Common use of Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Clause in Contracts

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.

Appears in 2 contracts

Samples: Építési Beruházás, Építési Beruházás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell: P1) Előzetes igazolási mód: Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján a Kbt.67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatában csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, a teljesítésre vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (6) bekezdései alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike a közös ajánlattételi szándékáról nyilatkozni köteles(ez megtehető egy ⭘ Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P.1Alkalmatlan az ajánlattevő:P/1.A 321/2015. Ajánlattevőnek nyilatkoznia (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három mérlegforduló nappal lezárt üzleti évben az– általános forgalmi adó nélkül számított – teljes árbevétele összesen nem éri el a nettó 44.000.000 Ft-ot.Amennyiben ajánlattevő az eljárást megindító felhívás megküldésének évéhez viszonyítva kevesebb, mint 3 éve működik, abban az esetben alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt – az általános forgalmi adó nélkül számított – teljes árbevétele nem érte el legalább a nettó22.000.000 forintot. közös nyilatkozatban is).Amennyiben ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodik, abban esetben - az ajánlatának részeként benyújtandó, az alkalmassági feltételeknek való megfelelésről szóló nyilatkozatában - meg kell jelölnie ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának hivatkozásával azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek való megfelelés érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek, a Kbt. 67. § (3) bekezdés szerinti tartalmú, a Kbt. 114. § (2) bekezdés szerinti egyszerű nyilatkozatát. Ajánlattevő arra vonatkozóan is nyilatkozni köteles, amennyiben nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (8) bekezdésére. Utólagos igazolási mód:A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésére tekintettel ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások, dokumentumok benyújtására. Ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmassága igazolható a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b(c) pontja alapján az ajánlati a felhívás feladásától visszafelé számított három (3) megküldését megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozó közbeszerzés tárgyából származó –általános forgalmi adó nélkül számított- árbevételéről szóló nyilatkozat benyújtásával, saját attól függően, hogy az ajánlattevő vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben Az ajánlatkérő felhívja az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőajánlattevő figyelmét, úgy annak csatolása hogy az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében alkalmasság előírása vonatkozásában a 321/2015. (X. 30X.30) Korm. rendelet 19.§ (3) és (7) bekezdésében foglaltak megfelelően alkalmazandóak. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadó a Kbt. 65. § (5)–(9) bekezdése, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó§-a. Az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek megközöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Az alkalmasság igazolása során igazolások benyújtásának előírásakor e szervezetnek – kizárólag az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy alkalmassági követelmények tekintetében – az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.feltételnek történő

Appears in 2 contracts

Samples: Közbeszerzési Értesítő, Közbeszerzési Értesítő

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1: P1.) Az igazolást a Kbt. Ajánlattevőnek nyilatkoznia 114/A § szerint kell benyújtani. Xxxxxxxxxxx a 321/2015. (X. 30X.30.) KormKorm.r. rendelet 19. § 19.§ (1) bekezdés ba) pontja alapján szerint rendelkezzen valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozattal az ajánlati alábbi tartalommal: pénzintézet által vezetett számlák számlaszámait, mióta vezeti az ajánlattevő számláját, számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három egy éven (312 hónapon) lezárt üzleti évre vonatkozóbelül fordult-e elő 15 napot meghaladó sorba állítás attól függően, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő a vizsgált időszakban megszűnt pénzforgalmi számlákat is vizsgálja, ebben az esetben bármely, a megszűnés dátumát követően kelt nyilatkozat elfogadható az alkalmassági minimumkövetelmény alátámasztására. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65.§ (elsősorban 6) - (8) és (11) bekezdéseire. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): P1 Alkalmatlan ajánlattevő, ha bármelyik, a számvitelről szóló 2000cégkivonatban szereplő pénzügyi intézményénél vezetett bármely számláján – ide tartoznak a vizsgált időszak alatt megszűnt számlák is - az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban 15 napot meghaladó sorbaállítás volt. A „sorbaállítás” kitétel alatt Ajánlatkérő a 2009. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólLXXXV. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükségestörvény 2.§ 25. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015pontjában meghatározott fogalmat érti. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek bekezdésének megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a A Kbt. 65. § (7)) bekezdésének megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttünk fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (8) és (11is) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetreszervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Ajánlattevő ajánlatában a A Kbt. 11465. § (2) bekezdésében és 8) bekezdésének megfelelően az a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanszervezet, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha amelynek adatait az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles ajánlatkérőt az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri teljesítésének elmaradásával vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóhibás teljesítésével összefüggésben ért kármegtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a gazdasági és rövid leírásapénzügyi alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell csatolni: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015A 310/2011. (X. 30XII.23.) Korm.rendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) 14. § (1) bekezdésének a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény által valamennyi vezetett számla vonatkozásában az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebben kiállított nyilatkozatot az alábbi tartalommal: - számlaszám(ok) megjelölése, - mióta vezeti a pénzügyi intézmény a bankszámláját, - számláján/számláin az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban volt-e 30 napon túli sorba állítás. Attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő sorba állítás alatt a 2009. évi LXXXV tv. 2.§ 25. pontjában meghatározottakat érti. P/2. a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 1914. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három feladásának napját megelőző 3 (3három) lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (parkoló automaták értékesítése / bérbeadása, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban telepítése, üzembe helyezése) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő a számvitelről P.2. pontban előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az ajánlat szerinti gazdasági szereplők közül elegendő csak annak benyújtani a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetővonatkozó igazolást, úgy annak csatolása amely az ajánlatban adott alkalmassági feltételt igazolja. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) Az ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha: P/1. Ajánlattevő (közös ajánlattevő) bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban 30 napon túli sorba állítás volt. P/2. nem szükségesrendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 3 (három) üzleti évben a közbeszerzés tárgyának vonatkozásában (parkoló automaták értékesítése / bérbeadása, telepítése, üzembe helyezése) összesen minimum nettó 60 millió forint árbevétellel. Jelen Az előírt alkalmassági feltételek tekintetében követelménynek a 321/2015közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a P/1. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandópontban előírt alkalmassági követelménynek pedig - tekintettel arra, hogy az értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztatható a gazdasági szereplőkre - elegendő, ha a közös ajánlattevők egyike teljes mértékben megfelel. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közös ajánlattevők közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 6555. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadómeghatározott esetekben támaszkodhat.

Appears in 1 contract

Samples: Beszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1mód: P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Részvételre jelentkező csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított kettő évre/24 hónapra vonatkozó, eredeti vagy másolati igazolást, az alábbi tartalommal: — pénzforgalmi számlaszám(ok) megjelölése; — pénzforgalmi számláján/számláin az eljárást megindító felhívás megküldését megelőző 24 hónapban előfordult-e 15 napot meghaladó sorbaállítás, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a működését, amennyiben ezek azadatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő kizárólag az eljárást megindító felhívás megküldésekor élő számlákat kívánja vizsgálja, a vizsgált időszakban megszűnt számlákat nem vizsgálja. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóbekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett. Ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban P/1 pont előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által kért beszámoló meghatározott követelménynek, a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükségeskövetelmény és a megfelelést igazoló dokumentum elérhetőségének pontos megjelölését is elfogadja ajánlatkérő a dokumentumok benyújtása helyett. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015A Kbt. (X. 30.) Korm. rendelet 1965. § (37) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az alapján az előírt alkalmassági követelményeknek követelménynek a közös ajánlattevők részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni a jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek bekezdésében foglaltak alapján a P/1 alkalmassági feltétel esetében az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Csatolandó dokumentumok: Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő eljárás jelen szakaszában részvételi jelentkezőknek a Kbt. 6567.§ (1) bekezdésére figyelemmel, a 114.§ (2) bek. § (7)alapján csupán arról kell nyilatkozatot benyújtaniuk a P/1, (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában pontban előírtakra a részvételi jelentkezésben, hogy az általa igazolt alkalmassági követelmények teljesülnek, illetve a Kbt. 114. § 65.§ (27) bekezdésében és bekezdés szerinti esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek a részvételi jelentkezővel azonos módon kell igazolnia az alkalmassági követelménynek megfelelést (Kbt. 6767.§ (3) bekezdés). § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel Ajánlatkérő az igazolások benyújtását a részvételi szakasz során kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (47) bekezdésében foglaltak szerint bekezdése esetében kérheti az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolniérintett részvételre jelentkezőtől. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésealkalmasság minimumkövetelménye(i) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), hamindkét rész tekintetében: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírásamód: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. A 310/2011 (X. 30XII.23.) Korm. rendelet 1914. § (1) bekezdés ba) pontja alapján Ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó valamennyi pénzforgalmi számlaszámára vonatkozóan a pénzforgalmi számlaszámot vezető pénzügyi intézményétől származó, az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozat - attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak - legalább az alábbi tartalommal: • a pénzforgalmi számla számlaszáma, • mióta vezeti a pénzügyi intézmény a gazdasági szereplő pénzforgalmi számlaszámát, • volt-e, a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott 15 napot meghaladó sorban állás az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három 12 hónapban. P.2. A 310/2011 (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30XII.23.) Korm. rendelet 1914. § (31) bekezdése megfelelően alkalmazandób) pont alapján Ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évéről szóló saját, vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolója egyszerű másolata (kiegészítő mellékletek nélkül). Az előírt alkalmassági követelményeknek Amennyiben a közös ajánlattevők kért beszámolók a Kbtcéginformációs szolgálat honlapján megismerhetőek, a beszámolók adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása ebben az esetben nem szükséges. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során Amennyiben az ajánlattevő (konzorciumi tag) pénzügyi beszámolói a Kbtcéginformációs szolgálat honlapján nem megismerhetőek, úgy cégszerűen szükséges nyilatkozni arról, hogy az ajánlat részeként becsatolt pénzügyi beszámolók megegyeznek a cégbírósághoz benyújtott beszámolókkal. 65Ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámoló közzétételét, úgy ajánlattevő cégszerűen köteles nyilatkozni a jelen pont szerinti alkalmassági minimumkövetelmények megállapításához szükséges adatokról. § Amennyiben a 310/2011. (7), (8) és (11XII.23.) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetreKorm. Ajánlattevő ajánlatában a Kbtrend. 11414. § (2) bekezdésében bekezdésben foglaltak fennállnak, erről nyilatkozatot kell benyújtani, és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés ajánlattevő alkalmasságának igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésegépjárművek bérleti szerződés keretében történő szállítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri árbevételéről szóló, cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell csatolni. A Kbt. 55.§ (4) bekezdéses szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy meghaladja közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, az (1) bekezdés d) pontja szerint meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a nettó 500.000,-Ft-otgazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekAz (5) meghatározása: Alkalmatlan bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására (közös ajánlattevők)is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, hatovábbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A (6) bekezdés szerint az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolása során az (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat: P.1. adózott eredménye a) ha az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy

Appears in 1 contract

Samples: Gépjárművek Beszerzése Bérleti És Flottaüzemeltetési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Ajánlattevő (közös ajánlattevők) csatolja a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés ba) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az ajánlati felhívás megküldése napjától visszafele számított 24 hónapra vonatkozó nyilatkozatot, az alábbi tartalommal: - valamennyi általa vezetett pénzforgalmi számla száma; - mióta vezeti a pénzforgalmi számláját/ számláit; - pénzforgalmi számláján/számláin az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított huszonnégy (24) hónapban volt-e 30 napot meghaladó sorbaállítás (attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a működését, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak). P/2. Ajánlattevő (közös ajánlattevők) csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megküldését megelőző három (3) év, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről teljes - általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló 2000nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az szerinti esetben ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelményeknek követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A benyújtandó dokumentumok típusának rövid megjelölése: — árbevételről szóló nyilatkozat. Ajánlattevőnek a közös ajánlattevők gazdasági és pénzügyi, alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7)§, (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § és 69.§-ában valamint a 321/2015. (1X. 30. ) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanKorm. rendelet 19.§-ában foglaltak alapján kell eljárnia. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó igazolási módok a Közbeszerzési Dokumentumokban kerülnek meghatározásra. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P.1. Az eljárást megindító felhívás megküldése napjától visszafele számított 24 hónapban 30 napot meghaladó, a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerinti sorba állítás fordult elő pénzforgalmi számláján (számláin), attól függően, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. P.2. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha az ajánlati felhívást megküldését megelőző három év, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, teljes - általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem érte el a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az nettó 500.000.000,- Ft-ot. Amennyiben ajánlattevő a vizsgált időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmatlan, ha működésének ideje teljes időtartama alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezéseútépítés/ útfelújítás/járdafelújítás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - nettó árbevétele eléri vagy meghaladja nem érte el a nettó 500.000,-Ft500.000.000,- Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekAjánlattevőnek a gazdasági és pénzügyi, alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 65. §, 67. § és 69.§-ában valamint a 321/2015. (X. 30. ) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1Korm. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadórendelet 19.§-ában foglaltak alapján kell eljárnia.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) megküldésének napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozó teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, saját illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (vízgazdálkodási építmények és/vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban vízi létesítmények, és az azokhoz szerkezetileg és/vagy funkcionálisan kapcsolódó építményrészek, mérnöki létesítmények építési-szerelési munkái) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló – adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt – nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a számvitelről figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a P/1. pontban meghatározott iratokkal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló. illetve az árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőbeszámoló, úgy annak csatolása illetve az ajánlatban árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem szükséges. Jelen lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági feltételek tekintetében követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdés szerint. Az előírt Ajánlatkérő az alkalmassági követelményeknek feltétel igazolása kapcsán felhívja a közös ajánlattevők figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (6)-(7) bekezdéseiben foglalt lehetőségekre. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a P/1. pontban meghatározott követelmény tekintetében az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakbanegyüttes megfelelés lehetősége alapján, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanielegendő, ha működésének ideje alatt a közös ajánlattevők közül egy felel meg. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás megküldésének napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem éri el • a nettó 150.000.000 Ft-ot, illetőleg ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésevízgazdálkodási építmények és/vagy vízi létesítmények, és az azokhoz szerkezetileg és/vagy funkcionálisan kapcsolódó építményrészek, mérnöki létesítmények építési-szerelési munkái) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja összesen nem éri el • a nettó 500.000,-Ft120.000.000 Ft-ot, Ajánlatkérő, összhangban a 266/2013.(VII.11.) Korm. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekrendelet fogalommeghatározásával, a vízgazdálkodási építmények és/vagy vízi létesítmények fogalma alatt a következőket érti: Vízgazdálkodási építmények (vízi létesítmények) meghatározásaés az azokhoz szerkezetileg vagy funkcionálisan kapcsolódó építményrészek, mérnöki létesítmények: Alkalmatlan a) duzzasztó- és vízerőmű, hajózsilip, árvízkapu, kikötői partfal; b) öntözőtelep, öntözőcsatorna, halastó, tógazdaság; e) árvízvédelmi töltés, árvízvédelmi fal és műtárgyai; f) belvízvédelmi csatorna és műtárgyai, szívattyútelep; g) folyó- és tószabályozási mű, partvédmű; h) vízrendezési és vízkormányzó földmű és műtárgyai; i) árvízvédelmi szükségtározó, tározó, záportározó és műtárgyai ; Karakterkorlátozás miatt a „III.1.2) Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása” pont folytatása: Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:149. § szerint kezesként felel az ajánlatkérőt, az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kárt megtérítéséért. A Kbt. 65. § (közös ajánlattevők)11) bekezdése szerinti korlátozások érvényesek a jogutódlás esetére. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, ha: P.1hogy a 424/2017 ( XII.19.) Korm. adózott eredménye rendelet 12. § (2) bekezdése alapján az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív voltalkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési rész tekintetében irányadóeljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírása: P.1. ismertetése: P1) Ajánlattevőnek nyilatkoznia (közös ajánlattevőnek) csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bekezdésének b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított feladását megelőző három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban megfelelő beszámolójának részét képező eredmény-kimutatást, feltéve, hogy a számvitelről szóló 2000gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja beszámoló közzétételét. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólAmennyiben a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmény tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján honlapjáról megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges, ez esetben a gazdasági szereplőnek a megfelelést igazoló dokumentum elérési helyét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban szükséges feltüntetnie. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében Ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (32) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek értelmében a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles Ebben az esetben az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezéseajánlati felhívás II.2.4) pontban felsorolt műszaki tartalomnak megfelelő, elektromos karbantartási feladatok ellátása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri árbevételének el kell érnie vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan meg kell haladnia az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye ajánlatkérő által az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóajánlati felhívásban meghatározott értéket.

Appears in 1 contract

Samples: Service Agreement

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: : P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell .) Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § Korm.rendelet 20.§ (1) bekezdése és a 19.§ (1) bekezdés ba) pontja alapján a P1.) alkalmassági követelménynek való megfelelést az ajánlati Ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatával kéri igazolni, hogy az Ajánlattevő megfelel az Ajánlatkérő által előírt gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelménynek. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására előírt dokumentumokat kérjük az ajánlat részeként, az ajánlattételi határidő lejártáig benyújtani. Valamennyi dokumentumot elegendő egyszerű másolatban benyújtani. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): P.1.) Az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben bármely számlavezető pénzügyi intézményi számláján a felhívás feladásától feladásának napját megelőző (visszafelé számított három számított) utolsó 12 hónapban 30 napot meghaladóan sorban állított tétel volt. (3Sorbaállítás jelentése: a pénzforgalmi szolgáltató által vezetett fizetési számlára érkező fizetési megbízás fedezethiány miatt történő nem teljesítése (függőben tartása) lezárt üzleti évre vonatkozóés várakozási sorba helyezése a jövőbeni teljesítés céljából, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban ide nem értve azt az esetet, amikor a számvitelről szóló 2000fizető fél az ütemezett fizetések céljából, a beérkezett fizetési műveletek tervszerű teljesítése érdekében sorba helyezésről állapodik meg a pénzforgalmi szolgáltatóval. 2009. évi C. törvényLXXXV. törvény 2.§ 25. pontja) megfelelően összeállított éves beszámolójárólA P.1. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőpontban foglalt alkalmassági követelménynek elegendő, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek ha a közös ajánlattevők a közül egy felel meg. (Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a bekezdés) A Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései bekezdése alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekkövetelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles ajánlatkérőt az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri teljesítésének elmaradásával vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóhibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Beszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a gazdasági és rövid leírásapénzügyi alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell csatolni: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015A 310/2011. (X. 30XII.23.) Korm. rendelet 19Korm.rendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) 14. § (1) bekezdés bbekezdésének a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény által valamennyi vezetett számla vonatkozásában az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebben kiállított nyilatkozatot az alábbi tartalommal: - számlaszám(ok) megjelölése, - mióta vezeti a pénzügyi intézmény a bankszámláját, - számláján/számláin az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóvisszaszámított 12 hónapban volt-e 30 napon túli sorba állítás. Attól függően, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő sorba állítás alatt a számvitelről szóló 20002009. évi C. törvényLXXXV tv. 2.§ 25. pontjában meghatározottakat érti. Az ajánlat szerinti gazdasági szereplők közül elegendő csak annak benyújtani a vonatkozó igazolást, amely az adott alkalmassági feltételt igazolja. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben Az ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha: P/1 Ajánlattevő (közös ajánlattevő) bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlatkérő által kért beszámoló ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban 30 napon túli sorba állítás volt; Az előírt alkalmassági követelménynek – tekintettel arra, hogy az értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztatható a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőgazdasági szereplőkre - elegendő, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóközös ajánlattevők egyike teljes mértékben megfelel. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közös ajánlattevők közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 6555. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadómeghatározott esetekben támaszkodhat.

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Üzemanyag Beszerzés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírásaajánlattevő, közös ajánlattevők a szerződés teljesítésére alkalmatlan(ok), ha: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a jelen ajánlattételi felhívás megküldését megelőző 1 (egy) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem érte el a nettó 48.000.000,- Ft-ot. P/1. Az Ajánlattevők a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdésének c) pontja alapján igazolhatják megfelelőségüket. P/1. az előző egy, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § 19.§ (1) bekezdés bbekezdésének c) pontja alapján szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóárbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az erre vonatkozóan előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőmegfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, úgy annak csatolása hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az ajánlatban árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem szükségeslehetséges és tájékoztatást kérni az ezzel kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében Az Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § 20.§ (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdése alapján felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha fenti igazolási mód helyett elfogadja az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik vagy részvételre jelentkező arra vonatkozó nyilatkozatát is, hogy megfelel az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolnialkalmassági követelménknek. Az ajánlatkérő köteles a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmasság igazolásához felhasználja, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otPtk. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóteljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentumok

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Részajánlatonként: Ajánlattevő(k) a Kbt. 65. § (1), illetve a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi, a cégkivonatban szereplő számlákról, az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozata (attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) arról, hogy mióta vezeti ajánlattevő pénzforgalmi számláját, és volt-e a pénzforgalmi számláján az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 24 hónapban a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerinti 30 napot meghaladó sorba állítás; Az alkalmassági minimum követelmények: (Ajánlattevő sorba állított tétel alatt a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerinti fogalmat érti.) Ajánlattevőnek azonban minden esetben nyilatkoznia kell arról, hogy rendelkezik-e a cégkivonatban nem szereplő pénzforgalmi számlaszámmal, illetve az alkalmasság igazolásának ezen pénzforgalmi számlákra is szükséges kiterjednie. A dokumentumok a Kbt. 47. § (2) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be. Ha az elbírálás során az Ajánlatkérőnek kétsége merül fel a nyilatkozat valóságtartalmával kapcsolatban, a Kbt. 69. § (7) bekezdésének megfelelően előírhatja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bbekezdése szerinti igazolás benyújtását. A Kbt. 65. § (6) pontja bekezdése alapján az ajánlati előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az а szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, а Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az Ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Az igazolások benyújtásához kérjük a Kbt. 65.§. (11) bekezdését megfelelően alkalmazni. Az alkalmasság minimumkövetelménye részajánlatonként: P1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármelyik cégkivonatban szereplő és nem szereplő pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóvisszaszámított 24 hónapban egybefüggően 30 napot meghaladó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 20002009. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólLXXXV. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükségestörvény 2. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a § 25. pontja szerinti sorba állítás fordult elő. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (67) bekezdése szerint felelhetnek megazokban az esetekben, amelyekben a 28. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében §-ban és a Kbt36. 67§-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. § (§-ban és a 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az ( 1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóbekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. A gazdasági szereplők gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok kizárásához vezető) szempontok Az alvállalkozók gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok elutasításához vezető) szempontok (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell mód: Részvételre jelentkező a 321/2015228/2004. (X. 30VII.30.) Korm. rendelet 1927. § (1) bekezdés a) pontja szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az alábbi tartalommal: • mióta vezeti az Részvételre jelentkező bankszámláját • bankszámlaszámok feltüntetése • fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e, • számláján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 1 évben előfordult-e 30 napot meghaladó sorban állás Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy Részvételre jelentkezőnek és a 228/2004. (VII.30.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozószerinti alvállalkozóinak a pénzügyi, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban gazdasági alkalmasság körében meghatározott feltételeknek külön-külön, önállóan kell megfelelniük. Sorban állás alatt ajánlatkérő a számvitelről pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 20002009. évi C. törvényLXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló (adott esetben) Alkalmatlan a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőRészvételre jelentkező, úgy annak csatolása az ajánlatban ha nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében csatolta be a 321/2015228/2004. (X. 30VII.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 6727. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdés a) pontja szerint kért valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény nyilatkozatát, hogy illetve valamely számláján az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekeljárást megindító felhívás feladását megelőző 1 évben előfordult 30 napot meghaladó sorban állás. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a Kbtmegkövetelt igazolási mód: A beszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó a 228/2004. 69(VII.30.) Korm. rendelet 27. § (41) bekezdésében foglaltak bekezdés a) pontja szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az alábbi tartalommal: • mióta vezeti a bankszámláját • bankszámlaszámok feltüntetése • fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e, • számláján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 1 évben előfordult-e 30 napot meghaladó sorban állás Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy Részvételre jelentkezőnek és a 228/2004. (VII.30.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés b) szerinti alvállalkozóinak a pénzügyi, gazdasági alkalmasság körében meghatározott feltételeknek külön-külön, önállóan kell megfelelniük. Sorban állás alatt ajánlatkérő felhívására kerülhet sora pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolniévi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) Alkalmatlan a beszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha működésének ideje alatt nem csatolta be a közbeszerzés tárgyából 228/2004. (gyalogos átkelőhely kivitelezéseVII.30.) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otKorm. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekrendelet 27. § (1) meghatározása: Alkalmatlan bekezdés a) pontja szerint kért valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény nyilatkozatát, illetve valamely számláján az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti eljárást megindító felhívás feladását megelőző 1 évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóelőfordult 30 napot meghaladó sorban állás.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati/Részvételi Felhívás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a gazdasági és rövid leírásapénzügyi alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell csatolni: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015A 310/2011. (X. 30XII.23.) Korm. rendelet 19Korm.rendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) 14. § (1) bekezdés bbekezdésének a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény által valamennyi vezetett számla vonatkozásában az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebben kiállított nyilatkozatot az alábbi tartalommal: - számlaszám(ok) megjelölése, - mióta vezeti a pénzügyi intézmény a bankszámláját, - számláján/számláin az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóvisszaszámított 12 hónapban volt-e 30 napon túli sorba állítás. Attól függően, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő sorba állítás alatt a számvitelről szóló 20002009. évi C. törvényLXXXV tv. 2.§ 25. pontjában meghatározottakat érti. Az ajánlat szerinti gazdasági szereplők közül elegendő csak annak benyújtani a vonatkozó igazolást, amely az adott alkalmassági feltételt igazolja. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben Az ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha: P/1 Ajánlattevő (közös ajánlattevő) bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlatkérő által kért beszámoló ajánlati felhívás feladásának napjától visszaszámított 12 hónapban 30 napon túli sorba állítás volt; Az előírt alkalmassági követelménynek – tekintettel arra, hogy az értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztatható a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőgazdasági szereplőkre - elegendő, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóközös ajánlattevők egyike teljes mértékben megfelel. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közös ajánlattevők közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 6555. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadómeghatározott esetekben támaszkodhat.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30: P1.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján ): Részvételre jelentkező köteles az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától dátumától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti 2 évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolóját benyújtani (elsősorban ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólgazdasági szereplő letelepedése szerinti országának joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban a jelentkezésben, nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében ; P2.): Részvételre jelentkező köteles az eljárást megindító felhívás dátumától visszafelé számított 2 évre vonatkozó, saját vagy jogelődje vonatkozásában számlavezető pénzintézetétől/pénzintézeteitől, valamennyi bankszámlája vonatkozásában, nyilatkozatot becsatolni a 321/2015. (X. 30P2.) Kormalkalmassági feltételnek való megfelelés igazolására; Az igazolásban egyértelműen kell szerepeljen a részvételre jelentkező gazdasági társaság - megnevezése, - adószáma vagy cégnyilvántartási száma, - bankszámla száma/i, - mióta vezeti számláját az adott pénzintézetnél, - az alkalmassággal kapcsolatos adatok. rendelet 19• Ajánlatkérő, a „sorbaállás” kifejezés alatt az a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § (325. pontjában meghatározott fogalmat érti. • Ha a részvételre jelentkező az eljárást megindító felhívás dátumától visszafelé számított 2 évre vonatkozó, saját vagy ⮿ Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) bekezdése megfelelően alkalmazandómeghatározása:P1.): Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha az eljárást megindító felhívás dátumától visszafelé számított 2 évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának mérleg szerinti eredménye egynél több évben, vagy az utolsó évben negatív.P2.): Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha az eljárást megindító felhívás dátumától visszafelé számított 2 évre vonatkozó valamelyik bankszámláján 20 napot meghaladó sorbaállás történt. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők P1.) kivételével, a részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. (Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11bekezdés) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal jogelődje vonatkozásában azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt a teljes időszakbanidőszakra, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről tört évre szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő (321/2015 (X.30.) Kormányrendelet 19. § (2) bekezdése) • A részvételre jelentkező, közös részvételre jelentkezők a pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmasság igazolása során a Kbt. 65.§ (6) - (8) bekezdések szerint, ha működésének ideje alatt bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhet. A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja részvételre jelentkezőre előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelését, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóidőtartama alatt.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Értesítő

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:: A Kbt. 114. (2) bekezdése alapján a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az ajánlatkérő 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Az alkalmassági követelmények tekintetében az igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint kerül sor. P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Kbt. 65. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja és a 19. § (5) bekezdése alapján az ajánlati Ajánlattevő csatolja a jelen eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé feladását közvetlenül megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évére vonatkozó közbeszerzés tárgya szerinti (épülettervezési és/vagy épületépítési munkák elvégzése) - általános forgalmi adó nélkül számított három – árbevételéről szóló nyilatkozatát attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésében foglaltakra is a figyelmet. Amennyiben Ajánlattevő nem rendelkezik a jelen eljárást megindító felhívás feladását közvetlenül megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőév árbevételi adataival, úgy annak csatolása a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya (épülettervezési és/vagy épületépítési munkák elvégzése) szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie az ajánlatban nem szükségeselőírt alkalmassági minimumkövetelménynek. Jelen Az alkalmassági feltételek követelménynek történő megfelelés tekintetében a Kbt. 65. § (6)-(8) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (36) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdésében foglaltak alkalmazandóak. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek megalapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. P.1. Az alkalmasság igazolása során Alkalmatlan az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7)szerződés teljesítésére, (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy amennyiben az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt előző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezéseépülettervezési és/vagy épületépítési munkák elvégzése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja nem éri el összesen az 900 000 000 HUF összeget. A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan projekttársaság teljesítését az ajánlattevő (közös ajánlattevők)alkalmasság igazolására referenciaként, ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóilletve árbevételként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig –, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:: A Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján az ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, azonban az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint az ajánlatkérő 69. § szerinti külön felhívására köteles benyújtani. P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti külön felhívására köteles benyújtani:- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján Ajánlattevőnek az ajánlatkérő 69. § szerinti külön felhívására be kell nyújtania cégszerűen aláírt nyilatkozatát az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) megküldését megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóévben összesen elért teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): Alkalmatlan az ajánlattevő, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban ha P.1. az ajánlati felhívás megküldését megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen - az általános forgalmi adó nélkül számított – teljes árbevétele nem érte el a számvitelről szóló 2000nettó 30 millió Ft-ot, azaz nettó Harmincmillió Forintot. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdés szerinti eset fennállása esetén, vagyis ha az ajánlattevő a 321/2015. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt(X.30.) Korm. 65rendelet 19. § (61) bekezdése szerint felelhetnek megbekezdés b) vagy c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az alkalmasság igazolása érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az ajánlattevő árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az epontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és árbevételéről.Amennyiben Ajánlattevő a Kbt. 65. § (7)) bekezdés szerint más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodik az alkalmasság igazolása során, (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást úgy csatolni kell az ajánlatban – nem a 69. § szerinti külön felhívására - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetreszervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlattevő ajánlatában a Kbtigazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. 114. § (2) bekezdésében Az okiratnak minimálisan az alábbi tartalmi elemeknek kell megfelelnie: 1/ az ajánlattevő és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábankapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet által egyaránt, cégszerűen aláírt okirat szükséges 2/ az okiratból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az előírt eljárást megindító felhívás mely alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására követelményének vonatkozásában írták alá a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint felek az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.okiratot

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Értesítő

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia előzetesen arról kell nyilatkozni, hogy megfelel az előírt alkalmassági feltételnek. Az Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívásracsatolja a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bAlkalmassági minimumkövetelmény(ek) pontja meghatározása: P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a számviteli szabályok szerinti beszámolói alapján az ajánlati adózott eredménye jelen felhívás feladásától visszafelé számított három feladását megelőző utolsó 3 (3három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000év során egynél több P/2. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanAjánlattevőnek előzetesen arról kell nyilatkozni, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekfeltételnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak bekezdése szerinti felhívásra Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet19. § (1) bekezdés c) pontja szerint a jelen felhívás feladását megelőző utolsó 3 (három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (magasépítés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.Ha az ajánlattevő a kért fenti irattal azért nem rendelkezik rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.A Kbt. 65. § (6)-(8) bekezdései megfelelően alkalmazandók.A 321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (2)-(3) bekezdése megfelelően alkalmazandó.Minősített ajánlattevők tekintetében a 321/2015 (X.30) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése szerint jár el Ajánlatkérő. évben negatív volt. A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 19. § (2) bekezdése szerinti esetben akkor alkalmas az ajánlattevő, ha működésének az ajánlattevő működése ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésemagasépítés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - nettó árbevétele eléri vagy meghaladja az eljárást megindító felhívás II.2.6) pontja szerinti becsült érték 50%- ának megfelelő HUF értéket. P/2. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha jelen felhívás feladását megelőző utolsó 3 (három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magasépítés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(eknem éri el összesen az eljárást megindító felhívás II.2.6) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadópontja szerinti becsült érték 50%- ának megfelelő HUF értéket.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Értesítő

