrségi határozatszállodai számla, jegyzőkönyv)részletezô telefonszámla) névre szó- ló, eredeti számláit,
(e) baleseti jegyzôkönyvet,
(f) közlekedési baleset esetén az illetékes hatóság által kiállított rész- letes helyszíni jegyzôkönyvet és a vizsgálatot lezáró határozatot, a véralkoholszint megállapítására vonatkozó rendôrségi vagy orvosi iratot,
(g) szervezett társasutazás esetén az utazási iroda képviselôjének jegyzôkönyvét a biztosítási esemény bekövetkezésére és annak kö- rülményeire vonatkozóan,
(h) a Biztosított egészségi állapotára vonatkozó elôzményi adatokat, amennyiben a Biztosító ezt kéri.
4.1.12.8. Csonttörésre és csontrepedésre vonatkozó szolgáltatás (3) A „Sofôr-küldés a biztosított betegsége vagy balesete esetén: ” szolgál- tatás esetén a szolgáltatási igény teljesítéséhez Biztosító teljesítésének feltétele továbbá a Biztosított gépjármûvezetésre való alkalmatlanságáról szóló – az általános ellátó orvos ál- tal kiállított – írásos orvosi vélemény, gépjármû forgalmi engedélyének és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül Biztosított jogosítványának faxon való eljuttatása a Biztosító a kárigény elbírálásához egyéb dokumentumokat is bekérhet, különösen a baleseti eredetet és a csonttörést, csontrepedést bizonyító iratokat (pl. röntgenlelet, baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés, illetve hatósági határozat, jegyzőkönyv)Biztosítóhoz.
4.1.12.9. 28 napot meghaladó gyógytartam esetén: (4) A „Hozzátartozó szállásköltségének térítése a szolgáltatási igény teljesítéséhez Biztosított kórházi tartóz- kodása alatt” fejezetben leírt szolgáltatás igénybevételének elôfeltétele az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a 28 napot meghaladó gyógytartamról szóló orvosi igazolást,
b) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
c) a baleseti múlékony sérülés eredetét igazoló, a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat (pl. a baleseti jegyzőkönyvet),
d) a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv)eredetileg foglalt szállásra vonatkozó számla bemutatása.
4.1.12.10. Baleseti következmény miatti, orvosilag szükséges fekvőbetegként kórházban történő gyógykezelés esetén, a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a különös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül a következő dokumentumokat kell benyújtani:
a) a kórházi kezelés alapjául szolgáló baleset megnevezését, a kórházi kezelés időtartamát, a kórházi zárójelentést,
b) baleset esetén a baleset körülményeit tartalmazó dokumentumokat (pl. rendőrségi határozat, jegyzőkönyv).
4.1.12.11. Ruházati kár esetén: a tényleges kár mértékének megállapítását lehetővé tevő adatokat.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Product Information
A biztosító teljesítésének feltételei. 4.1.12.13.1. A Biztosító szolgáltatásához minden olyan dokumentumot rendelkezésre kell bocsátani, amely az biztosító teljesítésének feltételeit a szerződésre vonat- kozó általános és a közös feltételekben szerepelfeltétel IV. fejezete tartalmazza.
4.1.12.23.2. A szolgáltatási igényt írásban kell igény előterjesztésekor a Biztosítónak bejelenteni.
4.1.12.3. Amennyiben szükséges a szolgáltatási igény elbírálásáhozszerződésre vo- natkozó általános feltételekben meghatározottakon kívül, a Biztosító kérésére az alábbiakban felsoroltakon kívül egyéb dokumentumokat is be kell nyújtani: Hatályos: 2010. A Biztosító beszerezhet a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, okiratokat, nyilatkozatokat is.
4.1.12.4. Baleseti halál esetén: a szolgáltatási igény teljesítéséhez az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül rendelkezésre kell bocsátani a halál baleseti eredetét bizonyító ira-tokat (pl. baleseti jegyzőkönyv, kórházi zárójelentés stb.).
4.1.12.5. Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás (szeptember 1-10-100%) esetén: az általános és a közös feltételekben meghatározott dokumentumokon kívül, szolgáltatási igény előterjesztésekor be kell nyújtani:jétől
a) a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
b) a biztosítási eseménnyel kapcsolatoskapcsolatban, a balesettől a szolgáltatási igény bejelentéséig született összes orvosi dokumentum fénymásolatát,
bc) a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratokat,
cd) amennyiben a baleseti jegyzőkönyv másolatát, ha ilyen készült,
e) közlekedési baleset esetén a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát,
f) közlekedési baleset esetén a véralkohol vizsgálati eredmény másolatát, ha ilyen készült,
g) ha a biztosított közlekedési balesetben jármű vezető- jeként sérült meg, a vezetői engedély és a jármű for- galmi engedélyének másolatát,
h) külföldön bekövetkezett baleset esetén a baleset kö- rülményeiről a külföldi hatóság által kiállított okiratnak – a szolgáltatási igény előterjesztője költségén elké- szített – hiteles magyar fordítását,
i) ha a biztosítási eseménnyel eseménnyel, vagy annak alapjául szolgáló körülménnyel kapcsolatban hatósági eljárás indult, a Biztosítóhoz be kell nyújtani szolgáltatási igény bejelentőjének rendelke- zésére álló, az eljárás során keletkezett, illetve az eljárás anyagának részét képező iratokat, továbbá az eljárást befejező határozatot (így különösen az eljárást megtagadó megszüntető határozat, vagy megszüntető határozatot, illetve a jogerős bírósági határozatotha- tározat – a büntetőeljárásban, és a szabálysértési eljá- rásban meghozott jogerős határozat).
4.1.12.63.3. A Biztosító biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további iratokat, igazolásokat, nyilatkozatokat is beszerezhet.