Common use of Bevezető Clause in Contracts

Bevezető. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételek, vagy ÁSZF) a Fővárosi Vízművek Zrt., Cg. 00-00-000000; székhely: 1138 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000.; mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett vízszerelő szolgáltatásnak (a továbbiakban: Szervizszolgáltatás vagy Szolgáltatás) és a Szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél vagy Érintett) általi használatának feltételeit tartalmazza. Jelen ÁSZF tartalmazza a Szolgáltatás nyújtásával és annak igénybevételével kapcsolatos általános feltételeket, így Szolgáltató és Ügyfél jogait, kötelezettségeit, valamint egyéb, a Szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket. Az érvényben lévő ÁSZF elérhető interneten keresztül a Szolgáltató honlapjáról (xxx.xxxxxxxx.xx). A Szolgáltató a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagja, magára nézve kötelezőnek ismeri el a Magyar kereskedelmi és Iparkamara Etikai Kódexében megfogalmazott magatartási szabályokat. A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán rögzített telefonbeszélgetés vagy a Szolgáltató honlapján keresztül leadott megrendelés során az Ügyfél által a Szolgáltatás igénybevételére tett kifejezett nyilatkozattal, továbbá a Szolgáltatás használatával Ügyfél és a Szolgáltató között szerződés jön létre a 2013. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv) XXXVII. Fejezet vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseinek, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően (a továbbiakban: szervizszolgáltatási szerződés). A szervizszolgáltatási szerződést jelen ÁSZF 4. sz. melléklete tartalmazza. A szervizszolgáltatási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi jelen ÁSZF. Jelen ÁSZF- ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, illetve a hatályos Polgári Törvénykönyvbe foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak. Jelen ÁSZF területi hatálya kiterjed a Fővárosi Vízművek Zrt. vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott működési területére, valamint mindazon települések azon területére, ahol a víziközművek a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetésében működnek. Az ÁSZF visszavonásig érvényes. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a vízszerelő szolgáltatás megrendelő elválaszthatatlan mellékletét képezik a Szolgáltató Általános szerződési feltételei. A szervizszolgáltatás megrendelésével Ügyfél hozzájárulását adja ahhoz, hogy Szolgáltató az Általános szerződési feltételeket a Polgári Törvénykönyvben foglaltak figyelembe vételével indokolt esetben, különösen jogszabályváltozás, vagy hatósági kötelezés, vagy a szolgáltató működésének – jogszabályban foglaltaknak megfelelő – racionalizálása következtében egyoldalúan módosítsa. Az Általános szerződési feltételek bármely okból történő módosítása esetén a Szolgáltató köteles a felhasználót a módosítás tényéről és tartalmáról a módosítások hatályba lépését követő 15 naptári napon belül a xxx.xxxxxxxx.xx internetes oldalon értesíteni. Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet a szolgáltató részéről egyoldalúan módosított Általános szerződési feltételekkel, a közzétételtől számított 30 napon belül jogosult a szerződést a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával felmondani. Ügyfél a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletben meghatározott kedvezményével a Szervizszolgáltatás igénybevétele során is élhet. Ügyfél tudomásul veszi, hogy ha Ügyfél, vagy Ügyfél közeli hozzátartozója vagy élettársa a Szolgáltató tagja, munkavállalója vagy vezető tisztségviselője, úgy a Magyar Államkincstár a Szervizszolgáltatás keretében a Szolgáltató részéről elszámolt anyag- és/vagy munkadíjat részleteiben sem téríti vissza.

