A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére. 2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti. 2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak. 2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse. 2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti. 2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 3 contracts
Samples: Megbízási Keretszerződés, Megbízási Keretszerződés, Megbízási Keretszerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.13.1. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás Felek jelen szerződés vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősüla jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben, különösen a Ptk. 6:238. § - 6:251. §-aiban foglaltak szerint járnak el. Vállalkozó köteles a feladat elvégzése során a Megrendelővel együttműködni.
3.2. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy a Megbízott jelen szerződés teljesítésével összefüggésben a Megbízó Vállalkozó részére minden olyan körülményről kellő tájékoztatást ad, amely a tevékenység eredményességét, vagy kellő időre való elvégzését befolyásolja. Vállalkozó kötelessége az együttműködés feltételeinek Vállalkozó oldaláról történő biztosítása (kapcsolattartók, elérhetőségek).
3.3. Vállalkozó vállalja, hogy feladatait a mindenkor hatályos jogszabályok betartásával és vonatkozó szokásoknak megfelelve, az elvárható legmagasabb színvonalon végzi el. Vállalkozó vállalja, hogy minden, valamely konkrét feladata elvégzése eredményeként készített dokumentumot, anyagot (eredményterméket) megfelelő minőségben és mennyiségben, továbbá határidőben átad a Megrendelő részére.
3.4. Vállalkozó kötelessége a feladat elvégzése során felmerült, előre nem látott körülményeket haladéktalanul, de legkésőbb 2 munkanapon belül Megrendelő kapcsolattartója felé elektronikus úton jelezni. Vállalkozó köteles továbbá Megrendelő figyelmét felhívni az ellentmondásra, vagy olyan következményre, amely a Megrendelő által neki adott elérni kívánt cél meghiúsulásához vezethet. Ennek elmulasztása esetén Vállalkozó teljes körű felelősséggel tartozik az ebből eredő károkért.
3.5. A Vállalkozó kötelessége a feladat teljesítéséhez szükséges eszközök biztosítása, beleértve a nehezen megközelíthető helyek eléréséhez szükséges eszközöket is.
3.6. A Vállalkozó kötelessége az esetlegesen a feladatellátással kapcsolatosan felmerült károk helyreállítása.
3.7. Vállalkozó a feladat teljesítése során a közbeszerzési eljárásban megjelölt alvállalkozók (teljesítési segéd) foglalkoztatására jogosult. Vállalkozó köteles a közbeszerzési eljárásban a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekként bemutatott Vállalkozók személyes részvételével teljesíteni a feladatot. Amennyiben valamilyen okból ezen személyek közreműködése akadályba ütközik, Vállalkozó ezt köteles jelezni a Megrendelőnek, akinek írásbeli felkérés engedélyével jogosult – a Kbt. szabályainak betartása mellett – új személy(eke)t bevonni a teljesítésbe.
3.8. Jelen Szerződést a Kbt. 138. § (1) bekezdése szerint a Vállalkozónak kell teljesítenie. Vállalkozó ugyanakkor a jelen Szerződés teljesítéséhez a Kbt-ben foglalt feltételek szerint jogosult alvállalkozót igénybe venni.
3.9. A jelen szerződés vonatkozásában a Xxxxx „alvállalkozó” alatt a Kbt. szerinti alvállalkozó fogalmát és a „közreműködő” alatt a Ptk. szerinti közreműködő fogalmát értik.
3.9.1. A jelen Szerződés teljesítésébe a Vállalkozó által bevonni kívánt, a jelen Szerződés megkötésekor ismert alvállalkozók adatait a Vállalkozó által a jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg aláírt, a jelen Szerződés 6. számú mellékletét képező nyilatkozat tartalmazza. Több Vállalkozó esetén (közös ajánlattétel esetén) Vállalkozónként külön nyilatkozatot kell benyújtani, és az egyes Vállalkozóknak (közös ajánlattétel esetén) a Szerződés teljes értékéhez viszonyított teljesítési arányát is meg kell adni egy külön nyilatkozatban (8. sz. mellékletként csatolandó) a jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg.
3.9.2. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó a jelen Szerződés hatálya alatt új alvállalkozó bevonására csak a Kbt-ben foglalt feltételekkel, előzetes bejelentés mellett jogosult azzal, hogy az új alvállalkozó bevonását a jelen Szerződés 5. számú melléklete szerinti, aktualizált, a Vállalkozó által 4 (négy) eredeti példányának cégszerűen aláírt nyilatkozat Megrendelő részére történő megküldésével köteles teljesíteni.
3.9.3. Felek rögzítik továbbá, hogy bármely, a jelen Szerződés 6. számú mellékletét érintő változásról Vállalkozó a jelen Szerződés 5. számú melléklete szerinti, aktualizált, a Vállalkozó által 4 (négy) eredeti példányának cégszerűen aláírt nyilatkozat Megrendelő részére történő megküldésével köteles teljesíteni.
3.9.4. A jelen Szerződés 5. számú mellékletének 3.9.2. és 3.9.3. pontban rögzítettek szerinti változása nem minősül a jelen Szerződés módosításának. Felek rögzítik, hogy a 3.9.2. és 3.9.3. pont szerint aktualizált mellékletet Vállalkozó – a benyújtás sorrendjében – folytatólagos alszámozással (6/1., 6/2., 6/3., stb.) ellátva köteles megküldeni a Megrendelő részére.
3.9.5. A Megrendelő vagy a nevében eljáró személy (szervezet) a Szerződés teljesítése során korlátozás nélkül jogosult ellenőrizni, hogy a jelen Szerződés teljesítésében a Vállalkozó oldalán a jelen Szerződés 5. számú melléklete szerinti alvállalkozó(k) vesz(nek)-e részt.
3.9.6. A Vállalkozó az alvállalkozók kiválasztásáért és teljesítésükért, a titoktartási kötelezettség velük történő betartatásáért egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: FelkérésPtk.) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részéreszabályai szerint felel.
2.23.10. Megbízott Vállalkozó a feladatai teljesítése érdekében teljesítéshez az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítialkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 3 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.13.1. A Felek jelen szerződés vonatkozásában a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben, különösen a Ptk. 6:272. § - 6:280. §-aiban foglaltak szerint járnak el. A Megbízott köteles a feladat elvégzése során a Megbízóval együttműködni. Amennyiben Megbízó a teljesítés során köztes adatszolgáltatást kér, azt Megbízott köteles a kéréstől számított 3 munkanapon belül Megbízó számára megadni. Amennyiben a jelen szerződés alapját képező közbeszerzési eljárás, valamint a „Csatolt alaprajzon megjelölt határolt tervezési területen faanyag szakvélemény készítése a Keleti pályaudvar felvételi épületről / A Keleti pályaudvar felvételi épület és a MÁV telekhatárig tartó aluljárószint tervezési határ területen Műemléki épületdiagnosztikai tartószerkezeti szakvélemény készítése” tárgyban kiírásra kerülő közbeszerzési eljárás vonatkozásában más-más Megbízottal kerül a szerződés megkötésre, úgy a készítendő dokumentációk tartalmának összehangolása érdekében a Megbízottak kötelesek a munka során egymással és egyidejűleg a Megbízóval is egyeztetni, együttműködni.
3.2. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállaljakötelezettséget vállal arra, hogy az üzleti titkai kivételével a jelen szerződés teljesítésével összefüggésben a Megbízott részére minden olyan körülményről kellő tájékoztatást ad, amely a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatástteljesítését, adatot és iratot - vagy kellő időre való elvégzését befolyásolja. Megbízott kötelessége az együttműködés feltételeinek a Megbízott által kért határidőben és módon - átadMegbízó oldaláról történő biztosítása (kapcsolattartók, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseelérhetőségek).
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.63.3. Megbízott vállalja, hogy feladatait a mindenkor hatályos jogszabályok betartásával és vonatkozó szokásoknak megfelelve, az Egyedi Szerződés hatálya alatt elvárható legmagasabb színvonalon végzi el. Megbízott vállalja, hogy minden, a megbízás teljesítésével dokumentumot (különösen az elkészült szakvéleményt) megfelelő minőségben és mennyiségben, határidőben átad a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül részére.
3.4. Megbízott kötelessége a feladat elvégzése során felmerült, előre nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanlátott körülményeket haladéktalanul, de legkésőbb 2 munkanapon belül Megbízó kapcsolattartója felé elektronikus úton jelezni.
3.5. Megbízott a feladat teljesítése során a közbeszerzési eljárásban megjelölt teljesítési segéd foglalkoztatására jogosult. Megbízott köteles a közbeszerzési eljárásban a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekként bemutatott szakemberek személyes részvételével teljesíteni a feladatot. Amennyiben valamilyen okból ezen személyek közreműködése akadályba ütközik, Megbízott ezt köteles jelezni a Megbízónak, akinek írásbeli engedélyével jogosult – a Kbt. szabályainak betartása mellett – új személy(eke)t bevonni a teljesítésbe. A jelen szerződés vonatkozásában a Felek
Appears in 2 contracts
Samples: Megbízási Szerződés, Expert Agreement
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.13.1. A Megbízó Vállalkozó a munkát a keretszerződésben rögzítetteknek, valamint a vonatkozó jogszabályoknak és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülhatósági előírásoknak megfelelően, az esetlegesen megállapított határidők pontos betartásával, legjobb tudása szerint végzi.
3.2. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat Vállalkozót titoktartási kötelezettség terheli minden olyan tényt és adatot illetően, amelyről a Megbízott jelen keretszerződésben foglalt feladatok ellátása során szerzett tudomást. E kötelezettség a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzikeretszerző- dés megszűnése után is fennmarad. A Felkérésben titoktartási kötelezettség megszegését jelenti az üzleti titok bármilyen felhasználása, nyil- vánosságra hozatala, illetéktelen személlyel való közlése is. Amennyiben Megrendelő harmadik személlyel történő közlésére kifejezett írásbeli engedélyt nem adott, a Megbízó harmadik személyt ille- téktelennek kell tekinteni. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy gondoskodik a birtokába jutott üzleti titkot képező adatok megfelelő fizikai és technikai védelméről. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy munkavállalói, egyéb közreműködői, megbízottjai és eset- leges alvállalkozói, illetve minden más teljesítési segédei vonatkozásában is ugyanezen tartalmú titok- tartási kötelezettségvállalást érvényesíti, és ezen személyek kötelességszegéséért is – mint sajátjáért – felel. Vállalkozó tudomásul veszi továbbá, hogy amennyiben a fentebb részletezett titoktartási köte- lezettségét megszegi úgy a kötelezettségszegésével okozott minden kárért teljes büntetőjogi és anyagi felelősséggel tartozik.
3.3. Megrendelő jogosult a feladatok ellenőrzésére, a feladatok teljesítéséről a Vállalkozótól információt kérhet.
3.4. A Megrendelő a szerződéskötéskor még nem ismert, de a szerződésszerű teljesítéshez szükséges közbenső adatokat is köteles megadni a betöltendő munkakör leírását Vállalkozó hozzá intézett felhívására szolgáltatni a szükséges és lehet- séges határidőn belül. A Megrendelő megbízására a Vállalkozó vállalhatja ezen adatok beszerzé- sét. A Megrendelő adatszolgáltatási késedelme a Vállalkozó egyidejű szolgáltatási késedelmét kizárja, és a Vállalkozónak az ebből eredő akadályoztatása esetén jogában áll a teljesítést felfüg- geszteni.
3.5. A Megrendelő a teljesítést figyelemmel kíséri, Vállalkozó kezdeményezésére konzultációkon vesz részt, és köteles a nyújtott szolgáltatással kapcsolatban a további teljesítés szempontjából lényeges kérdésekben állást foglalni. A Megrendelő a Vállalkozónak utasítást adhat.
3.6. A Felek a szerződésszerű teljesítés érdekében kijelölt képviselőik útján messzemenően együttmű- ködnek, a kívánt szolgáltatás megvalósítása tárgyában folyamatosan konzultálnak. Ennek kereté- ben megállapodnak különösen, hogy
a) Vállalkozó köteles az első megrendelés előtt, eltérő megállapodás hiányában a keretszerződés hatálybalépését követő 2 munkanapon belül, kóstolót tartani egy páholyszerviz kínálatot bemu- tatva, egyeztetve Megrendelővel a kóstoló pontos tartalmáról,
b) a páholyszerviz-megrendelés tekintetében Megrendelő jogosult kérni a kínálat előzetes bemu- tatását, és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegételőadást megelőző 24. Megbízó óráig jogosult előzetes kóstoló kérésére is, amely alapján még utolsó változtatást is kérhet,
c) Vállalkozó a meghatározott választéknak megfelelő kínálatot frissen és állandó minőségben – a páholyszerviz esetében folyamatosan, a rendezvények esetében a tematikus kínálatnak meg- felelően az Egyedi Szerződésben adott megrendeléshez igazodva – biztosítja,
d) Megrendelő az adott előadást, illetve eseményt megelőző 24. óráig fenntartja a változtatás jogát, kivéve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni előzetes kostoló esetét, ekkor 24 órán belül is kérhet változtatást,
e) a Megbízott részérekóstolóért külön díjazás nem számolható fel.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.33.7. A megbízás Vállalkozó szolgáltatását a meghatározott mennyiségben, minőséggel és tartalommal, a legma- gasabb színvonalú szakmai követelményeknek és gyakorlatnak megfelelően köteles nyújtani. A Vállalkozó kellékszavatossággal tartozik azért, hogy a teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptkminden tekintetben szerződés- szerű. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállaljaA szolgáltatást első osztályú minőségben kell nyújtani, és annak alkalmasnak kell lenni arra, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére Megrendelő által nyújtott kulturális szolgáltatás magas színvonalának és Megrendelő ki- emelkedő presztízsének megfeleljen.
3.8. Megrendelő jogosult az egyes előadásokra az eladott jegyek számától eltérő mennyiségű páholy- szervizszolgáltatást is igényelni. Az igényelt szolgáltatások idejét a megbízás teljesítéséhez Megrendelő szervezési osztá- lyának vezetője, illetve pénztárosa e-mail-ben és szóban havonta közli Vállalkozóval legkésőbb megelőző hónap 25. napjáig. Az adott időpontban a Megrendelő által igénybe venni kívánt szolgál- tatás mennyiségét az előadás kezdése előtt 24 órával közli Vállalkozóval.
3.9. Rendezvények esetében az igényelt cateringszolgáltatásokat és a helyszínt Megrendelő rendezvény- szervezője a rendezvényt 5, de legkésőbb 2 munkanappal megelőzően írásbeli megrendelés útján juttatja el Vállalkozóhoz.
3.10. Megrendelő az előírás szerinti szolgáltatásnyújtáshoz szükséges minden olyan tájékoztatástalábbi feltételeket biztosítja: − víz-, adatot áram-, fűtésellátás, takarítás, − lehetőség szerint külön bejárati, tisztálkodási és iratot - mosdóhasználati lehetőség.
3.11. A páholyszerviz esetében a Megbízott által kért határidőben felszolgálást a helyhez és módon - átadalkalomhoz illő, melyekre Megbízott igényt tart ahhozhibátlan eszközök (üvegpoha- rak, kerámia tányérok, fém evőeszközök, az ételek stílusához illő szervírozási forma stb.) felhaszná- lásával kell teljesíteni. Egyéb esetekben a meghatározott feladatok teljesítésével kapcsolatos tárgyi feltételeket – az adott feladat sajátosságainak megfelelően a kijelölt kapcsolattartókon keresztül tör- tént egyeztetés után – a Megrendelő határozza meg.
3.12. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessemindenkori vendéglátóipari előírásoknak meg- felelően ittas személyt, illetőleg 18 éven aluli vendéget szeszesitallal nem szolgál ki. Ezen rendelke- zések ismételt, sorozatos megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül.
2.53.13. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködnimegállapodnak abban, hogy Megrendelő fennálló és a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden jövőben megkötendő szponzorációs szer- ződéseihez kapcsolódóan, annak terjedelmében jogosult védjegy- vagy egyéb márkajelzéssel ellátott olyan felmerülő problémáróltermékeket árusítani vagy bemutatni, mely amelyek Vállalkozó kínálatában szereplő egyes ter- mékek kínálását kizárhatják, vagy akadályozhatják. A fenti tevékenység nem járhat Vállalkozó számára aránytalan sérelemmel. Ez a teljesítést akadályozzarendelkezés irányadó a szolgáltatás teljesítésekor haszná- landó tálaló-, korlátozza vagy késleltetiilletve kiszolgáló eszközökre is (pl. márkejelzéssel ellátott poharak, tányérok hasz- nálata).
2.63.14. Megbízott vállaljaMegrendelő jogosult a keretszerződés időtartama alatt Vállalkozó tevékenységét Vállalkozó szükségtelen zavarása nélkül bármikor ellenőrizni és szakértő, illetve tanú jelenlétében jegy- zőkönyvben rögzíteni.
3.15. Vállalkozó köteles a tevékenysége ellátásához szükséges megfelelő számú és képesítésű sze- mélyzetről gondoskodni, számukra egységes ruházatot előírni, illetve biztosítani. A személy- zet megjelenésénél feltétel a színházi közönség fogadásához méltó, egységes, elegáns és dekoratív munkaruha és a megfelelő higiénia.
3.16. Megrendelő fenntartja magának a jogot, hogy a rendezvényein más személytől vagy szervezettől ren- deljen meg catering szolgáltatást.
3.17. Vállalkozó viseli annak kockázatát, ha az 1. pontban rögzített dokumentumok bármelyikének téves értelmezése folytán vagy bármely más okból az ajánlati árat helytelenül adta meg, beleértve annak kockázatát is, hogy az Egyedi Szerződés hatálya ajánlati árhoz képest előre nem kalkulált többletköltségei merülnek fel az ajánlati dokumentáció követelményszintjének kötelező teljesítése miatt.
3.18. Vállalkozó köteles minden olyan körülményről haladéktalanul írásban értesíteni a Megrendelőt, amely a szolgáltatás eredményességét vagy időben való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja, az ér- tesítés elmulasztásából eredő kárért a Vállalkozó felelős.
3.19. Vállalkozó a teljesítést csak igazolt, azt lehetetlenné tevő elháríthatatlan külső ok (természeti ka- tasztrófa, sztrájk stb.; együttesen: vis-maior) esetén jogosult lemondani. Vis-maior által okozott akadályoztatás esetén a Vállalkozó jogosult a teljesítési határidőket rész- ben vagy egészben az akadályoztatás időtartamával megnövelni, vagy az érintett szolgáltatá- sok teljesítésétől elállni. Amennyiben vis-maior miatt a Megrendelő lép vissza az adott megrendeléstől vagy a teljes keret- szerződéstől, úgy azt jogkövetkezmény nélkül csak a még nem teljesített szerződéshányadra vonat- kozóan teheti meg.
3.20. Vállalkozó jelen keretszerződés aláírásával nyilatkozza, hogy szolgáltatásainak teljesítésé- hez felelősségbiztosítással rendelkezik, és azt a jogviszony teljes tartama alatt fenntartja, ami azonban nem mentesíti Megrendelőt saját felróható mulasztása felelősségének elismerése alól. Vállalkozó teljes anyagi felelősséggel tartozik a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg feladat ellátása érdekében rá, személyzetére vagy az érdekkörében eljáró bármely személyre bízott megrendelői berendezésekért és felszere- lési tárgyakért.
3.21. Vállalkozó kijelenti, hogy az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban2. pont szerinti vendéglátóipari tevékenységekhez szükséges képe- sítéssel, szakértelemmel és szakképzett személyzettel rendelkezik, a szükséges hatósági engedé- lyek beszerzése Vállalkozó feladata. Vállalkozó köteles valamennyi jogszabályi rendelkezést és hatósági előírást betartani, különös tekintettel a közegészségügyi, élelmiszer-egészségügyi és higiéniás előírásokra. Ezek megszegéséből adódó erkölcsi, anyagi, jogi felelősséget teljes mértékben Vállalkozó viseli.
3.22. Vállalkozó — Megrendelő szabályzatai figyelembevételével — köteles a tevékenységének megfelelő tűzrendészeti, közegészségügyi, vagyonvédelmi, munkavédelmi stb. előírásokat kidol- gozni, betartani és betartatni. Vállalkozó kijelenti, hogy Megrendelő vonatkozó szabályzatait megis- merte és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1III.4.1. A Megbízó Faktor az Ügyfél által engedményezett követelések felett teljes körű rendelkezési joggal bír, így jogosult azokat jogcímet teremtő szerződés és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülengedményezés útján harmadik személy részére továbbruházni, megterhelni, nyilvántartani és esedékességre beszedni, jogosult továbbá a követelések esedékességének és teljesítésük ütemezése tárgyában a Kötelezettel vagy biztosítási, illetve kezesi szerződés fennállása esetén a biztosítóval, a kezessel az Ügyfél bevonása nélkül tárgyalásokat folytatni. Az engedményezéssel a követelés felett az Ügyfél bárminemű rendelkezési joga megszűnik. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat Faktor a Megbízott követelések nyilvántartásait naprakészen és oly módon köteles vezetni, hogy a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (Kötelezett teljesítésének mértéke és időpontja, valamint az Ügyfelet a továbbiakban: Felkérés) alapján végziFaktorral szemben terhelő fizetési kötelezettségek kétséget kizáróan megállapíthatóak legyenek.
III.4.2. A Felkérésben Faktor a Megbízó köteles megadni Kötelezett vagy biztosítási, illetve kezesi szerződés fennállása esetén a betöltendő munkakör leírását biztosító, kezes teljes vagy részleges teljesítése esetén, illetve a Kötelezett teljesítésének elmaradása és a visszkereseti jogának teljes vagy részleges érvényesítése esetén az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó adott faktoring/követelés adásvételi ügylet zárásakor elszámolást készít és ad át az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott Ügyfél részére.
2.2III.4.3. Megbízott Amennyiben a feladatai Kötelezett teljesítése érdekében részben vagy egészben elmarad és az Ügyfél a Faktorral szemben a folyósított összeg visszafizetésén túlmenően is eleget tett a fizetési kötelezettségének, a Faktor köteles a korábbi folyósítással érintett, engedményezett követelést az Ügyfélre visszaengedményezni. Amennyiben a folyósított tőkeösszeg és a Faktor faktoring/követelés adásvételi szerződésből eredő egyéb követelése csak részben térül meg, az engedményezett követelést kizárólag a megtérülés arányában köteles az Ügyfélre visszaengedményezni.
III.4.4. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi szerződés aláírásakor köteles a Faktor rendelkezésére bocsátani az utolsó lezárt éves pénzügyi beszámolóját, kiegészítő melléklettel együtt. Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a Faktor kérése esetén átadja a Faktornak cégszerűen aláírva a negyedéves főkönyvi/naplófőkönyvi kivonatait a negyedévet követő 15 (tizenöt) naptári napon belül, az éves pénzügyi beszámolóját pedig legkésőbb az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárniszámviteli időszak eltelte utáni 120 (egyszázhúsz) napon belül. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi szerződés aláírásával jóváhagyólag tudomásul veszi, feladatait hogy a Faktor, illetve az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítiáltala megbízott független szakértő a fentieken túlmenően is jogosult az üzleti tevékenységét ellenőrizni.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárniIII.4.5. Az utasítási jog gyakorlására Ügyfél 3 (három) naptári napon belül köteles értesíteni a Faktort, ha tudomására jut, hogy ellene, anyavállalata, leányvállalata ellen vagy amennyiben az Egyedi Szerződésben Ügyfél ügyfélcsoportba tartozik, az ügyfélcsoportba tartozó jogi személy vagy az Ügyfélért kezességet vagy egyéb járulékos kötelezettséget vállaló személy ellen végrehajtási-, csőd-, adósságrendezési-, felszámolási-, végrehajtási-, törvényességi felügyeleti vagy bármely olyan egyéb eljárás indult, amely a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakgazdálkodás és a gazdasági tevékenység megszüntetésére vagy a tevékenységi engedély visszavonására irányul, ideértve azt is, ha ezen eljárásokat kezdeményezik vagy ezen eljárások bármelyikének indítása várható. Amennyiben az Ügyfél maga dönt csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás indításáról, köteles azt a Faktornak a döntés napján bejelenteni.
2.4III.4.6. Megbízó vállaljaAz Ügyfél 3 (három) naptári napon belül köteles értesíteni a Faktort, ha a saját gazdálkodásában, gazdasági helyzetében a jelen szerződés szerinti kötelezettségeit hátrányosan befolyásoló változás következik be, továbbá ha az Ügyfél, az Ügyfél anyavállalata, leányvállalata vagy amennyiben az Ügyfél ügyfélcsoportba tartozik, az ügyfélcsoportba tartozó jogi személy gazdálkodási helyzetében az Ügyfél kötelezettségeinek teljesítését negatívan befolyásoló változás következik be.
III.4.7. Az Ügyfél haladéktalanul köteles a Faktort tájékoztatni, ha a tevékenységi körével, illetve a Faktor részére felajánlott biztosítékokkal kapcsolatban hatósági tiltásról, korlátozásról vagy intézkedésről szerez tudomást.
III.4.8. Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy haladéktalanul értesíti a Faktort az Ügyfél ügyvezetésében, cégjegyzésre jogosult személyek összetételében történt változásról.
III.4.9. Az Ügyfél a jóhiszeműség és tisztesség követelményének szem előtt tartásával köteles a Kötelezettekkel hatályos szerződéseit úgy teljesíteni, hogy az üzleti titkai kivételével ne veszélyeztesse vagy akadályozza a Megbízott részére Xxxxxxxx engedményezett követelés megtérülését. Az Ügyfél a megbízás teljesítéséhez szükséges faktoring/követelés adásvételi szerződés, valamint az engedményezési értesítő aláírását követően a Kötelezettekkel hatályos szerződéseit kizárólag a Faktor előzetes írásos hozzájárulásával jogosult módosítani.
III.4.10. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi szerződés hatálya alatt köteles a Kötelezettekkel kapcsolatban minden olyan tájékoztatástinformációt haladéktalanul a Faktor tudomására hozni, adatot amely a biztosítási, illetve kezesi szerződés fennállása esetén a biztosítási védelem megadását, fenntartását vagy a biztosító kártérítési szolgáltatását, illetve a kezességvállalás érvényességét, hatályát és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átadkezes teljesítését a lehető legkisebb mértékben is hátrányosan befolyásolja. Ezen kötelezettsége keretében az Ügyfél köteles a Faktort tájékoztatni arról, melyekre Megbízott igényt tart ahhozhogy az engedményezést megelőző 365 (háromszázhatvanöt) napos időszakban a Kötelezett milyen mértékű késedelemmel tett eleget az Ügyféllel szemben fennálló fizetési kötelezettségének. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseKötelezettnek a szerződés aláírását megelőző 1 (egy) évben nem volt harminc napot meghaladó késedelme, illetve, ha volt ilyen késedelem, azt az Faktor felé a vevőfolyószámla átadásával írásban jelezte. Az Ügyfél haladéktalanul köteles írásban tájékoztatni a Faktort, ha tudomására jut, hogy a Kötelezettel szemben végrehajtási-, csőd-, adósságrendezési-, felszámolási-, végrehajtási-, törvényességi felügyeleti vagy bármely olyan egyéb eljárás indult, amely a Kötelezett fizetőképességét vagy fizetési készségét hátrányosan befolyásolja.
2.5III.4.11. Felek kötelesek Az Ügyfél a Faktor előzetes írásos hozzájárulása nélkül nem jogosult a faktorálás és engedményezés alapjául szolgáló számlakövetelésről stornó számlát vagy számlát helyesbítő okiratot, illetve ezekkel egy tekintet alá eső okiratot kiállítani, a számlakövetelések fizetési határidejét/lejárati idejét módosítani és nem jogosult a Kötelezettel az Egyedi Szerződés tárgyának engedményezett követelés alapjául szolgáló áru vissza- vagy továbbszállításában, illetve megsemmisítésében vagy harmadik fél részére történő értékesítésében megállapodni.
III.4.12. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi a szerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködnia szerződés melléklete szerinti beszedési megbízás nyomtatvány kitöltésével a Faktor felé köteles valamennyi pénzforgalmi számláját megadni, megnevezni és köteles ezen számlákra vonatkozóan a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémárólFaktornak limit nélküli beszedési felhatalmazást adni. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi szerződés hatálya alatt új pénzforgalmi számlát kizárólag a Faktor írásos tájékoztatása mellett nyithat azzal, mely hogy a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késleltetiszámlanyitást követő legkésőbb 3 (három) napon belül köteles az új számlát érintően a Faktor javára beszedési felhatalmazást adni.
2.6III.4.13. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt Az Ügyfél a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg Faktor javára engedményezett követelések tárgyában kiállított számlákon és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanszámviteli bizonylatokon köteles a Faktor által rendelkezésre bocsátott záradékszöveget feltüntetni.
Appears in 2 contracts
Samples: Követelésvásárlás Szolgáltatás (Faktoring És Követelés Adásvétel), Követelésvásárlás Szolgáltatás (Faktoring És Követelés Adásvétel)
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.15.1./ A biztosító köteles a jelen szerződés tárgyát képező biztosítási szolgáltatást a 3.2./ pontban foglaltaknak megfelelően a szerződés időtartama alatt a jelen szerződés 1.1./ pontjában meghatározott közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, illetve a biztosító ajánlatában meghatározottak szerint teljesíteni.
5.2./ A biztosító vállalja, hogy a jelen szerződés alapján rábízott feladatokat szakértő tagjainak közreműködésével a magyar hatályos anyagi és eljárási jog szabályai és legjobb tudása szerint látja el, eljárása során figyelembe veszi a biztosított érdekeit, egyedi szempontjait is. A Megbízó biztosító kijelenti, hogy a jelen szerződésben vállalt feladatok ellátásához a szükséges szakértelemmel, szakmai tapasztalattal és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősüljártassággal rendelkezik, kijelenti továbbá, hogy a vállalt feladatok elvégzéséhez szükséges, a vonatkozó hatályos jogszabályok szerinti engedélyekkel rendelkezik.
5.3./ A szerződést a Kbt. 138. § (1) bekezdése alapján a biztosítónak kell teljesítenie. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat biztosító a Megbízott teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Megbízó által neki Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a Kbt. 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha a biztosító e szervezet vagy szakember nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel - amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott írásbeli felkérés (alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján a továbbiakban: Felkérés) alapján végzibiztosító mint ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel - azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek a biztosító a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg. A Felkérésben biztosító a Megbízó szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles megadni előzetesen a betöltendő munkakör leírását biztosítottnak valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegétadott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt. Megbízó A biztosító köteles a közbeszerzési eljárásban az Egyedi Szerződésben illetve ajánlatok értékelésekor meghatározó közreműködő vagy saját szakember teljesítésbe történő bevonására, személyükben változás kizárólag a Kbt. 138. § (4) bekezdésében foglalt feltételekkel történhet. A biztosító az Általános Szerződéses Feltételekben igénybe vett alvállalkozó magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. Amennyiben a biztosítónak alvállalkozó igénybevételére nem volt joga, felelős mindazokért a károkért is, amelyek e személy igénybevétele nélkül nem következtek volna be.
5.4./ A külföldi adóilletőségű biztosító köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a biztosítóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
6.1./ A biztosított – a biztosító szerződésszerű teljesítése esetében – köteles a 4.1./ pontban meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni esedékességkor a Megbízott jelen szerződésben foglaltak szerint a biztosítónak megfizetni.
6.2./ A biztosított kötelessége a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez szükséges információk megadása, dokumentumok rendelkezésére bocsátása a biztosító részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. 7.1./ A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek szerződő felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémárólkörülményről haladéktalanul értesíteni, mely amely a teljesítést akadályozzajelen szerződés eredményességét, korlátozza vagy késleltetikellő időre való teljesítését veszélyezteti, vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a mulasztó fél felelős.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 2 contracts
Samples: Mezőgazdasági Állatbiztosítási Szerződés, Mezőgazdasági Növénybiztosítási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.13.1. A Felek jelen szerződés vonatkozásában a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben, különösen a Ptk. 6:272. § - 6:280. §-aiban foglaltak szerint járnak el. A Megbízott köteles a feladat elvégzése során a Megbízóval együttműködni. Amennyiben Megrendelő a teljesítés során köztes adatszolgáltatást kér, azt Vállalkozó köteles a kéréstől számított 3 munkanapon belül Megrendelő számára megadni. Amennyiben a jelen szerződés alapját képező közbeszerzési eljárás, valamint a „Csatolt alaprajzon megjelölt határolt tervezési területen faanyag szakvélemény készítése a Nyugati pályaudvar felvételi épületről / A Nyugati pályaudvar felvételi épület és a MÁV telekhatárig tartó aluljárószint tervezési határ területen Műemléki épületdiagnosztikai tartószerkezeti szakvélemény készítése” tárgyban kiírásra kerülő közbeszerzési eljárás vonatkozásában más-más Vállalkozóval kerül a szerződés megkötésre, úgy a készítendő dokumentációk tartalmának összehangolása érdekében a Vállalkozók kötelesek a munka során egymással és egyidejűleg a Megrendelővel is egyeztetni, együttműködni.
3.2. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállaljakötelezettséget vállal arra, hogy az üzleti titkai kivételével a jelen szerződés teljesítésével összefüggésben a Megbízott részére minden olyan körülményről kellő tájékoztatást ad, amely a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatástteljesítését, adatot és iratot - vagy kellő időre való elvégzését befolyásolja. Megbízott kötelessége az együttműködés feltételeinek a Megbízott által kért határidőben és módon - átadMegbízó oldaláról történő biztosítása (kapcsolattartók, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseelérhetőségek).
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.63.3. Megbízott vállalja, hogy feladatait a mindenkor hatályos jogszabályok betartásával és vonatkozó szokásoknak megfelelve, az Egyedi Szerződés hatálya elvárható legmagasabb színvonalon végzi el. Megbízott vállalja, hogy minden, a megbízás teljesítésével dokumentumot (különösen az elkészült szakvéleményt) megfelelő minőségben és mennyiségben, határidőben átad a Megbízó részére.
3.4. Megbízott kötelessége a feladat elvégzése során felmerült, előre nem látott körülményeket haladéktalanul, de legkésőbb 2 munkanapon belül Megbízó kapcsolattartója felé elektronikus úton jelezni.
3.5. Megbízott a feladat teljesítése során a közbeszerzési eljárásban megjelölt teljesítési segéd foglalkoztatására jogosult. Megbízott köteles a közbeszerzési eljárásban a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekként bemutatott szakemberek személyes részvételével teljesíteni a feladatot. Amennyiben valamilyen okból ezen személyek közreműködése akadályba ütközik, Megbízott ezt köteles jelezni a Megbízónak, akinek írásbeli engedélyével jogosult – a Kbt. szabályainak betartása mellett – új személy(eke)t bevonni a teljesítésbe.
3.6. A jelen szerződés vonatkozásában a Felek „teljesítési segéd” alatt a Kbt. szerinti alvállalkozó fogalmát és a „közreműködő” alatt a Ptk. szerinti közreműködő fogalmát értik.
3.7. A Megbízott teljesítési segédek kiválasztásáért és teljesítésükért, a titoktartási kötelezettség velük történő betartatásáért egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szabályai szerint felel.
3.8. A Megbízott kötelezettsége a feladatellátással összefüggő feltárások és roncsolásos vizsgálatok Megbízóval történő előzetes egyeztetése, ezt követően a feltárások és roncsolásos vizsgálatok bejelentése az illetékes műemléki hatóságnál.
3.9. A Megbízott kötelessége az esetlegesen a feladatellátásával kapcsolatosan felmerült károk helyreállítása.
3.10. A Megbízott köteles a feltárásokkal kapcsolatban a vizsgálatokat megelőző állapot helyreállítására.
3.11. A Vállalkozó kötelessége a feladat teljesítéséhez szükséges eszközök biztosítása, beleértve a nehezen megközelíthető helyek eléréséhez szükséges eszközöket is.
3.12. A Megbízott a teljesítéshez, az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt. 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása a Kbt. 138. § (2) és (4) bekezdésében rögzítettek figyelembevételével maradhat el, továbbá helyettük a Kbt. 138. § (2) és (4) bekezdésben rögzítettek figyelembevételével vonható be más szervezet vagy szakember (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történő jogutódlás eseteit is).
3.13. Megbízott tudomásul veszi, hogy jelen Szerződés teljesítése során személye csak a Kbt. 139. §-ban és a 140. §-ban rögzítettek figyelembevételével változhat meg.
3.14. Megbízott tudomásul veszi, hogy Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg – a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elvének érvényesítése jegyében – a jelen Szerződés teljesítése, illetve teljesülése során a Kbt. 142. §-ában rögzítettek figyelembevételével köteles eljárni. Megbízó ennek keretében köteles a Közbeszerzési Hatóságnak a Kbt. 142. § (5) és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban(6) bekezdésében rögzített esetekben és körben adatot szolgáltatni, melyet Megbízott a jelen Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul vesz.
Appears in 2 contracts
Samples: Expert Agreement, Megbízási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás toborzás, illetve HR tanácsadás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási Megbízási szerződés keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a , mely keretszerződés tekintetében Megbízott a feladatait a Megbízó által neki adott írásbeli általi írásbeli, vagy szóbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Felkérés tartalma munkaerő toborzás kapcsán: Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és leírását; az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. A Felkérés tartalma HR tanácsadás kapcsán: Megbízó köteles tájékoztatni a lehető legrészletesebben Megbízottat a felmerülő feladatok elvégzésről. Felek rögzítik még, hogy az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni adatvédelmi feladatok tekintetében Megbízott külön Felkérés nélkül, a Megbízott részéreszerződő felek közötti jogviszonyra tekintettel jár el.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés a Megbízási szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni átadni, és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.3. Megbízó kifejezett feladata, hogy a Megbízott részére haladéktalanul átadja a közöttük fennálló jogviszony teljesítéséhez szükséges valamennyi információt, dokumentációt. Megbízó késedelme Megbízott késedelmét minden tekintetben kizárja.
2.4. Megbízott köteles a megbízás teljesítéséhez szükséges feladatokat a jogszabályokban, szakmai előírásokban, a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően, ugyanakkor a tőle az adott helyzetben általában elvárható gondossággal ellátni.
2.5. Megbízó jogosult utasítást adni Megbízott részére, mely utasításokat a részéről az ügyvezető, az általa meghatalmazott személy, valamint a felek által a Megbízási szerződésben kapcsolattartóként jelölt személy jogosult megtenni. Amennyiben Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, Megbízott köteles őt erre írásban figyelmeztetni; ha Megbízó az utasításához Megbízott figyelmeztetése ellenére is ragaszkodik, az utasításból eredő károk őt terhelik.
2.6. Megbízott vállaljaköteles elektronikus úton vagy telefonon tájékoztatni Megbízót a Megbízó kérése esetén, illetve, ha a körülmények Megbízó részére a haladéktalan tájékoztatást szükségessé teszik.
2.7. Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről értesíteni, amely a Megbízási szerződésben, illetve jelen Általános Szerződéses Feltételekben foglalt feladatok megvalósulását akadályozza, illetve akadályozhatja.
2.8. Megbízott köteles lehetővé tenni, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt Megbízó a tevékenységét közvetlenül ellenőrizhesse.
2.9. Megbízott a tevékenysége során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg gazdasági érdekeit veszélyeztetné.
2.10. Megbízott jelen Általános Szerződéses Feltételekben és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbana Megbízási szerződésben foglalt kötelezettségei megszegésével okozott kárért teljes kártérítési felelősséggel tartozik.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Megbízó Vállalkozó a feladatait a Megrendelő érdekében, az adott árajánlat, az aláírt Szerződés és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat mellékleteinek tartalma, a Megbízott Megrendelőnél érvényben lévő, vonatkozó szabályzatok rendelkezései, valamint a Megbízó által neki adott Megrendelő írásbeli felkérés (vagy szóbeli utasításai, iránymutatásai betartásával, az ágazatra vonatkozó technika jelen állása szerinti és a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben jelentős gyakorlattal rendelkező szolgáltatótól elvárható legmagasabb színvonalon, gondossággal és szakértelemmel, a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását Megrendelő szakmai és gazdaságossági szempontjai és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat általa ellátott közfeladatok messzemenő figyelembevétele mellett, a hatályos jogszabályokkal, szakágazati szabványokkal és a szakmai-etikai előírásokkal összhangban köteles fizetni a Megbízott részéreteljesíteni.
2.2. Megbízott Vállalkozó feladatát képezi a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárniSzerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtásához tartozó minden olyan feladat elvégzése, feladatait az elvárható legmagasabb amely a szolgáltatás eredményének rendeltetésszerű használatához szükséges, illetve amit jogszabály vagy hatóság a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a Vállalkozó számára előír. Vállalkozó ennek megfelelően vállalja, hogy szolgáltatás nyújtása keretében teljes körűen biztosítja a feladatellátást olyan tételek tekintetében is, amelyek leírását a Szerződés vagy annak mellékletei esetlegesen nem vagy nem teljes körűen tartalmaznak, de a szakmai színvonalon teljesítiszokások és a technika mai állása szerint hozzátartoznak a Vállalkozó Szerződés szerinti szolgáltatásának szerződésszerű teljesítéséhez.
2.3. Amennyiben a Szerződés szerinti szolgáltatás teljesítése hatósági engedélyhez kötött, a Vállalkozó kijelenti, hogy a vonatkozó szükséges hatósági engedélyekkel, jogosultságokkal teljes körűen rendelkezik, és feltétel nélküli jogszavatosságot vállal e kijelentése megalapozottságáért. A megbízás teljesítése során Vállalkozó a Megbízott vonatkozó engedélyek meglétét és hatályosságát a részére Szerződés teljes időtartama alatt köteles biztosítani, és a Megbízó által adott utasítások szerint Megrendelő igénye esetén a PtkMegrendelő felé igazolni. 6: 273. § -ában foglaltak alapján Bejelentési vagy egyéb hasonló kötelezettséghez vagy feltételhez kötött szolgáltatás esetén a vonatkozó bejelentések és egyéb intézkedések megtétele a Vállalkozó felelősségi és feladatkörébe tartozik, amelyek teljesítését a Vállalkozó a Megrendelő igénye esetén köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakMegrendelő felé igazolni.
2.4. Megbízó vállaljaA Vállalkozó a szerződés aláírásával kijelenti, hogy az üzleti titkai kivételével teljes körűen rendelkezik a Megbízott részére a megbízás Szerződés szerinti szolgáltatás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot tárgyi és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseszemélyi feltételekkel.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, A Megrendelő a megbízás Vállalkozó szerződésszerű teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni információkat, adatokat köteles a Vállalkozó részére megfelelő módon megadni, illetve a megrendelői döntéseket olyan időpontban meghozni, hogy az a Vállalkozó szerződésszerű teljesítését, illetve teljesítési határidejének betartását megfelelően biztosítsa. A Megrendelő nevében a teljesítéshez kapcsolódó utasítás adására és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáróla Megrendelő elvárásainak meghatározására operatív ügyekben Megrendelőnek a szerződésben megnevezett kapcsolattartója, mely illetve az általa erre írásban meghatalmazott személy jogosult. Ha a teljesítést akadályozzaMegrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, korlátozza vagy késleltetiVállalkozó köteles a Megrendelőt erre figyelmeztetni. A figyelmeztetés elmaradásából eredő károkért a Vállalkozót teljes felelősség terheli a Megrendelő felé. Ha a Megrendelő utasításához a Vállalkozó figyelmeztetése ellenére ragaszkodik, az utasítás teljesítéséből eredő károk a Megrendelőt terhelik.
2.6. Megbízott vállaljaFelek a Szerződés alapadatainál megjelölt kapcsolattartó személyében történt változás esetén kötelesek erről egymást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított két munkanapon belül írásban tájékoztatni. A kapcsolattartásra kijelölt személyében történő változás nem minősül a szerződés módosításának.
2.7. A Megrendelő rendelkezési joga alatt álló helyszínen történő teljesítés esetén a Vállalkozót teljes felelősség terheli a teljesítés helyén irányadó vagyon-, munka-, tűz- és balesetvédelmi, valamint biztonságtechnikai jogszabályok, hatósági és helyszíni előírások, valamint a szolgáltatásra vonatkozó technológiai fegyelem maradéktalan betartásáért és betartatásáért. Amennyiben a Vállalkozó a tevékenységes során tűzveszélyes feladatokat is ellát, erről előzetesen köteles Megrendelőt értesíteni: tűzveszélyes tevékenységet kizárólag Megrendelő külön, írásbeli engedélye alapján végezhet. A Megrendelő rendelkezési joga alatt álló helyszínen történő teljesítés esetén a Megrendelő jogosult a Vállalkozó munkavégzését azonnali hatállyal leállítani és a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni, amennyiben a helyszínen a jelen pontban foglaltaknak nem megfelelő szakszerűtlen munkavégzést tapasztal. A munkavégzés Megrendelő általi leállítása vagy annak hiánya nem érinti a Vállalkozó felelősségét a Szerződésben foglaltak teljesítéséért. A Felek megállapodnak, hogy amennyiben a szolgáltatás nyújtása speciális szakértelmet igényel vagy más okból személyhez kötött, azt (i) ha Vállalkozó magánszemély, személyesen, (ii) míg ha gazdasági társaság vagy más, jogi személyiséggel rendelkező személyegyesülés vagy egyéni vállalkozó, a Szerződésben meghatározott személy közreműködése útján köteles teljesíteni. A személyes közreműködő akadályoztatása esetén a Vállalkozó köteles a teljesítésre azonos szakértelemmel rendelkező más személyt biztosítani, a Megrendelő azonban jogosult azt visszautasítani, ha megítélése szerint a helyettesítésre megjelölt személy szakértelme elmarad a személyes közreműködésre eredetileg meghatározott személyétől. Vállalkozó a személyes közreműködő személyében történő változtatást előzetesen köteles egyeztetni a Megrendelővel. A közreműködői kör bármilyen változtatására kizárólag Megrendelő írásbeli hozzájárulása esetén van lehetőség.
2.8. Amennyiben Vállalkozó harmadik személy (alvállalkozó vagy más közreműködő) igénybevételére jogosult, azért úgy felel, mint ha a munkát maga végezte volna. Közreműködő jogosulatlan igénybevétele esetén Vállalkozó felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
2.9. Vállalkozó kijelenti és teljes körű szavatosságot vállal azért, hogy a Szerződésben meghatározott szolgáltatás nyújtásában a Vállalkozó alkalmazásában személyesen kizárólag olyan magánszemély vesz részt, akit a Vállalkozó a foglalkoztatásra vonatkozó, teljesítés időpontjában hatályos munkajogi, adójogi, társadalombiztosítási és egyéb jogszabályoknak maradéktalanul megfelelő módon foglalkoztat, illetve akivel kapcsolatosan a Vállalkozó valamennyi bejelentési és nyilvántartásba vételi kötelezettségének megfelelően és igazolható módon eleget tett. Felek kiemelten rögzítik, hogy Vállalkozót a jelen pontban foglaltak megsértéséért is helytállási kötelezettség terheli, a Megrendelő felelőssége ebben a körben kizárt.
2.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt tevékenységéről a Megrendelő kérése szerint, illetve szükség esetén – különösen, ha újonnan felmerülő körülmények a megrendelői utasítások módosítását teszik indokolttá, vagy a teljesítés előrehaladását, határidőre történő szerződésszerű befejezését, vagy eredményességét befolyásoló körülmények merülnek fel – a Megrendelő kérése nélkül is tájékoztatni. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásából eredő károkért a Vállalkozó teljes körű felelősséggel tartozik a Megrendelő felé.
2.11. A Felek rögzítik, hogy a Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét bármikor ellenőrizheti, a Vállalkozótól írásos tájékoztatást kérhet, a keletkezett iratokba betekinthet, és a szolgáltatással kapcsolatos kifogásait bármikor jogosult érvényesíteni. Vállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét nem vagy csak részben, esetleg nem megfelelően ellenőrizte. Amennyiben Megrendelő jelzi Vállalkozó részére, hogy a teljesítési feltételek nem teljesültek, a Vállalkozó a legrövidebb ésszerű határidőn belül köteles a szolgáltatási feltételeket maradéktalanul teljesíteni.
2.12. A Felek megállapodnak, hogy teljesítésnek kizárólag a hibáktól és hiányoktól mentes átadás minősül, amelyre való tekintettel a Megrendelő megtagadhatja az Egyedi átvételt abban az esetben is, ha a szolgáltatás eredménye hibás, de kijavítása vagy pótlása nem akadályozná a rendeltetésszerű használatot. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Szerződésnek maradéktalanul meg nem felelő teljesítés elfogadása nem jelent lemondást a Megrendelő részéről a szerződésből eredő egyéb igények, így a késedelmes, illetve a hibás teljesítés miatt kikötött kötbér és kártérítés érvényesítéséről sem, erre vonatkozóan a Megrendelő jogfenntartással él.
2.13. A Megrendelő részéről a szerződés tárgyát képező szolgáltatás átvételére és a teljesítés igazolására a Szerződésben megjelölt, vagy a Megrendelő főigazgatója által erre írásban meghatalmazott személy jogosult. Amennyiben a szerződés tárgya dolog átadása, a teljesítés elfogadásával a Megrendelő megszerzi a teljesítéssel átadott dolog tulajdonjogát, illetve az esetlegesen létrejött mű felhasználási jogait.
