Birtokátruházás mintaszakaszok

Birtokátruházás. 1. A Vevő a Termék birtokát: i. a teljes Vételár maradéktalan megfizetését, ii. a Vételár megfizetésével történő esetleges késedelembe esés esetén a jelen ÁSZF VIII.3-4. pontban meghatározott késedelmi kamat megfizetését, iii. és a jelen ÁSZF VI. pontjában foglalt oktatás elvégzését követően szerezheti meg. 2. Az Eladó a Termék birtokát a fenti feltételek teljesülését (a határidő attól a feltételtől számítandó, amelyik legkésőbb teljesül) követő 30 (harminc) napon belül küldött értesítés Vevő általi kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül, de nem előbb, mint a Termék Eladó telephelyére való leszállítását követő 30. napon köteles a Vevőre átruházni. 3. Felek rögzítik, hogy a Termék birtokának átruházásakor külön jegyzőkönyvet vesznek fel, melyben rögzítik a birtokátruházás napját és pontos időpontját (óra, perc megjelöléssel). Vevő az átadás-átvételi jegyzőkönyvben köteles nyilatkozni arról, hogy az Eladó a Megrendelőlapon megjelölt Terméket szerződésszerűen szolgáltatta-e a Vevő számára, illetve, hogy Vevő az Eladó teljesítését szerződésszerű teljesítésnek fogadja-e el. 4. A birtokátruházási jegyzőkönyv aláírásával a Vevő nyilatkozik, hogy a Xxxxxx a birtokátruházáskor üzemképes (rendeltetésszerű használatra alkalmas) állapotban van, amiről a Vevő személyesen is meggyőződött. 5. Eladó a Termékkel kapcsolatos valamennyi hivatalos dokumentumot (pl.: használati útmutató, stb.) a Termék birtokának Vevőre történő átruházásával egyidejűleg adja át Vevő részére. 6. Felek rögzítik, hogy a Vevő a birtokátruházás időpontjától kezdve viseli a Xxxxxx terheit, a kárveszélyt, ugyanakkor húzza annak hasznait is. Ettől az időponttól kezdve felel a Vevő a jogszabály- és előírásszerű használatért is.
Birtokátruházás. 15. A Felek rögzítik, hogy a kezelt vagyontárgyak Vagyonkezelő részére történő birtokátruházására a szerződéskötést, illetve a vagyonkezelésbe adásról szóló döntés megszületését követő 15 napon belül, a Xxxxx által előre egyeztetett időpontban kerül sor. 16. A Felek a birtokátruházásáról fényképmelléklettel ellátott birtok-átruházási jegyzőkönyvet vesznek fel, amely tartalmazza különösen: a birtokátruházás tényét, helyét, időpontját, a vagyonkezelt vagyon állapotát, állagát, a közüzemi mérőórák gyári számát és állását. A Vagyonkezelő a jegyzőkönyv aláírásával az abban rögzített állapot szerinti birtokátruházás tényét elismeri. 17. A Vagyonkezelő a birtokátruházás napjától köteles viselni a vagyonkezelt vagyonnal kapcsolatos terheket és a kárveszélyt, illetve ezen naptól kezdve jogosult a hasznok szedésére is.