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) megküldésének napját megelőző egy mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozó teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, saját illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (építési beruházásból) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló – adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt – nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a számvitelről figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a P/1. pontban meghatározott iratokkal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló. illetve az árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőbeszámoló, úgy annak csatolása illetve az ajánlatban árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem szükséges. Jelen lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági feltételek tekintetében követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdés szerint. Az előírt Ajánlatkérő az alkalmassági követelményeknek feltétel igazolása kapcsán felhívja a közös ajánlattevők figyelmet a Kbt321/2015. 65(X.30.) Korm. rendelet 19. § (66)-(7) bekezdése szerint felelhetnek megbekezdéseiben foglalt lehetőségekre. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő Karakterkorlátozás miatt a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnektovábbiak a” III.1.2. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbtminimum követelmények” címszó alatt. 69Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P/1. § (4) bekezdésében foglaltak szerint Alkalmatlan az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniajánlattevő, ha működésének ideje alatt az eljárást megindító felhívás megküldésének napját megelőző egy mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el összesen legalább a nettó 38.000.000 Ft-ot, illetőleg ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezéseépítési beruházásból) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja összesen nem éri el a nettó 500.000,-Ft35.000.000,- Ft összeget. Az ajánlatkérő az általa vizsgált mérlegfordulónappal lezárt üzleti év darabszámát az eljárást megindító felhívás megküldésének napját KÖZVETLENÜL megelőző egy lezárt évben határozza meg. Xxxx, amennyiben az adott ajánlattevőnek a mérlegfordulónapja 2017. december 31-otére esik, úgy esetében az eljárást megindító felhívás megküldésének napját KÖZVETLENÜL megelőző egy lezárt év a 2017. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekév lesz, melyről nyilatkoznia szükséges. Karakterkorlátozás miatt a” III.1.2. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:” folytatása itt: A Kbt. 65. § (6) meghatározása: Alkalmatlan bekezdésében foglaltak szerint a P/1. pontban meghatározott követelmény tekintetében az együttes megfelelés lehetősége alapján, elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg. A Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (közös ajánlattevők)8) bekezdése alapján az a szervezet, ha: P.1amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági igazolásához felhasználja, a Ptk. adózott eredménye 6:419. § szerint kezesként felel az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív voltajánlatkérőt, az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ezen Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenniük a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr.) 10. §-ának (1)-(3) bekezdéseiben foglaltakra. Az ajánlattevő az alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadókövetelményeknek való megfelelés igazolása az EKRr. 12. §-ának (2) bekezdése alapján is történhet.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: A Kbt. 114/A. § (1) bekezdése alapján az Ajánlatkérő előírja, hogy Ajánlattevők az alkalmassági követelmények tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat az ajánlatukban nyújtsák be. A fentiekre tekintettel Ajánlattevő a pénzügyi és gazdasági alkalmasságát az alábbi dokumentumok benyújtásával tartozik igazolni: P.1.) 321/2015. Ajánlattevőnek nyilatkoznia (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés b) pontja alapján az eljárást megindító ajánlattételi felhívás feladásától visszafelé számított kettő üzleti évre vonatkozó – mellékletek nélküli – saját vagy jogelődje éves beszámolóját (ha az Ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét), amennyiben az utolsó kettő üzleti évének beszámoló adatai nem találhatóak meg a xxx.xxxxxxxxxx.xxx.xxx.xx honlapon. Amennyiben az adatok megtalálhatóak a fent említett honlapon, Ajánlatkérő a pénzügyi alkalmasságot e tekintetben maga ellenőrzi, így a beszámolók csatolása nem szükséges. Ha az Ajánlattevő a P.1) irattal azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, alkalmasságát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés alapján kell igazolnia. Ennek megfelelően csatolnia kell a működési ideje alatti időszakra vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (I . rész esetén: áramszolgáltatói emelőkosaras gépjárművek értékesítéséből, II. rész esetén áramszolgáltatói emelőkosár értékesítéséből) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatát. P.2.) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóév teljes nettó árbevételéről szóló nyilatkozatot attól függően, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban hogy Xxxxxxxxxxx mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha Ajánlattevő a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényP.1) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló és a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőP.2) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdése). Az előírt alkalmassági követelményeknek Azokban az esetekben, amelyekben a közös ajánlattevők a Kbt321/2015. 65(X. 30.) Korm. rendelet 28. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65szakaszban és 36. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában szakaszban meghatározott minősített Ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a Kbt. 11430. § (2szakaszban és 39. § szakaszban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített Ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert Ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja Ajánlatkérő a 321/2015. ( X. 30.) bekezdésében és a KbtKorm. 67rendelet 19. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekbekezdésben meghatározott dokumentumok benyújtása helyett (321/2015. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt(X. 30.) Korm. 69rendelet 19. § (47) bekezdésében foglaltak bekezdése). Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlannak minősül az Ajánlattevő, ha P.1.) ha a saját vagy jogelődje éves beszámolójának adatai szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet soradózott eredmény az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított kettő üzleti év bármelyikében negatív volt. Ha Amennyiben az ajánlattevő Ajánlattevő a kért P.1) irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, alkalmatlannak minősül az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniAjánlattevő, ha működésének a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés esetében Ajánlattevő működési ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezéseáramszolgáltatói emelőkosaras gépjárművek értékesítéséből, II. rész esetén áramszolgáltatói emelőkosár értékesítéséből) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ftműködésének ideje alatt nem érte el: az 1. rész esetén a 5.000.000.- Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.;

Appears in 1 contract

Samples: Beszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a : A 321/2015. (X. 3023.) Korm. rendelet Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés ba) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre ajánlatnak tartalmaznia kell az Ajánlattevőre vonatkozó, saját gazdasági és pénzügyi alkalmasságát igazoló alábbi dokumentumok eredeti vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak egyszerű másolati példányait: A hirdetmény feladásától visszafele számított 12 (elsősorban tizenkettő) hónapban az összes számlavezető pénzügyi intézménytől származó, valamennyi pénzforgalmi számláról szóló, a számvitelről szóló 2000hirdetmény feladásának a napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozat a fizetőképesség megítélésére az alábbi kötelező tartalommal attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak: - Pénzforgalmi jelzőszáma, - A számlavezetés kezdete, - Számláján a hirdetmény feladásától számított 12 hónapban sorban álló tétele volt-e, ha igen hány alkalommal és alkalmanként milyen időtartamban. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólA pénzügyi intézménytől származó igazolást benyújtó szervezetnek nyilatkoznia kell továbbá a számlavezető pénzügyi intézményeiről, illetőleg a működő pénzforgalmi számláiról. Amennyiben Ajánlattevő az ajánlatkérő által kért beszámoló alkalmasság igazolása során a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükségesKbt. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. 65 § (37) bekezdése megfelelően alkalmazandószerint más szervezetre/személyre is támaszkodhat. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65. § (66)-(8) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otbekezdése is. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: ): Alkalmatlan az ajánlattevő ajánlattevő, ha bármely pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat tartalma szerint a hirdetmény megküldésének napjától visszafele számított 12 (közös ajánlattevőktizenkettő) hónapban 30 napot meghaladó sorban állás fordult elő (sorbanállás/sorbaállítás meghatározása a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja alapján: "a pénzforgalmi szolgáltató által vezetett fizetési számlára érkező fizetési megbízás fedezethiány miatt történő nem teljesítése (függőben tartása) és várakozási sorba helyezése a jövőbeni teljesítés céljából, ide nem értve azt az esetet, amikor a fizető fél az ütemezett fizetések céljából, a beérkezett fizetési műveletek tervszerű teljesítése érdekében sorba helyezésről állapodik meg a pénzforgalmi szolgáltatóval"), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell : Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: A részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésébe csatolja be a 321/2015. (X. 30X.30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 (három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évére vonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát attól függően, hogy a részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 19. § (3) bekezdése alapján, amennyiben a részvételre jelentkező a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az ajánlati árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2 Alkalmatlan a részvételre jelentkező a szerződés teljesítésére, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három feladását megelőző 3 (3három) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban év teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a számvitelről szóló 2000nettó 30.000.000- Ft- ot. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólHa a részvételre jelentkező később kezdte meg a működését a teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a 20.000.000,- Ft-ot. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek megalapján az alkalmassági minimumkövetelménynek a közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a A Kbt. 65. § (7)8) bekezdése alapján az a szervezet, (8) amelynek adatait az részvételre jelentkező a gazdasági és (11pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt a részvételre jelentkező teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A részvételre jelentkező és - amennyiben a részvételre jelentkező az alkalmassági követelmény vonatkozásában más szervezet(ek) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást vagy személy(ek) kapacitására kíván támaszkodni - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetreszervezet(ek) az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolására köteles a részvételi jelentkezésben az adott alkalmassági követelmény vonatkozásában előírt igazolások benyújtására. Ajánlattevő ajánlatában Ajánlatkérő felhívja az alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában figyelmet a Kbt. 114140. § (29) bekezdésében és bekezdésében, a Kbt321/2015. 67(X.30.) Kormányrendelet 19. § (16) és (7) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadófoglaltakra.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírásaismertetése: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján csatolja az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt ajánlattevő a saját vagy jogelődje, legutóbbi 3 üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje vonatkozó számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolóját (elsősorban ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvénygazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által egyszerű másolatban (amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak és erről az ajánlattevő nyilatkozik a beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges, annak adatait az ajánlatkérő ellenőrzi) kiegészítő mellékletek nélkül. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § 19.§. (2) – (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § bekezdése, valamint az (65) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során alkalmazandó az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sorigazolás során. Ha az ajánlattevő a kért irattal az alkalmassági feltételben előírt irattal, azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (konyhai eszközök értékesítése) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt az adott rész tárgyából ( az 1. és a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése2. rész esetében szalagos üzemű fehérmosogató értékesítéséből,a 3. rész esetében fekete mosogató gép értékesítéséből, a 4. rész esetében: professzionális elektromos kombinált sütő-pároló berendezés értékesítéséből) származó - az 1. rész esetében minimum nettó 15 000 000 HUF, a 2. rész esetében minimum nettó 15 000 000 HUF, a 3. rész esetében minimum nettó 7 000 000 HUF, a 4. rész esetében minimum nettó 3 000 000 HUF összegű – általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otaz ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban meghatározott értéket. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan Ha az ajánlattevő előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló,benyújtása nem lehetséges, előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65. §-ban foglaltak alapján a P.1. alkalmassági feltétel vonatkozásában elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg az előírt minimumkövetelménynek. Ajánlattevő (közös ajánlattevők)) az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. §-ban foglaltaknak megfelelően felelhetnek meg, illetve bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlattevő alkalmatlan, ha: P.1. adózott eredménye A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján csatolja az elmúlt három ajánlattevő a saját vagy jogelődje, legutóbbi, lezárt 3 üzleti évben legalább kettő évben negatív voltévre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét) egyszerű másolatban (amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, és erről az ajánlattevő nyilatkozik a beszámoló csatolása nem szükséges, annak adatait az ajánlatkérő ellenőrzi) kiegészítő mellékletek nélkül. Ezen A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§. (2) – (3) bekezdése, valamint az (5) bekezdése alkalmazandó az igazolás során. Ha az ajánlattevő az alkalmassági feltételben előírt irattal, azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (ultrahang diagnosztikai készülék értékesítése) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt az adott rész tárgyából ( az 1. és a 2. rész esetében szalagos üzemű fehér mosogató értékesítéséből,a 3. rész esetében fekete mosogató gép értékesítéséből, a 4. rész esetében: professzionális elektromos kombinált sütő-pároló berendezés értékesítéséből) az 1. rész esetében minimum nettó 15 000 000 HUF, a 2. rész esetében minimum nettó 15 000 000 HUF, a 3. rész esetében minimum nettó 7 000 000 HUF, a 4. rész esetében minimum nettó 3 000 000 HUF összegű – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja az ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban meghatározott értéket. Ha az ajánlattevő előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló,benyújtása nem lehetséges, előírt alkalmassági követelmény valamennyi és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65. §-ban foglaltak alapján a P.1. alkalmassági feltétel vonatkozásában elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg az előírt minimumkövetelménynek. Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. §-ban foglaltaknak megfelelően felelhetnek meg, illetve bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Az ajánlattevőnek az ajánlatában annak benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési rész tekintetében irányadódokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Appears in 1 contract

