AZ ÚJ SZOLGÁLTATÁSI STRUKTÚRA BEMUTATÁSA mintaszakaszok

AZ ÚJ SZOLGÁLTATÁSI STRUKTÚRA BEMUTATÁSA. 2016. november 1-jén integrációval új intézmények jöttek létre. A szervezeti integrációt követően Zala megyében 4 intézmény biztosítja a szakosított ellátásokat, melyek közül 3 szociális és 1 gyermekvédelmi. A létrejövő intézmények többsége nagy ellátotti létszámú ellátást biztosító intézmények. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság ellátási területén működő Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény a Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona Búcsúszentlászló és a Zala Megyei Szocioterápiás Intézmény összevonásával jött létre. Az intézmény 3 telephellyel és 1 székhely intézménnyel rendelkezik, melyből Búcsúszentlászlón található a székhely intézmény. A Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény összesen 326 fő ellátott számára nyújt megfelelő ellátást. A telephelyek a következők:
AZ ÚJ SZOLGÁLTATÁSI STRUKTÚRA BEMUTATÁSA. Az Alpokalja Szociális Központ Zsira és Peresznye Telephelyeinek jelenlegi Szolgáltatásai Egyéb vendéglátás
AZ ÚJ SZOLGÁLTATÁSI STRUKTÚRA BEMUTATÁSA. Az intézményi férőhely-kiváltás során létrejövő új támogatott lakhatásnak meg kell felelnie az Szt. és az SzCsM. rendeletben foglalt támogatott lakhatás szakmai, személyi és tárgyi feltételeknek, továbbá összhangban kell lennie a Stratégiában foglaltakkal, különös tekintettel: • a fogyatékossággal élő személyek és pszichiátriai beteg személyek új otthonai a településbe integráltan, belterületen kerülnek kialakításra • a lakhatási szolgáltatás tervezett férőhelyszáma az érintett település lakosságszámának maximum 5%-a lehet o amennyiben az intézmény településén történik az intézményi-férőhely kiváltás, a lakhatási szolgáltatás maximális férőhelyszámát, a település lakosságszámának az intézményi- férőhely kiváltásban érintett intézmény férőhelyszámával csökkentett lakosságszám százalékában kell meghatározni • a támogatott lakhatási szolgáltatásokat minél szélesebb földrajzi területen kell létrehozni. Elengedhetetlen, hogy a fejlesztés eredményeként a lakhatási szolgáltatások létrehozása mellett, a szükséges szociális alapszolgáltatások, valamint foglalkoztatási lehetőségek megfelelő mértékben, elegendő kapacitással rendelkezésre álljanak. - A támogatott lakhatás létrehozásával a szolgáltatást igénybevevők életminőségének javítása, jogainak érvényesítés, önálló életvitelük támogatása. - A meglévő szolgáltatási rendszer minőségi, közösségi alapú fejlesztése. - A szolgáltatási gyűrű létrehozásával ezen belül az alapszolgáltatások fejlesztésével az általános hozzáférhetőség javítása, - Foglalkoztatás lehetőségeinek kialakítása, - Az ellátottak felkészítése az új szolgáltatás létrehozásában és működtetésében történő megfelelő bevonással. - Személyközpontú, egyénre szabott szolgáltatás
AZ ÚJ SZOLGÁLTATÁSI STRUKTÚRA BEMUTATÁSA. Szervezeti felépítés (organogram és annak rövid szöveges bemutatása)

Related to AZ ÚJ SZOLGÁLTATÁSI STRUKTÚRA BEMUTATÁSA

  • A szolgáltatás minőségi mutatói Az előfizetői szolgáltatások vállalt minőségi célértékei Egyedi szolgáltatásminőségi mutató megnevezése ÁSZF hivatkozás Célérték

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Egyéb szolgáltatások 1 A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Haláleseti szolgáltatás A balesetbiztosítás alapján a biztosító, az egyéb biztosítási szolgáltatásoktól függetlenül, a szerződésben megjelölt haláleseti biztosítási összeget fizeti ki minden meghalt biztosított személy örökösének.

  • A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása A Szolgáltató által nyújtott különböző szolgáltatások tartalmát jelen ÁSZF A. Melléklete határozza meg részletesen.

  • Biztosítási szolgáltatások sürgôsségi orvosi vizsgálat, • sürgôsségi orvosi gyógykezelés, • sürgôsségi kórházi gyógykezelés maximum 30 napig (a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a külföldi kórházi kezelési költségeket addig az idôpontig vállalja, amíg a kezelôorvossal történt egyeztetés után a beteg állapota lehetôvé teszi Magyarországra történô szállítását további gyógykezelés céljából), • halaszthatatlan mûtét, intenzív ellátás, • sürgôsségi szülészeti ellátás a terhesség betöltött 28. hete elôtt, • orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszer költségeinek eredeti számlával igazolt utólagos megtérítése, • mûvégtagok, mankók, rokkant-kocsik és egyéb orvosi felszerelések, készülékek, eszközök orvosi rendelvényre történô kölcsönzése, • szemüveg orvos által rendelt pótlása, személyi sérülést is okozó, dokumentáltan orvosi ellátást igénylô baleset miatt 100,- EUR összeghatárig, • kizárólag sürgôsségi fogászati ellátás, közvetlen fájdalomcsökkentô kezelés, legfeljebb két fogra, foganként max. 120,- EUR összeghatárig, indokolt és szokásos orvosválasztás nélküli általános ellátás költségeire a szolgáltatás igénybevételének helyén érvényes átlagos orvosi díjszabások figyelembevételével. A biztosítási eseménnyel kapcsolatban a Biztosított a Biztosítóval, a Biztosító szolgáltató partnerével vagy ezek megbízottjával szemben felmenti a vizsgálatot vagy kezelést végzô orvost az orvosi titoktartás alól.

  • Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak.

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.