Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 19 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés Az Ügyfél kijelenti, hogy az aláírásának napján lép hatályba SPB Üzletszabályzatát és azt annak mellékleteit, így különösen a Kondíciós Listát az SPB vele megismertette, az SPB továbbá kifejezetten felhívta az Ügyfél figyelmét a jelen szerződés, az SPB Üzletszabályzata, annak valamennyi melléklete, ideértve a Kondíciós listát is, valamint az azokban hivatkozott szabályzatok jogszabálytól és a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő, illetve a Felek határozatlan időre kötikközött esetleg korábban alkalmazott kikötésektől eltérő rendelkezéseire, azokat az Ügyfél elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat kifejezetten elfogadja, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen szerződést ezek ismeretében köti meg. Jelen Ügyfél kifejezetten vállalja, hogy az SPB Üzletszabályzatában, illetve a mindenkor hatályos jogszabályokban megjelölt nyilatkozatokat megteszi, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy az egyes megbízások megadásának feltétele az erre irányuló keret- vagy egyedi szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik megkötése az SPB-vel. Ügyfél nyilatkozik, hogy az ügyfélminősítés általános és az Ügyfélre magára vonatkozó egyedi szabályokra vonatkozó teljes körű tájékoztatást megkapta, az ezzel kapcsolatos szabályozási rendszert ismeri. Ügyfél nyilatkozik, hogy a Xxxxx között Bszt. és a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrePmt. által szabályozott megbízotti tájékoztatási kötelezettségről, kivéve ha az SPB felelősségének kérdéséről és titoktartási kötelezettségéről a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekteljes körű tájékoztatást megkapta. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Számlaszerződés, a Xxxxx által megkötött további keretszerződések, valamint az SPB Üzletszabályzatának Üzletszabályzatának, annak mellékleteinek, ideértve a Kondíciós Listát is, az ezekben hivatkozott szabályzatoknak a rendelkezései, s az abban azokban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényTpt., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet rendelet, és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – - a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. ........................................................... ........................................................... Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………: Budapest,……………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélMellékletek
Appears in 7 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés Az Ügyfél kijelenti, hogy az aláírásának napján lép hatályba SPB Üzletszabályzatát és azt annak mellékleteit, így különösen a Kondíciós Listát az SPB vele megismertette, az SPB továbbá kifejezetten felhívta az Ügyfél figyelmét a jelen szerződés, az SPB Üzletszabályzata, annak valamennyi melléklete, ideértve a Kondíciós listát is, valamint az azokban hivatkozott szabályzatok jogszabálytól és a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő, illetve a Felek határozatlan időre kötikközött esetleg korábban alkalmazott kikötésektől eltérő rendelkezéseire, azokat az Ügyfél elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat kifejezetten elfogadja, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen szerződést ezek ismeretében köti meg. Jelen Ügyfél kifejezetten vállalja, hogy az SPB Üzletszabályzatában, illetve a mindenkor hatályos jogszabályokban megjelölt nyilatkozatokat megteszi, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy az egyes megbízások megadásának feltétele az erre irányuló keret- vagy egyedi szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik megkötése az SPB-vel. Ügyfél nyilatkozik, hogy az ügyfélminősítés általános és az Ügyfélre magára vonatkozó egyedi szabályokra vonatkozó teljes körű tájékoztatást megkapta, az ezzel kapcsolatos szabályozási rendszert ismeri. Ügyfél nyilatkozik, hogy a Xxxxx között Bszt. és a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrePmt. által szabályozott megbízotti tájékoztatási kötelezettségről, kivéve ha az SPB felelősségének kérdéséről és titoktartási kötelezettségéről a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekteljes körű tájékoztatást megkapta. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Számlaszerződés, a Felek által megkötött további keretszerződések, valamint az SPB Üzletszabályzatának Üzletszabályzatának, annak mellékleteinek, ideértve a Kondíciós Listát is, az ezekben hivatkozott szabályzatoknak a rendelkezései, s az abban azokban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényTpt., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet rendelet, és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – - a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. ........................................................... ........................................................... Fenti szerződést alulírott Xxxxx Felek elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………: Budapest,……………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélMellékletek
Appears in 4 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés Az Ügyfél kijelenti, hogy az aláírásának napján lép hatályba SPB Üzletszabályzatát és azt annak mellékleteit, így különösen a Kondíciós Listát az SPB vele megismertette, az SPB továbbá kifejezetten felhívta az Ügyfél figyelmét a jelen szerződés, az SPB Üzletszabályzata, annak valamennyi melléklete, ideértve a Kondíciós listát is, valamint az azokban hivatkozott szabályzatok jogszabálytól és a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő, illetve a Felek határozatlan időre kötikközött esetleg korábban alkalmazott kikötésektől eltérő rendelkezéseire, azokat az Ügyfél elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat kifejezetten elfogadja, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen szerződést ezek ismeretében köti meg. Jelen Ügyfél kifejezetten vállalja, hogy az SPB Üzletszabályzatában, illetve a mindenkor hatályos jogszabályokban megjelölt nyilatkozatokat megteszi, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy az egyes megbízások megadásának feltétele az erre irányuló keret- vagy egyedi szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik megkötése az SPB-vel. Ügyfél nyilatkozik, hogy az ügyfélminősítés általános és az Ügyfélre magára vonatkozó egyedi szabályokra vonatkozó teljes körű tájékoztatást megkapta, az ezzel kapcsolatos szabályozási rendszert ismeri. Ügyfél nyilatkozik, hogy a Xxxxx között Bszt. és a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrePmt. által szabályozott megbízotti tájékoztatási kötelezettségről, kivéve ha az SPB felelősségének kérdéséről és titoktartási kötelezettségéről a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekteljes körű tájékoztatást megkapta. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Számlaszerződés, a Felek által megkötött további keretszerződések, valamint az SPB Üzletszabályzatának Üzletszabályzatának, annak mellékleteinek, ideértve a Kondíciós Listát is, az ezekben hivatkozott szabályzatoknak a rendelkezései, s az abban azokban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényTpt., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet rendelet, és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – - a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx Felek megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx Felek elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………: Budapest,……………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél........................................................... ........................................................... Mellékletek
Appears in 4 contracts
Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek11.1. A Felek megállapodnakrögzítik, hogy jelen ÁSZF, vagy a Felek között létrejött Szerződés értelmezése során elsődlegesen a Szerződésben és mellékleteiben, ezt követően az ÁSZF-ben, valamint annak mellékleteiben rögzített rendelkezések irányadóak jogviszonyukra.
11.2. Megbízó kijelenti, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseit elolvasta és egyedileg értelmezte, az ÁSZF rendelkezéseit módosítani nem kívánta, és mint akaratával mindenben egyezőt írta alá, mely nyilatkozatát ehelyütt külön aláírásával is megerősít.
11.3. Megbízó kijelenti, hogy amennyiben Szerződést kötött a Megbízottal, úgy abban szerepeltett minden olyan feltételt, mellyel jelen ÁSZF rendelkezéseitől el kívánt térni.
11.4. Írásbeli aláírás hiányában jelen XXXX rendelkezései is irányadóak a Felek jogviszonyára, amennyiben a Megbízott a Megbízó részére küldött bármely értesítésben utalt az ÁSZF elérhetőségére.
11.5. Jelen ÁSZF annak aláírása nélkül is kötelező az Megbízottra.
11.6. A szerződő Felek kijelentik, hogy megszüntetésükkel kapcsolatos eljárás (pl.: vállalkozás megszüntetése, csődeljárás, felszámolási illetve végelszámolási eljárás) nincs folyamatban, ilyen kérelmet tudomásuk szerint senki nem nyújtott be velük szemben, és ilyen eljárást maguk sem indítottak, továbbá nincs velük szemben folyamatban olyan bírósági vagy hatósági eljárás, amely gazdasági tevékenységük folytatását vagy a jelen szerződés teljesítését ellehetetleníti, vagy akár olyan döntéssel is végződhet, amely ezzel járhat.
11.7. A Megbízó kijelenti, hogy a Szerződés, vagy az ÁSZF rendelkezései alapján felmerült szolgáltatási díjak megfizetésére annak esedékességekor és a felek között jogviszony létrejöttének időpontjában is képes, nincs fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben.
11.8. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiMagyarország hatályos jogszabályai, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint különösen a Bszt., a tőkepiacról Polgári Törvénykönyvről szóló 20012013. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak V. törvény rendelkezései az irányadóak.
11.9. A Felek megállapodnak abbankifejezetten akként rendelkeznek, hogy amennyiben a Szerződés bármely rendelkezése bármely vonatkozásban bármikor jogellenes, érvénytelen vagy végrehajthatatlan, vagy azzá válik, az SPB az Üzletszabályzata Szerződésben foglalt többi rendelkezés jogszerűségét, annak mellékleteiérvényességét vagy végrehajthatóságát nem befolyásolja, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniilletve nem akadályozza. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint részleges érvénytelenség esetén a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek Felek kötelesek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaérvénytelen rendelkezést olyan hatályos vagy végrehajtható rendelkezéssel helyettesíteni, ide nem értve amely a folyamatban lévő lehető legjobban megfelel a hatályát vesztett vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitvégrehajthatatlan rendelkezés szellemének és célkitűzésének.
11.10. A jelen ÁSZF 9 (kilenc) számozott oldalból áll.
11.11. Nem válnak a szerződés tartalmává azok a szokások, amelyek alkalmazásában a felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, az olyan gyakorlatok, amelyet egymás között kialakítottak, és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák adott üzletágban a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így hasonló jellegű szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokások sem.
11.12. Ha a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB Felek bármelyike kifejezetten vagy hallgatólagosan hozzájárul a másik Fél által a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Szerződés teljesítése körében elkövetett szerződésszegéshez vagy mulasztáshoz, illetve lemond annak jogkövetkezményeiről, ez nem értelmezhető hozzájárulásnak vagy lemondásnak a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikSzerződés szerinti ugyanazon, hogy vagy bármilyen egyéb kötelezettség teljesítése körében a jelen szerződés másik Fél által a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelttovábbiakban elkövetett szerződésszegés vagy mulasztás tekintetében., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 3 contracts
Samples: Megbízási Szerződés, Megbízási Szerződés, Megbízási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés (1) A Felek erre irányuló megállapodása esetén a Biztosítási Szerződés további rendelkezéseket, illetve az aláírásának napján lép hatályba és Általános Felelősségbiztosítási Feltételektől eltérő rendelkezéseket is tartalmazhat, feltéve, hogy e rendelkezések megfelelnek a mindenkor hatályos kötelezően alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseknek.
(2) Ha a Biztosítási Szerződés további vagy az Általános Felelősségbiztosítási Feltételektől eltérő rendelkezéseket tartalmaz, úgy a jelen Általános Felelősségbiztosítási Feltételekkel szemben ezeket a rendelkezéseket kell irányadónak tekinteni.
(3) A Biztosítási Szerződés bármely további vagy az Általános Felelősségbiztosítási Feltételektől eltérő rendelkezése csak akkor érvényes, ha azt a Felek határozatlan időre kötikírásba foglalták.
(4) A Szerződő, illetve a Biztosított köteles a Biztosítót a székhelyében vagy lakcímében bekövetkezett változásról tájékoztatni. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Ha a Xxxxx között Szerződő, illetve a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreBiztosított megváltoztatja székhelyét vagy lakcímét, kivéve és erről nem tájékoztatja a Biztosítót, bármely a Szerződő, illetve a Biztosított utolsó ismert címére küldött küldeményt azon a napon kézbesítettnek kell tekinteni, amely napon azt egyébként kézbesítették volna, ha a Felek írásbanSzerződő, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekilletve a Biztosított székhelyében vagy lakcímében nem következett volna be változás.
(5) A Biztosítási Szerződés harmadik személy (a Biztosított) javára is megköthető. A Felek megállapodnakEbben az esetben, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának Általános Felelősségbiztosítási Feltételeknek a Szerződőre vonatkozó rendelkezései, s ha az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁltalános Felelősségbiztosítási Feltételek eltérően nem rendelkeznek, valamint megfelelően irányadók arra a Bsztfélre is, amelynek (akinek) javára a Biztosítási Szerződést megkötötték.,
(6) A Biztosítási Szerződésből eredő jogosultságok és kötelezettségek a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. Biztosító írásos hozzájárulása nélkül nem ruházhatók át.
(XII. 26.7) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és Általános Felelősségbiztosítási Feltételekre utalással megkötött Biztosítási Szerződésből eredő igények az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltesedékességüktől számított 2 év elteltével elévülnek., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 3 contracts
Samples: General Liability Insurance Terms, General Liability Insurance Terms, Felelősségbiztosítási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a szerződésmódosítás kezdeményezésének tekintendő.
2. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen keretszerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
4. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a keretszerződés hatályát veszti, a keretszerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
5. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság jár el.
6. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
7. A Felek megállapodnak abbanVállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az SPB az Üzletszabályzatabban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, annak mellékleteihogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, így különösen hogy a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniMÁV FKG Kft. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ügyvezetőjének.
8. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevékenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
9. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezik az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi mellékletek:
Appears in 3 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 10.1. A jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az aláírásának napján lép hatályba Általános Szerződési Feltételek a fogyasztónak minősülő természetes személyekkel kötendő Takarék Személyi Kölcsön, Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön (ÁSZF) megnevezésű dokumentum, a Hitelintézet Hirdetménye és azt a Felek határozatlan időre kötikHitelintézet …… Üzletszabályzata (a továbbiakban: Üzletszabályzat). Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a jelen Szerződés 1. sz. függelékét képező ÁSZF, a Szerződésre vonatkozó Hirdetmény, a Hitelintézet Üzletszabályzata, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Adós elismeri, hogy a Hitelintézet Szerződésre vonatkozó Hirdetményeit megismerte, illetve a Hitelintézet az Üzletszabályzata megismerését számára lehetővé tette és annak rendelkezéseit kifejezetten elfogadja.
10.2. A jelen Szerződés, az ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Xxxxxxxxxxxx általi egyoldalú, illetve a Xxxxx között általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
10.3. A jelen Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreszemélyes adatait érintő adatlekérésre vonatkozó, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekjelen Szerződés 3. számú mellékletét képező nyilatkozatot a jelen Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
10.4. A Felek megállapodnakaz egymáshoz intézett értesítéseiket, hogy nyilatkozataikat az ÁSZF-ben/Üzletszabályzatban foglaltak szerint kötelesek megtenni, és egymásnak megküldeni. Amennyiben a Szerződést Adóstárs is aláírta, úgy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben kölcsönügylettel kapcsolatban küldött írásbeli értesítések – tekintettel az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla Adós és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26Adóstárs egyetemleges felelősségére – mind az Adós, mind az Adóstárs kezéhez joghatályosan kézbesíthetők.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit
10.5. A jelen szerződés Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban meghatározott jelentéssel bírnak.
10.6. Jelen Szerződés az aláírás napján lép hatályba.
10.7. Jelen Szerződés elválaszthatatlan függelékei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélmellékletei:
Appears in 2 contracts
Samples: Személyi Kölcsönszerződés, Személyi Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 10.1. A Számlatulajdonos köteles a Számlaszerződés fennállása alatt az aláírásának napján lép hatályba és azt általa megadott adatokban történő változásokat a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek Banknak személyesen vagy írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkezteka változás bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított 5 napon belül haladéktalanul bejelenteni. Az ennek elmulasztásából eredő károkért a Bank felelősséget nem vállal.
10.2. A Felek megállapodnakBank fenntartja a jogot, hogy üzletpolitikájának megfelelően egyes ügyletek esetében – saját döntése alapján – a vonatkozó Hirdetményben és jelen ÁSZF-ben foglaltaktól eltérő, egyedi elbírálást alkalmazzon.
10.3. A Bank kifejezetten fenntartja magának a jogot, és a Számlatulajdonos elismeri a Bank azon jogát, hogy új, vagy bővített szolgáltatás bevezetésekor az ÁSZF rendelkezéseit kiegészítse, továbbá, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Bank tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy azt érintő jogszabályváltozásra, jegybanki rendelkezés vagy a Bankra kötelező egyéb szabályozók, a jegybanki alapkamat és egyéb jegybanki kamatlábak változására, a pénzpiaci forrásszerzési lehetőségek és költségek változására, a banki egyéb beszerzési költségek, a fogyasztói árindex, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiállami kamattámogatás változására, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka közteher-fizetési kötelezettségek, a kötelező tartalékolási szabályok, a Bank eljárási, működési folyamataiban történt változásra, valamint a Bszt.szolgáltatásra vagy a Számlatulajdonosra vonatkozó kockázat megváltozására tekintettel, ahhoz igazodva, egyoldalúan módosítsa a hatályos ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Hirdetményben és a Szerződésben meghatározott kondíciókat. Amennyiben a Bank a hatályos ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Hirdetményben meghatározott kondíciókat a Számlatulajdonos számára kedvezőtlenül módosítja, a tőkepiacról szóló 2001módosítás hatályba lépését 2 hónappal megelőzően a módosított ÁSZF-et, illetve Hirdetményt az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében kifüggeszti, továbbá internetes honlapján közzéteszi, valamint erről a Számlatulajdonost tájékoztatja papíron, vagy tartós adathordozón. évi CXXA betétszámla kamatozásának változására az előbbi feltételek akként vonatkoznak, hogy az előzetes értesítési idő 15 nap. törvényAmennyiben a módosítást a Számlatulajdonos nem fogadja el, jogosult a szerződést a módosítás hatályba lépésének napjáig díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentesen felmondani, ellenkező esetben a Számlatulajdonosra vonatkozóan a módosítás hatályba lép. A Bank árfolyam módosítást a fenti értesítés nélkül és azonnali hatállyal jogosult végrehajtani.
10.4. Amennyiben a szolgáltatás természetéből más nem következik, vagy a vonatkozó szerződés eltérően nem rendelkezik, úgy a Számlaszerződés határozatlan időtartamra jön létre. A Számlaszerződés megszűnik − közös megegyezéssel, − rendes és rendkívüli felmondással, − a Keretmegállapodás felmondásával − a Számlatulajdonos halálával a halál tényéről való Bank általi hivatalos tudomásszerzés napján, kivéve Közös Számla esetén, ahol a 2.4.3. pontban foglalt rendelkezés az irányadó.
10.5. A Bank jogosult a Számlaszerződést 2 hónapos felmondási határidővel indokolás nélkül rendes felmondással felmondani. A Számlatulajdonos ugyancsak jogosult a Számlaszerződést bármikor, indoklás nélkül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal, azonnali hatállyal felmondani. Negatív számlaegyenleg (tartozás) esetén a Számlatulajdonos a Számlaszerződés megszüntetése előtt köteles maradéktalanul kiegyenlíteni a Bankkal szemben fennálló összes tartozását. A Bank a hat hónapnál rövidebb ideje fennálló Számlaszerződés Számlatulajdonos általi felmondása esetén a Hirdetményben meghatározott díjra jogosult.
10.6. Amennyiben a Számlatulajdonos a szerződésben meghatározott bármely kötelezettségét súlyosan megszegi, illetőleg a Bank írásbeli felszólítása alapján, az ott megjelölt határidőben nem egyenlíti ki a Bank követeléseit, a dematerializált értékpapír előállításának Bank jogosult a Számlaszerződést rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal felmondani, a Számlához kapcsolódó bankkártyákat letiltani és továbbításának módjáról a tartozás megfizetéséig a Hirdetményben meghatározott mértékű késedelmi kamatot felszámítani. A Bank jogosult továbbá a Számlaszerződést azonnali hatállyal felmondani abban az esetben is, ha a Számlatulajdonos nem tesz eleget a jogszabályokban (így különösen a polgári törvénykönyvben és biztonsági szabályairóla pénzmosásról szóló jogszabályokban) meghatározott együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének, valamint az értékpapírszámlaolyan, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001a Bank hatókörén kívül eső körülmények következnek be, amelyek eredményeképpen a Bank részéről nem várható el a szerződéses jogviszony fenntartása, vagy amelynek révén a Bank üzleti érdekei egyéb módon sérülnek. (XII. 26.) Korm. rendelet Amennyiben a Számlatulajdonos a Bankkal, vagy a K&H Bankcsoport bármely tagjával kötött bármely szerződését megszegi, ez egyben a Számlaszerződés szempontjából is súlyos szerződésszegésnek minősül, és a PtkSzámlaszerződés azonnali hatályú felmondását vonhatja maga után.
10.7. rendelkezéseiA szerződés megszűnése egyben a Számlához kapcsolódó szerződések, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályokSzámlához kapcsolódó valamennyi szolgáltatás megszűnését is jelenti.
10.8. A Számlaszerződés bármely okból történő megszűnésekor a Számlán alapuló követelések lejárttá válnak és a felek között elszámolásnak van helye. Az elszámolás során a Bank a ténylegesen teljesített Szolgáltatás arányos ellenértékére jogosult. A felek kötelesek fennálló tartozásukat az elszámolás napját követő 8 napon belül egymás felé kiegyenlíteni, illetve Bankkártya szerződés esetén, az abban foglaltaknak megfelelően eljárni. Ha a Szerződés megszűnését követően a Számlatulajdonos (illetve Számlatulajdonos halála következtében történő Számlaszerződés megszűnés esetén a jogállását előzetesen hivatalosan is igazoló örökös) nem rendelkezik a Számla pozitív egyenlegéről, azt a Bank a megbízás nélküli ügyvitel – 2014. március 14. napját megelőzően megszűnt Szerződés esetén a felelős őrzés – szabályai szerint kezeli és kamatfizetés nélkül megőrzi azt legfeljebb öt (5) évig a Hirdetményében meghatározott bankköltségek felszámítása mellett.
10.9. Ha a Számlatulajdonos által megjelölt címre a számlakivonat kézbesítése 180 napig sikertelen, a tőzsdeiBank a felmondási jogának gyakorlása nélkül is jogosult – biztonsági okokból – azonnali hatállyal megtagadni a Számlatulajdonos részére a Szolgáltatás nyújtását. 10.10.A Bank jogosult arra, teljesítési hogy a Számlatulajdonosnak a Bankkal szembeni, bármilyen jogcímen fennálló tartozása kiegyenlítése érdekében a követelését esedékességkor a Számlatulajdonos Banknál vezetett bármely Számlájával szemben elszámolja, illetve a Számlatulajdonos egyéb Számláján alapuló, vagy a Bankkal szemben egyébként fennálló követelésébe beszámítsa. 10.11.A Bank kijelenti, hogy a Számlatulajdonosnak a Számlán lévő követelése a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint az Országos Betétbiztosítási Alap (továbbiakban: OBA) által biztosított. Az OBA által esetlegesen fizetendő kártalanítás szempontjából összevontan kezelendő a Számlatulajdonos Banknál vezetett bármely Számláján elhelyezett összeg. A Hpt. szerint az OBA legfeljebb százezer euró összeghatárig – a jogszabályban megjelölt napon érvényes MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon – forintban fizet kártalanítást a jogosult Számlatulajdonos részére. 10.12.Kártalanítási esemény bekövetkezése esetén a Bank jogosult a Számlatulajdonossal szemben fennálló, a kártalanítás kezdő időpontját megelőzően lejárt követelését a Számlatulajdonosnak a biztosított betét jogcímén fennálló követelésébe beszámítani. A beszámított összeg erejéig a Számlatulajdonost megillető kártalanítási összeg csökken. 00.00.Xx OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki
a) költségvetési szerv,
b) a helyi szabályzatokönkormányzat,
c) a biztosító, viszontbiztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abbanmagánnyugdíjpénztár,
d) a befektetési alap, hogy az SPB az Üzletszabályzatbefektetési alapkezelő
e) a Nyugdíjbiztosítási Alap, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására valamint ezek kezelő szervezetei és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultaknyugdíjbiztosítási igazgatási szerv,
f) az elkülönített állami pénzalap,
g) a pénzügyi intézmény, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánés a pénzforgalmi intézmény
h) az MNB,
i) a befektetési vállalkozás, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt.tőzsdetag, Budapest ……….. (évaz árutőzsdei szolgáltató,
j) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyféla kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi, befektetővédelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a keretszerződés módosítás kezdeményezésének tekintendő. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni
2. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
4. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
5. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság jár el.
6. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
7. A Felek megállapodnak abbanVállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx), az SPB az Üzletszabályzatabban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, annak mellékleteihogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, így különösen hogy a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniMÁV FKG Kft. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ügyvezetőjének.
8. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevékenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
9. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezi az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi melléklet:
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 35 A jelen Üzletszabályzat hatálya kiterjed a Bank által természetes személyek részére a Hpt. 3.§. (1) bekezdés b) és e) pontja alapján hitelkártya kibocsátására, illetőleg az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötikezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezik a Xxxxx között mindenkor hatályos a hatálya jelen üzletszabályzat I. Meghatározások pontjában a Hirdetmény fogalom alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekfelsorolt Hirdetmények. A Felek megállapodnakBank és a Szerződő fél közötti jogviszonyra irányadó szabályok
1. A Bank és a Szerződő fél közötti az Üzletszabályzat tárgyát képező jogviszony tartalmát az adott jogviszonyra vonatkozó - egyedi szerződés, hogy - az értesítő levél - az egyes kártyákhoz tartozó Üzletszabályzat Kiegészítés - az egyes kártyákhoz tartozó Hirdetmény - a Hitelkártya Üzletszabályzat - a Multipont hitelkártyákhoz kapcsolódóan a Multipont Programszabályzat - Üzletszabályzat a Pénzforgalmi szolgáltatásról - az OTP Bank Nyrt Általános Üzletszabályzata - Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat kiegészítése a Részletfizetési szolgáltatásról - Elektronikus aláírás alkalmazása esetén a Lakossági OTPdirekt Üzletszabályzat rendelkezései alapján kell megállapítani. A jogviszony tartalmának megállapítása során a fenti felsorolás egyben értelmezési sorrendet is jelent. Amennyiben az egyedi szerződés, vagy az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés rendelkezései eltérnek az Üzletszabályzat rendelkezéseitől, akkor az egyedi szerződés, a Kiegészítés rendelkezései alkalmazandók. Amennyiben valamely, az adott jogviszony részét képező kérdésre az egyedi szerződés, az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés nem tartalmaz rendelkezést, úgy az Üzletszabályzat vonatkozó rendelkezése az irányadó. Ha az adott kérdésre az Üzletszabályzat sem tartalmaz rendelkezést, az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadók. Amennyiben a Bank és a Szerződő fél közötti jogviszony fennállása alatt a Szerződő fél a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési (Magáncsőd védelmi) eljárást kezdeményez, a szerződésre jelen szerződésben Üzletszabályzat rendelkezéseit az „Üzletszabályzat a természetes személyek adósságrendezéséről (Magáncsőd) lakossági ügyfelek részére” című üzletszabályzatban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2.A Bank és a Szerződő fél közötti jogviszonyban az 1. pontban meghatározott dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseia hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka pénzforgalmi jogszabályok, valamint a BsztSzerződés tárgyát képező jogviszonnyal összefüggő egyéb jogszabályok és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., ) és a tőkepiacról természetes személyek adósságrendezéséről szóló 20012015. évi CXXCV. törvény, Elektronikus aláírás alkalmazása esetén az elektronikus ügyintézés és a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 284/20012015. (XIIévi CCXXII. 26.) Kormtörvény rendelkezései az irányadók. rendelet A Bank a hitelkártya igényléseket az elbíráláskor hatályban lévő, ügyfélminősítésre, kockázatvállalásra és a Ptk. rendelkezéseifedezet értékelésre vonatkozó belső szabályzatai, valamint a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóra (JTM) vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek jogszabály előírásai szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés bírálja el és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltengedélyezi., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 2 contracts
Samples: Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat, Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a keretszerződés módosítás kezdeményezésének tekintendő. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni
2. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
4. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
5. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
6. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
7. A Felek megállapodnak abbanVállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az SPB az Üzletszabályzatabban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, annak mellékleteihogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, így különösen hogy a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniMÁV FKG Kft. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ügyvezetőjének.
8. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevékenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
9. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezi az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi melléklet:
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 12.1. Az Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Hitelezőt, hogy a kölcsön visszafizetésének Szerződésben meghatározott végső időpontját legkésőbb a lejárat napját 5 nappal megelőzően postára adott nyilatkozatával egy ízben, legfeljebb 92 (kilencvenkettő) nappal meghosszabbítsa a kamat, díj, költség fizetési kötelezettségek Szerződésben meghatározott üteme fenntartása mellett, amennyiben az aláírásának Adós a kölcsön meghosszabbítását a Szerződés lejáratát legalább 8 nappal megelőzően kezdeményezte, és azt jelen ÁSZF 11. xxxxxx szerint bejelentette a Hitelezőnek.
12.2. A Hitelező előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, nem ruházhatja át illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át.
12.3. A Hitelező jogosult a Szerződésből eredő jogait az Adós előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Hitelező az Adóst írásban tájékoztatja.
12.4. Amennyiben a Hitelező nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Hitelező erről a jogáról lemond.
12.5. A Hitelező a Szerződés előkészítése és megkötése során az Adós azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – az Adós kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni.
12.6. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba és azt hatályba.
12.7. Amennyiben a Felek határozatlan időre kötikSzerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó.
12.8. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Az ÁSZF rendelkezései mind az Adósra, mind a Xxxxx között Hitelezőre nézve kötelezőek, de a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekSzerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni.
12.9. A Felek szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Hitelező által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak.
12.10. A Szerződés, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZF, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, ÁSZF, valamint Hirdetmény illetve azok fenti 3. pontnak (illetve a tőkepiacról hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 20012013. évi CXXCCXXXVII. törvény) megfelelő, Hitelező általi egyoldalú, illetve a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Loan Transactions, Hitelkölcsön Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés A Takarékszövetkezet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az aláírásának Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át. A Takarékszövetkezet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Adós előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben harmadik személyre engedményezni, átruházni, mely esetben az Adós a Takarékszövetkezettel szembeni követelése tekintetében a harmadik személy ellen jogosult keresetet benyújtani. Az engedményezés megtörténtéről a Takarékszövetkezet az Adóst írásban tájékoztatja. Amennyiben a Takarékszövetkezet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékszövetkezet erről a jogáról lemond. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában – a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba hatályba. Az ÁSZSZ rendelkezései mind az Adósra, mind a Takarékszövetkezetre nézve kötelezőek, de a Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni, amennyiben az nem ütközik a Magatartási Kódex illetve valamely jogszabály rendelkezéseibe. Ha a Szerződés egyedi rendelkezései és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx az ÁSZSZ-ben írt szerződési feltételek között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreeltérés van, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekúgy az egyedi szerződéses rendelkezések az irányadók. A Felek szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Takarékszövetkezet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak. A Szerződés, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZSZ, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezéseiÁSZSZ, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, Hirdetmény illetve azoknak a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatokTakarékszövetkezet által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvénynek, valamint a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvénynek megfelelő módon végrehajtott egyoldalú, illetve a felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződésből eredő vitákat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, tárgyalásos úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a Szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a fogyasztó Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbírósághoz fordulhat, vagy a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakmellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Felek megállapodnak abbanPénzügyi Békéltető Testületnél kezdeményezett eljárás esetén a Takarékszövetkezet a jogvita összes körülményeit mérlegelve dönt arról, hogy az SPB eljárásnak aláveti-e magát. Az ÁSZSZ aláírásával az ÜzletszabályzatÜgyfél és a Takarékszövetkezet kijelenti, hogy annak tartalmát megismerte, megértette, és azt magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Ügyfél a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Takarékszövetkezet Üzletszabályzatát, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmegismerte és elfogadta. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélÁltalános Szerződési Szabályok elválaszthatatlan mellékletei:
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Fogyasztóknak Nyújtott Forint Hitel/Kölcsön Ügyletek
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 40 A jelen Üzletszabályzat hatálya kiterjed a Bank által természetes személyek részére a Hpt. 3.§. (1) bekezdés b) és e) pontja alapján hitelkártya kibocsátására, illetőleg az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötikezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezik a Xxxxx között mindenkor hatályos a hatálya jelen üzletszabályzat I. Meghatározások pontjában a Hirdetmény fogalom alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekfelsorolt Hirdetmények. A Felek megállapodnakBank és a Szerződő fél közötti jogviszonyra irányadó szabályok
1. A Bank és a Szerződő fél közötti az Üzletszabályzat tárgyát képező jogviszony tartalmát az adott jogviszonyra vonatkozó - egyedi szerződés - az értesítő levél - az egyes kártyákhoz tartozó Üzletszabályzat Kiegészítés - az egyes kártyákhoz tartozó Hirdetmény - a Hitelkártya Üzletszabályzat - a Multipont hitelkártyákhoz kapcsolódóan a Multipont Programszabályzat - Üzletszabályzat a Pénzforgalmi szolgáltatásról - az OTP Bank Nyrt Általános Üzletszabályzata - Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat kiegészítése a Részletfizetési szolgáltatásról - Elektronikus aláírás alkalmazása esetén a Lakossági OTPdirekt Üzletszabályzat rendelkezései alapján kell megállapítani. A jogviszony tartalmának megállapítása során a fenti felsorolás egyben értelmezési sorrendet is jelent. Amennyiben az egyedi szerződés, hogy vagy az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés rendelkezései eltérnek az Üzletszabályzat rendelkezéseitől, akkor az egyedi szerződés, a Kiegészítés rendelkezései alkalmazandók. Amennyiben valamely, az adott jogviszony részét képező kérdésre az egyedi szerződés, az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés nem tartalmaz rendelkezést, úgy az Üzletszabályzat vonatkozó rendelkezése az irányadó. Ha az adott kérdésre az Üzletszabályzat sem tartalmaz rendelkezést, az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadók. A Privát Banki Üzletszabályzat, a Kiemelt Privát Banki Üzletszabályzat, és/vagy a Direkt Privát Banki Üzletág Üzletszabályzat hatálya alá tartozó Szerződő fél esetén a Privát Banki Üzletszabályzat, a Kiemelt Privát Banki Üzletszabályzat, illetve a Direkt Privát Banki Üzletág Üzletszabályzat rendelkezéseit is alkalmazni kell. Amennyiben a Bank és a Szerződő fél közötti jogviszony fennállása alatt a Szerződő fél a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési (Magáncsőd védelmi) eljárást kezdeményez, a szerződésre jelen szerződésben Üzletszabályzat rendelkezéseit az „Üzletszabályzat a természetes személyek adósságrendezéséről (Magáncsőd) lakossági ügyfelek részére” című üzletszabályzatban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2.A Bank és a Szerződő fél közötti jogviszonyban az 1. pontban meghatározott dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseia hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka pénzforgalmi jogszabályok, valamint a BsztSzerződés tárgyát képező jogviszonnyal összefüggő egyéb jogszabályok és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., ) és a tőkepiacról természetes személyek adósságrendezéséről szóló 20012015. évi CXXCV. törvény, Elektronikus aláírás alkalmazása esetén az elektronikus ügyintézés és a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 284/20012015. (XIIévi CCXXII. 26.) Kormtörvény rendelkezései az irányadók. rendelet A Bank a hitelkártya igényléseket az elbíráláskor hatályban lévő, ügyfélminősítésre, kockázatvállalásra és a Ptk. rendelkezéseifedezet értékelésre vonatkozó belső szabályzatai, valamint a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóra (JTM) vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakjogszabály előírásai szerint bírálja el és engedélyezi. A Felek megállapodnak abbanVideoBank szolgáltatás igénybevételével áruvásárlási és szolgáltatási gyorskölcsön közvetítő partnernél (a továbbiakban: Áruhitel Partner) igényelt hitelkártya esetén a hitelszerződés távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésnek minősül, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen melyre a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanitávértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény rendelkezéseit is alkalmazni kell. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött 2020. június 8. napjától igényelt hitelkártya szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéseskoronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről, illetőleg díjfeltételeita veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2020. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák évi LVIII. törvény (a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztitovábbiakban: 2020. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaévi LVIII. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelttörvény) vonatkozó rendelkezéseit is alkalmazni kell., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 2 contracts
Samples: Üzletszabályzat, Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba 1. Szerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogy esetleges jogvitáikat elsődlegesen békés úton, tárgyalások útján kívánják rendezni, és azt csak akkor fordulnak bírósághoz, ha a tárgyalásos rendezés nem vezetett eredményre.
2. Felek kikötik, hogy jelen Szerződés a Felek határozatlan időre kötikközötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza (Teljességi záradék). Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Felek kifejezetten kizárják, hogy a Szerződés tartalmává váljék minden szokás, amelynek alkalmazásában a Xxxxx korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, és minden gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak. Szintén nem válik a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzerződés tartalmává az adott üzletágban a hasonló jellegű Szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás.
3. Eladó a Szerződés teljesítése során tűrni köteles a Főpolgármesteri Hivatal illetékes belső szervezeti egysége (Hivatalüzemeltetési és Intézményfejlesztési Főosztály) részéről szükségesnek tartott, kivéve ha ellenőrzési feladatok elvégzését.
4. Szerződő Felek rögzítik, hogy az Eladó által benyújtott ajánlat, valamint a Vevő által közzétett ajánlati felhívás és ajánlattételi dokumentáció vonatkozó részei Felek írásbanjogviszonyában kötelező erővel bírnak azon kérdések tekintetében, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekmelyeket jelen Szerződés külön nem szabályoz.
5. A Felek megállapodnakkötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Szerződéssel kapcsolatos, illetve a jelen Szerződés aláírása vagy teljesítése során egymásról szerzett valamennyi adatot, információt az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abbanérintett Fél eltérő írásbeli nyilatkozata hiányában úgy tekintenek, hogy az SPB az Üzletszabályzatérintett Fél üzleti titka, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniés mint ilyet szigorúan bizalmasan kezelik. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikvállalják továbbá, hogy a jelen szerződés pont alapján üzleti titoknak minősülő adatokat, információkat nem hozzák nyilvánosságra, azokat harmadik személlyel a tényleges helyzettel mindenben megegyezikmásik Fél írásbeli hozzájárulása nélkül nem közlik, továbbá kijelentikkivéve, ha azt jogszabály írja elő.
6. Felek a Szerződés teljesítése során kötelesek folyamatosan együttműködni. Ennek során kötelesek egymást haladéktalanul értesíteni minden olyan akadályról vagy körülményről, amely a Szerződés teljesítésére lényeges kihatással lehet. Felek rögzítik, hogy az Eladó bejelentési kötelezettséggel tartozik a VIII. 8. c) és d) pontokban meghatározott esetekben.
7. Eladó tudomásul veszi, hogy Vevő a Szerződésnek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott adatait nyilvánosságra hozhatja.
8. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdésében foglaltakra tekintettel Eladó kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pont b) alpontja szerint átlátható szervezetnek minősül, valamint tudomásul veszi, hogy kifizetés nem teljesíthető átlátható szervezetnek nem minősülő szervezet részére. Jelen nyilatkozatban foglalt változás esetén Eladó köteles erről Vevőt haladéktalanul tájékoztatni.
9. Ha a jelen szerződés aláírására Szerződés valamely része érvénytelen vagy azzá válik, vagy a jelen Szerződés valamely rendelkezése a továbbiakban nem alkalmazható, a Szerződés egyéb rendelkezései továbbra is teljes hatállyal bírnak, kivéve, ha az érvénytelen vagy érvénytelenné vált rész nélkül a Felek a jelen Szerződést nem kötötték volna meg, és az érintett rész megfelelően nem módosítható.
10. Jelen Szerződés kizárólag az elválaszthatatlan részét képező melléklettel (Ajánlati adatlap, illetve Műszaki leírás) együtt érvényes.
11. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakPtk., illetőleg felhatalmazással rendelkeznekvalamint az egyéb kapcsolódó hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Fenti szerződést alulírott Xxxxx Jelen Szerződést Felek képviselői elolvasás és közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon megegyezőt, 7 (hét) magyar nyelvű eredeti példányban - melyből 6 (hat) példány Vevőt, 1 (egy) példány Eladót illeti meg -, jóváhagyólag aláírták. Kelt.Budapest, Budapest ……….. (év) …………………………2021. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. hó nap …………………………… Budapest, 2021. hó nap …..…………………………… Vevő Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal képviseli xx. Xxxxxxx Xxxxx főjegyző megbízásából: Xxxxx Xxxxxx főosztályvezető Hivatalüzemeltetési és Intézményfejlesztési Főosztály Pénzügyi ellenjegyzést végezte: Budapest, 2021. hó nap ……………….……… Xxxxx Xxxxx pénzügyekért felelős aljegyző Xxxxx ………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél.. képviseli: ………………….. mellékletek:
Appears in 2 contracts
Samples: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt 18.1 Amennyiben ezen Általános Vásárlási Feltételek bármely rendelkezései hatályon vagy érvényen kívül kerülnek, ez nem érinti a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztektovábbi rendelkezéseket. A Felek megállapodnakfelek beleegyeznek, hogy a jelen szerződésben hatályon vagy érvényen kívül helyezett rendelkezés(ek)et hasonló értelmű rendelkezéssel helyettesítik, amely a lehető legjobban tükrözi az eredeti kikötés szándékát.
18.2 Amennyiben bármely fél nem szabályozott kérdésekben tartatja be a másik fél valamely kötelezettségét, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseia későbbiekben nem érinti bármely más kötelezettség kikényszerítését, s ahogyan a bármely fél általi részleges jogfeladás sem jelenti a korábbi vagy későbbi szerződési feltétel elengedését. A feltételek elengedése csak adott esetre vonatkozóan, írásban, visszavonhatatlanul érvényes.
18.3 A Szállító a megállapodást sem egészben, sem részben nem ruházhatja át az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint Ügyfél írásbeli engedélye nélkül. Az ilyen engedély nem menti fel a Bszt.Szállítót a Megállapodás többi részében foglalt kötelezettségek alól. Amennyiben az Ügyfél beleegyezése nélkül a Szállító átruházza a kötelezettségeit, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint Szállító megtartja korlátlan felelősségét az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztiáltala megbízott fél teljesítményéért. Az SPB Ügyfélnek jogában áll a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Megállapodást vagy annak bármely részét a jelen szerződésben Szállító haladéktalan értesítésével bármely DSM Csoportba tartozó vállalatnak átruházni.
18.4 A Megállapodás egyetlen pontja sem nevezi meg valamely felet a másik ügynökének, és nem hoz létre partnerséget, közös vállalkozást, vagy alkalmazotti jogviszonyt a Felek között.
18.5 Jelen Megállapodásra kizárólag Magyarország törvényei vonatkoznak, kivéve összeegyeztethetetlenség esetén. Az áruk nemzetközi adásvételére vonatkozó 1980. április 11-i Bécsi ENSZ Egyezmény nem alkalmazható. Az Áruk bármilyen raktárból vagy raktárba történő szállítása esetén, amely a Szolgáltatás részét képezheti, az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. adott szállítási módra vonatkozó egyezmény feltételei érvényesek.
18.6 A Felek kijelentikMegrendelésről szóló jelenlegi Megállapodásból eredő bármely vitában, hogy amelyről a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt.felek nem képesek peren kívül megegyezni, Budapest ……….. (év) …………………………illetékes bíróságai járhatnak el. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélVitás ügy közben egyik fél sem mentesül a Megállapodásban foglalt kötelezettségei alól, kivéve a vita tárgyát közvetlenül képező ügyeket.
18.7 A Megállapodás érvényességi idejének lejárta, megszűnése vagy felmondása nem érint olyan jogot vagy kötelezettséget, amelyre kifejezetten vagy természetszerűleg a lejárat, megszüntetés vagy felmondás nem vonatkozik, nem kizárólagosan beleértve a képviseletet, garanciákat, titoktartási kötelezettséget, szellemi tulajdonjogokat vagy megszerzett jogokat.
Appears in 2 contracts
Samples: General Purchase Terms, General Purchase Terms
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 11.1. Az Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Takarékbankot, hogy a kölcsön visszafizetésének Szerződésben meghatározott végső időpontját legkésőbb a lejárat napját 5 nappal megelőzően postára adott nyilatkozatával egy ízben, legfeljebb 92 (kilencvenkettő) nappal meghosszabbítsa a kamat, díj, költség fizetési kötelezettségek Szerződésben meghatározott üteme fenntartása mellett, amennyiben az aláírásának Adós a kölcsön meghosszabbítását a Szerződés lejáratát legalább 8 nappal megelőzően kezdeményezte, és azt az ÁSZSZ 11. xxxxxx szerint bejelentette a Takarékbanknak.
11.2. A Takarékbank előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át.
11.3. Amennyiben a Takarékbank nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékbank erről a jogáról lemond.
11.4. A Takarékbank a Szerződés előkészítése és megkötése során az Adós azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – az Adós kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni.
11.5. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba hatályba.
11.6. Amennyiben a Szerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó.
11.7. Az ÁSZSZ rendelkezései mind az Adósra, mind a Takarékbankra nézve kötelezőek, de a Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni, amennyiben az nem ütközik valamely jogszabály rendelkezéseibe. Ha a Szerződés egyedi rendelkezései és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx az ÁSZSZ-ben írt szerződési feltételek között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreeltérés van, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekúgy az egyedi szerződéses rendelkezések az irányadók.
11.8. A Felek szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Takarékbank által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak.
11.9. A Szerződés, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZSZ, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, ÁSZSZ, valamint Hirdetmény illetve azok fenti 3. pontnak (illetve a tőkepiacról hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 20012013. évi CXXCCXXXVII. törvény) megfelelő, Takarékbank általi egyoldalú, illetve a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 2 contracts
Samples: Hitelügyi Szerződés, Hitelügyi Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés Az Ügyfél kijelenti, hogy az aláírásának napján lép hatályba SPB Üzletszabályzatát és azt annak mellékleteit, így különösen a Kondíciós Listát az SPB vele megismertette, az SPB továbbá kifejezetten felhívta az Ügyfél figyelmét a jelen szerződés, az SPB Üzletszabályzata, annak valamennyi melléklete, ideértve a Kondíciós listát is, valamint az azokban hivatkozott szabályzatok jogszabálytól és a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő, illetve a Felek határozatlan időre kötikközött esetleg korábban alkalmazott kikötésektől eltérő rendelkezéseire, azokat az Ügyfél elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat kifejezetten elfogadja, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen szerződést ezek ismeretében köti meg. Jelen Ügyfél kifejezetten vállalja, hogy az SPB Üzletszabályzatában, illetve a mindenkor hatályos jogszabályokban megjelölt nyilatkozatokat megteszi, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy az egyes megbízások megadásának feltétele az erre irányuló keret- vagy egyedi szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik megkötése az SPB-vel. Ügyfél nyilatkozik, hogy az ügyfélminősítés általános és az Ügyfélre magára vonatkozó egyedi szabályokra vonatkozó teljes körű tájékoztatást megkapta, az ezzel kapcsolatos szabályozási rendszert ismeri. Ügyfél nyilatkozik, hogy a Xxxxx között Bszt. és a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrePmt. által szabályozott megbízotti tájékoztatási kötelezettségről, kivéve ha az SPB felelősségének kérdéséről és titoktartási kötelezettségéről a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekteljes körű tájékoztatást megkapta. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Számlaszerződés, a Xxxxx által megkötött további keretszerződések, valamint az SPB Üzletszabályzatának Üzletszabályzatának, annak mellékleteinek, ideértve a Kondíciós Listát is, az ezekben hivatkozott szabályzatoknak a rendelkezései, s az abban azokban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényTpt., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet rendelet, és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – - a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………Budapest,……………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélMellékletek
Appears in 2 contracts
Samples: Megbízási Szerződés Befektetési Tanácsadásra, Megbízási Szerződés Befektetési Tanácsadásra
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt 109. A Bérbeadó csak a Balaton szabályozási vízszintjén belüli vízállás esetén garantálja a Kikötő rendeltetésszerű használatának biztosítását, ettől eltérő vízállásnál a Kikötő használata korlátozott lehet. A Kikötőn kívüli megfelelő vízmélység biztosítása nem a Bérbeadó feladata.
110. Felek határozatlan időre kötikjelen ÁSZF-ből eredő vitás kérdéseiket elsősorban békés úton rendezik, ennek sikertelensége estére kikötik a Veszprémi Járásbíróság, illetve – értéktől függően – a Veszprémi Törvényszék kizárólagos illetékességét.
111. Jelen ÁSZF a kikötőhely bérleti szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekelválaszthatatlan mellékletét képezi.
112. A Felek megállapodnakBérbeadó jogosult az Általános Szerződési Feltételeket egyoldalúan kiegészíteni, illetve módosítani. A Bérbeadó az Általános Szerződési Feltételek módosításáról szóló hirdetményét – annak hatálybalépését legalább 15 (tizenöt)nappal megelőzően – köteles a Társaság honlapján közzétenni.
113. A Bérlő felelőssége, hogy a jelen szerződésben módosítás tartalmát megismerje, illetve arról aBérbeadónál vagy a Bérbeadó honlapján tájékozódjon.
114. Az ÁSZF változása a Bérbeadó és a Bérlő között korábban létrejött, de még nem teljesített, vagy még meg nem szűnt valamennyi jogviszonyra vonatkozik, és a közöttük fennálló jogviszonyok ennek megfelelően módosulnak, feltéve, hogy a Bérlő a módosítást elfogadta. Az ÁSZF-módosítás a Bérlő általi elfogadásának minősül, és ebből kifolyólag a Bérbeadó és a Bérlő közötti jogviszony ennek megfelelően a módosítás időpontjától módosul, amennyiben a Bérlő a módosítás hatálybalépését követően a Bérleti jogviszonyt nem mondja fel.
115. Amennyiben a Bérlő a Bérbeadónak címzett, írásbeli kifejezett nyilatkozatával a tervezett módosítást nem fogadja el, úgy a Bérbeadó jogosult a felek közötti jogviszonyt egyoldalúan, azonnali hatállyal megszüntetni, vagy a jogviszonyt az ÁSZF módosítása előtti változatlan tartalommal hatályában fenntartani.
116. Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és kérdések tekintetében a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az rendelkezései irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 2 contracts
Samples: Bérleti Szerződés, Bérleti Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt Ha a Felhasználó adataiban változás történik, arról a Felhasználó a Kereskedőt köteles 15 napon belül tájékoztatni. Ha a Felhasználó nem magyar állampolgár természetes személy vagy nem Magyarországon bejegyzett/nyilvántartásba vett jogi személy, a Felek határozatlan időre kötika békés úton nem rendezhető esetleges jövőbeni jogvitájuk eldöntésére a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik december 22-i, 44/2001/EK tanácsi rendelet 5. cikk 1. pontja vagy a Xxxxx között nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény 99. §-a alapján a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrepolgári perrendtartásról szóló törvény szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező magyar bíróság joghatóságát kötik ki. A Felhasználó által igénybe vett földgázteljesítmény korlátozási kategóriánkénti besorolása a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően történik, az adott felhasználási hely(ek) korlátozási besorolását a 11. pont tartalmazza. Felhasználó kijelenti, hogy tudomással bír a korlátozási besorolás hatályos szabályozásáról és azok alapján őt terhelő kötelezettségekről, eljárási szabályokról. A Felhasználó nem korlátozható korlátozási kategóriába való besorolása – lakossági fogyasztó esetét kivéve – a Felhasználó cégszerűen aláírt nyilatkozata alapján történhet. A Felhasználó vállalja, hogy ha a Felek írásbanSzerződés megszűnését követő időszakra vonatkozóan a Szerződés hatálya alá tartozó felhasználási hely(ek) földgázellátására vonatkozóan harmadik személytől ajánlatot kap, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekvagy ajánlatot kér, akkor bármely ajánlat elfogadását megelőzően a Kereskedő részére ajánlattétel lehetőségét biztosítja (utolsó ajánlattételi jog). Az utolsó ajánlattételi jog értelmében a Felhasználó köteles a Szerződés megszűnését követő szerződéses időszakra beérkezett, általa összességében legjobbnak ítélt, érvényes földgáz-kereskedelmi ajánlat lényeges feltételeit az ajánlattevő földgázkereskedő személyének felfedése nélkül a földgáz-kereskedelmi ajánlat érvényességi ideje alatt hitelt érdemlő módon (pl.: közjegyző által készített ténytanúsítvány megküldésével, cégszerűen aláírt jognyilatkozat megtételével, amelyhez csatolásra kerül az ajánlat anonimizált másolata) ismertetni a Kereskedővel. A Felek megállapodnakrögzítik, hogy lényeges feltételnek a szerződött mennyiséget, a szerződéses időszakot, az utolsó ajánlattételi jog biztosításának kötelezettség vállalását, földgáz árát és árelemeit tételesen, a rugalmasságot (átadás-átvételi kötelezettség), szerződés időtartamát és határozott vagy határozatlan jellegét, megszűntetési feltételeket, felmondási határidőt, fizetési határidőket tekintik. A Felhasználó az általa összességében legjobbnak ítélt földgáz-kereskedelmi ajánlat Kereskedővel történő ismertetését követően nem jogosult újabb földgáz-kereskedelmi ajánlatot ismertetni a Kereskedővel. Az utolsó ajánlattételi jog keretében a Kereskedő jogosult a Felhasználó által ismertetett, összességében legkedvezőbb ajánlat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül földgáz-kereskedelmi ajánlatot adni. Amennyiben a Kereskedő a Felhasználó által ismertetett lényeges feltételekkel azonos vagy összességében kedvezőbb feltételeket ajánl a Felhasználó részére, úgy a Szerződés megszűnését követő időszakra a Felek között a földgáz-kereskedelmi jogviszony automatikusan létrejön a Kereskedő földgáz-kereskedelmi ajánlatának Felhasználó általi kézhezvételével (átvételével). Amennyiben a Felhasználó az utolsó ajánlat tételi jogot nem, vagy oly módon biztosítja a Kereskedő részére, hogy a Kereskedő nem tudja a földgáz-kereskedelmi ajánlatát megfelelő időben megtenni, úgy Felhasználó ezen magatartása nem teljesített szerződéses feltételnek minősül. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt.Üzletszabályzat, a tőkepiacról földgázellátásról szóló 20012008. évi CXXXL. törvénytörvény és az annak végrehajtására vonatkozó rendeletek, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet Polgári Törvénykönyv és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakhatályos jogszabályok irányadók. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a Felhasználó büntető és polgári jogi felelőssége tudatában jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikSzerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a jelen szerződés Szerződésben általa megadott adatok a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentikvalóságnak megfelelnek. Szerződő felek megállapodnak, hogy a kapcsolattartó(k) Kapcsolati Adategyeztetőben megadott személyes adatait (név, telefonszám, e-mail) kizárólagosan a szerződéses kapcsolat fenntartása céljából jogosultak kezelni. A meghatározott személyes adatok őrzési ideje legfeljebb a jelen Szerződésre irányadó dokumentum őrzési idejéig tart. A földgázszolgáltatás biztosítása, a földgáz-kereskedelmi szerződés aláírására teljesítése keretében kezelt személyes adatokra vonatkozó tájékoztatást Felhasználó a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx honlapon és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélügyfélszolgálati irodáiban elérhető Általános Adatkezelési Tájékoztatóban találhatja meg. Az ügyintézés során készített hangfelvétellel összefüggésben kezelt személyes adatokra vonatkozó tájékoztatást Felhasználó a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx honlapon és az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban elérhető Hangfelvétel Rögzítésére Vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatóban találhatja meg. Kereskedő az Üzletszabályzat 3.2.12. pontja alapján a jelen Szerződést szkennelt cégszerű aláírással írta alá, amely ezáltal a Kereskedő által cégszerűen aláírt okiratnak minősül.
Appears in 2 contracts
Samples: Földgáz Kereskedelmi Szerződés, Földgáz Kereskedelmi Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés Az Ügyfél kifejezetten elismeri, hogy a Bank jogosult az aláírásának napján lép hatályba és Ügyfél ügyletkötésre teljes jogkörrel felhatalmazott képviselőjének tekinteni azt a Felek határozatlan időre kötikszemélyt, aki a telefonban az 1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik számú mellékletben meghatározott személyként mutatkozik be és a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek2. számú mellékletben meghatározott Kódszót használja. A Felek megállapodnakjelen Keretszerződés aláírásával az Ügyfél felhatalmazza a Bankot arra, hogy a Bank a jelen Keretszerződéssel összefüggésben keletkező bármely követelését az Ügyfél nála elhelyezett, illetve egyébként a birtokába vagy a rendelkezése alá került eszközeivel szemben beszámítással érvényesítse. Az Ügyfél a jelen Keretszerződésből, illetőleg az Egyedi Szerződés(ek)ből eredő jogait és kötelezettségeit harmadik személyre nem ruházhatja át. A jelen Keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az ÁSZF-ben (ideérve az ÁSZF-ben hivatkozott dokumentumokat is) foglaltak, illetve az említett dokumentumokban sem rendezett kérdésekben a vonatkozó magyar jogszabályi előírások az irányadóak. A jelen Keretszerződésben biztosított jogok kiegészítik a Bankot a jogszabályok, illetve az ÁSZF (ideértve az ÁSZF-ben hivatkozott dokumentumokat is) alapján megillető jogokat. Az Ügyfél kijelenti, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint Keretszerződés aláírását megelőzően megismerte a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla hivatkozott dokumentumokat és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el. (XII. 26.) Korm. rendelet és Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Ptk. rendelkezéseiBankot megillető valamely jog nem gyakorlása nem jelenti azt, valamint hogy a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakadott jogról lemondott volna. A Felek megállapodnak abban, hogy a Bank által az SPB Ügyfélhez a 6. számú mellékletben megjelölt (a) címre tértivevényes/ajánlott levélpostai küldeményeket, illetve (b) telefax számra telefaxon megküldött küldeményeket az ÜzletszabályzatÜgyféllel közöltnek, annak mellékleteirészére kézbesítettnek kell tekinteni, így különösen még ha a Kondíciós lista tartalmát küldemény ténylegesen nem is került kézbesítésre (a) tértivevényes/ajánlott levélpostai küldemények esetén azon a napon, amelyen az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – első postai kézbesítést megkísérelték, illetve a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanikézbesítetlen küldeményt a posta a Bank részére visszaküldte, illetve (b) telefaxon megküldött küldeményeket akkor, amikor a vétel megtörténte visszaigazolásra került. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint Az Ügyfél a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek Keretszerződés aláírásával kötelezettséget vállal, hogy (i) a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybajelen Keretszerződésben megjelölt levelezési címére a Bank által küldött küldeményeket az első postai kézbesítés megkísérlésekor átveszi és (ii) a jelen Keretszerződésben megjelölt telefaxát mindig üzemképes, ide nem értve telefax fogadására minden tekintetben alkalmas állapotban tartja. Az Ügyfél a folyamatban lévő jelen Keretszerződés aláírásával kifejezetten hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Bank a jogszabályok által előírt tájékoztatást a honlapján közzétett vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesrészére elektronikus úton megküldött értesítések útján teljesítse, és kijelenti, hogy rendszeres internet hozzáféréssel rendelkezik, illetve a Bankkal való kapcsolattartás fő módjaként az elektronikus levelezést választja, kivéve azokat ez eseteket, melyekről a jelen Keretszerződés, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban ÁSZF (ideérve az ÁSZF-ben hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztidokumentumokat is) ettől eltérően rendelkezik. Az SPB Ügyfél tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten fenti nyilatkozat nem korlátozza a jelen szerződésben és Bank azon jogát, hogy bizonyos tájékoztatásokat továbbra is postai úton, hirdetmény útján vagy egyéb, az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaÁSZF-ben meghatározott módon hozzon a tudomására. A Felek kijelentikAz Ügyfél kijelenti, hogy a jelen szerződés Keretszerződésben foglaltakat megértette, és azt a tényleges helyzettel mindenben megegyezikpiaci ismeretei és kockázatviselő képessége szempontjából megfelelőnek ítéli. A jelen Keretszerződés 2 db eredeti példányban készült, továbbá kijelentik, hogy amelyből 1 db eredeti példányt aláíráskor a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírtákBank átadott az Ügyfél részére. Kelt., Budapest ……….. (év) : …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. ………………………, 20…… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél… Bank5 Ügyfél6
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. 1. Jelen szerződés az aláírásának napján Szerződés a mindkét Fél által történő aláírást követően lép hatályba és azt valamennyi szerződéses kötelezettség – beleértve a Felek határozatlan időre kötikjótállási és szavatossági igényeket is – maradéktalan teljesítéséig marad hatályban.
2. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen szer- ződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a szerződésmódosítás kezdeményezésének tekintendő.
3. A jelen szerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a má- sik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
4. A jelen szerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harma- dik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukál- hatja.
5. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy vé- dik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen szerződés alapján átvett bizalmas információt – be- leértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
6. Jelen szerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísé- relnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyi- ben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtar- tásról szóló mindenkor hatályos törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illeté- kességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
7. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
8. A Felek megállapodnak abbanVállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elér- hető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az SPB az Üzletszabályzatabban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, annak mellékleteihogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálók- kal. Vállalja, így különösen hogy a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cse- lekményé(ei)t jelzi a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniMÁV FKG Kft. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ügyvezetőjének.
9. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevé- kenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli ér- tesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötele- zettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
10. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezik az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi mellékletek:
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreMegbízott köteles a Megbízó rendelkezésére állni, kivéve ha és munkaidőben telefonon, vagy e-mail útján a Megbízó részére a jelen szerződéshez kapcsolódóan tanácsadást nyújtani. Megbízott részére utasítást adó személy(ek)ben beállott változásról, annak bekövetkezésétől számított 3 napon belül a Megbízó köteles Megbízottat írásban (legalább e-mail útján) értesíteni. Felek írásbanrögzítik, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekhogy a Szerződés módosítása csak írásban érvényes. A Felek rögzítik, hogy a szerződés – alakszerű szerződésmódosítás nélkül – módosul az alábbi esetekben: felek közhiteles nyilvántartásban foglalt adatainak módosulása esetén a nyilvántartásba bejegyzés napjával, felek kapcsolattartóira, teljesítésigazoló személyére vonatkozó adatok módosulása esetén a másik félhez tett közlés kézhezvételének napjával, amennyiben jogszabály ezt egyebekben nem zárja ki. Felek megállapodnak, hogy a VII.1.) pont szerinti egységárakat a szerződés teljesítésének első 12 hónapjában fix áraknak tekintik. Felek megállapodnak, hogy Megbízott jogosult minden évben felülvizsgálni és a díjtételek aktualizálására vonatkozó módosítási javaslatát írásban megküldeni a Megbízónak. Megbízó köteles a módosítási javaslat elfogadásáról vagy el nem fogadásáról 5 munkanapon belül írásban tájékoztatni Megbízottat. Amennyiben Megbízó a válaszadásra nyitva álló időtartamon belül elmulasztja a tájékoztatást megküldeni, úgy Megbízott javaslata elfogadottnak minősül, és az elfogadást követő naptári hónap első napjától alkalmazhatók. Felek kijelenti, hogy jelen pontban szabályozottakat nem tekintik formális szerződés módosításnak. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a vonatkozó magyar jogszabályok az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiirányadóak. Jelen szerződés a Kbt. szakaszai értelmében mentes a közbeszerzési eljárás lefolytatása alól. Felek jelen szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni. Szerződő felek rögzítik, s hogy a szerződéses jogviszonyukból keletkező vitájuk rendezése érdekében mediátori közreműködést nem vesznek igénybe, illetve jogvitájukat eseti vagy állandó választottbíróság elé nem terjesztik. Felek jelen Szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni. Felek a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 27. §-a alapján megállapodnak abban, hogy a Szerződésből eredő bíróság elé tartozó vagyonjogi jogviták elbírálása kapcsán alávetik magukat a Megbízó székhelye szerinti járásbíróság/törvényszék kizárólagos illetékességének. Jelen bírósági kikötés hatálya kiterjed a Felek jogutódaira is. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Szerződés bármely pontja kógens jogszabályba ütközne, akkor a szerződés fentieket sértő rendelkezése helyébe – minden további jogcselekmény, így különösen a Szerződés módosítása nélkül – a megsértett kötelező érvényű jogszabályi rendelkezés kerül. Fentieket kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha valamely kógens jogszabály akként rendelkezik, hogy valamely rendelkezése a Szerződés része (vagy a Szerződésben szövegszerűen szerepelnie kell) és azt szövegszerűen a Szerződés nem tartalmazza (az abban szereplő tőkepiaci fogalmakadott rendelkezés a szerződés részét képezi). Felek kijelentik, hogy tudomással bírnak arról, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 41. § (6) bekezdése alapján az államháztartás központi alrendszerében a kiadási előirányzatok terhére nem köthető olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel érvényesen visszterhes szerződés, illetve létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthető kifizetés, amely szervezet nem minősül átlátható szervezetnek. Megbízott kijelenti, hogy Magyarország Alaptörvénye 39. cikke, valamint a Bszt., a tőkepiacról nemzeti vagyonról szóló 20012011. évi CXXCXCVI. törvénytörvény (a továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdése 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint melyről az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és ajánlata részeként nyilatkozatot tett. Megbízott az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 284/2001368/2011. (XII. 2631.) Korm. rendelet és a Ptk50. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok§ (1a) bekezdésében foglaltakkal összhangban, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikSzerződés aláírásával nyilatkozik arról is, hogy a jelen nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése értelmében átlátható szervezetnek minősül. Megbízott a nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles Megbízót tájékoztatni. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes Szerződést Megbízó felmondja vagy – ha a Szerződés teljesítésére még nem került sor – a Szerződéstől eláll. Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi – fizikailag nem csatolva – a tényleges helyzettel mindenben megegyezikbeszerzési eljárás iratanyaga, továbbá kijelentikkivéve döntések és döntéselőkészítő anyagok. Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés aláírására Szerződést közös elolvasást és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánértelmezést követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt megegyezőt, jóváhagyólag írják alá 4 (azaz „négy”) eredeti példányban, amelyből 3 (azaz „három”) példány Megbízót, 1 (azaz „egy”) példány a mai napon jóváhagyólag aláírtákMegbízottat illeti meg. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélMellékletek: Ajánlatkérő dokumentáció Nyertes ajánlattevő ajánlata
Appears in 2 contracts
Samples: Megbízási Szerződés, Megbízási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 8.1. A Részvételi feltételek a hatályos magyar jogszabályok és vonatkozó előírások figyelembevételével kerültek kialakításra.
8.2. Az Akció lebonyolítása, illetve az aláírásának napján lép hatályba és abban való részvétel a jelen Részvételi feltételek szerint történik. Amennyiben a Részvételi feltételek valamely kérdést nem szabályoznak, úgy a Bank Üzletszabályzata, kapcsolódó Általános Szerződéses Feltételei, valamint a hatályos jogszabályok, vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
8.3. Az Akcióban Résztvevők minden tekintetben kifejezetten elfogadják a jelen Részvételi Xxxxxxxxxx rendelkezéseit, kivéve amennyiben a Bank bármely elérhetőségére küldött nyilatkozattal írásban jelzik, hogy nem kívánnak részt venni az Akcióban.
8.4. Az Akcióból kizárásra kerülnek azok a Résztvevők, akik az Akció szellemiségével ellentétesen, vesznek részt az Akcióban. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy ilyen cselekmény észlelése esetén kártérítést követeljen e Résztvevőktől
8.5. A Bank jogosult kizárni az Akcióból azt a Felek határozatlan időre kötikRésztvevőt, aki az Akcióban tisztességtelen módon, a jelen Részvételi feltételekben foglalt feltételek és előírások megkerülésével vesz részt. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Amennyiben az Akció során, rendeltetésellenes joggyakorlás, magatartás gyanúja merül fel, amely visszaélésre adhat lehetőséget, a Xxxxx között Bank fenntartja a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrejogot, kivéve hogy az Akciót szüneteltesse vagy megszüntesse. Tisztességtelennek minősül minden olyan magatartás, amely jóváírásra való jogosultságot befolyásolja, és amely magatartás, a Bank megítélése szerint hátrányosan tér el az Résztvevő, jelen részvételi feltételek tárgya szerinti szolgáltatásra való szerződéskötésre irányuló szokásaitól,
8.6. A Bank nem vállal felelősséget, ha a Felek írásbanRésztvevő korábban hibás, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekhiányos adatokat adott meg, és emiatt a Jóváírás számára nem teljesíthető.
8.7. A Felek megállapodnakBank nem vállal felelősséget a felmerült technikai hibákért, illetve Jóváírás teljesítésének ebből eredő sikertelenségéért, amennyiben ez nem a Bank érdekkörében merült fel, illetve neki nem felróható.
8.8. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jelen szerződésben Részvételi feltételeket indokolt esetben, így előre nem szabályozott kérdésekben látott és el nem hárítható okok bekövetkezése esetén módosítsa, vagy az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztAkciót annak bármelyik fázisában lezárja., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak
8.9. A Felek megállapodnak abbanjogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben a Bank nem tartozik felelősséggel semmilyen olyan kárért, hogy vagy veszteségért, amely az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltAkcióhoz kapcsolódóan keletkezett., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 2 contracts
Samples: Participation Terms, Participation Terms
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba 15.1 A Biztosító a hozzá eljuttatott jognyilatkozatokat és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrebejelentéseket csak akkor köteles joghatályosnak tekinte- ni, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaazokat írásban juttatták el székhelyére, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésestelefonon keresztül tett Biztosítotti Nyilatkozatot, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB Biztosított által a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Biztosítási Feltételekben meghatározott esetekben a jelen szerződésben Banknál megtett egyéb nyilat- kozatokat, melyeket a Bankkal való közlés pillanatában a Biztosítóval is közöltnek kell tekinteni.
15.2 A Biztosító által a Banknak, a Biztosítottnak vagy egyéb jogosultnak a Biztosító által ismert utolsó címére levél- ben elküldött jognyilatkozata abban az idôpontban tekinthetô megérkezettnek, amikor azt a címzettnek kézbesítet- ték.
15.3 A biztosító a kockázati életbiztosításra tekintettel tôke-, illetve hozamgaranciát nem vállal. 2014. január 1-jétôl hatályos szabályok alapján Biztosított Csoportos Biztosításhoz való csatlakozásával létrejött biz- tosítási jogviszony esetében adómentes az élet-, baleset- és betegségbiztosításból származó haláleseti, baleseti, be- tegségi szolgáltatási összeg. Jelen tájékoztatás a Biztosítottat, Kedvezményezettet nem mentesíti az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikalól, hogy a mindenkori hatályos adótörvé- nyek rendelkezéseirôl a tôlük elvárható módon maguk is tájékozódjanak. Az adózással kapcsolatos szabályok a biztosítási szerzôdés tartama alatt megváltozhatnak. Az adójogszabályok vál- tozásáról a Biztosító a honlapján (xxx.xxx.xx/xxx) keresztül ad tájékoztatást, írásos értesítést nem küld. A jog- szabályi változásokat a Biztosított, Kedvezményezett kíséri figyelemmel.
15.4 A jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására biztosítás nem visszavásárolható és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekdíjmentesen nem leszállítható. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltA biztosításra kötvénykölcsön sem nyújtható., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Policy, Kiegészítő Egészségbiztosítási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának 14.1. A Takarékbank előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül a Megbízó a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át.
14.2. A Takarékbank jogosult a Szerződésből eredő jogait a Megbízó előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Takarékbank a Megbízót írásban tájékoztatja.
14.3. Amennyiben a Takarékbank nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékbank erről a jogáról lemond.
14.4. A Takarékbank a Szerződés előkészítése és megkötése során a szerződő fél azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – a szerződő fél kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni.
14.5. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba és azt hatályba.
14.6. Amennyiben a Felek határozatlan időre kötikSzerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó.
14.7. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Az ÁSZSZ rendelkezései mind a Xxxxx között Megbízóra, mind a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreTakarékbankra nézve kötelezőek, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekde az egyedi Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni.
14.8. A Felek szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint amennyiben a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek nem kerül közokiratba foglalásra és a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybanáluk lévő szerződési példányok között eltérés van, ide nem értve úgy a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesTakarékbank által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak. A Megbízó a Szerződés aláírásával kijelenti, illetőleg díjfeltételeithogy a Takarékbank üzletszabályzatát, annak tartalmát megismerte és elfogadja. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Általános Szerződési Szabályok elválaszthatatlan mellékletei:
1/a. számú melléklet: Nyilatkozat a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így KHR-re vonatkozóan természetes személy Ügyfél esetén 1/b. számú melléklet: Nyilatkozat a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélKHR-re vonatkozóan vállalkozás esetén
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Bank Guarantee Transactions, Bankgarancia Megbízási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 10.1. A jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az aláírásának napján lép hatályba Általános Szerződési Feltételek a fogyasztónak minősülő természetes személyekkel kötendő Takarék Személyi Kölcsön, Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön (ÁSZF) megnevezésű dokumentum, a Hitelintézet Hirdetménye és azt a Felek határozatlan időre kötikHitelintézet Általános Üzletszabályzata (a továbbiakban: Üzletszabályzat). Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a jelen Szerződés 1. sz. függelékét képező ÁSZF, a Szerződésre vonatkozó Hirdetmény, a Hitelintézet Üzletszabályzata, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Adós elismeri, hogy a Hitelintézet Szerződésre vonatkozó Hirdetményeit megismerte, illetve a Hitelintézet az Üzletszabályzata megismerését számára lehetővé tette és annak rendelkezéseit kifejezetten elfogadja.
10.2. A jelen Szerződés, az ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Xxxxxxxxxxxx általi egyoldalú, illetve a Xxxxx között általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
10.3. A jelen Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreszemélyes adatait érintő adatlekérésre vonatkozó, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekjelen Szerződés 3. számú mellékletét képező nyilatkozatot a jelen Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
10.4. A Felek megállapodnakaz egymáshoz intézett értesítéseiket, hogy nyilatkozataikat az ÁSZF-ben/Üzletszabályzatban foglaltak szerint kötelesek megtenni, és egymásnak megküldeni. Amennyiben a Szerződést Adóstárs is aláírta, úgy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben kölcsönügylettel kapcsolatban küldött írásbeli értesítések – tekintettel az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla Adós és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26Adóstárs egyetemleges felelősségére – mind az Adós, mind az Adóstárs kezéhez joghatályosan kézbesíthetők.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit
10.5. A jelen szerződés Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban meghatározott jelentéssel bírnak.
10.6. Jelen Szerződés az aláírás napján lép hatályba.
10.7. Jelen Szerződés elválaszthatatlan függelékei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélmellékletei:
Appears in 2 contracts
Samples: Takarék Személyi Kölcsönszerződés, Személyi Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek1. A Felek megállapodnakBank fenntartja a jogot arra, hogy az Általános Feltételekben, a Szolgáltatási Szerződésben és a hirdetményeiben foglaltakat a bel- és külföldi pénzügyi viszonyok, a jogszabályok, vagy az Általános Feltételekben foglalt Szolgáltatásra, valamint a Számlatulajdonosra vonatkozó kockázat megváltozását felismerve, ahhoz, valamint a Bank üzletpolitikájához igazodva egyoldalúan módosítsa. A módosításra irányuló ajánlatról a Bank szerződési feltételek esetén közvetlenül, hirdetményi kondíciók esetén Hirdetmény útján a módosítás hatálybalépése előtt 30 naptári nappal értesíti a Számlatulajdonost. Amennyiben a módosítást a Számlatulajdonos nem fogadja el, jogosult a Szolgáltatási Szerződést az ajánlat kézhezvételétől, illetve a Hirdetmény közzétételétől számított 30 naptári napon belül felmondani (mely esetben a Bank a Szolgáltatást letiltja), ellenkező esetben a Számlatulajdonosra vonatkozóan a módosítás hatályba lép. A 30 naptári napos felmondási idő lejártáig a Szerződés az eredeti feltételekkel áll fenn.
2. A Bank a Számlatulajdonos részére küldendő írásos értesítéseit postai úton, az igénylőlapon megjelölt értesítési címre, illetőleg elektronikus úton küldi. A Bank az értesítés kézhezvételének, illetve elektronikus út esetén hozzáférésének elmaradásáért és az ebből származó esetleges károkért felelősségét kizárja.
3. Az Általános Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben, a vonatkozó mindenkori pénzforgalmi valamint az elektronikus fizetési eszközökről szóló jogszabályokban, valamint a Bank Üzletszabályzatában, a Tranzakciós Szerződésekben, a Bankszámla ÁSZF-ben, és a Szolgáltatási Szerződésben foglaltak az irányadók. Az Általános Feltételekben és a Szolgáltatási Szerződésben írtak eltérése esetén az utóbbi az irányadó.
4. Bank fenntartja a jogot arra, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Szolgáltatás színvonalának bővítéséhez, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseialkalmazások fejlesztéséhez kapcsolódóan időről időre, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakfrissítse, valamint kiegészítse („Frissítés”) a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakFelhasználói Kézikönyvet. A Felek megállapodnak abbanFelhasználói Kézikönyv Frissítése semmilyen körülmények között nem jelenti a Szerződés módosítását, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen arról a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – Bank elektronikus formában a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt„Bank üzeneteiben” tájékoztatja Számlatulajdonost., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a szerződésmódosítás kezdeményezésének tekintendő.
2. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen keretszerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
4. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a keretszerződés hatályát veszti, a keretszerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
5. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság jár el.
6. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bsztmindenkor hatályos Ptk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámlaegyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
7. Vállalkozó kijelenti, központi értékpapírszámla hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az ügyfélszámla megnyitásának abban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, hogy a MÁV FKG Kft. nevében eljáró sze-mély(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV FKG Kft. ügyvezetőjének.
8. Vállalkozó tudomásul veszi és vezetésének szabályairól szóló 284/2001hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevékenységének végzését a jelen szerződés hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül – a Vállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem csorbítja, kötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
9. (XII. 26.) Korm. rendelet és Vállalkozó jelen szerződést aláíró képviselője a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint 3:31.§-ára is különös figyelemmel a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés aláírásával kijelenti és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikteljes körű személyes felelősséget vállal azért, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezikvonatkozásában képviseleti joga nincs korlátozva és nyilatkozattétele nincs feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötve. Amennyiben az aláíró nyilatkozattétele feltételhez vagy jóváhagyáshoz van kötve harmadik személyekkel szemben, továbbá kijelentikakkor jelen szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy a feltétel bekövetkezett, vagy a szükséges jóváhagyást megszerezte, illetve a korlátozás nem terjed ki a jelen szerződés aláírására megkötésére és aláírására. A szerződő felek rögzítik, hogy az esetleges korlátozás megszegéséből eredő teljes felelősség az aláírót terheli, a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekkorlátozás a MÁV FKG Kft-vel szemben nem hatályos és annak semmilyen következménye a MÁV FKG Kft-t nem terheli.
