az igénybejelentés helye, időpontja mintaszakaszok

az igénybejelentés helye, időpontja. A 2015. 2/2015 NMHH elnöki rendelet 5. § (1) bekezdése szerinti elemek: Az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentést követően – amennyiben szükséges és az előfizetői szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor – a szolgáltató haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetőségével kapcsolatos vizsgálatait, és e határidőn belül igazolható módon nyilatkozik és értesíti a felhasználót arról, hogy
az igénybejelentés helye, időpontja. Az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentést követően – ha az előfizetői szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor – a szolgáltató haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül értesíti a felhasználót arról, hogy
az igénybejelentés helye, időpontja. A 2011. 6/2001 NMHH elnöki rendelet 5. § (1) bekezdése szerinti elemek: A szolgáltató az előfizetői szolgáltatás igénybevételére vonatkozó, a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározottak szerinti előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat, igény (a továbbiakban: ajánlat) szolgáltatóhoz való beérkezését, illetve jelenlévők között az igénylő erre irányuló ajánlatáról való tudomásszerzést követően – amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor – haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az ajánlat teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül a szerződéses ajánlat beérkezésének megfelelő módon nyilatkozik és értesíti az ajánlattevőt arról, hogy
az igénybejelentés helye, időpontja. A 2011. 6/2001 NMHH elnöki rendelet 5. § (1) bekezdése szerinti elemek: A szolgáltató az előfizetői szolgáltatás igénybevételére vonatkozó, a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározottak szerinti előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat, igény (a továbbiakban: ajánlat) szolgáltatóhoz való beérkezését, illetve jelenlévők között az igénylő erre irányuló ajánlatáról való tudomásszerzést követően – amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor – haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az ajánlat beérkezésének megfelelő módon nyilatkozik és értesíti az ajánlattevőt arról, hogy az ajánlatot elfogadja, és az ajánlat elfogadásával egyidejűleg az általa aláírt egyedi előfizetői szerződést átadja, megküldi, vagy távollévők között szóban kötött szerződés esetén az általa írásba foglalt szerződést a (4) bekezdés értelemszerű alkalmazásával hozzáférhetővé teszi, a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában az (5) bekezdésben foglalt időpontig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot elfogadja, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az ajánlat beérkezésétől számított 3 hónapot vagy az ajánlatot elutasítja. A szolgáltatás a Szolgáltató szolgáltatási területén, a szolgáltató által kiépített szolgáltatás- hozzáférési pontra csatlakoztatott végberendezéssel vehető igénybe. A szolgáltatás nyújtása egyéni formában az előzetesen megkötött előfizetői szerződés szerinti időponttól a csatlakozási díj befizetése után történik. A szolgáltatás igénybevételének folyamata: 0.Xx igényelhető szolgáltatás ismertetése. 0.Xx Egyedi Előfizetői Szerződés megkötése a szolgáltatásnyújtás feltételeinek rögzítése után.
az igénybejelentés helye, időpontja. Az igénylő a szolgáltatás hozzáférési pont létesítését olyan, a Szolgáltatás földrajzi területén lévő ingatlanba kérheti, melyet jogszerűen használ, és ahol a szerződésből fakadó kötelezettségeinek – ellenőrzés, hibaelhárítás biztosítása – eleget tud tenni. Amennyiben az igénybejelentés a szerződéskötéshez szükséges adatokat nem tartalmazza, a szolgáltató az igénybejelentés megérkezését követő 15 napon belül írásban, hírközlési úton vagy szóban felhívja az igénylőt az igénybejelentés kiegészítésére. Ebben az esetben az igénybejelentés időpontja a hiánytalan igénybejelentés szolgáltatóhoz való megérkezése. Ha a szolgáltató a szolgáltatás-hozzáférési pont létesítésére képes, köteles a hiánytalan igénybejelentés alapján szerződéskötési ajánlatát 15 napon belül írásban, szóban vagy ráutaló magatartással megtenni. Ha az igénylő az ajánlatot 15 napon belül nem fogadja el, vagy arra nem nyilatkozik, igénybejelentése a nyilvántartásból törölhető. Amennyiben a szolgáltató a hozzáférési pont létesítését nem vállalja, vagy arra nem képes, abban az esetben erről a tényről az előfizetőt abban az esetben erről a tényről az előfizetőt 30 napon belül értesíti. Az értesítést követően az előfizető igénybejelentése a nyilvántartásból törölhető.

Related to az igénybejelentés helye, időpontja

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • Az alábbiakban megadott szempontok x Minőségi kritérium – 1 Moduláris kártya felépítésű termékek száma (min. 0- max. 3) 10 Költség kritérium – x Ár – Súlyszám: 90 Az ár nem az egyetlen odaítélési kritérium, az összes kritérium kizárólag a közbeszerzési dokumentációban került meghatározásra

  • Hibabejelentő szolgálat Hibabejelentő telefonszám: +00 00 0000 000 E-mailcíme: xxxxxxxxxxxx@x-xxx.xx Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000. E-mail: xxxx@xxxx.xx Postacím:1376 Budapest, Pf. 997. Fax: (+00 0) 000 0000 További ügyfélkapcsolati pontok: Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. Telefon: (+36 52) 522 122 Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) 555 500 Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53. Telefon: (+36 72) 508 800 Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (+36 99) 518 500 Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (+36 62) 568 300 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Média- és Hírközlési Biztos Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198. Telefon: (+00 0) 000 0000 Fax: (+00 0) 000 0000 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (0)000-00-00, fax: 1/000-00-00 Zala Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Telefon: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Gazdasági Versenyhivatal 0000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 5. (levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.) Tel: (0) 000-0000 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Keszthelyi Járási Bíróság Cím: 8360 Keszthely, Georgikon u. 16. Központi telefonszám: +36-83/515-400 Telefax: +36-83/515-429 E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xxxxxxx.xx 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1959. évi IV. törvény, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Zala Megyei Békéltető Testület 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00. (92) 550-514 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti,

  • Az alábbi értékelési szempontok x Minőségi szempont – 1 2. Az M.1.a) pontban előírt alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakember (személyi állomány) alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata [hónap, legkedvezőbb 36 hónap, legkedvezőtlenebb 0 hónap] 10

  • Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 20 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján, valamint internetes honlapján.

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában