Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása mintaszakaszok

Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. A Biztosító a következô esemé- nyek bekövetkezése esetén vál- lalja a szolgáltatások teljesítését: A Biztosító szolgáltatása a következô költségek megtérítésé- re terjed ki:
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. A Biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási díj megfizetése ellenében a jelen feltételek szerint a szerződésben rögzített mértékig, mentesíti a biztosított(ak)at az olyan károk megtérítése alól, amelyeket a biztosított az Európai Unió területén a jelen feltételekben meghatározott minőségben okozott, feltéve, hogy azokért, mint károkozó a magyar polgári jog szabályai szerint szerződésen kívüli kártérítési felelősséggel tartozik. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minősül és megtéríti a Biztosító azokat a szerződésen kívüli személysérüléses – beleértve a sérelmi díjként jogszerűen megállapított igényeket is – és, kizárólag az Európai Unió tagállamainak területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a biztosított, mint a) közúti balesetet előidéző gyalogos;
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása baleseti halál esetén: a biztosítási összeg 100%-a.
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. A fenti biztosítási fedezetek alapján biztosítási eseménynek minősülő esetek meghatározását és a Biztosító által nyújtott szolgáltatások leírását a vonatkozó Különös Biztosítási Feltételek tartalmazzák.
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. Biztosítási eseménynek minősül, az alapbiztosítási szerződésben alapkockázatként (különös feltételek VI.1.) felsorolt veszélynemekkel kapcsolatban a biztosított vagyontárgyban bekövetkezett kár, ha bekövetkezése a biztosított szempontjából véletlen, váratlan és előre nem látható. A biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az alapbiztosítási szerződésben meghatározott szolgál- tatásokat nyújtja a jelen kiegészítő feltételekben meghatározott eltérésekkel.
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. Biztosítási esemény a Biztosítottnak a biztosítás tartamán belül bekö- vetkező halála. A biztosítási esemény időpontja a haláleset bekövet- kezésének időpontja. A Biztosító a Szerződő Szerződésben meghatározott díjfizetési kötelezett- ségének teljesítése ellenében a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a hatályos Kötvényben rögzített biztosítási összeget fizeti ki a Kedvezmé- nyezett(ek) részére, majd ezzel a Szerződés megszűnik. Ha a Szerződés tartama alatt biztosítási esemény nem következett be, akkor a Szerződés kifizetés nélkül szűnik meg.
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. A tûz- és elemikár-biztosításhoz (a továbbiakban: alap- biztosítás) megkötött kiegészítõ épülethasználói felelõs- ségbiztosítás alapján – a szerzõdésben meghatározott díj ellenében – a biztosító megtéríti az alábbiak szerint az e szerzõdés hatálya alatt, szerzõdésen kívül harmadik személynek okozott személysérüléses vagy dolgokban keletkezett károkat, amelyekért a biztosított, mint a köt- vényen megjelölt telephely · tulajdonosa, · építtetõje, · felújítója, · bérlõje e minõségében a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. A fenti biztosítási fedezetek alapján biztosítási eseménynek minősülő esetek meghatározását 11.11. pontban) rögzíti. A Bank az áthárított biztosítási díjat a (Fő)Biz- tosított által a Biztosítotti nyilatkozatban adott hozzájárulás és felhatalmazás alapján a (Fő)Biz- tosított fizető számlájáról szedi be oly módon, hogy a fizető számlát az esedékességi napokon az esedékes áthárított biztosítási díj összegével megterheli. Ha a Bank részére megfizetett ösz- szeg az áthárított biztosítási díj egészét nem fedezi, az az áthárított biztosítási díj meg nem és a Biztosító által nyújtott szolgáltatások leírását a vonatkozó Különös Biztosítási Feltételek tartal- mazzák.
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. 1. Biztosítási esemény: a. a Biztosítottnak a Biztosító kockázatviselése alatt bekövetkező halála, b. a Biztosított társadalombiztosítási nyugellátásról szóló mindenkor aktuális magyar jogszabály szerinti saját jogú nyugdíjszolgáltatásra való jogosultságának megszerzése (ez alatt a tényleges nyugdíjas állapotot kell érteni), a Nyugdíjfolyósító szerv jogosultságról szóló jogerős határoztában foglalt időpont szerinti hónap utolsó napja, c. a szerződés lejárata, azon hónap utolsó napja, amely hónapban a szerződés létrejöttekor érvényes a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jogszabály által meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárt a Biztosított elérte, d. a biztosított 40%-ot elérő maradandó egészségkárosodása, – feltéve, hogy a jelen nyugdíjbiztosítási szerződés létrejöttének időpontjában a biztosított egészségkárosodása a 40%-os mértéket nem érte el (függetlenül attól, hogy rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásra jogosult-e) – a szakértői bizottság szakvéleményében meghatározott időpont szerinti hónap utolsó napja, (ennek hiányában a szakvélemény elkészítéséhez lefolytatott vizsgált időpontja). Bármely biztosítási esemény bekövetkezésével jelen biztosítási szerződés megszűnik.
Biztosítási Esemény a Biztosító Szolgáltatása. Egészségbiztosítási szolgáltatások Preventív Csomag Komfort Csomag Komfort Plusz II. Csomag Havidíj 990 Ft 4 490 Ft 6 690 Ft