A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik az alábbi esetekben: a) a Fôbiztosított halálával az összes Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakor; b) az Egyéb Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében a haláleset idôpontjában; c) a Fôbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetében; d) a Fôbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében; e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával a IV.3. pontban írt idôpontban, valamennyi Biztosított tekintetében; f) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô az esedékességtôl számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül; g) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint; h) a Szerzôdô és a Biztosító között érvényben lévô Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltével. 2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése az alábbiak szerint megváltozik: 3. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonása a) A Fôbiztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkül, azonnali hatállyal visszavonhatja (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kapta. b) A Fôbiztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxx). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.
Appears in 3 contracts
Samples: Insurance Contract, Insurance Contract, Insurance Contract
A kockázatviselés megszűnése. (1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a ) A Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik az alábbi esetekbenadott Biztosított vonatkozásában valamennyi biztosítási kockázat (biztosítási esemény) tekintetében megszűnik az alábbiak szerint:
a) a Fôbiztosított halálával az összes Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô bejelentése hónapjának Hitelszerződés megszűnését követő hónap utolsó napján 24 órakor, de legkésőbb a biztosítási díjjal rendezett biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor, a 4.4 (4) pontban foglaltak figyelembe vétele mellett. Amennyiben a Hitelszerződés meghosszabbításra kerül, és ennek következtében a lejárata meghosszabbodik, a Biztosító kockázatviselése csak a meghosszabbított lejárat napját követő nap 0. órakor jár le;
b) az Egyéb a Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében halála esetén a haláleset idôpontjábanbiztosítási esemény időpontjában;
c) A Biztosított baleseti eredetű, legalább 50%-os mértékű maradandó egészségkárosodása esetén, abban az esetben, ha a Fôbiztosított 65. életévének betöltésévelBiztosító szolgáltatást teljesített, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetébena teljesítés napján;
d) annak a Fôbiztosított házastársanaptári évnek a végén, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65amelyben a Biztosított a 70. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetébenéletévét betöltötte;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával Biztosított felmondási jogának gyakorlása esetén a IV.3felmondás jelen Feltétel 2.5. pontban írt idôpontban, valamennyi Biztosított tekintetébenpontjának (3) bekezdés szerinti hatályosulásakor;
f) ha Amennyiben az adott Biztosítottra vonatkozó elvállalt biztosítási díj a Biztosított Biztosító adott Biztosítottra vonatkozó kockázatviselésének tartama alatt a hitelfedezeti biztosítási szolgáltatási csomagnak az adott Biztosítottra vonatkozó biztosítási díja - annak esedékességétől számítva - 30 napon belül nem érkezik be a Biztosító csoportos beszedési kedvezényzettjeként megjelölt fizetési számlájára, úgy az első elmaradt díj esedékességi hónapjának utolsó napján -, azaz az utolsó díjjal fedezett biztosítási időszak utolsó napján - 24 órakor a Biztosító vagy a Bank külön ezirányú felszólítása, illetve teljesítési póthatáridő tűzése nélkül is.
(2) Amennyiben a biztosítotti jogviszony a 2.5.(1) b) vagy c) pontokban foglalt okok miatt szűnik meg, és a biztosítási díj a 2.5.(1) b) vgy c) események időpontját követő biztosítási időszakra is megfizetésre került a Biztosító részére, akkor a 2.5.(1) b) vgy c) események időpontját követő biztosítási időszakra befizetett díjat a Biztosító visszautalja a Díjfizető részére – az adott számla zárása esetén a Bank által áthárított biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor megadott számlaszámra.
(3) A Biztosító kockázatviselése valamennyi Biztosított vonatkozásában megszűnik a Bank a 30 hátralékos napot követôen írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô az esedékességtôl számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
g) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
h) a Szerzôdô és a Biztosító között érvényben lévô Csoportos létrejött Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltével.
2szerződés bármely okból történő megszűnése esetén. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában Mind a kockázatviselés tartama alatt Biztosító, mind a Bank a Biztosítási szerződést rendes felmondással megszüntetheti. A Biztosító kockázatviselése az alábbiak szerint megváltozik:
3adott Biztosított vonatkozásában a rá vonatkozó biztosítási díjjal fedezett biztosítási időszak utolsó napján, de legkésőbb a Biztosítási szerződés megszűnésének napján 24 órakor szűnik meg. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonásaBank valamennyi Biztosítottat előzetesen írásban értesíti a Biztosítási szerződés megszűnéséről és annak a Biztosító kockázatviselésére gyakorolt hatásáról.
(4) A Biztosítotti nyilatkozat visszavonása (felmondási jog)
a) A Fôbiztosított Biztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló távértékesítés keretében tett szóbeli Biztosítotti nyilatkozat útján létrejött biztosítotti jogviszonyt, a Biztosítotti nyilatkozat megtételét követően, a jogviszony létrejöttére vonatkozó írásbeli visszaigazolás kézhezvételétôl számított kézhezvételét követő 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkülmegküldött nyilatkozatával indokolás nélkül írásban, azonnali hatállyal visszavonhatja felmondhatja. A felmondó nyilatkozat Bank általi átvételéig a Biztosító az adott Biztosított vonatkozásában a biztosítási kockázatot vállalja. Amennyiben ezen időszak alatt az adott Biztosított vonatkozásában biztosítási esemény nem történt, úgy a rá vonatkozó biztosítási díj fizetésére kötelezett személy (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított vonatkozó hitelügylet Xxxxx) által már megfizetett díjat megfizetésre került biztosítási díj a Biztosított díjfizető személy (a vonatkozó hitelügylet Adósa) részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kaptavisszatérítésre kerül.
b) A Fôbiztosított Biztosított az írásbeli Biztosítotti nyilatkozat érvényes megtételével létrejött biztosítotti jogviszonyát a biztosítotti jogviszony kezdetét (jelen Feltétel 2.4. pont) követő 30 napon belül a Bankhoz megküldött nyilatkozatával indokolás nélkül írásban, azonnali hatállyal felmondhatja. A felmondó nyilatkozat Bank általi átvételéig a Biztosító az adott Biztosított vonatkozásában a biztosítási kockázatot vállalja. Amennyiben ezen időszak alatt az adott Biztosított vonatkozásában biztosítási esemény nem történt, úgy a rá vonatkozó biztosítási díj fizetésére kötelezett személy (a vonatkozó hitelügylet Xxxxx) által már megfizetésre került biztosítási díj a díjfizető személy (a vonatkozó hitelügylet Adósa) részére visszatérítésre kerül.