10. Fenti A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek: - 1. számú melléklet díjtétel - 2. számú melléklet eseti megrendelő minta A jelen szerződést alulírott Xxxxx elolvasás a szerződő felek áttanulmányozás után, mint szándékukkal és ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírtákmegegyezőt, 4 eredeti példányban az alábbi helyen és időben cégszerűen írták alá. Kelt.Budapest, Budapest ……….. 2018 , 2018
1. 08 01 11* szerves oldószereket, illetve más veszélyes anyagokat tartalmazó festék- vagy lakk- hulladékok (évszilárd) …………………………2. 08 01 11* szerves oldószereket, illetve más veszélyes anyagokat tartalmazó festék- vagy lakk- hulladékok (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélfolyékony)
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen Amennyiben a jelen ÁSZF és az egyedi szerződés tartalma egymástól eltér, úgy az aláírásának egyedi szerződésben foglaltak irányadók, amennyiben az eltérést a jogszabály és az ÁSZF megengedi. Xxxxx XXXX 2022. augusztus 18 napján lép hatályba. Szolgáltató honlapján keresztül ad tájékoztatást hirdetményének közzétételével az ÁSZF minden módosításáról, illetve a módosítások hatályba és azt lépéséről a Felek határozatlan időre kötikhatályba lépést legalább 15 nappal megelőzően. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Az Ügyfeleknek az ÁSZF módosítás hatályba lépését megelőző napig van lehetősége jelezni (kifogás) a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzolgáltató felé azt, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekmódosításban foglaltakat nem fogadják el. A Felek megállapodnak, hogy Ezt megteheti a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Szolgáltatónak az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak1. pontban megjelölt levelezési címére küldött levél, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001Szolgáltatónak szintén az 1. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakpontban megjelölt elektronikus levélcímére küldött elektronikus levél formájában. A Felek megállapodnak abbankifogás időben előterjesztettnek minősül, ha a levelet a szolgáltatást igénybe vevő legkésőbb az ÁSZF módosítás hatálybalépését megelőző napon postára adja, elektronikus levelet megküldi. Ha az Ügyfél a Szolgáltató által megismerhetővé tett ÁSZF módosítással szemben az előbb említett határidőn belül nem emel kifogást, úgy a felek azt úgy tekintik, hogy az SPB Ügyfél az ÜzletszabályzatÁSZF módosítását elfogadta. 1. számú melléklet – A szolgáltatásból kizárt termékek, annak mellékleteiáruk listája - szúró-, így különösen vágó- és lőfegyver, ezek tartozékai, alkatrészei; - lőszer, robbanószer, ezek tartozékai, alkatrészei; - radioaktív, gyúlékony, mérgező, maró, tűz- és robbanásveszélyes anyagok, illetve azt tartalmazó tárgyak; - élő növények és állatok, halott vagy kitömött állatok, állatbőrök és szőrmék; - értéknyilvánítás szolgáltatás, értékes tárgyak szállítása; - földi maradványok; - romlandó, fertőző, undort keltő áruk; - neodímium és ferrit alapú mágnesek; - olyan termékek, amelynek felhasználhatósága, állaga, halmazállapota a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – postai szolgáltatás nyújtásának időtartama alatt (figyelembe véve a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaküldeményre vonatkozó tárolási időtartamokat is) és körülményei mellett megváltozhat, ide nem értve a folyamatban lévő megromolhat; - hűtést, fűtést igénylő áruk (jég, szárazjég, fagyasztott termékek, stb.); - kegyeleti érzéseket sértő tárgyak, halotti hamvak, emberi vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesállati embriók; - kereskedelmi mennyiségű alkohol, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásadohányáru; - narkotikumok, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására hallucinogén és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakbüntető törvénykönyvben meghatározott anyagok; - nem megfelelően csomagolt tárgyak; - postafiókra címzett küldemény; - nem könyvelt küldemény; - az ADR (Rendelet a veszélyes áruk közúton történő szállításáról) értelmében veszélyes áruk; - bűncselekményből származó tárgyak; - pénz (készpénz, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánérmék, mint akaratukkal mindenben megegyezőt bankjegyek, átruházható értékpapírok, részvények, kötvények vagy bármi, ami a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltpénzzel egyenértékű), bélyeg, érme; - kábítószer, narkotikum, tudatmódosítók; - hatósági engedélyhez kötött egyéb tárgyak; - veszélyes hulladék, különösen, de nem kizárólagosan használt fecskendők, orvosi hulladék, vér, és biológiai veszélyt hordozó patológiai tárgyak, anyagok; - olyan termékek, amelyek figyelembe véve a csomagautomaták elhelyezési körülményeit és a csomagautomatákat érő időjárási és hőmérsékleti tényezőket (-20 celcius fok és +40 celcius fok közötti hőmérsékleti tartomány), a csomagautomatákban a tárolási idő alatt megromolhatnak, állagukban megváltozhatnak, rendeltetésszerű felhasználásra alkalmatlanná válhatnak., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
a. Csomagautomatára történő csomagküldés esetén
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján A Megbízó vállalja, hogy a Megrendelt Szolgáltatások ellenértékét a Szolgáltató részére határidőben megfizeti. A Szolgáltató tájékoztatja a Megbízót, hogy a Megrendelt Szolgáltatások díját a Szolgáltató mindenkori árlistája (továbbiakban: Xxxxxxx) rögzíti. Az Árlistát a jelen Szolgáltatási Szerződés elválaszthatatlan részét képező Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazza. A Szolgáltatási Szerződés a Xxxxx általi aláírással lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairólÁSZF-ben meghatározott ideig tart, valamint az értékpapírszámlaÁSZF-ben meghatározott módokon szüntethető meg.
5 A megfelelő szöveg aláhúzandó.
6 Ha természetes személy.
7 Ha jogi személy vagy szervezet. tízmillió forint) legmagasabb összeg erejéig zálogjogot alapítanak (a továbbiakban: Zálogjog). A zálogtárggyal való helytállás kiterjed a Zálogjoggal biztosított követelés kamataira, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a követelés és a Ptk. rendelkezései, valamint Zálogjog érvényesítésének szükséges költségeire és a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakzálogtárgyra fordított szükséges költségekre is. A zálogszerződés a Felek megállapodnak abbanközött az ÁSZF 6.5 pont szerinti, az elszállításra meghatározott határidő lejártát követő 31. napon, automatikusan lép hatályba. A Zálogjogra vonatkozó részletes rendelkezéseket az ÁSZF 6.6 pontja határozza meg, amely rendelkezéseket a Megbízó megismerte és azokat a jelen Szolgáltatási Szerződés aláírásával kifejezetten elfogadja. A Megrendelt Szolgáltatásokra vonatkozó részletes rendelkezéseket az ÁSZF tartalmazza. A Megbízó kijelenti, hogy az SPB ÁSZF tartalmát a jelen Szolgáltatási Szerződés aláírását megelőzően részletesen elolvasta és teljeskörűen megismerte, amelynek alapján a jelen Szolgáltatási Szerződés aláírásával az ÜzletszabályzatÁSZF rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek fogadja el. Ha a Megbízó nem természetes személy, annak mellékleteia Megbízó képviselője megerősíti és kijelenti, hogy megfelelő képviseleti joggal rendelkezik a jelen Szolgáltatási Szerződés aláírására, és a jelen Szolgáltatási Szerződés aláírása - így különösen az abban foglalt kötelezettségvállalások – tekintetében a Kondíciós lista tartalmát képviseleti joga nem esik korlátozás alá, nincs feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötve, vagy az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – ilyen feltétel teljesült, a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanijóváhagyás rendelkezésre áll. A módosított rendelkezések Megbízó a Szolgáltatási Szerződéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekben az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint alábbi személyt jelöli ki kapcsolattartás céljára (a továbbiakban: Kapcsolattartó): Név: Postacím: E-mail: Telefon: A Felek a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés Szolgáltatási Szerződést annak elolvasását és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánközös értelmezését követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírtákírják alá. Kelt.: , Budapest 2024. . A Szolgáltató nevében és képviseletében: CLINICA SA Zrt. Képviseli: A Megbízó nevében és képviseletében: [ ] [Xxxxxxxxx:] Előttünk, mint tanúk előtt8: Név: ………………………………….………………………….. (év) Név: ………………………………….………………………….. Cím: …………………………………….……………………….. Cím: …………………………………….……………………….. Aláírás: …………………………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. ………….…... Aláírás: ………………………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél…….…...
8 Abban az esetben kell kitölteni, ha a Megbízó természetes személy.
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a keretszerződés módosítás kezdeményezésének tekintendő. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni.
2. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
4. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt kívánja.
5. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
6. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bsztmindenkor hatályos Ptk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámlaegyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Felek rögzítik, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és hogy a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint szabályaitól a jelen szerződés módosítása rendelkezéseinek megfelelően el kívánnak térni.
7. Vállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxxxx/xxxxxxx/xxxxx/xxxxxx/xxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az abban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, hogy a MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV FKG Kft. ügyvezetőjének.
8. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevékenységének végzését a jelen szerződés hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
9. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezi az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi melléklet:
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 00.0.Xx Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Hitelintézetet, hogy a kölcsön visszafizetésének Szerződésben meghatározott végső időpontját legkésőbb a lejárat napját 5 nappal megelőzően postára adott nyilatkozatával egy ízben, legfeljebb 92 (kilencvenkettő) nappal meghosszabbítsa a kamat, díj, költség fizetési kötelezettségek Szerződésben meghatározott üteme fenntartása mellett, amennyiben az aláírásának Adós a kölcsön meghosszabbítását a Szerződés lejáratát legalább 8 nappal megelőzően kezdeményezte, és azt az ÁSZSZ 11. xxxxxx szerint bejelentette a Hitelintézetnek. 12.2.A Hitelintézet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át. 12.3.A Hitelintézet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Adós előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Hitelintézet az Adóst írásban tájékoztatja. 12.4.Amennyiben a Hitelintézet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Hitelintézet erről a jogáról lemond. 12.5.A Hitelintézet a Szerződés előkészítése és megkötése során az Adós azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – az Adós kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni. 12.6.A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba hatályba. 12.7.Amennyiben a Szerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó. 00.0.Xx ÁSZSZ rendelkezései mind az Adósra, mind a Hitelintézetre nézve kötelezőek, de a Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni. Ha a Szerződés egyedi rendelkezései és azt a Felek határozatlan időre kötikaz ÁSZSZ-ben írt szerződési feltételek között eltérés van, úgy az egyedi szerződéses rendelkezések az irányadók. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek 12.9.A szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet kerül közokiratba foglalásra és a Ptk. rendelkezéseináluk lévő szerződési példányok között eltérés van, valamint úgy a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltHitelintézet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Hitelügyi Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt 28. Az MNB a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik készpénzben bonyolított műveleteket a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékleteimindenkor hatályos jogszabályok keretei között, így különösen a Kondíciós lista tartalmát Polgári Törvénykönyv, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény, a bankjegyek, illetve érmék feldolgozására és forgalmazására, valamint hamisítás elleni védelmével kapcsolatos technikai feladatokra, továbbá a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására vonatkozó jogszabályoknak megfelelően végzi.
29. Az MNB nem felel az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint olyan károkért, amelyek az MNB-n kívülálló és el nem hárítható okból – így különösen erőhatalom, bel- vagy külföldi jogszabályi vagy hatósági rendelkezés, illetve járványügyi intézkedés, szükséges hatósági engedély vagy jóváhagyás megtagadása vagy késedelmes megadása, egyéb szükséges dokumentum késedelmes benyújtása vagy hiánya, továbbá hibás vagy pontatlan adatszolgáltatás folytán – következtek be.
30. Az MNB a jelen Xxxxxx feltételek hatálya alá tartozó készpénzben végzett műveletek során tudomására jutott, az Ügyfelet érintő minden információt banktitokként kezel, s azt – a jogszabályi előírásoknak külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével – csak az Ügyfél közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a rá vonatkozó kiszolgáltatható banktitokkört pontosan megjelölő felhatalmazása esetén hozza harmadik személy tudomására.
31. Az MNB a jelen Üzleti feltételek hatálya alá tartozó készpénzben végzett műveletek során tudomására jutott személyes adatokat a jelen Üzleti feltételek 4. számú mellékletében foglaltak szerint kezeli.
32. Az Ügyfél az MNB készpénzben végzett műveleteivel kapcsolatosan panaszát, egyéb észrevételét írásban vagy szóban terjesztheti elő. A panasz, egyéb észrevétel előterjesztésére, illetve a szóban előterjesztett panasz rögzítésére szolgáló formanyomtatványt a jelen Üzleti feltételek 5. számú melléklete tartalmazza. Az MNB az Ügyfél panaszát a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb annak az MNB általi átvételétől számított 15 naptári napon belül kivizsgálja, amely határidő indokolt esetben legfeljebb 30 naptári nappal meghosszabbítható. Az MNB a panasz elintézési határidejének meghosszabbításáról, az ügyfélpanasszal kapcsolatban meghozott döntéséről, valamint a megtett vagy mellőzött intézkedésekről az Ügyfelet írásban tájékoztatja.
33. Az Ügyfelet érintő készpénzben végzett műveletek lebonyolításánál az Ügyfél nevében megbízottai is eljárhatnak az MNB-nél. Az Ügyfél nevében eljárók személyét, illetve az abban bekövetkező változásokat az Ügyfél – természetes személyek esetében közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a szervezet képviseletére jogosult személy(ek) által aláírt nyilatkozat formájában – köteles bejelenteni az MNB-nek. A meghatalmazáson, illetve a nyilatkozaton szereplő személyek neve mellett a személyazonosító igazolványuk számát is fel kell tüntetni. Külföldi állampolgár esetében az Ügyfél képviseletében eljáró személy azonosítására alkalmas – nevet, születési helyet és időt, a megbízott fényképét és sajátkezű aláírását tartalmazó – hatósági igazolvány számát kell megadni.
34. Az Ügyfél a képviseletében eljáró személy(ek)ért közvetlenül és teljeskörűen felel.
35. Amennyiben az MNB-hez a jelen Üzleti feltétek hatálya alá tartozó készpénzben végzett művelet kezdeményezése keretében benyújtott fizetőeszközzel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merül fel, az MNB-nek – a büntetőeljárás befejezéséig – jogában áll az ellenérték megtérítését visszatartani. A fenti esetben az MNB a fizetőeszközt az Ügyfél által kitöltött, a jelen Üzleti feltételek 3. számú melléklete szerinti elismervény ellenében veszi át, az Ügyfél azonosításával egyidejűleg. Amennyiben a sérülés körülményeit hatósági jegyzőkönyv igazolja, az elismervényhez ezt a dokumentumot is csatolni kell. Az MNB a fizetőeszközök ellenértékét a büntetőeljárás befejezését követően, abban az esetben téríti meg, ha azt a büntetőeljárásban eljárt szerv rendelkezése lehetővé teszi. Amennyiben a büntetőeljárásban eljárt szerv rendelkezése alapján ellenérték nem téríthető, arról az MNB az Ügyfelet elektronikus levélcíme megadása esetén elektronikus levélben, ennek hiányában postai úton kiküldött levélben tájékoztatja. Amennyiben az MNB az Ügyfél által kezdeményezett készpénzes művelet kapcsán bármely olyan magatartást, körülményt észlel, mely egy – a kezdeményezett készpénzes művelettel összefüggő – későbbi kivizsgálást tehet szükségessé, úgy az MNB az Ügyféltől a jelen Üzleti feltételek 7. sz. melléklete szerinti Ügyféladatlap kitöltését kérheti. A kérés megtagadása esetén az MNB a készpénzes művelet elvégzését visszautasíthatja.
36. Amennyiben az Ügyfél a jelen Üzleti feltételek hatálya alá tartozó készpénzben végzett műveletet postai úton kezdeményezi, az MNB az Ügyfél által beküldött – forgalomból bevont bankjegy és érme esetében legkésőbb az átváltási határnapon, illetve ha az átváltási határnap munkaszüneti napra esik, az átváltási határnapot követő munkanapon postára adott – bankjegy és érme ellenértékét – az Ügyfél kifizetésre vonatkozó rendelkezésének megfelelően – jogosult módosítanifizetési számlára történő átutalással (a fizetési számla számának megadása kötelező) vagy postai úton (amennyiben az Ügyfél fizetési számla számot nem ad meg) téríti meg az Ügyfél részére. A módosított rendelkezések Amennyiben az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint átvett fizetőeszközök értéke meghaladja a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba200 000 forintot, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és úgy az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztiellenértéket az MNB kizárólag fizetési számlára történő átutalással téríti meg az Ügyfél részére. Az SPB ellenérték átutalással történő megtérítéséhez külföldi fizetési számla is megadható. Az ügyintézést elősegítendő, az Ügyfélnek javasolt a postai úton indított készpénzes műveletet jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaÜzleti feltételek 6. A Felek kijelentiksz. melléklete szerinti, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltkitöltött Kísérő dokumentum csatolása mellett kezdeményezni., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Üzleti Feltételek
Egyéb rendelkezések. Jelen 1. Használatba vevő a jelen szerződés aláírásával visszavonhatatlanul úgy nyilatkozik, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés c.) pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül.
2. A Használatba vevő – az aláírásának napján lép hatályba Önkormányzat zárszámadásához kapcsolódóan - éves beszámolójában köteles bemutatni a használatába adott vagyonban bekövetkezett amortizáció körén kívül eső változást, és azt annak okait, valamint a vagyon hasznosításából származó bevételt.
3. Felek a jelen szerződéssel kapcsolatos esetleges vitás kérdéseiket egyeztetés útján kötelesek rendezni. Amennyiben az egyeztetés a vitás kérdés felmerülésétől számított 30 napon belül sem vezetne eredményre, úgy a Felek határozatlan időre kötikaz általános szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulhatnak.
4. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzerződés egymással megegyező, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek6 eredeti példányban készült. A Felek megállapodnakSzerződésben foglaltakat a Felek, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírták. A
5. Használatba vevő és Használatba adó képviselője kijelenti, hogy a jelen szerződésben Szerződés aláírásához szükséges valamennyi felhatalmazással rendelkezik, valamint, hogy az általa képviselt társaság/szervezet önálló képviseleti joggal felruházott képviselője. Egyben Használatba vevő képviselője kijelenti, hogy az általa képviselt társaság nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiáll csőd- vagy felszámolási eljárás, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakegyéb megszüntetési eljárás alatt, és ilyen nem is indult ellene, valamint nem áll fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben.
6. Felek egyezően rögzítik, hogy a Bsztjelen Szerződés aláírásával minden korábbi, az Ingatlanok vonatkozásában a Felek között létrejött szerződés, minden külön intézkedés és nyilatkozat nélkül hatályát veszti és azok a Felek egyező akaratával a jelen Szerződés aláírásával egyező napon megszűnnek közös megegyezéssel, ez alól a rendelkezés alól kivételt képeznek a felek között létrejött Közfeladatellátási szerződés és a Kegyeleti Közszolgáltatási szerződés.
7. Jelen Szerződés kizárólag írásban, a tőkepiacról szóló 2001Felek felhatalmazott képviselőinek aláírásával módosítható.
8. évi CXXHa a jelen Szerződés bármely rendelkezése, vagy annak bármely körülmények közötti alkalmazása érvénytelen vagy végrehajthatatlan, ez a szerződés egyéb rendelkezéseit és azok alkalmazását nem érinti, azok a jog által megengedett legteljesebb mértékben a Felek jelen Szerződésben kifejezett céljainak és akaratának megfelelően érvényesíthetők maradnak.
9. törvény, Felek a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és szerződéses feltételeket egybehangzó akaratnyilatkozatukkal a Ptk. rendelkezéseiszerződéskötési szabadságát rögzítő rendelkezéseire tekintettel határozták meg.
10. Felek egyezően rögzítik, valamint hogy a vonatkozó egyéb jogszabályokjogaikat és kötelezettségeiket céljaik és érdekeik megfelelő figyelembevételével állapították meg, ezért a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakjelen Szerződés szerinti szolgáltatás-ellenszolgáltatást egyenértékűnek ismerik el. A Felek megállapodnak abbanEnnek értelmében Xxxxx egybehangzóan kijelentik, hogy az SPB egyenértékűség elvének megsértésére, illetve a Szerződés egyéb okból adódó érvénytelenségére nem hivatkozhatnak, erre hivatkozva egymással szemben követelést jogszerűen nem támaszthatnak.
11. Az információs önrendelkezési jogról és az Üzletszabályzatinformációszabadságról szóló 2011. év CXII. törvény (Infotv.) alapján a Használatba vevő kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint hogy Fót Város Önkormányzata nyilvánosságra hozza a jelen Szerződésben foglalt adatokat (név, székhely, adószám, a szerződés módosítása nélkül lépnek tárgya és értéke). Használatba vevő a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybajelen Szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéseshogy jelen Szerződésben foglalt adatok csak az Infotv. rendelkezései szerint tekinthetőek üzleti titoknak, illetőleg díjfeltételeitbizalmas adatnak.
12. A jelen szerződés 6 egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült, melyből 4 (négy) a Használatba adó, és 2 (kettő) a Használatba vevő példánya. Szerződő Xxxxx a fenti szerződést elolvasták, közösen értelmezték, s mint akaratukkal és jognyilatkozataikkal mindenben megegyezőt, aláírásra jogosult képviselőjük útján aláírták. xx. Xxxxxxx Xxxxx Apor jegyző dr. Xxxxx Xxxxx gazdasági vezető MELLÉKLETEK:
1. A Somlyó-tó és a hozzá tartozó park különleges jogállású, rekreációs terület. A Fóti Önkormányzat tulajdonában áll, az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák ingatlannyilvántartás szerint magánterület, nem minősül közterületnek, ugyanakkor a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételétterületen – mivel azt rendeltetésének megfelelően, így azonos feltételekkel bárki használhatja – a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásaKözterület-felügyelet jogosult intézkedni.
2. A terület üzemeltetője: a Fóti Közszolgáltató Nonprofit Kft, 2151 Fót, Malom u. 1.
3. Napközben a használatra vonatkozó szabályok betartását a TÓGAZDA felügyeli.
4. Sporteszköz bérlési lehetőség: xxxx@xxxxxxxxxxxx.xx 70-33231 10-es telefonszámon.
5. A területen kamerarendszer működik, a felvételek károkozás, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB büntetendő cselekedet esetén a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltRendőrség részére kiadhatóak., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Ingatlan Használati Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 10.1. A jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az aláírásának napján lép hatályba Általános Szerződési Feltételek a fogyasztónak minősülő természetes személyekkel kötendő Takarék Személyi Kölcsön szerződéshez (ÁSZF) megnevezésű dokumentum, a Hitelező Hirdetménye és azt a Felek határozatlan időre kötikHitelintézet …… Üzletszabályzata (a továbbiakban: Üzletszabályzat). Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a jelen Szerződés 1. sz. függelékét képező ÁSZF, a Szerződésre vonatkozó Hirdetmény, a Hitelintézet Üzletszabályzata, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Adós elismeri, hogy a Hitelintézet Szerződésre vonatkozó Hirdetményeit megismerte, illetve a Hitelintézet az Üzletszabályzata megismerését számára lehetővé tette és annak rendelkezéseit kifejezetten elfogadja.
10.2. A jelen Szerződés, az ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Xxxxxxxxxxxx általi egyoldalú, illetve a Xxxxx között általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
10.3. A jelen Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreszemélyes adatait érintő adatlekérésre vonatkozó, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekjelen Szerződés 3. számú mellékletét képező nyilatkozatot a jelen Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
10.4. A Felek megállapodnakaz egymáshoz intézett értesítéseiket, hogy nyilatkozataikat az ÁSZF-ben foglaltak szerint kötelesek megtenni, és egymásnak megküldeni. Amennyiben a Szerződést Adóstárs is aláírta, úgy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben kölcsönügylettel kapcsolatban küldött írásbeli értesítések – tekintettel az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla Adós és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26Adóstárs egyetemleges felelősségére – mind az Adós, mind az Adóstárs kezéhez joghatályosan kézbesíthetők.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Personal Loan Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak8.1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Felek egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozatait akkor kell a másik féllel közöltnek tekinteni, amennyiben azok a jelen Szerződésben meghatározott levelezési címekre kerültek kézbesítésre, az SPB Üzletszabályzatban meghatározottak szerint. A Felek kötelezik magukat, hogy a fenti a nyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy a megadott kézbesítési címen a jelen Szerződés megkötésétől kezdve a Szerződés megszűnéséig folyamatosan rendelkezzenek a postai küldemények átvételére jogosult személlyel /képviselővel/. Ennek elmulasztása esetén, az átvételre jogosult személy /képviselő/ hiányára, előnyök szerzése végett a mulasztó fél nem hivatkozhat.
8.2. Felek kölcsönösen és egybehangzóan megállapodnak, hogy a Hitelező jelen Szerződésből eredő bármely követelésének elévülési idejét - a Ptk. vonatkozó rendelkezésein túlmenően- a követelés teljesítésére vonatkozó írásbeli felszólítás, a követelés megegyezéssel történő módosítása, ideértve az egyezséget is, a szerződés közjegyzői okiratba foglalása esetén annak végrehajtási záradékkal történő ellátása, a követelés bírósági úton történő érvényesítése, illetve bármely végrehajtási cselekmény megszakítja.
8.3. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben az ÁSZF, a Hirdetmény, az Üzletszabályzat, annak mellékleteiaz Fhtv., így különösen a Kondíciós lista tartalmát Hpt., a Ptk., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók.
8.4. A jelen Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanimeghatározott jelentéssel bírnak.
8.5. A módosított rendelkezések jelen Szerződés, az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Hitelező általi egyoldalú, illetve a Felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
8.6. A jelen Szerződés aláírásával az Adós és Adóstárs és Készfizető kezes33 külön is kijelenti, illetve elismeri, hogy a Hitelező számára lehetővé tette a Hirdetmény, az ÁSZF és az Üzletszabályzat tartalmának megismerését a szerződéskötést megelőzően, továbbá kijelenti, illetve elismeri, hogy ezen dokumentumok szerződéskötéskor hatályos tartalmát megismerte és elfogadja.
8.7. Az Adós(ok) és a Készfizető Kezes34 a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek aláírásával elismeri, hogy a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve Hitelező a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesjelen szerződés aláírása előtt az előírt módon és terjedelemben tájékoztatást adott a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényben foglaltakról, illetőleg díjfeltételeita Hitelezőtől a jelen szerződés megkötéséhez igényelt információkat megkapta.
8.8. A jelen szerződés aláírásával az Adós és Adóstárs és Készfizető kezes35 külön kijelenti, illetve elismeri, hogy a kölcsönnel kapcsolatos, a Hitelező által végzett adatkezelésről szóló tájékoztatást megismerte. A tájékoztatást a Bank Üzletszabályzata és Adatkezelési tájékoztatója tartalmazza, amelyek elérhetőek a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxxx.xx) valamint papíralapon a bankfiókokban.
8.9. A Hitelező kijelenti, a vonatkozó adatkezelési tájékoztatóban rögzített célok, jogalapok és részletszabályoknak megfelelően végzi az adatkezelést, és biztosítja az érintettek jogait, jogainak érvényesíthetőségét. A személyes adatok kezelésének egyéb szabályai tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok, jelenleg különösen az információs önrendelkezési jogról és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.), valamint a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételéthitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) – különösen annak a banktitokra és a kiszervezésre vonatkozó – rendelkezései is irányadók.
8.10. A Kölcsön fedezetéül szolgáló felépítményes ingatlan(ok)ra, így vagyonbiztosítás megkötése kötelező. Ennek díja az Adós által választott módozat tartalmától, valamint az ingatlan(ok) földrajzi elhelyezkedésétől, a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásabiztosított felépítmények, egyéb jognyilatkozata épületek jellegétől és állagától, továbbá az Adós által választott biztosító társaság személyétől függően változik. E vagyonbiztosítás havi költsége Hitelező becslése szerint várható összegét a Táblázat tartalmazza. Az 1996. évi LXXXV. törvény (Díjtörvény) jelen szerződés tárgyában hatályát vesztialapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában hatályos rendelkezése szerint a fedezetül szolgáló ingatlan(ok) vonatkozásában az illetékes Fölhivatal részére fizetendő díj összegét a Táblázat tartalmazza.
8.11. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikAdós tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés alapján készített egyoldalú kötelezettség vállaló nyilatkozat közokiratba foglalása a tényleges helyzettel mindenben megegyezikhitel folyósításának feltétele, továbbá kijelentik, hogy melynek költségeit az Adós viseli. A közjegyzői okiratba foglalásért az Adóst terhelő – és az induló teljes hiteldíj-mutató számítása során figyelembe nem vett – közjegyzői költség a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (hóVIII.23.) (nap) SPB Befektetési ZrtIM rendelet alapján a közjegyző által kerül meghatározásra. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélA díj pontos összegéről az okiratot készítő közjegyző tájékoztatja az Adóst.
8.12. A jelen szerződésből eredő jogvitákra vonatkozó rendelkezéseket az Üzletszabályzat tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen Amennyiben a jelen ÁSZF és az egyedi szerződés tartalma egymástól eltér, úgy az aláírásának egyedi szerződésben foglaltak irányadók, amennyiben az eltérést a jogszabály és az ÁSZF megengedi. Xxxxx XXXX 2022. július 01 napján lép hatályba. Szolgáltató honlapján keresztül ad tájékoztatást hirdetményének közzétételével az ÁSZF minden módosításáról, illetve a módosítások hatályba és azt lépéséről a Felek határozatlan időre kötikhatályba lépést legalább 15 nappal megelőzően. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Az Ügyfeleknek az ÁSZF módosítás hatályba lépését megelőző napig van lehetősége jelezni (kifogás) a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzolgáltató felé azt, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekmódosításban foglaltakat nem fogadják el. A Felek megállapodnak, hogy Ezt megteheti a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Szolgáltatónak az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak1. pontban megjelölt levelezési címére küldött levél, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001Szolgáltatónak szintén az 1. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakpontban megjelölt elektronikus levélcímére küldött elektronikus levél formájában. A Felek megállapodnak abbankifogás időben előterjesztettnek minősül, ha a levelet a szolgáltatást igénybe vevő legkésőbb az ÁSZF módosítás hatálybalépését megelőző napon postára adja, elektronikus levelet megküldi. Ha az Ügyfél a Szolgáltató által megismerhetővé tett ÁSZF módosítással szemben az előbb említett határidőn belül nem emel kifogást, úgy a felek azt úgy tekintik, hogy az SPB Ügyfél az ÜzletszabályzatÁSZF módosítását elfogadta. 1. számú melléklet – A szolgáltatásból kizárt termékek, annak mellékleteiáruk listája - szúró-, így különösen vágó- és lőfegyver, ezek tartozékai, alkatrészei; - lőszer, robbanószer, ezek tartozékai, alkatrészei; - radioaktív, gyúlékony, mérgező, maró, tűz- és robbanásveszélyes anyagok, illetve azt tartalmazó tárgyak; - élő növények és állatok, halott vagy kitömött állatok, állatbőrök és szőrmék; - értéknyilvánítás szolgáltatás, értékes tárgyak szállítása; - földi maradványok; - romlandó, fertőző, undort keltő áruk; - neodímium és ferrit alapú mágnesek; - olyan termékek, amelynek felhasználhatósága, állaga, halmazállapota a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – postai szolgáltatás nyújtásának időtartama alatt (figyelembe véve a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaküldeményre vonatkozó tárolási időtartamokat is) és körülményei mellett megváltozhat, ide nem értve a folyamatban lévő megromolhat; - hűtést, fűtést igénylő áruk (jég, szárazjég, fagyasztott termékek, stb.); - kegyeleti érzéseket sértő tárgyak, halotti hamvak, emberi vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesállati embriók; - kereskedelmi mennyiségű alkohol, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásadohányáru; - narkotikumok, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására hallucinogén és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakbüntető törvénykönyvben meghatározott anyagok; - nem megfelelően csomagolt tárgyak; - postafiókra címzett küldemény; - nem könyvelt küldemény; - az ADR (Rendelet a veszélyes áruk közúton történő szállításáról) értelmében veszélyes áruk; - bűncselekményből származó tárgyak; - pénz (készpénz, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánérmék, mint akaratukkal mindenben megegyezőt bankjegyek, átruházható értékpapírok, részvények, kötvények vagy bármi, ami a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltpénzzel egyenértékű), bélyeg, érme; - kábítószer, narkotikum, tudatmódosítók; - hatósági engedélyhez kötött egyéb tárgyak; - veszélyes hulladék, különösen, de nem kizárólagosan használt fecskendők, orvosi hulladék, vér, és biológiai veszélyt hordozó patológiai tárgyak, anyagok; - olyan termékek, amelyek figyelembe véve a csomagautomaták elhelyezési körülményeit és a csomagautomatákat érő időjárási és hőmérsékleti tényezőket (-20 celcius fok és +40 celcius fok közötti hőmérsékleti tartomány), a csomagautomatákban a tárolási idő alatt megromolhatnak, állagukban megváltozhatnak, rendeltetésszerű felhasználásra alkalmatlanná válhatnak., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
a. Csomagautomatára történő csomagküldés esetén
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. 14.1 A Felek kijelentik, hogy mindketten elsősorban a jelen Szerződés megfelelő teljesítésében érdekeltek, ennek alapján megtesznek minden általában elvárható intézkedést, amely a jogok jóhiszemű gyakorlásán alapszik, illetőleg tartózkodnak minden olyan magatartástól, vagy tevékenységtől, amely a jelen Szerződés teljesítését gátolná, vagy veszélyeztetné. Vállalkozó köteles a Megrendelőnek haladéktalanul bejelenteni, ha végelszámolás, csőd vagy felszámolási eljárás alá kerül. A Felek egymáshoz intézett nyilatkozataikat írásban, a másik Fél székhelyére címezve, ajánlott levél, telefax útján teszik meg. A szóban megtett nyilatkozatokat haladéktalanul írásban is meg kell erősíteni.
14.2 A jelen Szerződés tartalmát a felek üzleti titokként kezelik, arról kívülálló harmadik személynek sem szóban, sem írásban a másik Fél előzetes írásbeli beleegyezése nélkül felvilágosítást nem adnak, kivételt képez ez alól, ha külön jogszabályi rendelkezés alapján a szerződő Fél köteles a jogszabályi rendelkezés szerinti mértékben nyilvánosságra, illetőleg hatóság tudomására hozni.
14.3 A jelen Szerződés megszűnése esetén a Felek egymással elszámolnak. A Megrendelő az általa igazolt teljesítést köteles a Vállalkozó részére kifizetni a jelen Szerződésben foglalt feltételek szerint.
14.4 A Szerződés bármely rendelkezésének érvénytelensége nem eredményezi az egész Szerződés érvénytelenségét. A szerződő felek megállapodnak, hogy ilyen esetben haladéktalanul egyeztetéseket tartanak az érintett rendelkezés más megfelelő rendelkezéssel történő helyettesítésére azzal, hogy amennyiben nem jön létre közöttük megállapodás, úgy az érvénytelen rendelkezést figyelmen kívül kell hagyni.
14.5 A jelen Szerződés öt, egymással szó szerint megegyező eredeti példányban készült. A jelen Szerződés aláírását megelőzően keletkezett dokumentumoknak csak annyiban van relevanciája, amennyiben a Felek szerződéskötési akaratát igazolja. Bármely előzményi irat és a jelen Szerződés ellentmondása esetén a jelen Szerződés rendelkezései az irányadók.
14.6 A jelen Szerződés alapján felmerülő vitás kérdéseket a felek megpróbálják peres eljáráson kívül, tárgyalások útján rendezni. Az esetleges jogviták vonatkozásában Felek pertárgyértéktől függően a Budapesti IV. és XV. kerületi Bíróság illetékességét kötik ki.
14.7 Megrendelő a Kbt. 125. § (4) bekezdése szerint előírja, hogy
a) Vállalkozó nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a tényleges helyzettel mindenben megegyezikKbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, továbbá kijelentikés melyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
b) Vállalkozó a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 125. § (5) bekezdés szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti.
14.8 Jelen szerződés módosítása kapcsán a Kbt. 141. §-a irányadó.
14.9 A Vállalkozó képviseletében eljáró aláíró kijelenti, hogy az általa képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek. szerint átlátható szervezetnek minősül. Kijelenti továbbá, hogy amennyiben ezen állapotában változás történik, azt haladéktalanul közli Megrendelővel.
14.10 A Megrendelő jogosult és egyben köteles a Szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a jelen Szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha - a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel; - a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel. 14.11Megrendelő a 136. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy Vállalkozó
a) nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés aláírására teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek143. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltMegrendelőt haladéktalanul értesíti., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Egyéb rendelkezések. 1. Jelen szerződés az aláírásának napján Szerződés a mindkét Fél által történő aláírást követően lép hatályba és azt valamennyi szerződéses kötelezettség – beleértve a Felek határozatlan időre kötikjótállási és szavatossági igényeket is – maradékta- lan teljesítéséig marad hatályban.
2. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen szer- ződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a szerződésmódosítás kezdeményezésének tekintendő.
3. A jelen szerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
4. A jelen szerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt har- madik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodu- kálhatja.
5. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy vé- dik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen szerződés alapján átvett bizalmas információt – be- leértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
6. Jelen szerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísé- relnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amen- nyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári per- rendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, ille- tékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
7. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
8. A Felek megállapodnak abbanVállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (el- érhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az SPB az Üzletszabályzatabban foglalt értéke- ket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, annak mellékleteihogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgá- lókkal. Vállalja, így különösen hogy a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV FKG Kft. nevében eljáró sze-mély(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniMÁV FKG Kft. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ügyvezetőjének.
9. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevé- kenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kö- telezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutód- lás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
10. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezik az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák alábbi mellékletek: [MELLÉKLETEK] A jelen szerződést a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás szerződő felek áttanulmányozás után, mint akaratukkal szándékukkal és ügyleti aka- ratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltmegegyezőt, 4 eredeti példányban az alábbi helyen és időben cégszerűen írták alá., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 13.1. Az Adós a Szerződés, annak mellékletei és jelen ÁSZF aláírásával kijelenti, hogy azok rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el.
13.2. Szóbeli megállapodások a Finanszírozó és az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx Adós között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkezteknem jöttek létre. A Felek megállapodnakSzerződés, valamint mellékletei módosításához – beleértve az írásos formára vonatkozó követelményt – írásbeli forma szükséges.
13.3. A Feleknek a Szerződésben, valamint annak mellékleteiben meghatározott jognyilatkozatainak, valamint értesítéseinek megtételéhez írásbeli forma szükséges.
13.4. A Szerződés teljesítésének helye Budapest.
13.5. Finanszírozó fenntartja magának a jogot, hogy az ÁSZF-et, a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiSzerződéshez kapcsolódó díjakat, s az abban szereplő kamatot, költséget, kezelési költséget új szolgáltatás bevezetésekor egyoldalúan kiegészítse, valamint, hogy azokat a pénz- és tőkepiaci fogalmakfeltételek, a jogszabályok és hatósági előírások, valamint a Bszt.Finanszírozó üzletpolitikájának megváltozásakor, ahhoz igazodva, az Adós számára kedvezőtlenül, egyoldalúan módosítsa. A kiegészítés és módosítás a hatályba lépésének időpontjától kezdve vonatkozik a már megkötött Szerződésekre is. Finanszírozó a kiegészítést és módosítást legalább 15 nappal a kiegészítés és módosítás hatálybalépését megelőzően Hirdetményben kifüggeszti. Amennyiben az Adós a Hirdetmény kifüggesztésétől számított 15 napon belül észrevételt nem tesz, kifogást nem emel, a tőkepiacról szóló 2001kiegészítést és módosítást az Adós részéről elfogadottnak kell tekinteni. évi CXXHa az Adós a módosítást és kiegészítést nem fogadja el, mind az Adós, mint a Finanszírozó jogosult - amennyiben az ÁSZF, illetve a Szerződés eltérő határidőt nem állapítanak meg, illetve a felmondás jogát nem zárják ki - 15 napos határidővel a Szerződés felmondására. törvényJelen pontban foglalt felmondás esetén az előtörlesztésre vonatkozó rendelkezések (9.7. pont) az irányadóak.
