Egyéb szerződési feltételek mintaszakaszok

Egyéb szerződési feltételek. Jelen szerződés értelmében: Felújítás: a rendeltetésszerű használatra nem alkalmas állapotú helyiség eredeti állagának, illetve műszaki állapotának megközelítő szintű vagy teljesen visszaállítása; felújítás a korszerűsítés is, ha az a korszerű technika alkalmazásával a tárgyi eszköz egyes részeinek az eredetitől eltérő megoldásával vagy kicserélésével a tárgyi eszköz üzembiztonságát, teljesítőképességét, használhatóságát vagy gazdaságosságát növeli. Nem felújítás az elmaradt és felhalmozódó karbantartás egy időben való elvégzése, függetlenül a költségek nagyságától.
Egyéb szerződési feltételek. 6.1. Bérlő a Bérleményt a bérlet teljes tartama alatt köteles rendeltetésszerűen az 1.1. pontban meghatározott célra használni. Bérlő a rendeltetésszerű, illetve szerződésszerű használattól eltérő használatból eredő költségekért, károkért Bérbeadó, illetve harmadik személyek irányában felel, akkor is ha a költséget, kárt nem maga, hanem olyan harmadik személy idézte elő, akinek a magatartása, illetve mulasztása Bérlő érdekkörébe tartozik, illetve Bérlő terhére esik. Bérbeadó külön rögzíti, hogy ezen szerződési feltétel megszegése rendkívüli felmondási oknak minősül. Amennyiben a Bérlő a Bérbeadó írásban közölt felhívása ellenére folytatja a nem rendeltetésszerű vagy a szerződésnek egyébként nem megfelelő használatot, a Bérbeadó jogosult jelen szerződést felmondani. A felmondás a hónap utolsó napjára szólhat. Bérlő a Bérleményt Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül albérletbe, üzemeltetésre nem adhatja, illetve használatát harmadik személy részére a semmilyen jogcímen nem engedheti át. Bérlő a bérleti jogot nem ruházhatja át és nem cserélheti el Bérbeadó külön hozzájárulása nélkül. Bérbeadó külön rögzíti, hogy ezen szerződési feltétel megszegése rendkívüli felmondási oknak minősül. A felmondás a hónap utolsó napjára szólhat. Amennyiben bérbeadói hozzájárulás alapján sor kerül az albérletbe adásra, abban az esetben Bérlő köteles Bérbeadó részére átadni az albérleti szerződés 1 db másolati példányát az albérleti szerződés aláírásától számított 8 napon belül. Felek rögzítik, hogy az albérleti jogviszony jelen bérleti jogviszony bármely okból történő megszűnése esetén - jelen bérleti jogviszony megszűnése napján - megszűnik. Bérlő vállalja, hogy az albérleti szerződésben rögzítésre kerül, miszerint amennyiben a Bérbeadó és Bérlő között létrejött jelen bérleti szerződés bármely okból az albérleti jogviszony lejárata előtt, hatálya alatt megszűnik, abban az esetben az albérleti szerződés is egyidejűleg megszűnik, amivel kapcsolatosan albérlő semmilyen jogcímen, semmilyen igényt nem érvényesíthet jelen szerződés Bérbeadója felé. Bérlő vállalja, hogy jelen bérleti szerződés megszűnéséről, az annak alapjául szolgáló okról való tudomásszerzést követően haladéktalanul írásban értesíti az albérlőt, egyben tájékoztatja arról is, hogy jelen bérleti jogviszony megszűnése folytán az albérleti jogviszony is egyidejűleg megszűnik és az albérlő a jelen szerződés bérlője részére a bérleményt birtokba visszabocsátani köteles. Bérlő jelen bérleti jogviszony megszűnése ...
Egyéb szerződési feltételek. A VEVŐ ÁLTAL MEGSZABOTT BÁRMELY TOVÁBBI, VAGY AZ ALÁBBIAKNAK ELLENTMONDÓ SZERZŐDÉSI FELTÉTEL KIZÁRÓLAG A FELEK KIFEJEZETT ÍRÁSBELI MEGÁLLAPODÁSA ESETÉN IRÁNYADÓ. VALAMELY MEGRENDELÉS ELADÓ ÁLTALI ELFOGADÁSA NEM TEKINTENDŐ EGYBEN A VEVŐ ÁLTAL MEGHATÁROZOTT BÁRMELY TOVÁBBI, VAGY AZ ALÁBBIAKNAK ELLENTMONDÓ SZERZŐDÉSI FELTÉTEL ELFOGADÁSÁNAK.
Egyéb szerződési feltételek. Viszonteladó hozzájárul ahhoz, hogy a jogtulajdonos, a rendelkezésére bocsátott elérhetőségeken viszonteladó részére információkat küldjön a termékekhez kapcsolódó szolgáltatásairól és akcióiról. • Felek kötelesek az együttműködés során tudomásukra jutott adatokat, információkat üzleti titokként kezelni, azok a másik fél előzetes írásbeli engedélye nélkül nem hozhatók nyilvánosságra vagy nem adhatók át harmadik személynek. • Felek hozzájárulnak, hogy egymás cégnevét és céglogóját marketing munkáikban és referencialistáikban kölcsönösen, változatlan formában megjelentethetik. Az értékesítést támogató anyagokat a jogtulajdonos internetes tárhelyén bocsátja a viszonteladó rendelkezésére. Az internetes tárhely elérhetősége: xxx0.xxxxxx.xx felhasználónév: icpartner jelszó: icpartner • Felek kölcsönösen vállalják, hogy a szerződésben foglaltak teljesítése során tudomásukra jutó és az együttműködést bármi módon befolyásoló tényről és körülményről, valamint ezek megváltozásáról egymást értesítik. • Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítésével kapcsolatos vitás kérdésekben egymással történő megállapodásra törekszenek. • Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásai az irányadók. • Xxxxx Xxxxxxxxxxxxx Szerződés két eredeti példányban készült és felek által történt aláírás időpontjától lép hatályba. Szerződő felek jelen megállapodást akaratukkal mindenben egyezőnek tekintik, ezt hiteles aláírásukkal Budapest, 2018. hó nap
Egyéb szerződési feltételek. Jelen szerződés értelmében: Felújítás: a rendeltetésszerű használatra nem alkalmas állapotú helyiség eredeti állagának, illetve műszaki állapotának megközelítő szintű vagy teljesen visszaállítása; felújítás a korszerűsítés is, ha az a korszerű technika alkalmazásával a tárgyi eszköz egyes részeinek az eredetitől eltérő megoldásával vagy kicserélésével a tárgyi eszköz üzembiztonságát, teljesítőképességét, használhatóságát vagy gazdaságosságát növeli. Nem felújítás az elmaradt és felhalmozódó karbantartás egy időben való elvégzése, függetlenül a költségek nagyságától. Beruházás: a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotú helyiség műszaki tartalmának bővítése (különösen: fűtés nélküli helyiségben a fűtési rendszer kiépítése, klímaberendezés beépítése, riasztórendszer beépítése, a helyiség tartósan használható berendezési tárgyakkal történő felszerelése). Beruházás a meglévő tárgyi eszköz bővítését, rendeltetésének megváltoztatását, átalakítását, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység is.
Egyéb szerződési feltételek. Jelen szerződésből eredő vitáikat a Felek elsődlegesen tárgyalásos úton kívánják rendezni, ennek sikertelensége esetén alávetik magukat – perértéktől függően - a Békéscsabai Városi Bíróság, illetőleg a Békés Megyei Bíróság kizárólagos illetékességének. Jelen szerződést a szerződő felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Veszprém
Egyéb szerződési feltételek. 17.1. A teljesítésbe a Kbt. szerinti rendelkezések alapján bevont alvállalkozók teljesítéséért Vállalkozó úgy felel, mintha maga járt volna el. Alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén pedig felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be. Alvállalkozó alatt a Ptk. szerinti közreműködő értendő.
Egyéb szerződési feltételek. 10.1. A Megrendelő a szerződésszegést - az észlelés, vagy tudomásra jutást követően - haladéktalanul, írásban közli a Vállalkozóval, melyben megjelöli a szerződésszegésből eredő jogait és igényeit is. Ebben az esetben Vállalkozó köteles haladéktalanul a jogszabályokban meghatározott kötelességeit megtenni.

