Felek együttműködési kötelezettsége. 1. A Tulajdonos – jogutódaira is kiterjedő hatállyal – tudomásul veszi, hogy a jelen megállapodás alapján készülő valamennyi beruházás műszaki terveit Kecskemét Megyei Jogú Város Főépítészével, valamint a Polgármesteri Hivatal Mérnöki Irodájának érintett osztályaival előzetesen egyeztetni kell.
2. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében a Xxxxxxxxxx, illetve jogutódai által megvalósítani kívánt fejlesztés és ahhoz kapcsolódó járulékos beruházások előkészítése, engedélyeztetése és kivitelezése során a jóhiszeműség elvét szem előtt tartva egymással együttműködnek.
3. A szerződő felek vállalják, hogy a másik fél erre irányuló ésszerű és hatályos jogszabályi előírások szerint teljesíthető kérésére mindenkor átadnak minden olyan további információt, dokumentumot, iratot, valamint megtesznek minden olyan további intézkedést, vagy nyilatkozatot, amelyek a jelen szerződés rendelkezései alapján szükségesek lehetnek a jelen szerződés céljainak teljesüléséhez.
4. Jelen szerződéssel kapcsolatos, felek közötti vagy valamely fél részére adandó minden értesítés, utasítás, felhívás, követelés vagy közlés csak írásban történhet és csak akkor érvényes, ha azt megfelelően kézbesítik, személyes kézbesítés, ajánlott levél, vagy fax formájában. Ha az ajánlott levél „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, úgy azt a postára adást követő 5. napon kézbesítettnek kell tekinteni.
5. Jelen szerződés hatálya kiterjed a felek mindenkori jogutódaira, melyért a Tulajdonosok külön is szavatosságot vállalnak.
6. Amennyiben a szerződés egyes pontjai érvénytelenek lennének, úgy ez nem érinti a szerződés egyéb részeinek érvényességét. A felek az érvénytelen szerződési feltételeket, amennyiben ez jogszabályilag lehetséges, olyan új kikötésekkel pótolják, amelyek az elérni kívánt célhoz a legközelebb állnak, kivéve, ha a felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg.
7. A szerződő felek a jelen szerződésben foglalt kötelezettségeik tekintetében azok jogszerű és szerződésszerű teljesítéséért kötelezettséget vállalnak a Polgári Törvényről szóló 2013. évi törvény vonatkozó szabályai szerint.
Felek együttműködési kötelezettsége. A Felek kötelesek a Szerződés teljesítése során egymással együttműködni, és egymást értesíteni, ha a szerződésben vállalt valamely kötelezettség teljesítése előre láthatóan akadályba ütközik, kivéve, ha az akadályt a másik félnek közlés nélkül is ismernie kellett. Az Előfizető vagy Felhasználó késedelem nélkül köteles meggyőződni arról, hogy a Szerződés szerinti szolgáltatás minősége és mennyisége megfelelő-e. Az Előfizető vagy Felhasználó a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a Szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból kifolyólag merülnek fel, hogy az Előfizető vagy Felhasználó e pont szerinti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti.
Felek együttműködési kötelezettsége. 1. A KEMÉNYFÉM Kft. a megrendelő által kijelölt személynek (gépkezelőnek) az átadást követően a gép „Használati útmutató” ” (gyártó által rendelkezésre bocsátott kezelési utasítás) szerinti kezeléséhez - a vevő igénye esetén - egyszeri alkalommal, külön térítés nélkül segítséget nyújt. Vevő tudomásul veszi, hogy a gép későbbi kezelési hiányosságaiból, nem rendeltetésszerű használatából eredőkárokért a KEMÉNYFÉM Kft.–t semminemű felelősség nem terheli.
2. A KEMÉNYFÉM Kft. írásban /e-mail vagy levél/ tájékoztatást ad Vevőnek az adásvétel tárgyát képező gép műszaki adatairól, ismerteti a gyártó vonatkozó adatközlését. Vevő ezen adatok és saját működési körülményei,illetve szokásai ismeretében maga választja ki az adott gépet, így a KEMÉNYFÉM Kft. nem vállal felelősséget az üzemeltetés során előforduló esetleges problémákért.
3. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés teljesítése során minden lényegeskörülményről egymást kölcsönösen tájékoztatják.
4. Nem egyösszegű fizetés, illetve hitel/lízing bevonással történő teljesítés esetén Vevő köteles az adásvétel tárgyára vagyonbiztosítást, illetve töréskár kapcsán biztosítást kötni a futamidő végéig. A biztosítás és a káreseménnyel kapcsolatos ügyintézés költségei a Vevőt terhelik.