13.6. Amennyiben a Szerződés vagy az ÁSZF egyes rendelkezései vagy rendelkezéseinek egy része érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, vagy azzá válna, úgy ez nem érinti a Szerződés vagy az ÁSZF többi részének az érvényességét. Ebben az esetben (akár kiegészítő) értelmezés révén azok a szabályozások érvényesek, amelyek a lehető legjobban megfelelnek az érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés(ek) gazdasági célkitűzésének. Amennyiben egy ilyen értelmezés jogi okok miatt lehetetlen lenne, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairólFelek kötelezik magukat, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakhogy – jelen szabályozásnak megfelelően – kiegészítő megállapodásokat kötnek. A jelen bekezdésben foglalt szabályozás értelemszerűen érvényes a Szerződés végrehajtása vagy értelmezése során esetleg felmerült szabályozási hézagokra is.
13.7. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződésből eredő minden vitás kérdést lehetőleg békés úton oldanak meg. A kölcsönszerződésből eredő valamennyi jogvitára felek - a hatáskörébe tartozó ügyekben - a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
13.8. A Szerződés megkötésének és végrehajtásának költségeit az SPB Adós viseli. A Finanszírozó jogosult e költségeket az ÜzletszabályzatAdósnak megelőlegezni, annak mellékleteiés azokat az Adósnak továbbszámlázni. A költségek fizetésére az egyéb fizetésekre vonatkozó szabályok és jogkövetkezmények érvényesek.
13.9. A Szerződésben, továbbá a Szerződés mellékleteiben, így különösen az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – Hpt., a magyar Polgári Törvénykönyv, valamint a kölcsönre vonatkozó egyéb jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint irányadóak.
13.10. Hatályos: a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor 2009. április 6-tól megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztiSzerződésekre. Az SPB ÁSZF 16. pontjának rendelkezései a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza2010. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltmárcius 1-től megkötött Szerződésekre alkalmazandók., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Loan Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 12.1. A Takarékszövetkezet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az aláírásának Ügyfél a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át.
12.2. A Takarékszövetkezet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Ügyfél előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Takarékszövetkezet az Ügyfelet írásban tájékoztatja.
12.3. Amennyiben a Takarékszövetkezet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékszövetkezet erről a jogáról lemond.
12.4. A Takarékszövetkezet a Szerződés előkészítése és megkötése során a szerződő fél azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – a szerződő fél kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni.
12.5. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba és azt hatályba.
12.6. Eltérő megállapodás hiányában mind Magyarországon, mind Magyarország területén kívül a Felek határozatlan időre kötikkapcsolattartás-, írásbeli vagy szóbeli értesítés nyelve a magyar nyelv.
12.7. Jelen szerződés külön kikötés nélkül Amennyiben a Szerződésről idegen nyelvű példány is vonatkozik készül, akkor értelmezési vita esetén a Xxxxx között Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó.
12.8. Az ÁSZF rendelkezései mind az Ügyfélre, mind a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreTakarékszövetkezetre nézve kötelezőek, kivéve ha a Felek írásbande az egyedi Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekamennyiben az nem ütközik valamely jogszabály rendelkezéseibe.
12.9. A Felek szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Takarékszövetkezet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak.
12.10. A Szerződés aláírásával különösen a fogyasztónak minősülő Xxxx/Ügyfél megerősíti, hogy a személyes adatait érintő adatkezelésre vonatkozó, a Szerződés mellékletét képező tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
12.11. A Szerződés, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZF, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, ÁSZF, valamint Hirdetmény illetve azoknak a tőkepiacról Takarékszövetkezet által a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 20012013. évi CXXCCXXXVII. törvénytörvénynek megfelelő módon végrehajtott egyoldalú, illetve a dematerializált értékpapír előállításának felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
12.12. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződésből eredő vitáikat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, tárgyalásos úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a Szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és továbbításának módjáról megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint Számlatulajdonos a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakmellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél eljárását kezdeményezheti. A Felek megállapodnak abbanAz Adós/Ügyfél a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az SPB az Üzletszabályzata Takarékszövetkezet Általános Üzletszabályzatát, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmegismerte és elfogadja. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Általános Szerződési Feltételek elválaszthatatlan mellékletei:
1/a. számú melléklet: Nyilatkozat a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélKHR-re vonatkozóan természetes személy Ügyfél esetén
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak10.1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Felek egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozatait akkor kell a másik féllel közöltnek tekinteni, amennyiben azok a jelen Szerződésben meghatározott levelezési címekre kerültek kézbesítésre, az SPB Üzletszabályzatban meghatározottak szerint. A Felek kötelezik magukat, hogy a fenti a nyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy a megadott kézbesítési címen a jelen Szerződés megkötésétől kezdve a Szerződés megszűnéséig folyamatosan rendelkezzenek a postai küldemények átvételére jogosult személlyel /képviselővel/. Ennek elmulasztása esetén, az átvételre jogosult személy /képviselő/ hiányára, előnyök szerzése végett a mulasztó fél nem hivatkozhat. 10.2.Felek kölcsönösen és egybehangzóan megállapodnak, hogy a Hitelintézet jelen Szerződésből eredő bármely követelésének elévülési idejét - a Ptk. vonatkozó rendelkezésein túlmenően- a követelés teljesítésére vonatkozó írásbeli felszólítás, a követelés megegyezéssel történő módosítása, ideértve az egyezséget is, a szerződés közjegyzői okiratba foglalása esetén annak végrehajtási záradékkal történő ellátása, a követelés bírósági úton történő érvényesítése, illetve bármely végrehajtási cselekmény megszakítja. 10.3.A Hitelintézet felügyeleti hatóságának nevét és székhelyét, valamint a jelen Szerződésből eredő jogvitákra vonatkozó rendelkezéseket az Üzletszabályzat tartalmazza. 10.4.A jelen Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a személyes adatait érintő adatlekérésre vonatkozó, a jelen Szerződés 2. számú mellékletét képező nyilatkozatot a jelen Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta. 10.5.A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben az ÁSZF, a Hirdetmény, az Üzletszabályzat, annak mellékleteiaz Fhtv., így különösen a Kondíciós lista tartalmát Hpt., a Ptk., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. 10.6.A jelen Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – meghatározott jelentéssel bírnak. 10.7.A jelen Szerződés, az ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint Hirdetmény alatt a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaSzerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesÁSZF, illetőleg díjfeltételeitÜzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák pontnak megfelelő, Xxxxxxxxxxxx általi egyoldalú, illetve a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételétáltali kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
10.8.A jelen Szerződés aláírásával az Adós külön is kijelenti, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikilletve elismeri, hogy a jelen szerződés Hitelintézet számára lehetővé tette a tényleges helyzettel mindenben megegyezikHirdetmény, az ÁSZF és az Üzletszabályzat tartalmának megismerését a szerződéskötést megelőzően, továbbá kijelentikkijelenti, illetve elismeri, hogy a jelen szerződés aláírására ezen dokumentumok szerződéskötéskor hatályos tartalmát megismerte és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltelfogadja., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Személyi Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 1. A Lízingbeadó a 2010. január 1. napján hatályba lépett Magatartási Kódex rendelkezéseinek alávetette magát, az aláírásának napján lép hatályba abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. A Lízingbeadó vállalja, hogy a pénzügyi lízing szolgáltatás nyújtása során, a pénzügyi lízingszolgáltatásra vonatkozó ajánlat igénylése idején és azt a teljes futamidő alatt, továbbá a fizetési nehézségek felmerülése esetén az elvárható maximális gondossággal érvényesíti a Magatartási Kódex előírásait. A Magatartási Kódex teljes szövege elérhető a Lízingbeadó internetes honlapján, valamint az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségekben.
2. A lízingszerződés és az ÃSZF (ideértve a lízingszerződés és az ÃSZF-fel kapcsolatban aláírt vagy a szerint aláírni tervezett dokumentumokat) a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha közötti teljes megállapodásokat képezik és a Felek írásbanközött létrejött valamennyi korábbi, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekírásbeli vagy szóbeli megegyezés, megállapodás és nyilatkozat helyébe lépnek, amennyiben azok a lízingszerződés és az ÃSZF tárgyára vonatkoztak. A Felek megállapodnaka Lízingbevevő ÃSZF-jének alkalmazását kifejezetten kizárják.
3. A lízingszerződés, hogy annak módosítása, valamint a Lízingbeadó és a Lízingbevevő közötti minden további megállapodás csak írásban érvényes.
4. Teljesítés helye: A lízingszerződésből és a jelen ÁSZF-ből eredő összes kötelezettség teljesítési helye a Lízingbeadó székhelye.
5. A lízingszerződésben, a jelen ÁSZF-ben és a szállítási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jogszabályok az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiirányadók.
6. Felek a közöttük kialakult, s békés úton nem rendezhető jogvita eldöntésére a magyar rendes bíróságok kizárólagos illetékességét kötik ki.
7. Amennyiben több személy szerepel Lízingbevevőként, e személyek a lízingszerződés teljesítéséért a Lízingbeadóval szemben egyetemlegesen felelősek.
8. Lízingbeadó - a Lízingbevevő egyidejű értesítése mellett - jogosult a jelen ÁSZF-ből eredő jogait harmadik személyre engedményezni.
9. Amennyiben a lízingszerződés vagy az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZF egyes rendelkezései vagy rendelkezéseinek egy része érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, valamint vagy azzá válna, úgy ez nem érinti a Bszt.lízingszerződés vagy az ÁSZF többi részének érvényességét. Ebben az esetben (akár kiegészítő) értelmezés révén azok a szabályozás(ok) érvényesek, amelyek a lehető legjobban megfelelnek az érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés(ek) gazdasági célkitűzésének. Amennyiben egy ilyen értelmezés jogi okok miatt lehetetlen lenne, a tőkepiacról szóló 2001Xxxxx visszavonhatatlanul kötelezik magukat arra, hogy - jelen szabályozás szellemében – kiegészítő megállapodás(oka)t kötnek. évi CXXEz a szabályozás értelemszerűen érvényes a lízingszerződés vagy az ÁSZF végrehajtása vagy értelmezése során esetleg felmerült szabályozási hézagokra is.
10. törvényAmennyiben a Lízingbeadó a Lízingbevevőnek címzett küldeményét sima, vagy ajánlott postai küldeményként továbbítja, a dematerializált értékpapír előállításának küldemény a postai feladástól számított ötödik munkanapon kézbesítettnek minősül. Ezen rendelkezés irányadó abban az esetben is, ha a Lízingbevevő adataiban bekövetkezett változás bejelentésének elmulasztása miatt hiúsul meg a kézbesítés. A Lízingbeadó választása szerint a Lízingbevevő által a lízingszerződésben megadott értesítési címre normál postai küldeményként vagy e-mailben illetőleg az Ügyfélportálon keresztül is eljuttathatja küldeményeit. A lízingszerződésben megadott értesítési cím, e-mail cím megváltozásáról, vagy megszűnéséről a felek egymást kötelesek haladéktalanul értesíteni, és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint felelnek az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001értesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből származó károkért.
11. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint Lízingbeadó felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak(1013 Budapest, Krisztina krt. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani39.).
12. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitJelen ÁSZF 2021. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt05.01.-től hatályos., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 39 A jelen Üzletszabályzat hatálya kiterjed a Bank által természetes személyek részére a Hpt. 3.§. (1) bekezdés b) és e) pontja alapján hitelkártya kibocsátására, illetőleg az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötikezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezik a Xxxxx között mindenkor hatályos a hatálya jelen üzletszabályzat I. Meghatározások pontjában a Hirdetmény fogalom alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekfelsorolt Hirdetmények. A Felek megállapodnakBank és a Szerződő fél közötti jogviszonyra irányadó szabályok
1. A Bank és a Szerződő fél közötti az Üzletszabályzat tárgyát képező jogviszony tartalmát az adott jogviszonyra vonatkozó - egyedi szerződés, hogy - az értesítő levél - az egyes kártyákhoz tartozó Üzletszabályzat Kiegészítés - az egyes kártyákhoz tartozó Hirdetmény - a Hitelkártya Üzletszabályzat - a Multipont hitelkártyákhoz kapcsolódóan a Multipont Programszabályzat - Üzletszabályzat a Pénzforgalmi szolgáltatásról - az OTP Bank Nyrt Általános Üzletszabályzata - Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat kiegészítése a Részletfizetési szolgáltatásról - Elektronikus aláírás alkalmazása esetén a Lakossági OTPdirekt Üzletszabályzat rendelkezései alapján kell megállapítani. A jogviszony tartalmának megállapítása során a fenti felsorolás egyben értelmezési sorrendet is jelent. Amennyiben az egyedi szerződés, vagy az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés rendelkezései eltérnek az Üzletszabályzat rendelkezéseitől, akkor az egyedi szerződés, a Kiegészítés rendelkezései alkalmazandók. Amennyiben valamely, az adott jogviszony részét képező kérdésre az egyedi szerződés, az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés nem tartalmaz rendelkezést, úgy az Üzletszabályzat vonatkozó rendelkezése az irányadó. Ha az adott kérdésre az Üzletszabályzat sem tartalmaz rendelkezést, az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadók. A Privát Banki Üzletszabályzat, a Kiemelt Privát Banki Üzletszabályzat, és/vagy a Direkt Privát Banki Üzletág Üzletszabályzat hatálya alá tartozó Szerződő fél esetén a Privát Banki Üzletszabályzat, a Kiemelt Privát Banki Üzletszabályzat, illetve a Direkt Privát Banki Üzletág Üzletszabályzat rendelkezéseit is alkalmazni kell. Amennyiben a Bank és a Szerződő fél közötti jogviszony fennállása alatt a Szerződő fél a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési (Magáncsőd védelmi) eljárást kezdeményez, a szerződésre jelen szerződésben Üzletszabályzat rendelkezéseit az „Üzletszabályzat a természetes személyek adósságrendezéséről (Magáncsőd) lakossági ügyfelek részére” című üzletszabályzatban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2.A Bank és a Szerződő fél közötti jogviszonyban az 1. pontban meghatározott dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseia hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka pénzforgalmi jogszabályok, valamint a BsztSzerződés tárgyát képező jogviszonnyal összefüggő egyéb jogszabályok és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., ) és a tőkepiacról természetes személyek adósságrendezéséről szóló 20012015. évi CXXCV. törvény, Elektronikus aláírás alkalmazása esetén az elektronikus ügyintézés és a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 284/20012015. (XIIévi CCXXII. 26.) Kormtörvény rendelkezései az irányadók. rendelet A Bank a hitelkártya igényléseket az elbíráláskor hatályban lévő, ügyfélminősítésre, kockázatvállalásra és a Ptk. rendelkezéseifedezet értékelésre vonatkozó belső szabályzatai, valamint a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóra (JTM) vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakjogszabály előírásai szerint bírálja el és engedélyezi. A Felek megállapodnak abbanVideoBank szolgáltatás igénybevételével áruvásárlási és szolgáltatási gyorskölcsön közvetítő partnernél (a továbbiakban: Áruhitel Partner) igényelt hitelkártya esetén a hitelszerződés távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésnek minősül, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen melyre a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanitávértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény rendelkezéseit is alkalmazni kell. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött 2020. június 8. napjától igényelt hitelkártya szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéseskoronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről, illetőleg díjfeltételeita veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2020. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák évi LVIII. törvény (a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztitovábbiakban: 2020. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaévi LVIII. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelttörvény) vonatkozó rendelkezéseit is alkalmazni kell., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt 109. A Bérbeadó csak a Balaton szabályozási vízszintjén belüli vízállás esetén garantálja a Kikötő rendeltetésszerű használatának biztosítását, ettől eltérő vízállásnál a Kikötő használata korlátozott lehet. A Kikötőn kívüli megfelelő vízmélység biztosítása nem a Bérbeadó feladata.
110. Felek határozatlan időre kötikjelen ÁSZF-ből eredő vitás kérdéseiket elsősorban békés úton rendezik, ennek sikertelensége estére kikötik a Veszprémi Járásbíróság, illetve – értéktől függően – a Veszprémi Törvényszék kizárólagos illetékességét.
111. Jelen ÁSZF a kikötőhely bérleti szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekelválaszthatatlan mellékletét képezi.
112. A Felek megállapodnakBérbeadó jogosult az Általános Szerződési Feltételeket egyoldalúan kiegészíteni, illetve módosítani. A Bérbeadó az Általános Szerződési Feltételek módosításáról szóló hirdetményét – annak hatálybalépését legalább 15 (tizenöt)nappal megelőzően – köteles a Társaság honlapján közzétenni.
113. A Bérlő felelőssége, hogy a jelen szerződésben módosítás tartalmát megismerje, illetve arról aBérbeadónál vagy a Bérbeadó honlapján tájékozódjon.
114. Az ÁSZF változása a Bérbeadó és a Bérlő között korábban létrejött, de még nem teljesített, vagy még meg nem szűnt valamennyi jogviszonyra vonatkozik, és a közöttük fennálló jogviszonyok ennek megfelelően módosulnak, feltéve, hogy a Bérlő a módosítást elfogadta. Az ÁSZF-módosítás Bérlő általi elfogadásának minősül, és ebből kifolyólag a Bérbeadó és a Bérlő közötti jogviszony ennek megfelelően a módosítás időpontjától módosul, amennyiben a Bérlő a módosítás hatálybalépését követően a Bérleti jogviszonyt nem mondja fel.
115. Amennyiben a Bérlő a Bérbeadónak címzett, írásbeli kifejezett nyilatkozatával a tervezett módosítást nem fogadja el, úgy a Bérbeadó jogosult a felek közötti jogviszonyt egyoldalúan, azonnali hatállyal megszüntetni, vagy a jogviszonyt az ÁSZF módosítása előtti változatlan tartalommal hatályában fenntartani.
116. Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és kérdések tekintetében a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az rendelkezései irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a 11.1. Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnakrögzítik, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiSzerződés keretében ellátott tevékenységből származó minden tény, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakadat, információ, valamint a Bszt.jelen megbízási jogviszonyból származó, a tőkepiacról szóló 2001Megbízott eljárása során keletkező tény, adat, információ üzleti titoknak minősül. évi CXX. törvény, Az üzleti titoknak minősített információt harmadik személyekkel kizárólag a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakmásik szerződő fél beleegyezésével jogosult közölni bármely szerződő fél. A titoktartási kötelezettség jelen Szerződés hatálya alatt, illetve bármely jogcímen történő megszűnése esetén, az azt követő határozattalan ideig terheli szerződő feleket. A titoktartás nem terjed ki azon információkra melyek jogszabályi előírás alapján közérdekű adatnak minősülnek.
11.2. Ez a Szerződés képviseli a teljes integrált megegyezést Megbízó és Megbízott között, egyben hatályon kívül helyez minden megelőző tárgyalást, értelmezést vagy megállapodást, legyen az írásos vagy szóbeli.
11.3. Megbízó tudomásul veszi, hogy a Megbízott által készített szakmai dokumentumok a Megbízott szellemi termékei, így azok szerzői jogi védelem alatt állnak. Megbízott a felhasználás körében a projekt megvalósításának lezárásáig csak ahhoz járul hozzá, hogy az általa elkészített fentiek szerinti szerzői jogi oltalom alatt álló müveket, Megbízó a jelen Szerződés szerinti pályázati eljárásban benyújtsa. Megbízott valamennyi szerzői jogból fakadó vagyoni jogát a projekt megvalósításának lezárásáig fenntartja. Felek rögzítik, hogy Megbízó a fentebb hivatkozott szerzői jogi védelem alatt álló müvekhez kapcsolódó átruházható szerzői jogokat a jelen Szerződésben rögzített díjak maradéktalan megfizetése esetén a projekt megvalósításának lezárásának napján szerzi meg. A fent körülírt szerzői jogba ütköző jogellenes felhasználásból eredő valamennyi kárt a károkozó köteles megtéríteni.
11.4. Megbízott szavatol azért, hogy ellene csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás nincs folyamatban.
11.5. Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzathogy, annak mellékleteiamennyiben jelen Szerződéssel kapcsolatosan szerződéskötés előtt, így különösen szerződéskötéskor, szerződéskötés után harmadik személy joga, -különösen, felhasználási joga, szerzői joga- sérül és ezzel kapcsolatosan harmadik személynek kára vagy kártérítési igénye merül fel, a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide Megbízó azért semminemű felelősséget nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltvállal., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt 17.1 A jelen Szerződés a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreteljes, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy érvényes és a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiSzerződés aláírásának napjától hatályos megállapodását tartalmazza.
17.2 Megrendelő és Vállalkozó a Szerződés teljesítése érdekében a fentieken túl, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakáltalában is együttműködnek. Ennek megfelelően kellő időben egymás rendelkezésére bocsátják a szükséges adatokat, valamint gondoskodnak a Bszt., teljesítés további feltételeinek megteremtéséről; a tőkepiacról szóló 2001teljesítést érintő minden lényeges körülményről haladéktalanul tájékoztatják egymást. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Szerződő Felek kijelentik, hogy a Szerződés teljesítése során egymással a Szerződésben és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott módon megfelelően kölcsönösen együttműködnek, és a másik Fél szerződésszerű teljesítésének elősegítése érdekében úgy járnak el, ahogy az tőlük a mindenkori helyzetben - különös figyelemmel a jelen szerződés Szerződés előírására - elvárható.
17.3 Vállalkozó a tényleges helyzettel mindenben megegyezikjelen Szerződés aláírásával kinyilvánítja, hogy teljes mértékben ismeri és a Szerződés teljesítése során a legteljesebb mértékben figyelembe veszi, és elfogadja a Szerződés tárgyát, illetőleg annak megvalósítását és a jelen Szerződés egyéb feltételeit valamint a jelen Szerződést érintő valamennyi Európai Uniós és magyar jogszabályt, továbbá kijelentikaz európai uniós forrásból történő finanszírozáshoz kapcsolódó sajátosságokat.
17.4 A Felek a jelen Szerződés alapján létrejövő jogviszonyukban független szerződő Felek. A Felek egyike sem jogosult arra, hogy a Szerződéssel összefüggésben a másik Fél képviselőjének tüntesse fel magát, ilyen minőségben járjon el, továbbá, hogy a Szerződésre hivatkozással, vagy egyébként olyan megállapodást kössön harmadik személyekkel, amely a Vállalkozási Szerződésben és/vagy a szerződésben foglaltakkal, illetőleg a vonatkozó Európai Uniós és magyar jogszabályokkal összeegyeztethetetlen, illetve a Szerződés megfelelő teljesítését veszélyeztetheti.
17.5 Vállalkozó kijelenti, hogy a Vállalkozói, illetőleg közreműködői vonatkozásában nem áll fenn olyan valós vagy potenciális érdekellentét, amely a jelen Szerződés szerint a Megrendelő részére nyújtandó szolgáltatásokat érintené.
17.6 Vállalkozó kijelenti és szavatolja továbbá, hogy a jelen Szerződés Vállalkozó általi teljesítése nem jelenti, és nem eredményezi bármilyen olyan szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakvagy kötelezettség megszegését, amely valamely harmadik személlyel kötött Szerződés alapján áll fenn, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltvalamely harmadik fél tulajdonát képező információ titokban tartására vonatkozik., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a szerződésmó- dosítás kezdeményezésének tekintendő.
2. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai isme- reteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősí- tik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen keret- szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nél- kül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
4. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy vé- dik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulaj- donos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a keretszerződés hatályát veszti, a keretszerződés megszűnik, az infor- mációtulajdonos azt megkívánja.
5. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, il- letékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
6. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról polgári törvénykönyvről szóló 20012013. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairólV. törvény (Ptk.), valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
7. A Felek megállapodnak abbantudomásul veszik, hogy a szerződés teljesítésekor egyik fél sem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a másik jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Ide tartozik, hogy a Felek tartózkodnak az SPB az Üzletszabályzategymás munkajogi állományába tartozó munkavállalók közvetett, vagy közvetlen foglalkoztatásától. Ennek biztosítása érdekében Xxxxx kötelezettséget vál- lal arra, hogy a Szerződéssel összefüggésben, annak mellékleteiteljesítése során sem Vevőnél, így különösen sem a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV Csoporthoz tartozó egyéb vállalkozásnál munkaviszonyban lévő alkalmazottat sem közvetlenül, sem közreműködői útján nem foglalkoztat, kivéve, ha ebbe a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniVevő előzetesen írásban beleegyezett. Ezen szabály megsértése szándékos károkozásnak minősül és Eladót teljes kártérítési felelősség terheli. A módosított rendelkezések rendelkezés betartását a Vevő biztonsági szervezete útján bármikor jogosult ellenőrizni.
8. Vállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (el- érhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint abban foglalt értéke- ket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgá- lókkal. Vállalja, hogy a MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV FKG Kft. ügyvezetőjének.
9. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevé- kenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kö- telezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutód- lás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
10. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezik az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák alábbi mellékletek: - 1. sz. melléklet - eseti megrendelő - 2. sz. melléklet - teljesítésigazolás [MELLÉKLETEK] A jelen szerződést a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás szerződő felek áttanulmányozás után, mint akaratukkal szándékukkal és ügyleti aka- ratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírtákmegegyezőt, 4 eredeti példányban az alábbi helyen és időben cégszerűen írták alá. Kelt.[HELY], Budapest 2015. [HELY], 2015. Megrendelő MÁV FKG Kft. Képviselője: …. ügyvezető Vállalkozó […] Képviselője: [….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél] [CÍMZETT] részére Iktatószám: [ADAT] Munkaszám: [ADAT] [CÉGNÉV] [CÍM] Ügyintéző: [ADAT] Telefon: [ADAT] Dátum: [ADAT]
Appears in 1 contract
Samples: Karbantartási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 14.1. A Takarékszövetkezet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az aláírásának Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át.
14.2. A Takarékszövetkezet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Adós előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Takarékszövetkezet az Adóst írásban tájékoztatja.
14.3. Amennyiben a Takarékszövetkezet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékszövetkezet erről a jogáról lemond.
14.4. A Takarékszövetkezet a Szerződés előkészítése és megkötése során az Adós azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – az Adós kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni.
14.5. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba hatályba.
14.6. Amennyiben a Szerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó.
14.7. Az ÁSZF rendelkezései mind az Adósra, mind a Takarékszövetkezetre nézve kötelezőek, de a Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni, amennyiben az nem ütközik valamely jogszabály rendelkezéseibe. Ha a Szerződés egyedi rendelkezései és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx az ÁSZF-ben írt szerződési feltételek között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreeltérés van, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekúgy az egyedi szerződéses rendelkezések az irányadók.
14.8. A Felek szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Takarékszövetkezet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak.
14.9. A Szerződés aláírásával az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiAdós megerősíti, s hogy a személyes adatait érintő adatkezelésre vonatkozó, a Szerződés mellékletét képező tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
14.10. A Szerződés, az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZF, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, ÁSZF, valamint Hirdetmény illetve azoknak a tőkepiacról Takarékszövetkezet által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 20012013. évi CXXCCXXXVII. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet törvénynek és a Ptkfogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. rendelkezéseiévi CLXII. törvénynek megfelelő módon végrehajtott egyoldalú, valamint illetve a vonatkozó egyéb jogszabályokfelek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
14.11. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a tőzsdeiSzerződésből eredő vitáikat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, teljesítési helyi szabályzatoktárgyalásos úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a Szerződés létrejöttével, valamint érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a fogyasztó Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választottbírósághoz fordulhat, vagy a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakmellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Felek megállapodnak abbanPénzügyi Békéltető Testületnél kezdeményezett eljárás esetén a Takarékszövetkezet a jogvita összes körülményeit mérlegelve dönt arról, hogy az SPB az Üzletszabályzateljárásnak aláveti-e magát. Az Adós a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Takarékszövetkezet üzletszabályzatát, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmegismerte és elfogadja. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Általános Szerződési Feltételek elválaszthatatlan mellékletei: 1/a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így számú melléklet: Nyilatkozat a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélKHR-re vonatkozóan természetes személy Ügyfél esetén 1/b számú melléklet: Nyilatkozat Központi Hitelinformációs Rendszerben történő adatkezelésről
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyéb rendelkezések. 1. Jelen szerződés az aláírásának napján Keretszerződés a mindkét Fél által történő aláírást követően lép hatályba és azt – amennyiben az előbb következik be a Felek határozatlan időre kötikkeretösszeg kimerüléséig - 2017. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekdecember 31-ig tart.
2. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a keretszerződés módosítás kezdeményezésének tekintendő. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni
3. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
4. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
5. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
6. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
7. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
8. A Felek megállapodnak abbanVállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx), az SPB az Üzletszabályzatabban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, annak mellékleteihogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, így különösen hogy a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniMÁV FKG Kft. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ügyvezetőjének.
9. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevékenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
10. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezi az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi melléklet:
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. 11.1 Jelen ÁSZF bármely pontjának érvénytelensége a szerződés és az aláírásának napján lép hatályba ÁSZF többi pontjának érvénytelenségét nem érinti, így amennyiben jelen ÁSZF bármely pontja érvénytelen úgy a szerződés további pontjai érvényben és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a hatályban maradnak és az érvénytelen rendelkezés helyébe az alkalmazandó érvényes rendelkezés lép.
11.2 Minden jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben rendezett kérdésben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, és az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakelektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint a Bszt., a tőkepiacról az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CXXCVIII. törvény, valamint a dematerializált értékpapír előállításának fogyasztó és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 284/200145/2014. (XIIII. 26.) Korm. rendelet és szabályai érvényesek. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a Ptk. rendelkezései, valamint Felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
11.3 A jelen XXXX rendelkezéseit a Szolgáltató a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint jogszabályok keretei között jogosult – a jogszabályi előírásoknak megfelelően egyoldalúan – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztimegváltoztatni. Az SPB ÁSZF esetleges módosítása a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Weboldalon történő megjelenéstől érvényes. Az esetleges változtatások a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. már addig létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.
11.4 A Felek kijelentikSzolgáltató minden ésszerű erőfeszítést megtett annak biztosítására, hogy a jelen szerződés weboldalon közölt minden információ pontos legyen a tényleges helyzettel mindenben megegyezikfeltöltése időpontjában. Ennek ellenére a Szolgáltató sem kifejezetten, továbbá kijelentiksem ráutaló módon nem vállal felelősséget, illetve szavatosságot a weboldalon keresztül nyújtott információkért, és fenntartja a jogot arra, hogy értesítés nélkül azon bármikor változtatásokat és javításokat hajtson végre, illetve a weboldalt vagy az azon közölt információkat részben vagy egészben megszüntesse.
11.5 A Szolgáltató nem vállal felelősséget a weboldalon előforduló semmilyen pontatlanságért, vagy hiányosságért. Az ajánlatok jogilag nem kötelező érvényűek, és semmilyen formában nem jelentenek kötelezettséget a Szolgáltató számára. A weboldalon található információkon alapuló bármilyen döntés a Megrendelő saját felelőssége.
11.6 A Szolgáltató nem vállal felelősséget a weboldalhoz, illetve az ott található bármilyen információhoz való hozzáférésből, illetve annak elmaradásából vagy ezek felhasználásából származó semmiféle veszteségért vagy kárért.
11.7 A Szolgáltató nem vállal felelősséget olyan, harmadik fél által létrehozott, továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett, vagy publikált tartalmakért, amelyekhez a Szolgáltató weboldala kapcsolódik, vagy amelyekre a weboldal hivatkozik.
11.8 A Szolgáltató nem garantálja, hogy a weboldalhoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz. A Szolgáltató nem tartozik felelősséggel azokért az esetlegesen bekövetkező károkért, veszteségekért, költségekért, amelyek a weboldal használatából, annak használatra képtelen állapotából, nem megfelelő működéséből, üzemzavarából, az adatok bárki által történő illetéktelen megváltoztatásából keletkeznek, illetve amelyek az információtovábbítási késedelemből, számítógépes vírusból, vonal- vagy rendszerhibából, vagy más hasonló okból származnak.
11.9 A jelen szerződés aláírására ÁSZF magyar nyelven készült, értelmezésében a magyar jog szabályai az irányadók.
11.10 A jelen ÁSZF a közzététele napján lét hatályba és visszavonásig érvényes. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekSzabályzatot. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt A módosításokat a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltSzolgáltató azok hatályba lépése előtt 14 nappal közzéteszi a weboldalon., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélügyfél Az SPB ösztönzése érdekében az elért hozamból az SPB a következőképpen részesedik: Első lépésben meghatározásra kerül az Ügyfél és az SPB által közösen elfogadott BENCHMARK. Második lépésben meghatározásra kerül a befektetési tanácsadás körébe bevont vagyonon elért hozam éves szinten. Amennyiben az eseti portfolió-értékelés és annak Ügyfél általi elfogadása során a Felek közösen eltérő mértéket nem határoznak meg, úgy a benchmark …... %/év (… alapon). Amennyiben az eseti portfolió-értékelés és annak Ügyfél általi elfogadása során a Xxxxx közösen eltérő mértéket nem határoznak meg, úgy a sikerdíj mértéke a közösen meghatározott BENCHMARK -ot meghaladó hozam %-a. A sikerdíj a naptári év végén esedékes. A BENCHMARK -ra és a sikerdíjra vonatkozó, fentiekben meghatározott rendelkezéseket a Felekre nézve abban az esetben is kötelezőek, amennyiben a Felek külön okiratban portfoliókezelésre vonatkozó szerződést is kötnek. Az SPB a fenti díjon kívül a befektetési tanácsadással összefüggésben egyéb költséget nem számít fel. A szerződő felek közötti kapcsolattartásra kijelölt személyek adatai Az Ügyfél részéről: Név: Cím: Szigsz.: Tel: Fax: Email: Az SPB részéről: Név: Cím: Szigsz.: Tel: Fax: E-Mail: Kapcsolattartás módja, nyelve: Kapcsolattartás módja: a Számlaszerződésben illetve az SPB Üzletszabályzatában foglaltak szerint. Kapcsolattartás nyelve: magyar Kapcsolattartásra kijelölt időkeret: …………..
Appears in 1 contract
Samples: Premium Package Contract
Egyéb rendelkezések. 1. Jelen szerződés az aláírásának napján Keretszerződés a mindkét Fél által történő aláírást követően lép hatályba és azt valamennyi szerződéses kötelezettség – beleértve a Felek határozatlan időre kötikjótállási és szavatossági igényeket is – ,maradéktalan teljesítéséig, vagy amennyiben az előbb következik be, a keretösszeg kimerüléséig marad hatályban.
2. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a keretszerződés módosítás kezdeményezésének tekintendő. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni
3. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
4. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
5. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
6. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
7. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
8. A Felek megállapodnak abbanVállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az SPB az Üzletszabályzatabban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, annak mellékleteihogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, így különösen hogy a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniMÁV FKG Kft. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ügyvezetőjének.
9. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevékenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
10. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezi az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi melléklet:
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen Amennyiben a jelen ÁSZF és az egyedi szerződés tartalma egymástól eltér, úgy az aláírásának egyedi szerződésben foglaltak irányadók, amennyiben az eltérést a jogszabály és az ÁSZF megengedi. Xxxxx XXXX 2022. április 27 napján lép hatályba. Szolgáltató honlapján keresztül ad tájékoztatást hirdetményének közzétételével az ÁSZF minden módosításáról, illetve a módosítások hatályba és azt lépéséről a Felek határozatlan időre kötikhatályba lépést legalább 15 nappal megelőzően. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Az Ügyfeleknek az ÁSZF módosítás hatályba lépését megelőző napig van lehetősége jelezni (kifogás) a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzolgáltató felé azt, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekmódosításban foglaltakat nem fogadják el. A Felek megállapodnak, hogy Ezt megteheti a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Szolgáltatónak az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak1. pontban megjelölt levelezési címére küldött levél, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001Szolgáltatónak szintén az 1. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakpontban megjelölt elektronikus levélcímére küldött elektronikus levél formájában. A Felek megállapodnak abbankifogás időben előterjesztettnek minősül, ha a levelet a szolgáltatást igénybe vevő legkésőbb az ÁSZF módosítás hatálybalépését megelőző napon postára adja, elektronikus levelet megküldi. Ha az Ügyfél a Szolgáltató által megismerhetővé tett ÁSZF módosítással szemben az előbb említett határidőn belül nem emel kifogást, úgy a felek azt úgy tekintik, hogy az SPB Ügyfél az ÜzletszabályzatÁSZF módosítását elfogadta. 1. számú melléklet – A szolgáltatásból kizárt termékek, annak mellékleteiáruk listája - szúró-, így különösen vágó- és lőfegyver, ezek tartozékai, alkatrészei; - lőszer, robbanószer, ezek tartozékai, alkatrészei; - radioaktív, gyúlékony, mérgező, maró, tűz- és robbanásveszélyes anyagok, illetve azt tartalmazó tárgyak; - élő növények és állatok, halott vagy kitömött állatok, állatbőrök és szőrmék; - értéknyilvánítás szolgáltatás, értékes tárgyak szállítása; - földi maradványok; - romlandó, fertőző, undort keltő áruk; - neodímium és ferrit alapú mágnesek; - olyan termékek, amelynek felhasználhatósága, állaga, halmazállapota a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – postai szolgáltatás nyújtásának időtartama alatt (figyelembe véve a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaküldeményre vonatkozó tárolási időtartamokat is) és körülményei mellett megváltozhat, ide nem értve a folyamatban lévő megromolhat; - hűtést, fűtést igénylő áruk (jég, szárazjég, fagyasztott termékek, stb.); - kegyeleti érzéseket sértő tárgyak, halotti hamvak, emberi vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesállati embriók; - kereskedelmi mennyiségű alkohol, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásadohányáru; - narkotikumok, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására hallucinogén és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakbüntető törvénykönyvben meghatározott anyagok; - nem megfelelően csomagolt tárgyak; - postafiókra címzett küldemény; - nem könyvelt küldemény; - az ADR (Rendelet a veszélyes áruk közúton történő szállításáról) értelmében veszélyes áruk; - bűncselekményből származó tárgyak; - pénz (készpénz, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánérmék, mint akaratukkal mindenben megegyezőt bankjegyek, átruházható értékpapírok, részvények, kötvények vagy bármi, ami a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltpénzzel egyenértékű), bélyeg, érme; - kábítószer, narkotikum, tudatmódosítók; - hatósági engedélyhez kötött egyéb tárgyak; - veszélyes hulladék, különösen, de nem kizárólagosan használt fecskendők, orvosi hulladék, vér, és biológiai veszélyt hordozó patológiai tárgyak, anyagok; - olyan termékek, amelyek figyelembe véve a csomagautomaták elhelyezési körülményeit és a csomagautomatákat érő időjárási és hőmérsékleti tényezőket (-20 celcius fok és +40 celcius fok közötti hőmérsékleti tartomány), a csomagautomatákban a tárolási idő alatt megromolhatnak, állagukban megváltozhatnak, rendeltetésszerű felhasználásra alkalmatlanná válhatnak., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
a. Csomagterminálra történő csomagküldés esetén
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 18.1 Bizonyos körülmények között aktiválódik a törvényileg előírt e-segélyhívó funkció. Az e-segélyhívó aktiválását az aláírásának napján lép hatályba és azt európai segélyhívó szolgáltatásról szóló uniós rendelet (a Felek határozatlan időre kötik2015. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekáprilis 29-i 2015/758 rendelet) vagy annak EU-n kívüli megfelelője szabályozza. A Felek megállapodnaklégzsákot működésbe hozó közlekedési baleset esetén Subaru járműve automatikusan értesíti a jármű tartózkodási helye szerinti ország sürgősségi segélyszolgálatait.