Birtokátruházás. 4.1. Felek megállapodnak, hogy a Bérbeadó a Bérleményt a jelen Szerződés aláírását követő napon belül köteles a Bérlő birtokába átruházni. 4.2. Felek rögzítik, hogy a Bérbeadó kizárólag abban az esetben köteles a Bérlemény birtokát a Bérlőre átruházni, amennyiben a Bérlő a 4.5. pontban rögzített Nyilatkozat eredeti példányát a Bérbeadó részére átadta. 4.3. Felek a birtokátruházásról jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben rögzítenek minden olyan körülményt, amelyet fontosnak tartanak a Bérleménnyel kapcsolatban (pl.: átadott kulcs-szettek száma, nyilatkozatok a Bérlemény állapotára vonatkozóan stb.). 4.4. A Bérlő a Bérleményt megtekintett állapotban, a 2. számú mellékletben részletezett alaprajz és műszaki leírás alapján veszi birtokba. 4.5. Bérlő köteles a Bérlemény vonatkozásában közjegyző előtt közokiratba foglalt kiköltözési nyilatkozatot tenni („Nyilatkozat”), amely Nyilatkozatban különösen, de nem kizárólagosan egyrészt vállalja, hogy a 3.1. és 3.2. pont szerinti határozott időtartam utolsó napján a Bérleményt a jelen szerződésben rögzítettek szerint elhagyja és azt a Bérbeadónak visszaadja, illetve vállalja, hogy a Bérlő esetleges felmondása esetén a Bérleményt a felmondási idő utolsó napján a jelen szerződésben rögzítettek szerint elhagyja és azt Xxxxxxxxxxx visszaadja. Felek rögzítik, hogy a Bérlő a Nyilatkozat szövegét köteles Bérbeadóval előzetesen egyeztetni. Ha a Bérlő a fenti Nyilatkozatot legkésőbb a jelen szerződés aláírását követő 30 napon belül nem adja át a Bérbeadó részére, akkor a Bérbeadó jogosult minden előzetes felszólítás nélkül, a jelen szerződést azonnali hatállyal, a Bérlőnek felróható okból felmondani.
Birtokátruházás. 4.1. Felek rögzítik, hogy Használatba adó az Ingatlan birtokát – kivéve a 4.5. pontban részletezett túlépítéssel érintett területet – a Használó részére a Jelen Megállapodás hatálybalépését követően, a Xxxxx által előre egyeztetett időpontban, a Jelen Megállapodás 5.36. pontja szerinti, közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállaló nyilatkozat Használatba adó részére történő átadását követő 8 munkanapon belül ruházza át Használó birtokába. 4.2. A Jelen Megállapodás 4.5. pontja szerinti, az Ingatlanon történt túlépítésre figyelemmel az Ingatlan udvara túlépítéssel érintett részének birtokátruházására a Ptk. 5:3.§ (4) bekezdése szerinti igény átruházásával, Jelen Megállapodás alapján, Jelen Megállapodás hatálybalépésének napjával kerül sor, emiatt a Használó sem a Magyar Állammal, sem az MNV Zrt.-vel szemben semmilyen igényt nem jogosult támasztani. 4.3. Felek az Ingatlan 4.1. pont szerinti birtokátruházásáról birtokátruházási jegyzőkönyvet vesznek fel, amely tartalmazza különösen: a birtokátruházás tényét, helyét, időpontját, az Ingatlan állagát fényképmelléklettel (a továbbiakban: Birtokátruházási Jegyzőkönyv). A Használó a Birtokátruházási Jegyzőkönyv aláírásával az abban rögzített állapot szerinti birtokátruházás tényét elismeri. 4.4. A Használatba adó az Ingatlan birtokát a Használó által megtekintett állapotban ruházza át a Használó részére. 4.5. Felek rögzítik, hogy az Ingatlan udvarának használata rendezetlen, azt a szomszédos, a Szentendre belterület 2426 hrsz.-ú ingatlan udvarával közösen használják; a Szentendre belterület 2426 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosa az Ingatlan udvarát gépkocsi parkolóként, jogcím nélkül használja. Felek rögzítik továbbá, hogy a Szentendre belterület 2426 hrsz.-ú ingatlanról átlóg egy faház felépítmény. A Használó kijelenti, hogy a jelen pontban részletezett jogi helyzetet ismeri, azzal összefüggésben sem a Magyar Állammal, sem az MNV Zrt.-vel szemben követelést, igényt semmilyen jogcímen nem támaszt. Használó tudomásul veszi, hogy az Ingatlant gépkocsival kizárólag a Szentendre belterület 2426 hrsz.-ú ingatlanon keresztül lehet megközelíteni, az Ingatlanhoz tartozó, Tiszteletes utca oldali bejárat gyalogosan használható, itt szintkülönbség miatt lépcső található. Az Ingatlan gépkocsival történő megközelítésével kapcsolatban a Használó dologi, vagy kötelmi igényt sem a Magyar Állammal, sem az MNV Zrt.-vel szemben nem támaszt, az MNV Zrt.-t az Ingatlan gépkocsival történő megközelítéséért helytállási kötelezettség nem ter...