Samples: Árubeszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell .) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolni kell valamennyi számlavezető pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatot - attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak - az alábbi tartalommal: - a számlavezetés kezdő időpontja, - az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított egy évben volt-e sorban- állítása, - ha igen, hány alkalommal, és - alkalmanként meghaladta-e a 15 napot. P.2.) a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati eljárást megindító ajánlattételi felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt kettő üzleti évre vonatkozó, vonatkozó - mellékletek nélküli - saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak éves beszámolóját (elsősorban ha az Ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét), amennyiben az utolsó kettő üzleti évének beszámoló adatai nem találhatóak meg a számvitelről szóló 2000xxx.x-xxxxxxxxx.xxx.xxx.xx honlapon. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólA beszámoló elektronikus elérhetőségéről az Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatban. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló adatok megtalálhatóak a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőfent említett honlapon, úgy annak Ajánlatkérő a pénzügyi alkalmasságot e tekintetben maga ellenőrzi, így a beszámolók csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek Ha az Ajánlattevő a P.2) irattal azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, alkalmasságát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés alapján kell igazolnia. P.3.) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évi teljes nettó árbevételéről, illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából származó (kültéri fémszerkezetek korrózióvédelmi festése) nettó árbevételéről szóló nyilatkozatot attól függően, hogy Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha Ajánlattevő a P.2) és a P.3) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóirányadó. Az előírt alkalmassági követelményeknek A minősített ajánlattevők esetén legyenek figyelemmel a közös ajánlattevők a Kbt321/2015. 65(X. 30.) Korm. rendelet 19. § (67) bekezdése szerint felelhetnek megbekezdésében foglalt rendelkezésekre. Az Azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-ban és 36. §- ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésben meghatározott dokumentumok benyújtása helyett. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdés.] A Kbt. 140. § (9) bek. alapján a konzorcium/projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő igazolására árbevételként a konzorcium/projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a konzorcium/projekttársaság időközben megszűnt. A Kbt. 65. § (7)) bekezdésnek megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (8) bekezdés alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A Kbt. 65. § (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetrebek. Ajánlattevő ajánlatában szerint nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként – a jogelőd (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül– maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy – ha a jogelőd megszűnt – megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a Kbt. 11464. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát. M.1) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (23) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1bekezdés a) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy pontja alapján csatolnia kell az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított megelőző három év vonatkozásában a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadótárgya szerinti referenciát.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1: A Kbt. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell 114/A. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő előírja, hogy a 321/2015Kbt. 114/A. § szerinti bírálat keretében a kizáró okok, az alkalmassági követelmények tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplők az ajánlatukban nyújtsák be. Ebben az esetben a Kbt. 114/A. § (X. 30.2)-(6) Kormbekezdés rendelkezéseit alkalmazza ajánlatkérő, a Kbt. rendelet 1967. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóbekezdés, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000Kbt. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1969. § (32)-(9) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7)bekezdés, (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában valamint a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbtbekezdés rendelkezéseit nem alkalmazza. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a A Kbt. 69. § (411) bekezdésében foglaltak szerint bekezdés szerinti adatbázisok adatait az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolnibírálat során valamennyi gazdasági szereplő ajánlata vonatkozásában ellenőrzi. Az ajánlatkérő köteles alkalmasság igazolására csatolni kell az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniajánlatban P1/ A 321/2015. Korm. rend. 19.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három, ha működésének ideje alatt mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésetervezési szolgáltatásból) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri árbevételéről szóló nyilatkozattal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő a közbeszerzés tárgyából származó árbevétel alatt a tervezési szolgáltatásból származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételt érti. Ha az ajánlattevő a P.1/ pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételi nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy meghaladja dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételi nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Ha a nettó 500.000,-Ft-otminősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, az ajánlatkérő a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja, azonban erre a körülményre már az ajánlatban benyújtandó nyilatkozatban utalni kell, megjelölve, hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó nyilvántartás, illetve, elektronikus nyilvántartás esetén, hogy mi az elérési út. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők)ajánlattevő, ha: P.1. adózott eredménye amennyiben az elmúlt három eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív voltévre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatásból) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el a nettó 10 000 000 HUF-ot. Ezen Amennyiben ajánlattevő a Kbt 65. § (7) bekezdés alapján más szervezet (személy) kapacitására kíván támaszkodni valamely alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadótekintetében, az ajánlatában csatolnia kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1G/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: „Kr.”) 19. § (1) bekezdés bbek. c) pontja alapján az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három feladásának napját közvetlenül megelőző utolsó 3 (3három) mérlegforduló nappal lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozó közbeszerzés tárgya (magasépítés) szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát attól függően, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólA Kr. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbek. alapján, ha az Ajánlattevő a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a G/1. pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a G/1. pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek megbek. alapján a G/1. pont szerinti követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmasság igazolása során előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevő Ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7)) bek. szerint. Amennyiben Ajánlattevő a G/1. pontban előírt alkalmassági követelménynek más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 65. § (8) bek. alapján az a szervezet, amelynek adatait az Ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az Ajánlatkérőt az Ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ajánlattevő vegye figyelembe a Kbt. 65. § (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetrebek.-ben foglaltakat. Ajánlattevő ajánlatában Ajánlatkérő felhívja a P/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában a figyelmet a Kbt. 114140.§ (9) bek.-re. G/2. § Ajánlattevőnek (2közös ajánlattevőknek) bekezdésében és a KbtKr. 67. § 19.§ (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag bek. a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásának napján a cégkivonatban szereplő valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozóan - számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában- attól függően, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakbanmikor jött létre, mert az időszak kezdete után illetve mikor kezdte meg működéséttevékenységét, amennyiben ezek az alkalmasságát adatok rendelkezésre állnak - legalább az alábbi tartalommal: - a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről pénzforgalmi számla száma; - mióta vezeti a pénzügyi intézmény a pénzforgalmi számláját; - volt-e a pénzforgalmi számlán 15 napot meghaladó sorbaállítás az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszaszámított 24 hónapban, illetve későbbi számlanyitás esetén a számlanyitás időpontjáig terjedő időszakban. „Sorbaállítás” alatt Ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló nyilatkozattal jogosult igazolni2009. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otLXXXV tv. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.12.§ 25. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadópontjában meghatározott fogalmat érti.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia előzetesen arról kell nyilatkozni, hogy megfelel az előírt alkalmassági feltételnek. Az Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívásra csatolja a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bek. b) pontja alapján az ajánlati jelen felhívás feladásától visszafelé számított három feladását megelőző 3 (3három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, év saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban jogszabályok szerinti beszámolóját, ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólgazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételét. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása a beszámoló adatait az ajánlatban nem szükségesajánlatkérő ellenőrzi. P/2. Jelen Ajánlattevőnek előzetesen arról kell nyilatkozni, hogy megfelel az előírt alkalmassági feltételek tekintetében feltételnek. Az Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívásra Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (31) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdés c) pontja szerint a jelen felhívás feladását megelőző utolsó 3 (három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (magasépítés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során Ha az ajánlattevő a Kbtfenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. 65Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. § Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a számviteli szabályok szerinti beszámolói alapján az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző utolsó 3 (7), három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti év során egynél több évben negatív volt. A 321/2015. (8) és (11X.30.) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114Korm.rendelet 19. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdése szerinti esetben akkor alkalmas az ajánlattevő, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének működése ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésemagasépítés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - nettó árbevétele eléri vagy meghaladja az eljárást megindító felhívás II.2.6) pontja szerinti becsült érték 75%- ának megfelelő HUF értéket. P/2. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha jelen felhívás feladását megelőző utolsó 3 (három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magasépítés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja nem éri el összesen az eljárást megindító felhívás II.2.6) pontja szerinti becsült érték 75%- ának megfelelő HUF értéket. A Kbt. 65. § (6)-(8) bekezdései megfelelően alkalmazandók.A 321/2015. (X. 30.) Kr. 19. § (2)-(3) bekezdése megfelelően alkalmazandó.Minősített ajánlattevők tekintetében a nettó 500.000,-Ft-ot321/2015 (X.30) Korm. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekrendelet 19. § (7) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóbekezdése szerint jár el Ajánlatkérő.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Értesítő

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell mód: P.1/ Xxxxxxxxxxxxxx a 321/2015310/2011. (X. 30XII. 23.) Korm. rendelet 19r. 14. § (1) bekezdés bekezdésének b) pontja alapján az ajánlati csatolnia kell saját vagy jogelődje felhívás feladásától visszafelé számított feladását megelőző utolsó három (3) pénzügyileg lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban jogszabályok szerinti beszámolóját, ha a számvitelről szóló 2000letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólAmennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmények tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles Ebben az esetben az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri árbevételének el kell érnie vagy meghaladja meg kell haladnia az ajánlatkérő által a nettó 500.000,-Ft-otfelhívásban meghatározott értéket P.2/ Ajánlattevőnek a 310/2011. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek(XII. 23.) meghatározása: Alkalmatlan Korm. r. 14. § (1) bekezdésének c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző három naptári évi (2009., 2010., 2011.) teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (szennyvízcsatorna hálózat építése és/vagy szennyvíztisztító telep építése vagy bővítése) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak [a Kbt. 55. § (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.1) bekezdésének

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: P.1 Ajánlattevő (közös ajánlattevő) csatolja a Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015310/2011. (X. 30XII. 23.) Korm. rendelet 1914. § (1) bekezdés bekezdésének b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje - a felhívás feladását közvetlenül megelőző három lezárt üzleti évéről szóló - számviteli jogszabályoknak (elsősorban jogszabályok szerinti beszámolójának mérleg részét, ha a számvitelről szóló 2000letelepedése szerinti ország joga előírja annak közzétételét. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólHa nem írja elő, csatoljon cégszerűen aláírt nyilatkozatot a felhívás feladását közvetlenül megelőző három lezárt üzleti év mérleg szerinti eredményéről. Amennyiben az ajánlatkérő által a kért beszámoló beszámolók a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető(xxxx://x-xxxxxxxxx.xxx.xxx.xx) megismerhetők, úgy annak csatolása a beszámolók benyújtása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során , azok adatait ajánlatkérő az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet soremlített honlapról ellenőrzi. Ha az ajánlattevő a kért irattal beszámolókkal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételéről szóló nyilatkozatával jogosult igazolni [310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése]. P.2 Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdés c) pontja alapján csatolja az előző három üzleti év teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, illetőleg ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (garázsipari felszerelések szállításából) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a P.1 vagy P.2 pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról [310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése]. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) P.1 Az ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan, amennyiben a saját vagy jogelődje mérleg szerinti eredménye a felhívás feladását közvetlenül megelőző három lezárt üzleti év közül egynél több üzleti évben negatív volt. Amennyiben az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésegarázsipari felszerelések szállításából) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja összesen nem éri el - az I. rész tekintetében az 50 000 000 Ft-ot, - a nettó 500.000,-FtII. rész tekintetében a 4 000 000 Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P.2 Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevőkajánlattevő), ha: P.1. adózott eredménye ha teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele az elmúlt előző három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési összesen nem érte el - az I. rész tekintetében irányadóa 100 000 000 Ft-ot, - a II. rész tekintetében a 8 000 000 Ft-ot, és a közbeszerzés tárgyából (garázsipari felszerelések szállításából) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele ugyanebben az időszakban összességében nem érte el - az I. rész tekintetében az 50 000 000 Ft-ot, - a II. rész tekintetében a 4 000 000 Ft-ot. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 55.§ (4) bekezdése értelmében a P.2 pontban foglalt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a P.1 pontban foglalt alkalmassági követelménynek elegendő, ha közülük egy megfelel, ezen ajánlattevőnek azonban teljes mértékben meg kell felelnie a P.1 pontban foglalt követelménynek. Az ajánlattevő (közös ajánlattevő) az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben támaszkodhat. Ajánlatkérő hivatkozik a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 14.§ (5) bekezdésére, azonban kéri figyelembe venni a felhívás VI.3) 30. pontjában foglaltakat.

