Baleset mintaszakaszok

Baleset. Az emberi szervezetet ért, a Biztosított akaratától függetlenül, egyszeri, és hirtelen bekövetkezô külsô behatás (mechanikai, elektromos, vagy vegyi), amely sérülést, vagy mérgezést, vagy más testi károsodást eredményez, amely azonnali klinikai, anatómiai és funkcionális károsodás jeleit mutatja, valamint akut (3 napon belüli) szakorvosi ellátást tesz szükségessé. A kialakult sérülés (károsodás) a balesettel közvetlen oksági összefüggésben van bizonyíthatóan, és egy éven belül halált, átmeneti, vagy állandósult testi egészségkárosodást hoz létre.
Baleset. A biztosítás időbeni hatálya alatt és területi hatályán belül közúton bekövetkező, bármilyen, előre nem látható, a Biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő, kívülről ható mechanikus behatás, amely a Biztosított jármûvet érte, és amelynek következtében a Biztosított jármû károsodott és mozgásképtelenné vált.
Baleset. Baleset a biztosítási szerzôdés tartama alatt a biztosított akaratától független, hirtelen fellépô olyan külsô hatás, amelynek következtében a biztosított a balesettôl számított 2 éven belül, de még a szerzôdés tartama alatt múlékony vagy maradandó egészségkárosodást szenved, vagy a balesettôl számított 1 éven belül, de még a szerzôdés tartama alatt meghal. Nem minôsülnek balesetnek a 26.5. pontban felsorolt esetek.
Baleset. Jelen biztosítási feltételek alkalmazása szempontjából balesetbiztosítási esemény a Biztosított akaratától független, a szerzôdés tartama alatt hirtelen fellépô olyan külsô behatás, amelynek következtében a Biztosított a baleset megtörténtétôl számított 1 éven belül –de még a szerzôdés tartama alatt- meghal.
Baleset. Balesetnek az emberi szervezetet ért olyan egyszeri külső hatás minősül, amely a sérült akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be, és amely sérülést, vagy más testi egészségkárosodást, illetőleg halált okoz. Nem minősül balesetnek a megemelés, rándulás, fagyás, napszúrás és a hőguta. Nem tekinthető balesetnek az öngyilkosság, az öncsonkítás vagy ezek kísérlete még akkor sem, ha azt a biztosított tudatzavarban követte el.
Baleset. A biztosítás szempontjából balesetnek minôsül minden olyan hirtelen fellépô, közvetlenül, kívülrôl ható, elôre nem látható esemény (kívülrôl ható mechanikai erô és áramütés), amely a biztosított kisállat állatorvosi (állatkórházi, klinikai) kezelését teszi szükségessé.
Baleset. Az emberi szervezetet ért olyan egyszeri külső hatás, amely a sérült akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be és sérülést, mérgezést vagy más (testi, lelki) egészségkárosodást, illetőleg halált okoz
Baleset. A biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő külső behatás, amelyből eredően a biztosított a bekövetkezésétől számított egy éven belül meg- hal, vagy 2 éven belül végleges munkaképtelenséget, maradandó egészségkárosodást (rokkantságot) és/vagy azonnali múlékony sérülést szenved. Jelen kiegészítő feltételekben balesetnek minősülnek az aláb- bi események is, amennyiben ezek a biztosított akaratán kívül, hirtelen következnek be: – vízbefúlás; – égési sérülések, leforrázás, villámcsapás, elektromos áram hatásai; – károsító gázok, gőzök belélegzése, mérgező vagy maró anyagok szervezetbe való kerülése. A betegségek bekövetkezte nem minősül balesetnek, a fertőző betegségek bekövetkezte nem tekinthető baleseti következ- ménynek. Az öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet, öncsonkítás és öncsonkítási kísérlet nem baleset.
Baleset. Az olyan előre nem látható véletlenül bekövetkező esemény, ami a biz- tosított kutya, macska sérülését, betegségét, illetve elhullását okozza. Balesetnek minősül a mérgezés, a különféle tárgyak – idegentest – le- nyelése is.
Baleset. Balesetnek a Biztosított akaratán kívül hirtelen fellépô olyan külsô behatás minôsül, amelynek következtében egy éven belül bekövetkezik a biztosítási esemény. Nem minôsül balesetnek a megemelés, rándulás, a habituális ficam, a patológiás törés, a fogtörés, a fagyás, napszúrás és a hôguta. Nem tekinthetô balesetnek az öngyilkosság, az öncsonkítás vagy ezek kísérlete még akkor sem, ha azt a Biztosított tudatzavarában követte el.