2.14. Ha a Vállalkozó Szerződés hatálya alatt szerinti tevékenysége, az átadott eredmény felhasználása vagy a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg Vállalkozó érdekkörébe tartozó személyek magatartása miatt a Megrendelőnek kára keletkezik, a Megrendelő követelheti a károsodás kijavítását és/vagy döntése szerint a kár megtérítését.
2.15. Amennyiben a Vállalkozó a kijavítási kötelezettségének írásbeli felszólítás ellenére sem tesz eleget, a Megrendelő jogosult a javítást a Vállalkozó költségére elvégezni és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbana szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. Vállalkozó a jelen Szerződés aláírásával igazolja és szavatolja, hogy jelen Szerződés fennállása alatt a Szerződés tárgyát képező feladatokra a megfelelő engedélyekkel, hatályos felelősségbiztosítással, valamint az elvárható anyagi és technikai felkészültséggel rendelkezik.
2. Vállalkozó feladatait a tőle elvárható gondossággal, képességeinek és szakmai ismereteinek teljes kifejtésével a Megrendelő érdekeinek messzemenő figyelembevételével, saját személyi és tárgyi infrastruktúrával, a feladatkörére előírt jogszabályi követelmények betartása mellett köteles ellátni.
3. Feladatai ellátása körében Vállalkozó köteles az előírt, előre egyeztetett helyen és időben a feladatát szakszerűen ellátni, a feladatok elvégzéséhez szükséges kapacitást biztosítani, illetőleg a Megrendelő részére elérhetőnek lenni.
4. Felek kölcsönösen és egybehangzóan kijelentik, hogy Megrendelő a jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges minőségi, funkcionális és mennyiségi követelményeket hiánytalanul megadta.
5. Felek rögzítik, hogy a szolgáltatások elvégzésének igazolását, valamint a felhasznált anyagok ellenőrzését Megrendelő által kifejezetten az erre esetileg kijelölt személy látja el.
6. Vállalkozó csakis a Megrendelő által előzetesen írásban jóváhagyott eszközt szerelheti be Megrendelő berendezéseibe. Az eszköznek meg kell felelnie a hatályos jogszabályokban megjelölt műszaki és egyéb, szakmailag irányadó követelményeknek. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi beszerelendő eszköz költségét Megrendelő köteles a jelen Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülkeretösszegéből megtéríteni.
7. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat Megrendelő biztosítja:
a) a Megbízott munka- és tűzvédelmi előírásoknak megfelelő munkaterületet,
b) a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végziberendezések kezeléséhez szükséges képzettséggel vagy elektromos képesítéssel, kellő gyakorlattal és helyismeretekkel rendelkező szakember jelenlétét, esetleges közreműködését.
8. A Felkérésben Vállalkozó szakembereit ért üzemi baleset esetén a Megbízó köteles megadni Megrendelő gondoskodik:
a) a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni szükséges intézkedések megtételéről,
b) a Megbízott részéreVállalkozó telefonon vagy elektronikus úton történő azonnali értesítéséről,
c) a helyszín biztosításáról a szakértői vizsgálat befejezéséig.
2.29. Megbízott Vállalkozó a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal Megrendelővel előzetesen írásban egyeztetett teljesítési határidőben köteles eljárniteljesíteni. Amennyiben a Vállalkozó késedelmesen teljesít, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítiköteles a jelen Szerződésben rögzített mellékkötelezettségek teljesítésére.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni10. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben eseti megrendelés elvégzésének feltételeit a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállaljaFelek előzetesen írásban rögzítik, amelyben pontosan megjelölik, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatástadott feladat elvégzésre milyen határidőben, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és milyen módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessekerülhet sor.
2.511. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállaljaA megelőző karbantartás célja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt eszközök állapotának megfelelőségét a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg Vállalkozó ellenőrizze és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanelőző karbantartás óta bekövetkezett, a működést kedvezőtlenül befolyásoló tényezőket kiküszöbölje, illetve a meghibásodott, vagy a rendeltetésszerű működést veszélyeztető mértékben elhasználódott elemeket kicserélje, mely alapján nagy valószínűséggel várható, hogy az eszközök a következő karbantartásig megbízhatóan működnek. A szerződés szerinti legelső éves megelőző karbantartást Vállalkozó a jelen szerződés mindkét fél általi aláírását követő legkésőbb 30 napon belül köteles elvégezni. A következő éves karbantartások határideje legkésőbb a legelső éves karbantartását követő 12 hónap.
12. A Vállalkozó eseti javításmunkáinak megrendelése (eseti megrendelés) a következő folyamat szerint történik:
a) Megrendelő jelen szerződés VI. fejezet 1. pontjában megjelölt kapcsolattartója írásban jelzi megrendelését a Vállalkozó felé,
b) a kiszállás során Vállalkozó bevizsgálja az eszközt és a helyszínen felvett bevizsgálási jegyzőkönyvben meghatározza a meghibásodás okát,
c) a bevizsgálási jegyzőkönyv alapján Vállalkozó árajánlatot ad a szükséges eszközökre/ alkatrészekre
d) a Vállalkozó árajánlatát Megrendelő elfogadja vagy elutasítja,
e) az árajánlat elfogadása esetén a Megrendelő az eseti megrendelést a Vállalkozó részére megküldi,
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.14.1. Megbízott a megbízást a jelen okirat aláírásával elfogadja és megerősíti, hogy az Egyedi szerződésben foglalt tevékenység ellátására a megfelelő képzettséggel rendelkezik, továbbá szükség szerinti hatósági vagy más hasonló valamennyi engedéllyel/hozzájárulással rendelkezik, és megfelel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben, a Ptk., a Megbízó Foglalkoztatási követelményrendszerében, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályokban meghatározott feltételeknek. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott kötelezi magát, hogy az iskolai végzettségét, szakképzettségét igazoló dokumentumot a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. részére bemutatja, melynek megtörténtét Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részéreszerződés aláírásával igazolja és elfogadja.
2.24.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás Az Egyedi szerződés teljesítése során a Megbízott a részére által elkészített és a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptkrészére átadott valamennyi dokumentum minden korlátozástól mentes tulajdonjoga Megbízót illeti. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására Amennyiben az Egyedi Szerződésben szerződés teljesítése során szerzői jogi védelemmel rendelkező szellemi alkotás keletkezik, annak kizárólagos és korlátlan – területi korlátozás nélküli, a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4mű teljes védelmi idejére szóló és minden ismert felhasználási módra vonatkozó – felhasználási joga minden külön díjazás nélkül a Megbízót illeti. A Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhozfelhasználási joga kiterjed arra, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseszellemi alkotás felhasználására vonatkozó engedélyt harmadik személyre átruházza, továbbá harmadik személynek a szellemi alkotás további felhasználására engedélyt adjon.
2.54.3. Felek kötelesek A Megbízott az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállaljaszerződés aláírásával nyilatkozik, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt szerződésben meghatározott feladatoknak a részéről történő elvállalása és elvégzése nem ütközik jogszabályba, továbbá, hogy vele és a teljesítésbe bevonni kívánt közreműködőkkel szemben a feladat ellátása kapcsán jogszabályban meghatározott összeférhetetlenségi ok nem áll fenn.
4.4. Egyéni vállalkozó/jogi személy szerződő fél esetén: Megbízott kijelenti, hogy amennyiben az Egyedi szerződés teljesítését nem maga látja el, a teljesítéshez szükséges munkavállalóval, alvállalkozóval, személyes közreműködővel, megbízottal rendelkezik. Megbízott tudomásul veszi, hogy a megbízás teljesítése során eljáró alkalmazottja esetén, e személy szabadságra, túlmunkadíjra, távolléti díjra és más hasonló juttatásra a Megbízótól nem jogosult. A Megbízott képviseletében a megbízás ellátására jogosult természetes személy az Egyedi szerződésben kerül kijelölésre.
4.5. Megbízott jelen okirat aláírásával egyidejűleg kijelenti, hogy akár maga, akár a 4.4. pont szerint eljáró személy teljesíti az Egyedi szerződésben meghatározott feladatokat – a Megbízott szabályzatait magára nézve kötelezőnek ismeri el, és feladatellátása során ezen szabályokat betartja, és tudomásul veszi, hogy a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg azokat betartatja, különös tekintettel a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatnak a jegybeírásra, vizsgák adminisztrációjára vonatkozó szabályaira. A teljesítésigazolásnak a feltétele a jegybeírással, és/vagy a vizsgáztatással és/vagy gyakorlattal/szemináriummal kapcsolatos adminisztratív feladatok Megbízott általi ellátása, a Megbízó szabályzataiban foglalt határidőre.
4.6. A Megbízott az Egyedi szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanmegadott és a szerződésben foglalt adatok – különösen a személyes illetve cégadatok – teljes körűek, valódiak és hitelesek. Megbízott tudomásul veszi, hogy az általa megadott adatokban bekövetkező valamennyi változásról köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 napon belül írásban értesíteni a Megbízót.
Appears in 1 contract
Samples: Oktatási Megbízási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Megbízó Vállalkozó a feladatait a Megrendelő érdekében, az adott árajánlat, az aláírt Szerződés és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat mellékleteinek tartalma, a Megbízott Megrendelőnél érvényben lévő, vonatkozó szabályzatok rendelkezései, valamint a Megbízó által neki adott Megrendelő írásbeli felkérés (vagy szóbeli utasításai, iránymutatásai betartásával, az ágazatra vonatkozó technika jelen állása szerinti és a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben jelentős gyakorlattal rendelkező szolgáltatótól elvárható legmagasabb színvonalon, gondossággal és szakértelemmel, a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását Megrendelő szakmai és gazdaságossági szempontjai és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat általa ellátott közfeladatok messzemenő figyelembevétele mellett, a hatályos jogszabályokkal, szakágazati szabványokkal és a szakmai-etikai előírásokkal összhangban köteles fizetni a Megbízott részéreteljesíteni.
2.2. Megbízott Vállalkozó feladatát képezi a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárniSzerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtásához tartozó minden olyan feladat elvégzése, feladatait az elvárható legmagasabb amely a szolgáltatás eredményének rendeltetésszerű használatához szükséges, illetve amit jogszabály vagy hatóság a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a Vállalkozó számára előír. Vállalkozó ennek megfelelően vállalja, hogy szolgáltatás nyújtása keretében teljes körűen biztosítja a feladatellátást olyan tételek tekintetében is, amelyek leírását a Szerződés vagy annak mellékletei esetlegesen nem vagy nem teljes körűen tartalmaznak, de a szakmai színvonalon teljesítiszokások és a technika mai állása szerint hozzátartoznak a Vállalkozó Szerződés szerinti szolgáltatásának szerződésszerű teljesítéséhez.
2.3. Amennyiben a Szerződés szerinti szolgáltatás teljesítése hatósági engedélyhez kötött, a Vállalkozó kijelenti, hogy a vonatkozó szükséges hatósági engedélyekkel, jogosultságokkal teljes körűen rendelkezik, és feltétel nélküli jogszavatosságot vállal e kijelentése megalapozottságáért. A megbízás teljesítése során Vállalkozó a Megbízott vonatkozó engedélyek meglétét és hatályosságát a részére Szerződés teljes időtartama alatt köteles biztosítani, és a Megbízó által adott utasítások szerint Megrendelő igénye esetén a PtkMegrendelő felé igazolni. 6: 273. § -ában foglaltak alapján Bejelentési vagy egyéb hasonló kötelezettséghez vagy feltételhez kötött szolgáltatás esetén a vonatkozó bejelentések és egyéb intézkedések megtétele a Vállalkozó felelősségi és feladatkörébe tartozik, amelyek teljesítését a Vállalkozó a Megrendelő igénye esetén köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakMegrendelő felé igazolni.
2.4. Megbízó vállaljaA Vállalkozó a szerződés aláírásával kijelenti, hogy az üzleti titkai kivételével teljes körűen rendelkezik a Megbízott részére a megbízás Szerződés szerinti szolgáltatás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot tárgyi és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseszemélyi feltételekkel.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, A Megrendelő a megbízás Vállalkozó szerződésszerű teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni információkat, adatokat köteles a Vállalkozó részére megfelelő módon megadni, illetve a megrendelői döntéseket olyan időpontban meghozni, hogy az a Vállalkozó szerződésszerű teljesítését, illetve teljesítési határidejének betartását megfelelően biztosítsa. A Megrendelő nevében a teljesítéshez kapcsolódó utasítás adására és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáróla Megrendelő elvárásainak meghatározására operatív ügyekben Megrendelőnek a szerződésben megnevezett kapcsolattartója, mely illetve az általa erre írásban meghatalmazott személy jogosult. Ha a teljesítést akadályozzaMegrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, korlátozza vagy késleltetiVállalkozó köteles a Megrendelőt erre figyelmeztetni. A figyelmeztetés elmaradásából eredő károkért a Vállalkozót teljes felelősség terheli a Megrendelő felé. Ha a Megrendelő utasításához a Vállalkozó figyelmeztetése ellenére ragaszkodik, az utasítás teljesítéséből eredő károk a Megrendelőt terhelik.
2.6. Megbízott vállaljaFelek a Szerződés alapadatainál megjelölt kapcsolattartó személyében történt változás esetén kötelesek erről egymást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított két munkanapon belül írásban tájékoztatni. A kapcsolattartásra kijelölt személyében történő változás nem minősül a szerződés módosításának.
2.7. A Megrendelő rendelkezési joga alatt álló helyszínen történő teljesítés esetén a Vállalkozót teljes felelősség terheli a teljesítés helyén irányadó vagyon-, munka-, tűz- és balesetvédelmi, valamint biztonságtechnikai jogszabályok, hatósági és helyszíni előírások, valamint a szolgáltatásra vonatkozó technológiai fegyelem maradéktalan betartásáért és betartatásáért. A Megrendelő rendelkezési joga alatt álló helyszínen történő teljesítés esetén a Megrendelő jogosult a Vállalkozó munkavégzését azonnali hatállyal leállítani és a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni, amennyiben a helyszínen a jelen pontban foglaltaknak nem megfelelő szakszerűtlen munkavégzést tapasztal. A munkavégzés Megrendelő általi leállítása vagy annak hiánya nem érinti a Vállalkozó felelősségét a Szerződésben foglaltak teljesítéséért. A Felek megállapodnak, hogy amennyiben a szolgáltatás nyújtása speciális szakértelmet igényel vagy más okból személyhez kötött, azt (i) ha Vállalkozó magánszemély, személyesen, (ii) míg ha gazdasági társaság vagy más, jogi személyiséggel rendelkező személyegyesülés vagy egyéni vállalkozó, a Szerződésben meghatározott személy közreműködése útján köteles teljesíteni. A személyes közreműködő akadályoztatása esetén a Vállalkozó köteles a teljesítésre azonos szakértelemmel rendelkező más személyt biztosítani, a Megrendelő azonban jogosult azt visszautasítani, ha megítélése szerint a helyettesítésre megjelölt személy szakértelme elmarad a személyes közreműködésre eredetileg meghatározott személyétől. Vállalkozó a személyes közreműködő személyében történő változtatást előzetesen köteles egyeztetni a Megrendelővel. A közreműködői kör bármilyen változtatására kizárólag Megrendelő írásbeli hozzájárulása esetén van lehetőség.
2.8. Amennyiben Vállalkozó harmadik személy (alvállalkozó vagy más közreműködő) igénybevételére jogosult, azért úgy felel, mint ha a munkát maga végezte volna. Közreműködő jogosulatlan igénybevétele esetén Vállalkozó felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
2.9. Vállalkozó kijelenti és teljes körű szavatosságot vállal azért, hogy a Szerződésben meghatározott szolgáltatás nyújtásában a Vállalkozó alkalmazásában személyesen kizárólag olyan magánszemély vesz részt, akit a Vállalkozó a foglalkoztatásra vonatkozó, teljesítés időpontjában hatályos munkajogi, adójogi, társadalombiztosítási és egyéb jogszabályoknak maradéktalanul megfelelő módon foglalkoztat, illetve akivel kapcsolatosan a Vállalkozó valamennyi bejelentési és nyilvántartásba vételi kötelezettségének megfelelően és igazolható módon eleget tett. Felek kiemelten rögzítik, hogy Vállalkozót a jelen pontban foglaltak megsértéséért is helytállási kötelezettség terheli, a Megrendelő felelőssége ebben a körben kizárt.
2.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt tevékenységéről a Megrendelő kérése szerint, illetve szükség esetén – különösen, ha újonnan felmerülő körülmények a megrendelői utasítások módosítását teszik indokolttá, vagy a teljesítés előrehaladását, határidőre történő szerződésszerű befejezését, vagy eredményességét befolyásoló körülmények merülnek fel – a Megrendelő kérése nélkül is tájékoztatni. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásából eredő károkért a Vállalkozó teljes körű felelősséggel tartozik a Megrendelő felé.
2.11. A Felek rögzítik, hogy a Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét bármikor ellenőrizheti, a Vállalkozótól írásos tájékoztatást kérhet, a keletkezett iratokba betekinthet, és a szolgáltatással kapcsolatos kifogásait bármikor jogosult érvényesíteni. Vállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét nem vagy csak részben, esetleg nem megfelelően ellenőrizte. Amennyiben Megrendelő jelzi Vállalkozó részére, hogy a teljesítési feltételek nem teljesültek, a Vállalkozó a legrövidebb ésszerű határidőn belül köteles a szolgáltatási feltételeket maradéktalanul teljesíteni.
2.12. A Felek megállapodnak, hogy teljesítésnek kizárólag a hibáktól és hiányoktól mentes átadás minősül, amelyre való tekintettel a Megrendelő megtagadhatja az Egyedi átvételt abban az esetben is, ha a szolgáltatás eredménye hibás, de kijavítása vagy pótlása nem akadályozná a rendeltetésszerű használatot. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Szerződésnek maradéktalanul meg nem felelő teljesítés elfogadása nem jelent lemondást a Megrendelő részéről a szerződésből eredő egyéb igények, így a késedelmes, illetve a hibás teljesítés miatt kikötött kötbér és kártérítés érvényesítéséről sem, erre vonatkozóan a Megrendelő jogfenntartással él.
2.13. A Megrendelő részéről a szerződés tárgyát képező szolgáltatás átvételére és a teljesítés igazolására a Szerződésben megjelölt, vagy a Megrendelő főigazgatója által erre írásban meghatalmazott személy jogosult. Amennyiben a szerződés tárgya dolog átadása, a teljesítés elfogadásával a Megrendelő megszerzi a teljesítéssel átadott dolog tulajdonjogát, illetve az esetlegesen létrejött mű felhasználási jogait.
2.14. Ha a Vállalkozó Szerződés hatálya alatt szerinti tevékenysége, az átadott eredmény felhasználása vagy a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg Vállalkozó érdekkörébe tartozó személyek magatartása miatt a Megrendelőnek kára keletkezik, a Megrendelő követelheti a károsodás kijavítását és/vagy döntése szerint a kár megtérítését.
2.15. Amennyiben a Vállalkozó a kijavítási kötelezettségének írásbeli felszólítás ellenére sem tesz eleget, a Megrendelő jogosult a javítást a Vállalkozó költségére elvégezni és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbana szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Előadó vállalja / Képviselő szavatolja, hogy a Szerződést az előadó(k) a szakmai szabályoknak és előírásoknak megfelelően, tudása legjavát nyújtva, pontosan és lelkiismeretesen teljesíti(k), továbbá hogy rendelkeznek az ehhez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel. Amennyiben a – közvetlenül vagy Képviselő útján szerződő – előadó – nem fellépésre alkalmas állapotban jelenik meg, továbbá előadói teljesítményét nem az elvárható szakmai színvonalon nyújtja, azzal Előadó / Képviselő súlyos szerződésszegést követ el. Amennyiben a feladatot Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi mással kénytelen elvégeztetni, díjazásra Előadó/Képviselő abban az esetben sem tarthat igényt, ha a Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat alapján a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérefelmondást megelőzően már végzett el részfeladatokat.
2.2. Megbízott Megbízó a feladatai teljesítése érdekében Rendezvényt követően hangszereket, technikai eszközöket, díszletelemeket, valamint az adott helyzetben általában elvárható gondossággal Előadók / Képviselő által a Rendezvényre hozott egyéb tárgyat nem tud tárolni, azokat Előadó / Képviselő köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítielszállítani.
2.3. Felek rögzítik, hogy amennyiben Előadó kisjogos művet is előad, annak a közös jogkezelő számára beküldendő adatait az előadás kezdete előtt írásban / elektronikus úton átadja Megbízó részére. A megbízás teljesítése során felmerülő kisjogos jogdíjat előadó adatszolgáltatása alapján a Megbízott Rendezvény szervezője fizeti meg a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárniközös jogkezelő szervezeteknek. Az utasítási jog gyakorlására adatok esetleges hiányának, hiányosságának jogkövetkezményeiért Előadó / Képviselő felel, így különösen: köteles az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakebből eredő károkat megtéríteni.
2.4. A Megbízó vállaljanevében a teljesítéshez kapcsolódó utasítás adására és a Megbízó elvárásainak meghatározására operatív ügyekben Megbízónak a Szerződésben megnevezett kapcsolattartója, hogy illetve az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseáltala erre írásban meghatalmazott személy jogosult.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködniElőadót / Képviselőt teljes felelősség terheli a teljesítés helyén irányadó vagyon-, munka-, tűz- és balesetvédelmi, valamint biztonságtechnikai jogszabályok, hatósági és helyszíni előírások betartásáért és betartatásáért, különös tekintettel a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza dohányzásra vonatkozó szabályokra. E szabályok élet- vagy késleltetivagyonbiztonságot veszélyeztető megszegése esetén Megbízó jogosult Szerződéstől elállni.
2.6. Megbízott vállaljaHa az Előadó / Képviselő, hogy illetve a képviselt előadók Szerződés szerinti tevékenysége vagy az Egyedi Szerződés hatálya alatt érdekkörébe tartozó személyek magatartása miatt a Megbízónak kára keletkezik, azt Előadó / Képviselő köteles Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és erre vonatkozó felszólítását követő 8 napon belül megtéríteni, különös tekintettel az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanelőadók hibájából tönkrement eszközök javítására, cseréjére fordított összeg megfizetésére.
Appears in 1 contract
Samples: Performance Agreement
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (számára biztosított információk alapján, legjobb tudása szerint, a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben Szerződés feltételeinek megfelelően teljesíti a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérevállalt feladatait.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.62. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a megbízást a tőle elvárható legnagyobb gondossággal teljesíti.
3. A Megbízott feladatvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a Megbízott biztosítja. A Megbízott tevékenységét székhelyén és/vagy telephelyén és/vagy fióktelepén, szükség esetén a Megbízónál és/vagy a projekt helyszínén végzi.
4. Megbízott nem vállal föl a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül helyett vezetői döntéseket. Megbízott független elemzés alapján alakítja ki véleményét és nyújt szolgáltatást.
5. A Megbízó kijelöli a megbízói feladatok elvégzéséhez szükséges szakembereit, és gondoskodik olyan munkabeosztásukról, amely a Megbízott határidőre történő teljesítését lehetővé teszi.
6. Megbízó a Szerződés aláírásától számított 10 napon belül egy másolati példányban vagy elektronikus formátumban átadja Megbízottnak a megbízás teljesítéséhez szükséges, a megbízás tárgyának teljes körű előzményeire vonatkozóan rendelkezésére álló dokumentumokat és információkat.
7. A Megbízó köteles a teljesítéshez szükséges minden adatot, információt teljes körűen, a lehető legrövidebb időn belül – a Szerződésben meghatározott ütemezéssel – a Megbízott rendelkezésére bocsátani és a Megbízott adatszolgáltatási felhívását teljesíteni. Ezen dokumentumok, illetve információk hiánya befolyásolhatja a Megbízott teljesítését, késedelmes szolgáltatása pedig veszélyeztetheti a Megbízóval közösen kialakított ütemterv és határidők betartását. Az adatok valótlanságából, helytelenségéből származó hibákért a Megbízott felelősséget nem keresi meg vállal. A Megbízott nem felelős a Megbízó által szolgáltatott információk hitelességéért. Megbízott nem vállal felelősséget Megbízó vagy nem a Megbízott érdekkörébe tartozó harmadik felek által átadott információk tartalmáért, de megteszi a tőle elvárható intézkedéseket az információk hitelességének ellenőrzésére. Amennyiben a Megbízó a Megbízott által kért adatokat nem szerződésszerűen, hiányosan vagy késedelmesen szolgáltatta, és erre a Megbízott a Megbízó figyelmét felhívta, akkor Megbízott teljesítésének határideje a késedelembe esés napjától a teljesítésig tartó időtartammal meghosszabbodik. A Megbízott részére megállapított határidők a Megbízó késedelme esetén azzal azonos mértékben automatikusan meghosszabbodnak.