Appears in 2 contracts

Samples: www.vizmuvek.hu, www.vizmuvek.hu

Bevezető. A jelen Általános Szerződési Feltételek személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 19. §-ában foglaltak alapján a közforgalmú személyszállítási szolgáltatást végző közlekedési szolgáltató a közforgalmú személyszállítási szolgáltatására vonatkozó általános szerződési feltételeket tartalmazó személyszállítási üzletszabályzatot készít. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a helyi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás ellátásáért felelős önkormányzat, a Pécs Város közlekedésszervezési feladatainak ellátásáról, közlekedésszervező kijelöléséről szóló 5/2015. (III.16.) önkormányzati rendeletében (a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételek, vagy ÁSZFKijelölő rendelet) a Fővárosi Vízművek közlekedésszervezői feladatok ellátására a BIOKOM Nonprofit Kft-t (7632 Pécs, Xxxxxxx xx 00.) jelölte ki. Jelen Üzletszabályzat egységes szerkezetbe foglalja azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek egyrészt a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságra (a továbbiakban: Közlekedésszervező), másrészt pedig a Közlekedésszervező által szervezett személyszállítási közszolgáltatási hálózatot igénybe vevőkre vonatkoznak. Az Üzletszabályzatban feltüntetésre kerülnek azon jogok és kötelezettségek is, amik a Közlekedésszervezővel közszolgáltatási szerződést kötött közlekedési szolgáltató, a Tüke Busz Zrt., Cg. 00-00-000000; székhely: 1138 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000.; mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett vízszerelő szolgáltatásnak (a továbbiakban: Szervizszolgáltatás vagy Szolgáltatás) és a Szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél vagy Érintett) általi használatának feltételeit tartalmazza. Jelen ÁSZF tartalmazza a Szolgáltatás nyújtásával és annak igénybevételével kapcsolatos általános feltételeket, így Szolgáltató és Ügyfél jogait, kötelezettségeit, valamint egyébaz utasok között létrejövő személyszállítási közszolgáltatási jogviszonyban, a Szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket. Az érvényben lévő ÁSZF elérhető interneten keresztül a Szolgáltató honlapjáról (xxx.xxxxxxxx.xx)személyszállítási szerződésben érvényesülnek. A Szolgáltató a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagja, magára nézve kötelezőnek ismeri el a Magyar kereskedelmi és Iparkamara Etikai Kódexében megfogalmazott magatartási szabályokat. A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán rögzített telefonbeszélgetés vagy a Szolgáltató honlapján keresztül leadott megrendelés során az Ügyfél által a Szolgáltatás igénybevételére tett kifejezett nyilatkozattal, továbbá a Szolgáltatás használatával Ügyfél Közlekedésszervező és a Szolgáltató között határozott időtartamra közszolgáltatási szerződés jön létre a 2013jött létre, amely 2025. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv) XXXVIIjúnius 30. Fejezet vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseineknapján szűnik meg. Székhely: 0000 Xxxx, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014Xxxxxxx xxxxx xx 0. (II. 26Postai cím: 7602 Pf.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően (a továbbiakban: szervizszolgáltatási szerződés). A szervizszolgáltatási szerződést jelen ÁSZF 4. sz. melléklete tartalmazza. A szervizszolgáltatási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi jelen ÁSZF. Jelen ÁSZF- ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, illetve a hatályos Polgári Törvénykönyvbe foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak. Jelen ÁSZF területi hatálya kiterjed a Fővárosi Vízművek Zrt. vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott működési területére, valamint mindazon települések azon területére, ahol a víziközművek a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetésében működnek. Az ÁSZF visszavonásig érvényes. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a vízszerelő szolgáltatás megrendelő elválaszthatatlan mellékletét képezik a Szolgáltató Általános szerződési feltételei. A szervizszolgáltatás megrendelésével Ügyfél hozzájárulását adja ahhoz, hogy Szolgáltató az Általános szerződési feltételeket a Polgári Törvénykönyvben foglaltak figyelembe vételével indokolt esetben, különösen jogszabályváltozás, vagy hatósági kötelezés, vagy a szolgáltató működésének – jogszabályban foglaltaknak megfelelő – racionalizálása következtében egyoldalúan módosítsa. Az Általános szerződési feltételek bármely okból történő módosítása esetén a Szolgáltató köteles a felhasználót a módosítás tényéről és tartalmáról a módosítások hatályba lépését követő 15 naptári napon belül a 121 Telefonszám: 06-72/512-034 Fax szám: 06-72/512-037 E-mail: xxxx@xxxxxxxx.xx Honlap: xxx.xxxxxxxx.xx internetes oldalon értesíteni. Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet a szolgáltató részéről egyoldalúan módosított Általános szerződési feltételekkel, a közzétételtől számított 30 napon belül jogosult a szerződést a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával felmondani. Ügyfél a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletben meghatározott kedvezményével a Szervizszolgáltatás igénybevétele során is élhet. Ügyfél tudomásul veszi, hogy ha Ügyfél, vagy Ügyfél közeli hozzátartozója vagy élettársa a Szolgáltató tagja, munkavállalója vagy vezető tisztségviselője, úgy a Magyar Államkincstár a Szervizszolgáltatás keretében a Szolgáltató részéről elszámolt anyag- és/vagy munkadíjat részleteiben sem téríti vissza.Alapító: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Cégjegyzékszám: 00-00-000000