Appears in 1 contract

Samples: Sales Contracts

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. : Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot arról köteles benyújtani annak vonatkozásábannyilatkozni, hogy az előírt általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó dokumentumokat az Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani. P.1) Ajánlattevő csatolja az ajánlatkérő felhívására kerülhet soreljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó 2 mérleg-fordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (épülettakarítás-takarítás és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások) származó - ÁFA nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát. Ha az ajánlattevő Ajánlattevő nem rendelkezik a kért felhívás feladását közvetlenül megelőző utolsó 2 - mérleg-fordulónappal lezárt - üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie az előírt minimumkövetelménynek. P.2) Ajánlattevő csatolja saját vagy jogelődje az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó 2 lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját. Ha Ajánlattevő a P.2) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő köteles az ajánlattevő Ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó ÁFA nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ftaz összesen 1. rész esetében: 12 millió 2. rész esetében: 7,8 millió Ft-ot. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3) bek-re. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (7)-(8), (11) bek., 67. § (3) bek., 69. § (11), (11a) bek., Kr. 1. § (7) bekezdése is irányadó. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P.1) Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 2 mérleg-fordulónappal lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volta közbeszerzés tárgyából (takarítási szolgáltatás ) származó nettó árbevétele nem éri el összesen az 1. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóesetében: 12 millió 2. rész esetében: 7,8 millió Ft-ot.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a P1.A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1§.(1) bekezdés bek. b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, Ajánlattevőnek a saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolójának (elsősorban mérleg és eredmény kimutatás, kiegészítő mellékletek nélkül) egyszerű másolatban történő benyújtása (ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása a beszámoló adatait az ajánlatban ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján o Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása:P1.Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha a számviteli jogszabályok szerinti saját vagy jogelődjének számviteli jogszabályok szerinti beszámolójában (mérleg és eredmény kimutatás) az előző két lezárt üzleti év valamelyikében a mérleg szerinti eredménye negatív (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Egyéni vállalkozó esetén az utolsó két évi adóbevallásának mindegyikében a jövedelem sorában negatív érték szerepel.Alkalmatlan az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.)Korm. rendelet 19. §. (2) bekezdésére való tekintettel, ha nem szükségesrendelkezik nettó 15 M Ft megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges az ajánlatban. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6§.(2) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó áfa nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft15 millió Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekA 321/2015. (X. 30.) meghatározása: Alkalmatlan Korm. rendelet 19. §.(3) bekezdése szerint, ha az ajánlattevő (közös ajánlattevők)a fent előírt irattal azért nem rendelkezik, ha: P.1. adózott eredménye mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében irányadóa beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolás mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. összegű, a közbeszerzés tárgyából (építész tervezési szolgáltatás) származó árbevétellel.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) és rövid leírása: P.1d) pontja alapján Ajánlattevő vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozója csatoljon: - a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján cégszerűen aláírt nyilatkozatot az előző három lezárt és befejezett üzleti év vonatkozásában az éves nettó árbevételéről; - cégszerűen aláírt nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a szerződés teljes időtartamára rendelkezik vagy rendelkezni fog az előírt felelősségbiztosítással. A pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételeket Ajánlattevőnek nyilatkoznia és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b.) pont szerinti alvállalkozó(k)nak – fentiek értelmében – külön-külön kell igazolniuk. A Kbt. 71. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti szervezet igénybevétele esetében – figyelemmel a 321/2015Kbt. 4. § 3/X. xxxxxxxxxxxx foglaltakra – Ajánlattevő a Kbt. 65. § (X. 30.4) Kormbekezdésében foglaltak szerint köteles igazolni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. rendelet 19Amennyiben Ajánlattevő a Kbt. 71. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti szervezetet vesz igénybe a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához, akkor e szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében az Ajánlattevőre ebben a pontban előírttal azonos módon igazolni köteles. Ha több Ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, úgy a Kbt. 69.§ (5) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlattevő vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha: - a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján kiállított cégszerűen aláírt nyilatkozata szerint az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított előző három (3) lezárt és befejezett üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban év egyikében az éves árbevétele nem éri el a számvitelről szóló 2000nettó 400 millió forintot; - a szerződéskötés időpontjában Ajánlattevő nem rendelkezik felelősségbiztosítással és Ajánlattevő felelősségbiztosítása nem nyújt legalább 200 millió forint szerződésenkénti káreseményig fedezetet. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen A pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében feltételeknek Ajánlattevőnek és a Kbt. 6771. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4bekezdés b) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ftpont szerinti alvállalkozó(k)nak külön-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadókülön kell megfelelniük.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell A felhívás megküldését megelőző, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a 321/2015közbeszerzés tárgyából (informatikai eszközök értékesítése) származó, általános forgalmi adó nélkül számított árbevételt tartalmazó nyilatkozat, attól függően, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. (X. 30.) KormKr. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három pontja, (3) lezárt üzleti évre vonatkozóés (5) bekezdései)Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőmegfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a 321/2015beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nemlehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az ⭘ Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a megelőző, mérlegfordulónappal lezárt üzleti éve vonatkozásában nem rendelkezik legalább 6.500.000,- Ft, a közbeszerzés tárgyából (X. 30informatikai eszközök értékesítése) származó, általános forgalmi adó nélkül számított árbevétellel. alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott xxxxxxxx.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az Xx előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel xxx.Xx előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során 8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama xxxxx.Xx a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a Kbtgazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 656:419. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha ajánlatkérőt az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri teljesítésének elmaradásával vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóhibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Értesítő

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a gazdasági és rövid leírásapénzügyi alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell csatolni: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015310/2011. (X. 30XII. 23.) Korm. rendelet 1914. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három feladását megelőző 1 (3egy) lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (földgáz energia értékesítés) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatát, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő a számvitelről P.1. pontban előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az ajánlat szerinti gazdasági szereplők közül elegendő csak annak benyújtani a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetővonatkozó igazolást, úgy annak csatolása amely az ajánlatban adott alkalmassági feltételt igazolja. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) Az ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha: P/1. nem szükségesrendelkezik az ajánlati felhívás feladását megelőző 1 (egy) üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (földgáz energia értékesítése) származó, összesen minimum nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) 80 millió forint árbevétellel. Jelen Az előírt alkalmassági feltételek tekintetében követelménynek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóközös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közös ajánlattevők közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 6555. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadómeghatározott esetekben támaszkodhat.

Appears in 1 contract

Samples: Földgáz Energia Beszerzése

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok [ ] A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírása: P.1. ismertetése: P1) Ajánlattevőnek nyilatkoznia (közös ajánlattevőnek) csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bekezdésének b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított feladását megelőző három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban megfelelő beszámolójának mérleg és eredmény-kimutatás részeit, feltéve, hogy a számvitelről szóló 2000gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja beszámoló közzétételét. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólAmennyiben a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmény tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján honlapjáról megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges, ez esetben a gazdasági szereplőnek a megfelelést igazoló dokumentum elérési helyét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban szükséges feltüntetnie [321/2015. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében (X.30.) Korm. rendelet 19. § (10)] Ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (32) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek értelmében a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles Ebben az esetben az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésemagasépítési kivitelezési munkák) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri árbevételének el kell érnie vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan meg kell haladnia az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye ajánlatkérő által az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóajánlati felhívásban meghatározott értéket.

Appears in 1 contract

Samples: Keretmegállapodás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok [ ] A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírása: P.1. ismertetése: P1) Ajánlattevőnek nyilatkoznia (közös ajánlattevőnek) csatolnia kell - a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján - cégszerűen aláírt, az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóév közbeszerzés tárgya szerinti (új személygépjárművek adásvétele) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak attól függően, hogy ajánlattevő (elsősorban a számvitelről szóló 2000közös ajánlattevő) mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésére állnak. évi C. törvényA P1) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében követelmények esetében alkalmazható a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek Továbbá felhívjuk a közös ajánlattevők figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésére és a Kbt. 65. § (6§-ra is. A P1) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és egységes európai dokumentumba foglalt nyilatkozat benyújtásával történik figyelemmel a Kbt. 67. § (1§-ban foglaltak szerint. A fent ismertetett P1) bekezdésében foglaltakra tekintettel alkalmassági feltételek esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint bekezdése szerinti felkérése esetén szükséges Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ajánlatkérő felhívására kerülhet sorEEKD-ba foglalt, a Kbt. Ha 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban; Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri. Más szervezetek kapacitásaira való támaszkodás esetén felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdéseire. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 2 P1) Alkalmatlan az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik (közös ajánlattevő) ha az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából tárgya szerinti (gyalogos átkelőhely kivitelezéseúj* személygépjárművek adásvétele) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), hanem érte el összesen: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok [ ] A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírása:ismertetése: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok P.1) A Kbt. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell 65. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bbekezdésének c) pontja alapján az ajánlati ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóév közbeszerzés tárgya szerinti (gépjármű szerviz és javítás) tevékenységből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - nettó árbevételéről szóló nyilatkozatot, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során szerint, ha az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7)P.1) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, (8) és (11) bekezdései mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a hivatkozott rendelkezés alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani kiegészítő tájékoztatás keretében kerülhet sor annak vonatkozásábanmegállapítására, hogy az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmények teljesülnekkövetelmény és igazolási mód helyett mi minősül az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozatnak vagy dokumentumnak, amellyel igazolható a pénzügyi és gazdasági alkalmasság. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására Ajánlatkérő felhívja a Kbtfigyelmet a 321/2014. 69Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolnibekezdésére. Az ajánlatkérő köteles alkalmasság minimumkövetelménye(i): 2 P.1) A szerződés teljesítésére alkalmatlan az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniajánlattevő, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésegépjármű szerviz és javítási szolgáltatások nyújtása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan nem érte el az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt eljárást megindító felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt- amennyiben minden részre ajánlatot tesz - a részenkénti ajánlattételre előírt alábbi összegeket figyelembevéve - összesen a 72,75 millió Ft-ot. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.Részenként történő ajánlattétel esetén:

