Adatkezelési szabályok mintaszakaszok

Adatkezelési szabályok. A személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályokról az Ügyfél az Adatkezelési Tájékoztató nevű dokumentumban tájékozódhat, ami elérhető a xxx.xxxxxxx.xx weboldalon, melyben tájékoztatást kap arról, hogy a megadott személyes adatokat a Szolgáltató és a további Közös adatkezelők, hogyan, milyen célból, milyen jogalapon, mennyi ideig kezelik, továbbá, hogy milyen jogok illetik meg az Ügyfelet adatainak kezelésével összefüggésben. Az Ügyfél adatszolgáltatása során felelős az adat tartalmának időszerűségéért, hitelességéért, pontosságáért és ellenőrizhetőségéért. A Szolgáltató a szolgáltatás teljesítését nem teszi függővé olyan személyes vagy más adat megadásától, vagy olyan célú adatkezeléshez való hozzájáruló nyilatkozat megtételétől, amely a szolgáltatás Feladó által igényelt tartalmú elvégzéséhez nem szükséges. Szolgáltató a Szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, valamint annak teljesítése során tudomására jutott adatokat kizárólag a szolgáltatási szerződés teljesítése, a teljesítés igazolása, elszámolása és utólagos ellenőrzése céljából továbbíthatja harmadik országban lévő adatkezelő vagy adatfeldolgozó részére az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározottak szerint. A Szolgáltató a Szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos, illetve a Szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat jogszabályban foglaltak figyelembevételével kezelheti, dolgozhatja fel és továbbíthatja. Az adat- és titokvédelmi kötelezettség a Szolgáltató alkalmazottját, tagját, megbízottját és közreműködőjét – a munkaviszony, a tagsági viszony, a megbízási jogviszony, a közreműködői jogviszony megszűnése után is – a Szolgáltatóval azonos módon terheli, azok megszegéséért felelősséggel tartozik A Szolgáltatónak és a közreműködői tevékenységet végző személynek (szervezetnek) megfelelő szervezési és műszaki intézkedésekkel biztosítania kell a Szolgáltató igénybevételével továbbított Küldemények, szöveges közlemények, illetve közlések titkosságát. A Szolgáltató és a közreműködői tevékenységet végző személy (szervezet) – a jogszabályi feltételek fennállása és erre irányuló megkeresés esetén – köteles a Küldeményt, szöveges közleményt, illetve közlést átadni vagy bemutatni az annak megismerésére külön törvényben feljogosított szervezeteknek, továbbá azok megfigyelését, tárolását, illetve a Küldeménybe, szöveges közleménybe más módon történő beavatkozást lehetővé tenni.
Adatkezelési szabályok. 1. A ClubSmart Programmal kapcsolatos adatkezelési szabályokat a Weboldalon található Adatvédelmi Tájékoztató tartalmazza.
Adatkezelési szabályok. Felek rögzítik, hogy a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit mindkét Fél önállóan határozza meg, önálló adatkezelőként járnak el, ugyanakkor a jelen megállapodás alapján egymással személyes adatokat közölnek, melyre tekintettel meghatározzák az adatközlésekkel kapcsolatos eljárásrendet, jogaikat és kötelezettségeiket, felelősségüket. Felek kölcsönösen kijelentik, hogy a jelen megállapodás alapján megvalósuló adatkezelésük során teljesítik az adatkezelésre vonatkozó jogszabályi és jelen megállapodásban előírt, valamint a saját adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzataikban foglalt kötelezettségeiket. Felek kölcsönösen kijelentik, hogy adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzataik, az érintetteknek szóló adatkezelési tájékoztatóik összhangban vannak az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 általános adatvédelmi rendeletével, és gondoskodnak az érintettek előzetes tájékoztatásáról. Az érintettek, akiknek személyes adatait a Felek a megállapodás hatálya alatt egymással közölhetik: a Egyetem Építőmérnöki Kar szakjainak azon hallgatói, akik a Külső Gyakorlóhelynél kívánnak szakmai gyakorlatot folytatni (továbbiakban: Érintett). A megállapodás hatálya alatt a Felek az Érintettek alábbi személyes adatait közölhetik egymással: Felsőoktatási intézmény által közölt adatok: családi és utónév egyén oktatási azonosító kód szak, szakot gondozó kar, specializáció (ha van), specializációt gondozó oktatási szervezeti egység megnevezése, melyen tanulmányait folytatja gyakorlati idő kezdete, vége Külső gyakorlóhely a fentieken túl az alábbi adatot közölheti: szakmai gyakorlat teljesítésére vonatkozó adatok a hallgató elsajátított szakmai tudásának, kompetenciájának írásban történő értékelése Felek a megállapodás hatálya alatt az Érintettek személyes adatait az alábbi célokból közölhetik egymással: az adatok továbbítása az Érintett hallgató kérésére történő lépések megtételéhez, jelentkezése elbírálásához, a szakmai gyakorlat képzés részeként történő megszervezése, a szakmai gyakorlat teljesítésére vonatkozó adatok nyilvántartása az Egyetem Nftv. 15. §, illetve 18. §-án alapuló közfeladata, melynek végrehajtásához a szakmai gyakorlatot teljesítő hallgatók adatainak megállapodásban meghatározott körben történő közlése szükséges. Mindkét Fél garantálja, hogy az általa a másik Féllel közölt személyes adatok pontosak. Felek vállalják, hogy haladéktalanul értesítik egymást, amennyiben a másik Féllel közölt személyes adatok pontatlanságáról szereznek tudomást. Felek ...