Appears in 1 contract

Samples: www.tukebusz.hu

Bevezető. Magyarország Alaptörvényének a XI. Cikk (1)-(2) pontja kimondja, hogy: Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. Magyarország ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével biztosítja. „A jelen Általános Szerződési Feltételek (közművelődést a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételekmagyar kulturális kormányzat olyan személyiség-, vagy ÁSZF) közösség- és társadalomfejlesztő programnak tekinti, amely a Fővárosi Vízművek Zrt., Cg. 00-00-000000; székhely: 1138 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000.; mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett vízszerelő szolgáltatásnak (a továbbiakban: Szervizszolgáltatás vagy Szolgáltatás) és a Szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél vagy Érintett) általi használatának feltételeit tartalmazza. Jelen ÁSZF tartalmazza a Szolgáltatás nyújtásával és annak igénybevételével kapcsolatos általános feltételeket, így Szolgáltató és Ügyfél jogait, kötelezettségeit, valamint egyéb, a Szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket. Az érvényben lévő ÁSZF elérhető interneten keresztül a Szolgáltató honlapjáról (xxx.xxxxxxxx.xx)polgárok aktív közösségi művelődésén alapul. A Szolgáltató magyar közművelődés legnagyobb közhasznú feladatot végző országos intézményhálózatát a Magyar Kereskedelmi művelődési házak és Iparkamara tagja, magára nézve kötelezőnek ismeri el a Magyar kereskedelmi és Iparkamara Etikai Kódexében megfogalmazott magatartási szabályokathasonló intézmények alkotják. A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán polgári kormány az Alaptörvényben rögzített telefonbeszélgetés vagy művelődéshez való jog érvényesítése érdekében kulturális programjában elkötelezte magát ezeknek az intézményeknek a Szolgáltató honlapján keresztül leadott megrendelés során az Ügyfél által védelme, egy sokszínű, strukturált közművelődési intézményrendszer fenntartása, állami támogatásuk garantálása mellett.” A fenti célkitűzések megvalósulása érdekében a Szolgáltatás igénybevételére tett kifejezett nyilatkozattal, továbbá Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága a Szolgáltatás használatával Ügyfél és a Szolgáltató között szerződés jön létre a 2013. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv) XXXVII. Fejezet vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseinek, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően (a továbbiakban: szervizszolgáltatási szerződés)kulturális alapellátás fontosságát tűzte zászlajára. A szervizszolgáltatási szerződést jelen ÁSZF 4szaktárca a minőségi kultúra hozzáférésének javításáért és az értékek átadásáért indított el számos új kezdeményezést. sz. melléklete tartalmazza. A szervizszolgáltatási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi jelen ÁSZF. Jelen ÁSZF- ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, illetve a hatályos Polgári Törvénykönyvbe foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak. Jelen ÁSZF területi hatálya kiterjed a Fővárosi Vízművek Zrt. vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott működési területére, valamint mindazon települések azon területére, ahol a víziközművek a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetésében működnek. Az ÁSZF visszavonásig érvényes. Az Ügyfél tudomásul vesziEzek együttes célja, hogy a vízszerelő szolgáltatás megrendelő elválaszthatatlan mellékletét képezik kereskedelmi televíziók csatornái által okozott kulturális igényesség romlását fékezzék és a Szolgáltató Általános szerződési feltételeikulturális élmények az életminőség javulását, az igazi élményszerzést szolgálják. Sárospatak Város Önkormányzata az 1997. évi CXL. Törvényben foglalt kötelezettségének A Művelődés Háza és Könyvtára fenntartásával és működtetésével tesz eleget. Az intézmény többfunkciós közszolgáltató közintézményként a közösségi élet egyik fontos színtere, a helyi társadalom meghatározó szereplője. A szervizszolgáltatás megrendelésével Ügyfél hozzájárulását adja ahhozMűvelődés Háza intézményegységeinek helyi beágyazottsága erős, valamennyi szervezeti egység hatékonyan hozzájárul az Alapító Okiratban fogalmazottak megvalósításához. A Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. országos felmérései és statisztikái bizonyítják, hogy Szolgáltató az Általános szerződési feltételeket Magyarország lakosságának jelentős része ma a Polgári Törvénykönyvben foglaltak figyelembe vételével indokolt esetbenművelődési házakban találkozik a különböző művészeti ágakkal, különösen jogszabályváltozáskulturális eseményekkel, vagy hatósági kötelezésképzési programokkal és szolgáltatásokkal. A kistelepülések faluházai, kultúrotthonai éppúgy a leglátogatottabb kulturális terek, mint a nagyvárosok, járási székhelyek intézményei vagy a szolgáltató működésének – jogszabályban foglaltaknak megfelelő – racionalizálása következtében egyoldalúan módosítsafővárosi kerületek művelődési házai. Ebben a térben találkozik a látogatók jelentős százaléka színházi előadással, komolyzenei eseménnyel, képzőművészeti kiállítással, hagyományőrző programmal, filmvetítéssel, ismeretterjesztő rendezvénnyel. E helyen élhetik át az amatőr előadó-művészeti vagy tárgyalkotó folyamatok élményét, és a közösséghez tartozás fontosságát. Az Általános szerződési feltételek bármely okból történő módosítása esetén intézmények jelentős része többfunkciós, integrált intézményként működik, magába foglalva a Szolgáltató köteles könyvtári, közművelődési, filmszínházi, esetleg múzeumi feladatellátást is. Intézményünk is e leglátogatottabb közösségi terek országos hálózatának egyik meghatározó tagja. A kulturális értékközvetítő folyamatainkban a felhasználót hagyományos módszerek és innovatív programok egyaránt fontos szerepet játszanak. A Művelődés Háza és Könyvtára munkájában a módosítás tényéről nemzeti és tartalmáról egyetemes kultúra értékeinek közvetítése fontos pillér, de markánsan jelennek meg a módosítások hatályba lépését követő 15 naptári napon belül a xxx.xxxxxxxx.xx internetes oldalon értesítenihelyi identitást erősítő rendezvények, évfordulós programok is. Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet a szolgáltató részéről egyoldalúan módosított Általános szerződési feltételekkelA három intézményegységben évente közel 60 ezer látogató fordul meg, a közzétételtől számított 30 napon belül jogosult a szerződést a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával felmondani. Ügyfél a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25több mint kétszáz rendezvényen.) Korm. rendeletben meghatározott kedvezményével a Szervizszolgáltatás igénybevétele során is élhet. Ügyfél tudomásul veszi, hogy ha Ügyfél, vagy Ügyfél közeli hozzátartozója vagy élettársa a Szolgáltató tagja, munkavállalója vagy vezető tisztségviselője, úgy a Magyar Államkincstár a Szervizszolgáltatás keretében a Szolgáltató részéről elszámolt anyag- és/vagy munkadíjat részleteiben sem téríti vissza.