c) A Biztosított a jelen szakasz a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát és b) pontjában rögzítetteken túlmenően is jogosult a biztosítás hatályának rá történő kiterjesztésére vonatkozó Biztosítotti nyilatkozatát írásban, indokolási kötelezettség nélkül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja megküldött nyilatkozatával visszavonni (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxxtovábbiakban: felmondás). Rendes Visszavonás esetén A Biztosított a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel felmondást tartalmazó nyilatkozatát bármikor megteheti. Ilyen esetben a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben adott Biztosított vonatkozásában a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata díjjal fedezett időszak utolsó napján, azaz a felmondást tartalmazó nyilatkozat Bankhoz való beérkezését követő naptári hónap utolsó napján 24 órakor megszűnik. A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg biztosítotti jogviszony felmondása a biztosítási díjBankkal megkötött Hitelszerződést nem érinti.
Appears in 2 contracts
Samples: Folyószámlahitel Kerethez Kapcsolódó Biztosítási Feltételek, Folyószámlahitel Kerethez Kapcsolódó Biztosítási Feltételek
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik az alábbi esetekben:
a) a Fôbiztosított Biztosított halálával az összes Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz Xxxxxxxxxxx történô bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakor;
b) az Egyéb a Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében a haláleset idôpontjában;
c) a Fôbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetébenórakor;
dc) a Fôbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával a IV.3. pontban írt idôpontban, valamennyi Biztosított tekintetében;
fd) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô az esedékességtôl számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
ge) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
hf) a Szerzôdô és a Biztosító között érvényben lévô Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltével.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése az alábbiak szerint megváltozik:
3. A csatlakozás Fôbiztosított Biztosított általi visszavonása
a) A Fôbiztosított Biztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkül, azonnali hatállyal visszavonhatja (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított Biztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított Biztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított Biztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Biztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított Biztosított felmondását a Bank kézhez kapta.
b) A Fôbiztosított Biztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx XxxxxxxxxxxRendes Visszavonás). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) Biztosított biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Biztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata 24 órakor. A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Contract, Insurance Contract
A kockázatviselés megszűnése. P0601NYMBHB/02
1. Az egyes biztosítottak Biztosítottak vonatkozásában a Biztosító Biz- tosító kockázatviselése automatikusan megszûnik meg- szűnik az alábbi esetekben:
a) a Fôbiztosított Főbiztosított halálával az összes Biztosított Biztosí- tott tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô Szerződőhöz történő bejelentése hónapjának utolsó napján nap- ján 24 órakor;
b) az Egyéb Biztosított halálával az adott Biztosított Xxxxx- sított tekintetében a haláleset idôpontjábanidőpontjában;
c) a Fôbiztosított Főbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése a betöltés naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetében;
d) a Fôbiztosított Főbiztosított házastársa, bejegyzett élettársaélet- társa, illetve élettársa 65. életévének betöltésévelbetöl- tésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése betölté- se naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával Főbiztosított biztosítotti jogviszonyának felmondásával a IV.3. pontban írt idôpontbanidőpont- ban, valamennyi Biztosított tekintetében;
f) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási biz- tosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos hátra- lékos napot követôen követően írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetéséremegfi- zetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási biz- tosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl esedékességtől számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô szerződő az esedékességtôl esedékességtől számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
g) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
h) a Szerzôdô Szerződő és a Biztosító között érvényben lévô lévő Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelSzerződés Szer- ződő vagy Biztosító általi azonalli hatályú felmondása esetén a felmondás átvételé- nek napján 24 órakor biztosított személyek- re vonatkozóan a felmondás hatálynapját tartalmazó (folyó) biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor;
i) a Szerződő és a Biztosító között érvényben lévő Csoportos Biztosítási Szerződés Biz- tosító általi rendkívüli felmondása esetén a felmondási idő lejáratának napján folya- matban lévő biztosítási időszak utolsó nap- ján 24 órakor. A Szerződő a kockázatviselés megszűnését megelőzően legalább 60 nap- pal írásban tájékoztatja az egyes Biztosítot- takat a rájuk vonatkozó csoportos biztosí- tási szerződés rendkívüli felmondás miatti megszűnéséről.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés koc- kázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése kockázat- viselése az alábbiak szerint megváltozik:
3: 50%-os vagy ezt meghaladó egészségkáro- sodás (rokkantság) miatti rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás megállapítását tartalma- zó szakigazgatási határozat jogerőre emelke- désével az adott Biztosítottra vonatkozóan a fennálló baleseti halál esetére szóló biztosítás kivételével a többi biztosítás automatikusan megszűnik, függetlenül attól, hogy a határo- zat később módosításra, visszavonásra kerül-e vagy sem. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonása
a) A Fôbiztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkül, azonnali hatállyal visszavonhatja (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kapta.
b) A Fôbiztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxx). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.- 4 -
Appears in 1 contract
A kockázatviselés megszűnése. A biztosítás megszűnik: A szerződés felmondásával, a díjjal fedezett időszak végével, vagy a díjfizetés elmaradásakor, a türelmi idő elteltével, illetve a Szerződő halálával. A biztosítási szerződés adott Biztosítottra vonatkozóan megszűnik: • a Biztosított halálakor; • a Biztosított 85. születésnapját követő díjfizetés esedékessége napján; • a Házastárs vagy Élettárs halálával, az elhalálozás napján; • azon a napon, amikor a Biztosító megkapta a Szerződőnek a Biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatát, amelyben kezdeményezi, hogy a biztosítási szerződés hatálya ne terjedjen ki Házastársára/Élettársára mint Biztosítottra; • amennyiben a biztosítási szerződés hatálya az adott Biztosítottra a Szerződővel fennálló házas- társi vagy élettársi kapcsolatára tekintettel terjed ki, a Szerződő há- zasságának felbontásáról szóló bírói ítélet jogerőre emelkedésének vagy az élettársi jogviszony megszűnésének napján; • a Szolgáltatási Táblázatban az 1-9 tételek valamelyike kifizetésre kerül. Az Páros csomag esetén a Szerződő a változás bekövetkezésétől 8 napon belül köteles írásban bejelenteni a Biztosítónak, ha a Biztosított Házastársa vagy Élettársa esetében olyan változás következik be, amely az adott Biztosított vonatkozásában a Biztosító kockázatviselésének megszűnését eredményezi. Páros csomag választása esetén a Biztosítónak a további Biztosítottak vonatkozásában fennálló kockázatviselését nem érinti, ha a) pontban írt okokból, egyes biztosítottak Biztosítottak vonatkozásában a Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik az alábbi esetekben:
a) megszűnik, mindaddig, amíg a Fôbiztosított halálával az összes Biztosított tekintetében további Biztosítottak megfelelnek azoknak a haláleset Szerzôdôhöz történô bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakor;
b) az Egyéb Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében feltételeknek, amelyeket a haláleset idôpontjában;
c) jelen Biztosítási Feltételek a Fôbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetében;
d) a Fôbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával a IV.3. pontban írt idôpontban, valamennyi Biztosított tekintetében;
f) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô az esedékességtôl számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
g) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
h) a Szerzôdô és a Biztosító között érvényben lévô Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelBiztosítottakkal szemben megállapítanak.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése az alábbiak szerint megváltozik:
3. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonása
a) A Fôbiztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkül, azonnali hatállyal visszavonhatja (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kapta.