Felek együttműködési kötelezettsége. 1. A szerződő felek és Beruházó – jogutódaikra és tulajdonosváltozás esetén az új tulajdonosokra is kiterjedő hatállyal – tudomásul veszik, hogy a jelen megállapodás alapján készülő valamennyi beruházás műszaki terveit Kecskemét megyei jogú város főépítészével, valamint a Polgármesteri Hivatal Mérnöki Irodájával előzetesen egyeztetni kell.
2. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében a Beruházó, illetve jogutódai és tulajdonosváltozás esetén az új tulajdonosok által megvalósítani kívánt fejlesztés és ahhoz kapcsolódó járulékos beruházások előkészítése, engedélyeztetése és kivitelezése során a jóhiszeműség elvét szem előtt tartva egymással együttműködnek.
3. A szerződő felek vállalják, hogy a másik fél erre irányuló ésszerű és hatályos jogszabályi előírások szerint teljesíthető kérésére mindenkor átadnak minden olyan további információt, dokumentumot, iratot, valamint megtesznek minden olyan további intézkedést, vagy Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Kecskeméti Nyugati Ipari Park Kft. Tulajdonosok1 tulajdonos nevében és helyette meghatalmazottja Kecskeméti Déli Ipari Park Kft. Tulajdonosok2 tulajdonos nevében és helyette meghatalmazottja Chempolis Kft. nyilatkozatot, amelyek a jelen szerződés rendelkezései alapján szükségesek lehetnek a jelen szerződés céljainak teljesüléséhez.
4. Jelen szerződéssel kapcsolatos, felek közötti vagy valamely fél részére adandó minden értesítés, utasítás, felhívás, követelés vagy közlés csak írásban történhet és csak akkor érvényes, ha azt megfelelően kézbesítik, személyes kézbesítés, ajánlott tértivevényes levél, vagy fax formájában. Ha az ajánlott tértivevényes levél „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, úgy azt a postára adást követő 5. napon kézbesítettnek kell tekinteni.
5. Jelen szerződés hatálya kiterjed a felek mindenkori jogutódra és tulajdonosváltozás esetén az új tulajdonosokra is, melyért a Tulajdonosok és a Beruházó külön is szavatosságot vállalnak.
6. Amennyiben a szerződés egyes pontjai érvénytelenek lennének, úgy ez nem érinti a szerződés egyéb részeinek érvényességét. A felek az érvénytelen szerződési feltételeket, amennyiben ez jogszabályilag lehetséges, olyan új kikötésekkel pótolják, amelyek az elérni kívánt célhoz a legközelebb állnak, kivéve, ha a felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg.
7. A szerződő felek a jelen szerződésben foglalt kötelezettségeik tekintetében azok jogszerű és szerződésszerű teljesítéséért szavatosságot v...
Felek együttműködési kötelezettsége. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében a Xxxxxxxxxx, illetve Xxxxxxxxx által megvalósítani kívánt fejlesztés és ahhoz kapcsolódó járulékos beruházások előkészítése, engedélyeztetése és kivitelezése során a jóhiszeműség elvét szem előtt tartva egymással együttműködnek.
Felek együttműködési kötelezettsége. 1. A Start Agro Kft. a megrendelő által kijelölt személynek (gépkezelőnek) az átadást követően a gép Használati útmutató, Kezelési utasítás vagy más néven megjelölt, a gép kezelésével és karbantartásával kapcsolatos dokumentum szerinti kezeléséhez - a vevő igénye esetén - egyszeri alkalommal, külön térítés nélkül segítséget nyújt. Vevő a fentiek szerinti igényét legalább 3 nappal a kért időpont előtt írásban köteles a Start Agro Kft. központi email címére (xxxx@xxxxxxxxx.xx) megküldve jelezni.
2. Mezőgazdasági vontató, teleszkópos rakodó, betakarító gép, kotrógép esetén a használati útmutató kapcsán adott kitanítás nem helyettesíti az I.1.pontban említett dokumentum részletes tanulmányozását és egy államilag elismert, releváns gépkezelői tanfolyam elvégzését. E tanfolyam elméleti és gyakorlati anyagának elsajátítása teszi lehetővé a gép szakszerű üzemeltetését. Vevő tudomásul veszi, hogy a gép későbbi kezelési hiányosságaiból, nem megfelelő használatából eredő károkért a Start Agro Kft.–t semminemű felelősség nem terheli.
3. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés teljesítése során minden lényeges körülményről egymást kölcsönösen tájékoztatják.
4. Nem egyösszegű fizetés, illetve hitel/lízing bevonással történő teljesítés esetén Vevő köteles az adásvétel tárgyára vagyonbiztosítást, illetve töréskár kapcsán biztosítást kötni a futamidő végéig. A biztosítás és a káreseménnyel kapcsolatos ügyintézés költségei a Vevőt terhelik.
