Baleseti halál Biztosítási esemény az a biztosítás tartama alatt bekövetkezett baleset, melynek következtében a biztosított a balesetet követő egy éven belül meghal. A biztosítási esemény időpontja a baleset időpontja.
Baleset Az emberi szervezetet ért, a Biztosított akaratától függetlenül, egyszeri, és hirtelen bekövetkezô külsô behatás (mechanikai, elektromos, vagy vegyi), amely sérülést, vagy mérgezést, vagy más testi károsodást eredményez, amely azonnali klinikai, anatómiai és funkcionális károsodás jeleit mutatja, valamint akut (3 napon belüli) szakorvosi ellátást tesz szükségessé. A kialakult sérülés (károsodás) a balesettel közvetlen oksági összefüggésben van bizonyíthatóan, és egy éven belül halált, átmeneti, vagy állandósult testi egészségkárosodást hoz létre.
A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pontját, azaz a szolgáltatás Előfizetőnek való átadásának helyét, minden esetben jelen ÁSZF Mellékletei határozzák meg az egyes szolgáltatások kapcsán.
Baleset fogalma a biztosítottat ért, a biztosított akaratán kívül fellépő, egyszeri, hirtelen külső behatás.
A baleset fogalma Jelen feltételek alkalmazása szempontjából baleset a biztosított akaratán kívüli olyan hirtelen külső behatás, amely következtében a biztosított a baleseti esemény bekövetkeztekor múlékony sérülést, illetve az ettől számított 2 éven belül maradandó egészségkároso- dást szenved, vagy egy éven belül meghal.
Balesetbiztosítási feltételek Függelék
A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
Szolgáltatói felmondás az Előfizető díjtartozása esetén (1) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. (2) Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. (3) Nem jogosult a Szolgáltató díjtartozás miatt felmondani a szerződést, ha a.) bruttó 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve
Biztosítással nem fedezett biztosítási események, költségek Az Általános biztosítási feltételekben és a Vagyonbiztosítási különös feltételek- ben felsorolt kizárások az alábbiakkal egészülnek ki: 3.1. A biztosítás nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek hatósági engedély nélkül átalakított ingatlan esetében ezen átalakítással összefüg- gésben keletkeznek. 3.2. Nem terjed ki a biztosítás továbbá • a vészhelyzet elhárítását követően esetlegesen felmerülő helyreállítási költségekre; • a biztosított ingatlanban tartott ingó- ságokban bekövetkező károkra; • arra a veszélyhelyzetre, melynek elhárítását a biztosított a jelen biz- tosítás kockázatviselési kezdetét megelőzően kötött más biztosítási szerződés alapján igényelheti.
A biztosítással nem fedezett káresemények Nem téríti meg a Biztosító az ékszerekben, nemesfémekben, drágakövekben, takarékbetétben, értékpapírokban, okmányokban, valamint a készpénzben és pénzt helyettesítô eszközökben keletkezett kárt, továbbá a Biztosított/Szerzôdô szellemi tevékenységével összefüggô alkotásokban, valamint ipari, mezôgazdasági, kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó anyagokban, termékekben, szállított munkaeszközökben keletkezett kárt.