A csoportos biztosítási szerződés felmondása mintaszakaszok

A csoportos biztosítási szerződés felmondása. 8.4.1. Amennyiben a Biztosítók vagy a Bank a csoportos biztosítási szerződésekben foglalt kötelezettségeit nem, vagy nem szerződésszerűen teljesítik, a másik Felet megilleti az azonnali hatályú felmondás joga. E jogával a Fél akkor élhet, ha a szerződésszegő Félhez intézett írásbeli nyilatkozatban – a bizonyítékokra hivatkozással – közli a szerződésszegő magatartás vagy mulasztás tényét és a másik Fél a szerződésszegő magatartást vagy mulasztást a felhívás kézhezvételétől számított 30 napon belül nem szüntette meg. 8.4.2. A csoportos biztosítási szerződések azonnali hatályú felmondása esetén a felmondás időpontjáig Biztosítottnak tekintendő személyek biztosítási védelme - egyéb megállapodás hiányában - a folyó biztosítási időszak utolsó napján 24 óráig áll fenn. 8.4.3. Ha a csoportos biztosítási szerződések kárhányadának kedvezőtlen alakulása és/vagy a biztosításra, illetőleg a Biztosítókra vonatkozó működési feltételek (pl. közterhek, kötelező tartalékolási szabályok) kedvezőtlen változása miatt a biztosítási díjtétel(ek) és/vagy díj(ak) módosítása válik szükségessé és arról a Bank és a Biztosítók nem tudnak megállapodni, akkor a Biztosítók jogosultak a csoportos biztosítási szerződéseket rendkívüli felmondás útján 60 napos felmondási idővel felmondani. Ilyen esetben (i) a rendkívüli felmondás átvételét követően a csoportos biztosítási szerződéshez újabb ügyfelek nem csatlakozhatnak, (ii) a 60 napos felmondási idő lejártakor Biztosítottnak tekintendő személyek biztosítási védelme a folyó biztosítási időszak utolsó napján 24 óráig áll fenn, (iii) a Bank írásban tájékoztatja az egyes Biztosítottakat a rájuk vonatkozó csoportos biztosítási szerződés rendkívüli felmondás miatti megszűnéséről.
A csoportos biztosítási szerződés felmondása. 9.5.1. A Biztosítók akkor jogosultak a csoportos biztosítási szerződést 90 napos felmondási idővel rendkívüli felmondással felmondani, ha a biztosítási díjtétel(ek) módosítása válik szükségessé és arról a Bank és a Biztosítók nem tudnak megállapodni. 9.5.2. Mind a Bank, mind a Biztosítók jogosultak a csoportos biztosítási szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a másik fél a csoportos biztosítási szerződésben foglalt kötelezettségeit nem, vagy nem szerződésszerűen teljesíti. E jogával a sérelmet szenvedett Fél akkor élhet, ha a szerződésszegő Félhez intézett írásbeli nyilatkozatban – a bizonyítékokra hivatkozással – közli a szerződésszegő magatartás vagy mulasztás tényét és a másik Fél a szerződésszegő magatartást vagy mulasztást a felhívás kézhezvételétől számított 30 napon belül nem szüntette meg. A Biztosítók akkor is jogosultak a csoportos biztosítási szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a Bank a Biztosítók által kiszámlázott díjat a számla Bankhoz történő beérkezésétől számított 90 napon belül nem fizette meg. 9.5.3. A 9.5.2. pont szerinti azonnali hatályú felmondás esetét kivéve a csoportos biztosítási szerződés megszűnéséről a Bank legalább 60 nappal a megszűnés hatályba lépése előtt tájékoztatja a Biztosítottakat.
