A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. pontban meghatározott vál- lalkozói díjra tarthat igényt. 2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezését. 3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik. 4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni. 5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását: 6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni. 7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 3 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. 1. pontban meghatározott vál- lalkozói vállalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
76. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
7. Vállalkozó kötelessége a II. pontban kifejtett Munka határidőre, I. osztályú minőségben tör- ténő megvalósítása, valamint a munkavégzéshez szükséges mindennemű munkagép, fizikai létszám, irányító személyzet és egyéb eszközök biztosítása.
8. Vállalkozó a munkavégzése, munkagépeinek üzemeltetése és dolgozóinak ellátása során ke- letkező hulladékot köteles a hulladék jellegének megfelelően gyűjteni, engedéllyel rendelke- ző vállalkozásnak dokumentáltan átadni. Ezen hulladékokra vonatkozó valamennyi enge- dély, költség, hatósági nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség Vállalkozót terhelik.
9. Vállalkozó feladata a munkavégzés során az Építési Napló és a Felmérési Napló előírás sze- rinti vezetése. Vállalkozó feladata a munka átadás-átvételéhez szükséges összes dokumen- tum (Építési Napló, Felmérési Napló, mérési jegyzőkönyvek, szükség esetén a lerakóhelyről kapott befogadó nyilatkozat) elkészítése és átadása egy eredeti példányban a Megrendelő ré- szére.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VIIXxxxx elvégzéséért a XII. pontban meghatározott vál- lalkozói vállalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos Xxxxx gazdasá- gos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó Vállalkozó a karbantartási, hibaelhárítási munkák elvégzésének időpontját mindenkor előzetesen egyezteti a Megrendelővel.
6. A Vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz Csoportba tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés keretszerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzésellenőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság el- lenőrzési jogosultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Karbantartási Keretszerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. pontban meghatározott vál- lalkozói vállalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos Xxxxx gazdasá- gos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó Vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:.
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályrólakadályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Amennyi- ben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel teljesí- tésével a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzésellenőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság jogosultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A IIVállalkozó a tevékenységet és a felhasználásra kerülő anyagot bármikor ellenőrizheti és azzal kapcsolatban jogosult kifogást emelni. Az Alvállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Vállalkozó az Alvállalkozó tevékenységét nem vagy nem megfelelően ellenőrizte.
2. pontban kifejtett Alvállalkozó a Vállalkozó utasításai szerint köteles a megrendelt Munkát elvégezni. A munkavégzés helyszínén Vállalkozó képviselője pontos utasításokat adhat Alvállalkozónak a munkavégzés részleteit illetően.
3. Vállalkozó köteles Alvállalkozónak a Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. pontban meghatározott vál- lalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezikalvállalkozói díjat megfizetni.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményrőlmunkavégzés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban köteles az Alvállalkozó rendelkezésére bocsátani, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul illetve idegen terület esetén köteles a Megrendelőt értesíteniezt biztosítani.
5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja MÁV Zrt. területén való munkáltatás esetén a MÁV FKG KftZrt. üzemviteléhez kapcsolódó, a munkagépekre vonatkozó valamennyi MÁV normatív utasítást és előírást a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:munkáltatás során az Alvállalkozó köteles betartani.
6. Amennyiben az Alvállalkozó által használt valamely munkagép vasúti vágányon dolgozik, úgy a vágányzári és feszültségmentesítési, illetve sebességkorlátozási feltételekről, és az ezekkel kapcsolatos engedélyek beszerzéséről Vállalkozó köteles gondoskodni.
7. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályrólakadályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt az Alvállalkozót haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek teljesítésével az Alvállalkozónak igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Alvállalkozási Szerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. 1. pontban meghatározott vál- lalkozói vállalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
76. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
7. A nevezett munkák határidőre, I. osztályú minőségben történő megvalósítása. A munkavégzéshez szükséges mindennemű munkagép, fizikai létszám, irányító személyzet és egyéb eszközök biztosítása.
