Hasznosítás mintaszakaszok

Hasznosítás. 30. A Vagyonkezelő a jelen szerződés alapján kezelésében álló, illetve kezelésébe kerülő vagyon bármely elemét kizárólag a Ht. 41. § (3) bekezdése szerinti alvállalkozó részére, kizárólag a Vagyonkezelésbe adó javára ellátott hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása érdekében, az ahhoz szükséges mértékben adhatja bérbe vagy bármilyen más jogcímen harmadik személy használatába. 31. A Vagyonkezelő a hasznosítási szerződést az Nvtv., és az egyéb vonatkozó jogszabályok és a jelen Szerződés rendelkezéseinek megfelelően köteles megkötni. 32. A hasznosítási szerződést a Vagyonkezelő úgy köteles megkötni, hogy az a jelen szerződés bármely okból történő megszűnését követően az 30 (harminc) napos felmondási idő kikötése mellett rendes felmondás útján is megszüntethető legyen. A hasznosításról a Vagyonkezelő a használati szerződés egy másolati példányának megküldésével köteles tájékoztatni Társulást annak megkötésétől számított 30 (harminc) napon belül. VIII.A szerződés időbeli hatálya, a szerződés megszüntetése 33. A jelen szerződés hatálybalépésének feltétele a Xxxxx általi aláíráson túl a Vagyonkezelésbe adó Vagyonkezelőben való részesedésszerzésének nyilvántartásba való bejegyzése. 34. A jelen szerződés határozatlan időtartamra jön létre. 35. A jelen szerződés a Felek között a közfeladat ellátására létrejött közszolgáltatási szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése napjával hatályát veszti, kivéve, ha a Vagyonkezelő a közszolgáltatási szerződés megszűnését követően is köteles törvény alapján a közszolgáltatás nyújtására. Ez utóbbi esetben a vagyonkezelési szerződés a közszolgáltatási kötelezettség megszűnésének a napján veszti hatályát. 36. A jelen szerződést a Xxxxx indokolás nélkül felmondhatják olyan felmondási idő biztosításával, amely elegendő a közöttük létrejött közszolgáltatási szerződés megszüntetésére.
Hasznosítás. 1. A Budapesti Operettszínház közönségforgalmi területén található büfék üzemeltetése: Ajánlatkérő tevékenységével összefüggésben az egyes nagyszínpadi előadásokra (megközelítőleg 200-220 előadás színházi évadonként), egyes Raktárszínházi előadásokra (megközelítőleg 40 elő- adás/év), továbbá a Xxxxxx Xxxx Teátrumban tartott előadásokra (megközelítőleg 30 előadás/év) büfé szolgáltatás biztosítása céljából bérbe kívánja adni az alább felsorolt területeit. Az előadásszá- mokat a mindenkori veszélyhelyzeti intézkedések érinthetik. Az előadásrendet a Művészeti főtitkár- ság biztosítja, attól eltérni csak a Színház főigazgatójának és/vagy ügyvezető igazgatójának előzetes engedélyével lehet. Az érintett területek meghatározása a bérleti szerződéstervezet 6. és 7. pontjában. A pályázó feladata a közönségforgalmi területeken üzemeltetendő szolgáltatási pontokon, hogy az előadások alkalmával a színházba látogató vendégek részére az előadások előtt, alatt és után lehe- tőséget kínáljon kisebb ételek, édességek és hideg-, valamint melegitalok, (alkoholos és alkohol- mentes, szénsavas és szénsavmentes) helyszíni elfogyasztására. A nyújtott szolgáltatásnak mind stílusában, mind működési idejében igazodnia kell Ajánlatkérő mű- vészeti tevékenységéhez, azt semmilyen módon nem akadályozhatja, zavarhatja. A szolgáltató feladata az ételek forgalmazásán túl a fogyasztáshoz szükséges evőeszközök, tálak, tálcák, higiéniai eszközök (szalvéta, terítő, asztalkendő és egyéb az ételek, italok fogyasztásához kapcsolódó kiegészítők) biztosítása is. A kiszolgálás a helyhez és alkalomhoz illő, hibátlan eszközök (üvegpoharak, kerámia tányérok, fém evőeszközök, az ételek stílusához illő szervírozási forma stb.) felhasználásával kell teljesíteni. A poharak jelöletlenek (emblémától mentesek), víztiszták, sérülés- mentesek. A szolgáltatást legkésőbb az előadás kezdés előtt egy órával meg kell kezdeni. Ajánlatkérő lehető- séget biztosít az előadás vége után legfeljebb 1,5 órán keresztül, de legalább az utolsó színházi vendég épületből történő távozásáig a szolgáltatás végzésére. A pályázó feladata és kötelezettsége a szolgáltatási területeken az értékesítéssel és fogyasztással kapcsolatos élelmiszerhigiéniai követelmények maradéktalan biztosítása, valamint az élelmiszer maradékok szakszerű ártalmatlanításának biztosítása. Nyertes ajánlattevő üzemeltetési kötelezettséggel tartozik. A Színház biztosítja a nyertes pályázó tevékenységéhez szükséges alábbi feltételeket a szolgáltatás helyszínén: -...
Hasznosítás. Nyertes ajánlattevő Ajánlatkérő számlája alapján utólag, havonta bérleti díjat köteles fizetni azzal, hogy amikor azonos naptári napon több előadáshelyszíni előadásra is sor kerül, a szerződés szerinti díjértékek az adott naptári nap előadáshelyszíneinek és -számainak megfelelően összeadódnak. Minden érintett naptári év január 1-jével a bérleti díjak a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex növekedésének mértékével – külön intézkedés nélkül – módosulnak.
Hasznosítás. (1) Jelen pont rendelkezéseit valamennyi, az Egyetem tulajdonában vagy használatában álló ingatlan, épület, építmény és azok helyiségei, területei, továbbá a használatra átadott helyiségekben vagy területeteken található tárgyi eszközök (e pont értelmezésében a továbbiakban együttesen: vagyonelemek) hasznosítása során alkalmazni kell. (2) Az immateriális javak körébe tartozó vagy szerzői jogi oltalommal érintett vagyonelemek hasznosítását jelen szabályainak figyelembe vételével, de az adott vagyonelem típusra vonatkozó szabályzó dokumentumban rögzített, egyedi eljárásrend szerint kell végezni.