Related to Egyéb szerződési feltételek

  • Különös Szerződési Feltételek Jelen szerződés alkalmazásában az Általános Szerződési Feltételekben rögzítetteken túl: A Biztosító maximális kártérítése az egyes biztosítási események kapcsán: Orvosi segítségnyújtás a Biztosított külföldi utazása során bekövetkező betegség vagy baleset esetén 100,000,000 Ft Térítés csonttörés esetén 10,000 Ft Kórházi napi térítés 5000 Ft/nap Sürgősségi fogászati ellátás 150 Euró Egészségügyi okból történő szállítás vagy hazaszállítás, a Biztosított az utazás során bekövetkező betegsége vagy balesete esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása hozzátartozó elhalálozása esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása szokásos lakhelyén, vagy üzlethelységében történt váratlan esemény miatt nincs korlát A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása 200,000 Ft A Biztosított tartózkodási idejének meghosszabbodása baleset vagy betegség következtében (maximum 10 nap) 52 000 Ft/nap A Biztosítottal együtt utazó személyek szállítása vagy hazaszállítása nincs korlát

  • Általános szerződési feltételek Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx és letölthető az alábbi linkről: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx/xxxx.xx

  • Különös szerződési feltetelek („KSZF”) csonttörés

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont után, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • A Szerződő Felek egyrészről a rövidített elnevezés: MÁV FKG Kft. székhelye: 5137 Jászkisér, Xxxxxxxxxxx xx 00. levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 0/E. számlavezető pénzintézete: K&H Bank Zrt. számlaszáma: 10200971-21521542-00000000 számla beküldési címe: 1426 Budapest, Pf.: 24. adószáma: 11267425-2-16 cégbíróság és cégjegyzék száma: Szolnoki Törvényszék Cégbírósága Cg.00-00-000000 képviseli: Xxxx Xxxxx ügyvezető mint Bérlő (a továbbiakban: Bérlő) másrészről a rövidített elnevezés: székhelye: levelezési címe: számlavezető pénzintézete: számlaszáma: számlázási címe: adószáma: cégbíróság és cégjegyzék száma: képviseli: mint Xxxxxxxx (a továbbiakban: Xxxxxxx, a felek együtt: szerződő felek) az alábbiakban meghatározott feltételekkel eszközbérleti szerződést kötnek.