8. Vállalkozó a munkavégzése, munkagépeinek üzemeltetése és dolgozónak ellátása során keletkező hulladékot köteles a hulladék jellegének megfelelően gyűjteni, engedéllyel rendel- kező vállalkozásnak dokumentáltan átadni. Ezen hulladékokra vonatkozó valamennyi engedély, költség, hatósági nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség Vállalkozót terhelik.
9. Vállalkozó feladata a munkavégzés során az Építési Napló és a Felmérési Napló előírás szerinti vezetése. Vállalkozó feladata a munka átadás-átvételéhez szükséges összes dokumen- tum (Építési Napló, Felmérési Napló, mérési jegyzőkönyvek, szükség esetén a lerakóhelyről kapott befogadó nyilatkozat) elkészítése és átadása egy eredeti példányban a Megrendelő ré- szére.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VIItevékenységet és a felhasználásra kerülő anyagot bármikor ellenőrizheti és azzal kapcsolatban jogosult kifogást emelni. pontban meghatározott vál- lalkozói díjra tarthat igényt.Az Alvállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Vállalkozó az Alvállalkozó tevékenységét nem vagy nem megfelelően ellenőrizte.
2. Alvállalkozó a Vállalkozó utasításai szerint köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa megrendelt Munkát elvégezni. A munkavégzés helyszínén Vállalkozó képviselője pontos utasításokat adhat Alvállalkozónak a Munka gazdaságos és gyors befejezésétmunkavégzés részleteit illetően.
3. Vállalkozó kijelentia munkavégzés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban köteles az Alvállalkozó rendelkezésére bocsátani, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezikilletve idegen terület esetén köteles ezt biztosítani.
4. Vállalkozó A MÁV Zrt. területén való munkáltatás esetén a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményrőlMÁV Zrt. üzemviteléhez kapcsolódó, amely a munkavégzés eredményességét vagy munkagépekre vonatkozó valamennyi MÁV normatív utasítást és előírást a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul munkáltatás során az Alvállalkozó köteles a Megrendelőt értesítenibetartani.
5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja Amennyiben az Alvállalkozó által használt valamely munkagép vasúti vágányon dolgozik, úgy a MÁV FKG Kft. vágányzári és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:feszültségmentesítési, illetve sebességkorlátozási feltételekről, és az ezekkel kapcsolatos engedélyek beszerzéséről Vállalkozó köteles gondoskodni.
6. Vállalkozó a szerződés keretszerződés teljesítése során a szerződés keretszerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályrólakadályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt az Alvállalkozót haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek teljesítésével az Alvállalkozónak igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Alvállalkozási Keretszerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. pontban meghatározott vál- lalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó Vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:.
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. 1. pontban meghatározott vál- lalkozói vállalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
76. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
7. Vállalkozó kötelessége a II. pontban kifejtett Munka határidőre, I. osztályú minőségben történő megvalósítása, valamint a munkavégzéshez szükséges mindennemű munkagép, fizi- kai létszám, irányító személyzet és egyéb eszközök biztosítása.
8. Vállalkozó a munkavégzése, munkagépeinek üzemeltetése és dolgozóinak ellátása során ke- letkező hulladékot köteles a hulladék jellegének megfelelően gyűjteni, engedéllyel rendelke- ző vállalkozásnak dokumentáltan átadni. Ezen hulladékokra vonatkozó valamennyi enge- dély, költség, hatósági nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség Vállalkozót terhelik.
9. Vállalkozó feladata a munkavégzés során az Építési Napló és a Felmérési Napló előírás sze- rinti vezetése. Vállalkozó feladata a munka átadás-átvételéhez szükséges összes dokumen- tum (Építési Napló, Felmérési Napló, mérési jegyzőkönyvek, szükség esetén a lerakóhelyről kapott befogadó nyilatkozat) elkészítése és átadása egy eredeti példányban a Megrendelő ré- szére.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. pontban meghatározott vál- lalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:.
