A kiegészítő biztosítás létrejötte mintaszakaszok

A kiegészítő biztosítás létrejötte. 3.1. Jelen kiegészítő biztosítás az Alapbiztosításhoz kap- csolódik, és erre tekintettel kizárólag az Alapbiztosítási szerződés hatálya alatt – az Alapbiztosítás megkötésével egyidejűleg vagy az Alapbiztosítás megkötését követően – köthető meg. 3.2. Amennyiben a kiegészítő biztosítás az Alapbiztosítás megkötését követően jön létre, akkor a kiegészítő biztosítás létrejöttének időpontja a megkötésére vonatkozó nyilatko- zatnak a biztosítóhoz történő beérkezését követő nap.
A kiegészítő biztosítás létrejötte. 1. A kiegészítő biztosításra tett ajánlat alapján a biztosító kockázatelbírálást végez, majd az ajánlat elfogadását a kötvényen igazolja. 2. A biztosítónak jogában áll az ajánlaton szereplőnél ma- gasabb díjat megállapítania, illetve az ajánlatot egyéb módosításokkal elfogadnia. Lényeges eltérés esetén a biztosító erre a szerződő figyelmét a kötvény kiadásakor írásban felhívja. Ha a kötvény tartalma az ajánlattól eltér, és az eltérést a szerződő tizenöt napon belül nem kifo- gásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. 3. A biztosítónak jogában áll a jelen kiegészítő biztosításra tett ajánlatot a I.2 pont szerint határidőn belül teljes egé- szében, vagy csak valamely biztosítottra vonatkozóan in- doklás nélkül elutasítani. 4. A biztosító kockázatviselése az ajánlaton megjelölt biz- tosítottakra a I.2. pontnak megfelelően kezdődik. 5. A kiegészítő biztosítás a tartamon belül – bármelyik biz- tosítási évfordulóval – utólag is megköthető, valamint a meglévő kiegészítő biztosításra új biztosítottak jelenthe- tők be. Amennyiben a kiegészítő biztosítás utólag kerül megkötésre, illetve új biztosítottak lépnek a szerződésbe, rájuk vonatkozóan a biztosító kockázatviselése legkoráb- ban a következő biztosítási évforduló napján kezdődik, feltéve, hogy a biztosítottak megnevezése megtörtént és a szerződés bővítését a biztosító elfogadta.
A kiegészítő biztosítás létrejötte. A kiegészítő biztosítás megköthető az alapbiztosítással egy idő- ben, illetve meglévő alapbiztosítás mellé tartam közben is – amennyiben a szerződő ez irányú igényét a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal jelzi – az alapbiztosítás évfordulóján, feltéve, hogy a biztosító az ajánlatot elfogadja, és az alapbiztosí- tás az évforduló után díjfizetéssel érvényben marad.
A kiegészítő biztosítás létrejötte. A kiegészítő biztosítás a jelen szerződési feltételek szerződő általi megismerését követően, a szerződő kiegészítő biztosí- tásra vonatkozó ajánlatának vagy módosítási nyilatkozatának a biztosító által történő elfogadásával, írásban jön létre. Kiegészítő biztosítási ajánlatot a szerződő kétféle időpontban tehet: a) Az alapbiztosítás ajánlattételével egy időben
A kiegészítő biztosítás létrejötte. A kiegészítő biztosítás létrejöttére az alapbiztosítás feltételei vonatkoznak (ÁSZF C. 3.). Amennyiben a kiegészítő biztosítás utólag kerül megkötésre, vagy valamely Biztosított később lép a szerződésbe, az a kockázatviselés kezdete és a vá- rakozási idő szempontjából önálló megítélés alá esik. A Biztosítónak jogában áll a jelen kiegészítő biztosításra tett ajánlatot – vagy annak valamely Biztosítottra vonatkozó részét – indoklás nélkül el- utasítani. A szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül meg- kötő természetes személynek jogában áll a „Súlyos egészségkárosodás és bármely okú halálesetre” szóló kiegészítő biztosítást az annak létrejöttéről szóló tájékoztató (kötvény) kézhezvételétől számított 30 napon belül in- doklás nélkül felmondani és a „Kiemelt betegségek esetére szóló kiegé- szítő” biztosítás. Ez a jog az alapbiztosítás felmondásra nem vonatkozik. Ez esetben a Biztosító a Szerződő írásbeli nyilatkozatának beérkezését kö- vető 30 napon belül visszautalja a kiegészítő biztosításra befizetett díjakat. A Biztosító a befizetett biztosítási díjból a kötvényesítés, a nyomtatványok költségének és az adminisztrációs költségek fedezésére az 4. számú Füg- gelékben meghatározott díjat tarthat vissza. A Szerződőt ez a felmondási jog azonban nem illeti meg hitelfedezeti szerződés esetén. A Szerződő nem mondhat le érvényesen az őt megillető felmondási jogról.
A kiegészítő biztosítás létrejötte. 8 6.1. A szerződés hatálybalépése 8 6.2. A kockázatviselés kezdete és vége 8 6.3. Díjfizetés kezdete 8 6.4. Várakozási idő 8 6.5. A biztosítási tartam, a biztosítási időszak 8
A kiegészítő biztosítás létrejötte. 3 6.1. A SZERZŐDÉS HATÁLYBALÉPÉSE 3 6.2. A KOCKÁZATVISELÉS KEZDETE ÉS VÉGE 3 6.3. DÍJFIZETÉS KEZDETE 3 6.4. VÁRAKOZÁSI IDŐ 3 6.5. A BIZTOSÍTÁSI TARTAM, A BIZTOSÍTÁSI IDŐSZAK 3
A kiegészítő biztosítás létrejötte. A jelen kiegészítő biztosítás csak a lopáskár-biztosítással egyidejűleg vagy a már létező lopáskár-biztosítás mellett köthető. A lopáskár-biztosítással egyidejűleg történő szerződéskötés esetén a kiegészítő biztosítás kockázatvi- selési kezdete megegyezik a lopáskár-biztosítás kocká- zatviselési kezdetével. Ha a kiegészítő biztosítást a már hatályos lopáskár-biztosításhoz utólag kötik meg, úgy a biztosító kockázatviselése a felek megállapodása szerinti időpontban kezdődik, amely nem lehet korábbi a lopás- kár-biztosítás kockázatviselés kezdeténél.
A kiegészítő biztosítás létrejötte. Jelen kiegészítő biztosítás az Alapbiztosításhoz kap- csolódik, és erre tekintettel kizárólag az Alapbiztosítási szerződés hatálya alatt – az Alapbiztosítás megkötésével egyidejűleg vagy az Alapbiztosítás megkötését követően – köthető meg.