Díjengedmények. A biztosító díjengedményt nyújthat, ha a jelen biztosítás megkötésekor a biztosított, a kockázatviselés helyén állandó jelleggel vele közös háztartásban élő hozzátar- tozója vagy a biztosítottnak a kockázatviselés helyén ott lakó, de vele közös háztartásban nem élő közeli hozzátartozója hatályban lévő és folyamatos díjfizetésű gépjármű- vagy életbiztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Zrt.-nél. A díjengedményre jogosító körülmény megszűnése, illetve a pótdíjat megalapozó körülmény keletkezése esetén a következő díjesedékességtől az elvesztett kedvezménnyel vagy pótdíjjal növelt díjat kell megfizetni.
Díjengedmények. Amennyiben a szerződő a biztosítási díj mértékét befo- lyásoló kedvezményt vett igénybe, melyet követően a kedvezményre jogosító körülmények megváltoznak, vagy utóbb már nem állnak fenn (pl. e-termék, tartamkedvez- mény), úgy a szerződő a kedvezményre szóló jogosult- ságát elveszti és köteles a kedvezmény figyelembe vétele nélkül számított biztosítási díjat megfizetni. A szerződő pótdíj fizetésére kötelezhető a díjfizetési gya- koriságtól és módtól függően.
Díjengedmények. A biztosító díjengedményt nyújthat, ha a jelen biztosítás megkötésekor a biztosított, a kockázatviselés helyén állandó jelleggel vele közös háztartásban élő hozzátar- tozója vagy a biztosítottnak a kockázatviselés helyén ott lakó, de vele közös háztartásban nem élő közeli hozzátartozója hatályban lévő és folyamatos díjfizetésű gépjármű- vagy életbiztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Zrt.-nél.
Díjengedmények. 9.9.1. Éves, féléves és negyedéves díjfizetés választása esetén a szerződő az éves biztosítási alapdíjból díjengedményre jogosult.
9.9.2. A szerződő további díjengedményre jogosult, ha meg- bízza a biztosítót, hogy a biztosítás díját folyószámlájáról hívja le (banki díjlehívás).
Díjengedmények. 9.9.1. Éves, féléves és negyedéves díjfizetés választása esetén a szerződő az éves biztosítási alapdíjból díjenged- ményre jogosult.
9.9.2. A szerződő díjengedményre jogosult, ha megbízza a biztosítót, hogy a biztosítás díját lakossági folyószámlájá- ról vagy vállalkozói számlájáról hívja le (banki díjlehívás).
9.9.3. A szerződő díjengedményre jogosult, ha a jelen biz- tosítás megkötésekor a biztosított, valamint a kockázat- viselés helyén állandó jelleggel vele vagyonközösségben, illetve közös háztartásban élő hozzátartozója érvényes, folyamatos díjfizetésű gépjármű-biztosítással rendelke- zik az Allianz Hungária Zrt-nél. A gépjármű-biztosítás megszűnése a kedvezmény elvesztésével jár.
9.9.4. A szerződő díjengedményre jogosult, ha a jelen biz- tosítás megkötésekor a biztosított lakás olyan társasház- ban vagy szövetkezeti házban van, amely folyamatos díjfi- zetésű lakóközösség-biztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Zrt-nél. A lakóközösség-biztosítás megszűnése a kedvezmény elvesztésével jár.
9.9.5. A szerződő díjengedményt kaphat az épület típusa és a kockázatviselés helye, valamint az otthonbiztosítási csomag típusától függően.
Díjengedmények. 9.9.1. Éves, féléves és negyedéves díjfizetés választása esetén a szerződő az éves biztosítási alapdíjból díjenged- ményre jogosult.
9.9.2. A szerződő díjengedményre jogosult, ha megbízza a biztosítót, hogy a biztosítás díját lakossági folyószámlájá- ról vagy vállalkozói számlájáról hívja le (banki díjlehívás).
9.9.3. A szerződő díjengedményre jogosult, ha a jelen biz- tosítás megkötésekor a biztosított, valamint a kockázat- viselés helyén állandó jelleggel vele vagyonközösségben, illetve közös háztartásban élő hozzátartozója érvényes, folyamatos díjfizetésű gépjármű-biztosítással rendelke- zik az Allianz Hungária Biztosítónál. A gépjármű-biztosí- tás megszűnése a kedvezmény elvesztésével jár.
9.9.4. A szerződő díjengedményre jogosult, ha a jelen biz- tosítás megkötésekor a biztosított lakás olyan társasház- ban vagy szövetkezeti házban van, amely folyamatos díjfi- zetésű lakóközösség-biztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Biztosítónál. A lakóközösség-biztosítás meg- szűnése a kedvezmény elvesztésével jár.
Díjengedmények. Díjengedményre jogosító körülmények Díjfizetés gyakorisága Éves, féléves, negyed- éves Díjfizetés módja Banki díjlehívás Partner-engedmény A szerződő, vagy az alapbiztosítás biztosí- tottja érvényes, folya- matos díjfizetésű gép- jármű-biztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Zrt-nél. AHL/HL kapcsolat A biztosított lakás olyan házban van, amely folyamatos díjfizetésű lakókö- zösség-biztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Zrt-nél. További díjenged- mények Az épület korától, típusától, a kockázatviselés helyétől, otthonbiztosítási csomag esetén a csomag típusától függő engedmény, az elekt- ronikus és az akciós kötés engedménye A díjengedményre jogosító körülmény megszűnése a kedvezmény elvesztésével jár és a következő díjesedé- kességtől az elvesztett kedvezménnyel növelt díjat kell megfizetni.
Díjengedmények. A biztosító díjengedményt nyújthat, ha a jelen biztosítás ⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 15 / 91 megkötésekor a biztosított, a kockázatviselés helyén állandó jelleggel vele közös háztartásban élő hozzátartozója vagy a biztosítottnak a kockázatviselés helyén állandó jelleggel ott lakó, de vele közös háztartásban nem élő közeli hozzátarto- zója hatályban lévő és folyamatos díjfizetésű gépjármű- vagy életbiztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Zrt-nél.
Díjengedmények. A biztosító díjengedményt nyújthat, ha a jelen biztosí- tás megkötésekor a biztosított, a kockázatviselés helyén állandó jelleggel vele közös háztartásban élő hozzátar- tozója vagy a biztosítottnak a kockázatviselés helyén ott AHE-12927 lakó, de vele közös háztartásban nem élő közeli hozzátar- tozója hatályban lévő és folyamatos díjfizetésű gépjármű- vagy életbiztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Zrt.-nél. A díjengedményre jogosító körülmény megszű- nése, illetve a pótdíjat megalapozó körülmény keletkezése esetén a következő díjesedékességtől az elvesztett kedvez- ménnyel vagy pótdíjjal növelt díjat kell megfizetni.
Díjengedmények. 9.4.1. Éves díjfizetés választása esetén a szerződő az éves biztosítási alapdíjból 10%, féléves díjfizetés esetén 5% díjengedményre jogosult.
9.4.2. Ha a szerződő megbízza a biztosítót, hogy a biztosítás díját a lakossági folyószámlájáról vagy a vállalkozói számlájáról hívja le (banki díjlehívás), akkor az éves biztosítási alapdíjból 5% díjengedményre jogosult.