8. Megbízó a Szerződés teljesítésének megkezdésével egyidejűleg kijelöli az általa elhelyezett munkavállalókat bevonni kívánt munkatársakat és szakértőket. A szükséges információkat és a Megbízó által átadott dokumentumokat részükre átadja, velük a szükséges egyeztetéseket lefolytatja. Megbízó gondoskodik arról, hogy az általa bevont munkatársak és szakértők biztosítsák a Szerződésben meghatározott határidők betartását.
9. Amennyiben a Megbízó késedelmes információszolgáltatása vagy más ok miatt a Megbízott többletmunkára kényszerül, vagy egyéb, a Megbízott befolyásán kívül eső körülmény következtében a Szerződésben meghatározott feladatok határidőben nem kontaktálja kezdhetők meg, illetve nem teljesíthetők, a Megbízott tájékoztatja erről a Megbízót, valamint jogosult a Szerződésben meghatározott feladatok elkészítését és a Szerződés teljesítését felfüggeszteni a késedelem elhárításáig. Amennyiben késedelem történik, és/vagy többletfeladatok elvégzése válik szükségessé a fenti okok következtében (mert például a Megbízott határideje nem módosítható a Megbízó késedelme ellenére), a Megbízott a Szerződés teljesítéséhez szükséges többlet-időráfordítás alapján további munkalehetőséggel kapcsolatbandíjazásra jogosult, melynek mértéke óránként 20.000 Ft (amely összeg az általános forgalmi adót nem tartalmazza). A Megbízott köteles ezen többletráfordítását a Megbízó részére írásban kimutatni.
10. A Megbízó késedelme a Megbízott egyidejű késedelmét kizárja, így amennyiben a Megbízónak a Megbízott felé a Megbízott által kibocsátott lejárt kifizetetlen számlája van, a Megbízott nem köteles a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek eleget tenni. Vis maior esetén a Megbízott teljesítési határideje Megbízott értesítése alapján automatikusan meghosszabbodik az egyik Félnek sem felróható késedelem idejével.
11. A Szerződés alapján a Megbízott köteles a Megbízó utasítása szerint eljárni. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a Megbízott köteles őt figyelmeztetni. Ha azonban a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, az utasítás teljesítéséből eredő károk Megbízót terhelik.
12. A Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a Szerződésben foglalt feladatok eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja.
13. Megbízott köteles haladéktalanul írásban jelezni a Megbízó felé, ha: • munkájában önhibáján kívül késedelmet szenved, • olyan ismeret, tény birtokába jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését, • elemzése során olyan következtetésre jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését.
14. Megbízott felelősséget vállal azért, hogy az általa nyújtott szolgáltatások a jogszabályi és hatósági követelményeknek, előírásoknak teljes mértékig megfelelnek és azokon harmadik személyeknek a Megbízót korlátozó joga nem áll fenn.
15. Megbízó köteles a részére 1 példányban véleményezés vagy jóváhagyás céljából átadott dokumentumokat 3 munkanapon belül véleményezni, illetve dönteni azok jóváhagyásáról, és módot kell adnia a Megbízottnak arra, hogy azon az esetleges véleményeltéréseket átvezesse. A dokumentumok átadása történhet e-mailen, faxon vagy levélben. Amennyiben a Megbízó 3 munkanapon belül nem kéri az átadott dokumentumok módosítását, úgy a Szerződés tárgyát képező munka a Megbízott részéről teljesítettnek, a teljesítés pedig a Megbízó részéről elfogadottnak tekintendő.
16. Megbízott jogosult arra, hogy Megbízóval együtt dolgozó munkatársait kijelölje és a Megbízó részére dolgozó szakértői csoport összetételét meghatározza, azt módosítsa.
17. Megbízó jogosult a Szerződés teljesítése során bármikor, megfelelő időben megküldött előzetes írásbeli értesítést követően ellenőrzést végezni és a munkák állásáról tájékozódni.
18. A kapcsolattartásnak és a Megbízott által készítendő írásos anyagoknak a nyelve a magyar.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Project Management Services
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési Jelen szerződés vonatkozásában az egyes szolgáltatási területek az alábbiak szerint határolhatók le: vízhálózat esetében a szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat határa a Megbízott hőközpont külső falsíkjától a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés lakás leágazási pontjáig (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzilakások leágazási pontjai egyenként). A Felkérésben fűtési hálózat esetében a Megbízó köteles megadni felhasználói vezetékhálózat (a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni csatlakozási ponttól a Megbízott részérefelhasználói berendezésekig), valamint a hőleadó készülékek.
2.2. Megbízott Szolgáltató vállalja, hogy a feladatai teljesítése érdekében Megrendelő képviselője részéről érkezett bejelentést követően a 3.1. pontban rögzítetteknek megfelelően elsődlegesen elhárítja az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzetet, majd megkísérli az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárniszolgáltatási területen az üzemviteli megállapodásnak megfelelő szolgáltatási szint visszaállítását. Amennyiben a hiba jellege olyan, feladatait hogy az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítielvégzendő munka meghaladná jelen szerződés kereteit, Szolgáltató a munka elvégzésére ajánlatot ad a Megrendelő igénye szerint.
2.3. A megbízás teljesítése során Szolgáltató a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk3.2. 6: 273. § -ában foglaltak alapján pontban foglaltaknak megfelelő értesítést követően az elvégzett munkát köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására munkalapon rögzíteni, az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakértesítést leadó pedig aláírásával igazolni azt.
2.4. Megbízó Szolgáltató vállalja és szavatolja, hogy a vállalkozási munkát megfelelő végzettségű és felkészültségű szakemberekkel, a hatályos szabványok és műszaki előírások, valamint a szakma általánosan elfogadott szabályai és szokásai szerint, megfelelő minőségben végzi el.
2.5. Szolgáltató kijelenti, hogy a vállalkozási munka elvégzésére műszakilag, gazdaságilag és pénzügyileg alkalmas és rendelkezik a vállalkozási munka elvégzéséhez szükséges jogosultsággal, egyben vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével előbbiek szerinti alkalmasságát, illetve jogosultságát a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késleltetihatálya alatt fenntartja.
2.6. Megbízott vállaljaAmennyiben a szerződés keretében végzett munkák során Szolgáltatónak felróható okból kár keletkezik, hogy úgy Szolgáltató ezen károk helyreállításáért felelősséggel tartozik. Szolgáltató a szerelés során bekövetkezett esetleges károkat a munkalapon rögzíteni köteles, Megrendelő pedig aláírásával igazolja egyetértését a rögzítettekkel. A Szolgáltatónak felróható okból keletkezett károk helyreállításához szükséges eszközök biztosításáról Szolgáltató köteles gondoskodni.
2.7. A Felek kötelesek egymást minden, a jelen szerződés teljesítése szempontjából jelentős tényről és körülményről kellő időben értesíteni. Az értesítés elmulasztásából eredő károkért a mulasztó fél felelősséggel tartozik.
2.8. Megrendelő köteles Szolgáltató rendelkezésére bocsátani az Egyedi Szerződés hatálya alatt egyes szolgáltatási területekre vonatkozó összes rendelkezésre álló adatot, információt és dokumentumot, melyet a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanSzolgáltató a mindenkori jogszabályoknak megfelelően köteles kezelni.
2.9. Megrendelő köteles Szolgáltató szakembereinek a szolgáltatási területre történő bejutását biztosítani.
2.10. Megrendelő biztosítja Szolgáltató számára a kivitelezés során a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges energia ingyenes vételezését.
2.11. Megrendelő köteles a lakóépület tulajdonosaival ismertetni a jelen szerződésben foglaltakat.
Appears in 1 contract
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (számára határidőben megadott információk alapján, legjobb tudása szerint, a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben Szerződés feltételeinek megfelelően teljesíti a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérevállalt feladatait.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.62. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a megbízást a tőle elvárható legnagyobb gondossággal teljesíti.
3. A Megbízott feladatvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a Megbízott biztosítja. A Megbízott tevékenységét székhelyén és/vagy telephelyén és/vagy fióktelepén, szükség esetén a Megbízónál és/vagy a projekt helyszínén végzi.
4. Megbízott nem vállal föl a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül helyett vezetői döntéseket. Megbízott független elemzés alapján alakítja ki véleményét és nyújt szolgáltatást.
5. A Megbízó kijelöli a megbízói feladatok elvégzéséhez szükséges szakembereit, és gondoskodik olyan munkabeosztásukról, amely a Megbízott határidőre történő teljesítését lehetővé teszi.
6. Megbízó a Szerződés aláírásától számított 10 napon belül egy másolati példányban vagy elektronikus formátumban átadja Megbízottnak a megbízás teljesítéséhez szükséges, a megbízás tárgyának teljes körű előzményeire vonatkozóan rendelkezésére álló dokumentumokat és információkat.
7. A Megbízó köteles a teljesítéshez szükséges minden adatot, információt teljeskörűen, a lehető legrövidebb időn belül a Megbízott rendelkezésére bocsátani és a Megbízott adatszolgáltatási felhívását teljesíteni. Ezen dokumentumok, illetve információk hiánya befolyásolhatja a Megbízott teljesítését, késedelmes szolgáltatása pedig veszélyeztetheti a Megbízóval közösen kialakított ütemterv és határidők betartását. Az adatok valótlanságából, helytelenségéből származó hibákért a Megbízott felelősséget nem keresi meg vállal. A Megbízott nem felelős a Megbízó által szolgáltatott információk hitelességéért. Megbízott nem vállal felelősséget Megbízó vagy nem a Megbízott érdekkörébe tartozó harmadik felek által átadott információk tartalmáért, de megteszi a tőle elvárható intézkedéseket az információk hitelességének ellenőrzésére. Amennyiben a Megbízó a Megbízott által kért adatokat nem szerződésszerűen, hiányosan vagy késedelmesen szolgáltatta, és erre a Megbízott a Megbízó figyelmét felhívta, akkor Megbízott teljesítésének határideje a késedelembe esés napjától a teljesítésig tartó időtartammal meghosszabbodik. A Megbízott részére megállapított határidők a Megbízó késedelme esetén azzal azonos mértékben automatikusan meghosszabbodnak.
8. Megbízó a Szerződés teljesítésének megkezdésével egyidejűleg kijelöli az általa elhelyezett munkavállalókat bevonni kívánt munkatársakat és szakértőket. A szükséges információkat és a Megbízó által átadott dokumentumokat részükre átadja, velük a szükséges egyeztetéseket lefolytatja. Megbízó gondoskodik arról, hogy az általa bevont munkatársak és szakértők biztosítsák a Szerződésben meghatározott határidők betartását.
9. Amennyiben a Megbízó késedelmes információszolgáltatása vagy más ok miatt a Megbízott többletmunkára kényszerül, vagy egyéb, a Megbízott befolyásán kívül eső körülmény következtében a Szerződésben meghatározott feladatok határidőben nem kontaktálja kezdhetők meg, illetve nem teljesíthetők, a Megbízott tájékoztatja erről a Megbízót, valamint jogosult a Szerződésben meghatározott feladatok elkészítését és a Szerződés teljesítését felfüggeszteni a késedelem elhárításáig. Amennyiben késedelem történik, és/vagy többletfeladatok elvégzése válik szükségessé a fenti okok következtében (mert például a Megbízott határideje nem módosítható a Megbízó késedelme ellenére), a Megbízott a Szerződés teljesítéséhez szükséges többlet- időráfordítás alapján további munkalehetőséggel kapcsolatbandíjazásra jogosult, melynek mértéke óránként 30.000, - Ft/óra (amely összeg az általános forgalmi adót nem tartalmazza). A Megbízott köteles ezen többletráfordítását a Megbízó részére írásban kimutatni.
10. A Megbízó késedelme a Megbízott egyidejű késedelmét kizárja, így amennyiben a Megbízónak a Megbízott felé a Megbízott által kibocsátott lejárt kifizetetlen számlája van, a Megbízott nem köteles a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek eleget tenni. Vis maior esetén a Megbízott teljesítési határideje Megbízott értesítése alapján automatikusan meghosszabbodik az egyik Félnek sem felróható késedelem idejével.
11. A Szerződés alapján a Megbízott köteles a Megbízó utasítása szerint eljárni. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a Megbízott köteles őt figyelmeztetni. Ha azonban a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, az utasítás teljesítéséből eredő károk Megbízót terhelik.
12. A Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a Szerződésben foglalt feladatok eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja.
13. Megbízott köteles haladéktalanul írásban jelezni a Megbízó felé, ha: • munkájában önhibáján kívül késedelmet szenved, • olyan ismeret, tény birtokába jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését, • elemzése során olyan következtetésre jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését.
14. Megbízott felelősséget vállal azért, hogy az általa nyújtott szolgáltatások a jogszabályi és hatósági követelményeknek, előírásoknak teljes mértékig megfelelnek és azokon harmadik személyeknek a Megbízót korlátozó joga nem áll fenn.
15. Megbízó köteles a részére 1 példányban véleményezés vagy jóváhagyás céljából átadott dokumentumokat 3 munkanapon belül véleményezni, illetve dönteni azok jóváhagyásáról, és módot kell adnia a Megbízottnak arra, hogy azon az esetleges véleményeltéréseket átvezesse. A dokumentumok átadása történhet e-mailen, faxon vagy levélben. Amennyiben a Megbízó 3 munkanapon belül nem kéri az átadott dokumentumok módosítását, úgy a Szerződés tárgyát képező munka a Megbízott részéről teljesítettnek, a teljesítés pedig a Megbízó részéről elfogadottnak tekintendő.
16. Megbízott jogosult arra, hogy Megbízóval együtt dolgozó munkatársait kijelölje és a Megbízó részére dolgozó szakértői csoport összetételét meghatározza, azt módosítsa.
17. Megbízó jogosult a Szerződés teljesítése során bármikor, megfelelő időben megküldött előzetes írásbeli értesítést követően ellenőrzést végezni és a munkák állásáról tájékozódni.
18. A kapcsolattartásnak és a Megbízott által készítendő írásos anyagoknak a nyelve a magyar.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (számára határidőben megadott információk alapján, legjobb tudása szerint, a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben Szerződés feltételeinek megfelelően teljesíti a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérevállalt feladatait.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.62. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a megbízást a tőle elvárható legnagyobb gondossággal teljesíti.
3. A Megbízott feladatvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a Megbízott biztosítja. A Megbízott tevékenységét székhelyén és/vagy telephelyén és/vagy fióktelepén, szükség esetén a Megbízónál és/vagy a projekt helyszínén végzi.
4. Megbízott nem vállal föl a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül helyett vezetői döntéseket. Megbízott független elemzés alapján alakítja ki véleményét és nyújt szolgáltatást.
5. A Megbízó kijelöli a megbízói feladatok elvégzéséhez szükséges szakembereit, és gondoskodik olyan munkabeosztásukról, amely a Megbízott határidőre történő teljesítését lehetővé teszi.
6. Megbízó a Szerződés aláírásától számított 10 napon belül egy másolati példányban vagy elektronikus formátumban átadja Megbízottnak a megbízás teljesítéséhez szükséges, a megbízás tárgyának teljes körű előzményeire vonatkozóan rendelkezésére álló dokumentumokat és információkat.
7. A Megbízó köteles a teljesítéshez szükséges minden adatot, információt teljeskörűen, a lehető legrövidebb időn belül a Megbízott rendelkezésére bocsátani és a Megbízott adatszolgáltatási felhívását teljesíteni. Ezen dokumentumok, illetve információk hiánya befolyásolhatja a Megbízott teljesítését, késedelmes szolgáltatása pedig veszélyeztetheti a Megbízóval közösen kialakított ütemterv és határidők betartását. Az adatok valótlanságából, helytelenségéből vagy hiányosságaiból származó hibákért a Megbízott felelősséget nem keresi meg vállal. A Megbízott nem felelős a Megbízó által szolgáltatott információk hitelességéért. Megbízott nem vállal felelősséget Megbízó vagy nem a Megbízott érdekkörébe tartozó harmadik felek által átadott információk tartalmáért, de megteszi a tőle elvárható intézkedéseket az információk hitelességének ellenőrzésére. Amennyiben a Megbízó a Megbízott által kért adatokat nem szerződésszerűen, hiányosan vagy késedelmesen szolgáltatta, és erre a Megbízott a Megbízó figyelmét felhívta, akkor Megbízott teljesítésének határideje a késedelembe esés napjától a teljesítésig tartó időtartammal meghosszabbodik. A Megbízott részére megállapított határidők a Megbízó késedelme esetén azzal azonos mértékben automatikusan meghosszabbodnak.

10. A Megbízó késedelme a Megbízott egyidejű késedelmét kizárja, így amennyiben a Megbízónak a Megbízott felé a Megbízott által kibocsátott lejárt kifizetetlen számlája van vagy bármely más, a szerződésteljesítésére kihatással bíró késedelembe esik, a Megbízott nem köteles a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek a késedelem ideje alatt eleget tenni. A Megbízó késedelme esetén a Megbízott teljesítési határideje Megbízott értesítése alapján automatikusan meghosszabbodik a Megbízó késedelme időtartamával. Megbízottat a megbízói késedelem időtartama alatt nem teljesített szerződéses feladatai miatt, illetve a késedelem miatt meghosszabbodott teljesítési határidő következtében bekövetkezett károkét nem terheli felelősség, az ebből eredő minden kár és jogkövetkezmény a Megbízót terheli.

15. Megbízó köteles a részére 1 példányban véleményezés vagy jóváhagyás céljából átadott dokumentumokat 3 munkanapon belül véleményezni, illetve dönteni azok jóváhagyásáról, és módot kell adnia a Megbízottnak arra, hogy azon az esetleges véleményeltéréseket átvezesse. A dokumentumok átadása történhet az ügyfélportálon keresztül, e-mailen vagy levélben, illetve papír alapú dokumentum átvételi elismervény ellenében történő átadásával. Amennyiben a Megbízó 3 munkanapon belül nem kéri az átadott dokumentumok módosítását, úgy a Szerződés tárgyát képező munka a Megbízott részéről teljesítettnek, a teljesítés pedig a Megbízó részéről elfogadottnak tekintendő.

A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. Az ÁSZF alapján létrejövő szerződés aláírásával a Megbízó megbízza a Megbízottat a Szerződésben meghatározott – szükség esetén a Szerződés mellékletében részletezett tartalmú – feladatok, illetve tevékenység ellátásával, amelyre a Megbízott kötelezettséget vállal a Szerződésben meghatározott feltételek szerint. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását szerződéses kötelezettségeinek teljes körű és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megfelelő teljesítéséért megbízási díjat köteles fizetni fizet a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében megbízást a Megbízó érdekében, az adott helyzetben általában árajánlat, az aláírt Szerződés és mellékleteinek tartalma, a Megbízónál érvényben lévő, vonatkozó szabályzatok rendelkezései, valamint a Megbízó írásbeli vagy szóbeli utasításai, iránymutatásai betartásával, magas színvonalon, az elvárható gondossággal és szakértelemmel, a Megbízó szakmai és gazdaságossági szempontjai és az általa ellátott közfeladatok messzemenő figyelembevétele mellett, a hatályos jogszabályokkal, szakágazati szabványokkal és a szakmai-etikai előírásokkal összhangban köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítiteljesíteni.
2.3. A Amennyiben a Szerződés szerinti megbízás teljesítése során ellátása hatósági engedélyhez kötött, a Megbízott a részére vonatkozó engedélyek meglétét és hatályosságát a Megbízó által adott utasítások igénye szerint a Ptkszerződéskötéskor vagy legkésőbb a teljesítés megkezdéséig köteles igazolni és a Szerződés teljes időtartama alatt biztosítani. 6: 273. § -ában foglaltak alapján Bejelentési vagy egyéb hasonló kötelezettséghez vagy feltételhez kötött tevékenység esetén a vonatkozó bejelentések és egyéb intézkedések megtétele a Megbízott felelősségi és feladatkörébe tartozik, amelyek teljesítését a Megbízott legkésőbb a teljesítés megkezdéséig köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakMegbízó felé igazolni.
2.4. Megbízó vállaljaMegbízott a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az üzleti titkai kivételével teljeskörűen rendelkezik a Megbízott részére a Szerződés szerinti megbízás teljesítéséhez ellátásához szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessetárgyi és/vagy személyi feltételekkel.
2.5. Felek kötelesek Megbízó a Megbízott szerződésszerű teljesítéséhez szükséges utasításokat, információkat, adatokat köteles a Megbízott részére megfelelő módon megadni, illetve a megbízói döntéseket olyan időpontban meghozni, hogy az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködnia Megbízott szerződésszerű teljesítését, illetve teljesítési határidejének betartását megfelelően biztosítsa. A Megbízott köteles a Megbízó utasításait követni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni Megbízó utasításától csak akkor térhet el, ha ezt a Megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáróla Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód, mely azzal, hogy ilyen esetben köteles a teljesítést akadályozzaMegbízót az utasítástól való eltérésről – kitérve annak indokára és a Megbízó utasításától eltérő intézkedésre – a kapcsolattartón keresztül rövid úton (telefon, korlátozza e-mail), és e mellett írásban késedelem nélkül értesíteni. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy késleltetiszakszerűtlen utasítást ad, Megbízott köteles a Megbízót erre figyelmeztetni. A figyelmeztetés elmaradásából eredő károkért a Megbízottat teljes felelősség terheli a Megbízó felé. Ha a Megbízó az utasítást a Megbízott figyelmeztetése ellenére fenntartja, a Megbízott a feladatot a Megbízó utasításai szerint, a Megbízó kockázatára köteles ellátni. Megbízott a megbízói utasítás teljesítését csak akkor tagadhatja meg, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. A Megbízó nevében a teljesítéshez kapcsolódó utasítás adására és a Megbízó elvárásainak meghatározására Megbízónak a Szerződésben megnevezett kapcsolattartója, illetve a Megbízó által erre írásban meghatalmazott személy jogosult.
2.6. Felek a Szerződés alapadatainál megjelölt kapcsolattartó személyében történt változás esetén kötelesek erről egymást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított két munkanapon belül írásban tájékoztatni. A kapcsolattartásra kijelölt személyében történő változás nem minősül a szerződés módosításának.
2.7. A megbízást a Megbízott vállaljaszabad időbeosztásban teljesíti, hogy az Egyedi de köteles a Szerződés hatálya alatt a Megbízóval egyeztetett időpontban a megbízás sikere, illetve a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal támogatása érdekében értekezleteken, tárgyalásokon, partnerekkel való találkozásokon stb. megjelenni és a Megbízó rendelkezésére állni.
2.8. A Megbízott megbízás tárgyát képező feladatokat, illetve tevékenységet saját székhelyén/telephelyén látja el azzal, hogy a megbízás érdekében a Megbízó által meghatározott egyéb helyszínen is köteles teljesíteni. A Megbízó rendelkezési joga alatt álló helyszínen történő teljesítés esetén a Megbízottat teljes felelősség terheli a teljesítés helyén irányadó vagyon-, munka-, tűz- és balesetvédelmi, valamint biztonságtechnikai jogszabályok, hatósági és helyszíni előírások maradéktalan betartásáért és betartatásáért. A Megbízó rendelkezési joga alatt álló helyszínen történő teljesítés esetén a Megbízó jogosult a Megbízott munkavégzését azonnali hatállyal leállítani és a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni, amennyiben a helyszínen a jelen pontban foglaltaknak nem megfelelő szakszerűtlen munkavégzést tapasztal. A munkavégzés Megbízó általi leállítása vagy annak hiánya nem érinti a Megbízott felelősségét a Szerződésben foglaltak teljesítéséért.
2.9. Amennyiben a Szerződés szerinti megbízás ellátásához speciális szakértelem szükséges, vagy a teljesítés más okból személyhez kötött, vagy ha a Felek így állapodnak meg, a megbízást (i) ha Megbízott magánszemély, személyesen, (ii) míg ha gazdasági társaság, civil szervezet, egyéb gazdálkodó szervezet vagy egyéni vállalkozó, a Szerződésben meghatározott személy közreműködése útján köteles teljesíteni. A személyes közreműködő akadályoztatása esetén a Megbízott a Megbízóval történő előzetes egyeztetés mellett köteles a teljesítésre azonos szakértelemmel rendelkező más személyt biztosítani. A helyettesítésre megjelölt személyt a Megbízó jogosult visszautasítani, ha megítélése szerint szakértelme elmarad a személyes közreműködésre eredetileg meghatározott személyétől. A közreműködői kör bármilyen változtatására kizárólag Megbízó írásbeli hozzájárulása esetén van lehetőség, kivéve, ha arra a Megbízót közvetlenül fenyegető károsodás miatt van szükség, vagy ha azt a Megbízó egyéb lényeges érdeke feltétlenül megköveteli, és a Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megbízót a változásról – kitérve annak indokára és a Megbízott közreműködőjének személyére – írásban késedelem nélkül értesíteni kell.