A csoportos biztosítási szerződés felmondása. A Bank és a Biztosítók a csoportos biztosítási szerződésben meghatározott esetekben jogosultak a csoportos biztosítási szerződést (i) 90 napos felmondási idővel, illetőleg (ii) azonnali hatállyal felmondani, mely esetben a felmondás hatályba lépésekor díjjal fedezett időszak utolsó napján 24 órakor a kockázatviselés az összes Biztosítottra vonatkozóan megszűnik. A csoportos biztosítási szerződés megszűnéséről – ide nem értve a csoportos biztosítási szerződés azonnali hatályú felmondásának esetét - a Bank legalább 60 nappal a megszűnés hatályba lépése előtt tájékoztatja a Biztosítottakat. A szolgáltatás díja A havi törlesztőrészlet (nyílt végű pénzügyi lízing esetén a felszámított ÁFA nélküli lízingdíj) alább megjelölt %-a: „A” csomag esetén: 3%-a. „B” csomag esetén: 4%-a „C” csomag esetén: 6%-a A biztosítás díját a Bank fizeti meg a Biztosítók részére, majd a megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét - a Biztosított által a Biztosítotti Nyilatkozatban tett hozzájárulása alapján – áthárítja a Biztosítottra. A díjfizetésre vonatkozó részletes rendelkezéseket ld. az Általános Biztosítási Feltételek 10.§-ában. A Bank és a Biztosítók megállapodhatnak a fenti díjtétel(ek) emeléséről. Ilyen esetben a Bank a díjemelés hatályba lépését megelőzően legalább 30 naptári nappal korábban írásban értesíti a díjemelés által érintett Biztosítottakat a díj módosulásáról. Ha a Biztosított a díjemelést nem fogadja el, jogosult a biztosítotti jogviszonyát az Általános Biztosítási Feltételek 8.2. pontjában foglaltak szerint felmondani.
A csoportos biztosítási szerződés felmondása. 7.3.1. A Bank bármikor jogosult a Biztosítókhoz inté- zett írásbeli nyilatkozattal a csoportos biztosítási szerződést 90 napos felmondási idővel rendes felmondással felmondani. 7.3.2. A Biztosítók akkor jogosultak a csoportos biz- tosítási szerződést 90 napos felmondási idővel rendkívüli felmondással felmondani, ha a bizto- sítási díjtétel(ek) módosítása válik szükségessé és arról a Bank és a Biztosítók nem tudnak megál- lapodni. Ilyen esetben (i) a rendkívüli felmondás hatályba lépését követően a csoportos biztosítási szerződéshez újabb ügyfelek nem csatlakoz- hatnak, (ii) a rendkívüli felmondás időpontjáig Biztosítottnak tekintendő személyek biztosítási védelme a 90 napos felmondási idő lejáratakor folyamatban lévő biztosítási időszak utolsó nap- ján 24 óráig áll fenn. 7.3.3. Mind a Bank, mind a Biztosítók jogosultak a csoportos biztosítási szerződést azonnali hatály- lyal felmondani, ha a másik fél a csoportos bizto- sítási szerződésben foglalt kötelezettségeit nem, vagy nem szerződésszerűen teljesíti. E jogával a sérelmet szenvedett Fél akkor élhet, ha a szerző- désszegő Félhez intézett írásbeli nyilatkozatban – a bizonyítékokra hivatkozással – közli a szerző- désszegő magatartás vagy mulasztás tényét és a másik Fél a szerződésszegő magatartást vagy mulasztást a felhívás kézhezvételétől számított 30 napon belül nem szüntette meg. 7.3.4. A Biztosítók jogosultak a csoportos biztosítási szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a Bank a Biztosítók által kiszámlázott díjat a szám- la Bankhoz történő beérkezésétől számított 90 napon belül nem fizette meg. 7.3.5. A csoportos biztosítási szerződés azonnali ha- tályú felmondása esetén a felmondás hatályba lépésekor Biztosítottnak tekintendő szemé- lyek biztosítási védelme - egyéb megállapodás hiányában - a Bank által utoljára megfizetett biztosítási díj által lefedett időszak (ld. még a 9.5. pontban) utolsó napján 24 óráig áll fenn.