Appears in 1 contract

Samples: Pályázat

Bevezető. A jelen Általános Szerződési Feltételek Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük a Magyar Posta Biztosító Zrt. (a továbbiakban: Általános Szerződési FeltételekPosta Biztosító) iránti megtisztelő bizalmát! Kérjük, vagy ÁSZF) hogy mielőtt ajánlatot tesz a Fővárosi Vízművek Casco Light gépjármű-biztosítási szerződés megkötésére, figyelmesen olvassa el jelen Ügyféltájékoztató és biztosítási feltételek című – kiadványunkat, amely a biztosítási szerződés létrejötte esetén annak elválaszthatatlan részét képezi. Ez mindenben irányadó az Ön által megkötni kívánt biztosítási szerződésre, a szerződő felek jogaira és kötelezettségeire. Törekedtünk a közérthető fogalmazásra, amennyiben mégis maradna tisztázatlan kérdése, akkor forduljon bizalommal a Posta Biztosító ügyfélszolgálatához, ahol megadják Önnek a szükséges tájékoztatást. Az Ügyféltájékoztató és biztosítási feltételek részletes megismerése után Ön a biztosítási ajánlat aláírásával kifejezi szándékát a biztosítási szerződés megkötésére. A bevezetőben tájékoztatjuk Önt a Posta Biztosító legfontosabb adatairól, a felügyeleti szervünkről, a fogyasztói panaszügyintézésről, valamint a biztosítási szerződés alapjául szolgáló jogszabályokról. Az Ügyféltájékoztatónkban részletesen ismertetjük Önnel azokat a tudnivalókat, amelyek a biztosítási szerződésre vonatkoznak. A Személyes adatok kezelése és titoktartás részben felsoroljuk az adatvédelem és az adatkezelés szabályait és azokat a szervezeteket is, amelyeknek az Ön biztosítási titkot képező adatait a biztosító továbbíthatja. A Magyar Posta Biztosító Zrt., Cg. 00-00-000000; székhelylegfontosabb adatai Székhelye: 1138 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000Xxx xxxx 0–0. Levélcíme: 1535 Budapest, Pf. 952 Jogi formája: Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely állama: Magyar Köztársaság (Magyarország) Ügyfélszolgálati telefonszáma: 06 40 200 480 (hétfőnként 8:00-20:00 óráig, keddtől péntekig 8:00-18:00 óráig kedvezményes helyi díjjal hívható).; mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett vízszerelő szolgáltatásnak (a továbbiakban: Szervizszolgáltatás vagy Szolgáltatás) és a Szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél vagy Érintett) általi használatának feltételeit tartalmazza. Jelen ÁSZF tartalmazza a Szolgáltatás nyújtásával és annak igénybevételével kapcsolatos általános feltételeket, így Szolgáltató és Ügyfél jogait, kötelezettségeit, valamint egyéb, a Szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket. Az érvényben lévő ÁSZF elérhető interneten keresztül a Szolgáltató honlapjáról (xxx.xxxxxxxx.xx). A Szolgáltató a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagja, magára nézve kötelezőnek ismeri el a Magyar kereskedelmi és Iparkamara Etikai Kódexében megfogalmazott magatartási szabályokat. A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán rögzített telefonbeszélgetés vagy a Szolgáltató honlapján keresztül leadott megrendelés során az Ügyfél által a Szolgáltatás igénybevételére tett kifejezett nyilatkozattal, továbbá a Szolgáltatás használatával Ügyfél és a Szolgáltató között szerződés jön létre a 2013. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv) XXXVII. Fejezet vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseinek, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően (a továbbiakban: szervizszolgáltatási szerződés). A szervizszolgáltatási szerződést jelen ÁSZF 4. sz. melléklete tartalmazza. A szervizszolgáltatási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi jelen ÁSZF. Jelen ÁSZF- ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, illetve a hatályos Polgári Törvénykönyvbe foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak. Jelen ÁSZF területi hatálya kiterjed a Fővárosi Vízművek Zrt. vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott működési területére, valamint mindazon települések azon területére, ahol a víziközművek a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetésében működnek. Az ÁSZF visszavonásig érvényes. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a vízszerelő szolgáltatás megrendelő elválaszthatatlan mellékletét képezik a Szolgáltató Általános szerződési feltételei. A szervizszolgáltatás megrendelésével Ügyfél hozzájárulását adja ahhoz, hogy Szolgáltató az Általános szerződési feltételeket a Polgári Törvénykönyvben foglaltak figyelembe vételével indokolt esetben, különösen jogszabályváltozás, vagy hatósági kötelezés, vagy a szolgáltató működésének – jogszabályban foglaltaknak megfelelő – racionalizálása következtében egyoldalúan módosítsa. Az Általános szerződési feltételek bármely okból történő módosítása esetén a Szolgáltató köteles a felhasználót a módosítás tényéről és tartalmáról a módosítások hatályba lépését követő 15 naptári napon belül a xxx.xxxxxxxx.xx internetes oldalon értesíteni. Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet a szolgáltató részéről egyoldalúan módosított Általános szerződési feltételekkel, a közzétételtől számított 30 napon belül jogosult a szerződést a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával felmondani. Ügyfél a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletben meghatározott kedvezményével a Szervizszolgáltatás igénybevétele során is élhet. Ügyfél tudomásul veszi, hogy ha Ügyfél, vagy Ügyfél közeli hozzátartozója vagy élettársa a Szolgáltató tagja, munkavállalója vagy vezető tisztségviselője, úgy a Magyar Államkincstár a Szervizszolgáltatás keretében a Szolgáltató részéről elszámolt anyag- és/vagy munkadíjat részleteiben sem téríti vissza.