2.10. Amennyiben Megbízott a megbízás teljesítéséhez harmadik személy (alvállalkozó vagy más közreműködő) közreműködését veszi igénybe, az igénybe vett személy magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. Közreműködő jogosulatlan igénybevétele esetén Megbízott felelős minden olyan kárért is, amelyek anélkül e személy igénybevétele nélkül nem keresi meg következtek volna be.
2.11. Megbízott a Szerződés aláírásával teljes körű szavatosságot vállal azért, hogy a Szerződésben meghatározott szolgáltatás nyújtásában a Megbízott alkalmazásában személyesen kizárólag olyan magánszemély vesz részt, akit a Megbízott a foglalkoztatásra vonatkozó, a teljesítés időpontjában hatályos munkajogi, adójogi, társadalombiztosítási és egyéb jogszabályoknak maradéktalanul megfelelő módon foglalkoztat, illetve akivel kapcsolatosan a Megbízott valamennyi bejelentési és nyilvántartásba vételi kötelezettségének megfelelően és igazolható módon eleget tett. A Megbízottat a jogszerű foglalkoztatásra vonatkozó jelen pont szerinti kötelezettségek megsértéséért helytállási kötelezettség terheli, a Megbízó felelőssége ebben a körben kizárt.
2.12. A Megbízott köteles a Megbízót tevékenységéről és a feladat állásáról a Megbízó kérése szerint, illetve szükség esetén – különösen, ha újonnan felmerülő körülmények a megbízói utasítások módosítását teszik indokolttá, ha közreműködő igénybevétele vált szükségessé, vagy a teljesítés előrehaladását, határidőre történő szerződésszerű befejezését, vagy eredményességét befolyásoló körülmények merülnek fel – a Megbízó kérése nélkül is tájékoztatni. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásából eredő károkért a Megbízott teljes körű felelősséggel tartozik a Megbízó felé.
2.13. A Megbízó a Megbízott tevékenységét bármikor ellenőrizheti, a Megbízottól írásos tájékoztatást kérhet, a keletkezett iratokba betekinthet, és a teljesítéssel kapcsolatos kifogásait bármikor jogosult érvényesíteni. Megbízott nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Megbízó a Megbízott tevékenységét nem, vagy csak részben, esetleg nem megfelelően ellenőrizte.
2.14. Megbízott a rábízott feladatokat a Megbízó által meghatározott (rész)határidő(k)re köteles elvégezni. A Megbízott a megbízás teljesítéséről a Megbízót késedelem nélkül köteles értesíteni.
2.15. A Megbízó részéről a megbízás teljesítésének elfogadására és igazolására a Szerződésben megjelölt személy, vagy az általa elhelyezett munkavállalókat erre írásban meghatalmazott személy jogosult. A Megbízott tudomásul veszi, hogy a teljesítés szerződésszerűségének megállapítására a Megbízó szakértőként harmadik személyt is igénybe vehet. A megbízás szerződésszerű teljesítésének kizárólag a hibáktól és hiányoktól mentes teljesítés minősül. A Megbízó mindaddig megtagadhatja a teljesítés elfogadását, amíg a Megbízott nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanvégzi el a Megbízó utasításainak megfelelő javításokat. A Szerződésnek maradéktalanul meg nem felelő teljesítés elfogadása nem jelent lemondást a Megbízó részéről a Szerződésből eredő igények, így különösen a késedelmes, illetve a hibás teljesítés miatt kikötött kötbér és kártérítés érvényesítéséről, erre vonatkozóan a Megbízó jogfenntartásra jogosult.
2.16. Amennyiben a megbízás teljesítése dolog vagy szerzői jogi oltalom alatt álló mű elkészítését és átadását, vagy szomszédos jogi teljesítmény létrehozását is magában foglalja, a teljesítés elfogadásával a Megbízó megszerzi a teljesítéssel átadott dolog tulajdonjogát, illetve a létrejött szerzői jogi oltalom alatt álló műnek vagy szomszédos jogi teljesítménynek a Szerződésben meghatározott, illetve ennek hiányában a Szerződés célja szerinti rendeltetéshez szükséges terjedelmű szerzői vagyoni jogait, illetve felhasználási jogait.
2.17. Ha a Megbízott Szerződés szerinti tevékenysége, az elfogadott teljesítés felhasználása vagy a Megbízott érdekkörébe tartozó személyek magatartása miatt a Megbízónak kára keletkezik, a Megbízó egyoldalú döntése szerint követelheti a károsodás helyreállítását és/vagy a kár megtérítését. Amennyiben a Megbízott a helyreállítási kötelezettségének írásbeli felszólítás ellenére sem tesz eleget, a Megbízó jogosult a helyreállítást a Megbízott költségére elvégezni és a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni.
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.15.1./ A Kivitelező köteles a jelen szerződés tárgyát képező építési munkát a 3.2./ pontban meghatározott határidőn belül, a jelen szerződés 1.1./ pontjában meghatározott közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, dokumentációban és a Kivitelező ajánlatában meghatározottak szerint a 3.1./ pontban meghatározott helyszínen elvégezni és – a 3.3./ pont szerinti átadás-átvételi eljárás útján a Megrendelő birtokába bocsátani.
5.2./ A Kivitelező köteles a munka elvégzéséhez szükséges biztonságos gépeket, eszközöket, berendezéseket megfelelő mennyiségben, összetételben, kapacitásban biztosítani a munka megkezdésétől annak teljes folyamatán keresztül a befejezésig. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhozKivitelező kötelezettsége továbbá, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessemunka ütemezése vagy az ütemezéstől eltérően a Megrendelői utasítás szerint a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, dokumentációban előírt és a Kivitelező ajánlatában megajánlott mennyiségű és minőségű anyagot szolgáltasson.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni5.3./ A Kivitelező köteles a jelen szerződés tárgyát képező építési munkát szerződésszerűen, teljes körűen, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni vonatkozó magyar előírásoknak, műszaki szabványoknak és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémárólelőírásoknak, mely mindenkori engedélyeknek valamint a teljesítést akadályozzatechnika mai állásának megfelelően, korlátozza vagy késleltetihatáridőben elkészíteni, illetve valamennyi egyéb szerződéses kötelezettségét szerződésszerűen teljesíteni. A Kivitelező köteles elvégezni az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Épkiv.)2. § e) (többletmunka) és f) (pótmunka) pontja szerinti munkákat is, figyelemmel az Épkiv. 3. § (8)-(9) bekezdéseiben foglaltakra is és amennyiben azt megrendelő megrendeli.
2.6. Megbízott vállalja5.4./ A Kivitelező kötelessége a tevékenysége, munkavégzése megkezdéséhez, ellátásához és átadásához szükséges és szokásos dokumentumok (mintavételi és minősítési terv, technológiai utasítás, biztonsági és egészségvédelmi terv, munkahelyi kockázatelemzés, építési és felmérési napló, megvalósulási terv) elkészítése, a Megrendelővel történő jóváhagyatása és igazoltatása.
5.5./ A Kivitelező kötelezettsége, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg feltárt, megállapított hibákat a megjelölt határidőben és megfelelő minőségben kijavítsa, illetőleg jótállási, garanciális és szavatossági kötelezettségeinek eleget tegyen. A Kivitelező szavatol azért, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési munka a jelen szerződés 1.1./ pontjában meghatározott közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, dokumentációban és a Kivitelező ajánlatában meghatározott követelményeknek megfelelően került elvégzésre, illetve átadásra, és az általa elhelyezett munkavállalókat a rendeltetésszerű használatra minden további feltétel nélkül alkalmas.
5.6./ A Kivitelező köteles megtenni a jogszabályban előírt intézkedéseket a környezet védelmére a munkaterületen és azon kívül, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy egyebek károsodását és sérülését, amely légszennyezés, zaj, vagy egyéb okból a Kivitelező tevékenysége következtében keletkezik.
5.7./ A Kivitelező köteles a jelen szerződésben meghatározott építési munka elvégzésével összefüggésben keletkező hulladékot – engedéllyel rendelkező kezelőhöz – elszállítani, illetve elszállíttatni.
5.8./ A Kivitelező kötelezettsége, hogy a feladat elvégzéséhez szükséges megfelelő létszámú és szakmai összetételű szakembert biztosítson a munka megkezdésétől annak teljes folyamatán keresztül a befejezéséig. A szerződés teljesítésében részt vevőkre vonatkozóan a Kbt. 138. § és 139. §-ában foglaltak az irányadók.
5.9./ A Kivitelező kijelenti, hogy a következő mértékű és terjedelmű felelősségbiztosítással rendelkezik: 5 000 000,- HUF/káresemény és legalább 50 000 000,- HUF/év limitű All Risks típusú felelősségbiztosítási szerződés, amely kellő fedezetet nyújt és kiterjed a teljes szerződés szerinti munkákra, a káreseménnyel kapcsolatos többletköltségekre (romeltakarítás, szakértői költségek, stb.), a meglévő és szomszédos építményekre. A biztosításnak fedezetet kell nyújtania az építkezés folyamán az építési teljesítésben (meglévő szerkezetek, beépített anyagok, munka) keletkező károkra, a meglévő megmaradó épületekben keletkező károkra, harmadik személynek okozott dologi és személyi károkra. A biztosítási kötvény, illetve a biztosítási szerződések hatályban létét igazoló biztosítási díjak átutalására vonatkozó átutalási megbízás egy-egy másolati példánya jelen szerződés mellékletét képezi. 5.10./Az 5.9./ pontban írt biztosítás fennállását, érvényességét a Megrendelő jelen szerződés hatálya alatt, akár a díjfizetési bizonylatok bekérésével is, bármikor vizsgálhatja. A biztosítás megszűnése esetén – amennyiben a Kivitelező a jogellenes állapotot maximum 5 (öt) naptári napon belül nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanállítja helyre – a Megrendelő a biztosítási szerződést saját javára a Kivitelező költségviselése mellett megkötheti. A Kivitelező ezen kötelezettségének megszegése esetén, úgy tartozik helytállni a Megrendelő felé a bekövetkezett kárért, mint a biztosítási szerződés érvényessége és hatálya alatt. A Megrendelő felé bejelentett, a teljesítésbe bevont alvállalkozó számára a biztosítási kötelezettséget – jelen szerződésben foglaltakkal egyezően – a Kivitelezőnek elő kell írnia.
Appears in 1 contract
Samples: Kivitelezési Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.15.1./ A Kivitelező köteles a jelen szerződés tárgyát képező építési munkát a 3.2./ pontban meghatározott határidőn belül, a jelen szerződés 1.1./ pontjában meghatározott közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, dokumentációban és a Kivitelező ajánlatában meghatározottak szerint a 3.1./ pontban meghatározott helyszínen elvégezni és – a 3.3./ pont szerinti átadás-átvételi eljárás útján a Megrendelő birtokába bocsátani.
5.2./ A Kivitelező köteles a munka elvégzéséhez szükséges biztonságos gépeket, eszközöket, berendezéseket megfelelő mennyiségben, összetételben, kapacitásban biztosítani a munka megkezdésétől annak teljes folyamatán keresztül a befejezésig. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhozKivitelező kötelezettsége továbbá, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessemunka ütemezése vagy az ütemezéstől eltérően a Megrendelői utasítás szerint a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, dokumentációban előírt és a Kivitelező ajánlatában megajánlott mennyiségű és minőségű anyagot szolgáltasson.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni5.3./ A Kivitelező köteles a jelen szerződés tárgyát képező építési munkát szerződésszerűen, teljes körűen, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni vonatkozó magyar előírásoknak, műszaki szabványoknak és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémárólelőírásoknak, mely mindenkori engedélyeknek valamint a teljesítést akadályozzatechnika mai állásának megfelelően, korlátozza vagy késleltetihatáridőben elkészíteni, illetve valamennyi egyéb szerződéses kötelezettségét szerződésszerűen teljesíteni. A Kivitelező köteles elvégezni az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Épkiv.)2. § e) (többletmunka) és f) (pótmunka) pontja szerinti munkákat is, figyelemmel az Épkiv. 3. § (8)-(9) bekezdéseiben foglaltakra is és amennyiben azt megrendelő megrendeli.
2.6. Megbízott vállalja5.4./ A Kivitelező kötelessége a tevékenysége, munkavégzése megkezdéséhez, ellátásához és átadásához szükséges és szokásos dokumentumok (mintavételi és minősítési terv, technológiai utasítás, biztonsági és egészségvédelmi terv, munkahelyi kockázatelemzés, építési és felmérési napló, megvalósulási terv) elkészítése, a Megrendelővel történő jóváhagyatása és igazoltatása.
5.5./ A Kivitelező kötelezettsége, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg feltárt, megállapított hibákat a megjelölt határidőben és megfelelő minőségben kijavítsa, illetőleg jótállási, garanciális és szavatossági kötelezettségeinek eleget tegyen. A Kivitelező szavatol azért, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési munka a jelen szerződés 1.1./ pontjában meghatározott közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, dokumentációban és a Kivitelező ajánlatában meghatározott követelményeknek megfelelően került elvégzésre, illetve átadásra, és az általa elhelyezett munkavállalókat a rendeltetésszerű használatra minden további feltétel nélkül alkalmas.
5.6./ A Kivitelező köteles megtenni a jogszabályban előírt intézkedéseket a környezet védelmére a munkaterületen és azon kívül, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy egyebek károsodását és sérülését, amely légszennyezés, zaj, vagy egyéb okból a Kivitelező tevékenysége következtében keletkezik.
5.7./ A Kivitelező köteles a jelen szerződésben meghatározott építési munka elvégzésével összefüggésben keletkező hulladékot – engedéllyel rendelkező kezelőhöz – elszállítani, illetve elszállíttatni.
5.8./ A Kivitelező kötelezettsége, hogy a feladat elvégzéséhez szükséges megfelelő létszámú és szakmai összetételű szakembert biztosítson a munka megkezdésétől annak teljes folyamatán keresztül a befejezéséig. A szerződés teljesítésében részt vevőkre vonatkozóan a Kbt. 138. § és 139. §-ában foglaltak az irányadók.
5.9./ A Kivitelező kijelenti, hogy a következő mértékű és terjedelmű felelősségbiztosítással rendelkezik: az
I. részajánlat esetén legalább 50.000.000,- HUF/káresemény és legalább 100.000.000,- HUF/év limitű, a II. részajánlat esetén legalább 40.000.000,- HUF/káresemény és legalább 80.000.000,- HUF/év limitű All Risks típusú felelősségbiztosítási szerződés, amely kellő fedezetet nyújt és kiterjed a teljes szerződés szerinti munkákra, a káreseménnyel kapcsolatos többletköltségekre (romeltakarítás, szakértői költségek, stb.), a meglévő és szomszédos építményekre. A biztosításnak fedezetet kell nyújtania az építkezés folyamán az építési teljesítésben (meglévő szerkezetek, beépített anyagok, munka) keletkező károkra, a meglévő megmaradó épületekben keletkező károkra, harmadik személynek okozott dologi és személyi károkra. A biztosítási kötvény, illetve a biztosítási szerződések hatályban létét igazoló biztosítási díjak átutalására vonatkozó átutalási megbízás egy-egy másolati példánya jelen szerződés mellékletét képezi. 5.10./Az 5.9./ pontban írt biztosítás fennállását, érvényességét a Megrendelő jelen szerződés hatálya alatt, akár a díjfizetési bizonylatok bekérésével is, bármikor vizsgálhatja. A biztosítás megszűnése esetén – amennyiben a Kivitelező a jogellenes állapotot maximum 5 (öt) naptári napon belül nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanállítja helyre – a Megrendelő a biztosítási szerződést saját javára a Kivitelező költségviselése mellett megkötheti. A Kivitelező ezen kötelezettségének megszegése esetén, úgy tartozik helytállni a Megrendelő felé a bekövetkezett kárért, mint a biztosítási szerződés érvényessége és hatálya alatt. A Megrendelő felé bejelentett, a teljesítésbe bevont alvállalkozó számára a biztosítási kötelezettséget – jelen szerződésben foglaltakkal egyezően – a Kivitelezőnek elő kell írnia.
Appears in 1 contract
Samples: Kivitelezési Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (számára biztosított információk alapján, legjobb tudása szerint, a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben Szerződés és jelen Ászf feltételeinek megfelelően teljesíti a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérevállalt feladatait.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.62. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a megbízást a tőle elvárható legnagyobb gondossággal teljesíti.
3. A Megbízott feladatvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a Megbízott biztosítja. A Megbízott tevékenységét székhelyén és/vagy telephelyén, szükség esetén a Megbízónál és/vagy a projekt helyszínén végzi.
4. Megbízott nem vállal föl a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül helyett döntéseket. Megbízott független elemzés alapján alakítja ki véleményét és nyújt Szolgáltatást.
5. Megbízó a Szerződés aláírásától számított lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb a Megbízott erre irányuló felszólítását követő 3 (három) napon belül első sorban elektronikus formában átadja Megbízottnak a megbízás teljesítéséhez szükséges, a megbízás tárgyának teljes körű előzményeire vonatkozóan rendelkezésére álló dokumentumokat, információkat.
6. A Megbízó köteles a teljesítéshez szükséges minden adatot, információt teljes körűen, a lehető legrövidebb időn belül – a Szerződésben meghatározott ütemezéssel – a Megbízott rendelkezésére bocsátani és a Megbízott adatszolgáltatási felhívását teljesíteni. Ezen dokumentumok, illetve információk hiánya befolyásolhatja a Megbízott teljesítését, késedelmes szolgáltatása pedig veszélyeztetheti a Megbízóval közösen kialakított ütemterv és határidők betartását. Az adatok valótlanságából, helytelenségéből származó hibákért a Megbízott felelősséget nem keresi meg vállal. A Megbízott nem felelős a Megbízó által szolgáltatott információk hitelességéért. Megbízott nem vállal felelősséget Megbízó vagy nem a Megbízott érdekkörébe tartozó harmadik xxxxx által átadott információk tartalmáért, de megteszi a tőle elvárható intézkedéseket az információk hitelességének ellenőrzésére. Amennyiben a Megbízó a Megbízott által kért adatokat nem szerződésszerűen, hiányosan vagy késedelmesen szolgáltatta, és erre a Megbízott a Megbízó figyelmét felhívta, akkor Megbízott teljesítésének határideje a késedelembe esés napjától a teljesítésig tartó időtartammal meghosszabbodik. A Megbízott részére megállapított határidők a Megbízó késedelme esetén azzal azonos mértékben automatikusan meghosszabbodnak.
7. Megbízó a Szerződés teljesítésének megkezdésével egyidejűleg kijelöli az általa elhelyezett munkavállalókat bevonni kívánt munkatársakat és szakértőket. A szükséges információkat és Megbízó által átadott dokumentumokat részükre átadja, velük a szükséges egyeztetéseket lefolytatja. Megbízó gondoskodik arról, hogy az általa bevont munkatársak és szakértők biztosítsák a Szerződésben meghatározott határidők betartását.
8. Amennyiben a Megbízó késedelmes információszolgáltatása vagy más ok miatt a Megbízott többletmunkára kényszerül, vagy egyéb, a Megbízott befolyásán kívül eső körülmény következtében a Szerződésben meghatározott feladatok határidőben nem kontaktálja kezdhetők meg, illetve nem teljesíthetők, a Megbízott tájékoztatja erről a Megbízót, valamint jogosult a Szerződésben meghatározott feladatok elkészítését és a Szerződést felfüggeszteni a késedelem elhárításáig. Amennyiben késedelem történik, és/vagy többletfeladatok elvégzése válik szükségessé a fenti okok következtében (mert például a Megbízott határideje nem módosítható a Megbízó késedelme ellenére), a Megbízott a Szerződés teljesítéséhez szükséges többlet-időráfordítás alapján további munkalehetőséggel kapcsolatbandíjazásra jogosult, melynek mértéke óránként 25.000 (huszonötezer) Ft (mely összeg az általános forgalmi adót nem tartalmazza). A Megbízott köteles ezen többletráfordítását a Megbízó részére írásban kimutatni.
9. A Megbízó késedelme a Megbízott egyidejű késedelmét kizárja, így amennyiben a Megbízónak a Megbízott felé a Megbízott által kibocsátott lejárt kifizetetlen számlája van, a Megbízott nem köteles a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek eleget tenni. Vis maior esetén – pl. nem jelenik meg időben a pályázati kitöltő program – a Megbízott teljesítési határideje Megbízott értesítése alapján automatikusan meghosszabbodik az egyik Félnek sem felróható késedelem idejével.
10. A Szerződés alapján a Megbízott köteles a Megbízó utasítása szerint eljárni. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a Megbízott köteles őt figyelmeztetni. Ha azonban a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, az utasítás teljesítéséből eredő károk Megbízót terhelik.
11. A Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a Szerződésben foglalt feladatok eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja.
12. Megbízott köteles haladéktalanul írásban jelezni a Megbízó felé, ha: • munkájában önhibáján kívül késedelmet szenved, • olyan ismeret, tény birtokába jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését, • elemzése során olyan következtetésre jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését.
13. Megbízott felelősséget vállal azért, hogy az általa nyújtott szolgáltatások a jogszabályi és hatósági követelményeknek, előírásoknak teljes mértékig megfelelnek és azokon harmadik személyeknek a Megbízót korlátozó joga nem áll fenn.
14. Megbízó köteles a részére 1 példányban véleményezés vagy jóváhagyás céljából átadott dokumentumokat 3 (három) napon belül véleményezni, illetve dönteni azok jóváhagyásáról, és módot kell adnia a Megbízottnak arra, hogy azon az esetleges vélemény eltéréseit átvezesse. A dokumentumok átadása elsősorban elektronikus úton történik. Amennyiben a Megbízó 3 (három) napon belül nem kéri az átadott dokumentumok módosítását, úgy a Szerződés tárgyát képező munka a Megbízott részéről teljesítettnek, a teljesítés pedig a Megbízó részéről elfogadottnak tekintendő.
15. Megbízott jogosult arra, hogy Megbízóval együtt dolgozó munkatársait kijelölje és a Megbízó részére dolgozó szakértői csoport összetételét meghatározza, azt módosítsa.
16. Megbízó jogosult a Szerződés teljesítése során bármikor ellenőrzést végezni és a munkák állásáról tájékozódni.
17. A kapcsolattartásnak és a Megbízott által készítendő írásos anyagoknak a nyelve a magyar.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (számára határidőben megadott információk alapján, legjobb tudása szerint, a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben Szerződés feltételeinek megfelelően teljesíti a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérevállalt feladatait.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.62. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a megbízást a tőle elvárható legnagyobb gondossággal teljesíti.
3. A Megbízott feladatvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a Megbízott biztosítja. A Megbízott tevékenységét székhelyén és/vagy telephelyén és/vagy fióktelepén, szükség esetén a Megbízónál és/vagy a projekt helyszínén végzi.
4. Megbízott nem vállal föl a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül helyett vezetői döntéseket. Megbízott független elemzés alapján alakítja ki véleményét és nyújt szolgáltatást.
5. A Megbízó kijelöli a megbízói feladatok elvégzéséhez szükséges szakembereit, és gondoskodik olyan munkabeosztásukról, amely a Megbízott határidőre történő teljesítését lehetővé teszi.
6. Megbízó a Szerződés aláírásától számított 10 napon belül egy másolati példányban vagy elektronikus formátumban átadja Megbízottnak a megbízás teljesítéséhez szükséges, a megbízás tárgyának teljes körű előzményeire vonatkozóan rendelkezésére álló dokumentumokat és információkat.
7. A Megbízó köteles a teljesítéshez szükséges minden adatot, információt teljeskörűen, a lehető legrövidebb időn belül a Megbízott rendelkezésére bocsátani és a Megbízott adatszolgáltatási felhívását teljesíteni. Ezen dokumentumok, illetve információk hiánya befolyásolhatja a Megbízott teljesítését, késedelmes szolgáltatása pedig veszélyeztetheti a Megbízóval közösen kialakított ütemterv és határidők betartását. Az adatok valótlanságából, helytelenségéből vagy hiányosságaiból származó hibákért a Megbízott felelősséget nem keresi meg vállal. A Megbízott nem felelős a Megbízó által szolgáltatott információk hitelességéért. Megbízott nem vállal felelősséget Megbízó vagy nem a Megbízott érdekkörébe tartozó harmadik felek által átadott információk tartalmáért, de megteszi a tőle elvárható intézkedéseket az információk hitelességének ellenőrzésére. Amennyiben a Megbízó a Megbízott által kért adatokat nem szerződésszerűen, hiányosan vagy késedelmesen szolgáltatta, és erre a Megbízott a Megbízó figyelmét felhívta, akkor Megbízott teljesítésének határideje a késedelembe esés napjától a teljesítésig tartó időtartammal meghosszabbodik. A Megbízott részére megállapított határidők a Megbízó késedelme esetén azzal azonos mértékben automatikusan meghosszabbodnak.