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VIItevékenységet és a felhasználásra kerülő anyagot bármikor ellenőrizheti és azzal kapcsolatban jogosult kifogást emelni. pontban meghatározott vál- lalkozói díjra tarthat igénytAz Alvállalkozó nem mentesül a szerző- dés-szegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Vállalkozó az Alvállalkozó tevékeny- ségét nem vagy nem megfelelően ellenőrizte.
2. Alvállalkozó a Vállalkozó utasításai szerint köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezésétmegrendelt Munkát elvégezni.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy köteles Alvállalkozónak a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezikelvégzéséért a XI. pontban meghatározott vállalkozói díjat megfizetni.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményrőlmunkavégzés helyét munkavégzésre alkalmas állapotban köteles az Alvál- lalkozó rendelkezésére bocsátani, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul illetve idegen terület esetén köteles a Megrendelőt értesíteniezt biztosítani.
5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja Vállalkozó köteles megfelelő időben az Alvállalkozó részére átadni, illetve megadni a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:Munka elvégzéséhez szükséges dokumentációkat, információkat.
6. Amennyiben Alvállalkozó vasúti vágányon dolgozik, úgy a vágányzári feltételekről, és az ezekkel kapcsolatos engedélyek beszerzéséről Vállalkozó köteles gondoskodni. A for- galmi vagy a vágányzári utasítás alapján a biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítése az Alvállalkozó feladata.
7. Amennyiben a munka nem vágányzárban végzendő. A figyelőőr biztosítása Alvállalkozó feladata és költsége. A „Pályán munkások dolgoznak tábla kihelyezése” az Alvállalkozó feladata és költsége. A fejrovatos naplóba történő bejegyzés valamint az igény szerinti lassúmenet kérelmezése Alvállalkozó feladata.
8. Vállalkozó a szerződés keretszerződés teljesítése során a szerződés keretszerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályrólakadályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt az Alvállalkozót haladéktalanul értesíteniértesíte- ni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek kése- delmes teljesítésével az Alvállalkozónak igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtérítenimeg- téríteni.
7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Alvállalkozási Keretszerződés
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VIIXxxxx elvégzéséért a XI. pontban meghatározott vál- lalkozói vállalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos Xxxxx gazdasá- gos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó Vállalkozó a karbantartási, hibaelhárítási munkák elvégzésének időpontját mindenkor előzetesen egyezteti a Megrendelővel.
6. A Vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz Csoportba tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
7. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés keretszerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzésellenőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság el- lenőrzési jogosultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Maintenance Framework Agreement
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei. 1. A II. 2. pontban kifejtett Munka elvégzéséért Vállalkozó a VII. 1. pontban meghatározott vál- lalkozói vállalkozói díjra tarthat igényt.
2. Vállalkozó köteles a munkavégzést úgy megszervezni, hogy biztosítsa a Munka gazdaságos és gyors befejezését.
3. Vállalkozó kijelenti, hogy a Munka elvégzéséhez szükséges szakismerettel, képesítéssel és esetlegesen szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4. Vállalkozó a Xxxxx elvégzésével kapcsolatos minden lényeges körülményről, amely a munkavégzés eredményességét vagy a Munka kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni.
5. A vállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Csoporthoz tartozó társaságok munkavállalóját. A Megrendelő kifejezetten megtiltja a kö- vetkező társaságok foglalkoztatását:
6. Vállalkozó a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges aka- dályról, vagy körülményről köteles a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Megrendelőnek igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
76. A szerződő felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésének ellenőrzésére a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóságának ellenőrzési jogot (irat- és adatszolgáltatás kérés, helyszíni elle- nőrzés, meghallgatás) adnak. A Biztonsági Igazgatóság részére biztosított ellenőrzési jogo- sultság gyakorlásának akadályozása szerződésszegésnek minősül.
7. Vállalkozó kötelességea II. pontban kifejtett Munka határidőre, I. osztályú minőségben tör- ténő megvalósítása. A munkavégzéshez szükséges mindennemű munkagép, fizikai létszám, irányító személyzet és egyéb eszközök biztosítása.