Common use of Biztosító Clause in Contracts

Biztosító. Az UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–74. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási díj ellenében, a szerződésben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget a segítségnyújtás kése- delméért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén kívül álló olyan körülmények következtében merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavarai, illetve bármi- lyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén nem vállal felelősséget, ha egy alvállalkozója a fent nevezett okok kö- vetkeztében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- ben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel él a másik biztosító felé. A Biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni a biztosítóra.

Appears in 12 contracts

Samples: E Optimum Casco Biztosítás Ügyféltájékoztató És Általános Szerződési Feltételek, E Optimum Casco Biztosítás Ügyféltájékoztató És Általános Szerződési Feltételek, E Optimum Casco Biztosítás Ügyféltájékoztató És Általános Szerződési Feltételek

Biztosító. Az UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–74. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási díj ellenében, a szerződésben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget a segítségnyújtás kése- delméért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén hatáskö- rén kívül álló olyan körülmények következtében merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavarai, illetve bármi- lyen bár- milyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén nem vállal felelősséget, ha egy alvállalkozója a fent nevezett okok kö- vetkeztében következtében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási segítségnyúj- tási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- ben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel él a másik biztosító felé. A Biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni a biztosítóra.

Appears in 6 contracts

Samples: Casco Insurance Terms and Conditions, Multi Casco Reál Biztosítás, Multi Casco Plus Biztosítás

Biztosító. Az UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–74. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási biztosítási díj ellenében, a szerződésben szerző- désben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget a segítségnyújtás kése- delméért késedelméért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén kívül álló olyan körülmények körülmé- nyek következtében merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavarai, illetve bármi- lyen bármilyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén szin- tén nem vállal felelősséget, ha egy alvállalkozója a fent nevezett okok kö- vetkeztében következtében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- ben egészben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel él a másik biztosító felé. A Biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval biz- tosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni engedmé- nyezni a biztosítóra.

Appears in 2 contracts

Samples: E Optimum Casco Biztosítás Ügyféltájékoztató És Általános Szerződési Feltételek, E Optimum Casco Biztosítás Ügyféltájékoztató És Általános Szerződési Feltételek

Biztosító. Az UNIQA Biztosító Zrt. 1134 BudapestBudapest XIII., Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–7476–78. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási biztosítási díj ellenében, a szerződésben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget felelősséget a segítségnyújtás kése- delméért késedelméért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén kívül álló olyan körülmények következtében merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavarai, illetve bármi- lyen bármilyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén nem vállal felelősséget, ha egy alvállalkozója a fent nevezett okok kö- vetkeztében következtében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- ben egészben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel él a másik biztosító felé. A Biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni a biztosítóra.

Appears in 2 contracts

Samples: Biztosítási Szerződés, Biztosítási Szerződés

Biztosító. Az UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–7476–78. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási biztosítási díj ellenében, a szerződésben szerződés- ben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget a segítségnyújtás kése- delméért késedelméért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén kívül álló olyan körülmények körülmé- nyek következtében merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági köz- hatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavaraiza- varai, illetve bármi- lyen bármilyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén nem vállal felelősséget, ha egy alvállalkozója a fent nevezett okok kö- vetkeztében következtében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- ben egészben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel él a másik biztosító felé. A Biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval biz- tosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni engedmé- nyezni a biztosítóra.

Appears in 2 contracts

Samples: Gépjármű Biztosítási Szabályzat, Gépjármű Biztosítási Szerződés

Biztosító. Az UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–7476–78. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási biztosítási díj ellenében, a szerződésben szerződés- ben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget felelősséget a segítségnyújtás kése- delméért késedelméért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén kívül álló olyan körülmények körülmé- nyek következtében merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági köz- hatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavaraiza- varai, illetve bármi- lyen bármilyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén nem vállal felelősséget, ha egy alvállalkozója a fent nevezett okok kö- vetkeztében következtében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- ben egészben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel él a másik biztosító felé. A Biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval biz- tosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni engedmé- nyezni a biztosítóra.

Appears in 1 contract

Samples: Multi Casco Reál Gépjármû Biztosítás

Biztosító. Az UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–74. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási biztosítási díj ellenében, a szerződésben szerző- désben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget felelősséget a segítségnyújtás kése- delméért késedelméért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén kívül álló olyan körülmények körülmé- nyek következtében merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági köz- hatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavaraiza- varai, illetve bármi- lyen bármilyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén nem vállal felelősséget, ha egy alvállalkozója a fent nevezett okok kö- vetkeztében következtében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- ben egészben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel él a másik biztosító felé. A Biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval biz- tosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni engedmé- nyezni a biztosítóra.

Appears in 1 contract

Samples: Multi Casco Reál Gépjármû Biztosítás

Biztosító. Az UNIQA Biztosító ZrtRt. 1134 BudapestBudapest XIII., Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–7476–78. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés szerzôdés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási biztosítási díj ellenében, a szerződésben szerzôdésben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget a segítségnyújtás kése- delméért késedelméért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő felmerülô károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén kívül álló olyan körülmények következtében következté- ben merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavarai, illetve bármi- lyen bármilyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén nem vállal felelősségetfelelôsséget, ha egy alvállalkozója alvállal- kozója a fent nevezett okok kö- vetkeztében következtében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási segít- ségnyújtási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- egészben vagy rész- ben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel él a másik biztosító biz- tosító felé. A Biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni a biztosítóra.

Appears in 1 contract

Samples: Casco Insurance Policy

Biztosító. Az UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx krt. 70–74. (továbbiakban: biztosító) a segítségnyújtási szerződés alapján arra vállal kötelezettséget, hogy a biz- tosítási biztosítási díj ellenébenellené- ben, a szerződésben felsorolt esetekben segítségnyújtási szolgáltatásokat szol- gáltatásokat nyújt. A biztosító nem vállal felelôsséget felelősséget a segítségnyújtás kése- delméért késedelmé- ért vagy elmaradásáért, illetve a felmerülő károkért, amennyiben ezek a biztosító vagy Megbízottja hatáskörén kívül álló olyan körülmények kö- rülmények következtében merültek fel, mint a jogszabályalkotás, közhatósági intézkedések, az energiaellátás leállítása vagy annak zavarai, illetve bármi- lyen bármilyen egyéb vis major esetén. A biztosító szintén nem vállal felelősséget, ha egy alvállalkozója a fent nevezett ne- vezett okok kö- vetkeztében következtében nem tudta teljesíteni a segítségnyújtási segítségnyúj- tási igényt. Amennyiben a biztosító által nyújtott szolgáltatást egész- ben egészben vagy részben egy másik biztosítás fedezi, a biztosító visszkeresettel visszkere- settel él a másik biztosító felé. A Biztosított biztosított ez esetben köteles a másik biztosítóval szemben fennálló igényérvényesítési jogait engedményezni a biztosítóra.

Appears in 1 contract

Samples: Flotta Casco Biztosítás