8. Megbízó a Szerződés teljesítésének megkezdésével egyidejűleg kijelöli az általa elhelyezett munkavállalókat bevonni kívánt munkatársakat és szakértőket. A szükséges információkat és a Megbízó által átadott dokumentumokat részükre átadja, velük a szükséges egyeztetéseket lefolytatja. Megbízó gondoskodik arról, hogy az általa bevont munkatársak és szakértők biztosítsák a Szerződésben meghatározott határidők betartását.
9. Amennyiben a Megbízó késedelmes információszolgáltatása vagy más ok miatt a Megbízott többletmunkára kényszerül, vagy egyéb, a Megbízott befolyásán kívül eső körülmény következtében a Szerződésben meghatározott feladatok határidőben nem kontaktálja kezdhetők meg, illetve nem teljesíthetők, a Megbízott tájékoztatja erről a Megbízót, valamint jogosult a Szerződésben meghatározott feladatok elkészítését és a Szerződés teljesítését felfüggeszteni a késedelem elhárításáig. Amennyiben késedelem történik, és/vagy többletfeladatok elvégzése válik szükségessé a fenti okok következtében (mert például a Megbízott határideje nem módosítható a Megbízó késedelme ellenére), a Megbízott a Szerződés teljesítéséhez szükséges többlet- időráfordítás alapján további munkalehetőséggel kapcsolatbandíjazásra jogosult, melynek mértéke óránként 35.000, - Ft/óra (amely összeg az általános forgalmi adót nem tartalmazza). A Megbízott köteles ezen többletráfordítását a Megbízó részére írásban kimutatni.
10. A Megbízó késedelme a Megbízott egyidejű késedelmét kizárja, így amennyiben a Megbízónak a Megbízott felé a Megbízott által kibocsátott lejárt kifizetetlen számlája van vagy bármely más, a szerződésteljesítésére kihatással bíró késedelembe esik, a Megbízott nem köteles a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek a késedelem ideje alatt eleget tenni. A Megbízó késedelme esetén a Megbízott teljesítési határideje Megbízott értesítése alapján automatikusan meghosszabbodik a Megbízó késedelme időtartamával. Megbízottat a megbízói késedelem időtartama alatt nem teljesített szerződéses feladatai miatt, illetve a késedelem miatt meghosszabbodott teljesítési határidő következtében bekövetkezett károkét nem terheli felelősség, az ebből eredő minden kár és jogkövetkezmény a Megbízót terheli.
11. A Szerződés alapján a Megbízott köteles a Megbízó utasítása szerint eljárni. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a Megbízott köteles őt figyelmeztetni. Ha azonban a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, az utasítás teljesítéséből eredő károk Megbízót terhelik.
12. A Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a Szerződésben foglalt feladatok eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja.
13. Megbízott köteles haladéktalanul írásban jelezni a Megbízó felé, ha: • munkájában önhibáján kívül késedelmet szenved, • olyan ismeret, tény birtokába jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését, • elemzése során olyan következtetésre jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését.
14. Megbízott felelősséget vállal azért, hogy az általa nyújtott szolgáltatások a jogszabályi és hatósági követelményeknek, előírásoknak teljes mértékig megfelelnek és azokon harmadik személyeknek a Megbízót korlátozó joga nem áll fenn.
15. Megbízó köteles a részére 1 példányban véleményezés vagy jóváhagyás céljából átadott dokumentumokat 3 munkanapon belül véleményezni, illetve dönteni azok jóváhagyásáról, és módot kell adnia a Megbízottnak arra, hogy azon az esetleges véleményeltéréseket átvezesse. A dokumentumok átadása történhet e-mailen vagy levélben, illetve papír alapú dokumentum átvételi elismervény ellenében történő átadásával. Amennyiben a Megbízó 3 munkanapon belül nem kéri az átadott dokumentumok módosítását, úgy a Szerződés tárgyát képező munka a Megbízott részéről teljesítettnek, a teljesítés pedig a Megbízó részéről elfogadottnak tekintendő.
16. Megbízott jogosult arra, hogy Megbízóval együtt dolgozó munkatársait kijelölje és a Megbízó részére dolgozó szakértői csoport összetételét meghatározza, azt módosítsa.
17. Megbízó jogosult a Szerződés teljesítése során bármikor, megfelelő időben megküldött előzetes írásbeli értesítést követően ellenőrzést végezni és a munkák állásáról tájékozódni.
18. A kapcsolattartásnak és a Megbízott által készítendő írásos anyagoknak a nyelve a magyar.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1Árjegyző köteles Árjegyzést végezni, azaz a Tájékoztató 10.g) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő limit áras ajánlatokat vagy kétoldalú jegyzéseket beküldenie és fenntartania a Tőzsde kereskedési rendszereiben a Megállapodás 1. számú mellékletében meghatározott pénzügyi eszköz (továbbiakban: „Árjegyzett Instrumentum”) ajánlati könyvében. Az egyes Árjegyzett Instrumentum ajánlati könyvébe beküldött árjegyzői ajánlatait a Megállapodás 2. számú mellékletében meghatározott módon megjelölni a Tőzsde kereskedési rendszereiben. Árjegyző a megjelölést kizárólag az Árjegyzéshez kapcsolódóan alkalmazhatja. Ennek megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül. Árjegyző tudomásul veszi, hogy a Tőzsde az Árjegyzői kötelezettségek teljesülésének vizsgálata során (visszamérés) kizárólag a megfelelően megjelölt ajánlatokat veszi figyelembe. Indoklással együtt haladéktalanul értesíteni a Tőzsdét a jelen szerződés VI. rész szerinti – az árjegyzési tevékenységet ellehetetlenítő – Kivételes körülmény bekövetkezése esetén. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó Tőzsde köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és Az Árjegyzővel egyeztetni minden, az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb Árjegyzett Instrumentum árjegyzésével összefüggő szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárnikérdésben. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállaljaÁrjegyzett Instrumentum vonatkozásában biztosítani, hogy az üzleti titkai kivételével Árjegyző eleget tudjon tenni az ajánlatok megjelölésére vonatkozó kötelezettségének a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatástTőzsde kereskedései rendszereiben. Az Árjegyzői teljesítést folyamatosan nyomon követni, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átadvisszamérni, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek melyről havonta kimutatást küld az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.Árjegyzőnek
Appears in 1 contract
Samples: Árjegyzői Megállapodás
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (számára biztosított információk alapján, legjobb tudása szerint, a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben Szerződés feltételeinek megfelelően teljesíti a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérevállalt feladatait.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.62. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a megbízást a tőle elvárható legnagyobb gondossággal teljesíti.
3. A Megbízott feladatvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a Megbízott biztosítja. A Megbízott tevékenységét székhelyén és/vagy telephelyén és/vagy fióktelepén, szükség esetén a Megbízónál és/vagy a projekt helyszínén végzi.
4. Megbízott nem vállal föl a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül helyett vezetői döntéseket. Megbízott független elemzés alapján alakítja ki véleményét és nyújt szolgáltatást.
5. A Megbízó kijelöli a megbízói feladatok elvégzéséhez szükséges szakembereit, és gondoskodik olyan munkabeosztásukról, amely a Megbízott határidőre történő teljesítését lehetővé teszi.
6. Megbízó a Szerződés aláírásától számított 10 napon belül egy másolati példányban vagy elektronikus formátumban átadja Megbízottnak a megbízás teljesítéséhez szükséges, a megbízás tárgyának teljes körű előzményeire vonatkozóan rendelkezésére álló dokumentumokat és információkat.
7. A Megbízó köteles a teljesítéshez szükséges minden adatot, információt teljes körűen, a lehető legrövidebb időn belül – a Szerződésben meghatározott ütemezéssel – a Megbízott rendelkezésére bocsátani és a Megbízott adatszolgáltatási felhívását teljesíteni. Ezen dokumentumok, illetve információk hiánya befolyásolhatja a Megbízott teljesítését, késedelmes szolgáltatása pedig veszélyeztetheti a Megbízóval közösen kialakított ütemterv és határidők betartását. Az adatok valótlanságából, helytelenségéből származó hibákért a Megbízott felelősséget nem keresi meg vállal. A Megbízott nem felelős a Megbízó által szolgáltatott információk hitelességéért. Megbízott nem vállal felelősséget Megbízó vagy nem a Megbízott érdekkörébe tartozó harmadik felek által átadott információk tartalmáért, de megteszi a tőle elvárható intézkedéseket az információk hitelességének ellenőrzésére. Amennyiben a Megbízó a Megbízott által kért adatokat nem szerződésszerűen, hiányosan vagy késedelmesen szolgáltatta, és erre a Megbízott a Megbízó figyelmét felhívta, akkor Megbízott teljesítésének határideje a késedelembe esés napjától a teljesítésig tartó időtartammal meghosszabbodik. A Megbízott részére megállapított határidők a Megbízó késedelme esetén azzal azonos mértékben automatikusan meghosszabbodnak.
8. Megbízó a Szerződés teljesítésének megkezdésével egyidejűleg kijelöli az általa elhelyezett munkavállalókat bevonni kívánt munkatársakat és szakértőket. A szükséges információkat és a Megbízó által átadott dokumentumokat részükre átadja, velük a szükséges egyeztetéseket lefolytatja. Megbízó gondoskodik arról, hogy az általa bevont munkatársak és szakértők biztosítsák a Szerződésben meghatározott határidők betartását.
9. Amennyiben a Megbízó késedelmes információszolgáltatása vagy más ok miatt a Megbízott többletmunkára kényszerül, vagy egyéb, a Megbízott befolyásán kívül eső körülmény következtében a Szerződésben meghatározott feladatok határidőben nem kontaktálja kezdhetők meg, illetve nem teljesíthetők, a Megbízott tájékoztatja erről a Megbízót, valamint jogosult a Szerződésben meghatározott feladatok elkészítését és a Szerződés teljesítését felfüggeszteni a késedelem elhárításáig. Amennyiben késedelem történik, és/vagy többletfeladatok elvégzése válik szükségessé a fenti okok következtében (mert például a Megbízott határideje nem módosítható a Megbízó késedelme ellenére), a Megbízott a Szerződés teljesítéséhez szükséges többlet- időráfordítás alapján további munkalehetőséggel kapcsolatbandíjazásra jogosult, melynek mértéke óránként 20.000 Ft (amely összeg az általános forgalmi adót nem tartalmazza). A Megbízott köteles ezen többletráfordítását a Megbízó részére írásban kimutatni.
10. A Megbízó késedelme a Megbízott egyidejű késedelmét kizárja, így amennyiben a Megbízónak a Megbízott felé a Megbízott által kibocsátott lejárt kifizetetlen számlája van, a Megbízott nem köteles a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek eleget tenni. Vis maior esetén a Megbízott teljesítési határideje Megbízott értesítése alapján automatikusan meghosszabbodik az egyik Félnek sem felróható késedelem idejével.
11. A Szerződés alapján a Megbízott köteles a Megbízó utasítása szerint eljárni. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a Megbízott köteles őt figyelmeztetni. Ha azonban a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, az utasítás teljesítéséből eredő károk Megbízót terhelik.
12. A Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a Szerződésben foglalt feladatok eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja.
13. Megbízott köteles haladéktalanul írásban jelezni a Megbízó felé, ha: • munkájában önhibáján kívül késedelmet szenved, • olyan ismeret, tény birtokába jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését, • elemzése során olyan következtetésre jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését.
14. Megbízott felelősséget vállal azért, hogy az általa nyújtott szolgáltatások a jogszabályi és hatósági követelményeknek, előírásoknak teljes mértékig megfelelnek és azokon harmadik személyeknek a Megbízót korlátozó joga nem áll fenn.
15. Megbízó köteles a részére 1 példányban véleményezés vagy jóváhagyás céljából átadott dokumentumokat 3 munkanapon belül véleményezni, illetve dönteni azok jóváhagyásáról, és módot kell adnia a Megbízottnak arra, hogy azon az esetleges véleményeltéréseket átvezesse. A dokumentumok átadása történhet e-mailen, faxon vagy levélben. Amennyiben a Megbízó 3 munkanapon belül nem kéri az átadott dokumentumok módosítását, úgy a Szerződés tárgyát képező munka a Megbízott részéről teljesítettnek, a teljesítés pedig a Megbízó részéről elfogadottnak tekintendő.
16. Megbízott jogosult arra, hogy Megbízóval együtt dolgozó munkatársait kijelölje és a Megbízó részére dolgozó szakértői csoport összetételét meghatározza, azt módosítsa.
17. Megbízó jogosult a Szerződés teljesítése során bármikor, megfelelő időben megküldött előzetes írásbeli értesítést követően ellenőrzést végezni és a munkák állásáról tájékozódni.
18. A kapcsolattartásnak és a Megbízott által készítendő írásos anyagoknak a nyelve a magyar.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1. A Előadó vállalja / Képviselő szavatolja, hogy a Szerződést az előadó(k) a szakmai szabályoknak és előírásoknak megfelelően, tudása legjavát nyújtva, pontosan és lelkiismeretesen teljesíti(k), továbbá hogy rendelkezik az ehhez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel. Amennyiben a – közvetlenül vagy Képviselő útján szerződő – előadó – nem fellépésre alkalmas állapotban jelenik meg, továbbá előadói teljesítményét nem az elvárható szakmai színvonalon nyújtja, azzal Előadó / Képviselő súlyos szerződésszegést követ el. Amennyiben a feladatot Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi mással kénytelen elvégeztetni, díjazásra Előadó/Képviselő abban az esetben sem tarthat igényt, ha a Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat alapján a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérefelmondást megelőzően már végzett el részfeladatokat.
2.2. Megbízott Megbízó az előadást (illetve az előadást magában foglaló rendezvényt, a feladatai teljesítése érdekében továbbiakban úgy is mint: „előadás” vagy „rendezvény”) követően hangszereket, technikai eszközöket, díszletelemeket, valamint az adott helyzetben általában elvárható gondossággal Előadó / Képviselő által a rendezvényre hozott egyéb tárgyat nem tud tárolni, azokat Előadó / Képviselő köteles eljárnielszállítani. Az el nem szállított, feladatait felügyelet nélkül maradó ingóságok őrzését Megbízó nem biztosítja, az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítiebből eredő esetleges kárt Előadó / Képviselő viseli.
2.3. Felek rögzítik, hogy amennyiben Előadó kisjogos művet is előad, annak a közös jogkezelő számára beküldendő adatait az előadás kezdete előtt írásban / elektronikus úton átadja Megbízó részére. A megbízás teljesítése során felmerülő kisjogos jogdíjat előadó adatszolgáltatása alapján a Megbízott rendezvény szervezője fizeti meg a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárniközös jogkezelő szervezeteknek. Az utasítási jog gyakorlására adatok esetleges hiányának, hiányosságának jogkövetkezményeiért Előadó / Képviselő felel, így különösen: köteles az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakebből eredő károkat megtéríteni.
2.4. A Megbízó vállaljanevében a teljesítéshez kapcsolódó utasítás adására és a Megbízó elvárásainak meghatározására operatív ügyekben Megbízónak a Szerződésben megnevezett kapcsolattartója, hogy illetve az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseáltala erre írásban meghatalmazott személy jogosult.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködniElőadót / Képviselőt teljes felelősség terheli a teljesítés helyén irányadó vagyon-, munka-, tűz- és balesetvédelmi, valamint biztonságtechnikai jogszabályok, hatósági és helyszíni előírások betartásáért és betartatásáért, különös tekintettel a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza dohányzásra vonatkozó szabályokra. E szabályok élet- vagy késleltetivagyonbiztonságot veszélyeztető megszegése esetén Megbízó jogosult Szerződéstől elállni.
2.6. Megbízott vállaljaElőadó a Hagyományok Háza tulajdonában vagy kezelésében lévő eszközt, így különösen hangszert Felek erre vonatkozó kifejezett megállapodása alapján használhat az alábbi feltételekkel:
(i) Az előadást (vagy a Szerződés előadást megelőző, bármely okból történő megszűnését) követően Előadó köteles az eszközt / hangszert hibátlan minőségben és állapotban, haladéktalanul visszaszolgáltatni a Hagyományok Háza részére.
(ii) Felek megállapodnak, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és amennyiben Előadó az általa elhelyezett munkavállalókat használt eszközt / hangszert nem kontaktálja további munkalehetőséggel vagy nem az eredeti minőségben és állapotban szolgáltatja vissza, a Hagyományok Háza által az eszköz / hangszer értéke alapján kalkulált kár összegét a Hagyományok Háza erre vonatkozó felszólításának kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül megfizeti a Hagyományok Háza részére, a felszólításban megjelölt bankszámlaszámra történő átutalással. Az Előadót / Képviselőt egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) szabályai szerint terheli felelősség a használt eszközzel / hangszerrel, valamint az eszközben / hangszerben okozott kárral kapcsolatban.
(iii) Az Előadó az eszközt / hangszert személyesen és kizárólagosan jogosult birtokolni és használni, annak birtokát és használatát harmadik személy részére nem engedheti át. Az eszköz / hangszer birtokának és használatának jogosulatlan átengedése esetén az érintett harmadik személy magatartásáért, valamint az általa esetlegesen okozott kárért úgy felel, mintha az eszközt / hangszert saját maga birtokolta vagy használta volna, illetve a kárt saját maga okozta volna. Az eszköz / hangszer birtokának és használatának jogosulatlan átengedése súlyos szerződésszegésnek minősül, amely esetén a Hagyományok Háza jogosult az Előadóval / Képviselővel kötött szerződést azonnali hatállyal felmondani.
2.7. Ha az Előadó / Képviselő, illetve a képviselt előadók Szerződés szerinti tevékenysége vagy az érdekkörébe tartozó személyek magatartása miatt a Megbízónak kára keletkezik, azt Előadó / Képviselő köteles Megbízó erre vonatkozó felszólítását követő 8 napon belül megtéríteni, különös tekintettel az előadók hibájából tönkrement eszközök javítására, cseréjére fordított összeg megfizetésére.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.15.1. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Felek a Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülteljesítése során kötelesek kölcsönösen együttműködni, a szerződés teljesítését érintő kérdésekről ésszerű határidőn belül egymásnak tájékoztatást adni.
5.2. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat Szolgáltató feladatait a Megbízott vonatkozó jogszabályok betartásával, legjobb tudása és a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó Szerződés előírásai szerint köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérevégezni.
2.25.3. Megbízott Amennyiben a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás Szerződés teljesítése során a Megbízott Szolgáltató részéről olyan körülmény áll elő, amely akadályozza a részére Szerződés teljesítését, úgy Szolgáltatónak erről haladéktalanul telefonon és e-mail útján is értesítenie kell Megrendelőt. A Szolgáltató haladéktalanul köteles Megrendelőt tájékoztatni:
a) ha ellene felszámolási eljárás indult;
b) ha ellene végelszámolási eljárás kezdeményezésére vagy jogutód nélküli megszüntetésre irányuló bírósági vagy hatósági intézkedésre került sor;
c) ha 3 hónapnál régebben lejárt köztartozása van és annak megfizetésére nem kapott halasztást;
d) ha ellene végrehajtási eljárás indult;
e) mindazokról a Megbízó által adott utasítások szerint változásokról, amelyekkel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget jogszabály vagy a PtkSzerződés előírja (például az alkalmazott műszer hitelesítése, a zaj- és rezgéscsökkentési szakértői jogosultsága);
5.4. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben Szolgáltató a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakSzerződés teljesítése érdekében más személy, alvállalkozó közreműködését csak saját felelősségére veheti igénybe, a szolgáltatás teljesítésében saját közreműködése elengedhetetlen.
2.45.5. Megbízó Szolgáltató a Szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen Szerződés teljesítése során tudomására jutott, Megrendelő feladatellátásával, ügyfeleivel kapcsolatos információkat bizalmasan kezeli, azokat nem hozza jogosulatlanul harmadik személyek tudomására.
5.6. A Szolgáltató köteles minden olyan adatot, dokumentumot haladéktalanul megküldeni Megrendelőnek, ami a feladat szerződésszerű teljesítését igazolja.
5.7. Szolgáltató kifejezetten vállalja, hogy a beszerzési eljárásban az üzleti titkai kivételével ajánlatában bemutatott legalább egy fő rendelkezik a Megbízott részére környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 1.4. alpontjában meghatározott zaj- és rezgésvédelem szakterületre érvényes szakértői tevékenység végzésére jogosító engedéllyel, aki a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatástszerződés teljesítésében részt vesz, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseazt irányítja. A szerződés teljesítésében résztvevő szakértő települési zajügyeletben szerzett szakmai tapasztalata ….. hónap1.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.15.1.1. A jelen szerződés l. pontjában hivatkozott pályázati kiírás által megkívánt, a pályázat benyújtásához szükséges műszaki részek, műszaki dokumentációk, alakuló ülések jegyzőkönyvei, törzskönyvi kivonat, aláírási címpéldányok, egyszerűsített éves beszámolók, önerő igazolás, nyilatkozatok, tulajdoni lapok, ingatlan-nyilvántmiási térképek rendelkezésre bocsátása Megbízó feladata, amelyek beszerzését követően Megbízó haladéktalanul átad a Vállalkozónak. Ezek elkészültéért, beszerzéséé1i és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősültartalmáért Vállalkozót felelősség nem terheli.
5.1.2. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni folyamatosan a betöltendő munkakör leírását és Szerződés teljesítéséhez szükséges adatokat, számlákat, iratokat, dokumentumokat, információkat stb. késedelem nélkül, a felkészüléshez elegendő időn belül, a Felek megállapodása szerint Vállalkozó rendelkezésére bocsátani a szükséges példányszámban, olyan formában, ahogy az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegétrendelkezésre áll (nyomtatott, elektronikus).
5.1.3. Megbízó a jelen szerződés l. pontjában foglalt feladatok vonatkozásában az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni Energetikai Tanulmány elkészítésére és a Megbízott pályázatok összeállítására kizárólagos megbízást ad Vállalkazó részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Ennek alapján Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhozjelen szerződés aláírásával kifejezetten kijelenti, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessejelen szerződés vonatkozásában sem maga, sem általa megbízott harmadik személy egyéb - jelen beruházás tárgyával megegyező -pályázat előkészítést nem végez.
2.55.1.4. Felek kötelesek Megbízó felel az Egyedi Szerződés tárgyának általa közölt adatok helytállóságáért, valódiságáért.
5.1.5. Megbízó köteles a Vállalkozót haladéktalanul írásban tájékoztatni minden, a jelen szerződés tekintetében lényeges változásról, döntésrőL
5.1.6. Megbízó kötelezettséget vállal ana, hogy a megbízás sikeres teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, - késedelem nélkül - meghozza a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni döntéseket és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely azokról Vállalkozót tájékoztatja. Vállalkozót a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késleltetidöntés elhúzódása miatti késedelemből semminemű felelősség nem terheli.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (számára határidőben megadott információk alapján, legjobb tudása szerint, a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben Szerződés feltételeinek megfelelően teljesíti a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részérevállalt feladatait.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.62. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a megbízást a tőle elvárható legnagyobb gondossággal teljesíti.
3. A Megbízott feladatvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a Megbízott biztosítja. A Megbízott tevékenységét székhelyén és/vagy telephelyén és/vagy fióktelepén, szükség esetén a Megbízónál és/vagy a projekt helyszínén végzi.
4. Megbízott nem vállal föl a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül helyett vezetői döntéseket. Megbízott független elemzés alapján alakítja ki véleményét és nyújt szolgáltatást.
5. A Megbízó kijelöli a megbízói feladatok elvégzéséhez szükséges szakembereit, és gondoskodik olyan munkabeosztásukról, amely a Megbízott határidőre történő teljesítését lehetővé teszi.
6. Megbízó a Szerződés aláírásától számított 10 napon belül egy másolati példányban vagy elektronikus formátumban átadja Megbízottnak a megbízás teljesítéséhez szükséges, a megbízás tárgyának teljes körű előzményeire vonatkozóan rendelkezésére álló dokumentumokat és információkat.
7. A Megbízó köteles a teljesítéshez szükséges minden adatot, információt teljeskörűen, a lehető legrövidebb időn belül a Megbízott rendelkezésére bocsátani és a Megbízott adatszolgáltatási felhívását teljesíteni. Ezen dokumentumok, illetve információk hiánya befolyásolhatja a Megbízott teljesítését, késedelmes szolgáltatása pedig veszélyeztetheti a Megbízóval közösen kialakított ütemterv és határidők betartását. Az adatok valótlanságából, helytelenségéből vagy hiányosságaiból származó hibákért a Megbízott felelősséget nem keresi meg vállal. A Megbízott nem felelős a Megbízó által szolgáltatott információk hitelességéért. Megbízott nem vállal felelősséget Megbízó vagy nem a Megbízott érdekkörébe tartozó harmadik felek által átadott információk tartalmáért, de megteszi a tőle elvárható intézkedéseket az információk hitelességének ellenőrzésére. Amennyiben a Megbízó a Megbízott által kért adatokat nem szerződésszerűen, hiányosan vagy késedelmesen szolgáltatta, és erre a Megbízott a Megbízó figyelmét felhívta, akkor Megbízott teljesítésének határideje a késedelembe esés napjától a teljesítésig tartó időtartammal meghosszabbodik. A Megbízott részére megállapított határidők a Megbízó késedelme esetén azzal azonos mértékben automatikusan meghosszabbodnak.