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati/Részvételi Felhívás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1: P/1) A 321/2015. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak értelmében az eljárást megindító felhívás megküldésének napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozat, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésében foglaltak értelmében amennyiben ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt - a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján szerinti - irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóárbevételről szóló nyilatkozatnak a benyújtása nem lehetséges, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandómegfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbtkövetelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot bekezdése szerinti nyilatkozatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles benyújtani annak vonatkozásábannyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekigazolásokat kizárólag az ajánlatkérő - a Kbt. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására 69. §-a szerinti - felhívására szükséges benyújtani. Ajánlatkérő tájékoztatja továbbá az ajánlattevőket, hogy a gazdasági szereplő által ajánlatában - az ajánlatkérő erre vonatkozó, a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint szerinti felhívása nélkül - benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevők tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevőket ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtja, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására kerülhet sornyújtották volna be és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Ha Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P/1) A nyilatkozat tartalma alapján megállapítható, hogy az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakbaneljárást megindító felhívás megküldésének napját megelőző három, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja összesen nem érte el - az 1. rész vonatkozásában a nettó 500.000,-Ft-ot2 millió HUF értéket, - a 2. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekrész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 3. rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 4. rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - az 5. rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 6. rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 7. rész vonatkozásában az 1 millió HUF értéket, - a 8. rész vonatkozásában az 1 millió HUF értéket, - a 9. rész vonatkozásában az 1 millió HUF értéket. A 321/2015. (X.30.) meghatározása: Alkalmatlan Korm. rendelet 19. § ( 1) bekezdés c) pontjának második fordulatában hivatkozott jogszabályi feltételre figyelemmel - amennyiben ajánlattevő az ajánlatkérő által vizsgált időszak kezdete után kezdte meg működését - ajánlatkérő abban az esetben állapítja meg az ajánlattevő (közös ajánlattevők)gazdasági és pénzügyi alkalmatlanságát, ha: P.1ha a nyilatkozat tartalma alapján megállapítható, hogy a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem érte el a - az 1. adózott eredménye rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 2. rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 3. rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 4. rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt5. Ezen rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 6. rész vonatkozásában a 2 millió HUF értéket, - a 7. rész vonatkozásában az 1 millió HUF értéket, - a 8. rész vonatkozásában az 1 millió HUF értéket, - a 9. rész vonatkozásában az 1 millió HUF értéket. Ajánlatkérő az egyes ajánlati részek vonatkozásában a „közbeszerzés tárgya” kifejezés alatt szarvasmarha szállítási és/vagy eladási tevékenységet ért. Ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadókövetelményeknek a Kbt.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:: A Kbt. 114/A. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az alkalmassági követelmények tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplők az ajánlatukban nyújtsák be. P.1P/1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított kettő évre/24 hónapra vonatkozó, eredeti vagy másolati igazolást, az alábbi tartalommal: — pénzforgalmi számlaszám(ok) megjelölése; — pénzforgalmi számláján/számláin az eljárást megindító felhívás megküldését megelőző 24 hónapban előfordult-e 15 napot meghaladó sorbaállítás, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A pénzügyi intézménytől származó nyilatkozat tekintetében annak benyújtása a felhívás megküldését megelőző 24 hónapban megszűnt bankszámlák esetében nem szükséges. A Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a P/1 alkalmassági feltétel esetében az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. P/2. Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolnia kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegforduló nappal lezárt üzleti év teljes és a közbeszerzés tárgyából (víziközmű- építés és/vagy kertépítés és/vagy magasépítés) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak [Kbt.65. § (1) bekezdés a) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján pont]. Ha az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három Ajánlattevő a P/2. pontban előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény teljesítése és igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§ (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000bekezdése szerint járhat el. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (37) bekezdése megfelelően alkalmazandóalapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. Az §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan el- érhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagálla- mában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elis- mert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az (1) bekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett. Ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, P/1.) – P/2.) pontok előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelménynek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum elérhetőségének pontos megjelölését is elfogadja ajánlatkérő a dokumentumok benyújtása helyett. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közös ajánlattevők közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni a jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Közös ajánlattétel esetén, a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő alapján, a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, a Kbt. 65. § (7)1) bekezdés a) pontja szerint meghatározott kö- vetelményeknek, (8) és (11) bekezdései amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre elegendő, ha közülük egy felel meg. P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha bármely pénzügyi intézményi nyilatko- zat alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetrebármely számláján az eljárást megindító felhívás megküldését megelőző 24 hó- napban 15 napot meghaladó sorbaállítás fordult elő. Ajánlattevő ajánlatában Ajánlatkérő a Kbt„sorbaállítás” fordulat alatt a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. 114évi LXXXV. törvény 2. § (2) bekezdésében és a Kbt25. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadópontjában meghatározott fogalmat érti.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha nem rendelkezik (együttesen nem rendelkeznek): P.1.) az ajánlattételi felhívás megküldésének időpontját megelőző három lezárt üzleti évben összesen legalább 35 millió Forint (azaz harmincöt millió Forint) teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – teljes árbevétellel. A P.1.) pontban előírt alkalmassági követelményeknek elegendő, ha közös ajánlattevők egyike megfelel. [Kbt. 65. § (6) bekezdés] A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A tárgyi eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban, ha bármely gazdasági szereplő – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, az Ajánlatkérő azt elfogadja, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az Ajánlatkérő által az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevők felelnek. P.1.) Ajánlattevőnek nyilatkoznia csatolnia kell az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozóan, a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak [321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólpont]. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló ajánlattevő a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetővizsgált időszakot követően jött létre, úgy annak csatolása az ajánlatban nyilatkozni kell a tevékenység megkezdésének időpontjáról. Ha az Ajánlattevő a P.1./ pontban előírt irattal azért nem szükséges. Jelen rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely miatt beszámoló benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági feltételek tekintetében követelmény teljesítése és igazolása során a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19.§ (3) bekezdése szerint járhat el. Az érintett Ajánlattevő ilyen esetben, a kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és köteles tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. [321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (3) bekezdése] Az Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (36) bekezdése megfelelően alkalmazandóés (7) bekezdése szerinti igazolásokat is elfogad a P.1/ pontban meghatározott igazolási módok helyett, illetve mellett. Ebben az esetben felhívjuk a T. Xxxxxxxxxxxx figyelmét a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés, a 30. § (4) bekezdés rendelkezéseire. Az Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők Kbt. 65 § (7) bekezdése szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (67)-(8) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő bekezdései, valamint a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetrebekezdése is irányadó. Ajánlattevő ajánlatában Ajánlatkérő ezúton hívja fel a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábangazdasági szereplők figyelmét, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint bekezdés rendelkezése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha alkalmassági követelmények tekintetében kell az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóigazolásokat benyújtani.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: : P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a .) A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen (a képviseletre jogosult személy által) aláírt nyilatkozatot a felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (kompetencia-mérés és/vagy képzés és/vagy mentorálás megvalósítása) származó árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóbekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban hogy amennyiben az ajánlattevő a számvitelről fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőmegfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, úgy annak csatolása hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az ajánlatban árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem szükséges. Jelen lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági feltételek tekintetében követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdés szerint. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során E körben az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanAjánlatkérő rögzíti, hogy egyéni vállalkozók esetében az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekadóbevallás benyújtása az előírás (esetükben kiegészítő tájékoztatás kérés nem szükséges). Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): P.1.) Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt1. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint rész vonatkozásában alkalmatlan az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha ajánlattevő, ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát ajánlattevőnek a közbeszerzés tárgyából (kompetencia-mérés és/vagy képzés és/vagy mentorálás megvalósítása) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles nettó árbevétele nem éri el a felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen legalább a nettó 18 millió Ft-ot (az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha újonnan piacra lépők esetében a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft18 millió Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1P/1. A Kbt. 114. § (2) bek. szerint az alkalmassági feltételek esetében az Ajánlattevő az ajánlatában csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles – de jogosult - megadni. Előbbiek alapján Ajánlattevőnek nyilatkoznia (illetve, ha az adott követelményt kapacitást nyújtó szervezet teljesíti, akkor a kapacitást nyújtó szervezetnek) ajánlatában be kell a nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek. Xxxxxxxxxxxxxx 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján csatolnia kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három feladását megelőző 3 (3három) mérlegforduló nappal lezárt üzleti évre vonatkozóév közbeszerzés tárgyából (erdei kerékpáros ösvény (pálya), saját és/vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban terepkerékpáros pálya kivitelezés) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a számvitelről tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőmegfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja alkalmasságát. Az érintett Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbeszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők előírás igazolása során a Kbt. 65. § (66)–(8) bekezdése szerint felelhetnek megés (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), (8) és melynek igazolása érdekében a gazdasági szereplő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A jogutódlás esetére Kbt. 65. § (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetrebekezdése szerinti korlátozások érvényesek. Ajánlattevő ajánlatában a A Kbt. 11465. § (28) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) bekezdésében és a 6:419. §- ában foglaltak szerint kezesként felel az Ajánlatkérőt az Ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A Kbt. 67. § (13) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otfeltételnek történő megfelelést. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők)ajánlattevő, ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volta(z) - általános forgalmi adó nélkül számított – közbeszerzés tárgya szerinti (erdei kerékpáros ösvény (pálya), ill. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóterepkerékpáros pálya kivitelezéséből származó) nettó árbevétele összesen nem éri el a 25 millió Ft-ot.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírásamód: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján Csatolja az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) utolsó kettő lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolóit (elsősorban mérleg + eredménykimutatás, kiegészítő melléklet nélkül) (ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólletelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlatkérő által a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015, csak nyilatkozni ezen körülmény fennállásáról /310/2011. (X. 30XII. 23.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 6714. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanb)/. Külföldi ajánlattevők esetében, hogy amennyiben az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén valamennyi konzorciumi tag cégszerűen aláírt nyilatkozatát is az utolsó két lezárt üzleti év mérleg szerinti eredményéről (4évenként megbontva) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése1. részajánlati körben labor diagnosztikai eszközök, automaták; 2. részajánlati körben labor és haematológiai eszközök (tárolás és feldolgozás eszközei) értékesítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja 1. részajánlati körben: a nettó 500.000,-Ft-ot15 millió forintot; 2. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározásarészajánlati körben: Alkalmatlan a nettó 30 millió forintot. Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. E körben az ajánlatkérő rögzíti, hogy egyéni vállalkozók esetében az adóbevallás benyújtása az előírás (esetükben kiegészítő tájékoztatás kérés nem szükséges) /310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3)/. P/2. Nyilatkozzon a 2009., 2010. és 2011. évekre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről (évenként megbontva) /310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) c)/. Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 55. § (4) bekezdésének megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevőkajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve az P/1. szerint meghatározott követelményeknek elegendő, ha közülük egy felel meg. Az 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, az 55. § (6) bekezdésére is figyelemmel. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) P/1. Az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági szempontból alkalmatlan, ha: P.1. adózott eredménye ha az elmúlt három utolsó kettő lezárt üzleti évében (mindkettőben) a mérleg szerinti eredménye negatív, illetve adóbevallás vizsgálata esetén, ha az előző két év adóbevallásának 452. sorában megjelölt vállalkozói adóalap mindkét évben legalább kettő évben negatív voltnegatív. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóAlkalmatlan továbbá, ha az ajánlattevő a beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, és működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó (1. részajánlati körben labor diagnosztikai eszközök, automaták; 2. részajánlati körben labor és haematológiai eszközök (tárolás és feldolgozás eszközei) értékesítése) – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el az 1. részajánlati körben: a nettó 15 millió forintot; 2. részajánlati körben: a nettó 30 millió forintot. P/2. Az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági szempontból alkalmatlan, ha a 2009., 2010. és 2011. évi közbeszerzés tárgyából származó /endoszkópok, laparoszkópos eszközök értékesítése)/ – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele átlagosan nem éri el 1. részajánlati körben: a nettó 15 millió forintot. 2. részajánlati körben: a nettó 30 millió forintot.