Adatkezelési szabályok. 2.1. Adós a Kölcsönszerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a Hitelező adatfeldolgozásának keretében az adatai tárolásra és - a finanszírozások megszerzésével, valamint a pénzforgalom lebonyolításával kapcsolatos törvényes kötelezettségek keretében - továbbadásra kerüljenek. A Hitelező a banki és üzleti titokként kezelendő adatokba csak jogszabályban meghatározott esetekben és az Adós meghatalmazása alapján enged betekintést. Az Adós felhatalmazza a Hitelezőt, hogy a jelen pontban meghatározott adatait hitel- és ügyfél minősítési, valamint ellenőrzési célokra a Központi Hitelinformációs Rendszer (a továbbiakban: KHR) részére átadja. A nyilvántartott kifogást emelhet Hitelezőnél vagy a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnál referenciaadatainak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére történt átadása, azoknak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő kezelése ellen és kérheti a referenciaadat helyesbítését, illetve törlését. A kifogás annak kézhezvételét követő öt munkanapon belül kivizsgálásra kerül és ennek eredményéről a Hitelező a nyilvántartottat írásban kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb a vizsgálat lezárását követő két munkanapon belül tájékoztatja. Ha a Hitelező a kifogásnak helyt ad, köteles a helyesbített, vagy törlendő adatot - a nyilvántartott egyidejű értesítése mellett - a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére legkésőbb öt munkanapon belül átadni, amely a változtatást legkésőbb két munkanapon belül köteles átvezetni. A nyilvántartott a kifogása tárgyában kapott tájékoztató kézhezvételét követő 30 (harminc) napon belül, vagy, ha a Hitelező, illetőleg a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a tájékoztatási kötelezettségének a megállapított határidőn belül nem tesz eleget, akkor a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltét követő 30 (harminc) napon belül keresetet indíthat a nyilvántartott lakóhelye szerinti illetékes helyi bíróságnál a Hitelező és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás ellen a nyilvántartott referenciaadatainak átadása és kezelése miatt, illetőleg azok helyesbítése vagy törlése céljából, avagy a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a per megindítását az eljárás jogerős befejezéséig a vitatott referenciaadattal együtt köteles nyilvántartani. a/ A Hitelező az Adós alábbi adatait a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: KHR törvény) rendelkezéseinek megfelelően a kö...
Adatkezelési szabályok. Ezen utasítás hatálya alá tartozó engedélyek, igazolványok kiállításának feltétele az Adatkezelési tájékoztató megismerése és tudomásul vétele. Az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket a „B” Függelék tartalmazza.
Adatkezelési szabályok. 1. A ClubSmart Programmal kapcsolatos adatkezelési szabályokat a jelen Működési Szabályzat 3. számú mellékletében található ClubSmart Program Adatvédelmi Szabályzat tartalmazza.
Adatkezelési szabályok. 11.1. A Szolgáltató a Szolgáltatás keretében a Szolgáltatási Szerződésben, az ahhoz kapcsolódó dokumentációban, valamint a Szolgáltató által az ügyfélnek kiadott authentikációs tanúsítványban rögzített, az Előfizetőre, illetve az Aláírókra, az Előfizető érintett munkavállalóira, képviselőire és kapcsolattartóira vonatkozó személyes adatokat kezeli, adatkezelőként. 11.2. A személyes adatok kezelésének céljáról és egyéb feltételeiről az Előfizető részletesen tájékozódhat és köteles is tájékozódni a „Tájékoztató a Magyar Telekom Minősített Időbélyegzés szolgáltatással összefüggő adatkezelésről” szóló dokumentum (a továbbiakban: Tájékoztató) elolvasásával. Az Előfizető a Szolgáltatási Szerződésaláírásával elismeri és megerősíti, hogy a Tájékoztatót megismerte, illetve az abban foglaltakról a személyes adatok érintettjeit – így pl. az Aláírókat, képviselőit, munkavállalóit, kapcsolattartóit is megfelelően tájékoztatta.
Adatkezelési szabályok. 2.1. A Lízingbe Vevő személyes adatai, illetve az őt érintő, bank-, értékpapír-, biztosítási-, pénztár-, és üzleti titoknak minősülő adatok, információk nyilvántartására, kezelésére és továbbítására a Lízingbe vevő által a lízingbefogadási dokumentáció részeként aláírt „Adatkezelési Nyilatkozat”-ban (illetve ennek megfelelő esetleges más nyilatkozatban) foglaltak az irányadók. Lízingbe vevő hozzájárul, hogy az Adatkezelési Nyilatkozatban meghatározott körben és feltételekkel, illetve az lízingügylet (különösen követeléskezelési szempontú) kezelésével összefüggő célra a követelések érvényesítésével megbízott személyek és cégek részére is átadja a Lízingbe adó a fenti adatokat.
Adatkezelési szabályok. Utalni kell az adatvédelmi tájékoztató elérhetőségére, fel kell tüntetni az adatvédelmi nyilvántartási számot.
Adatkezelési szabályok. Az adatvédelmi tájékoztatónk elérhető és letölthető weboldalainkon, a xxx.xxxxxxx.xxx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxx_xxxxxxxxxxx_xxxxxxx.xxx címen.