Felek együttműködési kötelezettsége. 4.1. A Felek jelen ÁSZF, illetve az Egyedi Szerződés teljesítése során kötelesek folyamatosan együttműködni és haladéktalanul tájékoztatni egymást az Egyedi Szerződés változtatását igénylő, vagy a teljesítéssel kapcsolatos, illetve az azt befolyásoló lényeges körülményekről.
4.2. A Felek vállalják, hogy a jelen ÁSZF, illetve az Egyedi Szerződés teljesítése során, illetve az ezzel kapcsolatban általuk megkötött szerződéses jogviszonyokban minden tőlük elvárhatót megtesznek annak érdekében, hogy a másik Fél üzleti jó hírneve ne sérüljön, és cégneve ne szerepeljen jó erkölcsbe ütköző, ízléstelen, sértő vagy bármely, a másik félre vagy bármely közvetett vagy közvetlen tulajdonosára hátrányos módon vagy összefüggésben.
4.3. Felek kijelentik, hogy az Egyedi Szerződés feltételeinek rögzítése és aláírása során nem hallgatnak el egymás elől olyan jelentős tényt, vagy körülményt, amelynek ismeretében a másik Fél az Egyedi Szerződést nem kötné meg.
4.4. Amennyiben jelen ÁSZF, illetve az Egyedi Szerződés (ÁSZF és Egyedi Szerződés együttesen: Szerződés) valamely rendelkezése érvénytelennek vagy végrehajthatatlannak bizonyulna, az az egész Szerződést nem teszi automatikusan érvénytelenné. A Szerződés részbeni érvénytelensége esetén a Szerződés csak akkor dől meg, ha a Felek az érvénytelen rész nélkül azt nem kötötték volna meg.
4.5. Felek a Szerződés hatálya alatt jogosultak egymás teljesítését folyamatosan ellenőrizni.
Felek együttműködési kötelezettsége. 1. A Tulajdonosok és a Beruházó – jogutódaikra és tulajdonosváltozás esetén az új tulajdonosokra is kiterjedő hatállyal – tudomásul veszik, hogy a jelen megállapodás alapján készülő valamennyi beruházás műszaki terveit Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata főépítészével, valamint a Polgármesteri Hivatal Mérnöki Irodájával előzetesen egyeztetni kell.
2. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés teljesítése érdekében a Beruházó által megvalósítani kívánt fejlesztés és ahhoz kapcsolódó járulékos beruházások előkészítése, engedélyeztetése és kivitelezése során a jóhiszeműség elvét szem előtt tartva egymással együttműködnek.
Felek együttműködési kötelezettsége. Szerződő felek úgy járnak el jelen szerződés hatálya alatt, úgy kezelik a dokumentumokat, hogy az megfeleljen a szerződés kikötéseinek Szerződő Felek kijelentik, hogy egyikük sem tanúsít olyan magatartást, amely a szerződéssel ellentétes lenne, vagy a másik fél érdekeit sértené. Szerződő Xxxxx kötelezik magukat, hogy cselekedetüknél és tevékenységüknél a másik fél érdekeit szem előtt tartva járnak el, tartózkodva minden olyan magatartástól, amely a másik félnek akár dologi, akár erkölcsi kárt okozna. Szállító kötelezi magát, hogy amennyiben jelen szerződésben vállalt bármilyen kötelezettségét előre láthatóan nem, vagy csak késedelmesen tudná teljesíteni, illetve ennek lehetősége merül fel, az erről való tudomásszerzéssel egyidejűleg köteles erről Megrendelőt tájékoztatni. A tájékoztatás elmulasztásából eredő károkért Szállító teljes kártérítési felelősséggel tartozik.
Felek együttműködési kötelezettsége. 8.1. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés teljesítése során folyamatosan együttműködnek.
8.2. A jelen Szerződéssel összefüggő kapcsolattartásért felelős személyek az alábbiak: Megbízott részéről:
8.3. Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók nem jogosultak a Szerződés módosítására, nyilatkozatuk nem jelenthet jogról való lemondást, illetve a Szerződésben rögzített kötelezettségeken túli kötelezettségvállalást.
8.4. Megbízott az adataiban bekövetkező mindennemű változást, különösen a székhelyének, levelezési címének, bankszámlaszámának és adószámának változását a Megbízóval a változást
8.5. A Szerződés teljesítését érintő és azzal összefüggésben megtett mindennemű nyilatkozat, értesítés, levél vagy jóváhagyás csak írásban érvényes és csak akkor fejti ki joghatását, ha a Felek azt a fenti kapcsolattartók illetve az általuk kijelölt személyek részére kézbesítik.