Birtokátruházás. 5.1 Szerződő felek rögzítik, hogy jelen szerződés mindkét Fél által történő aláírás napján lép hatályba és előre egyeztetett időpontban, - amely legkésőbb a jelen szerződés szerinti bérleti időtartam kezdő napja – történik meg a birtokátruházás. A birtokátruházás feltétele a jelen szerződés 2.1. pontjában szereplő óvadék (kaució) teljes összegének a Bérbeadó bankszámláján történő jóváírása. 5.2 Felek a Bérlemény birtokátruházásáról jegyzőkönyvet vesznek fel, amely tartalmazza különösen: a birtokbaadás tényét, helyét, időpontját, a Bérlemény Ingatlanon belüli pontos, körülírt helyét. A Bérlő a jegyzőkönyv aláírásával az abban rögzített állapot szerinti birtokbavétel tényét elismeri. A birtokátruházási jegyzőkönyv jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező 4. számú mellékletét képezi.
Birtokátruházás. 5.1. A szerződő felek rögzítik, hogy az 1.1. pontban megjelölt ingatlant Xxxxx a jelen szerződés aláírásának napján adja Vevő birtokába, e napig Xxxxx, azt követően pedig Vevő szedi az ingatlan hasznait, viseli terheit, valamint másra át nem hárítható kárait.
Birtokátruházás. 3.1 A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés aláírásával egyidejűleg kerül az Ajándék a Megajándékozott birtokába. A birtokbaadás napjáig az Ajándékozó, azt követően a Megajándékozott húzza az Ajándék hasznait, és viseli a költségeit, valamint a kárveszélyt. 3.2 Az Ajándékozó nyilatkozik, hogy az Ingatlannal kapcsolatban nincsenek fogyasztói szerződések hatályban, melyek átírásáról gondoskodni kellene, így a Felek külön birtokbaadási eljárást nem folytatnak le. 3.3 A Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jövőben az Ajándékot terhelő egyéb díj, adó, költség, stb. igény kerülne érvényesítésre harmadik személy részéről, az Ajándék birtokbaadásának napjáig tartó időszakra vonatkozó bárminemű fizetési kötelezettség az Ajándékozót, a birtokbaadás napját követő naptól a Megajándékozottat terheli.
Birtokátruházás. 1. Szerződő felek megállapodnak, hogy az Eladó az Ingatlan birtokát a IV. pont szerinti tulajdonjog- bejegyzési engedély földhivatali benyújtását követő napon ruházza át a Vevőre. A Vevő a birtokátruházás időpontjától kezdődően jogosult az Ingatlan hasznaira és viseli terheit.
Birtokátruházás. 10. Szerződő felek megállapodása alapján Xxxxx köteles az 1. pontban körülírt ingatlan birtokát a 4. pontban meghatározott teljes vételárnak az Eladó részére történt hiánytalan megfizetésének napján Vevőre átruházni. Vevő a tényleges birtokba lépés napjától húzza az ingatlan hasznait és viseli azoknak terheit, valamint a kárveszélyt.
Birtokátruházás. (a) Eladó a Birtokátruházás Napján a BFVK Zrt. közreműködésével köteles az Ingatlan birtokát a Vevőre átruházni. A Felek a birtokátruházásról jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyet a Xxxxx arra felhatalmazott képviselői aláírnak, és amelyben a Felek az alábbiakat rögzítik: (i) a birtokátruházás tényleges napja;‌ (ii) a Felek képviselőinek igazolása; (iii) az Ingatlan birtokátruházás ténye; (iv) a Vevő nyilatkozata arról, hogy a birtokátruházásra a jelen szerződés rendelkezéseinek megfelelően került sor; (b) A Vevő a Birtokátruházás Napjától viseli az Ingatlannal kapcsolatos költségeket, terheket és e napon száll át a kárveszély is, valamint a Vevő jogosult az Ingatlan kizárólagos birtoklására és használatára, a hasznok szedésére. (c) A Felek megállapodnak abban, hogy az Ingatlan birtokátruházásakor meglevő, de rejtve maradt hibáiért az Eladót és a BFVK Zrt-t semmilyen felelősség nem terheli. (d) A Birtokátruházás lezárását igazoló jegyzőkönyv aláírásának megtagadása a birtokbavétel megtagadását jelenti. Erre csak akkor kerülhet sor, ha Eladó a