A kedvezményezettek általános kötelezettségei és feladatai mintaszakaszok

A kedvezményezettek általános kötelezettségei és feladatai. (A szerződés Általános feltételek Xxxx és adminisztratív rendelkezések II.2.1. cikke szerint) A kedvezményezettek: - egyetemleges felelősséget viselnek a tevékenység megállapodás szerinti végrehajtásáért. Ha egy kedvezményezett nem hajtja végre a tevékenység rá eső részét, akkor a többi kedvezményezett válik felelőssé az említett rész végrehajtásáért (anélkül, hogy a vissza nem térítendő támogatás maximális összege emelkedne). - kötelesek közösen vagy egyénileg betartani a vonatkozó uniós, nemzetközi és nemzeti jogszabályok értelmében rá háruló jogi kötelezettségek; - kötelesek kialakítani a tevékenység megfelelő végrehajtásához szükséges belső rendelkezéseket. A rendelkezéseknek összhangban kell lenniük e megállapodás feltételeivel. Amennyiben a különös feltételek úgy rendelkeznek, ezeknek a rendelkezéseknek a kedvezményezettek közötti belső együttműködési megállapodás formáját kell ölteniük.
A kedvezményezettek általános kötelezettségei és feladatai. (A szerződés Általános feltételek Xxxx és adminisztratív rendelkezések II.1.1 cikke szerint) A kedvezményezettek: – egyetemlegesen felelősek a projekt szerződéses feltételeinek megfelelő végrehajtásáért; – felelősek a rájuk közösen vagy egyénileg háruló kötelezettségek betartásáért; – a szerződés rendelkezései alapján kialakítják a projekt megfelelő végrehajtásához szükséges belső szabályozást, például belső együttműködési megállapodás, ha úgy ítélik szükségesnek akkor partnerszerződés formájában.
A kedvezményezettek általános kötelezettségei és feladatai. 12 Az egyes kedvezményezettek általános kötelezettségei és feladatai 12 A koordinátor általános kötelezettségei és feladatai 13 Tájékoztatás az uniós finanszírozásról, valamint az Európai Unió jelképének használata 13 A megvalósítás felfüggesztése 14 A szerződés felmondása 14
A kedvezményezettek általános kötelezettségei és feladatai. (A szerződés Általános feltételek – Jogi és adminisztratív rendelkezések II.2. cikke szerint) A Kedvezményezett: - felelősséget visel a tevékenység megállapodás szerinti végrehajtásáért; - köteles betartani a vonatkozó uniós, nemzetközi és nemzeti jogszabályok értelmében rá háruló jogi kötelezettségeket; - köteles kialakítani a tevékenység megfelelő végrehajtásához szükséges belső rendelkezéseket. A rendelkezéseknek összhangban kell lenniük e megállapodás feltételeivel. - haladéktalanul köteles tájékoztatni a nemzeti irodát, ha tudomást szerez olyan eseményről vagy körülményről, amely valószínűsíthetően befolyásolja vagy késlelteti a tevékenység végrehajtását; - haladéktalanul tájékoztatni a nemzeti irodát a jogi, pénzügyi, műszaki, szervezeti vagy tulajdoni feltételeinek megváltozásáról, valamint nevének, címének vagy jogi képviselőjének változásáról.
A kedvezményezettek általános kötelezettségei és feladatai. (A szerződés Általános feltételek Xxxx és adminisztratív rendelkezések II.2.1. cikke szerint) A kedvezményezettek: • egyetemleges felelősséget viselnek a tevékenység megállapodás szerinti végrehajtásáért. Amennyiben egy kedvezményezett nem hajtja végre a tevékenység rá eső részét, úgy a többi kedvezményezett válik felelőssé az említett rész végrehajtásáért (anélkül, hogy a vissza nem térítendő támogatás maximális összege emelkedne). • kötelesek közösen vagy egyénileg betartani a vonatkozó uniós, nemzetközi és nemzeti jogszabályok értel- mében rá háruló jogi kötelezettségek; • kötelesek kialakítani a tevékenység megfelelő végrehajtásához szükséges belső rendelkezéseket. A rendel- kezéseknek összhangban kell lenniük e megállapodás feltételeivel. Amennyiben a különös feltételek úgy • rendelkeznek, ezeknek a rendelkezéseknek a kedvezményezettek közötti belső együttműködési megállapo- dás formáját kell ölteniük.