b) A Fôbiztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxx). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.
Appears in 1 contract
Samples: Balesetbiztosítási Szerződés
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a Biztosító Bizto- sító kockázatviselése automatikusan megszûnik megszűnik az alábbi esetekben:
a) a Fôbiztosított Biztosított halálával az összes Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô Szerződő- höz történő bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakor;
b) az Egyéb a Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében a haláleset idôpontjában;
c) a Fôbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetébenórakor;
dc) a Fôbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával biztosítotti jogviszony felmondásával a IV.3. pontban írt idôpontban, valamennyi Biztosított tekintetébenidőpontban;
fd) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási biz- tosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos hátra- lékos napot követôen követően írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetéséremegfi- zetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási biz- tosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl esedékességtől számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô szerződő az esedékességtôl esedékességtől számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
ge) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
hf) a Szerzôdô Szerződő és a Biztosító között érvényben lévô lévő Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelSzerződés Szer- ződő vagy Biztosító általi azonnali hatályú felmondása esetén a felmondás átvételé- nek napján 24 órakor biztosított személyek- re vonatkozóan a felmondás hatálynapját tartalmazó (folyó) biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor;
g) a Szerződő és a Biztosító között érvény- ben lévő Csoportos Biztosítási Szerződés Biztosító általi rendkívüli felmondása ese- tén a felmondási idő lejáratának napján folyamatban lévő biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor. A Szerződő a kockázat- viselés megszűnését megelőzően legalább 60 nappal írásban tájékoztatja az egyes Biz- tosítottakat a rájuk vonatkozó csoportos biztosítási szerződés rendkívüli felmondás miatti megszűnéséről.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése koc- kázatviselése az alábbiak szerint megváltozik:
3. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonása
a: 50%-os vagy ezt meghaladó egészségkáro- sodás (rokkantság) A Fôbiztosított miatti, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás megállapítását tartalma- zó szakigazgatási határozat jogerőre emelke- désével az adott Biztosítottra vonatkozóan a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül fennálló kockázati életbiztosítás kivételével a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkültöbbi biztosítás automatikusan megszűnik, azonnali hatállyal visszavonhatja (függetlenül attól, hogy a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekintenihatározat később módosításra, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja visszavonásra kerül-e vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kaptasem.
b) A Fôbiztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxx). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.
Appears in 1 contract
Samples: Group Life Insurance Contract With Supplementary Health Insurance
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a ) A Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik az alábbi esetekbenadott Biztosított vonatkozásában valamennyi biztosítási kockázat tekintetében megszűnik az alábbiak szerint:
a) a Fôbiztosított halálával az összes Biztosított tekintetében Kölcsönszerződés bármely okból való megszűnésének napját követő nap 0. órakor, azzal, hogy arra a haláleset Szerzôdôhöz történô bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakorbiztosítási időszakra esedékes biztosítási szolgáltatási díj, amelyben a biztosítotti jogviszony megszűnik a Biztosítót megilleti;
b) az Egyéb a Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében halála esetén a haláleset idôpontjábanhalál időpontjában, figyelemmel jelen Feltétel 4. és 5.5 pontjában foglaltakra;
c) annak a Fôbiztosított 65naptári évnek a végén, amelyben a Biztosított a 72. életévének betöltéséveléletévét betöltötte, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetébenazzal, hogy arra a biztosítási időszakra esedékes biztosítási szolgáltatási díj, amelyben a biztosítotti jogviszony megszűnik, a Biztosítót megilleti;
d) a Fôbiztosított házastársaBiztosított 69%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodásának Orvosszakértői intézet általi megállapítása esetén, bejegyzett élettársaabban az esetben, illetve élettársa 65ha a Biztosító szolgáltatást teljesít, a teljesítés napján, figyelemmel jelen Feltétel 4. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18valamint 5.5. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetébenpontjában foglaltakra;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával Biztosított felmondási jogának gyakorlása esetén (Távértékesítéssel történő csatlakozáskor az azonnali hatályú felmondási jog gyakorlása esetén is) a IV.3felmondás jelen Feltételek 2.5. pontban írt idôpontbanpontjának (5) bekezdés szerinti hatályosulásakor, valamennyi Biztosított tekintetébenfigyelemmel jelen Feltétel 4. pontjában foglaltakra;
f) ha a Biztosított Biztosítottra vonatkozó áthárított biztosítási szolgáltatási díj elmaradása esetén, az elmaradt szolgáltatási díj esedékességétől számított második Törlesztőrészlet esedékességének napján 24 órakor, a Biztosító vagy a Bank által áthárított külön ezirányú felszólítása, illetve teljesítési póthatáridő tűzése nélkül is. A jelen bekezdésben foglaltak irányadók abban az esetben is, ha az esedékes biztosítási szolgáltatási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a BankAdós, mint szerzôdô az esedékességtôl számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közülBiztosított csak részlegesen fizeti meg;
g) a közlési kötelezettség megsértése esetén Biztosító adott Biztosított vonatkozásában gyakorolt felmondásával, a VII.4jelen Feltételek 3. pontban foglaltak szerint, figyelemmel jelen Feltétel 4. pontjában foglaltakra;
h) a Szerzôdô Biztosított balesetből eredetű, legalább 30%-os maradandó egészségkárosodásának megállapítása esetén, abban az esetben, ha a Biztosító szolgáltatást teljesített, a teljesítés napján, figyelemmel jelen Feltétel 4. és 5.5 pontjában foglaltakra.