18.2 A Használati feltételek által a felek számára biztosított jogkörök, jogok vagy jogorvoslati lehetőségek késedelmes érvényesítése vagy érvényesítésük elmulasztása nem jelenti az azokról való lemondást, és az ilyen jogkörök, jogok vagy jogorvoslati lehetőségek egyszeri vagy részleges érvényesítése nem zárja ki azok bármely más jellegű vagy további érvényesítését. Kizárólag az írásban tett lemondó nyilatkozatok érvényesek.
18.3 Az SE nem tehető felelőssé a Használati feltételek megszegéséért a Használati feltételekből eredő valamely kötelezettség késedelmes teljesítése vagy teljesítésének elmulasztása miatt, amennyiben a késedelem vagy a mulasztás olyan esemény következménye, amelyre az SE nem tudott érdemleges befolyást gyakorolni.
18.4 Amennyiben a Használati feltételek valamely feltétele vagy egyéb rendelkezése érvénytelen, jogellenes, illetve valamely szabályzat, jogszabály vagy közpolitika értelmében nem érvényesíthető, a Használati feltételek minden egyéb feltétele vagy rendelkezése korlátozás nélkül hatályban marad. Ha megállapítást nyer, hogy valamely feltétel vagy egyéb rendelkezés érvénytelen, jogellenes vagy nem érvényesíthető, a felek jóhiszemű tárgyalás során úgy módosítják a Használati feltételeket, hogy azok a lehető legjobban tükrözzék a felek eredeti szándékát.
18.5 Amennyiben az a kifejezett vagy hallgatólagos szándékunk, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Használati feltételek valamely rendelkezése a szolgáltatásokra való előfizetés megszűnése vagy lejárta után is hatályban maradjon, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s adott rendelkezés az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint előfizetés megszűnése vagy lejárta után is teljes körűen érvényben marad.
18.6 A 18.4. bekezdés általános érvényének korlátozása nélkül a Bszt12., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény14., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/200115. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk16. rendelkezései, valamint cikk a vonatkozó egyéb jogszabályok, szolgáltatásokra való előfizetés lejárta vagy megszűnése után is hatályban marad.
18.7 Jogunkban áll a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint Használati feltételek szerinti bármely jogunkat és/vagy kötelezettségünket alvállalkozókra vagy más külső felekre átruházni.
18.8 Előzetes írásbeli jóváhagyásunk nélkül nem ruházhatja át alvállalkozóra vagy más külső félre a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. Használati feltételek szerinti jogait és/vagy kötelezettségeit.
18.9 A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített Használati feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételétszolgáltatásokra vonatkozólag a felek között létrejött teljes megállapodást, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakszolgáltatásokkal kapcsolatos minden korábbi vagy egyidejű, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltírásbeli vagy szóbeli megállapodás helyébe lépnek., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Egyéb rendelkezések. Jelen A Nagykereskedő és a Viszonteladó között felmerülő bármely jogvitájukat békés módon igyekeznek rendezni, amennyiben az egyeztető eljárás nem zárul a felek mindegyikének akaratát és érdekét magában foglaló eredménnyel, abban az esetben a jelen jogviszonyból eredő jogviták eldöntésére alávetik magukat értékhatártól függően a Nagykereskedő székhelye szerinti magyar rendes bíróság kizárólagos illetékességének. Valamennyi egyedi és jelen szerződés a magyar jogszabályok hatálya alá tartozik. Az áruk felhasználásánál és/vagy újraértékesítésénél a Megrendelő felel az aláírásának napján lép hatályba összes vonatkozó törvényi és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekhatósági előírás betartásáért. A Felek megállapodnakjelen Nagykereskedői Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Amennyiben a jelen Nagykereskedői Általános Szerződési Feltételek meghatározásai érvénytelenné vagy kivitelezhetetlenné válnak, a többi feltétel érvényességét ez nem érinti. A hatálytalan vagy nem teljesíthető feltételeket inkább olyan hatályos és kivitelezhető meghatározásokkal kell helyettesíteni, amelyek az eredeti, hatálytalan vagy nem teljesíthető feltételekhez jogi vagy gazdasági vonatkozásban a lehető legközelebb állnak. A Nagykereskedő által forgalmazott márkák mindennemű logója, védjegye, grafikai eleme oltalom alatt áll, azok tulajdonjoga a márkák gyártójának vagy tulajdonosának kezelésében áll. A Nagykereskedő csak külön írásos engedély birtokában engedélyezi a saját, vagy az általa forgalmazott márkák grafikai elemeinek, védjegyeinek, logóinak célhoz kötött másolását, tükrözését, és bármilyen formában történő felhasználását. A használatra vonatkozó írásos engedély birtokában sem lehetséges a logók, védjegyek és grafikai elemek módosítása beleértve a szín- és méretváltoztatást, invertálást, stb. A védjegyek vagy logók illetéktelen, vagy nem megfelelő használata jogi szankciókat vonhat maga után. A Nagykereskedő bármikor jogosult a jelen Nagykereskedői Általános Szerződési feltételek egyoldalú módosítására azzal, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint módosításról írásos formában legalább a Bszt., módosítás érvénybelépését megelőző egy héttel megelőzően tájékoztatja a tőkepiacról szóló 2001Viszonteladót. évi CXX. törvény, Egyéb visszajelzés hiányában a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és Viszonteladó módosítást követő első vásárlása a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmódosítás elfogadásának minősül. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Nagykereskedői Általános Szerződési feltételek módosítása, kiegészítése, vagy bármilyen változtatása a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaNagykereskedő részéről csak írásban érvényes. A Felek kijelentikfizetési vagy szállítási határidők szóban történő módosítása egyik fél részéről sem lehetséges. Budapest, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek2018.01.02. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) ……………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 1. A Lízingbeadó a 2010. január 1. napján hatályba lépett Magatartási Kódex rendelkezéseinek alávetette magát, az aláírásának napján lép hatályba abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. A Lízingbeadó vállalja, hogy a pénzügyi lízing szolgáltatás nyújtása során, a pénzügyi lízingszolgáltatásra vonatkozó ajánlat igénylése idején és azt a teljes futamidő alatt, továbbá a fizetési nehézségek felmerülése esetén az elvárható maximális gondossággal érvényesíti a Magatartási Kódex előírásait. A Magatartási Kódex teljes szövege elérhető a Lízingbeadó internetes honlapján, valamint az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségekben.
2. A lízingszerződés és az ÁSZF (ideértve a lízingszerződés és az ÁSZF-fel kapcsolatban aláírt vagy a szerint aláírni tervezett dokumentumokat) a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha közötti teljes megállapodásokat képezik és a Felek írásbanközött létrejött valamennyi korábbi, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekírásbeli vagy szóbeli megegyezés, megállapodás és nyilatkozat helyébe lépnek, amennyiben azok a lízingszerződés és az ÁSZF tárgyára vonatkoztak. A Felek megállapodnaka Lízingbevevő ÁSZF-jének alkalmazását kifejezetten kizárják.
3. A lízingszerződés, hogy annak módosítása, valamint a Lízingbeadó és a Lízingbevevő közötti minden további megállapodás csak írásban érvényes.
4. Teljesítés helye: A lízingszerződésből és a jelen Általános Szerződési Feltételekből eredő összes kötelezettség teljesítési helye a Lízingbeadó székhelye.
5. A lízingszerződésben, a jelen ÁSZF-ben és a szállítási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jogszabályok az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiirányadók.
6. Felek a közöttük kialakult, s békés úton nem rendezhető jogvita eldöntésére a magyar rendes bíróságok kizárólagos illetékességét kötik ki.
7. Amennyiben több személy szerepel Lízingbevevőként, e személyek a lízingszerződés teljesítéséért a Lízingbeadóval szemben egyetemlegesen felelősek.
8. Lízingbeadó - a Lízingbevevő egyidejű értesítése mellett - jogosult a jelen ÁSZF-ből eredő jogait harmadik személyre engedményezni.
9. Amennyiben a lízingszerződés vagy az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZF egyes rendelkezései vagy rendelkezéseinek egy része érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, valamint vagy azzá válna, úgy ez nem érinti a Bszt.lízingszerződés vagy az ÁSZF többi részének érvényességét. Ebben az esetben (akár kiegészítő) értelmezés révén azok a szabályozás(ok) érvényesek, amelyek a lehető
10. Amennyiben a Lízingbeadó a Lízingbevevőnek címzett küldeményét sima, vagy ajánlott postai küldeményként továbbítja, a tőkepiacról szóló 2001küldemény a postai feladástól számított ötödik munkanapon kézbesítettnek minősül. évi CXXEzen rendelkezés irányadó abban az esetben is, ha a Lízingbevevő adataiban bekövetkezett változás bejelentésének elmulasztása miatt hiúsul meg a kézbesítés. törvényA Lízingbeadó választása szerint a Lízingbevevő által a lízingszerződésben megadott értesítési címre normál postai küldeményként, faxon, vagy e-mailben is eljuttathatja küldeményeit. A lízingszerződésben megadott értesítési cím, faxszám, e-mail cím megváltozásáról, vagy megszűnéséről a dematerializált értékpapír előállításának felek egymást kötelesek haladéktalanul értesíteni, és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint felelnek az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001értesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből származó károkért.
11. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint Lízingbeadó felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak(1013 Budapest, Krisztina krt. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani39.).
12. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitXxxxx XXXX 2017. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltjanuár 1-től hatályos., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződéses Feltételek
Egyéb rendelkezések. Jelen A szerződés az aláírásának napján lép hatályba módosításait és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekkiegészítéseit írásba kell foglalni. A Felek megállapodnakszerződő felek adataiban bekövetkezett változást, az Ügyfél a változás tudomásszerzésétől számított 5 munkanapon belül köteles a Banknak bejelenteni. A Bank az Ügyfél részére szóló értesítéseket, egyoldalú nyilatkozatokat az Ügyfél székhelyére posta útján, ill. megbízottja útján személyes kézbesítéssel küldi meg. Az így elküldött értesítést a felek a postai feladást követő 5. napon kézbesítettnek tekintik. A Bank által nyújtott hitel és járulékai mindenkori összegének megállapítására a Bank üzleti könyvei és nyilvántartásai az irányadók. Ügyfél hozzájárul, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Porsche Bank Zrt. az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet Ügyfél által aláírt hitelkérelem és a Ptk. rendelkezéseiszerződés kapcsán a rendelkezésére álló, valamint kapott adatokat, információkat a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékleteiPorsche Automotive GmbH és leányvállalatai, így különösen a Kondíciós lista tartalmát Porsche Bank AG részére továbbítsa. Az Ügyfél ezen hozzájárulásának érvényessége a szerződés lejáratáig, illetve addig az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – időpontig fennmarad, amíg a jogszabályi előírásoknak megfelelően – felek között szerződéses jogviszonyból eredően bármilyen követelés fennáll. Ha a hitelszerződés egyes rendelkezései utóbb jogilag érvénytelenek, vagy érvénytelenné válnak, az nem eredményezi a hitelszerződés többi rendelkezésének érvénytelenségét. hatályos marad. Az utóbb érvénytelenné vált szerződéses rendelkezés helyébe a felek eredeti szerződéses akaratához legközelebb álló tartalmú ezáltal keletkező rendezetlen kérdések vonatkozásában a felek a kölcsönszerződés értelmének és céljának megfelelő szerződés kiegészítést, vagy módosítást készítenek. A KHR-rel kapcsolatos adatkezelési szabályokat, valamint jogorvoslati lehetőségekre való figyelemfelhívást a Bank Általános Üzletszabályzata önálló fejezetben illetve az annak részét képező Hirdetmény tartalmazza. A hitelszerződésben nem szabályozott kérdésekben, a Polgári Törvénykönyvben, és a 2013. évi CCXXXVII. törvényben, a bankkölcsönhitelre vonatkozó további jogszabályokban, valamint a Bank Általános Üzletszabályzatában foglalt rendelkezések az alkalmazandóak. A Bank jogosult az Üzletszabályzatait egyoldalúan módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint Az Ügyfél a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikaláírásával elismeri, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezikvonatkozó Üzletszabályzatokat megismerte, továbbá kijelentik, hogy és azt magára nézve kötelező érvényűnek elfogadja el. A Bank jogosult az Üzletszabályzatait egyoldalúan módosítani a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltÜzletszabályzat korábbi rendelkezéseiben foglaltak szerint., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 40 A jelen Üzletszabályzat hatálya kiterjed a Bank által természetes személyek részére a Hpt. 3.§. (1) bekezdés b) és e) pontja alapján hitelkártya kibocsátására, illetőleg az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötikezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezik a Xxxxx között mindenkor hatályos a hatálya jelen üzletszabályzat I. Meghatározások pontjában a Hirdetmény fogalom alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekfelsorolt Hirdetmények. A Felek megállapodnakBank és a Szerződő fél közötti jogviszonyra irányadó szabályok
1. A Bank és a Szerződő fél közötti az Üzletszabályzat tárgyát képező jogviszony tartalmát az adott jogviszonyra vonatkozó - egyedi szerződés - az értesítő levél - az egyes kártyákhoz tartozó Üzletszabályzat Kiegészítés - az egyes kártyákhoz tartozó Hirdetmény - a Hitelkártya Üzletszabályzat - a Multipont hitelkártyákhoz kapcsolódóan a Multipont Programszabályzat - Üzletszabályzat a Pénzforgalmi szolgáltatásról - az OTP Bank Nyrt Általános Üzletszabályzata - Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat kiegészítése a Részletfizetési szolgáltatásról - Aláírópadon történő aláírás alkalmazása esetén a Lakossági OTPdirekt Üzletszabályzat rendelkezései alapján kell megállapítani. A jogviszony tartalmának megállapítása során a fenti felsorolás egyben értelmezési sorrendet is jelent. Amennyiben az egyedi szerződés, hogy vagy az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés rendelkezései eltérnek az Üzletszabályzat rendelkezéseitől, akkor az egyedi szerződés, a Kiegészítés rendelkezései alkalmazandók. Amennyiben valamely, az adott jogviszony részét képező kérdésre az egyedi szerződés, az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés nem tartalmaz rendelkezést, úgy az Üzletszabályzat vonatkozó rendelkezése az irányadó. Ha az adott kérdésre az Üzletszabályzat sem tartalmaz rendelkezést, az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadók. A Privát Banki Üzletszabályzat, a Kiemelt Privát Banki Üzletszabályzat, és/vagy a Direkt Privát Banki Üzletág Üzletszabályzat hatálya alá tartozó Szerződő fél esetén a Privát Banki Üzletszabályzat, a Kiemelt Privát Banki Üzletszabályzat, illetve a Direkt Privát Banki Üzletág Üzletszabályzat rendelkezéseit is alkalmazni kell. Amennyiben a Bank és a Szerződő fél közötti jogviszony fennállása alatt a Szerződő fél a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési (Magáncsőd védelmi) eljárást kezdeményez, a szerződésre jelen szerződésben Üzletszabályzat rendelkezéseit az „Üzletszabályzat a természetes személyek adósságrendezéséről (Magáncsőd) lakossági ügyfelek részére” című üzletszabályzatban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2.A Bank és a Szerződő fél közötti jogviszonyban az 1. pontban meghatározott dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseia hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka pénzforgalmi jogszabályok, valamint a BsztSzerződés tárgyát képező jogviszonnyal összefüggő egyéb jogszabályok és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., ) és a tőkepiacról természetes személyek adósságrendezéséről szóló 20012015. évi CXXCV. törvény, aláírópadon történő aláírás alkalmazása esetén az elektronikus ügyintézés és a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 284/20012015. (XIIévi CCXXII. 26.) Kormtörvény rendelkezései az irányadók. rendelet A Bank a hitelkártya igényléseket az elbíráláskor hatályban lévő, ügyfélminősítésre, kockázatvállalásra és a Ptk. rendelkezéseifedezet értékelésre vonatkozó belső szabályzatai, valamint a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóra (JTM) vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakjogszabály előírásai szerint bírálja el és engedélyezi. A Felek megállapodnak abbanVideoBank szolgáltatás igénybevételével áruvásárlási és szolgáltatási gyorskölcsön közvetítő partnernél (a továbbiakban: Áruhitel Partner) igényelt hitelkártya esetén a hitelszerződés távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésnek minősül, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen melyre a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanitávértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény rendelkezéseit is alkalmazni kell. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött 2020. június 8. napjától igényelt hitelkártya szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéseskoronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről, illetőleg díjfeltételeita veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2020. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák évi LVIII. törvény (a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztitovábbiakban: 2020. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaévi LVIII. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelttörvény) vonatkozó rendelkezéseit is alkalmazni kell., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés A Hitelintézet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az aláírásának Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át. A Hitelintézet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Adós előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben harmadik személyre engedményezni, átruházni, mely esetben az Adós a Hitelintézettel szembeni követelése tekintetében a harmadik személy ellen jogosult keresetet benyújtani. Az engedményezés megtörténtéről a Hitelintézet az Adóst írásban tájékoztatja. Amennyiben a Hitelintézet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Hitelintézet erről a jogáról lemond. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában – a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba hatályba. Az ÁSZSZ rendelkezései mind az Adósra, mind a Hitelintézetre nézve kötelezőek, de a Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni, amennyiben az nem ütközik valamely jogszabály rendelkezéseibe. Ha a Szerződés egyedi rendelkezései és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx az ÁSZSZ-ben írt szerződési feltételek között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreeltérés van, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekúgy az egyedi szerződéses rendelkezések az irányadók. A Felek szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Hitelintézet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak. A Szerződés, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZSZ, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezéseiÁSZSZ, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, Hirdetmény illetve azoknak a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatokHitelintézet által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvénynek, valamint a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvénynek megfelelő módon végrehajtott egyoldalú, illetve a felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződésből eredő vitákat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, tárgyalásos úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a Szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a fogyasztó Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbírósághoz fordulhat, vagy a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakmellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Felek megállapodnak abbanPénzügyi Békéltető Testületnél kezdeményezett eljárás esetén a Hitelintézet a jogvita összes körülményeit mérlegelve dönt arról, hogy az SPB eljárásnak aláveti-e magát. Az ÁSZSZ aláírásával az ÜzletszabályzatÜgyfél és a Hitelintézet kijelenti, hogy annak tartalmát megismerte, megértette, és azt magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Ügyfél a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Hitelintézet Üzletszabályzatát, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmegismerte és elfogadta. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélÁltalános Szerződési Szabályok elválaszthatatlan mellékletei:
Appears in 1 contract
Samples: Fogyasztói Hitel/Kölcsön Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen Az elosztási tevékenység végzéséhez és az elszámoláshoz szükséges alapadatokat a jelen szerződés 2. és a 3. számú mellékletei tartalmazzák. A vásárolt, lekötött kapacitás mértékét, és a felhasználási helyen felszerelt, az aláírásának napján lép hatályba elszámolás alapjául szolgáló fogyasztásmérő berendezés és azt tartozékainak, azonosítóinak, felsorolását, továbbá a Felek határozatlan időre kötikmérési nyomását jelen szerződés ÜKSZ Adatcsere Szabályzat Adatcsere modell szerinti, a felhasználási helyekre vonatkozó szerződés melléklet tartalmazza. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik A vonatkozó jogszabályokban - így különösen a Xxxxx között földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (GET), annak rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet (VHR), az Üzemi és Kereskedelmi Szabályzatban (ÜKSZ), valamint az Elosztó Üzletszabályzatában meghatározott, a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrefelekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségek, kivéve ha a Felek írásbanelőírások, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekinformációk egységes keretben történő összefoglalását az ÜKSZ Adatcsere Szabályzat Adatcsere modell melléklete rögzíti. A Felek rögzítik, hogy a korrekciós elszámolás vonatkozásában amennyiben a jelen rendszerhasználati szerződés és annak mellékletei, továbbá az Elosztó Üzletszabályzata között eltérés van, a jelen rendszerhasználati szerződés korrekciós elszámolás mellékletében foglaltak az irányadóak. A szerződő felek a jelen szerződés aláírásával kifejezetten megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben szerződésnek az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt.ÜKSZ Adatcsere Szabályzat Adatcsere modellje szerinti, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényfelhasználási helyekre vonatkozó szerződés melléklete elektronikusan is módosítható, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit1. sz. mellékletét képező Általános szerződési feltételek (ÁSZF) vonatkozó előírásai szerint. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Rendszerhasználó kijelenti, hogy a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztifelhasználókkal földgázellátásra irányuló szerződést kötött. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikKijelenti továbbá, hogy a jelen szerződés megkötésénél saját nevében, valamint a tényleges helyzettel mindenben megegyezikfelhasználók képviseletében is eljár, továbbá kijelentik, hogy ezen felhasználókat a jelen szerződésben foglaltakról teljes körűen tájékoztatja. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a a jelen szerződés aláírására elválaszthatatlan 1. sz. mellékletét képező Általános Szerződési Feltételeknek, az Elosztó Üzletszabályzatának, a vonatkozó jogszabályoknak, és az ÜKSZ-nek, és az Adatcsere Szabályzatnak a rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A GET 110. § (3) bekezdése alapján a jóváhagyott Üzemi és Kereskedelmi Szabályzat vonatkozó előírásait az Elosztó és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekRendszerhasználó köteles betartani. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánA Vhr. 74. § (21) bekezdése alapján a rendszerhasználati szerződés aláírásával a felek elfogadják az ÜKSZ vonatkozó előírásait. A Szerződő Felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és értelmezés után helybenhagyólag írták alá azzal, hogy jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mai napon jóváhagyólag aláírtákFelek jogviszonyára a magyar jog az irányadó. Kelt.: Hajdúszoboszló, Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …… Kelt: …………………………………… ………………………….. …………………………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél………………………………………… OPUS TIGÁZ Zrt. név/cégnév: képv.: képv.: Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Distribution Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 1. A Lízingbeadó a 2010. január 1. napján hatályba lépett Magatartási Kódex rendelkezéseinek alávetette magát, az aláírásának napján lép hatályba abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. A Lízingbeadó vállalja, hogy a pénzügyi lízing szolgáltatás nyújtása során, a pénzügyi lízingszolgáltatásra vonatkozó ajánlat igénylése idején és azt a teljes futamidő alatt, továbbá a fizetési nehézségek felmerülése esetén az elvárható maximális gondossággal érvényesíti a Magatartási Kódex előírásait. A Magatartási Kódex teljes szövege elérhető a Lízingbeadó internetes honlapján, valamint az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségekben.
2. A lízingszerződés és az ÁSZF (ideértve a lízingszerződés és az ÁSZF-fel kapcsolatban aláírt vagy a szerint aláírni tervezett dokumentumokat) a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha közötti teljes megállapodásokat képezik és a Felek írásbanközött létrejött valamennyi korábbi, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekírásbeli vagy szóbeli megegyezés, megállapodás és nyilatkozat helyébe lépnek, amennyiben azok a lízingszerződés és az ÁSZF tárgyára vonatkoztak. A Felek megállapodnaka Lízingbevevő ÁSZF-jének alkalmazását kifejezetten kizárják.
3. A lízingszerződés, hogy annak módosítása, valamint a Lízingbeadó és a Lízingbevevő közötti minden további megállapodás csak írásban érvényes.
4. Teljesítés helye: A lízingszerződésből és a jelen Általános Szerződési Feltételekből eredő összes kötelezettség teljesítési helye a Lízingbeadó székhelye.
5. A lízingszerződésben, a jelen ÁSZF-ben és a szállítási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jogszabályok az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiirányadók.
6. Felek a közöttük kialakult, s békés úton nem rendezhető jogvita eldöntésére a magyar rendes bíróságok kizárólagos illetékességét kötik ki.
7. Amennyiben több személy szerepel Lízingbevevőként, e személyek a lízingszerződés teljesítéséért a Lízingbeadóval szemben egyetemlegesen felelősek.
8. Lízingbeadó - a Lízingbevevő egyidejű értesítése mellett - jogosult a jelen ÁSZF-ből eredő jogait harmadik személyre engedményezni.
9. Amennyiben a lízingszerződés vagy az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZF egyes rendelkezései vagy rendelkezéseinek egy része érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, valamint vagy azzá válna, úgy ez nem érinti a Bszt.lízingszerződés vagy az ÁSZF többi részének érvényességét. Ebben az esetben (akár kiegészítő) értelmezés révén azok a szabályozás(ok) érvényesek, amelyek a lehető legjobban megfelelnek az érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés(ek) gazdasági célkitűzésének. Amennyiben egy ilyen értelmezés jogi okok miatt lehetetlen lenne, a tőkepiacról szóló 2001Xxxxx visszavonhatatlanul kötelezik magukat arra, hogy - jelen szabályozás szellemében – kiegészítő megállapodás(oka)t kötnek. évi CXXEz a szabályozás értelemszerűen érvényes a lízingszerződés vagy az ÁSZF végrehajtása vagy értelmezése során esetleg felmerült szabályozási hézagokra is.
10. törvényAmennyiben a Lízingbeadó a Lízingbevevőnek címzett küldeményét sima, vagy ajánlott postai küldeményként továbbítja, a dematerializált értékpapír előállításának külde mény a postai feladástól számított ötödik munkanapon kézbesítettnek minősül. Ezen rendelkezés irányadó abban az esetben is, ha a Lízingbevevő adataiban bekövetkezett változás bejelentésének elmulasztása miatt hiúsul meg a kézbesítés. A Lízingbeadó választása szerint a Lízingbevevő által a lízingszerződésben megado tt értesítési címre normál postai küldeményként, faxon, vagy e-mailben is eljuttathatja küldeményeit. A lízingszerződésben megadott értesítési cím, faxszám, e-mail cím megváltozásáról, vagy megszűnéséről a felek egymást kötelesek haladéktalanul értesíteni, és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint felelnek az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001értesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből származó károkért.
11. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint Lízingbeadó felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak(1013 Budapest, Krisztina krt. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani39.).
12. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitXxxxx XXXX 2017. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltjanuár 1-től hatályos., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Financial Leasing Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 14.1. Felek kijelentik, hogy a Szerződés a Felek között létrejött teljes megállapodást teljes körűen szabályozza, a Felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza. A Szerződés aláírásával egyidejűleg a Felek között létrejött, a Szerződés tárgyát érintő minden korábbi megállapodás, jognyilatkozat és egyéb dokumentum érvényét és hatályát veszti, és a Feleknek a Szerződés tárgyát érintő jogviszonyát kizárólag a Szerződés határozza meg.
14.2. A Szerződésben – ideértve az aláírásának napján lép hatályba Üzletszabályzatot is - nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályokat, az ÜKSZ-t és a MEKH vonatkozó határozatait kell alkalmazni.
14.3. A Vevő a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az Üzletszabályzat tartalmát megismerte, és azt a Szerződés elválaszthatatlan részének tekinti és magára nézve kötelezőnek ismeri el, függetlenül attól, hogy a Szerződéshez fizikailag nem kerül csatolásra.
14.4. Felek határozatlan időre kötikrögzítik, hogy a Szerződésben foglalt műszaki adatok valóság tartalmáért a Vevő tartozik felelősséggel. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Amennyiben az Eladó tudomására jut, hogy a Xxxxx Vevő által megadott műszaki adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy az Eladó jogosult a Szerződést – így különösen, de nem kizárólagosan a földgáz árát – a valós műszaki adatoknak megfelelően egyoldalúan módosítani.
14.5. Az együttműködő földgázrendszert érintő esetleges üzemzavarról az Eladó a Rendszerüzemeltető általi értesítést követően honlapján tájékoztatja a Vevőt.
14.6. A Szerződés a csatolt mellékletekkel érvényes, melyek a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A mellékletek tartalma, valamint a Szerződés tartalma között mutatkozó esetleges ellentmondás esetén a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzerződés rendelkezései irányadók.
14.7. Felek megállapodnak, kivéve ha hogy nem válnak a Szerződés részévé azon szokások, amelyek alkalmazásában a Felek írásbankorábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztektovábbá azon szokások sem, amelyek a földgáziparban a földgáz kereskedelmi szerződések xxxxxxx által széles körben ismertek és rendszeresen alkalmazottak.
14.8. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben Szerződés valamely rendelkezésének érvénytelensége a többi rendelkezés érvényességét nem szabályozott kérdésekben érinti, kivéve, ha az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiérvénytelen rendelkezés nélkül a Szerződést a Felek nem kötötték volna meg. Ez esetben a Felek az érvénytelen rendelkezést olyan rendelkezéssel helyettesítik, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint mely annak céljához a Bsztlegközelebb áll., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak
14.9. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzata Szerződéssel, annak mellékleteimegszegése, így különösen megszűnése, érvényessége vagy értelmezése kapcsán esetlegesen felmerülő minden vitás kérdést békés úton rendeznek. Amennyiben a Kondíciós lista tartalmát békés rendezés nem vezet eredményre, a felek hatáskörtől függően a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. 14.10.A Szerződés kettő azonos, a Felek által cégszerűen aláírt eredeti példányban készült, melyből egy példány a Vevőt, egy példány az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaEladót illeti meg. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés nevükben aláíró képviselők rendelkeznek minden olyan jogszabályi és egyéb szervezeti felhatalmazással, amely alapján a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy Szerződés aláírására jogosultak. Felek a jelen szerződés aláírására Szerződést annak értelmezése és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, elolvasása után mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. Keltírják alá., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Földgáz Kereskedelmi Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 10.1. A jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az aláírásának napján lép hatályba Általános Szerződési Feltételek a fogyasztónak minősülő természetes személyekkel kötendő Takarék Személyi Kölcsön, Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön (ÁSZF) megnevezésű dokumentum, a Hitelintézet Hirdetménye és azt a Felek határozatlan időre kötikHitelintézet Általános és Hitelezési Üzletszabályzatai (a továbbiakban: Üzletszabályzat). Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a jelen Szerződés 1. sz. függelékét képező ÁSZF, a Szerződésre vonatkozó Hirdetmény, a Hitelintézet Üzletszabályzata, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Adós elismeri, hogy a Hitelintézet Szerződésre vonatkozó Hirdetményeit megismerte, illetve a Hitelintézet az Üzletszabályzata megismerését számára lehetővé tette és annak rendelkezéseit kifejezetten elfogadja.
10.2. A jelen Szerződés, az ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Xxxxxxxxxxxx általi egyoldalú, illetve a Xxxxx között általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
10.3. A jelen Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreszemélyes adatait érintő adatlekérésre vonatkozó, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekjelen Szerződés 1. számú mellékletét képező nyilatkozatot a jelen Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
10.4. A Felek megállapodnakaz egymáshoz intézett értesítéseiket, nyilatkozataikat az ÁSZF-ben/Üzletszabályzatban foglaltak szerint kötelesek megtenni, és egymásnak megküldeni. Amennyiben a Szerződést Adóstárs is aláírta, úgy a jelen kölcsönügylettel kapcsolatban küldött írásbeli értesítések – tekintettel az Adós és az Adóstárs egyetemleges felelősségére – mind az Adós, mind az Adóstárs kezéhez joghatályosan kézbesíthetők.
10.5. A jelen Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban meghatározott jelentéssel bírnak.
10.6. Jelen szerződésből adódó vitás kérdéseket szerződő Xxxxx megkísérlik megegyezés útján rendezni. A megegyezés sikertelensége esetén – összeghatártól és pertárgyértéktől függően – a 32, illetőleg a ............................................. Járásbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Szerződő felek rögzítik, hogy – jogviták esetleges peren kívüli rendezésével kapcsolatban –, amennyiben az Adós a Békéltető Testület eljárását igénybe venné, úgy arra az esetre a Takarékszövetkezet már most nyilatkozik, hogy a jelen szerződésben Békéltető Testület határozatának nem szabályozott kérdésekben veti alá magát.
10.7. Jelen Szerződés az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseialáírás napján lép hatályba.
10.8. Jelen Szerződés elválaszthatatlan függelékei és mellékletei: 1. számú függelékÁltalános Szerződési Feltételek – fogyasztónak minősülő természetes személyekkel kötendő Takarék Személyi Kölcsön, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön szerződéshez 2. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint számú függelékHirdetmény – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélTakarék Személyi Kölcsönhöz
Appears in 1 contract
Samples: Személyi Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak9.1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Felek egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozatait akkor kell a másik féllel közöltnek tekinteni, amennyiben azok a jelen Szerződésben meghatározott levelezési címekre kerültek kézbesítésre, az SPB Üzletszabályzatban meghatározottak szerint. A Felek kötelezik magukat, hogy a fenti a nyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy a megadott kézbesítési címen a jelen Szerződés megkötésétől kezdve a Szerződés megszűnéséig folyamatosan rendelkezzenek a postai küldemények átvételére jogosult személlyel /képviselővel/. Ennek elmulasztása esetén, az átvételre jogosult személy /képviselő/ hiányára, előnyök szerzése végett a mulasztó fél nem hivatkozhat.
9.2. Felek kölcsönösen és egybehangzóan megállapodnak, hogy a Hitelező jelen Szerződésből eredő bármely követelésének elévülési idejét - a Ptk. vonatkozó rendelkezésein túlmenően- a követelés teljesítésére vonatkozó írásbeli felszólítás, a követelés megegyezéssel történő módosítása, ideértve az egyezséget is, a szerződés közjegyzői okiratba foglalása esetén annak végrehajtási záradékkal történő ellátása, a követelés bírósági úton történő érvényesítése, illetve bármely végrehajtási cselekmény megszakítja.
9.3. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben az ÁSZF, a Hirdetmény, az Üzletszabályzat, annak mellékleteiaz Fhtv., így különösen a Kondíciós lista tartalmát Hpt., a Ptk., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók.
9.4. A jelen Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanimeghatározott jelentéssel bírnak.
9.5. A módosított rendelkezések jelen Szerződés, az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Hitelező általi egyoldalú, illetve a Felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
9.6. A jelen Szerződés aláírásával az Adós és Adóstárs és Készfizető kezes35 külön is kijelenti, illetve elismeri, hogy a Hitelező számára lehetővé tette a Hirdetmény, az ÁSZF és az Üzletszabályzat tartalmának megismerését a szerződéskötést megelőzően, továbbá kijelenti, illetve elismeri, hogy ezen dokumentumok szerződéskötéskor hatályos tartalmát megismerte és elfogadja.
9.7. Az Adós(ok) és a Készfizető Kezes36 a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek aláírásával elismeri, hogy a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve Hitelező a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesjelen szerződés aláírása előtt az előírt módon és terjedelemben tájékoztatást adott a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényben foglaltakról, illetőleg díjfeltételeita Hitelezőtől a jelen szerződés megkötéséhez igényelt információkat megkapta.
9.8. A jelen szerződés aláírásával az Adós és Adóstárs és Készfizető kezes37 külön kijelenti, illetve elismeri, hogy a kölcsönnel kapcsolatos, a Hitelező által végzett adatkezelésről szóló tájékoztatást megismerte. A tájékoztatást a Bank Üzletszabályzata és Adatkezelési tájékoztatója tartalmazza, amelyek elérhetőek a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxxx.xx) valamint papíralapon a bankfiókokban.
9.9. A Hitelező kijelenti, a vonatkozó adatkezelési tájékoztatóban rögzített célok, jogalapok és részletszabályoknak megfelelően végzi az adatkezelést, és biztosítja az érintettek jogait, jogainak érvényesíthetőségét. A személyes adatok kezelésének egyéb szabályai tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok, jelenleg különösen az információs önrendelkezési jogról és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.), valamint a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételéthitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) – különösen annak a banktitokra és a kiszervezésre vonatkozó – rendelkezései is irányadók.
9.10. A Kölcsön fedezetéül szolgáló felépítményes ingatlan(ok)ra, így vagyonbiztosítás megkötése kötelező. Ennek díja az Adós által választott módozat tartalmától, valamint az ingatlan(ok) földrajzi elhelyezkedésétől, a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásabiztosított felépítmények, egyéb jognyilatkozata épületek jellegétől és állagától, továbbá az Adós által választott biztosító társaság személyétől függően változik. E vagyonbiztosítás havi költsége Hitelező becslése szerint várható összegét a Táblázat tartalmazza. Az 1996. évi LXXXV. törvény (Díjtörvény) jelen szerződés tárgyában hatályát vesztialapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában hatályos rendelkezése szerint a fedezetül szolgáló ingatlan(ok) vonatkozásában az illetékes Fölhivatal részére fizetendő díj összegét a Táblázat tartalmazza.
9.11. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikAdós tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés alapján készített egyoldalú kötelezettség vállaló nyilatkozat közokiratba foglalása a tényleges helyzettel mindenben megegyezikhitel folyósításának feltétele, továbbá kijelentikmelynek költségeit az Adós viseli. A közjegyzői okiratba foglalásért az Adóst terhelő – és az induló teljes hiteldíj-mutató számítása során figyelembe nem vett – közjegyzői költség a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII.23.) IM rendelet alapján a közjegyző által kerül meghatározásra. A díj pontos összegéről az okiratot készítő közjegyző tájékoztatja az Adóst.
9.12. A jelen szerződésből eredő jogvitákra vonatkozó rendelkezéseket az Üzletszabályzat tartalmazza.
9.13. A felek megállapodnak abban, hogy jelen szerződésből eredő jogvitás ügyeik elbírálása vonatkozásában értékhatártól függően a jelen szerződés aláírására Hajdúböszörményi Járásbíróság, illetve a Debreceni Törvényszék kizárólagos illetékességének vetik alá magukat.
9.14. A Hitelező felügyeleti hatóságának nevét és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekszékhelyét az Üzletszabályzat tartalmazza.
9.15. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltJelen Szerződés az aláírás napján lép hatályba., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a szerződésmó- dosítás kezdeményezésének tekintendő.
2. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai isme- reteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősí- tik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen keret- szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nél- kül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
4. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy vé- dik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulaj- donos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a keretszerződés hatályát veszti, a keretszerződés megszűnik, az infor- mációtulajdonos azt megkívánja.
5. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, il- letékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
6. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról polgári törvénykönyvről szóló 20012013. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairólV. törvény (Ptk.), valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
7. A Felek megállapodnak abbantudomásul veszik, hogy a szerződés teljesítésekor egyik fél sem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a másik jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Ide tartozik, hogy a Felek tartózkodnak az SPB az Üzletszabályzategymás munkajogi állományába tartozó munkavállalók közvetett, vagy közvetlen foglalkoztatásától. Ennek biztosítása érdekében Xxxxx kötelezettséget vál- lal arra, hogy a Szerződéssel összefüggésben, annak mellékleteiteljesítése során sem Vevőnél, így különösen sem a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV Csoporthoz tartozó egyéb vállalkozásnál munkaviszonyban lévő alkalmazottat sem közvetlenül, sem közreműködői útján nem foglalkoztat, kivéve, ha ebbe a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniVevő előzetesen írásban beleegyezett. Ezen szabály megsértése szándékos károkozásnak minősül és Eladót teljes kártérítési felelősség terheli. A módosított rendelkezések rendelkezés betartását a Vevő biztonsági szervezete útján bármikor jogosult ellenőrizni.
8. Vállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (el- érhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint abban foglalt értéke- ket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgá- lókkal. Vállalja, hogy a MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV FKG Kft. ügyvezetőjének.
9. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevé- kenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kö- telezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutód- lás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
10. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezik az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák alábbi mellékletek: - 1. sz. melléklet Eseti megrendelő - 2. sz. melléklet Teljesítésigazolás - 3. sz. melléklet Megelőző karbantartások időpontjai - 4. sz. melléklet Karbantartások műszaki tartalma A jelen szerződést a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás szerződő felek áttanulmányozás után, mint akaratukkal szándékukkal és ügyleti aka- ratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírtákmegegyezőt, 4 eredeti példányban az alábbi helyen és időben cégszerűen írták alá. Kelt.Budapest, Budapest 2017. [HELY], 2017. Megrendelő MÁV FKG Kft. Vállalkozó […] Képviselője: […….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél] [CÍMZETT] részére Iktatószám: [ADAT] Munkaszám: [ADAT] [CÉGNÉV] [CÍM] Ügyintéző: [ADAT] Telefon: [ADAT] Dátum: [ADAT]
Appears in 1 contract
Samples: Maintenance Framework Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 00.0.Xx Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazhatja a Takarékszövetkezetet, hogy a Szerződésbe foglalt kölcsön visszafizetésének végső időpontját legkésőbb a lejárat napját 5 nappal megelőzően postára adott nyilatkozatával egy ízben, legfeljebb 92 (kilencvenkettő) nappal meghosszabbítsa a kamat, díj, költség fizetési kötelezettségek Szerződésben meghatározott üteme fenntartása mellett, amennyiben az aláírásának Adós a kölcsön meghosszabbítását a Szerződés lejáratát legalább 8 nappal megelőzően kezdeményezte, és azt írásban bejelentette a Takarékszövetkezetnek.
14.2.A Takarékszövetkezet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át. 14.3.A Takarékszövetkezet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Adós előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Takarékszövetkezet az Adóst írásban tájékoztatja. 14.4.Amennyiben a Takarékszövetkezet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékszövetkezet erről a jogáról lemond. 14.5.A Takarékszövetkezet a Szerződés előkészítése és megkötése során az Adós azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – az Adós kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni. 14.6.A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba hatályba. 14.7.Amennyiben a Szerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó. 00.0.Xx ÁSZSZ rendelkezései mind az Adósra, mind a Takarékszövetkezetre nézve kötelezőek, de a Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni amennyiben az nem ütközik valamely jogszabály rendelkezéseibe. Ha a Szerződés egyedi rendelkezései és azt a Felek határozatlan időre kötikaz ÁSZSZ-ben írt szerződési feltételek között eltérés van, úgy az egyedi szerződéses rendelkezések az irányadók. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek 14.9.A szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Takarékszövetkezet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak. 14.10.A Szerződés aláírásával az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiAdós megerősíti, s hogy a személyes adatait érintő adatkezelésre vonatkozó, a Szerződés mellékletét képező tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta. 14.11.A Szerződés, az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZSZ, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, ÁSZSZ, valamint Hirdetmény illetve azoknak a tőkepiacról Takarékszövetkezet által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 20012013. évi CXXCCXXXVII. törvénytörvénynek megfelelő módon végrehajtott egyoldalú, illetve a dematerializált értékpapír előállításának felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő. 14.12.Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződésből eredő vitáikat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, tárgyalásos úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a Szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és továbbításának módjáról megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és biztonsági szabályairólannak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a Számlatulajdonos Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választott Bírósághoz fordulhat, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint vagy a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakmellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Felek megállapodnak abbanPénzügyi Békéltető Testületnél kezdeményezett eljárás esetén a Takarékszövetkezet a jogvita összes körülményeit mérlegelve dönt arról, hogy az SPB az Üzletszabályzateljárásnak aláveti-e magát. Az Adós a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Takarékszövetkezet üzletszabályzatát, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmegismerte és elfogadja. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélÁltalános Szerződési Szabályok elválaszthatatlan mellékletei:
Appears in 1 contract
Egyéb rendelkezések. Jelen Amennyiben a jelen ÁSZF és az egyedi szerződés tartalma egymástól eltér, úgy az aláírásának egyedi szerződésben foglaltak irányadók, amennyiben az eltérést a jogszabály és az ÁSZF megengedi. Xxxxx XXXX 2023. január 23. napján lép hatályba. Szolgáltató honlapján keresztül ad tájékoztatást hirdetményének közzétételével az ÁSZF minden módosításáról, illetve a módosítások hatályba és azt lépéséről a Felek határozatlan időre kötikhatályba lépést legalább 15 nappal megelőzően. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Az Ügyfeleknek az ÁSZF módosítás hatályba lépését megelőző napig van lehetősége jelezni (kifogás) a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzolgáltató felé azt, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekmódosításban foglaltakat nem fogadják el. A Felek megállapodnak, hogy Ezt megteheti a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Szolgáltatónak az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak1. pontban megjelölt levelezési címére küldött levél, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001Szolgáltatónak szintén az 1. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakpontban megjelölt elektronikus levélcímére küldött elektronikus levél formájában. A Felek megállapodnak abbankifogás időben előterjesztettnek minősül, ha a levelet a szolgáltatást igénybe vevő legkésőbb az ÁSZF módosítás hatálybalépését megelőző napon postára adja, elektronikus levelet megküldi. Ha az Ügyfél a Szolgáltató által megismerhetővé tett ÁSZF módosítással szemben az előbb említett határidőn belül nem emel kifogást, úgy a felek azt úgy tekintik, hogy az SPB Ügyfél az ÜzletszabályzatÁSZF módosítását elfogadta. 1. számú melléklet – A szolgáltatásból kizárt termékek, annak mellékleteiáruk listája - szúró-, így különösen vágó- és lőfegyver, ezek tartozékai, alkatrészei; - lőszer, robbanószer, ezek tartozékai, alkatrészei; - radioaktív, gyúlékony, mérgező, maró, tűz- és robbanásveszélyes anyagok, illetve azt tartalmazó tárgyak; - élő növények és állatok, halott vagy kitömött állatok, állatbőrök és szőrmék; - értéknyilvánítás szolgáltatás, értékes tárgyak szállítása; - földi maradványok; - romlandó, fertőző, undort keltő áruk; - neodímium és ferrit alapú mágnesek; - olyan termékek, amelynek felhasználhatósága, állaga, halmazállapota a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – postai szolgáltatás nyújtásának időtartama alatt (figyelembe véve a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaküldeményre vonatkozó tárolási időtartamokat is) és körülményei mellett megváltozhat, ide nem értve a folyamatban lévő megromolhat; - hűtést, fűtést igénylő áruk (jég, szárazjég, fagyasztott termékek, stb.); - kegyeleti érzéseket sértő tárgyak, halotti hamvak, emberi vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesállati embriók; - kereskedelmi mennyiségű alkohol, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásadohányáru; - narkotikumok, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására hallucinogén és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakbüntető törvénykönyvben meghatározott anyagok; - nem megfelelően csomagolt tárgyak; - postafiókra címzett küldemény; - nem könyvelt küldemény; - az ADR (Rendelet a veszélyes áruk közúton történő szállításáról) értelmében veszélyes áruk; - bűncselekményből származó tárgyak; - pénz (készpénz, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánérmék, mint akaratukkal mindenben megegyezőt bankjegyek, átruházható értékpapírok, részvények, kötvények vagy bármi, ami a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltpénzzel egyenértékű), bélyeg, érme; - kábítószer, narkotikum, tudatmódosítók; - hatósági engedélyhez kötött egyéb tárgyak; - veszélyes hulladék, különösen, de nem kizárólagosan használt fecskendők, orvosi hulladék, vér, és biológiai veszélyt hordozó patológiai tárgyak, anyagok; - olyan termékek, amelyek figyelembe véve a csomagautomaták elhelyezési körülményeit és a csomagautomatákat érő időjárási és hőmérsékleti tényezőket (-20 celcius fok és +40 celcius fok közötti hőmérsékleti tartomány), a csomagautomatákban a tárolási idő alatt megromolhatnak, állagukban megváltozhatnak, rendeltetésszerű felhasználásra alkalmatlanná válhatnak., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
a. Csomagautomatára történő csomagküldés esetén
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyéb rendelkezések. Jelen Amennyiben a jelen ÁSZF és az egyedi szerződés tartalma egymástól eltér, úgy az aláírásának egyedi szerződésben foglaltak irányadók, amennyiben az eltérést a jogszabály és az ÁSZF megengedi. Xxxxx XXXX 2022. január 15 napján lép hatályba. Szolgáltató honlapján keresztül ad tájékoztatást hirdetményének közzétételével az ÁSZF minden módosításáról, illetve a módosítások hatályba és azt lépéséről a Felek határozatlan időre kötikhatályba lépést legalább 15 nappal megelőzően. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Az Ügyfeleknek az ÁSZF módosítás hatályba lépését megelőző napig van lehetősége jelezni (kifogás) a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzolgáltató felé azt, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekmódosításban foglaltakat nem fogadják el. A Felek megállapodnak, hogy Ezt megteheti a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Szolgáltatónak az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak1. pontban megjelölt levelezési címére küldött levél, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001Szolgáltatónak szintén az 1. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakpontban megjelölt elektronikus levélcímére küldött elektronikus levél formájában. A Felek megállapodnak abbankifogás időben előterjesztettnek minősül, ha a levelet a szolgáltatást igénybe vevő legkésőbb az ÁSZF módosítás hatálybalépését megelőző napon postára adja, elektronikus levelet megküldi. Ha az Ügyfél a Szolgáltató által megismerhetővé tett ÁSZF módosítással szemben az előbb említett határidőn belül nem emel kifogást, úgy a felek azt úgy tekintik, hogy az SPB Ügyfél az ÜzletszabályzatÁSZF módosítását elfogadta. 1. számú melléklet – A szolgáltatásból kizárt termékek, annak mellékleteiáruk listája - szúró-, így különösen vágó- és lőfegyver, ezek tartozékai, alkatrészei; - lőszer, robbanószer, ezek tartozékai, alkatrészei; - radioaktív, gyúlékony, mérgező, maró, tűz- és robbanásveszélyes anyagok, illetve azt tartalmazó tárgyak; - élő növények és állatok, halott vagy kitömött állatok, állatbőrök és szőrmék; - értéknyilvánítás szolgáltatás, értékes tárgyak szállítása; - földi maradványok; - romlandó, fertőző, undort keltő áruk; - olyan termékek, amelynek felhasználhatósága, állaga, halmazállapota a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – postai szolgáltatás nyújtásának időtartama alatt (figyelembe véve a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaküldeményre vonatkozó tárolási időtartamokat is) és körülményei mellett megváltozhat, ide nem értve a folyamatban lévő megromolhat; - hűtést, fűtést igénylő áruk (jég, szárazjég, fagyasztott termékek, stb.); - kegyeleti érzéseket sértő tárgyak, halotti hamvak, emberi vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesállati embriók; - kereskedelmi mennyiségű alkohol, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásadohányáru; - narkotikumok, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására hallucinogén és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakbüntető törvénykönyvben meghatározott anyagok; - nem megfelelően csomagolt tárgyak; - postafiókra címzett küldemény; - nem könyvelt küldemény; - az ADR (Rendelet a veszélyes áruk közúton történő szállításáról) értelmében veszélyes áruk; - bűncselekményből származó tárgyak; - pénz (készpénz, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánérmék, mint akaratukkal mindenben megegyezőt bankjegyek, átruházható értékpapírok, részvények, kötvények vagy bármi, ami a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltpénzzel egyenértékű), bélyeg, érme; - kábítószer, narkotikum, tudatmódosítók; - hatósági engedélyhez kötött egyéb tárgyak; - veszélyes hulladék, különösen, de nem kizárólagosan használt fecskendők, orvosi hulladék, vér, és biológiai veszélyt hordozó patológiai tárgyak, anyagok; - olyan termékek, amelyek figyelembe véve a csomagautomaták elhelyezési körülményeit és a csomagautomatákat érő időjárási és hőmérsékleti tényezőket (-20 celcius fok és +40 celcius fok közötti hőmérsékleti tartomány), a csomagautomatákban a tárolási idő alatt megromolhatnak, állagukban megváltozhatnak, rendeltetésszerű felhasználásra alkalmatlanná válhatnak., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
a. Csomagterminálra történő csomagküldés esetén
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyéb rendelkezések. Jelen A Felhasználó tulajdonában álló mérő karbantartása és a kalibrálása a Felhasználó feladata, melyet saját hatáskörében, saját költségére legalább 8 évente elvégez, vagy elvégeztet. A közcsatornába bevezetett szennyvíz minőségére, mennyiségének mérésére vonatkozó egyéb szabályokat a felek külön megállapodás- ban rögzíthetik. A SZOLGÁLTATÓ és FELHASZNÁLÓ között a közszolgáltatási jogviszony kizárólag közszolgáltatási szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek megkötésével jön létre. A létrejött szerződés határozatlan időre kötikszól. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik aláírásával a Xxxxx között felhasználási helyre korábban szennyvízmennyiség mérés vonatkozásában megkötött közszolgáltatási szerződés hatályát veszti. Jelen szerződés aláírásával a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnakFELHASZNÁLÓ hozzájárul ahhoz, hogy a SZOLGÁLTATÓ, közszolgáltatási tevékenységének ellátásához szükséges mértékben, a FELHASZNÁLÓ személyes adatait harmadik személynek továbbadja. A SZOLGÁLTATÓ a FELHASZNÁLÓ személyes adatainak kezelését a mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően végzi. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben kérdések tekintetében, a Víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény, és az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiannak végrehajtására kiadott Kormányrendelet, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka SZOLGÁLTATÓ Üzletszabályzata, valamint a Bszt.hatályos Polgári Törvénykönyv, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001egyéb vonatkozó jogsza- bályok az irányadók. (XII. 26.) Korm. rendelet és A SZOLGÁLTATÓ Üzletszabályzata hozzáférhető a Ptk. rendelkezéseixxx.xxxxxxxxxx.xx honlapon, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályokTársaság ügyfélszolgálati irodáiban. A FELHASZNÁLÓ a szerződés aláírásával nyugtázza, hogy a tőzsdeiSZOLGÁLTATÓ Üzletszabályzatának, teljesítési helyi szabályzatokmint Általános Szerződési Feltétel- rendszernek a tartalmát megismerte, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakaláírásával hozzájárul adatainak szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez. A Felek megállapodnak abbanFELHASZNÁLÓ jelen szerződés aláírásával igazolja, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen Általános Felhasználói Tájékoztató és Adatvédelmi Tájékoztató egy-egy példányát a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniSZOLGÁLTATÓ -tól átvette. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti Jelen szerződést alulírott Xxxxx felek elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. A felhasználási helyre megkötött korábbi közszolgáltatási szerződés jelen szerződés aláírásával hatályát veszti. Kelt: , év hó nap Kérjük, hogy a szerződés kitöltéséhez nyomtatott nagy betűket használjon! ◼Szerződő felek Szolgáltató: Név: NYÍRSÉGVÍZ Zrt. Adószám: 11492809-2-15 Székhely 0000 Xxxxxxxxxxx, Xx xxxx 0. Bankszámlaszám: 10404405-44017466 Cégjegyzékszám: Cg. 00-00-000000 Név: Születési név: Anyja neve: Személyi ig. szám: Születési hely: Születési dátum: év hó na E-mail cím: Telefonszám: Cégnév: Székhely: Képviselő név: Képviselő anyja neve: Képviselő lakcím: Cégjegyzékszám: Adószám: E-mail cím: Telefonszám: Név: Születési név: Anyja neve: Adószám: Születési hely: Születési dátum: év hó nap E-mail cím: Telefonszám: Cégnév: Székhely: Képviselő név: Képviselő anyja neve: Képviselő lakcím: Cégjegyzékszám: Adószám: E-mail cím: Telefonszám: ◼Fizetési megállapodás Levelezési név: Számlázási név: Levelezési cím: Számlázási cím: Fizetési mód: Készpénz-átutalási megbízás Átutalás Csoportos beszedés Bankszámla száma: - - * Egynél több tulajdonos esetén a tulajdonosok mellékletben kerülnek felsorolásra. ◼ Felhasználási hely Ingatlan címe: Igényelt szolgáltatás: Szennyvízelvezetés Várható szennyvíz bebocsátás m3/hónap Főtevékenység TESZOR Víziközmű-fejlesztési hozzájárulás fizetésére kötelezett felhasználó esetén a rendelkezésre álló közműfejlesztési kvóta: Szennyvízelvezetés: m3/nap A NYÍRSÉGVÍZ Zrt., Budapest ……….. (év) …………………………mint SZOLGÁLTATÓ – a víziközmű-rendszer teljesítőképességének mértékéig – a víziközmű-szolgáltatás nyújtása céljából a szolgáltatást igénybe venni kívánó FELHASZNÁLÓ rendelkezésére áll. (hó) (nap) SPB Befektetési ZrtA szerződéskötés időpontjától a FELHASZNÁLÓ számá- ra folyamatosan és biztonságosan a FELHASZNÁLÓ igénye szerint közszolgáltatást nyújt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélAz Általános Szerződési Feltételeket az üzlet- szabályzat tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek12.1. A mindkét Fél által aláírt jelen szerződés azon a napon lép hatályba, amikor azt mindegyik szerződő Fél aláírta.
12.2. Tekintettel arra, hogy az építési beruházás támogatásból is finanszírozott, a Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Támogató jelen Szerződés megkötését követően a támogatást visszavonja vagy csökkenti, a Felek a Szerződést módosítják, adott esetben megszüntetik a fedezethiány miatt, amely annak függvénye, hogy a Megrendelő tudja-e saját forrásból a fedezetet biztosítani.
12.3. Felek rögzítik, hogy amennyiben a támogatás visszavonásra kerül, a Megrendelő a szerződéstől elállhat, illetve felmondhatja azt.
12.4. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a közöttük felmerülő esetleges jogvitát – fokozott együttműködési kötelezettség mellett – tárgyalásos úton próbálják meg rendezni, s a jelen szerződésből fakadó vitás kérdésekben megegyezésre törekednek. Amennyiben ez nem jön létre, úgy jelen szerződés vonatkozásában felmerülő vagyonjogi ügyeik tekintetében kikötik – a Megrendelő székhelye szerint illetékes Járásbíróság, illetőleg Törvényszék illetékességét. A Felek rögzítik, hogy a szerződéses jogviszonyukból keletkező vitájuk rendezése érdekében mediátori közreműködést nem vesznek igénybe, jogvitájukat eseti vagy állandó választottbíróság elé nem terjesztik.
12.5. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és mindenkor hatályos magyar jogszabályok – különös tekintettel a Ptk. rendelkezéseiés a Kbt. és végrehajtási rendeletei, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak építésügyi jogszabályok és munkavédelmi jogszabályok rendelkezéseire – az irányadóakirányadók.
12.6. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint közbeszerzési eljárás alább felsorolt dokumentumai a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek mellékletét képezik abban az esetben is, ha fizikailag nem kerülnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitszerződéshez csatolásra. A jelen szerződés dokumentumok közötti ellentmondás esetén a sorrendben előbb álló dokumentum rendelkezései megelőzik a sorban később álló dokumentum rendelkezéseit.
a) Ajánlati nyilatkozat (1. sz. melléklet)
b) Kiegészítő tájékoztatás és adott esetben mellékletei (amennyiben az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hóeljárásban kiegészítő tájékoztatás kibocsátására sor kerül) (nap2. sz. melléklet)
c) SPB Befektetési ZrtMódosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ajánlattételi felhívás (3. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélsz. melléklet)
d) Műszaki leírás (4. sz. melléklet)
e) Árazott költségvetés (5. sz. melléklet)
f) Vállalkozó felelősségbiztosítási szerződése, Felelősségbiztosítási kötvény, valamint az utolsó biztosítási díjrészlet befizetésének igazolása (6. sz. melléklet)
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Egyéb rendelkezések. 10.1 A Bérbeadó a Balaton szabályozási vízszintjén belüli vízállás esetén garantálja a Kikötő rendeltetésszerű használatának biztosítását, ettől eltérő vízállásnál a Kikötő használata korlátozott lehet. Kikötőn kívüli megfelelő vízmélység biztosítása nem a Bérbeadó és az Üzemeltető feladata.
10.2 A Felek a Szerződésből eredő vitás kérdéseiket elsősorban békés úton rendezik, ennek sikertelensége estére, amennyiben a Bérlő a Ptk. 8:1. § (1) bek. 3. pontja értelmében nem minősül fogyasztónak, úgy a kikötik a Veszprémi Járásbíróság, illetve értéktől függően a Veszprémi Törvényszék kizárólagos illetékességét.
10.3 Jelen szerződés ÁSZF a Szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi.
10.4 A Bérbeadó jogosult az aláírásának napján lép hatályba és Általános Szerződési Feltételeket egyoldalúan kiegészíteni, illetve módosítani. A Bérbeadó az Általános Szerződési Feltételek módosításáról szóló hirdetményét – annak hatálybalépését legalább 30 (harminc) nappal megelőzően – köteles a xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx honlapján közzétenni.
10.5 A Bérlő felelőssége, hogy a módosítás tartalmát megismerje, illetve arról a Bérbeadónál vagy az Üzemeltetőnél tájékozódjon.
10.6 A Felek a Szerződésben rögzített értesítési címük megváltozását kötelesek egymásnak írásban, haladéktalanul bejelenteni. A Felek a Szerződés feltüntetett értesítési címre, illetve az írásban bejelentett módosult értesítési címre küldött jognyilatkozatokat abban az esetben is kézbesítettnek tekintik az igazolt feladást követő 5. napon, amennyiben azt a posta bármely okból ténylegesen kézbesíteni nem tudja.
10.7 Az ÁSZF változása a Bérbeadó, az Üzemeltető és a Bérlő között korábban létrejött, de még nem teljesített vagy még meg nem szűnt valamennyi jogviszonyra vonatkozik, és a közöttük fennálló jogviszonyok ennek megfelelően módosulnak, feltéve, hogy a Bérlő a módosítást elfogadta. Az ÁSZF-módosítás Bérlő általi elfogadásának minősül és ebből kifolyólag a Bérbeadó, az Üzemeltető és a Bérlő közötti jogviszony ennek megfelelően a módosítás időpontjától módosul, kivéve, ha a módosítást a Bérlő annak hatályba lépését megelőzően a Bérbeadóval közölt írásos jognyilatkozata szerint nem fogadja el.
10.8 Amennyiben a Bérlő – a Bérbeadóval a 10.6. xxxxxx szerint közölt írásbeli kifejezett nyilatkozatával – a tervezett módosítást nem fogadja el, úgy a Bérbeadó jogosult a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik közötti jogviszonyt egyoldalúan azonnali hatállyal megszüntetni (az időarányos bérleti díj visszafizetése mellett), vagy a Xxxxx között jogviszonyt az ÁSZF módosítása előtti változatlan tartalommal hatályában fenntartani.
10.9 A Szerződés egyes rendelkezéseinek esetleges érvénytelensége a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzerződés többi rendelkezésének érvényességét nem érinti kivéve, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy az érvénytelen rendelkezés nélkül a jelen szerződésben Szerződést meg sem kötötték volna.
10.10 Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint kérdések tekintetében a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának Polgári Törvénykönyv és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak más hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Kikötőhely Használati Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 38 A jelen Üzletszabályzat hatálya kiterjed a Bank által természetes személyek részére a Hpt. 3.§. (1) bekezdés b) és e) pontja alapján hitelkártya kibocsátására, illetőleg az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötikezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezik a Xxxxx között mindenkor hatályos a hatálya jelen üzletszabályzat I. Meghatározások pontjában a Hirdetmény fogalom alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekfelsorolt Hirdetmények. A Felek megállapodnakBank és a Szerződő fél közötti jogviszonyra irányadó szabályok
1. A Bank és a Szerződő fél közötti az Üzletszabályzat tárgyát képező jogviszony tartalmát az adott jogviszonyra vonatkozó - egyedi szerződés, hogy - az értesítő levél - az egyes kártyákhoz tartozó Üzletszabályzat Kiegészítés - az egyes kártyákhoz tartozó Hirdetmény - a Hitelkártya Üzletszabályzat - a Multipont hitelkártyákhoz kapcsolódóan a Multipont Programszabályzat - Üzletszabályzat a Pénzforgalmi szolgáltatásról - az OTP Bank Nyrt Általános Üzletszabályzata - Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat kiegészítése a Részletfizetési szolgáltatásról - Elektronikus aláírás alkalmazása esetén a Lakossági OTPdirekt Üzletszabályzat rendelkezései alapján kell megállapítani. A jogviszony tartalmának megállapítása során a fenti felsorolás egyben értelmezési sorrendet is jelent. Amennyiben az egyedi szerződés, vagy az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés rendelkezései eltérnek az Üzletszabályzat rendelkezéseitől, akkor az egyedi szerződés, a Kiegészítés rendelkezései alkalmazandók. Amennyiben valamely, az adott jogviszony részét képező kérdésre az egyedi szerződés, az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés nem tartalmaz rendelkezést, úgy az Üzletszabályzat vonatkozó rendelkezése az irányadó. Ha az adott kérdésre az Üzletszabályzat sem tartalmaz rendelkezést, az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadók. A Privát Banki Üzletszabályzat, a Kiemelt Privát Banki Üzletszabályzat, és/vagy a Direkt Privát Banki Üzletág Üzletszabályzat hatálya alá tartozó Szerződő fél esetén a Privát Banki Üzletszabályzat, a Kiemelt Privát Banki Üzletszabályzat, illetve a Direkt Privát Banki Üzletág Üzletszabályzat rendelkezéseit is alkalmazni kell. Amennyiben a Bank és a Szerződő fél közötti jogviszony fennállása alatt a Szerződő fél a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési (Magáncsőd védelmi) eljárást kezdeményez, a szerződésre jelen szerződésben Üzletszabályzat rendelkezéseit az „Üzletszabályzat a természetes személyek adósságrendezéséről (Magáncsőd) lakossági ügyfelek részére” című üzletszabályzatban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2.A Bank és a Szerződő fél közötti jogviszonyban az 1. pontban meghatározott dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseia hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka pénzforgalmi jogszabályok, valamint a BsztSzerződés tárgyát képező jogviszonnyal összefüggő egyéb jogszabályok és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., ) és a tőkepiacról természetes személyek adósságrendezéséről szóló 20012015. évi CXXCV. törvény, Elektronikus aláírás alkalmazása esetén az elektronikus ügyintézés és a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 284/20012015. (XIIévi CCXXII. 26.) Kormtörvény rendelkezései az irányadók. rendelet A Bank a hitelkártya igényléseket az elbíráláskor hatályban lévő, ügyfélminősítésre, kockázatvállalásra és a Ptk. rendelkezéseifedezet értékelésre vonatkozó belső szabályzatai, valamint a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóra (JTM) vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakjogszabály előírásai szerint bírálja el és engedélyezi. A Felek megállapodnak abbanVideoBank szolgáltatás igénybevételével áruvásárlási és szolgáltatási gyorskölcsön közvetítő partnernél (a továbbiakban: Áruhitel Partner) igényelt hitelkártya esetén a hitelszerződés távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésnek minősül, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen melyre a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanitávértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény rendelkezéseit is alkalmazni kell. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött 2020. június 8. napjától igényelt hitelkártya szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéseskoronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről, illetőleg díjfeltételeita veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2020. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák évi LVIII. törvény (a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát vesztitovábbiakban: 2020. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaévi LVIII. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelttörvény) vonatkozó rendelkezéseit is alkalmazni kell., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 35 A jelen Üzletszabályzat hatálya kiterjed a Bank által természetes személyek részére a Hpt. 3.§. (1) bekezdés b) és e) pontja alapján hitelkártya kibocsátására, illetőleg az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötikezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezik a Xxxxx között mindenkor hatályos a hatálya jelen üzletszabályzat I. Meghatározások pontjában a Hirdetmény fogalom alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekfelsorolt Hirdetmények. A Felek megállapodnakBank és a Szerződő fél közötti jogviszonyra irányadó szabályok
1. A Bank és a Szerződő fél közötti az Üzletszabályzat tárgyát képező jogviszony tartalmát az adott jogviszonyra vonatkozó - egyedi szerződés, hogy - az értesítő levél - az egyes kártyákhoz tartozó Üzletszabályzat Kiegészítés - az egyes kártyákhoz tartozó Hirdetmény - a Hitelkártya Üzletszabályzat - a Multipont hitelkártyákhoz kapcsolódóan a Multipont Programszabályzat - Üzletszabályzat a Pénzforgalmi szolgáltatásról - az OTP Bank Nyrt Általános Üzletszabályzata - az OTPay Mobilalkalmazáshoz kapcsolódóan az Általános Szerződési Feltételek az OTP Bank OTPay Mobilalkalmazásának Igénybevételére - Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat kiegészítése a Részletfizetési szolgáltatásról - Elektronikus aláírás alkalmazása esetén a Lakossági OTPdirekt Üzletszabályzat rendelkezései alapján kell megállapítani. A jogviszony tartalmának megállapítása során a fenti felsorolás egyben értelmezési sorrendet is jelent. Amennyiben az egyedi szerződés, vagy az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés rendelkezései eltérnek az Üzletszabályzat rendelkezéseitől, akkor az egyedi szerződés, a Kiegészítés rendelkezései alkalmazandók. Amennyiben valamely, az adott jogviszony részét képező kérdésre az egyedi szerződés, az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés nem tartalmaz rendelkezést, úgy az Üzletszabályzat vonatkozó rendelkezése az irányadó. Ha az adott kérdésre az Üzletszabályzat sem tartalmaz rendelkezést, az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadók. Amennyiben a Bank és a Szerződő fél közötti jogviszony fennállása alatt a Szerződő fél a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési (Magáncsőd védelmi) eljárást kezdeményez, a szerződésre jelen szerződésben Üzletszabályzat rendelkezéseit az „Üzletszabályzat a természetes személyek adósságrendezéséről (Magáncsőd) lakossági ügyfelek részére” című üzletszabályzatban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2.A Bank és a Szerződő fél közötti jogviszonyban az 1. pontban meghatározott dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseia hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka pénzforgalmi jogszabályok, valamint a BsztSzerződés tárgyát képező jogviszonnyal összefüggő egyéb jogszabályok és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., ) és a tőkepiacról természetes személyek adósságrendezéséről szóló 20012015. évi CXXCV. törvény, Elektronikus aláírás alkalmazása esetén az elektronikus ügyintézés és a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 284/20012015. (XIIévi CCXXII. 26.) Kormtörvény rendelkezései az irányadók. rendelet A Bank a hitelkártya igényléseket az elbíráláskor hatályban lévő, ügyfélminősítésre, kockázatvállalásra és a Ptk. rendelkezéseifedezet értékelésre vonatkozó belső szabályzatai, valamint a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóra (JTM) vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek jogszabály előírásai szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés bírálja el és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltengedélyezi., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A 10.1.A Felek megállapodnak abban, hogy a Felek egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozatait akkor kell a másik féllel közöltnek tekinteni, amennyiben azok a jelen Szerződésben meghatározott levelezési címekre kerültek kézbesítésre, az SPB Üzletszabályzatban meghatározottak szerint. A Felek kötelezik magukat, hogy a fenti a nyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy a megadott kézbesítési címen a jelen Szerződés megkötésétől kezdve a Szerződés megszűnéséig folyamatosan rendelkezzenek a postai küldemények átvételére jogosult személlyel /képviselővel/. Ennek elmulasztása esetén, az átvételre jogosult személy /képviselő/ hiányára, előnyök szerzése végett a mulasztó fél nem hivatkozhat. 10.2.Felek kölcsönösen és egybehangzóan megállapodnak, hogy a Hitelintézet jelen Szerződésből eredő bármely követelésének elévülési idejét - a Ptk. vonatkozó rendelkezésein túlmenően- a követelés teljesítésére vonatkozó írásbeli felszólítás, a követelés megegyezéssel történő módosítása, ideértve az egyezséget is, a szerződés közjegyzői okiratba foglalása esetén annak végrehajtási záradékkal történő ellátása, a követelés bírósági úton történő érvényesítése, illetve bármely végrehajtási cselekmény megszakítja. 10.3.A Hitelintézet felügyeleti hatóságának nevét és székhelyét, valamint a jelen Szerződésből eredő jogvitákra vonatkozó rendelkezéseket az Üzletszabályzat tartalmazza. 10.4.A jelen Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a személyes adatait érintő adatlekérésre vonatkozó, a jelen Szerződés 2. számú mellékletét képező nyilatkozatot a jelen Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta. 10.5.A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben az ÁSZF, a Hirdetmény, az Üzletszabályzat, annak mellékleteiaz Fhtv., így különösen a Kondíciós lista tartalmát Hpt., a Ptk., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. 10.6.A jelen Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – meghatározott jelentéssel bírnak. 10.7.A jelen Szerződés, az ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint Hirdetmény alatt a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaSzerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesÁSZF, illetőleg díjfeltételeitÜzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák pontnak megfelelő, Xxxxxxxxxxxx általi egyoldalú, illetve a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételétáltali kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
10.8.A jelen Szerződés aláírásával az Adós külön is kijelenti, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikilletve elismeri, hogy a jelen szerződés Hitelintézet számára lehetővé tette a tényleges helyzettel mindenben megegyezikHirdetmény, az ÁSZF és az Üzletszabályzat tartalmának megismerését a szerződéskötést megelőzően, továbbá kijelentikkijelenti, illetve elismeri, hogy a jelen szerződés aláírására ezen dokumentumok szerződéskötéskor hatályos tartalmát megismerte és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltelfogadja., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Személyi Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 36 A jelen Üzletszabályzat hatálya kiterjed a Bank által természetes személyek részére a Hpt. 3.§. (1) bekezdés b) és e) pontja alapján hitelkártya kibocsátására, illetőleg az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötikezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezik a Xxxxx között mindenkor hatályos a hatálya jelen üzletszabályzat I. Meghatározások pontjában a Hirdetmény fogalom alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekfelsorolt Hirdetmények. A Felek megállapodnakBank és a Szerződő fél közötti jogviszonyra irányadó szabályok
1. A Bank és a Szerződő fél közötti az Üzletszabályzat tárgyát képező jogviszony tartalmát az adott jogviszonyra vonatkozó - egyedi szerződés, hogy - az értesítő levél - az egyes kártyákhoz tartozó Üzletszabályzat Kiegészítés - az egyes kártyákhoz tartozó Hirdetmény - a Hitelkártya Üzletszabályzat - a Multipont hitelkártyákhoz kapcsolódóan a Multipont Programszabályzat - Üzletszabályzat a Pénzforgalmi szolgáltatásról - az OTP Bank Nyrt Általános Üzletszabályzata - az OTPay Mobilalkalmazáshoz kapcsolódóan az Általános Szerződési Feltételek az OTP Bank OTPay Mobilalkalmazásának Igénybevételére - Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat kiegészítése a Részletfizetési szolgáltatásról rendelkezései alapján kell megállapítani. A jogviszony tartalmának megállapítása során a fenti felsorolás egyben értelmezési sorrendet is jelent. Amennyiben az egyedi szerződés, vagy az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés rendelkezései eltérnek az Üzletszabályzat rendelkezéseitől, akkor az egyedi szerződés, a Kiegészítés rendelkezései alkalmazandók. Amennyiben valamely, az adott jogviszony részét képező kérdésre az egyedi szerződés, az egyes kártyákhoz tartozó Kiegészítés nem tartalmaz rendelkezést, úgy az Üzletszabályzat vonatkozó rendelkezése az irányadó. Ha az adott kérdésre az Üzletszabályzat sem tartalmaz rendelkezést, az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának rendelkezései az irányadók. Amennyiben a Bank és a Szerződő fél közötti jogviszony fennállása alatt a Szerződő fél a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési (Magáncsőd védelmi) eljárást kezdeményez, a szerződésre jelen szerződésben Üzletszabályzat rendelkezéseit az „Üzletszabályzat a természetes személyek adósságrendezéséről (Magáncsőd) lakossági ügyfelek részére” című üzletszabályzatban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. 2.A Bank és a Szerződő fél közötti jogviszonyban az 1. pontban meghatározott dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseia hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka pénzforgalmi jogszabályok, valamint a BsztSzerződés tárgyát képező jogviszonnyal összefüggő egyéb jogszabályok és a Polgári Törvénykönyv (Ptk., ) és a tőkepiacról természetes személyek adósságrendezéséről szóló 20012015. évi CXXCV. törvény, Elektronikus aláírás alkalmazása esetén az elektronikus ügyintézés és a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 284/20012015. (XIIévi CCXXII. 26.) Kormtörvény rendelkezései az irányadók. rendelet A Bank a hitelkártya igényléseket az elbíráláskor hatályban lévő, ügyfélminősítésre, kockázatvállalásra és a Ptk. rendelkezéseifedezet értékelésre vonatkozó belső szabályzatai, valamint a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóra (JTM) vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek jogszabály előírásai szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés bírálja el és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltengedélyezi., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 14.1. A Takarékszövetkezet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az aláírásának Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át.
14.2. A Takarékszövetkezet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Adós előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Takarékszövetkezet az Adóst írásban tájékoztatja.
14.3. Amennyiben a Takarékszövetkezet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékszövetkezet erről a jogáról lemond.
14.4. A Takarékszövetkezet a Szerződés előkészítése és megkötése során az Adós azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – az Adós kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni.
14.5. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba hatályba.
14.6. Az ÁSZSZ rendelkezései mind az Adósra, mind a Takarékszövetkezetre nézve kötelezőek, de a Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni amennyiben az nem ütközik a Magatartási Kódex illetve valamely jogszabály rendelkezéseibe. Ha a Szerződés egyedi rendelkezései és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx az ÁSZSZ-ben írt szerződési feltételek között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreeltérés van, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekúgy az egyedi szerződéses rendelkezések az irányadók.
14.7. A Felek szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Takarékszövetkezet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak.
14.8. A Szerződés aláírásával az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiAdós megerősíti, s hogy a személyes adatait érintő adatkezelésre vonatkozó, a Szerződés mellékletét képező tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
14.9. A Szerződés, az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZSZ, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, ÁSZSZ, valamint Hirdetmény illetve azoknak a tőkepiacról Takarékszövetkezet által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 20012013. évi CXXCCXXXVII. törvénytörvénynek megfelelő, módon végrehajtott egyoldalú, illetve a dematerializált értékpapír előállításának felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
14.10. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződésből eredő vitáikat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, tárgyalásos úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a Szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és továbbításának módjáról megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és biztonsági szabályairólannak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a Számlatulajdonos Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választott bírósághoz fordulhat, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint vagy a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakmellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Felek megállapodnak abbanPénzügyi Békéltető Testületnél kezdeményezett eljárás esetén a Takarékszövetkezet a jogvita összes körülményeit mérlegelve dönt arról, hogy az SPB az Üzletszabályzateljárásnak aláveti-e magát. Az Adós a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Takarékszövetkezet üzletszabályzatát, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmegismerte és elfogadja. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélÁltalános Szerződési Szabályok elválaszthatatlan mellékletei:
Appears in 1 contract
Samples: Hitelügyi Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 13.1. Felek kijelentik, hogy a Szerződés a Felek között létrejött teljes megállapodást teljes körűen szabályozza, a Felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza. A Szerződés aláírásával egyidejűleg a Felek között létrejött, a Szerződés tárgyát érintő minden korábbi megállapodás, jognyilatkozat és egyéb dokumentum érvényét és hatályát veszti, és a Feleknek a Szerződés tárgyát érintő jogviszonyát kizárólag a Szerződés határozza meg.
13.2. A Szerződésben – ideértve az aláírásának napján lép hatályba Üzletszabályzatot is – nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályokat, az ÜKSZ-t és a MEKH vonatkozó határozatait kell alkalmazni.
13.3. A Vevő a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az Üzletszabályzat tartalmát megismerte, és azt a Szerződés elválaszthatatlan részének tekinti és magára nézve kötelezőnek ismeri el, függetlenül attól, hogy a Szerződéshez fizikailag nem kerül csatolásra.
13.4. Felek határozatlan időre kötikrögzítik, hogy a Szerződésben foglalt műszaki adatok valóság tartalmáért a Vevő tartozik felelősséggel. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Amennyiben az Eladó tudomására jut, hogy a Xxxxx Vevő által megadott műszaki adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy az Eladó jogosult a Szerződést – így különösen, de nem kizárólagosan a földgáz árát - a valós műszaki adatoknak megfelelően egyoldalúan módosítani.