8. Megbízó a Szerződés teljesítésének megkezdésével egyidejűleg kijelöli az általa elhelyezett munkavállalókat bevonni kívánt munkatársakat és szakértőket. A szükséges információkat és a Megbízó által átadott dokumentumokat részükre átadja, velük a szükséges egyeztetéseket lefolytatja. Megbízó gondoskodik arról, hogy az általa bevont munkatársak és szakértők biztosítsák a Szerződésben meghatározott határidők betartását.
9. Amennyiben a Megbízó késedelmes információszolgáltatása vagy más ok miatt a Megbízott többletmunkára kényszerül, vagy egyéb, a Megbízott befolyásán kívül eső körülmény következtében a Szerződésben meghatározott feladatok határidőben nem kontaktálja kezdhetők meg, illetve nem teljesíthetők, a Megbízott tájékoztatja erről a Megbízót, valamint jogosult a Szerződésben meghatározott feladatok elkészítését és a Szerződés teljesítését felfüggeszteni a késedelem elhárításáig. Amennyiben késedelem történik, és/vagy többletfeladatok elvégzése válik szükségessé a fenti okok következtében (mert például a Megbízott határideje nem módosítható a Megbízó késedelme ellenére), a Megbízott a Szerződés teljesítéséhez szükséges többlet- időráfordítás alapján további munkalehetőséggel kapcsolatbandíjazásra jogosult, melynek mértéke óránként 35.000, - Ft/óra (amely összeg az általános forgalmi adót nem tartalmazza). A Megbízott köteles ezen többletráfordítását a Megbízó részére írásban kimutatni.
10. A Megbízó késedelme a Megbízott egyidejű késedelmét kizárja, így amennyiben a Megbízónak a Megbízott felé a Megbízott által kibocsátott lejárt kifizetetlen számlája van vagy bármely más, a szerződésteljesítésére kihatással bíró késedelembe esik, a Megbízott nem köteles a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek a késedelem ideje alatt eleget tenni. A Megbízó késedelme esetén a Megbízott teljesítési határideje Megbízott értesítése alapján automatikusan meghosszabbodik a Megbízó késedelme időtartamával. Megbízottat a megbízói késedelem időtartama alatt nem teljesített szerződéses feladatai miatt, illetve a késedelem miatt meghosszabbodott teljesítési határidő következtében bekövetkezett károkét nem terheli felelősség, az ebből eredő minden kár és jogkövetkezmény a Megbízót terheli.
11. A Szerződés alapján a Megbízott köteles a Megbízó utasítása szerint eljárni. Ha a Megbízó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a Megbízott köteles őt figyelmeztetni. Ha azonban a Megbízó a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, az utasítás teljesítéséből eredő károk Megbízót terhelik.
12. A Megbízott köteles a Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a Szerződésben foglalt feladatok eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja.
13. Megbízott köteles haladéktalanul írásban jelezni a Megbízó felé, ha: • munkájában önhibáján kívül késedelmet szenved, • olyan ismeret, tény birtokába jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését, • elemzése során olyan következtetésre jut, amely befolyásolja a Szerződés megfelelő színvonalú teljesítését.
14. Megbízott felelősséget vállal azért, hogy az általa nyújtott szolgáltatások a jogszabályi és hatósági követelményeknek, előírásoknak teljes mértékig megfelelnek és azokon harmadik személyeknek a Megbízót korlátozó joga nem áll fenn.
15. Megbízó köteles a részére 1 példányban véleményezés vagy jóváhagyás céljából átadott dokumentumokat 3 munkanapon belül véleményezni, illetve dönteni azok jóváhagyásáról, és módot kell adnia a Megbízottnak arra, hogy azon az esetleges véleményeltéréseket átvezesse. A dokumentumok átadása történhet az ügyfélportálon keresztül, e-mailen vagy levélben, illetve papír alapú dokumentum átvételi elismervény ellenében történő átadásával. Amennyiben a Megbízó 3 munkanapon belül nem kéri az átadott dokumentumok módosítását, úgy a Szerződés tárgyát képező munka a Megbízott részéről teljesítettnek, a teljesítés pedig a Megbízó részéről elfogadottnak tekintendő.
16. Megbízott jogosult arra, hogy Megbízóval együtt dolgozó munkatársait kijelölje és a Megbízó részére dolgozó szakértői csoport összetételét meghatározza, azt módosítsa.
17. Megbízó jogosult a Szerződés teljesítése során bármikor, megfelelő időben megküldött előzetes írásbeli értesítést követően ellenőrzést végezni és a munkák állásáról tájékozódni.
18. A kapcsolattartásnak és a Megbízott által készítendő írásos anyagoknak a nyelve a magyar.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Project Management Services
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1Felek a Szerződésben foglaltak maradéktalan megvalósítása érdekében, valamint a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően folyamatosan együttműködnek, és időben tájékoztatják egymást nem csupán a szerződéses kötelezettségek teljesítéséről, de minden olyan körülményről (tény, adat, kérdés), amely a Szerződésben foglaltak teljesítésére kihatással lehet. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az értesítést elmulasztó Fél felelősséggel tartozik. Adatszolgáltató köteles a Szerződés értelmében a szakfeladatok ellátására specializálódott szakvállalat gondosságával előállított, a Szerződés 2.2. pontjában részletezett közérdekű adatokat legkésőbb a Szerződés utolsó Fél általi aláírásától számított 10. (tizedik) munkanapon Adatigénylő részére e-mailben átadni, illetve valamennyi szerződéses kötelezettségét szerződésszerűen teljesíteni. Felek rögzítik, hogy Adatszolgáltató e-mailen keresztül köteles a 2.2. pont szerinti adatokat eljuttatni Adatigénylő részére. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi közérdekű adatok iránti igény jelen Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül6.2. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai pontjában rögzített módon történő teljesítése érdekében során Xxxxx az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles fokozott gondossággal, valamint a másik Fél érdekeire figyelemmel kötelesek eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során szerződésszegő Fél felel minden olyan kárért, amely a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a PtkSzerződésben vagy jogszabályban meghatározott kötelezettségének megszegéséből ered. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállaljaFelek felelnek azért is, hogy az üzleti titkai kivételével tevékenységük végzése során betartják a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatásttevékenységre irányadó jogszabályokat, adatot hatósági és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átadegyéb előírásokat, melyekre Megbízott igényt tart ahhozetikai normákat. Felek rögzítik, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5Adatigénylő az eredményeket szabadon publikálhatja, de csak az Adatszolgáltatóra történő hivatkozás feltüntetése mellett. Felek kötelesek az Egyedi Jelen Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni2.2. pontjában részletezett adatok nem ellenőrzött adatok, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémárólígy azok valóságtartalmáért, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg egyéb célra való felhasználhatóságáért és az általa elhelyezett munkavállalókat esetleges adateltérésekért Adatszolgáltató nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanvállal felelősséget.
Appears in 1 contract
Samples: Adatszolgáltatási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.15.1. A Megbízó Szállító köteles a jelen szerződés tárgyát képező, 1. sz. melléklet szerinti termékeket a 3.2./ pontban meghatározott határidőn belül a jelen szerződés 1. számú melléklete szerinti műszaki tartalommal, az ajánlattételi felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, illetve az ajánlatban meghatározottak szerint Megrendelő telephelyére szállítani és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülott átadás-átvételi eljárás útján a Megrendelő birtokába bocsátani. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat vételár kifizetésével a Megbízott termékek tulajdonjoga a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végziMegrendelőre száll át.
5.2. A Felkérésben Szállító köteles a Megbízó Megrendelőt a teljesítés várható idejéről legalább 10 munkanappal megelőzően értesíteni, annak érdekében, hogy Megrendelő a szállítással és a termékek fogadásával kapcsolatos kötelezettségeit teljesíteni tudja. A Szállító a szerződés teljesítésekor köteles megadni a betöltendő munkakör leírását Megrendelőt írásban tájékoztatni a jelen szerződés tárgyát képező termék lényeges tulajdonságairól és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat üzemeltetésével kapcsolatos követelményekről, továbbá köteles fizetni a Megbízott részérerendeltetésszerű és biztonságos használatához, felhasználásához szükséges mindennemű tájékoztatást és információt is megadni.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.35.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállaljaSzállító szavatol azért, hogy az üzleti titkai kivételével harmadik személynek a Megbízott részére jelen szerződés tárgyát képező eszközök tekintetében nincs olyan joga, amely a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhozMegrendelő tulajdonszerzését akadályozza vagy korlátozza. A Szállító szavatol továbbá azért is, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessejelen szerződés tárgyát képező termék a rendeltetésszerű és biztonságos használatra minden további feltétel nélkül alkalmasak.
2.55.4. Felek kötelesek A Szállító a szerződés teljesítésével kapcsolatban az Egyedi Szerződés tárgyának alábbi – kizárólag az ajánlatában megjelölt – részei tekintetében jogosult más gazdasági szereplővel szerződést kötni: ---. (ajánlat szerint)
5.5. A Megrendelő – a szállító szerződésszerű teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködniesetében – köteles a 4.1./ pontban meghatározott előleget és ellenértéket esedékességkor a jelen szerződésben foglaltak szerint a Szállítónak megfizetni.
5.6. Ha a Megrendelő szerint a szállított termék nem felel meg a szerződésben foglalt követelményeknek, akkor az új Ptk. 6:159. §-ában foglaltaknak megfelelően az alábbiakat kérheti: Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint
a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek - másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt kellékszavatossági jog teljesítésével a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.1III.4.1. A Megbízó Faktor az Ügyfél által engedményezett követelések felett teljes körű rendelkezési joggal bír, így jogosult azokat jogcímet teremtő szerződés és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülengedményezés útján harmadik személy részére továbbruházni, megterhelni, nyilvántartani és esedékességre beszedni, jogosult továbbá a követelések esedékességének és teljesítésük ütemezése tárgyában a Kötelezettel vagy biztosítási, illetve kezesi szerződés fennállása esetén a biztosítóval, a kezessel az Ügyfél bevonása nélkül tárgyalásokat folytatni. Az engedményezéssel a követelés felett az Ügyfél bárminemű rendelkezési joga megszűnik. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat Faktor a Megbízott követelések nyilvántartásait naprakészen és oly módon köteles vezetni, hogy a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (Kötelezett teljesítésének mértéke és időpontja, valamint az Ügyfelet a továbbiakban: Felkérés) alapján végziFaktorral szemben terhelő fizetési kötelezettségek kétséget kizáróan megállapíthatóak legyenek.
III.4.2. A Felkérésben Faktor a Megbízó köteles megadni Kötelezett vagy biztosítási, illetve kezesi szerződés fennállása esetén a betöltendő munkakör leírását biztosító, kezes teljes vagy részleges teljesítése esetén, illetve a Kötelezett teljesítésének elmaradása és a visszkereseti jogának teljes vagy részleges érvényesítése esetén az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó adott faktoring/követelés adásvételi ügylet zárásakor elszámolást készít és ad át az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott Ügyfél részére.
2.2III.4.3. Megbízott Amennyiben a feladatai Kötelezett teljesítése érdekében részben vagy egészben elmarad és az Ügyfél a Faktorral szemben a folyósított összeg visszafizetésén túlmenően is eleget tett a fizetési kötelezettségének, a Faktor köteles a korábbi folyósítással érintett, engedményezett követelést az Ügyfélre visszaengedményezni. Amennyiben a folyósított tőkeösszeg és a Faktor faktoring/követelés adásvételi szerződésből eredő egyéb követelése csak részben térül meg, az engedményezett követelést kizárólag a megtérülés arányában köteles az Ügyfélre visszaengedményezni.
III.4.4. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi szerződés aláírásakor köteles a Faktor rendelkezésére bocsátani az utolsó lezárt éves pénzügyi beszámolóját, kiegészítő melléklettel együtt. Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a Faktor kérése esetén átadja a Faktornak cégszerűen aláírva a negyedéves főkönyvi/naplófőkönyvi kivonatait a negyedévet követő 15 (tizenöt) naptári napon belül, az éves pénzügyi beszámolóját pedig legkésőbb az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárniszámviteli időszak eltelte utáni 120 (egyszázhúsz) napon belül. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi szerződés aláírásával jóváhagyólag tudomásul veszi, feladatait hogy a Faktor, illetve az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítiáltala megbízott független szakértő a fentieken túlmenően is jogosult az üzleti tevékenységét ellenőrizni.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárniIII.4.5. Az utasítási jog gyakorlására Ügyfél 3 (három) naptári napon belül köteles értesíteni a Faktort, ha tudomására jut, hogy ellene, anyavállalata, leányvállalata ellen vagy amennyiben az Egyedi Szerződésben Ügyfél ügyfélcsoportba tartozik, az ügyfélcsoportba tartozó jogi személy vagy az Ügyfélért kezességet vagy egyéb járulékos kötelezettséget vállaló személy ellen végrehajtási-, csőd-, adósságrendezési-, felszámolási-, végrehajtási-, törvényességi felügyeleti, reorganizációs és szerkezetalakítási vagy bármely olyan egyéb eljárás indult, amely a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakgazdálkodás és a gazdasági tevékenység megszüntetésére vagy a tevékenységi engedély visszavonására irányul, ideértve azt is, ha ezen eljárásokat kezdeményezik vagy ezen eljárások bármelyikének indítása várható. Amennyiben az Ügyfél maga dönt csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás indításáról, köteles azt a Faktornak a döntés napján bejelenteni.
2.4III.4.6. Megbízó vállaljaAz Ügyfél 3 (három) naptári napon belül köteles értesíteni a Faktort, ha a saját gazdálkodásában, gazdasági helyzetében a jelen szerződés szerinti kötelezettségeit hátrányosan befolyásoló változás következik be, továbbá, ha az Ügyfél, az Ügyfél anyavállalata, leányvállalata vagy amennyiben az Ügyfél ügyfélcsoportba tartozik, az ügyfélcsoportba tartozó jogi személy gazdálkodási helyzetében az Ügyfél kötelezettségeinek teljesítését negatívan befolyásoló változás következik be.
III.4.7. Az Ügyfél haladéktalanul köteles a Faktort tájékoztatni, ha a tevékenységi körével, illetve a Faktor részére felajánlott biztosítékokkal kapcsolatban hatósági tiltásról, korlátozásról vagy intézkedésről szerez tudomást.
III.4.8. Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy haladéktalanul értesíti a Faktort az Ügyfél ügyvezetésében, cégjegyzésre jogosult személyek összetételében történt változásról.
III.4.9. Az Ügyfél a jóhiszeműség és tisztesség követelményének szem előtt tartásával köteles a Kötelezettekkel hatályos szerződéseit úgy teljesíteni, hogy az üzleti titkai kivételével ne veszélyeztesse vagy akadályozza a Megbízott részére Xxxxxxxx engedményezett követelés megtérülését. Az Ügyfél a megbízás teljesítéséhez szükséges faktoring/követelés adásvételi szerződés, valamint az engedményezési értesítő aláírását követően a Kötelezettekkel hatályos szerződéseit kizárólag a Faktor előzetes írásos hozzájárulásával jogosult módosítani.
III.4.10. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi szerződés hatálya alatt köteles a Kötelezettekkel kapcsolatban minden olyan tájékoztatástinformációt haladéktalanul a Faktor tudomására hozni, adatot amely a biztosítási, illetve kezesi szerződés fennállása esetén a biztosítási védelem megadását, fenntartását vagy a biztosító kártérítési szolgáltatását, illetve a kezességvállalás érvényességét, hatályát és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átadkezes teljesítését a lehető legkisebb mértékben is hátrányosan befolyásolja. Ezen kötelezettsége keretében az Ügyfél köteles a Faktort tájékoztatni arról, melyekre Megbízott igényt tart ahhozhogy az engedményezést megelőző 365 (háromszázhatvanöt) napos időszakban a Kötelezett milyen mértékű késedelemmel tett eleget az Ügyféllel szemben fennálló fizetési kötelezettségének. Az Ügyfél kijelenti, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseKötelezettnek a szerződés aláírását megelőző 1 (egy) évben nem volt harminc napot meghaladó késedelme, illetve, ha volt ilyen késedelem, azt az Faktor felé a vevőfolyószámla átadásával írásban jelezte. Az Ügyfél haladéktalanul köteles írásban tájékoztatni a Faktort, ha tudomására jut, hogy a Kötelezettel szemben végrehajtási-, csőd-, adósságrendezési-, felszámolási-, végrehajtási-, törvényességi felügyeleti, reorganizációs és szerkezetalakítási vagy bármely olyan egyéb eljárás indult, amely a Kötelezett fizetőképességét vagy fizetési készségét hátrányosan befolyásolja.
2.5III.4.11. Felek kötelesek Az Ügyfél a Faktor előzetes írásos hozzájárulása nélkül nem jogosult a faktorálás és engedményezés alapjául szolgáló számlakövetelésről stornó számlát vagy számlát helyesbítő okiratot, illetve ezekkel egy tekintet alá eső okiratot kiállítani, a számlakövetelések fizetési határidejét/lejárati idejét módosítani és nem jogosult a Kötelezettel az Egyedi Szerződés tárgyának engedményezett követelés alapjául szolgáló áru vissza- vagy továbbszállításában, illetve megsemmisítésében vagy harmadik fél részére történő értékesítésében megállapodni.
III.4.12. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi a szerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködnia szerződés melléklete szerinti beszedési megbízás nyomtatvány kitöltésével a Faktor felé köteles valamennyi pénzforgalmi számláját megadni, megnevezni és köteles ezen számlákra vonatkozóan a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémárólFaktornak limit nélküli beszedési felhatalmazást adni. Az Ügyfél a faktoring/követelés adásvételi szerződés hatálya alatt új pénzforgalmi számlát kizárólag a Faktor írásos tájékoztatása mellett nyithat azzal, mely hogy a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késleltetiszámlanyitást követő legkésőbb 3 (három) napon belül köteles az új számlát érintően a Faktor javára beszedési felhatalmazást adni.
2.6III.4.13. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt Az Ügyfél a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg Faktor javára engedményezett követelések tárgyában kiállított számlákon és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanszámviteli bizonylatokon köteles a Faktor által rendelkezésre bocsátott záradékszöveget feltüntetni.
Appears in 1 contract
Samples: Követelésvásárlás Szolgáltatás (Faktoring És Követelés Adásvétel)
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.16.1. A Megbízó Felek a Szerződésben foglaltak maradéktalan megvalósítása érdekében, valamint a jóhiszeműség és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi tisztesség követelményeinek megfelelően folyamatosan együttműködnek, és időben tájékoztat- ják egymást nem csupán a szerződéses kötelezettségek teljesítéséről, de minden olyan körülmény- ről (tény, adat, kérdés), amely a Szerződésben foglaltak teljesítésére kihatással lehet. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért az értesítést elmulasztó Fél felelősséggel tartozik.
6.2. Adatszolgáltató köteles a Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülértelmében a szakfeladatok ellátására specializálódott szak- vállalat gondosságával előállított, a Szerződés 2.2. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat pontjában részletezett közérdekű adatokat leg- később a Megbízott Szerződés utolsó Fél általi aláírásától számított 10. (tizedik) munkanapon Adatigénylő részére e-mailben átadni, illetve valamennyi szerződéses kötelezettségét szerződésszerűen teljesí- teni.
6.3. Felek rögzítik, hogy Adatszolgáltató e-mailen keresztül köteles a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi2.2. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott pont szerinti adatokat eljut- tatni Adatigénylő részére.
2.26.4. Megbízott a feladatai A közérdekű adatok iránti igény jelen Szerződés 6.2. pontjában rögzített módon történő teljesítése érdekében során Xxxxx az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles fokozott gondossággal, valamint a másik Fél érdekeire figyelemmel kötelesek eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.36.5. A megbízás teljesítése során Felek rögzítik, hogy a Megbízott a részére a Megbízó által Szerződés alapján Adatigénylő birtokába adott utasítások szerint a Ptkadatállományokat Adat- igénylő kizárólag kutatási tevékenység tervezéséhez engedélyeztetéséhez használja fel. 6: 273. § -ában foglaltak Ezen ada- tokat harmadik személynek jelen Szerződés alapján köteles eljárninem adhatja át, nem továbbítja, és más mó- don sem teheti hozzáférhetővé, sem nyers-, sem pedig feldolgozott formában. Az utasítási jog gyakorlására átadott adatok üzleti célú, profitot termelő és jelen pont alá nem tartozó felhasználása csak további külön megál- lapodás esetén, az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakabban részletezett feltételek szerint engedélyezett Adatigénylő részére.
2.46.6. Megbízó vállaljaAdatigénylő felel azért, hogy a jelen Szerződés alapján Adatigénylő birtokába került adatok kizá- rólag kutatási tevékenység tervezéséhez engedélyeztetéséhez kerüljenek felhasználásra. Adatigény- lő korlátlanul felel azért, hogy saját alkalmazottai, valamint a Szerződés teljesítéséhez általa eset- legesen igénybevett harmadik személyek a jelen pontban foglalt rendelkezéseket betartsák, to- vábbá, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges Adatszolgáltatótól kapott adatokat sem Adatigénylő, sem Adatigénylő alkalma- zottai jelen Szerződésben nem nevesített célra felhasználni, illetve nem teszik hozzáférhetővé harmadik személy számára.
6.7. A szerződésszegő Fél felel minden olyan tájékoztatástkárért, adatot és iratot - amely a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhozSzerződésben vagy jogszabályban meg- határozott kötelezettségének megszegéséből ered. Felek felelnek azért is, hogy tevékenységük végzése során betartják a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessetevékenységre irányadó jogszabályokat, hatósági és egyéb előírásokat, etikai normákat.
2.56.8. Felek kötelesek rögzítik, hogy Adatigénylő az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködnieredményeket szabadon publikálhatja, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késleltetide csak az Adatszol- gáltatóra történő hivatkozás feltüntetése mellett.
2.66.9. Megbízott vállaljaJelen Szerződés 2.2. pontjában részletezett adatok nem ellenőrzött adatok, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg így azok valóságtar- talmáért, egyéb célra való felhasználhatóságáért és az általa elhelyezett munkavállalókat esetleges adateltérésekért Adatszolgáltató nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanvállal felelősséget.
Appears in 1 contract
Samples: Data Service Agreement
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. A Megbízó Vállalkozó a jelen Szerződés aláírásával igazolja és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi szavatolja, hogy jelen Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat fennállása alatt a Megbízott Szerződés tárgyát képező feladatokra a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását megfelelő engedélyekkel, hatályos felelősségbiztosítással, valamint az elvárható anyagi és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részéretechnikai felkészültséggel rendelkezik.
2.22. Megbízott Vállalkozó feladatait a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában tőle elvárható gondossággal gondossággal, képességeinek és szakmai ismereteinek teljes kifejtésével a Megrendelő érdekeinek messzemenő figyelembevételével, saját személyi és tárgyi infrastruktúrával, a feladatkörére előírt jogszabályi követelmények betartása mellett köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesítiellátni.
2.33. A megbízás teljesítése során Feladatai ellátása körében Vállalkozó köteles az előírt, előre egyeztetett helyen és időben a Megbízott feladatát szakszerűen ellátni, a feladatok elvégzéséhez szükséges kapacitást biztosítani, illetőleg a Megrendelő részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakelérhetőnek lenni.
2.44. Megbízó vállaljaFelek kölcsönösen és egybehangzóan kijelentik, hogy az üzleti titkai kivételével Megrendelő a Megbízott részére a megbízás jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatástminőségi, adatot funkcionális és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhozmennyiségi követelményeket hiánytalanul megadta.
5. Felek rögzítik, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesseszolgáltatások elvégzésének igazolását, valamint a felhasznált anyagok ellenőrzését Megrendelő által kifejezetten az erre esetileg kijelölt személy látja el.
2.56. Felek kötelesek az Egyedi Vállalkozó csakis a Megrendelő által előzetesen írásban jóváhagyott eszközt szerelheti be Megrendelő berendezéseibe. Az eszköznek meg kell felelnie a hatályos jogszabályokban megjelölt műszaki és egyéb, szakmailag irányadó követelményeknek. A beszerelendő eszköz költségét Megrendelő köteles a jelen Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, keretösszegéből megtéríteni. Az eljárásra a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késleltetijelen Szerződés III. pont 10. alpontja irányadó.
2.67. Megbízott vállaljaA Megrendelő biztosítja:
a) a munka- és tűzvédelmi előírásoknak megfelelő munkaterületet,
b) eredeti dokumentációkat égőről és hő hasznosítóról,
c) a berendezésnél jegyzőkönyvben igazolt hatásos érintésvédelmi csatlakozási pontot,
d) betekintési és bejegyzési jogot az üzemeltetési naplóba az észrevételek és javaslatok rögzítésére,
e) a berendezések kezeléséhez szükséges képzettséggel vagy elektromos képesítéssel, hogy kellő gyakorlattal és helyismeretekkel rendelkező szakember jelenlétét, esetleges közreműködését.
8. A Vállalkozó szakembereit ért üzemi baleset esetén a Megrendelő gondoskodik:
a) a szükséges intézkedések megtételéről,
b) a Vállalkozó telefonon vagy elektronikus úton történő azonnali értesítéséről,
c) a helyszín biztosításáról a szakértői vizsgálat befejezéséig.
9. Vállalkozó a Megrendelővel előzetesen írásban egyeztetett teljesítési határidőben köteles teljesíteni. Vállalkozó az Egyedi Szerződés hatálya alatt éves karbantartást a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg szerződés hatálybalépését követő legkésőbb 30 napon belül, az évente további egy alkalommal történő felülvizsgálatot az éves karbantartás elvégzését követő 6 hónapon, míg az évente további három alkalommal történő felülvizsgálatot az éves karbantartás elvégzését követő 3-3 hónapon belül köteles elvégezni. Amennyiben a Vállalkozó késedelmesen teljesít, köteles a jelen Szerződésben rögzített mellékkötelezettségek teljesítésére.
10. A Vállalkozó hibaelhárítási és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.javítási munkáinak megrendelése (eseti megrendelés) a következő folyamat szerint történik:
a) Megrendelő írásban jelzi karbantartási, vagy javítási igényét a Vállalkozó felé,
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.15.1./ A Kivitelező köteles a jelen szerződés tárgyát képező építési munkát a 3.2./ pontban meghatározott határidőn belül, a jelen szerződés 1.1./ pontjában meghatározott közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, közbeszerzési dokumentumokban és a Kivitelező ajánlatában meghatározottak szerint a 3.1./ pontban meghatározott helyszínen elvégezni és – a 3.3./ pont szerinti átadás-átvételi eljárás útján a Megrendelő birtokába bocsátani.
5.2./ A Kivitelező köteles a munka elvégzéséhez szükséges biztonságos gépeket, eszközöket, berendezéseket megfelelő mennyiségben, összetételben, kapacitásban biztosítani a munka megkezdésétől annak teljes folyamatán keresztül a befejezésig. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhozKivitelező kötelezettsége továbbá, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhessemunka ütemezése vagy az ütemezéstől eltérően a Megrendelői utasítás szerint a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, közbeszerzési dokumentumokban előírt és a Kivitelező ajánlatában megajánlott mennyiségű és minőségű anyagot szolgáltasson.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni5.3./ A Kivitelező köteles a jelen szerződés tárgyát képező építési munkát szerződésszerűen, teljes körűen, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni vonatkozó magyar előírásoknak, műszaki szabványoknak és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémárólelőírásoknak, mely mindenkori engedélyeknek valamint a teljesítést akadályozzatechnika mai állásának megfelelően, korlátozza vagy késleltetihatáridőben elkészíteni, illetve valamennyi egyéb szerződéses kötelezettségét szerződésszerűen teljesíteni. A Kivitelező köteles elvégezni az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Épkiv.)2. § e) (többletmunka) és f) (pótmunka) pontja szerinti munkákat is, figyelemmel az Épkiv. 3. § (8)-(9) bekezdéseiben foglaltakra is és amennyiben azt megrendelő megrendeli.
2.6. Megbízott vállalja5.4./ A Kivitelező kötelessége a tevékenysége, munkavégzése megkezdéséhez, ellátásához és átadásához szükséges dokumentumok (mintavételi és minősítési terv, technológiai utasítás, biztonsági és egészségvédelmi terv, építési napló, megvalósulási terv, mérési jegyzőkönyvek) elkészítése, a Megrendelővel történő jóváhagyatása és igazoltatása, az alkalmazott építési termékek teljesítménynyilatkozataiak megrendelő rendelkezésére bocsátása.
5.5./ A Kivitelező kötelezettsége, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg feltárt, megállapított hibákat a megjelölt határidőben és megfelelő minőségben kijavítsa, illetőleg jótállási és szavatossági kötelezettségeinek eleget tegyen. A Kivitelező szavatol azért, hogy a jelen szerződés tárgyát képező építési munka a jelen szerződés 1.1./ pontjában meghatározott közbeszerzési eljárást megindító felhívásban, közbeszerzési dokumentumokban és a Kivitelező ajánlatában meghatározott követelményeknek megfelelően került elvégzésre, illetve átadásra, és az általa elhelyezett munkavállalókat a rendeltetésszerű használatra minden további feltétel nélkül alkalmas.
5.6./ A Kivitelező köteles megtenni a jogszabályban előírt intézkedéseket a környezet védelmére a munkaterületen és azon kívül, valamint elkerülni a személyek, közvagyon vagy egyebek károsodását és sérülését, amely légszennyezés, zaj, vagy egyéb okból a Kivitelező tevékenysége következtében keletkezik.
5.7./ A Kivitelező köteles a jelen szerződésben meghatározott építési munka elvégzésével összefüggésben keletkező hulladékot – engedéllyel rendelkező kezelőhöz – elszállítani, illetve elszállíttatni.
5.8./ A Kivitelező kötelezettsége, hogy a feladat elvégzéséhez szükséges megfelelő létszámú és szakmai összetételű szakembert biztosítson a munka megkezdésétől annak teljes folyamatán keresztül a befejezéséig. A szerződés teljesítésében részt vevőkre vonatkozóan a Kbt. 138. § és 139. §-ában foglaltak az irányadók.
5.9./ A Kivitelező kijelenti, hogy a következő mértékű és terjedelmű felelősségbiztosítással rendelkezik: legalább 5.000.000,- HUF/káresemény és legalább 200 000 000,- HUF/év limitű saját nevére szóló felelősségbiztosítási szerződés, amely kellő fedezetet nyújt és kiterjed a teljes szerződés szerinti munkákra, a káreseménnyel kapcsolatos többletköltségekre (romeltakarítás, szakértői költségek, stb.), a meglévő és szomszédos építményekre. A biztosításnak fedezetet kell nyújtania az építkezés folyamán az építési teljesítésben (meglévő szerkezetek, beépített anyagok, munka) keletkező károkra, a meglévő megmaradó épületekben keletkező károkra, harmadik személynek okozott dologi és személyi károkra. Biztosítási időszak kezdete: a szerződés megkötésének időpontja, vége: a szerződés teljesítésének véghatárideje. A biztosítási kötvény, illetve a biztosítási szerződések hatályban létét igazoló biztosítási díjak átutalására vonatkozó átutalási megbízás egy-egy másolati példánya jelen szerződés mellékletét képezi. 5.10./Az 5.9./ pontban írt biztosítás fennállását, érvényességét a Megrendelő jelen szerződés hatálya alatt, akár a díjfizetési bizonylatok bekérésével is, bármikor vizsgálhatja. A biztosítás megszűnése esetén – amennyiben a Kivitelező a jogellenes állapotot maximum 5 (öt) naptári napon belül nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatbanállítja helyre – a Megrendelő a biztosítási szerződést saját javára a Kivitelező költségviselése mellett megkötheti. A Kivitelező ezen kötelezettségének megszegése esetén, úgy tartozik helytállni a Megrendelő felé a bekövetkezett kárért, mint a biztosítási szerződés érvényessége és hatálya alatt. A Megrendelő felé bejelentett, a teljesítésbe bevont alvállalkozó számára a biztosítási kötelezettséget – jelen szerződésben foglaltakkal egyezően – a Kivitelezőnek elő kell írnia.
Appears in 1 contract
Samples: Kivitelezési Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. Megrendelő köteles a Szerződés teljesítéséhez szükséges adatszolgáltatást (ingatlan- nyilvántartási térkép, szakági térkép a zárt csapadékvíz csatornáról, valamint az önkormányzati vagyonkataszterben szereplő vízelvezető árkokról) és az egyéb információkat (bemérési helyszínrajzokat, megvalósulási térképet, javított kiviteli terveket, engedélyeket, egyéb dokumentumokat) a Vállalkozó részére megadni. A Megbízó termálvíz vezeték megvalósulási térképét, EOV rendszerben térképezett, .dwg formátumban, adja át a Megrendelő. Az adatszolgáltatás időpontja a Szerződés hatályba lépésének napja. Az adatszolgáltatás főszabály szerint papír alapon történik, ha azonban a megfelelő digitális állományok (pdf-ek és/vagy szerkeszthető állományok) rendelkezésre állnak, az adatszolgáltatás digitális formában is megvalósítható.
2. Vállakozó nem felel a Megrendelő adatszolgáltatása tartalmáért és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi annak esetleges hiányosságai következményeiért. Xxxx, amennyiben a hibás vagy hiányos adatok a Megrendelő adatszolgáltatásából származnak, a következményei a Megrendelőt terhelik, a hibás felmérésből, szerkesztésből adódó hibák következményei a Vállalkozót terhelik.
3. Megrendelő gondoskodik a Vállalkozó által megadott személyek eKözmű rendszerbe történő belépéséhez szükséges intézkedések megtételéről.
4. Megrendelő késedelme a Vállalkozó egyidejű késedelmét kizárja. Amennyiben a Megrendelő a Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülalapján szükséges információkat, nyilatkozatokat késedelmesen bocsátja a Vállalkozó rendelkezésére, a teljesítésre nyitva álló idő a Megrendelői késedelemmel arányosan meghosszabbodik.
5. Megrendelőnek a feladatok esetében a Szerződés hatályba lépését követő 10. (tizedik) napig kell a Vállalkozó számára tételesen meghatároznia a felmérési feladatokat, a Szerződés II/3. pontja szerinti mennyiségnek megfelelően.
6. Megrendelő jogosult a Vállalkozó munkavégzését szakmailag ellenőrizni, a Vállalkozótól a feladatok teljesítése során felvilágosítást kérni. Megrendelő e pont szerinti jogának gyakorlása nem teheti a teljesítést lényegesen terhesebbé.
7. Vállalkozó köteles a jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket biztosítani, beleértve az eKözmű rendszerbe feltöltött adatok tárolását a tesztidőszak alatt.
8. Megrendelő jogosult a Vállalkozó részére utasításokat adni a feladatok elvégzésével kapcsolatban. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési Megrendelő e pont szerinti utasítási joga nem terjed ki a munka megszervezésére, illetve nem teheti a teljesítést terhesebbé.
9. Vállalkozó köteles a Megrendelő utasításainak betartására, és a feladatok megrendelői utasítások szerinti elvégzésére. Köteles továbbá a célszerűtlen, vagy szakszerűtlen utasítások esetén a Megrendelőt erre, illetve ennek következményeire figyelmeztetni. Amennyiben a Megrendelő - a Vállalkozó indokolt figyelmeztetése ellenére - az utasítását fenntartja, akkor a Vállalkozó a feladatokat a Megbízott Megrendelő utasításai szerint, a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés Megrendelő kockázatára elláthatja.
10. Vállalkozó köteles a Megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a feladatok elvégzésének az eredményességét, vagy a feladatok kellő időre való elvégzését veszélyezteti, illetve akadályozza.
11. Leadandó munkarészek: digitális szakági térkép (dwg formátumban), valamint az eKözmű rendelet szerint - a Lechner Tudásközpont felé továbbítandó - publikálandó adatok.
12. Vállalkozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: FelkérésPtk.) alapján végzi6:129. A Felkérésben § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel közreműködő igénybevételére jogosult. Ha a Megbízó Vállalkozó közreműködőt vesz igénybe, köteles megadni erről a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegétMegrendelőt tájékoztatni. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárniVállalkozó tudomásul veszi, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint hogy a Ptk. 6: 2736:148. § -ában foglaltak (1) bekezdése alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakközreműködő személy magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.14.1. Szolgáltató köteles a feladat elvégzése során a Megrendelővel együttműködni.
4.2. Szolgáltató kötelessége az együttműködés feltételeinek Szolgáltató oldaláról történő biztosítása (kapcsolattartók, elérhetőségek).
4.3. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen Keretmegállapodás kapcsán megrendelt Szolgáltatást legjobb tudása és szakmai felkészültsége alapján, a Megrendelő által meghatározott feltételek szerinti színvonalon nyújtja. Szolgáltató nyilatkozik, hogy ő vagy alvállalkozója rendelkezik szálláshely-üzemeltetési engedéllyel, valamint a 4. számú mellékletben feltüntetett szálláshelyek az adott típusú szálláshelyre a szolgáltatásnyújtás helye szerinti államban vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak megfelelnek. Amennyiben a Szolgáltató a 4. számú mellékletben meghatározott szálláshelyen – bármely okból kifolyólag – nem tudja biztosítani a jelen Keretmegállapodás szerinti szolgáltatást, úgy a Megrendelő hozzájárulhat ahhoz, hogy előzetes egyeztetés alapján a Szolgáltató más helyszínt biztosítson a Megrendelő munkavállalóinak elszállásolására (mely azonban többletköltséggel nem járhat a Megrendelő számára). A Megbízó teljesítésbe utólag bevonni kívánt szálláshelynek a közbeszerzési felhívásban és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősüldokumentációban illetve a Keretmegállapodás 1.6. pontjában megadott kritériumoknak meg kell felelnie.
4.4. Szolgáltatónak kötelessége a feladat elvégzése során felmerült, előre nem látott körülményeket haladéktalanul jelezni Megrendelő felé. Szolgáltató köteles továbbá Megrendelő figyelmét felhívni a helytelenségekre, ellentmondásra vagy olyan következményre, amely a Szerződő felek által elérni kívánt cél meghiúsulásához vezethet. Ennek elmulasztása esetén Szolgáltató teljes körű felelősséggel tartozik az ebből eredő károkért.
4.5. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat Megrendelő a Megbízott tevékenység ellátását ellenőrizheti. A Megrendelő utasítási joga nem terjed ki a Megbízó szolgáltatás megszervezésére, annak feltételrendszerére, és a Szolgáltató teljesítését nem teheti terhesebbé.
4.6. Jelen Keretmegállapodást a Kbt. 138. § (1) bekezdése szerint a Vállalkozónak kell teljesítenie. Vállalkozó ugyanakkor a jelen Szerződés teljesítéséhez a Kbt.-ben foglalt feltételek szerint jogosult alvállalkozót igénybe venni.
4.6.1 A jelen Keretmegállapodás teljesítésébe a Vállalkozó által neki adott írásbeli felkérés bevonni kívánt, a jelen Keretmegállapodás megkötésekor ismert alvállalkozók adatait a Vállalkozó által a jelen Keretmegállapodás aláírásával egyidejűleg aláírt, a jelen Keretmegállapodás 6. sz. mellékletét képező nyilatkozat tartalmazza.
4.6.2 Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó a jelen Keretmegállapodás hatálya alatt új alvállalkozó bevonására csak a Kbt.-ben foglalt feltételekkel, előzetes bejelentés mellett jogosult azzal, hogy az új alvállalkozó bevonását a jelen Szerződés 6. sz. melléklete szerinti, aktualizált, a Vállalkozó által 4 (négy) eredeti példányának cégszerűen aláírt nyilatkozat Megrendelő részére történő megküldésével köteles teljesíteni.
4.6.3 Felek rögzítik továbbá, hogy bármely, a jelen Keretmegállapodás 6. sz. mellékletét érintő változásról – ideértve különösen, de nem kizárólagosan az alvállalkozói teljesítések arányának megváltozását – Vállalkozó a jelen Keretmegállapodás 6. sz. melléklete szerinti, aktualizált, a Vállalkozó által 4 (négy) eredeti példányának cégszerűen aláírt nyilatkozat Megrendelő részére történő megküldésével köteles teljesíteni.
4.6.4 A jelen Keretmegállapodás 6. sz. mellékletének 4.6.2. és 4.6.3. pontban rögzítettek szerinti változása nem minősül a jelen Keretmegállapodás módosításának. Felek rögzítik, hogy a 4.6.2. és 4.6.3. pont szerint aktualizált mellékletet Vállalkozó – a benyújtás sorrendjében – folytatólagos alszámozással (6/1., 6/2., 6/3. stb.) ellátva köteles megküldeni a Megrendelő részére.
4.6.5 Vállalkozó a 4.6.2. és 4.6.3. pontban rögzítettek kapcsán kifejezetten kijelenti, hogy a Kbt.-ben meghatározott, az alvállalkozók vonatkozásában irányadó szabályokkal – ideértve különösen a Kbt. 138. § (1) bekezdésében és 138. § (5) bekezdésében foglaltakat – maradéktalanul tisztában van és minden intézkedést megtesz ezen rendelkezések betartása érdekében, továbbá a jelen Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ezen kötelezettségek megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, melyre tekintettel Megrendelő jogosulttá válik a jelen Szerződés azonnali hatályú felmondására vagy az attól történő elállásra, továbbá Vállalkozóval szemben a jelen Szerződés és a vonatkozó jogszabályok szerinti jogkövetkezmények is korlátozás nélkül érvényesíthetők.
4.6.6 A Megrendelő vagy a nevében eljáró személy (szervezet) a Keretmegállapodás teljesítése során korlátozás nélkül jogosult ellenőrizni, hogy a jelen Szerződés teljesítésében a Vállalkozó oldalán a jelen szerződés 6. sz. melléklete szerinti alvállalkozó(k) vesz(nek)-e részt.
4.6.7 A Vállalkozó az alvállalkozók kiválasztásáért és teljesítésükért, a titoktartási kötelezettség velük történő betartatásáért egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: FelkérésPtk.) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részéreszabályai szerint felel.
2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 1 contract
Samples: Keretmegállapodás
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.11. Az Alkusz vállalja, hogy a – Megbízó írásbeli felkérése esetén – a Megbízó által lebonyolításra kerülő projektekhez, beszerzésekhez, vagy akvizíciókhoz kapcsolódóan javaslatot tesz a megfelelő biztosítási védelem kialakítására, illetve a lebonyolításban résztvevő felek felett biztosításszakmai kontrollt gyakorol.
2. A Szerződés aláírását követő káresemény esetén az Alkusz a kárrendezési eljárás során a biztosítási szabályzatok értelmezésével segítséget nyújt a Megbízónak abban, hogy törvényes érdeke érvényesüljön. A kárrendezés az Alkuszon keresztül kerül lebonyolításra, így az Alkusz szakmai segítséget nyújt a kárigény összeállításában, közreműködik a kárrendezésben és felülvizsgálja a biztosító kárkifizetését. Az Alkusz a kárrendezés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a Megbízó részére ügyintézőket jelöl ki és erről a Megbízót tájékoztatja, továbbá a kárbejelentések szakszerűsége érdekében nyomtatványokat bocsát a Megbízó rendelkezésére.
3. Amennyiben a Megbízó, az Alkusz által a részére készített és vele közölt biztosítási díjkalkuláció, vagy ajánlat közvetett vagy közvetlen felhasználásával, az Alkusz tevékenységének igénybevétele nélkül köt az Alkusz által elkészített dokumentációban megjelölt tárgyú biztosítási szerződést, úgy a Megbízó köteles az Alkusz részére a biztosítási díjkalkuláció, illetve az ajánlat elkészítésével kapcsolatosan közvetlenül felmerült igazolt költségeket megtéríteni.
4. A Szerződés hatálya alatt mindvégig a Megbízó marad a szerződő fél az egyes biztosítási szerződések tekintetében. Ennek megfelelően a Megbízó (i) írja alá a biztosítási ajánlatokat, (ii) köteles fizetni az esedékes biztosítási díjakat, (iii) jogosult a biztosító szolgáltatásának igénybevételére. Az Alkusz felhívja a Megbízó figyelmét arra, hogy a mindenkor esedékes biztosítási díjak időben történő megfizetésére a Megbízó köteles, annak elmaradásáért az Alkusz nem felel.
5. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi az Xxxxxx egyaránt kötelezi magát arra, hogy a másik fél - a Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülteljesítésével kapcsolatban tudomására jutott – üzleti, biztosítási titkait, illetve az üzleti, biztosítási titokkal azonos védelemben részesülő védett ismereteit harmadik személy részére nem adja át, illetve harmadik személy számára nem teszi hozzáférhetővé, nem hozza nyilvánosságra, és nem hasznosítja, ideértve a jelen Szerződés tartalmát is. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat titoktartási kötelezettség a Megbízott Szerződés megszűnése után is, időbeli korlátozás nélkül terheli a feleket. Az a fél, amelyiknek a titoktartási kötelezettség megszegése a jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét sérti, a másik féllel szemben sérelemdíjat, illetve kártérítést követelhet, feltéve, hogy a titok megőrzésével kapcsolatban felróhatóság nem terheli.
6. A Felek rögzítik, hogy a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott Alkusz részére.
2.2. Megbízott a , feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal alábbi dokumentumokat köteles eljárniátadni:
a) a Szerződés megkötésének időpontjában hatályban lévő biztosítási szerződések kötvényeinek másolata,
b) a Szerződés megkötésének időpontjában érvényes biztosítási ajánlatok másolata
c) a rendelkezésre álló kárstatisztikai jelentések (a kár darabszámot, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.és kár gyakoriságot tartalmazó táblázatok)
2.3. A megbízás teljesítése során d) a Megbízott Szerződés megkötésének időpontjában a részére biztosítási ügyekkel foglalkozó munkatársak neve és elérhetősége,
e) a Szerződés megkötésének időpontjában érvényben lévő biztosítási eljárásrendek, szabályzatok,
f) a Megbízó által adott utasítások szerint törvényes képviselője (törvényes képviselői) aláírási címpéldányának (címpéldányainak) másolatát, valamint a PtkSzerződés III. 6: 2735. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakpontjában meghatározott értesítés.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 1 contract
Samples: Alkuszi Megbízási Szerződés
A Felek jogai és kötelezettségei. 2.13.1. Felek a szerződés teljesítése során együttműködnek, amelynek keretében a szakmai kapcsolattartóik útján folyamatosan egyeztetik a szerződés tárgyát képező dokumentáció tartalmát, és figyelemmel kísérik a teljesítés előrehaladását.
3.2. Megbízó a feladat teljesítéséhez szükséges, és csak tőle beszerezhető összes információt, dokumentumot a Xxxxx által közösen megállapított határidőre Megbízott rendelkezésére bocsátja. Megbízó esetleges késedelméért vagy hiányos teljesítéséért Megbízott nem felel, de köteles írásban felhívni Megbízó figyelmét a késedelem vagy a hiányos teljesítés tényére. Megbízottnak a Megbízó késedelmes adatszolgáltatásából adódó késedelme miatt a 3.4. pontban rögzített kötbér igény nem érvényesíthető. Megbízó felelős továbbá az általa közölt adatok helyességéért is, a nem megfelelő, illetve pontatlan adatok közléséből eredő következmények őt terhelik.
3.3. Megbízott köteles Megbízót minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a feladat teljesítését vagy kellő időre történő elvégzését veszélyezteti, vagy gátolja. Megbízott felelősséggel tartozik az értesítés elmulasztásából eredő kárért.
3.4. A teljesítés Megbízottnak felróható meghiúsulása esetén Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősülmeghiúsulási kötbér érvényesítésére jogosult. A meghiúsulási kötbér mértéke legfeljebb a bruttó megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat díj 30 %-a. Megbízott Megbízónak a kötbért meghaladó kárát is köteles teljes összegében megtéríteni.
3.5. Megbízott kötbérfizetési kötelezettsége esetén Megbízó a kötbért az annak összegére kiállított számla alapján érvényesíti, ez esetben az ellenszolgáltatás (megbízási díj) összegére vonatkozó számlát Megbízó csak a kötbér-számla Megbízott általi kiegyenlítését követően köteles kiegyenlíteni.
3.6. Megbízott a megbízás ellátása során megvizsgálja a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben rendelkezésére bocsátott dokumentumokat, és a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását által megadott szempontok szerint értékeli azokat, az átvilágítás eredményéről pedig írásban összefoglaló jelentést készít az 1.1. pont szerinti feladatokat megvalósító módon, formában és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére.
2.2tartalommal. Megbízott a feladatai rendelkezésére bocsájtott információkat, adatokat, tényeket csak és kizárólag a jelen szerződés teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárnicéljából jogosult felhasználni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti.
2.3. A megbízás teljesítése során és a Megbízott a részére szerződés teljesítését követően a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján rendelkezésére bocsájtott adatokat, dokumentumokat köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultakMegbízónak visszaadni, illetve azok elektronikus változatát rendszereiből törölni.
2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse.
2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti.
2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés