A Felek Együttműködése 9.1. Az Ügyfél és a Cofidis közötti jogviszony alapja a kölcsönös bizalom. Az Ügyfél bízhat abban, hogy a Cofidis működése során megfelel az óvatos, körültekintő és megbízható (együttesen prudens) működés követelményeinek. 9.2. A Felek kötelesek üzleti kapcsolatukban együttműködni és a polgári jogi alapelveknek megfelelően, egymás érdekeit a lehető legteljesebb mértékben figyelembe véve eljárni. A Felek kötelesek az ügylettel kapcsolatos lényeges körülményekről egymást késedelem nélkül értesíteni, továbbá az egymáshoz intézett kérdésekre – ha az ügy jellegéből, vagy a rendelkezésre álló iratokból más nem következik – haladéktalanul, de legkésőbb 30 (harminc) napon belül válaszolni, valamint az esetleges változásokra, tévedésekre és mulasztásokra egymás figyelmét felhívni, illetve – amennyiben a körülmények lehetővé teszik – azokat orvosolni. A késedelmes értesítésből vagy az értesítés elmulasztásából eredő kárért a mulasztó Fél felel. 9.3. Folyamatos szerződések (ideértve a betétösszegek ismétlődő lekötésére szóló szerződést is) esetén a Cofidis köteles évente egy alkalommal, valamint a Szerződés lejártakor egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) küldeni az Ügyfél részére. 9.4. Az Ügyfél - a saját költségére - a kérést megelőző 5 évben végrehajtott egyedi ügyleteiről kimutatást kérhet. Ezen kimutatást a Cofidis 90 napon belül küldi meg az Ügyfélnek írásban. 9.5. Hitelszerződés megkötését megelőzően a Cofidis a Fogyasztó Ügyfél részére olyan felvilágosítást ad, amelynek alapján a Fogyasztó Ügyfél felmérheti, hogy az igénybe venni tervezett hitel megfelel-e az igényeinek és a pénzügyi teljesítőképességének. Ennek során a Xxxxxxx a Fogyasztó Ügyfél rendelkezésére bocsátja a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat annak érdekében, hogy a fogyasztó megalapozott döntést hozhasson a hitelszerződés esetleges megkötése tekintetében. Ezen felvilágosítás különösen a következőkre terjed ki: hiteltermékek legfontosabb jellemzői, a fogyasztó pénzügyi helyzetére gyakorolt hatása és a fizetés elmulasztásának következményei, így különösen a Késedelmi kamat, a hitel felmondása és a biztosítékok érvényesítése. A felvilágosítás tömören és informatív módon, a Fogyasztó Ügyfél számára érthetően és áttekinthetően, reprezentatív példákkal ábrázolva bemutatja, hogy a hitelfelvétel törlesztése a Fogyasztó Ügyfél jövedelmi viszonyaihoz, illetve annak esetleges változásához képest milyen terhet jelent, és hogy a törlesztés során milyen további kockázatokkal kell számolnia, különösen kiemelve a kamat- és az árfolyamkockázatot is.
Felek együttműködése 10.1. A szerződő felek a szerződés teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Ennek során a feleket kölcsönös tájékoztatási, értesítési és figyelem-felhívási kötelezettség terheli minden olyan körülmény tekintetében, amely a szerződésszerű teljesítést befolyásolhatja, így pl. a Vállalkozó értesítési kötelezettsége kiterjed különösen a teljesítés minőségét, határidejét érintő körülményekre, az anyagbeszerzés akadályaira, pótmunkák elvégzésének szükségességére; a Megrendelő értesítési kötelezettsége pedig elsősorban a fizetési képességével kapcsolatos körülmények, valamint a jelen szerződés műszaki tartalmát meghaladó munkák elvégzésére irányuló igényei tekintetében áll fenn. Az együttműködés keretében mindegyik fél köteles képviselője útján részt venni a másik fél által kezdeményezett kooperációs megbeszéléseken. Mindegyik fél köteles minden tőle elvárható intézkedést megtenni a károk megelőzése, valamint az esetleg már bekövetkezett károk enyhítése érdekében. 10.2. Vállalkozó alvállalkozói felé köteles jelen szerződésben meghatározott teljesítési feltételeket betartatni. Megrendelő az alvállalkozói szerződéseket bármikor jogosult ellenőrizni. 10.3. A Vállalkozó köteles az igénybe vett alvállalkozókról a Megrendelőt előzetesen tájékoztatni. 10.4. Megrendelő és Vállalkozó megállapodnak abban, hogy valamennyi, a jelen szerződéssel kapcsolatos dokumentum a Megrendelő tulajdonát képezi. Megrendelő jogosult költségmentesen másolatokat kapni – beleértve a reprodukálható másolatokat – Vállalkozó terveiről, rajzairól, specifikációiról és más, a jelen szerződéssel kapcsolatos dokumentumairól azon célból, hogy azokat (a) az építési munkák befejezésével, amennyiben Vállalkozó teljesítését megszüntetik, (b) az építési munkákkal Összefüggő bármely változással, módosítással vagy bővítéssel és (c) az építési karbantartási munkákkal összefüggő tevékenységgel kapcsolatban használják. 10.5. Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés keretében átvett dokumentációkat csak a jelen szerződés alapján, a vállalt feladat teljesítése érdekében használják fel. 10.6. A Megrendelő (és megbízottja) bármikor ellenőrizheti a munkavégzés bármely fázisát függetlenül attól, hogy azt maga a Vállalkozó vagy más vállalkozók végzik. A Vállalkozó felelős műszaki vezetője útján köteles gondoskodni arról, hogy az ellenőrzés feltételei biztosítottak legyenek, így pl. köteles előzetesen értesíteni a Megrendelő műszaki ellenőrét arról, ha valamely munkarész eltakarásra kerülne. 10.7. Ha a Megrendelő részéről pótmunka (a szerződés alapját képező dokumentációban nem szereplő külön megrendelt munkatétel) igény merül fel, akkor a Vállalkozó az igény közlésétől számított nyolc napon belül ajánlatot tesz a pótmunka elvégzésére és annak díjazására. Az ilyen pótmunka elvégzésére a Vállalkozó csak akkor köteles, ha arra nézve megállapodás (amely történhet a jelen szerződés módosításával vagy külön szerződéssel) jött létre a felek között. 10.8. A Vállalkozónak a műszaki ellenőr és/vagy Megrendelő igénye szerint be kell nyújtania a vonatkozó árajánlatokat, elismervényeket és hiteles számlákat, vagy nyugtákat.
Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.
Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont utáni, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.
Együttműködés 4.1.1. A Bank és az Ügyfél üzleti kapcsolata a kölcsönös bizalmon alapul, ezért együttműködve, egymás érdekeit figyelembe véve járnak el. 4.1.2. A Bank és az Ügyfél a szerződés szempontjából jelentős körülményekről, tényekről ésszerű időn belül tájékoztatják egymást, az egymáshoz intézett kérdésekre határidőben, de legkésőbb 30 (harminc) napon belül válaszolnak.
Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség (1) Előfizető az előfizetői szerződés megkötése során, és a szerződéses jogviszony ideje alatt köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a Szolgáltató részére a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatni. Előfizető különösen köteles a Szolgáltatóval együttműködni a hibaelhárítás során. (2) Az igénylő köteles biztosítani, hogy az általa felszerelési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges felmérések elvégzése céljából beléphessen.
Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem/stbox áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított . 13.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról. 13.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért. Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni. 13.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges -, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: hírközlési berendezést, vezetéket) elhelyezzen. 13.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban. 13.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban és az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a2.1.3.8..és 13.4.1. pont szerint. 13.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen modemet) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor az eszköz Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.
Személyi feltételek Az Előfizető lehet bejelentett magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező cselekvőképes, természetes személy, Magyarországon működést folytató jogi személyű és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéni vállalkozó és társadalmi szervezet. A 14. életévét betöltött kiskorú vagy cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy csak törvényes Képviselőjének beleegyezésével lehet Előfizető. A 14. életévét be nem töltött kiskorú vagy cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy nevében törvényes Képviselője köthet Előfizetői Szerződést.
Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani. 4.4.2. A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni. 4.4.3. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól. 4.4.4. A bekötéskor a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti installálási díj ellenében elvégzi a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges – Előfizető által rendelkezésre bocsátott vagy ingyenesen hozzáférhető – szoftvernek az Előfizető számítógépére történő telepítését és a számítógép beállításait. A számítógép konfigurálása az Előfizető ügykörébe tartozik. A bekötéskor a Szolgáltató – díjmentesen – megkísérli az előfizetői számítógép konfigurálását, azonban amennyiben ez az előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség. A hálózatra történő csatlakozást követő további konfigurálásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti kiszállási és konfigurálási díj ellenében végzi el. 4.4.5. Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni. 4.4.6. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja. 4.4.7. A Szolgáltató jogosult a kábelmodem hálózati protokollját tetszőlegesen meghatározni, és azt bármikor módosítani (pl. DOCSIS stb)
Együttműködési kötelezettség 7.9.1. A Fióktelep és az Ügyfél az egyes szerződések és Megbízások teljesítésében együttműködni kötelesek. Mind a Fióktelep, mind az Ügyfél kötelesek a szerződésekhez és Megbízásokhoz kapcsolódó tényekről egymást késedelem nélkül értesíteni. A Fióktelepnek és az Ügyfélnek a szerződések megkötésénél és a Megbízások teljesítésénél figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. Kötelesek a szerződések és a Megbízások teljesítése érdekében úgy eljárni, ahogy az az adott helyzetben az Ügyfél esetében általában, a Fióktelep esetében pedig, mint befektetési vállalkozástól elvárható. A Felek kötelesek a szerződések és a Megbízások teljesítését ugyanilyen módon elősegíteni. A Fióktelep a félreérthető, ellentmondásos vagy hiányos Megbízást jogosult a Megbízás feltételeinek tisztázásáig függőben tartani. 7.9.2. Az Ügyfél köteles tisztességesen és rendeltetésszerűen, a Fióktelep és más ügyfelek, piaci szereplők érdekeire tekintettel használni az elektronikus kereskedési rendszereket. Rendeltetésellenes használatnak minősül a hálózat teljesítményének túlzott mértékű lekötése. Ez abban az esetben valósul meg, ha az Ügyfél olyan túlzott mértékben vagy helytelenül használja fel a rendszer erőforrásait, amely káros hatással bírhat a rendszer teljesítményére, vagy más ügyfelekre negatív hatással lehet. 7.9.3. A Fióktelep biztosítja, hogy az Ügyfelekkel, potenciális ügyfelekkel tisztességes, világos és nem félrevezető módon kommunikál azzal, hogy szakmai ügyfél és elfogadható partner esetében figyelembe vételre kerül a szakmai ügyfél / elfogadható partner minősítése és a vele folytatott üzlet jellege is.