13.5. Az együttműködő földgázrendszert érintő esetleges üzemzavarról az Eladó a Rendszerüzemeltető általi értesítést követően honlapján tájékoztatja a Vevőt.
13.6. A Szerződés a csatolt mellékletekkel érvényes, melyek a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A mellékletek tartalma, valamint a Szerződés tartalma között mutatkozó esetleges ellentmondás esetén a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzerződés rendelkezései irányadók.
13.7. Felek megállapodnak, kivéve ha hogy nem válnak a Szerződés részévé azon szokások, amelyek alkalmazásában a Felek írásbankorábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztektovábbá azon szokások sem, amelyek a földgáziparban a földgáz kereskedelmi szerződések xxxxxxx által széles körben ismertek és rendszeresen alkalmazottak.
13.8. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben Szerződés valamely rendelkezésének érvénytelensége a többi rendelkezés érvényességét nem szabályozott kérdésekben érinti, kivéve, ha az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiérvénytelen rendelkezés nélkül a Szerződést a Felek nem kötötték volna meg. Ez esetben a Felek az érvénytelen rendelkezést olyan rendelkezéssel helyettesítik, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint mely annak céljához a Bsztlegközelebb áll., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak
13.9. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzata Szerződéssel, annak mellékleteimegszegése, így különösen megszűnése, érvényessége vagy értelmezése kapcsán esetlegesen felmerülő minden vitás kérdést békés úton rendeznek. Amennyiben a Kondíciós lista tartalmát békés rendezés nem vezet eredményre, a felek hatáskörtől függően a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. 13.10.A Szerződés kettő azonos, a Felek által cégszerűen aláírt eredeti példányban készült, melyből egy példány a Vevőt, egy példány az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaEladót illeti meg. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés nevükben aláíró képviselők rendelkeznek minden olyan jogszabályi és egyéb szervezeti felhatalmazással, amely alapján a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy Szerződés aláírására jogosultak. Felek a jelen szerződés aláírására Szerződést annak értelmezése és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás elolvasása után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. Keltírták alá., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Földgáz Kereskedelmi Szerződés
Egyéb rendelkezések. 1. Jelen szerződés az aláírásának napján Keretszerződés a mindkét Fél által történő aláírást követően lép hatályba és azt – amennyiben az előbb következik be a Felek határozatlan időre kötikkeretösszeg kimerüléséig - 2019. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekdecember 31-ig tart.
2. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a keretszerződés módosítás kezdeményezésének tekintendő. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni
3. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
4. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen szerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
5. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a szerződés hatályát veszti, a szerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
6. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság eljárási jogosultságát kötik ki.
7. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
8. A Felek megállapodnak abbanVállalkozó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx-xxx/xxxxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx), az SPB az Üzletszabályzatabban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. Kijelenti, annak mellékleteihogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, így különösen hogy a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítaniMÁV FKG Kft. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ügyvezetőjének.
9. Vállalkozó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Megrendelő tevékenységének végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a Vállalkozó külön hozzájárulása nélkül lépnek – a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaVállalkozó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Megrendelő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
10. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezi az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi melléklet:
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. 11.1 Jelen szerződés az aláírásának Szerződés a Xxxxx általi aláírás napján lép hatályba hatályba, a képviseletre jogosultak általi eltérő napon történő aláírás esetén a Szerződés aláírásának dátuma a később aláíró személy aláírásá- nak napja.
11.2 Felek a Szerződéssel elérni kívánt célra tekintettel kifejezetten abban állapodnak meg, hogy az eladói szolgáltatások szerződésszerű teljesítésének Ptk. 6:3. § a) pontja értelmében vett időpontja az a nap, amikor valamennyi átruházott Hitelesített Energiamegtakarítás betölti a rendeltetését, azaz amikor a MEKH azt energiamegtakarítási kötelezettség teljesítéseként elszámolja és az elszá- molás tekintetében beáll a véglegesség joghatása.
11.3 A Szerződés tekintetében a magyar jog, így különösen az Enhat. tv., a Ptk., az energiahatékonysági megtakarítással kapcsolatos ágazati szabályok, előírások és az egyéb vonatkozó jogszabályok irányadók.
11.4 A Szerződésben szereplő jogszabályi hivatkozások helyére a hivatkozott jogszabályhely megválto- zása vagy az azt tartalmazó jogszabály hatályon kívül helyezése esetén az annak megfelelő, meg- változott jogszabályhelyet, illetve hatályos jogszabályt kell érteni, kivéve, ha a megváltozott jogsza- bályhely, illetve hatályos jogszabály eltérést megengedő rendelkezésének alkalmazása össze- egyeztethetetlen lenne a Szerződés lényeges feltételeivel, illetőleg céljával.
11.5 A Szerződés kizárólag írásban, a Xxxxx közös megegyezése alapján módosítható.
11.6 Ha valamely Fél nem vagy késedelmesen gyakorolja a jelen Szerződés bármely rendelkezéséből eredő jogosultságát, ez kifejezett írásbeli nyilatkozat hiányában nem értelmezhető a Felet megillető jogosultságról való lemondásnak.
11.7 Felek megállapodnak, hogy a jelen Szerződésből eredő szavatossági igények elévülésének dá- tuma nem lehet korábbi, mint a 11.2. pont szerinti időpont.
11.8 Felek kijelentik, hogy a Szerződés a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrelétrejött teljes megállapodást teljes körűen szabá- lyozza, kivéve ha a Felek írásbanközötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza. A Szerződés aláírásával egyidejűleg a Felek között létrejött, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkezteka Szerződés tárgyát érintő minden korábbi megállapodás, jognyilatkozat és egyéb dokumentum érvényét és hatályát veszti, és a Feleknek a Szerződés tár- gyát érintő jogviszonyát kizárólag a Szerződés határozza meg.
11.9 Felek megállapodnak, hogy nem válnak a Szerződés részévé azon szokások, amelyek alkalmazá- sában a Felek korábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, továbbá azon szokások sem, ame- lyek az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés xxxxxxx által széles körben ismert és rendsze- resen alkalmazott szokások.
11.10 A Szerződés a csatolt mellékletekkel érvényes, melyek a Szerződés elválaszthatatlan részét képe- zik. A mellékletek tartalma, valamint a Szerződés tartalma között mutatkozó esetleges ellentmon- dás esetén a Szerződés rendelkezései irányadók.
11.11 A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben Szerződés valamely rendelkezésének érvénytelensége a többi rendelkezés érvényességét nem szabályozott kérdésekben érinti, kivéve, ha az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiérvénytelen rendelkezés nélkül a Szer- ződést a Felek nem kötötték volna meg. Ez esetben a Felek az érvénytelen rendelkezést olyan rendelkezéssel helyettesítik, s mely annak céljához a legközelebb áll.
11.12 A Felek megállapodnak, hogy a Szerződéssel összefüggésben kialakult vitájukat elsősorban békés úton, egyeztető tárgyalások útján kísérlik meg rendezni. Amennyiben az abban szereplő tőkepiaci fogalmakegyeztető tárgyalások 30, valamint a Bszt.azaz harminc naptári napon belül nem vezetnek eredményre, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényFelek vitájuk elbírálására pert indíthatnak, melyre a Felek a Pesti Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
11.13 A Szerződés 3, azaz három azonos, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairólFelek által cégszerűen aláírt eredeti példányban készült, valamint melyből 2, azaz kettő példány a Vevőt, 1, azaz egy példány az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaEladót illeti meg. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés nevükben aláíró képviselők rendelkeznek minden olyan jogszabályi és egyéb szervezeti felhatalmazással, amely alapján a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy Szerződés aláírására jogosultak.
11.14 Felek a jelen szerződés aláírására Szerződést annak értelmezése és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás elolvasása után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon meg- egyezőt, jóváhagyólag aláírták. Keltírták alá., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Energy Savings Transfer Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen A Nagykereskedő és a Viszonteladó között felmerülő bármely jogvitájukat békés módon igyekeznek rendezni, amennyiben az egyeztető eljárás nem zárul a felek mindegyikének akaratát és érdekét magában foglaló eredménnyel, abban az esetben a jelen jogviszonyból eredő jogviták eldöntésére alávetik magukat értékhatártól függően a Nagykereskedő székhelye szerinti magyar rendes bíróság kizárólagos illetékességének. Valamennyi egyedi és jelen szerződés a magyar jogszabályok hatálya alá tartozik. Az áruk felhasználásánál és/vagy újraértékesítésénél a Megrendelő felel az aláírásának napján lép hatályba összes vonatkozó törvényi és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekhatósági előírás betartásáért. A Felek megállapodnakjelen Nagykereskedői Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Amennyiben a jelen Nagykereskedői Általános Szerződési Feltételek meghatározásai érvénytelenné vagy kivitelezhetetlenné válnak, a többi feltétel érvényességét ez nem érinti. A hatálytalan vagy nem teljesíthető feltételeket inkább olyan hatályos és kivitelezhető meghatározásokkal kell helyettesíteni, amelyek az eredeti, hatálytalan vagy nem teljesíthető feltételekhez jogi vagy gazdasági vonatkozásban a lehető legközelebb állnak. A Nagykereskedő által forgalmazott márkák mindennemű logója, védjegye, grafikai eleme oltalom alatt áll, azok tulajdonjoga a márkák gyártójának vagy tulajdonosának kezelésében áll. A Nagykereskedő csak külön írásos engedély birtokában engedélyezi a saját, vagy az általa forgalmazott márkák grafikai elemeinek, védjegyeinek, logóinak célhoz kötött másolását, tükrözését, és bármilyen formában történő felhasználását. A használatra vonatkozó írásos engedély birtokában sem lehetséges a logók, védjegyek és grafikai elemek módosítása beleértve a szín- és méretváltoztatást, invertálást, stb. A védjegyek vagy logók illetéktelen, vagy nem megfelelő használata jogi szankciókat vonhat maga után. A Nagykereskedő bármikor jogosult a jelen Nagykereskedői Általános Szerződési feltételek egyoldalú módosítására azzal, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint módosításról írásos formában legalább a Bszt., módosítás érvénybelépését megelőző egy nappal megelőzően tájékoztatja a tőkepiacról szóló 2001Viszonteladót. évi CXX. törvény, Egyéb visszajelzés hiányában a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és Viszonteladó módosítást követő első vásárlása a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmódosítás elfogadásának minősül. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Nagykereskedői Általános Szerződési feltételek módosítása, kiegészítése, vagy bármilyen változtatása a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaNagykereskedő részéről csak írásban érvényes. A Felek kijelentikfizetési vagy szállítási határidők szóban történő módosítása egyik fél részéről sem lehetséges. Budapest, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek2021.06.30. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) ……………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek181. A Felek megállapodnakszerződő és a biztosított köteles a biztosítónak 15 napon belül bejelenteni lakcímének, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseilevelezési címének, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakszékhelyének, valamint a Bszt.szerződésen nyilvántartott kifizetési bankszámlaszámának a szerződés tartama alatt bekövetkezett változását. Amennyiben a szerződő ideiglenesen vagy véglegesen külföldre távozik, illetve települ, a tőkepiacról szóló 2001biztosító számára magyarországi kézbesítési megbízottat kell megneveznie. évi CXXA biztosító az általa ismert utolsó lakcímre, levelezési címre, székhelyre mindaddig joghatályosan küldhet nyilatkozatot, illetve a megadott bankszámlaszámra mindaddig joghatályosan teljesíthet kifizetést, amíg a lakcímre, levelezési címre, székhelyre vagy a bankszámlaszámra vonatkozó változásbejelentés nem érkezett be a biztosítóhoz.
182. törvényA biztosítóhoz intézett nyilatkozat a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha azt írásban tették, és az a biztosító központi szervezeti egységének a tudomására jut. A biztosítóval szemben alkalmazott határidők kizárólag hatályos jognyilatkozatok alapján számítódnak.
183. Már létrejött szerződés esetében az írásbeli jognyilatkozatok akkor hatályosak a biztosítóval szemben, ha az érintett szerződés és a jognyilatkozat tartalma, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairóljognyilatkozatot tevő személye egyértelműen beazonosítható, valamint valamint, ha a jognyilatkozatot tevő személy az értékpapírszámlaadott szerződés keretében ilyen nyilatkozatra jogosult.
184. Ajánlattételnek nem tekinthető az a nyilatkozat, központi értékpapírszámla és amikor a biztosítási szándékot nem a biztosító erre a célra készült ajánlati formanyomtatványán írják alá, mivel a biztosításra vonatkozó lényeges adatok így nem kerülnek közlésre, kivéve, ha a felek másban állapodtak meg.
185. A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat abban az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a posta az érdekeltnek ajánlott levélben kézbesítette, illetve – személyesen átadott nyilatkozat esetén – az átvételét az érdekelt írásban elismerte, illetőleg akkor is, ha a fenti esetekben az átvételt a címzett megtagadta.
186. Mindazon szolgáltatásokért, amelyek a jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szerepelnek, a biztosító jogosult külön költséget felszámítani.
187. A jelen Általános Szerződési Feltételek szerint létrejött biztosítási szerződésből eredő igények az esedékességüktől számított egy év elteltével elévülnek.
188. A Biztosítási összeget a Biztosító az elévülési időn belül kamatmentesen kezeli, ha a kifizetés elmaradása a jogosult késedelmes igényérvényesítésére vezethető vissza. Az elévülési idő (XII25. 26fejezet) leteltével, a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége megszűnik.) Korm
189. rendelet és a Ptk. rendelkezéseiA biztosítással összefüggő iratokat, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályokbiztosító által végeztetett orvosi vizsgálatok leleteit a biztosító jogosult. a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt megőrizni,, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosítási kötvény elvesztése, megsemmisülése, vagy olyan sérülése esetén, mely annak jogszerű felhasználását megakadályozza, a tőzsdeibiztosító a szerződő kérésére a hatályos, teljesítési helyi szabályzatokeredetivel megegyező tartalmú új kötvényt állít ki. Az új kötvény előállításának és kiküldésének költségei a szerződőt terhelik, valamint melynek árát a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakpótkötvény kiküldését megelőzően, a biztosító számlájára történő befizetéssel kell kiegyenlíteni.
190. A Felek megállapodnak abbanfelek azonos biztosítási érdekre és azonos biztosítási kockázatokra több biztosítást is érvényesen köthetnek, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen és halmozhatják a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltbiztosítói szolgáltatásokat., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 00.0.Xx Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazhatja a Takarékszövetkezetet, hogy a Szerződésbe foglalt kölcsön visszafizetésének végső időpontját legkésőbb a lejárat napját 5 nappal megelőzően postára adott nyilatkozatával egy ízben, meghosszabbítsa a kamat, díj, költség fizetési kötelezettségek Szerződésben meghatározott üteme fenntartása mellett, amennyiben az aláírásának Adós a kölcsön meghosszabbítását a Szerződés lejáratát legalább 8 nappal megelőzően kezdeményezte, és azt írásban bejelentette a Takarékszövetkezetnek.. 15.2.A Takarékszövetkezet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az Adós a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át. 15.3.A Takarékszövetkezet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Adós előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Takarékszövetkezet az Adóst írásban tájékoztatja. 15.4.Amennyiben a Takarékszövetkezet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékszövetkezet erről a jogáról lemond. 15.5.A Takarékszövetkezet a Szerződés előkészítése és megkötése során az Adós azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – az Adós kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni. 15.6.A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba hatályba. 15.7.Amennyiben a Szerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó. 00.0.Xx ÁSZSZ rendelkezései mind az Adósra, mind a Takarékszövetkezetre nézve kötelezőek, de a Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni, amennyiben az nem ütközik valamely jogszabály rendelkezéseibe. Ha a Szerződés egyedi rendelkezései és azt a Felek határozatlan időre kötikaz ÁSZSZ-ben írt szerződési feltételek között eltérés van, úgy az egyedi szerződéses rendelkezések az irányadók. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek 15.9.A szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen szerződésben Szerződés nem szabályozott kérdésekben kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Takarékszövetkezet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak. 15.10.A Szerződés aláírásával az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiAdós megerősíti, s hogy a személyes adatait érintő adatkezelésre vonatkozó, a Szerződés mellékletét képező tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta. 15.11.A Szerződés, az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZSZ, valamint a Bszt.Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, ÁSZSZ, valamint Xxxxxxxxxx illetve azoknak a tőkepiacról Takarékszövetkezet által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 20012013. évi CXXCCXXXVII. törvénytörvénynek megfelelő módon végrehajtott egyoldalú, illetve a dematerializált értékpapír előállításának felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő. 15.12.Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződésből eredő vitáikat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, tárgyalásos úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a Szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és továbbításának módjáról megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és biztonsági szabályairólannak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a fogyasztó Pénz-és Tőkepiaci Állandó Választott bírósághoz fordulhat, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint vagy a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakmellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Felek megállapodnak abbanPénzügyi Békéltető Testületnél kezdeményezett eljárás esetén a Takarékszövetkezet a jogvita összes körülményeit mérlegelve dönt arról, hogy az SPB az Üzletszabályzateljárásnak aláveti-e magát. Az Adós a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Takarékszövetkezet üzletszabályzatát, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitmegismerte és elfogadja. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélÁltalános Szerződési Szabályok elválaszthatatlan mellékletei:
Appears in 1 contract
Egyéb rendelkezések. Jelen Az elosztási tevékenység végzéséhez és az elszámoláshoz szükséges alapadatokat a jelen szerződés 2. és a 3. számú mellékletei tartalmazzák. A vásárolt, lekötött kapacitás mértékét, és a felhasználási helyen felszerelt, az aláírásának napján lép hatályba elszámolás alapjául szolgáló fogyasztásmérő berendezés és azt tartozékainak, azonosítóinak, felsorolását, továbbá a Felek határozatlan időre kötikmérési nyomását jelen szerződés 2. Jelen számú melléklete tartalmazza. A vonatkozó jogszabályokban - így különösen a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (GET), annak rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet (VHR)-, az Üzemi és Kereskedelmi Szabályzatban (ÜKSZ), valamint az Elosztó Üzletszabályzatában meghatározott, a felekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségek, előírások, információk egységes keretben történő összefoglalását a jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreelválaszthatatlan részét képező, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek3. számú mellékletben szereplő adatforgalmi megállapodás rögzíti. A Felek rögzítik, hogy a korrekciós elszámolás vonatkozásában amennyiben a jelen rendszerhasználati szerződés és annak 1., 2., 3., 4. sz mellékletei és a jelen rendszerhasználati szerződés 5. sz. melléklete, továbbá az Elosztó Üzletszabályzata között eltérés van, a jelen rendszerhasználati szerződés 5. sz. korrekciós elszámolás mellékletében foglaltak az irányadóak. A gázátadó állomások megnevezését és a hálózati névleges nyomás értékeit jelen szerződés 4. számú melléklete tartalmazza. A szerződő felek a jelen szerződés aláírásával kifejezetten megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiszerződésnek 2. számú melléklete elektronikus formában is módosítható, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit1. sz. mellékletét képező Általános szerződési feltételek (ÁSZF) vonatkozó előírásai szerint. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák Rendszerhasználó kijelenti, hogy a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti2. Az SPB a jelen szerződés megkötésére számú mellékletben meghatározott felhasználókkal földgázellátásra irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaszerződést kötött. A Felek kijelentikKijelenti továbbá, hogy a jelen szerződés megkötésénél saját nevében, valamint a tényleges helyzettel mindenben megegyezik2. számú mellékletben meghatározott felhasználók képviseletében is eljár, továbbá kijelentik, hogy ezen felhasználókat a jelen szerződésben foglaltakról teljes körűen tájékoztatja. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a a jelen szerződés aláírására elválaszthatatlan 1. sz. mellékletét képező Általános Szerződési Feltételeknek, az Elosztó Üzletszabályzatának, a vonatkozó jogszabályoknak, és az ÜKSZ-nek a rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A GET 110. § (3) bekezdése alapján a jóváhagyott Üzemi és Kereskedelmi Szabályzat vonatkozó előírásait az Elosztó és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekRendszerhasználó köteles betartani. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánA VHR 74. § (1) bekezdése alapján a rendszerhasználati szerződés aláírásával a felek elfogadják az ÜKSZ vonatkozó előírásait. A Szerződő Felek jelen szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és értelmezés után helybenhagyólag írták alá azzal, hogy jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mai napon jóváhagyólag aláírtákFelek jogviszonyára a magyar jog az irányadó. Kelt.: Hajdúszoboszló, Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …… Kelt: …………………………………… ………………………….. …………………………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél…………………………………………… Elosztó Rendszerhasználó Mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Rendszerhasználati Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen 1. Az ÁSZF eltérő rendelkezése vagy az Eladó ettől kifejezetten eltérő írásos nyilatkozata hiányában csak azok a dokumentumok képezhetik az ÁSZF hatálya alatt létrejött szerződés részét, amelyeket az aláírásának napján lép hatályba és azt Eladó kifejezett írásos nyilatkozatával a Felek határozatlan időre kötikszerződés részének elfogad. Az ÁSZF hatálya alatt létrejött szerződés hatálybalépésével a szerződés tárgyában létrejött korábbi megállapodások, levelezés, nyilatkozatok, ajánlatok stb. hatályukat vesztik.
2. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a ÁSZF, illetve jelen ÁSZF hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrelétrejött szerződés ellenkező rendelkezése hiányában minden értesítést és / vagy minden üzenetet, kivéve ha a Felek jelen ÁSZF, illetve jelen ÁSZF hatálya alatt létrejött szerződés körébe eső minden jognyilatkozatot, továbbá az együttműködés során tett intézkedéseket, valamint a jogkövetkezményt maga után vonó értesítést írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekpostán (tértivevényes ajánlott levél formájában), vagy egyéb, az átvételt, hitelt érdemlően igazoló módon kell megküldeni vagy kikézbesíteni a másik fél részére, annak címére. A Felek megállapodnakAmennyiben az Xxxxx által a Vevő székhelyére megküldött jognyilatkozat kézbesítése a Vevő érdekkörébe eső okból eredménytelen lenne, úgy a jognyilatkozat közlése időpontjának a kézbesítés megkísérlésének időpontját kell tekinteni.
3. Az ÁSZF, illetve az annak hatálya alatt létrejött szerződés valamely rendelkezésének esetleges érvénytelensége vagy semmissége nem eredményezi az ÁSZF, illetve az annak hatálya alatt létrejött szerződés egyéb rendelkezéseinek vagy az ÁSZF, illetve az annak hatálya alatt létrejött szerződés egészének érvénytelenségét vagy semmisségét. Ilyen esetben az Eladó és a Vevő az érvénytelenségi vagy semmisségi ok tudomásukra jutásától haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek a szerződés módosítására, annak érdekében, hogy a semmis vagy érvénytelen rendelkezést olyan rendelkezéssel pótolják, amelyik megfelel a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek, és leginkább megfelel az ÁSZF-ben, illetve az annak hatálya alatt létrejött szerződésben rögzített érvénytelen, illetve semmis rendelkezés tartalmának, illetve az Eladó és a Vevő eredeti szerződéses akaratának.
4. A jelen szerződésben ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és Magyarország jogszabályai – különös tekintettel a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak rendelkezéseire – az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltirányadók., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik1. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a szerződésmódosítás kezdeményezésének tekintendő. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni.
2. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.
3. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen keretszerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja.
4. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a keretszerződés hatályát veszti, a keretszerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja.
5. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés nem vezet eredményre, abban az esetben a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX törvény általános rendelkezései szerinti hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróság jár el.
6. A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a BsztPtk., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámlaegyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
7. Vállalkozó kijelenti, központi értékpapírszámla hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxxxx/xxxxxxx/xxxxx/xxxxxx/xxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001abban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve mérvadónak tartja. (XIIKijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. 26által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, hogy a MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV FKG Kft. ügyvezetőjének.) Korm
8. rendelet és A jelen keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései., valamint a az egyéb vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
9. A Felek megállapodnak abbantudomásul veszik és hozzájárulnak ahhoz, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen amennyiben a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint tevékenységük végzését a jelen szerződés módosítása hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság a külön hozzájárulásuk nélkül lépnek – egymás írásbeli értesítése mellett – jogosult a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybaszerződésbe a Megrendelő/Vállalkozó pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, ide illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás a Megrendelő/Vállalkozó jogait nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésescsorbítja, illetőleg díjfeltételeitkötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé.
10. A jelen szerződés és elválaszthatatlan részét képezik az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélalábbi mellékletek:
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek10.1. A Felek megállapodnakSzámlatulajdonos köteles a Számlaszerződés fennállása alatt az általa megadott adatokban történő változásokat a Banknak személyesen vagy írásban a változás bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított 5 napon belül haladéktalanul bejelenteni. Az ennek elmulasztásából eredő károkért a Bank felelősséget nem vállal.
10.2. A Bank fenntartja a jogot, hogy üzletpolitikájának megfelelően egyes ügyletek esetében – saját döntése alapján – a vonatkozó Hirdetményben és jelen ÁSZF-ben foglaltaktól eltérő, egyedi elbírálást alkalmazzon.
10.3. A Bank kifejezetten fenntartja magának a jogot, és a Számlatulajdonos elismeri a Bank azon jogát, hogy új, vagy bővített szolgáltatás bevezetésekor az ÁSZF rendelkezéseit kiegészítse, továbbá, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben Bank tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy azt érintő jogszabályváltozásra, jegybanki rendelkezés vagy a Bankra kötelező egyéb szabályozók, a jegybanki alapkamat és egyéb jegybanki kamatlábak változására, a pénzpiaci forrásszerzési lehetőségek és költségek változására, a banki egyéb beszerzési költségek, a fogyasztói árindex, az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiállami kamattámogatás változására, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaka közteher-fizetési kötelezettségek, a kötelező tartalékolási szabályok, a Bank eljárási, működési folyamataiban történt változásra, valamint a Bszt.szolgáltatásra vagy a Számlatulajdonosra vonatkozó kockázat megváltozására tekintettel, ahhoz igazodva, egyoldalúan módosítsa a hatályos ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Hirdetményben és a Szerződésben meghatározott kondíciókat. Amennyiben a Bank a hatályos ÁSZF rendelkezéseit, illetve a Hirdetményben meghatározott kondíciókat a Számlatulajdonos számára kedvezőtlenül módosítja, a tőkepiacról szóló 2001módosítás hatályba lépését 2 hónappal megelőzően a módosított ÁSZF-et, illetve Hirdetményt az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében kifüggeszti, továbbá internetes honlapján közzéteszi, valamint erről a Számlatulajdonost tájékoztatja papíron, vagy tartós adathordozón. évi CXXA betétszámla kamatozásának változására az előbbi feltételek akként vonatkoznak, hogy az előzetes értesítési idő 15 nap. törvényAmennyiben a módosítást a Számlatulajdonos nem fogadja el, jogosult a szerződést a módosítás hatályba lépésének napjáig díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentesen felmondani, ellenkező esetben a Számlatulajdonosra vonatkozóan a módosítás hatályba lép. A Bank árfolyam módosítást a fenti értesítés nélkül és azonnali hatállyal jogosult végrehajtani.
10.4. Amennyiben a szolgáltatás természetéből más nem következik, vagy a vonatkozó szerződés eltérően nem rendelkezik, úgy a Számlaszerződés határozatlan időtartamra jön létre. A Számlaszerződés megszűnik − közös megegyezéssel, − rendes és rendkívüli felmondással, − a Keretmegállapodás felmondásával − a Számlatulajdonos halálával a halál tényéről való Bank általi hivatalos tudomásszerzés napján, kivéve Közös Számla esetén, ahol a 2.4.3. pontban foglalt rendelkezés az irányadó.
10.5. A Bank jogosult a Számlaszerződést 2 hónapos felmondási határidővel indokolás nélkül rendes felmondással felmondani. A Számlatulajdonos ugyancsak jogosult a Számlaszerződést bármikor, indoklás nélkül a Bankhoz intézett írásbeli nyilatkozattal azonnali hatállyal felmondani. Negatív számlaegyenleg (tartozás) esetén a Számlatulajdonos a Számlaszerződés megszüntetése előtt köteles maradéktalanul kiegyenlíteni a Bankkal szemben fennálló összes tartozását. A Bank a hat hónapnál rövidebb ideje fennálló Számlaszerződés Számlatulajdonos általi felmondása esetén a Hirdetményben meghatározott díjra jogosult.
10.6. Amennyiben a Számlatulajdonos a szerződésben meghatározott bármely kötelezettségét súlyosan megszegi, illetőleg a Bank írásbeli felszólítása alapján, az ott megjelölt határidőben nem egyenlíti ki a Bank követeléseit, a dematerializált értékpapír előállításának Bank jogosult a Számlaszerződést rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondani, a Számlához kapcsolódó bankkártyákat letiltani és továbbításának módjáról a tartozás megfizetéséig a Hirdetményben meghatározott mértékű késedelmi kamatot felszámítani. A Bank jogosult továbbá a Számlaszerződést azonnali hatállyal felmondani abban az esetben is, ha a Számlatulajdonos nem tesz eleget a jogszabályokban (így különösen a polgári törvénykönyvben és biztonsági szabályairóla pénzmosásról szóló jogszabályokban) meghatározott együttműködési és tájékoztatási kötelezettségének, valamint az értékpapírszámlaolyan, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001a Bank hatókörén kívül eső körülmények következnek be, amelyek eredményeképpen a Bank részéről nem várható el a szerződéses jogviszony fenntartása vagy amelynek révén a Bank üzleti érdekei egyéb módon sérülnek. (XII. 26.) Korm. rendelet Amennyiben a Számlatulajdonos a Bankkal, vagy a K&H Bankcsoport bármely tagjával kötött bármely szerződését megszegi, ez egyben a Számlaszerződés szempontjából is súlyos szerződésszegésnek minősül, és a PtkSzámlaszerződés azonnali hatályú felmondását vonhatja maga után.
10.7. rendelkezéseiA szerződés megszűnése egyben a Számlához kapcsolódó szerződések, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályokSzámlához kapcsolódó valamennyi szolgáltatás megszűnését is jelenti.
10.8. A Számlaszerződés bármely okból történő megszűnésekor a Számlán alapuló követelések lejárttá válnak és a felek között elszámolásnak van helye. Az elszámolás során a Bank a ténylegesen teljesített Szolgáltatás arányos ellenértékére jogosult. A felek kötelesek fennálló tartozásukat az elszámolás napját követő 8 napon belül egymás felé kiegyenlíteni, illetve Bankkártya szerződés esetén, az abban foglaltaknak megfelelően eljárni. Ha a Szerződés megszűnését követően a Számlatulajdonos (illetve Számlatulajdonos halála következtében történő Számlaszerződés megszűnés esetén a jogállását előzetesen hivatalosan is igazoló örökös) nem rendelkezik a Számla pozitív egyenlegéről, azt a Bank a megbízás nélküli ügyvitel – 2014. március 14. napját megelőzően megszűnt Szerződés esetén a felelős őrzés – szabályai szerint kezeli és kamatfizetés nélkül megőrzi azt legfeljebb öt (5) évig a Hirdetményében meghatározott bankköltségek felszámítása mellett.
10.9. Ha a Számlatulajdonos által megjelölt címre a számlakivonat kézbesítése 180 napig sikertelen, a tőzsdeiBank a felmondási jogának gyakorlása nélkül is jogosult – biztonsági okokból – azonnali hatállyal megtagadni a Számlatulajdonos részére a Szolgáltatás nyújtását. 10.10.A Bank jogosult arra, teljesítési helyi szabályzatokhogy a Számlatulajdonosnak a Bankkal szembeni, bármilyen jogcímen fennálló tartozása kiegyenlítése érdekében a követelését esedékességkor a Számlatulajdonos Banknál vezetett bármely Számlájával szemben elszámolja, illetve a Számlatulajdonos egyéb Számláján alapuló, vagy a Bankkal szemben egyébként fennálló követelésébe beszámítsa. 10.11.A Bank kijelenti, hogy a Számlatulajdonosnak a Számlán lévő követelése a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint az Országos Betétbiztosítási Alap (továbbiakban: OBA) által biztosított. Az OBA által esetlegesen fizetendő kártalanítás szempontjából összevontan kezelendő a Számlatulajdonos Banknál vezetett bármely Számláján elhelyezett összeg. A Hpt. szerint az OBA legfeljebb százezer euró összeghatárig – a jogszabályban megjelölt napon érvényes MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon – forintban fizet kártalanítást a jogosult Számlatulajdonos részére. 10.12.Kártalanítási esemény bekövetkezése esetén a Bank jogosult a Számlatulajdonossal szemben fennálló, a kártalanítás időpontját megelőzően lejárt követelését a Számlatulajdonosnak a biztosított betét jogcímén fennálló követelésébe beszámítani. A beszámított összeg erejéig a Számlatulajdonost megillető kártalanítási összeg csökken. 00.00.Xx OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki
a) költségvetési szerv,
b) tartósan száz százalékban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság,
c) az önkormányzat,
d) a biztosító, az önkéntes biztosító pénztár, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abbanmagánnyugdíjpénztár,
e) a befektetési alap,
f) a Nyugdíjbiztosítási Alap, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására valamint ezek kezelő szervezetei és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultaknyugdíjbiztosítási igazgatási szerv,
g) az elkülönített állami pénzalap,
h) a pénzügyi intézmény,
i) az MNB,
j) a befektetési vállalkozás, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utána tőzsdetag, mint akaratukkal mindenben megegyezőt az árutőzsdei szolgáltató,
k) a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt.kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, Budapest ……….. (évintézményvédelmi, befektetővédelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja, és
l) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyféla kockázati tőketársaság és a kockázati tőkealap
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 10.1. A jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az aláírásának napján lép hatályba Általános Szerződési Feltételek a fogyasztónak minősülő természetes személyekkel kötendő Takarék Személyi Kölcsön, Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön (ÁSZF) megnevezésű dokumentum, a Hitelintézet Hirdetménye és azt a Hitelintézet Általános és Hitelezési Üzletszabályzatai (a továbbiakban: Üzletszabályzat). A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a jelen Szerződés 1. sz. függelékét képező ÁSZF, a Szerződésre vonatkozó Hirdetmény, a Hitelintézet Üzletszabályzata, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Adós elismeri, hogy a Hitelintézet Szerződésre vonatkozó Hirdetményeit megismerte, illetve a Hitelintézet az Üzletszabályzata megismerését számára lehetővé tette és annak rendelkezéseit kifejezetten elfogadja.
10.2. A jelen Szerződés, az ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Hitelintézet általi egyoldalú, illetve a Felek határozatlan időre kötikáltali kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
10.3. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik A jelen Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a Xxxxx között személyes adatait érintő adatlekérésre vonatkozó, a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha jelen Szerződés 1. számú mellékletét képező nyilatkozatot a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekjelen Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
10.4. A Felek megállapodnakaz egymáshoz intézett értesítéseiket, hogy nyilatkozataikat az ÁSZF-ben/Üzletszabályzatban foglaltak szerint kötelesek megtenni, és egymásnak megküldeni. Amennyiben a Szerződést Adóstárs is aláírta, úgy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben kölcsönügylettel kapcsolatban küldött írásbeli értesítések – tekintettel az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla Adós és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26Adóstárs egyetemleges felelősségére – mind az Adós, mind az Adóstárs kezéhez joghatályosan kézbesíthetők.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit
10.5. A jelen szerződés és Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban meghatározott jelentéssel bírnak.
10.6. Jelen szerződésből adódó vitás kérdéseket szerződő Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzamegkísérlik megegyezés útján rendezni. A Felek kijelentikmegegyezés sikertelensége esetén – összeghatártól és pertárgyértéktől függően – a 32, illetőleg a ............................................. Járásbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. Szerződő felek rögzítik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik– jogviták esetleges peren kívüli rendezésével kapcsolatban –, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélamennyiben az Adós a
Appears in 1 contract
Samples: Személyi Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 1. A Lízingbeadó a 2010. január 1. napján hatályba lépett Magatartási Kódex rendelkezéseinek alávetette magát, az aláírásának napján lép hatályba abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. A Lízingbeadó vállalja, hogy a pénzügyi lízing szolgáltatás nyújtása során, a pénzügyi lízingszolgáltatásra vonatkozó ajánlat igénylése idején és azt a teljes futamidő alatt, továbbá a fizetési nehézségek felmerülése esetén az elvárható maximális gondossággal érvényesíti a Magatartási Kódex előírásait. A Magatartási Kódex teljes szövege elérhető a Lízingbeadó internetes honlapján, valamint az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségekben.
2. A lízingszerződés és az ÁSZF (ideértve a lízingszerződés és az ÁSZF-fel kapcsolatban aláírt vagy a szerint aláírni tervezett dokumentumokat) a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha közötti teljes megállapodásokat képezik és a Felek írásbanközött létrejött valamennyi korábbi, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekírásbeli vagy szóbeli megegyezés, megállapodás és nyilatkozat helyébe lépnek, amennyiben azok a lízingszerződés és az ÁSZF tárgyára vonatkoztak. A Felek megállapodnaka Lízingbevevő ÁSZF-jének alkalmazását kifejezetten kizárják.
3. A lízingszerződés, hogy annak módosítása, valamint a Lízingbeadó és a Lízingbevevő közötti minden további megállapodás csak írásban érvényes.
4. Teljesítés helye: A lízingszerződésből és a jelen ÁSZF-ből eredő összes kötelezettség teljesítési helye a Lízingbeadó székhelye.
5. A lízingszerződésben, a jelen ÁSZF-ben és a szállítási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jogszabályok az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiirányadók.
6. Felek a közöttük kialakult, s békés úton nem rendezhető jogvita eldöntésére a magyar rendes bíróságok kizárólagos illetékességét kötik ki.
7. Amennyiben több személy szerepel Lízingbevevőként, e személyek a lízingszerződés teljesítéséért a Lízingbeadóval szemben egyetemlegesen felelősek.
8. Lízingbeadó - a Lízingbevevő egyidejű értesítése mellett - jogosult a jelen ÁSZF-ből eredő jogait harmadik személyre engedményezni.
9. Amennyiben a lízingszerződés vagy az abban szereplő tőkepiaci fogalmakÁSZF egyes rendelkezései vagy rendelkezéseinek egy része érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, valamint vagy azzá válna, úgy ez nem érinti a Bszt.lízingszerződés vagy az ÁSZF többi részének érvényességét. Ebben az esetben (akár kiegészítő) értelmezés révén azok a szabályozás(ok) érvényesek, amelyek a lehető legjobban megfelelnek az érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés(ek) gazdasági célkitűzésének. Amennyiben egy ilyen értelmezés jogi okok
10. Amennyiben a Lízingbeadó a Lízingbevevőnek címzett küldeményét sima, vagy ajánlott postai küldeményként továbbítja, a tőkepiacról szóló 2001küldemény a postai feladástól számított ötödik munkanapon kézbesítettnek minősül. évi CXXEzen rendelkezés irányadó abban az esetben is, ha a Lízingbevevő adataiban bekövetkezett változás bejelentésének elmulasztása miatt hiúsul meg a kézbesítés. törvényA Lízingbeadó választása szerint a Lízingbevevő által a lízingszerződésben megadott értesítési címre normál postai küldeményként vagy e-mailben illetőleg az Ügyfélportálon keresztül is eljuttathatja küldeményeit. A lízingszerződésben megadott értesítési cím, e-mail cím megváltozásáról, vagy megszűnéséről a dematerializált értékpapír előállításának felek egymást kötelesek haladéktalanul értesíteni, és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint felelnek az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001értesítés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből származó károkért.
11. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint Lízingbeadó felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak(1013 Budapest, Krisztina krt. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani39.).
12. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitJelen ÁSZF 2020. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt07.01.-től hatályos., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Financial Leasing Agreement
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A 2.8.1 Felek megállapodnak abban, hogy a Bank a Számlatulajdonost a részére havonta megküldött számlakivonat útján tájékoztatja - a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII törvény 19. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a bankszámlahitel igénybevételére, egyenlegére, a törlesztésére, a kamatára és egyéb költségére vonatkozó adatokról.
2.8.2 Amennyiben a szerződés valamely rendelkezése vagy rendelkezésének egy része hatályát veszti vagy végrehajthatatlan, ez nem érinti a többi rendelkezés hatályát. Ebben az SPB esetben a Felek törekednek arra, hogy a mindenkori érvénytelen rendelkezést olyan hatályos vagy végrehajthat ó rendelkezéssel helyettesítsék, amely a lehető legjobban megfelel a hatályát vesztett vagy végrehajthatatlan rendelkezés szellemének, gazdasági célkitűzésének és tartalmának.
2.8.3 A szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Bank Általános Üzleti Feltételei, Lakossági Üzletszabályzata, Lakossági Kondíciós Listája, Adatvédelmi Tájékoztatója, illetve a pénzforgalomról és bankhitelről szóló hatályos jogszabályok, valamint a Polgári Törvénykönyv az Üzletszabályzatirányadók.
2.8.4 A szerződés elválaszthatatlan részét képezi a Bank mindenkor hatályos Általános Üzleti Feltételei, annak mellékleteiLakossági Üzletszabályzata, így különösen valamint az Adatvédelmi Tájékoztatója, illetve a Lakossági Kondíciós lista Lista. Számlatulajdonos a jelen bankszámlahitel igénylés és szerződéskötésre vonatkozó ajánlat aláírásával kijelenti, hogy a Bank lehetővé tette, hogy a hivatkozott üzletszabályzatok, Adatvédelmi Tájékoztató és a Lakossági Kondíciós Lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanijelen bankszámlahitel igénylés és szerződéskötésre vonatkozó ajánlat aláírása előtt megismerje, azt áttanulmányozza. A módosított rendelkezések Számlatulajdonos jelen bankszámlahitel igénylés és szerződéskötésre vonatkozó ajánlat aláírásával igazolja, hogy a Bank Általános Üzleti Feltételeit, Lakossági Üzletszabályzatát, Adatvédelmi Tájékoztatóját, valamint a Lakossági Kondíciós Listát tartós adathordozón átvette, a Bank felhívására aláírás, illetve elfogadás előtt alaposan áttanulmányozta, megértette és elolvasta, és kijelenti, hogy az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitazokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el. A Számlatulajdonos jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikokirat aláírásával akként nyilatkozik, hogy a jelen szerződés okiratot a tényleges helyzettel mindenben megegyezikBank felhívására aláírás, továbbá kijelentikilletve elfogadás előtt alaposan áttanulmányozta. A Bank bankszámlahitel igénylés és szerződéskötésre vonatkozó ajánlat benyújtását megelőzően Számlatulajdonost tájékoztatta arról, hogy a jelen Lakossági Kondíciós Listában meghatározott feltételek szerint, az ott meghatározott díjak, költségek megfizetésére köteles. Számlatulajdonos kijelenti, hogy a Lakossági Kondíciós Listában szereplő feltételeket kifejezetten elfogadja.
2.8.5 Számlatulajdonos tudomással bír arról, hogy a szerződés aláírására megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek rendezése érdekében általa igénybe vett Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának, valamint az eljárásban hozott határozatnak a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltBank nem veti alá magát., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Bankszámla Hitelkeret Igénylés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 8.1. A Jogosult jelen megállapodás aláírásával kijelenti, hogy az aláírásának napján lép hatályba Intézményvezető tájékoztatta: • a Gondozási Központ - belső rendjét és szabályait tartalmazó - házirendjéről, • az intézményben biztosított ellátás, szolgáltatások tartalmáról és feltételeiről, • az intézmény által vezetett, a Jogosultat érintő nyilvántartásokról, • az adatvédelemre vonatkozó szabályokról, • a Jogosult és hozzátartozói közötti kapcsolattartás, különösen a látogatás rendjéről, • panaszjog gyakorlásának módjáról. A Jogosult, illetve törvényes képviselője jelen megállapodás megkötésekor, és azt követően szükség esetén évente, folyamatosan köteles: • nyilatkozni a Felek határozatlan időre kötiktájékoztatásban foglaltak tudomásul vételéről és tiszteletben tartásáról, • adatokat szolgáltatni az intézményben vezetett nyilvántartásokhoz. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik A Jogosult kijelenti, hogy a házirendben foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el, és egyidejűleg kötelezettséget vállal azok betartására, tovább tudomásul veszi, hogy a házirend súlyos vagy ismételt (legalább három eset) megsértése a jelen megállapodásban rögzített ellátási jogviszonya azonnali hatályú megszűnését vonhatja maga után.
8.2. A Jogosult kijelenti, hogy haladéktalanul tájékoztatja az Ellátást nyújtó intézmény vezetőjét minden olyan körülmény változásról, amely a szociális étkeztetésre való jogosultság feltételeit érinti, illetve amely az ellátási jogviszonya fenntartására kihatással lehet. A Jogosult az adataiban bekövetkezett változásról haladéktalanul köteles tájékoztatni az Ellátást nyújtó intézmény vezetőjét.
8.3. A jelen szerződéssel a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreazonos tárgyban történt bármilyen esetleges korábbi, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiszerződéssel ellentétes kommunikáció, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmakegyetértés, valamint a Bszt.megegyezés vagy szerződés, a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában megállapodás hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza.
8.4. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megállapodásból eredő vitás vagy bizonytalan kérdéseket elsődlegesen békés tárgyalás útján egyezségre törekedve kívánják rendezni. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a tényleges helyzettel mindenben megegyezikPolgári Törvénykönyv, továbbá kijelentikvalamint a szociális étkeztetésre vonatkozó, hogy mindenkori hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadók. Jelen megállapodás 2 (kettő) eredeti példányban készült, melyből 1-1 (egy-egy) példány illeti meg a Feleket. A Felek a jelen szerződés aláírására megállapodást kölcsönös átolvasás és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint értelmezés után akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon megegyezőnek jelentik ki, és az alulírott helyen és időben jóváhagyólag aláírtákírják alá. Kelt.Sződliget, Budapest ……….. (év) …………………………. ................................................. ................................................. Ellátott Xxxxxxxxxx Xxxxx Ellátott törvényes képviselője mb. intézményvezető amely létrejött egyrészről Név: Születési név: Születési hely: Születési idő: Anyja neve: Lakcím: Tartózkodási hely: Állampolgárság: Telefonszáma: E-mail: Törvényes képviselő neve: Törvényes képviselő címe: Törvényes képviselő telefonszáma: (hótovábbiakban: Jogosult) másrészről a Gondozási Központ (2133 Sződliget, Xxxxx Xxxxxx xxxx 34-36.; intézmény fenntartója: Sződliget Nagyközség Önkormányzata; képviseli: Xxxxxxxxxx Xxxxx mb. intézményvezető) ellátást nyújtó intézmény (továbbiakban: Ellátást nyújtó intézmény) (napa Jogosult és az Ellátást nyújtó intézmény a továbbiakban együttesen: Felek) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélközött az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint:
Appears in 1 contract
Samples: Szervezeti És Működési Szabályzat
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak8.1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Felek egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozatait akkor kell a másik féllel közöltnek tekinteni, amennyiben azok a jelen Szerződésben meghatározott levelezési címekre kerültek kézbesítésre, az SPB Üzletszabályzatban meghatározottak szerint. A Felek kötelezik magukat, hogy a fenti a nyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy a megadott kézbesítési címen a jelen Szerződés megkötésétől kezdve a Szerződés megszűnéséig folyamatosan rendelkezzenek a postai küldemények átvételére jogosult személlyel /képviselővel/. Ennek elmulasztása esetén, az átvételre jogosult személy /képviselő/ hiányára, előnyök szerzése végett a mulasztó fél nem hivatkozhat.
8.2. Felek kölcsönösen és egybehangzóan megállapodnak, hogy a Hitelező jelen Szerződésből eredő bármely követelésének elévülési idejét - a Ptk. vonatkozó rendelkezésein túlmenően- a követelés teljesítésére vonatkozó írásbeli felszólítás, a követelés megegyezéssel történő módosítása, ideértve az egyezséget is, a szerződés közjegyzői okiratba foglalása esetén annak végrehajtási záradékkal történő ellátása, a követelés bírósági úton történő érvényesítése, illetve bármely végrehajtási cselekmény megszakítja.
8.3. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben az ÁSZF, a Hirdetmény, az Üzletszabályzat, annak mellékleteiaz Fhtv., így különösen a Kondíciós lista tartalmát Hpt., a Ptk., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók.
8.4. A jelen Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanimeghatározott jelentéssel bírnak.
8.5. A módosított rendelkezések jelen Szerződés, az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Hitelező általi egyoldalú, illetve a Felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
8.6. A jelen Szerződés aláírásával az Adós és Adóstárs és Készfizető kezes34 külön is kijelenti, illetve elismeri, hogy a Hitelező számára lehetővé tette a Hirdetmény, az ÁSZF és az Üzletszabályzat tartalmának megismerését a szerződéskötést megelőzően, továbbá kijelenti, illetve elismeri, hogy ezen dokumentumok szerződéskötéskor hatályos tartalmát megismerte és elfogadja.
8.7. Az Adós(ok) és a Készfizető Kezes35 a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek aláírásával elismeri, hogy a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve Hitelező a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesjelen szerződés aláírása előtt az előírt módon és terjedelemben tájékoztatást adott a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényben foglaltakról, illetőleg díjfeltételeita Hitelezőtől a jelen szerződés megkötéséhez igényelt információkat megkapta.
8.8. A jelen szerződés aláírásával az Xxxx és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételétXxxxxxxx és Xxxxxxxxxx kezes36 külön kijelenti, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikilletve elismeri, hogy a jelen szerződés kölcsönnel kapcsolatos, a tényleges helyzettel mindenben megegyezikHitelező által végzett adatkezelésről szóló tájékoztatást megismerte. A tájékoztatást a Bank Üzletszabályzata és Adatkezelési tájékoztatója tartalmazza, továbbá kijelentik, hogy amelyek elérhetőek a jelen szerződés aláírására és Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxxx.xx) valamint papíralapon a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Keltbankfiókokban., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Kölcsönszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés 13.1. Felek kijelentik, hogy a Szerződés a Felek között létrejött teljes megállapodást teljes körűen szabályozza, a Felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza. A Szerződés aláírásával egyidejűleg a Felek között létrejött, a Szerződés tárgyát érintő minden korábbi megállapodás, jognyilatkozat és egyéb dokumentum érvényét és hatályát veszti, és a Feleknek a Szerződés tárgyát érintő jogviszonyát kizárólag a Szerződés határozza meg.
13.2. A Szerződésben – ideértve az aláírásának napján lép hatályba Üzletszabályzatot is – nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jogszabályokat, az ÜKSZ-t és a MEKH vonatkozó határozatait kell alkalmazni.
13.3. A Vevő a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az Üzletszabályzat tartalmát megismerte, és azt a Szerződés elválaszthatatlan részének tekinti és magára nézve kötelezőnek ismeri el, függetlenül attól, hogy a Szerződéshez fizikailag nem kerül csatolásra.
13.4. Felek határozatlan időre kötikrögzítik, hogy a Szerződésben foglalt műszaki adatok valóság tartalmáért a Vevő tartozik felelősséggel. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik Amennyiben az Eladó tudomására jut, hogy a Xxxxx Vevő által megadott műszaki adatok nem felelnek meg a valóságnak, úgy az Eladó jogosult a Szerződést – így különösen, de nem kizárólagosan a földgáz árát - a valós műszaki adatoknak megfelelően egyoldalúan módosítani.
13.5. Az együttműködő földgázrendszert érintő esetleges üzemzavarról az Eladó a Rendszerüzemeltető általi értesítést követően honlapján tájékoztatja a Vevőt.
13.6. A Szerződés a csatolt mellékletekkel érvényes, melyek a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A mellékletek tartalma, valamint a Szerződés tartalma között mutatkozó esetleges ellentmondás esetén a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésreSzerződés rendelkezései irányadók.
13.7. Felek megállapodnak, kivéve ha hogy nem válnak a Szerződés részévé azon szokások, amelyek alkalmazásában a Felek írásbankorábbi üzleti kapcsolatukban megegyeztek, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztektovábbá azon szokások sem, amelyek a földgáziparban a földgáz kereskedelmi szerződések xxxxxxx által széles körben ismertek és rendszeresen alkalmazottak.
13.8. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben Szerződés valamely rendelkezésének érvénytelensége a többi rendelkezés érvényességét nem szabályozott kérdésekben érinti, kivéve, ha az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiérvénytelen rendelkezés nélkül a Szerződést a Felek nem kötötték volna meg. Ez esetben a Felek az érvénytelen rendelkezést olyan rendelkezéssel helyettesítik, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint mely annak céljához a Bsztlegközelebb áll., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak
13.9. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzata Szerződéssel, annak mellékleteimegszegése, így különösen megszűnése, érvényessége vagy értelmezése kapcsán esetlegesen felmerülő minden vitás kérdést békés úton rendeznek. Amennyiben a Kondíciós lista tartalmát békés rendezés nem vezet eredményre, a felek hatáskörtől függően a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. 13.10.A Szerződés kettő azonos, a Felek által cégszerűen aláírt eredeti példányban készült, melyből egy példány a Vevőt, egy példány az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaEladót illeti meg. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés nevükben aláíró képviselők rendelkeznek minden olyan jogszabályi és egyéb szervezeti felhatalmazással, amely alapján a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy Szerződés aláírására jogosultak. Felek a jelen szerződés aláírására Szerződést annak értelmezése és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, elolvasása után mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. Keltírják alá., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Földgáz Kereskedelmi Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés Az Ügyfél kijelenti, hogy az aláírásának napján lép hatályba SPB Üzletszabályzatát és azt annak mellékleteit, így különösen a Kondíciós Listát az SPB vele megismertette, az SPB továbbá kifejezetten felhívta az Ügyfél figyelmét a jelen szerződés, az SPB Üzletszabályzata, annak valamennyi melléklete, ideértve a Kondíciós listát is, valamint az azokban hivatkozott szabályzatok jogszabálytól és a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő, illetve a Felek határozatlan időre kötikközött esetleg korábban alkalmazott kikötésektől eltérő rendelkezéseire, azokat az Ügyfél elolvasta, megértette és az azokban foglaltakat kifejezetten elfogadja, azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el, kijelenti továbbá, hogy a jelen szerződést ezek ismeretében köti meg. Jelen Ügyfél kifejezetten vállalja, hogy az SPB Üzletszabályzatában, illetve a mindenkor hatályos jogszabályokban megjelölt nyilatkozatokat megteszi, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy az egyes megbízások megadásának feltétele az erre irányuló keret- vagy egyedi szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik megkötése az SPB-vel. Ügyfél nyilatkozik, hogy az ügyfélminősítés általános és az Ügyfélre magára vonatkozó egyedi szabályokra vonatkozó teljes körű tájékoztatást megkapta, az ezzel kapcsolatos szabályozási rendszert ismeri. Ügyfél nyilatkozik, hogy a Xxxxx között Bszt. és a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésrePmt. által szabályozott megbízotti tájékoztatási kötelezettségről, kivéve ha az SPB felelősségének kérdéséről és titoktartási kötelezettségéről a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztekteljes körű tájékoztatást megkapta. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Számlaszerződés, a Xxxxx által megkötött további keretszerződések, valamint az SPB Üzletszabályzatának Üzletszabályzatának, annak mellékleteinek, ideértve a Kondíciós Listát is, az ezekben hivatkozott szabályzatoknak a rendelkezései, s az abban azokban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényTpt., a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet rendelet, és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – - a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés a tényleges helyzettel mindenben megegyezik, továbbá kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………: Budapest,……………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél........................................................... ........................................................... Mellékletek
Appears in 1 contract
Samples: Premium Package Contract
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnakSzerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés hatálya alatt a Bérbeadó köteles a Bérlő rendelkezésére állni, és munkaidőben telefonon, vagy e-mail útján a Bérlő részére a jelen szerződéshez kapcsolódóan tanácsadást nyújtani. Bérbeadó részére utasítást adó személy(ek)ben beállott változásról, annak bekövetkezésétől számított 3 napon belül a Bérlő köteles a Bérbeadót írásban (legalább e-mail útján) értesíteni. Felek rögzítik, hogy a Szerződés módosítása csak írásban érvényes. Felek rögzítik, hogy a szerződés – alakszerű szerződésmódosítás nélkül – módosul az alábbi esetekben: felek közhiteles nyilvántartásban foglalt adatainak módosulása esetén a nyilvántartásba bejegyzés napjával, felek kapcsolattartóira, teljesítésigazoló személyére vonatkozó adatok módosulása esetén a másik félhez tett közlés kézhezvételének napjával, amennyiben jogszabály ezt egyebekben nem zárja ki. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a vonatkozó magyar jogszabályok rendelkezései az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiirányadóak. Jelen szerződés a Kbt. szakaszai értelmében mentes a közbeszerzési eljárás lefolytatása alól. Felek megállapodnak abban, s hogy a Szerződéssel létrejött jogviszonnyal kapcsolatban felmerülő egymás közti vitás kérdésekben elsődlegesen peren kívüli tárgyalás útján kívánnak egyezségre jutni. Feleknek meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy közvetlen tárgyalások útján rendezzenek minden olyan vitás kérdést, nézeteltérést, mely közöttük a Szerződéssel kapcsolatban merül fel. Amennyiben azt bármelyik fél kezdeményezi, a vitás kérdések peren kívüli rendezése érdekében a Felek kötelesek mindkettőjük által előzetesen elfogadott szakértő(k) közreműködését igénybe venni. A peren kívüli egyeztetés eredménytelensége esetén, bármely jogvita eldöntésére, amely a Szerződéssel összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével, vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a mindenkor hatályos Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 27. §-a alapján megállapodnak abban, hogy a Szerződésből eredő bíróság elé tartozó vagyonjogi jogviták elbírálása kapcsán alávetik magukat a Bérlő székhelye szerinti járásbíróság/törvényszék kizárólagos illetékességének. Jelen bírósági kikötés hatálya kiterjed a Felek jogutódaira is. Felek rögzítik, hogy semmis a szerződés módosítása, ha az abban szereplő tőkepiaci fogalmakarra irányul, hogy a Bérbeadót mentesítsék az olyan szerződésszegés (illetve szerződésszegésbe esés) és annak jogkövetkezményei – ide nem értve a felmondás vagy elállás jogának gyakorlását – alkalmazása alól, amelyért felelős (illetve felelős lenne), vagy amely arra irányul, hogy Bérlő átvállaljon a Bérbeadót terhelő többletmunkaköltségeket vagy indokolatlanul egyéb, a szerződés alapján Bérbeadót terhelő kockázatokat. E körben kijelenti a Bérbeadó, hogy a kockázatokat felmérte és azt a jelen szerződésben foglalt ellenszolgáltatásban teljes körűen érvényesítette. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Szerződés bármely pontja kógens jogszabályba ütközne, akkor a szerződés fentieket sértő rendelkezése helyébe – minden további jogcselekmény, így különösen a Szerződés módosítása nélkül – a megsértett kötelező érvényű jogszabályi rendelkezés kerül. Fentieket kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha valamely kógens jogszabály akként rendelkezik, hogy valamely rendelkezése a Szerződés része (vagy a Szerződésben szövegszerűen szerepelnie kell) és azt szövegszerűen a Szerződés nem tartalmazza (az adott rendelkezés a szerződés részét képezi). Felek kijelentik, hogy tudomással bírnak arról, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 41. § (6) bekezdése alapján az államháztartás központi alrendszerében a kiadási előirányzatok terhére nem köthető olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel érvényesen visszterhes szerződés, illetve létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthető kifizetés, amely szervezet nem minősül átlátható szervezetnek. Bérbeadó kijelenti, hogy Magyarország Alaptörvénye 39. cikke, valamint a Bszt., a tőkepiacról nemzeti vagyonról szóló 20012011. évi CXXCXCVI. törvénytörvény (a továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdése 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül, melyről az ajánlata részeként, továbbá a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairólszerződés 3. számú melléklete szerinti, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és Áht. 55. § szerinti információkat tartalmazó adatlapon (részletes átláthatósági nyilatkozat) tesz nyilatkozatot. Bérbeadó az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 284/2001368/2011. (XII. 2631.) Korm. rendelet és a Ptk50. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok§ (1a) bekezdésében foglaltakkal összhangban, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítani. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeit. A jelen szerződés és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikSzerződés aláírásával nyilatkozik arról is, hogy a jelen nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése értelmében átlátható szervezetnek minősül. Bérbeadó a nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles Bérlőt tájékoztatni. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes Szerződést Bérlő felmondja vagy – ha a Szerződés teljesítésére még nem került sor – a Szerződéstől eláll. Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi – fizikailag nem csatolva – a tényleges helyzettel mindenben megegyezikbeszerzési eljárás iratanyaga, továbbá kijelentikkivéve döntések és döntéselőkészítő anyagok. Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés aláírására Szerződést közös elolvasást és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás utánértelmezést követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt megegyezőt, jóváhagyólag írják alá 4 (azaz „négy”) eredeti példányban, amelyből 3 (azaz „három”) példány Bérlőt, 1 (azaz „egy”) példány a mai napon jóváhagyólag aláírtákBérbeadót illeti meg. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélMellékletek: Ajánlatkérő dokumentáció Nyertes ajánlattevő ajánlata
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Keretszerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek9.1. A Felek megállapodnakrögzítik, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezéseiSzerződés típusát, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmaktárgyát, a Felek nevét, a jelen Szerződés értékét, időtartamát, valamint ezen adatok változását a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóakMegrendelő honlapján közzéteheti. A Felek megállapodnak abbanrögzítik továbbá, hogy a jelen Szerződéssel összefüggő adatok nem minősülnek üzleti titoknak, azok nem tarthatóak vissza üzleti titokra hivatkozással, kivéve azok, amelyeknek megismerése az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékleteiüzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanitechnológiai eljárásra, műszaki megoldásra, know-how-ra vonatkoznak.
9.2. A módosított rendelkezések az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek Szerződés aláírásával hozzájárul a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéses, illetőleg díjfeltételeitjelen Szerződés - az államháztartásról szóló 2011. A jelen szerződés évi CXCV. törvény és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szerinti - közzétételéhez.
9.3. Vállalkozó teljes körű és feltétel nélküli ellenőrzés-tűrési kötelezettséget vállal a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételétMegrendelő által, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásavalamint bármely, jogszabály által felhatalmazott ellenőrző-, felügyeleti és egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB szervezet kezdeményezésében lefolytatott ellenőrzésre, a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten Szerződésben foglaltak teljesítésére vonatkozóan, amelynek elmulasztása a jelen szerződésben Szerződés megszegésének minősül.
9.4. Vállalkozó nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a Megrendelő pénzügyi gazdasági érdekeit sértené, vagy veszélyeztetné. Vállalkozót titoktartási kötelezettség terheli a Beszerzés és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozzaa jelen Szerződés teljesítése során a Megrendelővel, vagy annak tevékenységével kapcsolatban tudomására jutó mindennemű adat, információ, dokumentum, ismeret vonatkozásában, amely a Vállalkozó birtokába jut. Amennyiben a Vállalkozó a jelen pont szerinti kötelezettségét megszegi, azt Megrendelő súlyos szerződésszegésnek minősíti.
9.5. A Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés Szerződés megkötésére vonatkozó beszerzési és egyéb jogszabályokat betartották, a tényleges helyzettel mindenben megegyezikSzerződés érvényességéhez további hozzájárulásra vagy nyilatkozatra nincs szükség.
9.6. A felek a jelen Szerződés teljesítése során kötelesek kölcsönösen együttműködni egymással, továbbá kijelentika jelen Szerződés változtatását igénylő körülményekről kötelesek haladéktalanul tájékoztatni egymást.
9.7. A Vállalkozó képviselője kijelenti, hogy a jelen szerződés aláírására Vállalkozó képviseletére és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultakjelen Szerződés aláírására megfelelő jogosultsággal rendelkezik.
9.8. A jelen Szerződésben nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a felek a Ptk. és a magyar jog egyéb vonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak.
9.9. A Felek rögzítik, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekhogy jelen Szerződés csak írásban módosítható.
9.10. Fenti szerződést alulírott Szerződő Xxxxx elolvasás utánmegállapodnak abban, mint akaratukkal mindenben megegyezőt hogy esetleges jogvitáikat elsődlegesen békés úton, tárgyalások útján kívánják rendezni, és csak akkor fordulnak bírósághoz, ha a mai napon jóváhagyólag aláírtáktárgyalásos rendezés nem vezetett eredményre.
9.11. KeltFelek a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatos nyilatkozataikat írásban – lehetőség szerint elektronikus levél útján – közlik egymással. A másik Fél részére elektronikus úton megküldött dokumentum vagy értesítés az elektronikus levelezőrendszer szerinti kézbesítési jelzésben (ennek hiányában a címzett által küldött visszaigazolásban) foglaltak szerint tekintendő átvettnek.
9.12. Postai úton való kapcsolattartásra csak kivételes esetben – ha az elektronikus út nem alkalmazható, illetve a jelen Szerződés meghosszabbítására vonatkozó egyoldalú tájékoztatás kézbesítése esetén – kerülhet sor. Ebben az esetben a dokumentumot tértivevényes postai küldeményként kell feladni, mely a tértivevényen szereplő átvételi időpontban válik kézbesítetté.
9.13. A küldemény átvételének megtagadása esetén a küldemény az átvétel megtagadásának napján, ha a küldemény „nem kereste”, „címzett ismeretlen” vagy „elköltözött” jelzéssel érkezik vissza, a küldemény a kézbesítés megkísérlésének napján átvettnek minősül.
9.14. A jelen Szerződés szerinti kapcsolattartók, a közlések és értesítések céljára a Felek elérhetőségei A Megrendelő képviselője:
9.14.1. Szerződéses kötelezettség, teljesítésigazolás kiállítása tekintetében Xxxxx Xxxxxx főosztályvezető Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Hivatalüzemeltetési és Intézményfejlesztési Főosztály Telefon: +36/0 000-0000 Fax: +36/0 000-0000 E-mail: xxxxx.xxxxxx@xxxxxxxx.xx
9.14.2. A Megrendelő által kapcsolattartásra kijelölt személy:
9.14.3. Építési naplóbejegyzésre is jogosult műszaki ellenőr: Xxxx Xxxxxx Telefon: +00 0 000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx Teljesítés igazolás kiadására kizárólag Megrendelő 9.14.1. pontban megjelölt képviselője jogosult, melyet nem helyettesít az egyéb kapcsolattartók által - akár az építési naplóban tett – nyilatkozat A Vállalkozó részéről kapcsolattartásra kijelölt személyek:1 Név: ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. .. Cím: …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél..
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek10.1. A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és az egyéb vonatkozó magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A Szerződő Felek a Ptk. 6:63. § (5) bekezdés alkalmazását kizárják. A Szerződő Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint 6.25. § (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak Szerződéssel kapcsolatos követelések teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás az irányadóakelévülést megszakítja. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az SPB az Üzletszabályzat, annak mellékletei, így különösen a Kondíciós lista tartalmát az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint Szerződéssel összefüggésben okozott károkért a Vevő vezető tisztségviselőinek felelősségét kizárják és a Vevő vezető tisztségviselői által okozott károkért – beleértve a jogszabályi előírásoknak megfelelően szerződésszegés következményeit is – jogosult módosítanikizárólag a Vevő felel.
10.2. A módosított rendelkezések Szerződő Felek a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel rögzítik, hogy a Vevő a Szerződés megkötését megelőzően teljes körűen tájékoztatta az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint Eladót annak a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek vállalkozási szerződésnek az értékéről és teljesítési határidőiről, amelynek teljesítése során az Áru felhasználásra kerül, továbbá arról, hogy ennek a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatálybavállalkozási szerződésnek megszegése esetén a Vevővel szemben milyen kötbérek (napi mérték, ide nem értve maximális mérték, vetítési alap) és egyéb jogkövetkezmények érvényesíthetők. Az Eladó ennek megfelelően tudomásul veszi, hogy amennyiben az Eladó szerződésszegése következtében a folyamatban lévő Vevő a vállalkozási szerződést késedelmesen, vagy már lezárt megbízások konkrét szerződéseshibásan teljesíti, illetőleg díjfeltételeitvagy egyéb szerződésszegést követ el, abban az esetben a Vevővel szemben emiatt érvényesített kötbérek és egyéb jogkövetkezmények az Eladó által szerződésszegéssel okozott kárnak minősülnek, mely károkat a Vevő minden esetben teljes körűen érvényesíthet az Eladóval szemben. Az Eladó kijelenti, hogy a fenti károk – mint a vállalkozói szerződésszegés lehetséges jogkövetkezményei – az Eladó számára a Szerződés megkötésekor előre láthatóak és a Szerződést kifejezetten e lehetséges jogkövetkezmények ismeretében köti meg az Eladóval.
10.3. A jelen szerződés és Szerződő Xxxxx a Szerződéssel, illetve az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, így a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, egyéb jognyilatkozata jelen szerződés tárgyában hatályát veszti. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek annak során teljesített szolgáltatással kapcsolatosan kölcsönösen kijelentik, hogy a jelen szerződés teljesítés során, vagy egyéb módon tudomásukra jutott minden információt és adatot bizalmasan kezelnek és megőriznek, ezeket a tényleges helyzettel mindenben megegyezikmásik Szerződő Fél előzetes, továbbá kijelentikírásbeli hozzájárulása hiányában egyik Szerződő Fél sem hozza nyilvánosságra, vagy illetéktelen harmadik személy tudomására, kivéve, ha ezt a jogszabály, hatósági, vagy bírósági rendelkezés írja elő. Az Eladó a birtokába került információkat kizárólag a Szerződésben meghatározott feladatok teljesítése érdekében használhatja fel. A Szerződő Xxxxx rögzítik, hogy a titoktartási rendelkezések megszegése esetén a Vevő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, illetve attól egyoldalú írásbeli nyilatkozattal elállni. A felmondás, illetve az elállás nem zárja ki a titoktartási kötelezettség megszegésére irányadó egyéb polgári- vagy büntetőjogi szankciók alkalmazását.
10.4. A Szerződő Xxxxx a Szerződés teljesítése során kötelesek együttműködni, melynek során a Szerződő Felek minden olyan akadályról vagy körülményről kötelesek egymást szóban vagy írásban haladéktalanul értesíteni, amely a Szerződés teljesítése szempontjából lényeges. A Szerződő Felek a Szerződés teljesítés során hivatalos értesítéseket vagy más közléseket írásban, a másik Szerződő Fél által történő átvételt hitelesen igazoló módon kötelesek megküldeni egymás részére. A Szerződő Felek közötti szóbeli kapcsolattartás, egyeztetések, megbeszélések stb. kizárólag tájékoztató jellegűnek tekinthetők és jogi kötelező erővel nem bírnak.
10.5. A Szerződés módosítása kizárólag a Szerződő Felek cégszerű álírási joggal rendelkező képviselői által aláírt, kifejezett módosítási szándékot tartalmazó írásos formában kerülhet sor. A módosítások a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A Szerződő Felek közötti írásos kapcsolattartás, szóbeli megállapodások, egyeztetések, ráutaló magatartás stb. nem jelentik a Szerződés módosítását.
10.6. A Szerződő Felek a vitás jogi és szakmai kérdéseket elsősorban békés úton rendezik. A békés megállapodás sikertelensége esetén a Szerződő Felek bírósághoz fordulhatnak és erre az esetre a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben kikötik a vonatkozó mindenkori magyar jogszabályok szerint illetékességgel és hatáskörrel rendelkező rendes bíróság kizárólagos illetékességét.
10.7. Felek megállapodnak, hogy az Eladó által esetlegesen rendszeresített általános szerződési feltételek (Ptk. 6:77. §) a jelen szerződés aláírására és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznek. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. Kelt., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfélÁSZF alapján létrejött szerinti eseti szerződések vonatkozásában nem alkalmazhatóak
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződéses Feltételek
Egyéb rendelkezések. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba és azt a Felek határozatlan időre kötik. Jelen szerződés külön kikötés nélkül is vonatkozik a Xxxxx között a hatálya alatt létrejövő valamennyi eseti bizományosi szerződésre, kivéve ha a Felek írásban, közös megegyezéssel ettől eltérően rendelkeztek. A Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az SPB Üzletszabályzatának rendelkezései, s az abban szereplő tőkepiaci fogalmak, valamint a Bszt., a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok, a tőzsdei, teljesítési helyi szabályzatok, valamint a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásaiban foglaltak az irányadóak8.1. A Felek megállapodnak abban, hogy a Felek egymáshoz intézett írásbeli nyilatkozatait akkor kell a másik féllel közöltnek tekinteni, amennyiben azok a jelen Szerződésben meghatározott levelezési címekre kerültek kézbesítésre, az SPB Üzletszabályzatban meghatározottak szerint. A Felek kötelezik magukat, hogy a fenti a nyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy a megadott kézbesítési címen a jelen Szerződés megkötésétől kezdve a Szerződés megszűnéséig folyamatosan rendelkezzenek a postai küldemények átvételére jogosult személlyel /képviselővel/. Ennek elmulasztása esetén, az átvételre jogosult személy /képviselő/ hiányára, előnyök szerzése végett a mulasztó fél nem hivatkozhat.
8.2. Felek kölcsönösen és egybehangzóan megállapodnak, hogy a Hitelező jelen Szerződésből eredő bármely követelésének elévülési idejét - a Ptk. vonatkozó rendelkezésein túlmenően- a követelés teljesítésére vonatkozó írásbeli felszólítás, a követelés megegyezéssel történő módosítása, ideértve az egyezséget is, a szerződés közjegyzői okiratba foglalása esetén annak végrehajtási záradékkal történő ellátása, a követelés bírósági úton történő érvényesítése, illetve bármely végrehajtási cselekmény megszakítja.
8.3. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben az ÁSZF, a Hirdetmény, az Üzletszabályzat, annak mellékleteiaz Fhtv., így különösen a Kondíciós lista tartalmát Hpt., a Ptk., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók.
8.4. A jelen Szerződésben használt fogalmak - külön, eltérő definíció hiányában - az ÁSZF-ben, illetve az Üzletszabályzatban rögzítettek szerint – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – jogosult módosítanimeghatározott jelentéssel bírnak.
8.5. A módosított rendelkezések jelen Szerződés, az Üzletszabályzatban rögzített feltételek szerint ÁSZF, az Üzletszabályzat valamint a Hirdetmény alatt a jelen Szerződés aláírásakor hatályos Szerződés, ÁSZF, Üzletszabályzat, valamint Hirdetmények, illetve azok fenti 3. pontnak megfelelő, Hitelező általi egyoldalú, illetve a Felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
8.6. A jelen Szerződés aláírásával az Adós és Adóstárs és Készfizető kezes24 külön is kijelenti, illetve elismeri, hogy a Hitelező számára lehetővé tette a Hirdetmény, az ÁSZF és az Üzletszabályzat tartalmának megismerését a szerződéskötést megelőzően, továbbá kijelenti, illetve elismeri, hogy ezen dokumentumok szerződéskötéskor hatályos tartalmát megismerte és elfogadja.
8.7. Az Adós(ok) és a Készfizető Kezes25 a jelen szerződés módosítása nélkül lépnek aláírásával elismeri, hogy a mindenkor megkötött szerződések vonatkozásában hatályba, ide nem értve Hitelező a folyamatban lévő vagy már lezárt megbízások konkrét szerződésesjelen szerződés aláírása előtt az előírt módon és terjedelemben tájékoztatást adott a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényben foglaltakról, illetőleg díjfeltételeita Hitelezőtől a jelen szerződés megkötéséhez igényelt információkat megkapta.
8.8. A jelen szerződés aláírásával az Adós és Adóstárs és Készfizető kezes26 külön kijelenti, illetve elismeri, hogy a kölcsönnel kapcsolatos, a Hitelező által végzett adatkezelésről szóló tájékoztatást megismerte. A tájékoztatást a Bank Üzletszabályzata és Adatkezelési tájékoztatója tartalmazza, amelyek elérhetőek a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxxx.xx) valamint papíralapon a bankfiókokban.
8.9. A Hitelező kijelenti, a vonatkozó adatkezelési tájékoztatóban rögzített célok, jogalapok és részletszabályoknak megfelelően végzi az adatkezelést, és biztosítja az érintettek jogait, jogainak érvényesíthetőségét. A személyes adatok kezelésének egyéb szabályai tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok, jelenleg különösen az információs önrendelkezési jogról és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.), valamint a Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételéthitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) – különösen annak a banktitokra és a kiszervezésre vonatkozó – rendelkezései is irányadók.
8.10. A Kölcsön fedezetéül szolgáló felépítményes ingatlan(ok)ra, így vagyonbiztosítás megkötése kötelező. Ennek díja az Adós által választott módozat tartalmától, valamint az ingatlan(ok) földrajzi elhelyezkedésétől, a Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodásabiztosított felépítmények, egyéb jognyilatkozata épületek jellegétől és állagától, továbbá az Adós által választott biztosító társaság személyétől függően változik. E vagyonbiztosítás havi költsége Hitelező becslése szerint várható összegét a Táblázat tartalmazza. Az 1996. évi LXXXV. törvény (Díjtörvény) jelen szerződés tárgyában hatályát vesztialapjául szolgáló Kölcsönkérelem Hitelezői befogadásának időpontjában hatályos rendelkezése szerint a fedezetül szolgáló ingatlan(ok) vonatkozásában az illetékes Fölhivatal részére fizetendő díj összegét a Táblázat tartalmazza.
8.11. Az SPB a jelen szerződés megkötésére irányuló ajánlatát kifejezetten a jelen szerződésben és az abban hivatkozott dokumentumokban foglalt feltételekre korlátozza. A Felek kijelentikAdós tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés alapján készített egyoldalú kötelezettség vállaló nyilatkozat közokiratba foglalása a tényleges helyzettel mindenben megegyezikhitel folyósításának feltétele, továbbá kijelentikmelynek költségeit az Adós viseli. A közjegyzői okiratba foglalásért az Adóst terhelő – és az induló teljes hiteldíj-mutató számítása során figyelembe nem vett – közjegyzői költség a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018 (VIII.23.) IM rendelet alapján a közjegyző által kerül meghatározásra. A díj pontos összegéről az okiratot készítő közjegyző tájékoztatja az Adóst.
8.12. A jelen szerződésből eredő jogvitákra vonatkozó rendelkezéseket az Üzletszabályzat tartalmazza.
8.13. A felek megállapodnak abban, hogy jelen szerződésből eredő jogvitás ügyeik elbírálása vonatkozásában értékhatártól függően a jelen szerződés aláírására Hajdúböszörményi Járásbíróság, illetve a Debreceni Törvényszék kizárólagos illetékességének vetik alá magukat.
8.14. A Hitelező felügyeleti hatóságának nevét és a benne foglalt kötelezettségvállalásra jogosultak, illetőleg felhatalmazással rendelkeznekszékhelyét az Üzletszabályzat tartalmazza.
8.15. Fenti szerződést alulírott Xxxxx elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon jóváhagyólag aláírták. KeltJelen Szerződés az aláírás napján lép hatályba., Budapest ……….. (év) …………………………. (hó) (nap) SPB Befektetési Zrt. …………………………… ………………………… Számlavezető Számlatulajdonos ügyfél
Appears in 1 contract
Samples: Kölcsönszerződés