Related to A csoportos biztosítási szerződés felmondása

  • Általános biztosítási feltételek 8 1. Biztosító, szerződő, biztosított és a biztosításközvetítő 10 2. A biztosítási szerződés létrejötte 11 3. A kockázatviselés kezdete 15

  • egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ◼ A szerződésen történő jóváírások: ◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ⏵◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”) A biztosító köteles a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésé- ről és megakadályozásáról szóló és egyéb, nemzetközi adatszolgáltatásra vonatkozó hatályos törvényekben előírtak betartására, és ezzel összefüg- gésben egyéb iratok bemutatását, továbbá az adóügyi illetékességgel kap- csolatos nyilatkozatok megtételét is kérheti. A biztosítási esemény igazolásával kapcsolatos költségeket annak kell visel- nie, aki az igényt érvényesíteni kívánja.

  • Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • Jogvédelmi segítségnyújtás és biztosítás a) óvadék és a felmerülô költségek megfizetése 500 000 b) ügyvéd munkadíja 500 000

  • A szerződés biztosítékai 6.1 A Vállalkozót a jelen Vállalkozási szerződésben meghatározott bármely kötelezettségének, feladatának — a Vállalkozónak felróható — késedelmes teljesítése esetén késedelmi kötbér-fizetési kötelezettség terheli. A késedelmi kötbér alapja a nettó vállalkozói díj, mértéke pedig a késedelem napjaira vonatkozóan 0,5 %/nap, de legfeljebb a teljes vállalkozói díj 15 %-a azzal, hogy az első 15 (tizenöt) nap kötbérmentes. A Megrendelő fizetési késedelme esetén késedelmi kamat fizetésére köteles. A késedelmi kamat mértéke az MNB által közölt mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese. Vállalkozó az általa beépített anyagokra tulajdonjog fenntartással él, azok tulajdonjogát kifejezetten fenntartja addig, amíg azok teljes vállalkozási díja nincs kifizetve. Megrendelő késedelme az adott teljesítéssel kapcsolatban a Vállalkozóra nézve irányadó határidők — a Megrendelő késedelmének időtartamával történő — automatikus meghosszabbítását eredményezi. 6.2 A Vállalkozót a jelen Vállalkozási szerződésben meghatározott bármely kötelezettségének, feladatának — a Vállalkozónak felróható — nem megfelelő minőségben történő teljesítése esetén hibás teljesítési kötbér-fizetési kötelezettség terheli. Amennyiben a Megrendelő úgy ítéli meg, hogy a Vállalkozó által végzett munka nem megfelelő minőségű, úgy írásban felszólítja a Vállalkozót a munka ésszerű határidőre történő kijavítására. Amennyiben a Vállalkozó a kitűzött határidőre nem javítja ki a munkát a Megrendelő elvárásainak megfelelően, hibás teljesítési kötbér-fizetési kötelezettség terheli. A hibás teljesítési kötbér mértéke az egyedi megrendelésekkel kapcsolatban felmerült hibás teljesítés esetén a megrendelés nettó Vállalkozási díjának 25 %-a 6.3 A Vállalkozót meghiúsulási kötbér-fizetési kötelezettség terheli, amennyiben a jelen Szerződés teljesítése a Vállalkozónak felróható ok következtében meghiúsul, ill. amennyiben a Vállalkozó jogos ok nélkül megtagadja a teljesítést. A meghiúsulási kötbér mértéke az 5.1. pontban meghatározott vállalkozói díj 100%-a. A munkavégzés megrendelői, kivitelezői problémák megalapozottsága nélküli felbontása esetén, a Vállalkozó jogosult az addig elvégzett munka (átalányáras vállalás esetén arányosítva, tételes elszámolás esetén a felmért mennyiség), valamint a hátralévő munkavégzés értékére vetített jegybanki alapkamatnak megfelelő összeg leszámlázására, meghiúsulási kötbérként. 6.4 A kötbér esedékessé válik: − kijavítható hiba esetében: a kijavításra megállapított határidő eredménytelen elteltét követő napon, ha a hiba kijavítása nem történt meg, illetve, ha megtörtént, de a kijavított teljesítést a Megrendelő szintén hibás teljesítésként értékeli; − ki nem javítható hiba esetében: a hibás teljesítés Megrendelő által történő megállapításának napján; − meghiúsulás esetén: a Megrendelő, illetve a Vállalkozó tudomásszerzésének napján a meghiúsulásra, illetve a teljesítés Vállalkozó vagy Megrendelő által történt jogos ok nélküli megtagadásáról. 6.5 A kötbér alkalmazását megalapozó tény megállapítására a Megrendelő jogosult. Amennyiben a Megrendelő megállapítja a kötbér igényét megalapozó tényt, a kötbér esedékessé válását követő 3 munkanapon belül írásban értesíti a Vállalkozót. A kötbér érvényesítésére a tárgyhavi számlázáskor kerül sor. Az értesítésben a Megrendelő köteles megjelölni azt, hogy a kötbért: − melyik megrendeléssel kapcsolatban, − a teljesítés mely hiányosságának következtében, − milyen jogcímen és − milyen összegben alkalmazza. A késedelmi kötbér Vállalkozó általi megfizetése nem mentesíti a Vállalkozót a teljesítés alól.

  • A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 10 IV.1. A biztosítási szerződés alanyai 10 IV.2. A biztosítási szerződés létrejötte 11 IV.3. A szerződés hatályba lépése 11 IV.4. A biztosító kockázatviselésének kezdete 11 IV.5. A kockázatviselés és a szerződés megszűnése 11 IV.6. Tartamhosszabbítás 12 IV.7. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 12

  • A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza

  • Különös Biztosítási Feltételek Hitelkártya elvesztése, jogtalan eltulajdonítása, illetve elrablása esetén történő visszaélés kockázatára

  • A biztosított kora és a biztosítás időtartama A biztosított egy 35 éves személy, aki – rendszeres díjfizetés esetén 10, 15 vagy 20 éves tartamú, – egyszeri díjas szerződése esetén pedig 5, 10 vagy 20 éves tartamú biztosítási szerződést köt. A TKM kalkuláció azért készül különböző időtartamokra, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtarta- mok a termék költségterhelését. Amennyiben a fenti tartamok közül valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Élethosszig szóló biztosítás esetén a fenti tartamok úgy értendők, hogy a szerződés ezek lejártával visszavásárlásra kerül- nek.