Related to A kedvezményezettek általános kötelezettségei és feladatai

  • A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.

  • BIZTOSÍTOTT ÉS KEDVEZMÉNYEZETT 1. A jelen kiegészítô biztosítás Biztosítottja a Kárbiztosítás különös feltételeinek I.2. pontjában meghatározott, a szerzôdéskötés, illetve változás bejelentés idôpontjában legfeljebb 65 éves, fogyasztónak minôsülô természetes személy lehet. A Biztosított(ak) az ajánlaton és a biztosítási kötvényen név szerint feltüntetésre kerül(nek). Ha a Biztosított kiskorú és a szerzôdést nem a törvényes képviseletet ellátó szülôje köti meg, a szerzôdés érvényességéhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges. A gyámhatóság jóváhagyásával érvényes a szerzôdés akkor is, ha a Biztosított cselekvôképességében, vagyoni jognyilatkozatai tekintetében cselekvôképtelen nagykorú személy. A szerzôdés létrejöttéhez és módosításához a Biztosított írásbeli hozzájárulása nem szükséges, ha a szerzôdést nem ô köti meg, de a Biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerzôdésben külön kedvezményezett jelölésre nincs lehetôség. A szerzôdés bármely módosításáról vagy megszûnésérôl a Biztosítottat a Szerzôdô köteles tájékoztatni. A szerzôdésbe a Biztosított Szerzôdôként nem léphet be. 2. Jelen kiegészítô biztosítás szempontjából a Biztosító a Biztosított életkorát úgy állapítja meg, hogy a biztosítás technikai kezdetének (Általános feltételek IV.1. pont) évszámából, illetve változás bejelentése esetén a változás bejelentés hatályba lépésének napjához tartozó évszámból levonja a Biztosított születésének évszámát. 3. Az élet- és egészségbiztosítás kedvezményezettje(i): A Biztosított életében járó valamennyi biztosítási szolgáltatás kedvezményezettje maga a Biztosított. A Biztosított halála esetére kedvezményezett(ek) a Biztosított örököse(i).

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 6.1. Kár esetén az alábbi kötelezettségeket kell betartani: 6.1.1. A biztosítási eseményt a felfedezéstől számított 2 munkanapon belül a biztosító- hoz be kell jelenteni. 6.1.2. A fedezet, a jogalap és az összegszerűség megállapításához szükséges felvilá- gosítást meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítás tartalmá- nak ellenőrzését. 6.1.3. Lopással vagy rablással okozott kárt a szerződő vagy a gépjármű vezetője köteles haladéktalanul jelenteni a legközelebbi rendőri szervnél. 6.1.4. Az esettel összefüggő hatósági vagy bírósági eljárást a biztosító részére írásban be kell jelenteni. 6.1.5. Lopás esetén a szerződő/biztosított köteles a biztosítási ajánlatban megjelölt kul- csokat, elektronikus indítókártyákat és távirányítókat (beleértve a biztosítási ajánlat felvé- tele óta birtokába került kulcsokat, elektronikus indítókártyákat és távirányítókat is) a biz- tosítási esemény bejelentésekor a biztosítónak hiánytalanul átadni. 6.1.6. Ha az eltulajdonított gépjármű a biztosítási szolgáltatás teljesítését megelőzően vagy azt követően megkerült, ezt a körülményt a tulajdonos/biztosított köteles a tudo- másszerzéstől számított 2 munkanapon belül, a jármű átvételét megelőzően a biztosító- nak írásban bejelenteni, és a biztosító jogosult dönteni arról, hogy a gépjármű átvételé- nél jelen kíván-e lenni.

  • Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok Válasz Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]

  • A Vállalkozó jogai és kötelezettségei VII.1. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. VII.2. Vállalkozó jogosult bármely, a műszaki leírásban, illetve a költségvetésben meghatározott műszakilag és minőségileg teljes mértékben egyenértékű eljárás kivitelezésére, amelyek a Megrendelő igényét, előírásait kielégítik, és azt Megrendelő előzetesen írásban jóváhagyta. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy bármilyen, a kiviteli tervtől való eltérést a Megrendelővel előzetesen írásban jóvá kell hagyatnia. Amennyiben Vállalkozó Megrendelő írásos engedélye nélkül a kiviteli tervtől eltérően végzi a munkát, a Megrendelő kötelezheti a Vállalkozót, hogy az elkészült munkát Vállalkozó saját költségén bontsa el és az általa vállalt feladatot a jóváhagyott kiviteli terv szerint – az egyedi szerződésben vállalt határidőben – valósítsa meg. A jelen pontban foglaltakra a Vállalkozó határidő módosítás érdekében nem hivatkozhat. Vállalkozó jelen bekezdésben foglaltak megsértése esetén, a jelen pontban foglaltakra hivatkozással díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Felek rögzítik, hogy a jelen bekezdésben foglaltak nem érintik a jelen VII.2. pont első bekezdésében foglalt, technológiai eltérésre vonatkozó rendelkezéseket. VII.3. Vállalkozó – amennyiben felek részteljesítésben állapodtak meg, úgy a részteljesítés(eke)t, valamint –a teljesítést, annak befejezését megelőzően 72 (hetvenkettő) órával köteles Megrendelőnek készre jelenteni. VII.4. Vállalkozó köteles betartani a munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi előírásokat a Megrendelő környezetvédelmi politikájába illeszkedő módon, valamint a közterületi rendre vonatkozó előírásokat. Köteles továbbá lehetővé tenni a hatóságok részére a munkaterület ellenőrzését, az általuk észrevételezett hiányosságokat köteles megszüntetni. VII.5. Kizárólag Vállalkozó felel a közvetlen megbízása alapján dolgozó más vállalkozók és szállítók kötelezettségeinek teljesítéséért, fizetségükért, valamint szolgáltatás-igényeik kielégítéséért, amely kötelezettségét Vállalkozó a vállalási árból teljesíti. Vállalkozó az egyedi szerződésben meghatározott munkák teljesítéséhez kizárólag érvényes munkaszerződéssel, munkavállalási engedéllyel rendelkező, Vállalkozóval megbízási vagy egyéb jogviszonyban álló személyeket vehet igénybe. A Vállalkozó személyzetének, megbízása alapján dolgozó harmadik személyeknek az építkezés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz. Az előírások durva, vagy ismétlődő megsértése esetén a Vállalkozó köteles a Megrendelő felszólítására az érintett személyeket a kivitelezés területéről eltávolítani és más alkalmas személyekkel pótolni. VII.6. Vállalkozó a teljesítés során Megrendelő vagy harmadik személy tulajdonát csak a teljesítéshez szükséges mértékben, a tulajdonos előzetes értesítésével, vele történt megegyezés után vehet igénybe. Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a teljesítéssel okozati összefüggésben történő, harmadik személy balesete, vagyoni- és egyéb kára vonatkozásában. VII.7. Vállalkozó tevékenységének megkezdésétől annak végleges befejezéséig köteles a Megrendelő által meghatározottak szerinti információs táblát a munkaterületen, a lakosság számára jól láthatóan elhelyezni. VII.8. A tábla megrongálódását, illetve hiányát Vállalkozó köteles az észlelést követő 12 (tizenkettő) órán belül Megrendelő egyedi szerződésben megjelölt megbízottjának írásban bejelenteni. Vállalkozó köteles arról gondoskodni, hogy az információs táblák a helyszínen folyamatosan kint legyenek. VII.9. Vállalkozó a Megrendelő csőhálózatán tervezett, fogyasztókat érintő munkavégzést köteles annak megkezdése előtt minimum 72 (hetvenkettő) órával az érintett fogyasztókat és a Megrendelő Üzemirányítási Osztályát írásban, szórólapokon, nyomtatványon vagy a helyben szokásos más, ellenőrizhető módon értesíteni. Vállalkozónak a kiértesítés szövegezését/formátumát a munkavégzés megkezdése előtt legalább 5 (öt) nappal Megrendelővel írásban jóvá kell hagyatnia. A be nem jelentett vagy pontatlanul megadott munkából adódó, a vízszolgáltatásban, illetve az üzemeltetésben fellépő esetleges zavarokból eredő mindennemű kárt Vállalkozó köteles viselni. Ugyanígy Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a fogyasztók értesítésének elmulasztásából eredő, a Megrendelőnek és/vagy harmadik személynek okozott mindennemű kárért. VII.