A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS mintaszakaszok

A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. 2.1 A kézizálogjoggal biztosított kölcsönszerződés (a továbbiakban: Szerződés) az Ügyfél és a Hitelező között jön létre. Az Ügyfél a Szerződés megkötésével előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy a Hitelező a kölcsönösszeg folyósítását követően a Szerződést az Ügyfél hozzájárulása nélkül harmadik személyre átruházza; az Ügyfél előzetes hozzájáruló nyilatkozatát nem jogosult visszavonni. A felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés átruházása esetére a kézizálogjog fennmarad azzal, hogy a zálogjog jogosultjává a szerződésbe belépő fél válik. 2.2 A Szerződést - nem nevesített Szerződés esetén - a zálogjegy testesíti meg, amelynek hátlapja a vonatkozó Általános szerződési feltételeket rögzíti (az Üzletszabályzat 1. sz. melléklete), az előlapja pedig a Szerződés további, a Hitelező és az Ügyfél által megállapított feltételeit tartalmazza. Az Általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a jelen Üzletszabályzat rendelkezései alkalmazandóak. A zálogjegy a Ptk. 5:89. § (6) bekezdése alapján értékpapírnak minősülő okirat, amelynek kibocsátója a Hitelező, és amelynek birtokosa a Hitelezővel (zálogjogosulttal) szemben jogosult arra, hogy az előlapon meghatározott kölcsönösszeg és járulékai megfizetése ellenében, a türelmi idő végéig megkapja a zálogtárgyat. A zálogjegy bemutatóra szól, és szabadon átruházható. 2.3 Nevesített Szerződés esetén az Ügyfél köteles önmagát és személyi azonosító adatait a megfelelő, érvényes igazolványok alapján igazolni, illetőleg köteles adatainak (így különösen levelezési címének) változását késedelem nélkül bejelenteni; az ennek elmulasztásából eredő mindennemű kár, illetőleg hátrány kizárólag az Ügyfelet terheli. A nevesített Szerződés Xxxxxx általi átruházásának, illetőleg a nevesített Szerződésből eredő bármely követelés Ügyfél általi engedményezésének, továbbá nevesített Szerződésből az Ügyfelet megillető bármely jog átruházásának nincsen helye. A nevesített Szerződés mintáját – amely a ki nem töltött adatok vonatkozásában általános szerződési feltételeknek minősül – az Üzletszabályzat 2. sz. melléklete tartalmazza. 2.4 A szerződéskötést megelőzően az Ügyfél átadja az elzálogosításra felkínált zálogtárgyat. A nemesfém zálogtárgyon a Közvetítő becsüse a zálogtárgy nemesfémtartalmának megállapítása és a fémjelzéssel jelzett finomságának megvizsgálása céljából – szükség esetén – reszeléssel és próbasavval vizsgálatot végezhet. A szerződéskötést megelőzően a Közvetítő és az Ügyfél megállapodik a Szerződés futamidejéről (le...
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. A Diákhitel Központ határozatlan idejű Kölcsönszerződés alapján meghatározott pénzösszeget bocsát a Hitelfelvevő rendelkezésére. A Hitelfelvevő a Kölcsön összegének visszafizetésére és a kamat összegének megfizetésére köteles.
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. A jelen szerződési feltételek alapján megkötött biztosítás a Szerződő által folyósított hiteltartozásra vonatkozik, de a fel- vett hitel összege nem haladhatja meg a 20 millió Ft-ot.
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS a) tartalmazza a kölcsön célját, a folyósítás feltételeit és – kölcsönszerződésben, vagy annak mellékletét képező biztosítéki szerződésekben – fedezetek pontos megnevezését, és
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. 1.1. Szerződő felek egymással alapján megállapodnak abban, hogy egyidejűleg . 1.3. Adós a felmerült és a cég kölcsönt kizárólag nem fel.