2) A Biztosító kockázatviselése valamennyi, a jelen Feltétel alapján létrejött csoportos szerződés keretében Biztosított vonatkozásában megszűnik a Bank és a Biztosító között érvényben lévô Csoportos létrejött Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelszerződés bármely okból történő megszűnése esetén. Mind a Biztosító, mind a Bank a Biztosítási szerződést rendes felmondással megszüntetheti.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a 3) A Biztosító kockázatviselése az adott Biztosított vonatkozásában az alábbi kockázatok (biztosítási esemény) tekintetében megszűnik az alábbiak szerint: Biztosított 69%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodása, keresőképtelenség és munkanélküliség biztosítási kockázatokra vonatkozó kockázatviselése az adott Biztosított vonatkozásában megszűnik a Biztosított saját jogú nyugellátási jogosultságának megszerzésének időpontjában, de legkésőbb a Biztosított 65. életévének betöltésekor (a 65. születésnapon 24 órakor).
4) Amennyiben a Biztosított a kiegészítő Dupla csomag megszüntetését igényli a jelen Feltételek 2.3 pont 2) bekezdése szerint megváltozik:
3(csomagmódosítás), akkor a biztosító kockázatviselése megszűnik a kiegészítő Dupla csomag szolgáltatásai tekintetében a módosító Biztosítotti nyilatkozat Bank általi átvételét követő Törlesztőrészlet esedékességének napján 24 órakor, és a biztosítotti jogviszony az Alap csomag szerinti tartalommal marad érvényben. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonásaBiztosító kockázatviselésének teljes vagy részleges megszűnése esetén arra a biztosítási időszakra esedékes biztosítási szolgáltatási díj, amelyben a biztosítotti jogviszony megszűnik, a Biztosítót megilleti.
5) A Biztosítotti nyilatkozat visszavonása (felmondási jog)
a) A Fôbiztosított Biztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló Távértékesítés keretében tett Biztosítotti nyilatkozat útján létrejött biztosítotti jogviszonyt, a Biztosítotti nyilatkozat megtételét követően, a jogviszony létrejöttére vonatkozó írásbeli visszaigazolás kézhezvételétôl számított kézhezvételét követő 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkülmegküldött nyilatkozatával indokolás nélkül írásban, azonnali hatállyal visszavonhatja felmondhatja. A jelen Feltétel 2.4. pont 2.) bekezdésében írt esetben a felmondó nyilatkozat Bank általi átvételéig a Biztosító az adott Biztosított vonatkozásában a biztosítási kockázatot vállalja. Amennyiben ezen időszak alatt az adott Biztosított vonatkozásában biztosítási esemény nem történt, úgy a rá vonatkozó biztosítási szolgáltatási díj fizetésére kötelezett személy (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha vonatkozó Kölcsönszerződés Adósa) által már megfizetésre került biztosítási szolgáltatási díj a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát díjfizető személy (a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon vonatkozó Kölcsönszerződés Adósa) részére – a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kapta– visszatérítésre kerül.
b) A Fôbiztosított Biztosított nem Távértékesítés keretében tett Biztosítotti nyilatkozattal létrejött biztosítotti jogviszonyát a biztosítotti jogviszony kezdetét (jelen Feltétel 2.4. pont) követő 30 napon belül a Bankhoz megküldött nyilatkozatával indokolás nélkül írásban, azonnali hatállyal felmondhatja. A felmondó nyilatkozat Bank általi átvételéig a Biztosító az adott Biztosított vonatkozásában a biztosítási kockázatot vállalja. Amennyiben ezen időszak alatt az adott Biztosított vonatkozásában biztosítási esemény nem történt, úgy a rá vonatkozó biztosítási szolgáltatási díj fizetésére kötelezett személy (a vonatkozó kölcsönügylet Xxxxx) által már megfizetésre került biztosítási szolgáltatási díj a díjfizető személy (a vonatkozó kölcsönügylet Adósa) részére – a Bank által – visszatérítésre kerül.
c) A Biztosított a jelen szakasz a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát és b) pontjában rögzítetteken túlmenően is jogosult a biztosítás hatályának rá történő kiterjesztésére vonatkozó Biztosítotti nyilatkozatát írásban, indokolási kötelezettség nélkül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja megküldött nyilatkozatával visszavonni (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxxtovábbiakban: felmondás). Rendes Visszavonás esetén A Biztosított a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel felmondást tartalmazó nyilatkozatát bármikor megteheti. Ilyen esetben a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben adott Biztosított vonatkozásában a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A felmondást tartalmazó nyilatkozat Bankhoz való beérkezését követő Törlesztőrészlet/Elvi Törlesztőrészletfizetés esedékességének napján 24 órakor megszűnik azzal, hogy a megszűnés időpontjáig a Biztosítottra áthárított biztosítási szolgáltatási díj a Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díjmegilleti.
Appears in 1 contract
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a ) A Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik az alábbi esetekbenadott Biztosított vonatkozásában valamennyi biztosítási kockázat (biztosítási esemény) tekintetében megszűnik az alábbiak szerint figyelemmel jelen Feltételek 4. (A biztosítás díja) pontban foglaltakra:
a) a Fôbiztosított halálával az összes Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô bejelentése hónapjának utolsó napján 24 Hitelkártya szerződés bármely okból történő megszűnésének napját követő nap 0. órakor;
b) annak a naptári évnek az Egyéb utolsó napján 24. órakor, amelyben a Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében a haláleset idôpontjában80. életévét betöltötte;
c) a Fôbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetébenhalála esetén a biztosítási esemény időpontjában;
d) a Fôbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetébenbaleseti halála esetén a biztosítási esemény időpontjában;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával Biztosított 69%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodásának az Orvosszakértői intézet általi megállapítása esetén, abban az esetben, ha a IV.3. pontban írt idôpontbanBiztosító szolgáltatást teljesített, valamennyi Biztosított tekintetébena teljesítés napján;
f) a Biztosított Baleseti eredetű 50%-ot elérő mértékű maradandó egészségkárosodásának a Biztosító orvosa általi megállapítása esetén, abban az esetben, ha a Biztosított Biztosító szolgáltatást teljesített, a Bank által áthárított biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô az esedékességtôl számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közülteljesítés napján;
g) a közlési kötelezettség megsértése Biztosított felmondási-vagy azonnali hatályú felmondási (Távértékesítés keretében történő csatlakozás esetén) jogának gyakorlása esetén a VII.4felmondás/azonnali hatályú felmondás jelen feltétel 2.5. pontjának 3) c) bekezdés szerinti hatályosulásakor;
h) az adott Biztosítottra vonatkozó, Hitelkártya szerződés alapján meghatározott Minimum fizetendő összeg elmaradása esetén az első késedelmes Minimum fizetendő összeg fizetési határidejét követő 98-ik nap 24. órakor, a Biztosító vagy a Bank külön ezirányú felszólítása, illetve teljesítési póthatáridő tűzése nélkül is;
i) a Biztosító felmondásával, a 3. pontban foglaltak szerint;.
h2) A Biztosító kockázatviselése valamennyi Biztosított vonatkozásában megszűnik a Szerzôdô Bank és a Biztosító között érvényben lévô Csoportos létrejött Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelszerződés bármely okból történő megszűnése esetén. Mind a Biztosító, mind a Bank a Biztosítási szerződést rendes felmondással megszüntetheti.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése az alábbiak szerint megváltozik:
3. ) A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonásaBiztosítotti nyilatkozat visszavonása (felmondási jog)
a) A Fôbiztosított Biztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló Távértékesítés keretében tett Biztosítotti nyilatkozat útján létrejött biztosítotti jogviszonyt, a Biztosítotti nyilatkozat megtételét követően, a jogviszony létrejöttére vonatkozó írásbeli visszaigazolás kézhezvételétôl számított kézhezvételét követő 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkülmegküldött nyilatkozatával indokolás nélkül írásban, azonnali hatállyal visszavonhatja felmondhatja. A jelen Feltétel 2.4. 2.) pontjában írt esetben a felmondó nyilatkozat Bank általi átvételéig a Biztosító az adott Biztosított vonatkozásában a biztosítási kockázatot vállalja. Amennyiben ezen időszak alatt az adott Biztosított vonatkozásában biztosítási esemény nem történt, úgy a rá vonatkozó biztosítási szolgáltatási díj fizetésére kötelezett személy (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon vonatkozó Hitelkártya szerződés Főkártyabirtokosa) által már megfizetésre került biztosítási szolgáltatási díjat a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító díjfizető személy (a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított vonatkozó hitelkártya szerződés Főkártyabirtokosa) részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kaptavisszatéríti.
b) A Fôbiztosított Biztosított nem távértékesítés keretében tett Biztosítotti nyilatkozattal létrejött biztosítotti jogviszonyát a biztosítotti jogviszony kezdetét (jelen Feltétel 2.4. pont) követő 30 napon belül a Bankhoz megküldött nyilatkozatával indokolás nélkül írásban felmondhatja az adott biztosítási időszak végére. Amennyiben ezen időszak alatt az adott Biztosított vonatkozásában biztosítási esemény nem történt, úgy a rá vonatkozó biztosítási szolgáltatási díj fizetésére kötelezett személy (a vonatkozó Hitelkártya szerződés Főkártyabirtokosa) által már megfizetésre került biztosítási szolgáltatási díjat a Bank a díjfizető személy (a vonatkozó hitelkártya szerződés Főkártyabirtokosa) részére visszatéríti.
c) A Biztosított a jelen szakasz a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát és b) pontjában rögzítetteken túlmenően is jogosult a biztosítás hatályának rá történő kiterjesztésére vonatkozó Biztosítotti nyilatkozatát írásban, indokolási kötelezettség nélkül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja megküldött nyilatkozatával visszavonni (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxxtovábbiakban: felmondás). Rendes Visszavonás esetén A Biztosított a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel felmondást tartalmazó nyilatkozatát bármikor megteheti. Ilyen esetben a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg adott Biztosított vonatkozásában a biztosítási díjszolgáltatási díjjal fedezett időszak utolsó napján, azaz a felmondást tartalmazó nyilatkozat Bankhoz való beérkezését követő fordulónapon 24. órakor megszűnik azzal, hogy a megszűnés időpontjáig a biztosítási díj a Biztosítót megilleti. A biztosítotti jogviszony felmondása a Bankkal megkötött Hitelkártya szerződést nem érinti.
Appears in 1 contract
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik megszűnik az alábbi esetekben:
a) a Fôbiztosított Biztosított halálával az összes Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô Szerződőhöz történő bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakor;
b) az Egyéb a Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében a haláleset idôpontjában;
c) a Fôbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetébenórakor;
dc) a Fôbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával biztosítotti jogviszony felmondásával a IV.3. pontban írt idôpontban, valamennyi Biztosított tekintetébenidőpontban;
fd) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen követően írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl esedékességtől számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô szerződő az esedékességtôl esedékességtől számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
ge) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
hf) a Szerzôdô Szerződő és a Biztosító között érvényben lévô lévő Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelSzerződés Szerződő vagy Biztosító általi azonalli hatályú felmondása esetén a felmondás átvételének napján 24 órakor biztosított személyekre vonatkozóan a felmondás hatálynapját tartalmazó (folyó) biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor;
g) a Szerződő és a Biztosító között érvényben lévő Csoportos Biztosítási Szerződés Biztosító általi rendkívüli felmondása esetén a felmondási idő lejáratának napján folyamatban lévő biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor. A Szerződő a kockázatviselés megszűnését megelőzően legalább 60 nappal írásban tájékoztatja az egyes Biztosítottakat a rájuk vonatkozó csoportos biztosítási szerződés rendkívüli felmondás miatti megszűnéséről.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése az alábbiak szerint megváltozik:
3. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonása
a: 50%-os vagy ezt meghaladó egészségkárosodás (rokkantság) A Fôbiztosított miatti, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás megállapítását tartalmazó szakigazgatási határozat jogerőre emelkedésével az adott Biztosítottra vonatkozóan a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül fennálló kockázati életbiztosítás kivételével a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkültöbbi biztosítás automatikusan megszűnik, azonnali hatállyal visszavonhatja (függetlenül attól, hogy a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekintenihatározat később módosításra, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja visszavonásra kerül-e vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kaptasem.
b) A Fôbiztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxx). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Életbiztosítási Szerződés
A kockázatviselés megszűnése. 1) A Biztosító kockázatviselése valamennyi Biztosított vonatkozásában valamennyi biztosítási kockázat (biztosítási esemény) tekintetében megszűnik a Bank és a Biztosító között létrejött csoportos biztosítási szerződés bármely okból történő megszűnése esetén, a csoportos biztosítási szerződés megszűnésével egyidejűleg. Az egyes biztosítottak Mind a Biztosító, mind a Bank a Biztosítási szerződést rendes felmondással megszüntetheti. A Biztosító kockázatviselése az adott Biztosított vonatkozásában a rá vonatkozó biztosítási díjjal fedezett biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor, de legkésőbb a Biztosítási szerződés megszűnésének napján 24 órakor szűnik meg. A Bank valamennyi Biztosítottat írásban értesíti a Biztosítási szerződés megszűnéséről és annak a Biztosító kockázatviselésére gyakorolt hatásáról.
2) A Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik adott Biztosított vonatkozásában valamennyi biztosítási kockázat (biztosítási esemény) tekintetében megszűnik az alábbi esetekbenalábbiak szerint:
a) annak a Fôbiztosított halálával az összes naptári évnek a végén, amelyben a Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakor70. életévét betöltötte, figyelemmel jelen Feltétel 4. (A biztosítás díja) pontjában foglaltakra;
b) az Egyéb Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében halála esetén a haláleset idôpontjábanbiztosítási esemény időpontjában, figyelemmel a jelen Feltétel 4. (A biztosítás díja) pontjában foglaltakra;
c) Biztosított Baleseti eredetű, 50%-ot elérő maradandó egészségkárosodása esetén a Fôbiztosított 65Biztosító teljesítésével a teljesítés időpontjában, figyelemmel jelen Feltétel 4. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetében(A biztosítás díja) pontjában foglaltakra;
d) a Fôbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65Biztosított felmondási- vagy azonnali hatályú felmondási (Távértékesítés keretében történő csatlakozás esetén) jogának gyakorlása esetén a felmondás/azonnali hatályú felmondás jelen feltétel 2.5. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(ipontjának 4) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetébenbekezdése szerinti hatályosulásakor;
e) Bankszámlaszerződés mellé igényelt csoportos számlabiztosítás esetén a Fôbiztosított csatlakozásra Biztosított számlatulajdonosra, Hitelkártyaszerződés mellé igényelt csoportos számlabiztosítás esetén a Biztosított Főkártyabirtokosra, Kölcsön-, vagy Hitelszerződés mellé igényelt csoportos számlabiztosítás esetén a Biztosított Adósra illetve Adóstársra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával áthárított biztosítási szolgáltatási díj terhelésének helyéül megjelölt Díjfizetési számla tulajdonosa általi megfizetésének elmaradása esetén az elmaradt biztosítási szolgáltatási díj esedékessége szerinti naptári hónapot követő második naptári hónap utolsó napján 24 órakor, a IV.3. pontban írt idôpontbanBiztosító vagy a Bank külön ezirányú felszólítása, valamennyi Biztosított tekintetébenilletve teljesítési póthatáridő tűzése nélkül is;
f) ha a Biztosított jelen Feltétel 1. 12) pontban meghatározott Díjfizetési számla megszűnése esetén, a Bank által áthárított díjjal rendezett biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg időszak végén 24 órakor, figyelemmel a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésérejelen Feltétel 4. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok(A biztosítás díja) ellenére az esedékességtôl számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô az esedékességtôl számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közülpontjában foglaltakra;
g) abban az esetben, ha az adott Biztosított vonatkozásában Díjfizetési számla tulajdonosa visszavonja azt a közlési kötelezettség megsértése esetén hozzájárulását, mely alapján az adott Biztosítottra vonatkozó biztosítási szolgáltatási díjat a VII.4Bank a Díjfizetési számlán érvényesíteni tudja, figyelemmel jelen Feltétel 4. pontban foglaltak szerint;
h(A biztosítás díja) a Szerzôdô és a Biztosító között érvényben lévô Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelpontjában foglaltakra.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a 3) Biztosító kockázatviselésének megszűnése keresőképtelenség és munkanélküliségi kockázatok vonatkozásában: A Biztosító kockázatviselése keresőképtelenség és munkanélküliség kockázatok vonatkozásában az alábbiak szerint megváltozik:adott Biztosítottra megszűnik annak a naptári évnek a végén, amikor a Biztosított a 65. életévét betöltötte.
3. 4) A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonásaBiztosítotti nyilatkozat visszavonása (felmondási jog)
a) A Fôbiztosított Biztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló Távértékesítés keretén belül tett Biztosítotti nyilatkozat útján létrejött biztosítotti jogviszonyt a Biztosítotti nyilatkozat megtételét követően, a jogviszony létrejöttére vonatkozó visszaigazolás kézhezvételétôl számított kézhezvételét követő 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkülmegküldött nyilatkozatával indokolás nélkül írásban, azonnali hatállyal visszavonhatja (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás)felmondhatja. A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáróljelen Feltételek 2.4. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha pont 1.) bekezdésben írt esetben a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a felmondó nyilatkozat Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén általi átvételéig a Biztosító az adott Biztosított vonatkozásában a Fôbiztosított biztosítási kockázatot vállalja. Amennyiben ezen időszak alatt az adott Biztosított vonatkozásában biztosítási esemény nem történt, úgy a Biztosított által már megfizetett megfizetésre került biztosítási szolgáltatási díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kaptavisszatéríti.
b) A Fôbiztosított Biztosított a nem Távértékesítés keretében tett (papír alapú) Biztosítotti nyilatkozattal létrejött biztosítotti jogviszonyát a biztosítotti jogviszony kezdetét (jelen Feltételek 2.4. pont 1.) követő 30 napon belül a Bankhoz megküldött nyilatkozatával indokolás nélkül írásban, azonnali hatállyal felmondhatja. A felmondó nyilatkozat Bank általi átvételéig a Biztosító az adott Biztosított vonatkozásában a biztosítási kockázatot vállalja. Amennyiben ezen időszak alatt az adott Biztosított vonatkozásában biztosítási esemény nem történt, úgy a Biztosított által már megfizetésre került biztosítási szolgáltatási díjat a Biztosított részére a Bank visszatéríti.
c) A Biztosított a jelen szakasz a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát és b) pontjában rögzítetteken túlmenően is jogosult a biztosítás hatályának rá történő kiterjesztésére vonatkozó Biztosítotti nyilatkozatát írásban, indokolási kötelezettség nélkül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja megküldött nyilatkozatával visszavonni (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxxtovábbiakban: felmondás). Rendes Visszavonás esetén A Biztosított a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel felmondást tartalmazó nyilatkozatát bármikor megteheti. Ilyen esetben a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben adott Biztosított vonatkozásában a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A felmondást tartalmazó nyilatkozat Bankhoz való beérkezés szerinti hónapjának utolsó napján 24:00 órakor, a díjjal rendezett biztosítási időszak végén megszűnik azzal, hogy a megszűnés időpontjáig a Biztosítottra áthárított biztosítási szolgáltatási díj a Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díjmegilleti.
Appears in 1 contract
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik az alábbi esetekben:
a) a Fôbiztosított Biztosított halálával az összes Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz Xxxxxxxxxxx történô bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakor;
b) az Egyéb a Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében a haláleset idôpontjában;
c) a Fôbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetébenórakor;
dc) a Fôbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával a IV.3. pontban írt idôpontban;
d) a biztosítási díj befizetésének teljes vagy részleges elmaradása esetén, amennyiben a befizetés a befizetési határidôt követô 60 napon belül nem történik meg, a 60. napon 24 órakor, valamennyi Biztosított tekintetében;
f) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô az esedékességtôl számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
ge) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
hf) a Szerzôdô és a Biztosító között érvényben lévô Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltével.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése az alábbiak szerint megváltozik:
3. A csatlakozás Fôbiztosított Biztosított általi visszavonása
a) A Fôbiztosított Biztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkül, azonnali hatállyal visszavonhatja (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított Biztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított Biztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított Biztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Biztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított Biztosított felmondását a Bank kézhez kapta.
b) A Fôbiztosított Biztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxx). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) Biztosított biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Biztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata 24 órakor. A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Contract
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a Biztosító Biz- tosító kockázatviselése automatikusan megszûnik meg- szűnik az alábbi esetekben:
a) a Fôbiztosított Főbiztosított halálával az összes Biztosított Biztosí- tott tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô Szerződőhöz történő bejelentése hónapjának utolsó napján nap- ján 24 órakor;
b) az Egyéb Biztosított halálával az adott Biztosított Bizto- sított tekintetében a haláleset idôpontjábanidőpontjában;
c) a Fôbiztosított Főbiztosított 65. életévének betöltésévelbetöltésé- vel, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetében;
d) a Fôbiztosított Főbiztosított házastársa, bejegyzett élettársaélet- társa, illetve élettársa 65. életévének betöltésévelbetöl- tésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése betölté- se naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával Főbiztosított biztosítotti jogviszonyának felmondásával a IV.3. pontban írt idôpontbanidőpont- ban, valamennyi Biztosított tekintetében;
f) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási biz- tosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos hátra- lékos napot követôen követően írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetéséremegfi- zetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási biz- tosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl esedékességtől számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô szerződő az esedékességtôl esedékességtől számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
g) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
h) a Szerzôdô Szerződő és a Biztosító között érvényben lévô lévő Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelSzerződés Szer- ződő vagy Biztosító általi azonalli hatályú felmondása esetén a felmondás átvételé- nek napján 24 órakor biztosított személyek- re vonatkozóan a felmondás hatálynapját tartalmazó (folyó) biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor;
i) a Szerződő és a Biztosító között érvényben lévő Csoportos Biztosítási Szerződés Biz- tosító általi rendkívüli felmondása esetén a felmondási idő lejáratának napján folya- matban lévő biztosítási időszak utolsó nap- ján 24 órakor. A Szerződő a kockázatviselés megszűnését megelőzően legalább 60 nap- pal írásban tájékoztatja az egyes Biztosítot- takat a rájuk vonatkozó csoportos biztosí- tási szerződés rendkívüli felmondás miatti megszűnéséről.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés koc- kázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése kockázat- viselése az alábbiak szerint megváltozik:
3: 50%-os vagy ezt meghaladó egészség-káro- sodás (rokkantság) miatti rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás megállapítását tartalma- zó szakigazgatási határozat jogerőre emelke- désével az adott Biztosítottra vonatkozóan a fennálló baleseti halál esetére szóló biztosítás kivételével a többi biztosítás automatikusan megszűnik, függetlenül attól, hogy a határo- zat később módosításra, visszavonásra kerül-e vagy sem. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonása
a) A Fôbiztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkül, azonnali hatállyal visszavonhatja (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kapta.
b) A Fôbiztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxx). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.- 4 -
Appears in 1 contract
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak Biztosítottak vonatkozásában a Biztosító Biz- tosító kockázatviselése automatikusan megszûnik meg- szűnik az alábbi esetekben:
a) a Fôbiztosított Főbiztosított halálával az összes Biztosított Biztosí- tott tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô Szerződőhöz történő bejelentése hónapjának utolsó napján nap- ján 24 órakor;
b) az Egyéb Biztosított halálával az adott Biztosított Xxxxx- sított tekintetében a haláleset idôpontjábanidőpontjában;
c) a Fôbiztosított Főbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése a betöltés naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetében;
d) a Fôbiztosított Főbiztosított házastársa, bejegyzett élettársaélet- társa, illetve élettársa 65. életévének betöltésévelbetöl- tésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése betölté- se naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával Főbiztosított biztosítotti jogviszonyának felmondásával a IV.3. pontban írt idôpontbanidőpont- ban, valamennyi Biztosított tekintetében;
f) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási biz- tosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos hátra- lékos napot követôen követően írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetéséremegfi- zetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási biz- tosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl esedékességtől számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô szerződő az esedékességtôl esedékességtől számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
g) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
h) a Szerzôdô Szerződő és a Biztosító között érvényben lévô lévő Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelSzerződés Szer- ződő vagy Biztosító általi azonalli hatályú felmondása esetén a felmondás átvételé- nek napján 24 órakor biztosított személyek- re vonatkozóan a felmondás hatálynapját tartalmazó (folyó) biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor;
i) a Szerződő és a Biztosító között érvényben lévő Csoportos Biztosítási Szerződés Biz- tosító általi rendkívüli felmondása esetén a felmondási idő lejáratának napján folya- matban lévő biztosítási időszak utolsó nap- ján 24 órakor. A Szerződő a kockázatviselés megszűnését megelőzően legalább 60 nap- pal írásban tájékoztatja az egyes Biztosítot- takat a rájuk vonatkozó csoportos biztosí- tási szerződés rendkívüli felmondás miatti megszűnéséről.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés koc- kázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése kockázat- viselése az alábbiak szerint megváltozik:
3: 50%-os vagy ezt meghaladó egészségkáro- sodás (rokkantság) miatti rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás megállapítását tartalma- zó szakigazgatási határozat jogerőre emelke- désével az adott Biztosítottra vonatkozóan a fennálló baleseti halál esetére szóló biztosítás kivételével a többi biztosítás automatikusan megszűnik, függetlenül attól, hogy a határo- zat később módosításra, visszavonásra kerül-e vagy sem. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonása
a) A Fôbiztosított a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkül, azonnali hatállyal visszavonhatja (a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekinteni, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kapta.