Appears in 1 contract

Samples: www.netrisk.hu

Bevezető. A jelen Általános Szerződési Feltételek Budapesti Elektromos Művek Nyrt. és Alsóörs Község Önkormányzata között 2016. április 25-én megállapodás (a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételektovábbiakban Megállapodás) jött létre annak érdekében, vagy ÁSZF) a Fővárosi Vízművek Zrt., Cg. 00hogy az ELMŰ 872/3 hrsz-00-000000; székhely: 1138 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000.; mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett vízszerelő szolgáltatásnak (a továbbiakban: Szervizszolgáltatás vagy Szolgáltatás) ú ingatlanának helyzetét és a Szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél (közterület viszonyát a továbbiakban: Ügyfél vagy Érintett) általi használatának feltételeit tartalmazzaközterület áthelyezése, megbontása nélkül, de mindkét fél érdekeire tekintettel rendezzék. Jelen ÁSZF tartalmazza a Szolgáltatás nyújtásával és annak igénybevételével kapcsolatos általános feltételeket, így Szolgáltató és Ügyfél jogait, kötelezettségeit, valamint egyéb, a Szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket. Az érvényben lévő ÁSZF elérhető interneten keresztül a Szolgáltató honlapjáról (xxx.xxxxxxxx.xx). A Szolgáltató a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagja, magára nézve kötelezőnek ismeri el a Magyar kereskedelmi és Iparkamara Etikai Kódexében megfogalmazott magatartási szabályokat. A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán rögzített telefonbeszélgetés vagy a Szolgáltató honlapján keresztül leadott megrendelés során az Ügyfél által a Szolgáltatás igénybevételére tett kifejezett nyilatkozattal, továbbá a Szolgáltatás használatával Ügyfél és a Szolgáltató között szerződés jön létre a 2013. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv) XXXVII. Fejezet vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseinek, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően (a továbbiakban: szervizszolgáltatási szerződés). A szervizszolgáltatási szerződést jelen ÁSZF 4. sz. melléklete tartalmazza. A szervizszolgáltatási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi jelen ÁSZF. Jelen ÁSZF- ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, illetve a hatályos Polgári Törvénykönyvbe foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak. Jelen ÁSZF területi hatálya kiterjed a Fővárosi Vízművek Zrt. vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott működési területére, valamint mindazon települések azon területére, ahol a víziközművek a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetésében működnek. Az ÁSZF visszavonásig érvényes. Az Ügyfél tudomásul vesziEgyúttal tekintettel voltak arra, hogy a vízszerelő szolgáltatás megrendelő elválaszthatatlan mellékletét képezik rendezés során az ELMŰ ingatlana mentesüljön a Szolgáltató Általános szerződési feltételeirajta lévő átjárási szolgalom terhétől, valamint a TIG-RES Kft. tulajdonában lévő 873/6 hrsz-ú ingatlan közterületi kapcsolattal rendelkezzen. A szervizszolgáltatás megrendelésével Ügyfél hozzájárulását adja ahhozMegállapodásban foglaltak megegyeznek Alsóörs Község Helyi Építési Szabályzatának (HÉSZ) fenti ingatlanokra vonatkozó részével. Miután a HÉSZ érinti a 865/21 hrsz-ú ingatlant, amely harmadik fél tulajdonában áll, az Önkormányzat kifejezte törekvését arra, hogy Szolgáltató az Általános szerződési feltételeket a Polgári Törvénykönyvben foglaltak figyelembe vételével indokolt esetben, különösen jogszabályváltozásMegállapodás végrehajtásához a harmadik fél ingatlanát érintő kérdéseket – tárgyalásos, vagy annak sikertelensége esetén hatósági kötelezésúton – rendezi legkésőbb a megállapodás aláírásától számított 2 éven belül. Tekintettel arra, vagy hogy a szolgáltató működésének – jogszabályban foglaltaknak megfelelő – racionalizálása 865/21 hrsz-ú ingatlant érintő kérdések sem tárgyalásos, sem hatósági úton nem voltak rendezhetőek, az ELMŰ és az Önkormányzat a Megállapodásban rögzített eredeti célokat a TIG-RES Kft., mint harmadik Fél bevonásával valósították meg. Ennek során újabb megállapodást kötöttek 2021. június 28. napján „Telekalakítással vegyes ingatlan- átruházási és ingatlan-csere szerződés” elnevezéssel (továbbiakban: Megállapodás 2.), melyben foglalt változások átvezetését kérik a földhivataltól, külön okiratokba foglalt, ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okiratokban. A Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály 2. 802 115/8/2021 ügyiratszámon kiadott határozatával engedélyezte az Alsóörs belterület 865/34 és 872/3 hrsz alatt felvett ingatlanok 8/392/2021 számon záradékolt változási vázrajz (továbbiakban: vázrajz) szerinti telekalakítását, mely következtében egyoldalúan módosítsaaz Alsóörs belterület 865/34 hrsz alatti 221 m2 nagyságú ingatlan a telekalakítás után 342 m2 nagyságúvá, az Alsóörs belterület 872/3 hrsz alatti 6772 m2 nagyságú ingatlan a telekalakítás után 6651 m2 nagyságúvá alakul. Az Általános szerződési feltételek bármely okból ELMŰ Zrt. Xx. Xxxxxxxx Xxxxx Ibolya TIG-RES Kft. Xx. Xxxx Xxxxxx Képv.: jogtanácsos Képv.: ügyvéd A fenti telekalakítás során kialakult állapot ingatlan-nyilvántartásba történő módosítása esetén a Szolgáltató köteles a felhasználót a módosítás tényéről és tartalmáról a módosítások hatályba lépését követő 15 naptári napon belül a xxx.xxxxxxxx.xx internetes oldalon értesíteni. Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet a szolgáltató részéről egyoldalúan módosított Általános szerződési feltételekkelbejegyzése után, a közzétételtől számított 30 napon belül jogosult TIG-RES Kft. az Alsóörs belterület 865/34 hrsz alatti 342 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant a szerződést fennálló terhekkel ajándékozással vegyes csere jogcímén az ÖNKORMÁNYZAT számára közút kialakítása céljából átadja, az ÖNKORMÁNYZAT a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával felmondanikizárólagos tulajdonát képező Alsóörs külterület 09 hrsz alatti 61 m2 nagyságú kivett udvar megnevezésű ingatlant a TIG-RES Kft. Ügyfél tulajdonába adja. Ezen jogügylettel egyidejűleg az ÖNKORMÁNYZAT a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020kivett közterületté történő átminősítés ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését is kéri. A térítésmentes, közterület célra történő átadást az ÖNORMÁNYZAT elfogadta, a képviselő-testület hozzájárulását a 164/2020. (XI. 25XII.16.) Kormszámú önkormányzati határozatával magadta. rendeletben meghatározott kedvezményével a Szervizszolgáltatás igénybevétele során A TIG-RES Kft., mint az Alsóörs belterület 873/6 hrsz alatti ingatlan kizárólagos tulajdonosa, jogutódaira is élhet. Ügyfél tudomásul veszikiterjedő hatállyal kötelezettséget vállal arra, hogy ha Ügyféla 873/6 hrsz alatti ingatlan mindenkori tulajdonosát megillető összesen 471 m2 nagyságú területre fennálló (a jelen telekhatár-rendezés során 427 m2 nagyságú területet érintő) átjárási és útszolgalmi jog gyalogos és gépkocsi-közlekedésre az ELMŰ Zrt. kizárólagos tulajdonát képező 872/3 hrsz-ú ingatlan tulajdoni lapjáról törlésre kerüljön, vagy Ügyfél közeli hozzátartozója vagy élettársa egyidejűleg 43 m2 nagyságú a Szolgáltató tagjakialakuló 865/34 hrsz alatti ingatlanra bejegyzésre kerüljön. A TIG-RES Kft., munkavállalója vagy vezető tisztségviselőjemint az Alsóörs belterület 873/6 hrsz alatti ingatlan kizárólagos tulajdonosa, úgy jogutódaira is kiterjedő hatállyal kötelezettséget vállal arra, hogy az ingatlan közvetlen közterületi/közút kapcsolattal rendelkezésével feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja, hogy a Magyar Államkincstár 873/6 hrsz alatti ingatlan mindenkori tulajdonosát a Szervizszolgáltatás keretében a Szolgáltató részéről elszámolt anyag- és/vagy munkadíjat részleteiben sem téríti visszajelen telekalakítási szerződés során kialakuló Alsóörs belterület 865/34 hrsz alatti ingatlanra bejegyzésre kerülő 43 m2 nagyságú területet érintő átjárási és útszolgalmi jog gyalogos és gépkocsi-közlekedésre az ingatlan tulajdoni lapjáról törlésre kerüljön.

Appears in 1 contract

Samples: Telekalakítási Szerződés

Bevezető. A jelen Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat a továbbiakban: Általános Szerződési FeltételekHITELPONT Zrt. általános szerződési feltételeit tartalmazza, mely rendelkezésektől a HITELPONT Zrt.-nek eltérni kizárólag egyedi szerződésekben rögzítetten áll módjában. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy annak ismeretében lépjenek szerződéses kapcsolatra a HITELPONT Zrt.-vel, hogy fizetési kötelezettségeik esetleges nem, vagy ÁSZF) nem szerződésszerű teljesítése esetén a Fővárosi Vízművek kölcsön fedezetéül felajánlott fedezet/ek tulajdonjogát elveszíthetik. Kérjük továbbá Tisztelt Ügyfeleinket, hogy ezen általános szerződési feltételeinket tartalmazó hitelezési üzletszabályzatunkat - a munkatársainktól, vagy ügynökeinktől kapott tájékoztatástól függetlenül - gondosan és alaposan olvassák végig és csak ezen szabályzatban foglaltak ismeretében vegyék igénybe szolgáltatásunkat. Tájékoztatjuk Xxxxxxxx Ügyfeleinket, hogy jelen hitelezési üzletszabályzatban foglalt egyes kötelezettségeik megsértése a polgári jogi felelősségen túlmenően büntetőjogi felelősséget alapoz meg. A HITELPONT Zrt., Cg. 00a Magyar Nemzeti Bank H-00EN-000000; székhely: 1138 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000.; mint szolgáltató (I-10/2017. számú határozatával megadott tevékenységi engedélyének birtokában jogosult a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett vízszerelő szolgáltatásnak (a továbbiakban: Szervizszolgáltatás vagy Szolgáltatás) hitelintézetekről és a Szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél vagy Érintett) általi használatának feltételeit tartalmazza. Jelen ÁSZF tartalmazza a Szolgáltatás nyújtásával és annak igénybevételével kapcsolatos általános feltételeketpénzügyi vállalkozásokról szóló, így Szolgáltató és Ügyfél jogait, kötelezettségeit, valamint egyéb, a Szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket. Az érvényben lévő ÁSZF elérhető interneten keresztül a Szolgáltató honlapjáról (xxx.xxxxxxxx.xx). A Szolgáltató a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagja, magára nézve kötelezőnek ismeri el a Magyar kereskedelmi és Iparkamara Etikai Kódexében megfogalmazott magatartási szabályokat. A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán rögzített telefonbeszélgetés vagy a Szolgáltató honlapján keresztül leadott megrendelés során az Ügyfél által a Szolgáltatás igénybevételére tett kifejezett nyilatkozattal, továbbá a Szolgáltatás használatával Ügyfél és a Szolgáltató között szerződés jön létre a többször módosított 2013. évi V. CCXXXVII. törvény (Polgári Törvénykönyv) XXXVII. Fejezet vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseinek, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26Hpt.) Korm3. rendeletben foglaltaknak megfelelően § (1) bekezdésének b/ pontja alá tartozó pénzkölcsön nyújtása tevékenység a továbbiakban: szervizszolgáltatási szerződés)végzésére. A szervizszolgáltatási szerződést jelen ÁSZF 4. sz. melléklete tartalmazza. A szervizszolgáltatási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi jelen ÁSZF. Jelen ÁSZF- ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, illetve a hatályos Polgári Törvénykönyvbe foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak. Jelen ÁSZF területi hatálya kiterjed a Fővárosi Vízművek HITELPONT Zrt. vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott működési területére, valamint mindazon települések azon területére, ahol a víziközművek a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetésében működnek. Az ÁSZF visszavonásig érvényes. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a vízszerelő szolgáltatás megrendelő elválaszthatatlan mellékletét képezik a Szolgáltató Általános szerződési feltételei. A szervizszolgáltatás megrendelésével Ügyfél hozzájárulását adja ahhoz, hogy Szolgáltató vele szerződéses kapcsolatba lépő Ügyfelekkel az Általános szerződési feltételeket a Polgári Törvénykönyvben foglaltak figyelembe vételével indokolt esetben, különösen jogszabályváltozás, vagy hatósági kötelezés, vagy a szolgáltató működésének – jogszabályban foglaltaknak megfelelő – racionalizálása következtében egyoldalúan módosítsa. Az Általános szerződési feltételek bármely okból történő módosítása esetén a Szolgáltató köteles a felhasználót a módosítás tényéről és tartalmáról a módosítások hatályba lépését követő 15 naptári napon belül a xxx.xxxxxxxx.xx internetes oldalon értesíteni. Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet a szolgáltató részéről egyoldalúan módosított Általános szerződési feltételekkel, a közzétételtől számított 30 napon belül jogosult a szerződést a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával felmondani. Ügyfél a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletben meghatározott kedvezményével a Szervizszolgáltatás igénybevétele során is élhet. Ügyfél tudomásul veszi, hogy ha Ügyfél, vagy Ügyfél közeli hozzátartozója vagy élettársa a Szolgáltató tagja, munkavállalója vagy vezető tisztségviselője, úgy a Magyar Államkincstár a Szervizszolgáltatás keretében a Szolgáltató részéről elszámolt anyag- és/vagy munkadíjat részleteiben sem téríti vissza.alábbi általános feltételekkel szerződik:

Appears in 1 contract

Samples: hitelpont.hu

Bevezető. A jelen Általános Szerződési Feltételek személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (továbbiakban: Sztv.) 19. §-ában foglaltak alapján a közlekedésszervező a személyszállítási tevékenységhez kapcsolódóan, a 22. § (2) bekezdése szerinti kijelölő jogszabály alapján végzett feladatai ellátására vonatkozó személyszállítási üzletszabályzatot készít. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a 90/2018. (04.19.) számú határozatával az autóbusszal végzett, helyi menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatási feladatok ellátására a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával közvetlenül kötendő közszolgáltatási szerződés alapján – a közlekedésszervezési feladatok kivételével – 2018. július 1. napjától a Tüke Busz Zrt-t jelölte ki. A közlekedésszervezői feladatokat – melyeket a BIOKOM Nonprofit Kft-t (7632 Pécs, Xxxxxxx xx 00.) lát el – a Pécs Város közlekedésszervezési feladatainak ellátásáról, közlekedésszervező kijelöléséről szóló 5/2015. (III.16.) önkormányzati rendelet, valamint a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a BIOKOM Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Általános Szerződési FeltételekKözlekedésszervező) között létrejött közlekedésszervezői közfeladat ellátási szerződés tartalmazza. Jelen Üzletszabályzat egységes szerkezetbe foglalja azokat a jogokat és kötelezettségeket, vagy ÁSZF) amelyek a Fővárosi Vízművek Tüke Busz Zrt., Cg. 00-00-000000; székhely: 1138 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000.; mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett vízszerelő szolgáltatásnak (a továbbiakban: Szervizszolgáltatás vagy Szolgáltatás) és a Szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél vagy Érintett) általi használatának feltételeit tartalmazza. Jelen ÁSZF tartalmazza a Szolgáltatás nyújtásával és annak igénybevételével kapcsolatos általános feltételeket, így Szolgáltató és Ügyfél jogait, kötelezettségeit, valamint egyébaz utasok között létrejövő személyszállítási közszolgáltatási jogviszonyban, a Szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeketszemélyszállítási szerződésben érvényesülnek. Az érvényben lévő ÁSZF elérhető interneten keresztül a Szolgáltató honlapjáról (xxx.xxxxxxxx.xx). A Szolgáltató a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagja, magára nézve kötelezőnek ismeri el a Magyar kereskedelmi és Iparkamara Etikai Kódexében megfogalmazott magatartási szabályokat. A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán rögzített telefonbeszélgetés vagy a Szolgáltató honlapján keresztül leadott megrendelés során az Ügyfél által a Szolgáltatás igénybevételére tett kifejezett nyilatkozattal, továbbá a Szolgáltatás használatával Ügyfél Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szolgáltató között határozott időtartamra közszolgáltatási szerződés jön létre a 2013jött létre, amely 2028. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv) XXXVIIjúnius 30. Fejezet vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseineknapján szűnik meg. Név: BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7632 Pécs, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014Xxxxxxx xx 00. (II. 26Postai cím: 0000 Xxxx, Xx.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően (a továbbiakban: szervizszolgáltatási szerződés). A szervizszolgáltatási szerződést jelen ÁSZF 4. sz. melléklete tartalmazza. A szervizszolgáltatási szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi jelen ÁSZF. Jelen ÁSZF- ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, illetve a hatályos Polgári Törvénykönyvbe foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak. Jelen ÁSZF területi hatálya kiterjed a Fővárosi Vízművek Zrt. vízjogi üzemeltetési engedélyében meghatározott működési területére, valamint mindazon települések azon területére, ahol a víziközművek a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetésében működnek. Az ÁSZF visszavonásig érvényes. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a vízszerelő szolgáltatás megrendelő elválaszthatatlan mellékletét képezik a Szolgáltató Általános szerződési feltételei. A szervizszolgáltatás megrendelésével Ügyfél hozzájárulását adja ahhoz, hogy Szolgáltató az Általános szerződési feltételeket a Polgári Törvénykönyvben foglaltak figyelembe vételével indokolt esetben, különösen jogszabályváltozás, vagy hatósági kötelezés, vagy a szolgáltató működésének – jogszabályban foglaltaknak megfelelő – racionalizálása következtében egyoldalúan módosítsa. Az Általános szerződési feltételek bármely okból történő módosítása esetén a Szolgáltató köteles a felhasználót a módosítás tényéről és tartalmáról a módosítások hatályba lépését követő 15 naptári napon belül a xxx.xxxxxxxx.xx internetes oldalon értesíteni. Amennyiben az Ügyfél nem ért egyet a szolgáltató részéről egyoldalúan módosított Általános szerződési feltételekkel, a közzétételtől számított 30 napon belül jogosult a szerződést a Szolgáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával felmondani. Ügyfél a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletben meghatározott kedvezményével a Szervizszolgáltatás igénybevétele során is élhet. Ügyfél tudomásul veszi, hogy ha Ügyfél, vagy Ügyfél közeli hozzátartozója vagy élettársa a Szolgáltató tagja, munkavállalója vagy vezető tisztségviselője, úgy a Magyar Államkincstár a Szervizszolgáltatás keretében a Szolgáltató részéről elszámolt anyag- és/vagy munkadíjat részleteiben sem téríti vissza.176 Telefonszám: 06-72/502-101 Fax szám: 06-72/805-333 E-mail: xxxxxx@xxxxxx.xx Web: xxxx://xxx.xxxxxx.xx Alapítva: 1995 Cégjegyzékszám: 00-00-000000

Appears in 1 contract

Samples: Közlekedésszervezői Üzletszabályzata