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS felmondása‌ 7.1. A hitelező azonnali hatályú felmondási joga‌ 7.1.1. A kölcsönszerződés bármilyen okból történő felmondása esetén, a felmondást megelőzően az OTP Jelzálogbank Zrt. jogosult a követelését az OTP Bank Nyrt.-re engedményezni. A hitelező jogosult a kölcsönszerződést a régi Ptk. 525. § (1) és (2) bekezdésében, valamint az új Ptk. 6:387. § (1) és (2) bekezdésében foglalt felmondási ok bármelyikének beállta, illetve bármely szerződéses kötelezettség megszegése esetén, így különösen ha - az adósok törlesztési kötelezettségüknek esedékességkor nem tesznek eleget, - valamelyik Adós vagyonára, avagy a jelzálogul lekötött ingatlanra bármely tartozás érvényesítésére, akár bírósági, akár más hatósági végrehajtás indul, avagy a jelzálogul lekötött ingatlanra más Zálogjogosult az őt a bírósági végrehajtás mellőzésével megillető kielégítési jogát gyakorolja, vagy - bankszámláról történő törlesztés esetén az Adósok törlesztéshez szükséges bankszámlája megszüntetésre kerül, vagy - az Adósoknak vagy a Zálogkötelezetteknek a kölcsönszerződés fedezetének meglétére, értékére, értékesíthetőségére irányuló tájékoztatási kötelezettsége megszegése, az ingatlan rendeltetésszerű használatát, a fedezet értékét, értékesíthetőségét sértő vagy veszélyeztető, illetőleg elvonására irányuló magatartása veszélyeztetné a kölcsön visszafizetését, vagy - a fedezetként szolgáló ingatlan biztosítására kötött vagyonbiztosítási szerződés megszűnik, az Adósok felszólítását követően, az Adóshoz intézett egyoldalú nyilatkozatával azonnali hatállyal felmondani, illetve abban az esetben, ha az Adósok a hitelezővel valótlan adatokat közölnek, az adóshoz intézett egyoldalú jognyilatkozatával azonnali hatállyal felmondani. A kölcsönszerződés felmondásával felmerülő valamennyi költség az adóst terheli. A hitelező jogosult a követelését az OTP Bankcsoport faktor cégének értékesíteni. A követelés értékesítése során felmerült valamennyi költséget, így különösen a követelést biztosító jelzálogjog átjegyzésének igazgatási- szolgáltatási díját az Adósok kötelesek megfizetni az engedményes faktor cég részére. A régi Ptk. 525. §-ban hivatkozott felmondási okok a következők: a) a kölcsönnek a szerződésben meghatározott célra fordítása lehetetlen; b) az Adós a kölcsönösszeget a szerződésben meghatározott céljától eltérően használja; c) a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az Adós a Bank felszólítására nem egészíti ki; d) az Adós vagyoni helyzetének romlása vagy a fedezet e...
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. A Bank és az Ügyfél között 2022. december 19. napján 1-1-22-3100-0886-4 számon kölcsönszerződés (a Szerződésmódosítás alkalmazásában: Kölcsönszerződés) jött létre, amely alapján a Bank a Kölcsönszerződésben meghatározott feltételekkel 300.000.000,-HUF, azaz Háromszázmillió forint összegű folyószámlahitel típusú éven belüli lejáratú kölcsön(öke)t nyújt az Ügyfél részére.
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. [Kölcsönszerződés]
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. A Hitelező pénzügyi szolgáltatásra irányuló tevékenységét, azaz kölcsön nyújtását kizárólag írásban megkötött szerződés alapján végzi, amely tartalmazza az ügylet konkrét feltételeit, az Adós és a Hitelező jogait, kötelezettségeit, valamint a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket. Az írásban kötött szerződés egy eredeti példányát a Hitelező átadja az ügyfélnek. A kölcsönszerződés megkötésével a Hitelező a kölcsönszerződésben meghatározott összegű kölcsön nyújtását vállalja az Adós részére, az Adós által kiválasztott és a kölcsönszerződésben meghatározott ingó vagy ingatlan dolog megvásárlásához, a vételár kiegyenlítése céljára. A Hitelező elsősorban másodlagos piaci értékkel bíró eszközök (a teljesség igénye nélkül: guruló eszközök, árufuvarozásra alkalmas eszközök, termelőeszközök, ingatlanok) vételárának kiegyenlítése céljából nyújt kölcsönt; más eszközök vételárának kiegyenlítésére kölcsönnyújtás jóváhagyást követően finanszíroz. egyedi esetekben,
A KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. 1.1. Szerződő felek aláírásával i Ft, azaz : .iii Az 1.1. pontban megjelölt meghatározott , .