b) A Fôbiztosított az a) pont szerinti 30 napos idôszakot követôen biztosítási jogviszonyát a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor visszavonhatja (a továbbiakban Xxxxxx Xxxxxxxxxxx). Rendes Visszavonás esetén a Biztosított(ak) biztosítási jogviszonya és ezzel a Biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban szûnik meg: Amennyiben a Fôbiztosított Xxxxxx Visszavonásról szóló írásbeli nyilatkozata A Biztosítót mindkét esetben kockázatviselésének tényleges megszûnéséig illeti meg a biztosítási díj.- 4 -
Appears in 1 contract
A kockázatviselés megszűnése. 1. Az egyes biztosítottak vonatkozásában a Biztosító kockázatviselése automatikusan megszûnik az alábbi esetekben:Biztosító
a) a Fôbiztosított Főbiztosított halálával az összes Biztosított tekintetében a haláleset Szerzôdôhöz történô Szerződőhöz történő bejelentése hónapjának utolsó napján 24 órakor;
b) az Egyéb Biztosított halálával az adott Biztosított tekintetében a haláleset idôpontjábanidőpontjában;
c) a Fôbiztosított Főbiztosított 65. életévének betöltésével, az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor valamennyi Biztosított tekintetében;
d) a Fôbiztosított Főbiztosított házastársa, bejegyzett élettársa, illetve élettársa 65. életévének betöltésével, illetve mindannyiuk gyermeke(i) 18. életkorának betöltésével az életkor betöltése naptári évének utolsó napján 24 órakor az adott Egyéb Biztosított tekintetében;
e) a Fôbiztosított csatlakozásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásával Főbiztosított biztosítotti jogviszonyának felmondásával a IV.3. pontban írt idôpontbanidőpontban, valamennyi Biztosított tekintetében;
f) ha a Biztosított a Bank által áthárított biztosítási díjat az esedékességkor nem fizeti meg a Banknak, akkor a Bank a 30 hátralékos napot követôen követően írásban felszólítja a Biztosítottat az elmaradt összeg megfizetésére. Ha a Biztosított az áthárított biztosítási díjat a Bank által küldött fizetési felszólítás(ok) ellenére az esedékességtôl esedékességtől számított 60 nap elteltével sem fizette meg a Banknak, úgy a Bank, mint szerzôdô szerződő az esedékességtôl esedékességtől számított 60. nap 24 órai hatállyal törli a Biztosítottat a biztosítottak közül;
g) a közlési kötelezettség megsértése esetén a VII.4. pontban foglaltak szerint;
h) a Szerzôdô Szerződő és a Biztosító között érvényben lévô lévő Csoportos Biztosítási Szerzôdés megszûnését követô 1 év elteltévelSzerződés Szerződő vagy Biztosító általi azonalli hatályú felmondása esetén a felmondás átvételének napján 24 órakor biztosított személyekre vonatkozóan a felmondás hatálynapját tartalmazó (folyó) biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor;
i) a Szerződő és a Biztosító között érvényben lévő Csoportos Biztosítási Szerződés Biztosító általi rendkívüli felmondása esetén a felmondási idő lejáratának napján folyamatban lévő biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor. A Szerződő a kockázatviselés megszűnését megelőzően legalább 60 nappal írásban tájékoztatja az egyes Biztosítottakat a rájuk vonatkozó csoportos biztosítási szerződés rendkívüli felmondás miatti megszűnéséről.
2. Az egyes Biztosítottak vonatkozásában a kockázatviselés tartama alatt a Biztosító kockázatviselése az alábbiak szerint megváltozik:
3. A csatlakozás Fôbiztosított általi visszavonása
a: 50%-os vagy ezt meghaladó egészségkárosodás (rokkantság) A Fôbiztosított miatti rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás megállapítását tartalmazó szakigazgatási határozat jogerőre emelkedésével az adott Biztosítottra vonatkozóan a Csoportos Biztosítási Szerzôdéshez való csatlakozásról fennálló baleseti halál esetére szóló visszaigazolás kézhezvételétôl számított 30 napon belül biztosítás kivételével a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal csatlakozását indoklás és díjfizetési kötelezettség nélkültöbbi biztosítás automatikusan megszűnik, azonnali hatállyal visszavonhatja (függetlenül attól, hogy a továbbiakban Csatlakozást Követô Visszavonás). A Fôbiztosított nem mondhat le az ôt megilletô ezen jogáról. A visszavonás jogát akkor kell határidôben érvényesítettnek tekintenihatározat később módosításra, ha a visszavonást tartalmazó írásbeli nyilatkozatát a Fôbiztosított a 30 napos határidô lejárta elôtt postára adja visszavonásra kerül-e vagy egyéb igazolható módon a Bank által megadott címre elküldi. A határidôn túl elküldött visszavonás Xxxxxx Visszavonásnak minôsül. A Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító a Fôbiztosított által már megfizetett díjat a Biztosított részére a visszavonást tartalmazó nyilatkozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül visszafizeti a Fôbiztosított Fizetô Számlájára. Csatlakozást Követô Visszavonás esetén a Biztosító kockázatviselése azon a napon 24 órakor szûnik meg, amikor a Fôbiztosított felmondását a Bank kézhez kaptasem.