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelő, valamint a Megrendelő forgalomtechnikai tevékenységet végző szerződött partnere által kialakított forgalomtechnikai, ideiglenes forgalomtechnikai keretek között végezni a kivitelezést és köteles a Megrendelő vonatkozó utasításai szerinti eljárásra. VII.11. Vállalkozó a munkálatokat a szakhatóságok és közmű üzemeltetők előírásai szerint köteles végezni – különös tekintettel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Műemlékvédelmi Szakhatóság (továbbiakban KÖH) előírásaira. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben bármely jogszabály, hatósági rendelkezés, előírás, szabvány előírja, a szakfelügyeletet köteles megrendelni. A jelen pontban foglaltak megszegéséért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. Jelen pontban foglalt kötelezettség teljesítésével kapcsolatban Vállalkozó külön díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Vállalkozónak fentieken túlmenően is együttműködési kötelezettsége van a többi közmű- és útépítő kivitelezővel és ezek lebonyolítójával, valamint érintett önkormányzatokkal. Vállalkozó köteles Megrendelőt haladéktalanul értesíteni minden olyan körülményről, amely az egyedi szerződésben vállalt feladatai teljesítésében akadályozza, vagy korlátozza. VII.12.1. Vállalkozónak a rekonstrukció / építés során a lefektetett, illetve a meglévő, később szolgáltatásba bevonásra kerülő csővezeték szabad csővégeit szakszerűen (külső behatolást megakadályozó módon pl: bebeccsel) le kell zárni, amennyiben a csővégen a munkavégzést ideiglenesen befejezte vagy a munkálatokat technológiai okok vagy más ok miatt a csővégen szünetelteti. Csak akkor nem kell lezárni a csővéget, pl. technológiai szünet esetében vagy más ok esetében, ha Vállalkozó a csővégnél folyamatos helyszíni felügyeletet biztosít (azaz valaki ott áll a szabad csővég mellett). Amennyiben a Vállalkozó jelen pontban meghatározott kötelezettségét megszegi, köteles a teljes érintett csőhossz kamerázását, fertőtlenítését és külön öblítését (tízszeres csőtérfogatú vízmennyiség felhasználásával valamint ezt követően negatív vízminta biztosításával) saját költségén, Megrendelő erre irányuló felszólítását követően haladéktalanul elvégeztetni (megrendelni). A Vállalkozó a fertőtlenítést és öblítést saját költségén mindaddig köteles folytatni, amíg ezen eljárás negatív vízminta eredményre nem vezet. Ezen munkálatok elvégzésének hiánya a kivitelezés átadás-átvételét kizárja. A kamerázás és az öblítés nem eredményezhetik az egyedi szerződés szerinti kivitelezési határidő meghosszabbítását! VII.12.2. A Vállalkozó a kivitelezési munka megkezdése előtt köteles a Megrendelő ügyfélszolgálatán tűzcsapra szerelhető mérőórát átvenni. Amennyiben a tűzcsapról való vízvételezés nem az átvett mérőórán keresztül történik, Vállalkozó alkalmanként az egyedi szerződésben meghatározott kötbér megfizetésére köteles.

  • A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.

  • A KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSÉRTÉSE, MENTESÜLÉSEK, KIZÁRÁSOK 18 XI.1. A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértésének következményei 18

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A kedvezményezett A Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Szerződés Kedvezményezettje, azaz a biztosítási szolgáltatás jogosultja, a Biztosított Csatlakozási Nyilatkozata alapján, a Cofidis. A Biztosító a jelen feltételekben meg- határozott biztosítási esemény felmerülése esetén a kedvezményezett részére köteles kifizetést teljesíteni.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.