Related to Hasznosítás

  • Szerződésmódosítás A Szerződés csak közös megegyezéssel, írásban módosítható. Nem minősül szerződés- módosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, számlavezető bankjában, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 (tíz) napos határidővel, vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 (tíz) napon belül köteles értesíteni.

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az ÜÁSZF Törzsrész 12pontjában szabályozott eseteken túl, jogosult egyoldalúan módosítani abbanaz esetben is, ha a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja a következők szerint: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette azadott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaSzolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. (Eht. 132. § (2a)) Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt köteles értesíteni, a számlalevél szerinti értesítésnek a kínált médiaszolgáltatások összetételében bekövetkező változás esetén, az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot iskell tartalmaznia. Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot azelőfizetők előzetes értesítése mellett megváltoztatnia az ÜÁSZF Törzsrész12. pontjában meghatározott módon. A Szolgáltató a műsorválasztékot azelőfizetői igények figyelembe vételével alakítja ki, s az előfizetői igények mellett – a lakossági felmérésen alapuló nézettségi adatok alapján- figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását ésa műsorok minőségi jellemzőit. ▪ a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen, ne legyen műszaki akadálya, ▪ az áthelyezés a teljes szolgáltatásra, s ne csak egyes szolgáltatás részekre vonatkozzon. SAT TV: Műszaki korlátok miatt, technikailag úgy valósul meg az áthelyezés, hogy a teljes szolgáltatás leszerelésre kerül a meglévő telepítési címen, és az létesítésre kerül az Előfizetőáltal megadott új címen. Azúj telepítési címen történő telepítésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek az új szolgáltatásra vonatkozó telepítési szabályokkal, az áthelyezésdíja pedigmegegyezik a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.

  • Szolgáltatások A Társaság a Rendszerhasználati szerződés alapján ellenérték fejében a jelen 4.d ÁSZF szerinti alapszolgáltatásokat és választható, valamint külön díjas szolgáltatásokat nyújtja a Rendszerhasználóknak A Rendszerhasználó kizárólagos felelőssége, hogy csak olyan szolgáltatást és csak olyan mértékben vegyen igénybe, amelyre és amilyen mértékben a rá vonatkozó jogszabályok, illetve nemzetközi szankciós intézkedések alapján jogosult; ennek figyelemmel kísérése és betartatása nem a Társaság felelőssége. A Rendszerhasználó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével a Társaságnak, más Rendszerhasználónak vagy harmadik személynek okozott kárért a Rendszerhasználó teljeskörű kárfelelősséggel tartozik, a Társaság a vele szemben azzal összefüggésben érvényesített valamennyi követelést (kártérítés, költség, díj bírság) áthárítja a Rendszerhasználóra, aki köteles azt megtéríteni.

  • Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, xxxxxxxx 00 6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 35 6.2. Az előfizetői jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 39 6.3. Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 41 6.4. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 44 6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 47 6.6. Tájékoztatás a szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 47

  • Szerződő Biztosított 1.1.1. A jelen feltételek szerint biztosított a szerződésben (fedezetet igazoló dokumentumban) név szerint megnevezett olyan természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, akinek a vagyontárgy megóvásához érdeke fűződik (a továbbiakban: biztosított), különösen: - a tulajdonos, vagy a tulajdonostársak, tulajdoni hányaduk arányában - lakásbérlő, bérlőtárs, bérleti hányaduk arányában továbbá a szerződésben (fedezetet igazoló dokumentumban) meg nem nevezett, de a biztosítási esemény bekövetkeztének időpontjában a kockázatviselés helyén állandó jelleggel ott lakó, az előző pontok szerinti biztosított(ak) közeli hozzátartozója és hozzátartozója. 1.1.2. A szerződő a szerződésben (fedezetet igazoló dokumentumban) megnevezett biztosított, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt, vagy aki a szerződést az érdekelt személy javára köti meg (a továbbiakban: Szerződő). A Biztosító a jognyilatkozatokat a szerződőhöz intézi. 1.1.3. Ha a szerződést nem a biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni. Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összessége a Biztosítottra száll át. Ha a biztosított belép a szerződésbe, a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a biztosított a szerződő féllel egyetemlegesen felelős. A szerződésbe belépő biztosított köteles a szerződő félnek a szerződésre fordított költségeit - ideértve a biztosítási díjat is - megtéríteni.

  • Számhordozás Amennyiben az Üzleti Előfizető a Törzskártya számhordozását kéri átvevő szolgáltatóhoz (számhordozás a Yetteltől), abban az esetben legkésőbb a számhordozási igény elindításával egyidejűleg nyilatkoznia kell, hogy: - valamely másik neve (és számlázási címe) alatt lévő, alkalmas előfizetéshez kapcsolja hozzá (új Törzskártya) az Adatmegosztóját (mely esetben megtartja járulékos, kiegészítő jellegét), vagy - átváltja Adatmegosztóját a Szolgáltató valamely értékesítés alatt álló, ÁSZF-ben szereplő publikus vagy EESZ-ben foglalt számlás mobilinternet tarifacsomagjára (mely esetben megszűnik a járulékos, kiegészítő jellege és önálló előfizetéssé válik), vagy - megszünteti az Adatmegosztó szolgáltatást. Amennyiben az Üzleti Előfizető legkésőbb a számhordozási igény elindításáig nem rendelkezik az Adatmegosztóról, az a Szolgáltató értékesítés alatt álló, legalacsonyabb havidíjú ÁSZF-ben szereplő publikus számlás mobilinternet tarifacsomagjára kerül átváltásra. Az Adatmegosztó elhordozása esetén a tarifacsomag-váltással megszűnik a kapcsolat a Törzskártyával és a Törzskártya adatmennyisége a továbbiakban nem lesz megosztható.

  • Módosítások A jelen Szerződés bármilyen változtatása vagy kiegészítése csak akkor érvényes, ha azt a Felek írásban teszik, és BÉRBEADÓ és BÉRLŐ egyaránt aláírja.

  • Hibabejelentő szolgálat Terület megjelölése Elérhetőségének időtartama Elérhetőségek: Nagygyimót, Ugod, Pápa Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (89) 324-698 telefaxszáma: (89) 830-698 email címe: ugyfelszolgalat@kabelszat2002.hu Zirc, Olaszfalu, Bakonyszentkirály, Csesznek, Nagyesztergár, Dudar, Csetény, Szápár, Bakonynána, Bakonybél Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (88) 415-281 telefaxszáma: (88) 415-281 email címe: ktviroda@ktvzirc.hu Sárvár Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 09:00-18:00 Üzenetrögzítő: H-V: 18:00-09:00 telefonszáma: (95) 320-496 telefaxszáma: (95) 320-496 email címe: varsat@varsat.net Devecser, Badacsonytomaj, Zalahaláp, Szigliget, Révfülöp, Ábrahámhegy, Kékkút, Balatonrendes, Balatonederics, Balatonudvari, Uzsa, Hegyesd Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (87) 472-104, (20) 9250-127 telefaxszáma: (87) 472-104 email címe: ugyfel@asat.hu Baj, Kecskéd, Környe, Szomód, Tarján, Tata, Várgesztes, Vértessomló, Vértestolna Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (34) 655-300 email címe: ugyfel@kabelszat2002.hu Lábatlan, Süttő Ügyfélszolgálati telefon: H-V: 08:00-20:00 Üzenetrögzítő: H-V: 20:00-08:00 telefonszáma: (33) 655-033 email címe: ugyfel@kabelszat2002.hu

  • Alapszolgáltatások A telefon-alapszolgáltatás keretében lehetőség van belföldi és nemzetközi telefonhívások kezdeményezésére és fogadására, továbbá ingyenes segélyhívás (104, 105, 107, 112) elérésére. A telefonszolgáltatások igénybevételének keretében az előfizető jogosult faxüzenetek küldésére az ITU-T T-sorozatú ajánlásokkal összhangban.

  • Szerződésmódosítási díj Előfizető abban az esetben köteles szerződésmódosítási díjat fizetni, ha meglévő előfizetői szerződését meg kívánja változtatni. Különös tekintettel, de nem kizárólagosan a szerződés határozott/határozatlan jellegére.