Appears in 1 contract

Samples: Procurement Agreement

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) csatolni szükséges valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, nyilatkozatát - attól függően, hogy az ajánlattevő (közös ajánlattevő) mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak - az alábbi tartalommal: - a vezetett számla pénzforgalmi jelzőszáma, - a számlavezetés kezdete (mióta vezeti az adott számlát), - volt-e a számláján 30 napot meghaladó sorbaállítás (2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott szerinti) az ajánlati felhívás megküldését megelőző egy évben (12 hónapban). P.2. Az Alkr. 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, ajánlattevőnek csatolnia kell saját vagy jogelődje – eljárást megindító felhívás megküldését közvetlenül megelőző három lezárt üzleti év - számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolója egyszerű másolatát (elsősorban ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét), amennyiben a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi (a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges). Jelen alkalmassági feltételek tekintetében Amennyiben ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, ajánlatkérő elfogadja a 321/2015ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén valamennyi konzorciumi tag cégszerűen aláírt nyilatkozatát is az eljárást megindító felhívás megküldését közvetlenül megelőző három lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából származó (magasépítés) árbevétele (évenként megbontva). Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben bármely pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat tartalma szerint bármelyik pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 12 hónapban 30 napot meghaladó sorba állítás fordult elő. P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a jelen eljárást megindító felhívás megküldését megelőző három lezárt üzleti évben a mérleg szerinti eredménye, illetve adózott eredménye bármelyik évben negatív, vagy amennyiben az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a számviteli törvény által nem kötelezett beszámoló készítésére, abban az esetben SZJA törvény szerinti adóbevallása szerinti vállalkozói osztalékalap negatív. A 310/2011. (X. 30XII.23.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 11414. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdése szerint, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha ha az ajánlattevő a kért fentebb megkövetelt irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgya (magasépítés) vonatkozásában a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó15 millió forintot.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: Az Ajánlattevőnek, közös Ajánlattevőknek és rövid leírása: P.1a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben bevonni kívánt alvállalkozónak az ajánlatban csatolni kell: -Kbt. Ajánlattevőnek nyilatkoznia 66. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény ajánlattételi határidő lejártától számított 60 napnál nem régebbi igazolását az ajánlattevő pénzügyi helyzetéről, azzal a tartalommal, hogy mióta vezeti az ajánlattevő bankszámláját, az ajánlattevő számláján 30 napot meghaladó sorban állás előfordult-e, ha igen legutóbb mikor, és fizetési kötelezettségének határidőben pontosan eleget tett-e az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított egy évben eredeti vagy egyszerű másolatban. -a saját vagy jogelődje számviteli szabályok szerinti, előző lezárt 1 üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját (mérleget és eredménykimutatást egyszerű másolatban, a kiegészítő mellékletek nélkül) - nyilatkozatot az elmúlt 2 naptári év (2009, 2010) teljes árbevételéről részterületenként és közbeszerzés tárgyának (1, 2,3,4 részterületen) nettó árbevételéről éves bontásban. A Kbt. 65.§ (3) bekezdés szerinti szervezet igénybevétele esetén a Kbt. 65. § (4) bekezdése szerint kell igazolni a 321/2015szükséges erőforrások rendelkezésre állását. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az Ajánlattevő, közös Ajánlattevők és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben bevonni kívánt alvállalkozó külön – külön, mind a négy részterületnél: -Számlavezető pénzintézetének igazolása szerint fizetési kötelezettségének határidőben nem tett eleget, valamint bankszámláján 30 napot meghaladó sorban álló tétel előfordult az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított egy évben. (X. 30.külön-külön megfelelés, Kbt. 69 § (5) Korm-Kbt. rendelet 1966. § (1) bekezdés b) pontja alapján szerinti az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három előző lezárt 1 üzleti évben a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójában a mérleg szerinti eredménye negatív Alkalmatlan az Ajánlattevő, a közös Ajánlattevők és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben bevonni kívánt alvállalkozó együttesen (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000Kbt. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. 69 § (6) 1. részterületnél : - ha a teljes árbevétele az elmúlt 2 naptári évben (2009, 2010) összesen nem érte el a nettó 1 000 000 Ft–ot, valamint a közbeszerzés tárgya szerinti árbevétele az elmúlt 2 naptári évben (2009, 2010) összesen nem érte el legalább a nettó 500 000 Ft–ot. 2. részterületnél: - ha a teljes árbevétele az elmúlt 2 naptári évben (2009, 2010) összesen nem érte el a 600 000 nettó Ft–ot, valamint a közbeszerzés tárgya szerinti árbevétele az elmúlt 2 naptári évben (2009, 2010) összesen nem érte el legalább a 360 000 nettó Ft–ot. 3. részterületnél: - ha a teljes árbevétele az elmúlt 2 naptári évben (2009, 2010) bekezdése megfelelően alkalmazandóösszesen nem érte el a nettó 500 000 Ft–ot, valamint a közbeszerzés tárgya szerinti árbevétele az elmúlt 2 naptári évben (2009, 2010) összesen nem érte el legalább a nettó 200 000Ft–ot. 4. Az előírt alkalmassági követelményeknek részterületnél : - ha a közös ajánlattevők teljes árbevétele az elmúlt 2 naptári évben (2009, 2010) összesen nem érte el a nettó 4 millió Ft–ot, valamint a közbeszerzés tárgya szerinti árbevétele az elmúlt 2 naptári évben (2009, 2010) összesen nem érte el legalább a nettó 3 m Ft–ot. A gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (63) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő bekezdés szerinti szervezet erőforrásai is igénybe vehetők a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó4.§ 3/E pontja figyelembevételével.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati Felhívás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. A gazdasági szereplők gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok kizárásához vezető) szempontok Az alvállalkozók gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok elutasításához vezető) szempontok (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell mód: Részvételre jelentkező a 321/2015228/2004. (X. VII. 30.) Korm. rendelet 1927. § (1) bekezdés a) pontja szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az alábbi tartalommal: - mióta vezeti az Részvételre jelentkező bankszámláját (bankszámlánként év, hó, nap megjelöléssel) - bankszámlaszámok feltüntetése - fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e, - számláján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 1 évben előfordult-e 30 napot meghaladó sorban állás Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy Részvételre jelentkezőnek és a 228/2004. (VII.30.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés b) szerinti alvállalkozóinak a pénzügyi, gazdasági alkalmasság körében meghatározott feltételeknek külön-külön, önállóan kell megfelelniük. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) Alkalmatlan a Részvételre jelentkező aki nem csatolta be a 228/2004. (VII.30.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés a) pontja szerint kért valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény nyilatkozatát, illetve valamely számláján az eljárást megindító Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A beszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó a 228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés a) pontja szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az alábbi tartalommal: - mióta vezeti alvállalkozó bankszámláját (bankszámlánként év, hó, nap megjelöléssel)) - bankszámlaszámok feltüntetése - fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e, - számláján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 1 évben előfordult-e 30 napot meghaladó sorban állás - Ajánlatkérő felhívja a beszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó figyelmét arra, hogy Részvételre jelentkezőnek és a 228/2004. (VII.30.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés b) szerinti alvállalkozóinak a pénzügyi, gazdasági alkalmasság körében meghatározott feltételeknek külön-külön, önállóan kell megfelelniük. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) Alkalmatlan a 228/2004. (VII.30.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati szerinti alvállalkozó, aki felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozófeladását megelőző 1 évben előfordult 30 napot meghaladó sorban állás. Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban hogy Részvételre jelentkező és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015228/2004. (X. VII. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 6731. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdés b) szerinti alvállalkozóinak a pénzügyi, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekgazdasági alkalmasság körében meghatározott feltételeknek külön-külön önállóan kell megfelelniük. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására nem csatolta be a Kbt228/2004. 69(VII.30.) Korm. rendelet 27. § (41) bekezdésében foglaltak bekezdés a) pontja szerint kért valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény nyilatkozatát, illetve valamely számláján az ajánlatkérő felhívására kerülhet soreljárást megindító felhívás feladását megelőző 1 évben előfordult 30 napot meghaladó sorban állás. Ha az ajánlattevő Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy Részvételre jelentkező és a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés b) szerinti alvállalkozóinak a pénzügyi, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ftalkalmasság körében meghatározott feltételeknek külön-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadókülön önállóan kell megfelelniük.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati/Részvételi Felhívás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírásamód: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell A Kbt. 55. § (1) d) pontja és a 321/2015310/2011. (X. 30XII. 23.) KormKr. rendelet 1914. § (1) bekezdés c) pontja szerint cégszerűen aláírt nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladásának időpontját megelőző három üzleti év teljes, valamint azon belül a közbeszerzés tárgyát képező épülettakarítási szolgáltatásra vonatkozó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről, attól függően, hogy a részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha részvételre jelentkező ilyen irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Azokban az esetekben, amelyekben a 310/2011. (XII.23.) Korm.rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - figyelemmel a Kr.18. §-ban és 20. §-ban foglaltakra is -, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a Kr. 14.§ (1) bekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett. Három (3) évnél rövidebb ideje működő gazdasági szereplőnek hónapra lebontottan időarányosan szükséges megfelelnie az árbevétel követelményeknek. P/2. A Kbt. 55.§ (1) bekezdés d) pontja és a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés d) pontja alapján a jelentkezés benyújtásakor érvényes épülettisztításra vonatkozó szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolását másolati formában. A jelentkezéshez a felelősségbiztosítás fennállásáról szóló igazolás, dokumentum mellett csatolni kell továbbá másolati formában ezen biztosítás tekintetében az utolsó díjfizetés igazolását vagy a biztosítótól származó fedezetigazolást, mely igazolja a felelősségbiztosítás érvényességének időtartamát, fennálltát. P/3. A 310/2011. Korm.rendelet 14. § (1) bekezdése b) pontja alapján az ajánlati a felhívás feladásától visszafelé számított megjelenését megelőző három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vonatkozó beszámolók vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak nyilatkozatok a Kr. 14.§ (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény1) megfelelően összeállított éves beszámolójárólbekezdés b) pontjában foglaltak szerint. Amennyiben az ajánlatkérő által a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján található beszámoló csatolása az ajánlatban a jelentkezésben nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében ! A benyújtott nyilatkozatoknak és igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7)pénzügyi, (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.gazdasági

Appears in 1 contract

Samples: Takarítási Szolgáltatás Megrendelése

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírása: ismertetése: P.1.) Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: A 321/2015. Ajánlattevőnek nyilatkoznia (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az alkalmasság igazolására vonatkozó előzetes igazolása tekintetében Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevőnek - a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek EEKD IV. rész α szakaszában tett egyszerű nyilatkozatát, nem kéri megadni az alkalmasság igazolásával kapcsolatos részletes információkat az EEKD IV. rész további szakaszaiban. Ajánlattevő(k)nek az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény (P1) pontban előírt igazolásait. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen (a képviseletre jogosult személy által) aláírt, az előző legfeljebb három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozóan a közbeszerzés tárgyából származó általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatot, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbek. alapján, ha az ajánlattevő a 19. § (1) bek. c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a P1. pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a P1. pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján a P1. pont szerinti követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely már szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a közös ajánlattevők Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek bekezdésével kapcsolatban felhívjuk ajánlattevő figyelmét, azon pénzügyi – gazdasági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük 1 felel meg. Az alkalmasság igazolása során minimumkövetelménye(i): P.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniajánlattevő, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezéseút építése, és/vagy út felújítása és/vagy út bővítése és/vagy átalakítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan nem éri el az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt eljárást megindító felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó80.000.000,- Ft-ot (az újonnan piacra lépők esetében a működésének ideje alatt a 80.000.000,- Ft-ot).

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés ba) pontja alapján az ajánlati ajánlattevő valamennyi számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 12 hónap során vezetett valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozó nyilatkozatát az alábbi tartalommal: - a vezetett számla száma, - számlanyitás dátuma, - a számlán az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban 12 hónapban volt-e 30 napot meghaladó sorba állás. Sorbaállítás alatt ajánlatkérő a számvitelről pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 20002009. évi C. törvényLXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti. A Kbt. 114. § (2) megfelelően összeállított éves beszámolójárólbekezdése alapján az ajánlattevő a Kbt. Amennyiben 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények, valamint - adott esetben - a 82. § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő által kért beszámoló 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Az igazolások benyújtására kötelezett ajánlattevő ajánlata vonatkozásában az ajánlatkérő ellenőrzi az alkalmassági követelmények, valamint - adott esetben - a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges82. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok teljesülését a 321/201569. § (X. 30.11) Kormbekezdés szerinti adatbázisok alapján. rendelet 19A Kbt. 67. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az alapján ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a közös ajánlattevők kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben bármely számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozata szerint a számláján az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 12 hónapban 30 napot meghaladó sorba állítás fordult elő. Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az alkalmasság igazolása során Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az ajánlattevő előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7)) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Amennyiben ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 65. § (8) 7) bekezdése szerint köteles igazolni. Amennyiben ajánlattevő a pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek szerinti alkalmasságát más szervezet (11vagy személy) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitására támaszkodva igazolta, akkor a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában szervezet a Kbt. 11465. § (2) bekezdésében és 8) bekezdés alapján, a KbtPtk. 676:419. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha ajánlatkérőt az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri teljesítésének elmaradásával vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóhibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Beszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a : A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § 19.§ (1) bekezdés bc) pontja alapján köteles benyújtani az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított közvetlen megküldésének napját megelőző három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozóan - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatot attól függően, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét , ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdés alapján, amennyiben Ajánlattevő, az előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelményeknek követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Ajánlatkérő felhívja a közös ajánlattevők figyelmet a Kbt321/2015. 65(X.30.) Korm. § rendelet 19.§ (66)-(7) bekezdése szerint felelhetnek megbekezdésében foglaltakra is. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik: I. Előzetes igazolási mód: A Kbt. 114. § (2) bekezdésében és foglaltak alapján a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot gazdasági szereplő csupán arról köteles benyújtani annak vonatkozásábannyilatkozni, hogy az előírt általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (44)–(7) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik megfelel az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otalkalmassági követelményeknek. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az Az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére P1.) amennyiben a közbeszerzési eljárást megindító felhívás közvetlen megküldésének napját megelőző három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben nem rendelkezik összesen legalább kettő évben negatív volt1. Ezen rész vonatkozásában 23.000.000,- HUF 2. rész vonatkozásában 15.000.000,- HUF 3. rész vonatkozásában 14.000.000,- HUF – általános forgalmi adó nélkül számított, a beszerzés tárgyából származó árbevétellel. Az ajánlat szerinti gazdasági szereplők közül elegendő csak annak benyújtani a vonatkozó igazolást, amely az adott alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadófeltételt igazolja. A Kbt. 65.§ (6) bekezdés alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők kapacitást nyújtó szervezetek útján is megfelelhetnek a Kbt. 65.§ (7)-(8) bekezdésében foglaltak alapján.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az alábbi pontokban meghatározott követelmények közül bármelyiknek az alább megfogalmazott módon nem felel meg: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) Ajánlattevő saját, vagy jogelődje az eljárást megindító hirdetmény feladását megelőző utolsó két lezárt üzleti évre vonatkozóév számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolójának a benyújtása egyszerű másolatban, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban amennyiben a számvitelről szóló 2000. évi C. törvénybeszámoló(k) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőmegismerhető(k), úgy annak csatolása csatolni kell az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sorerről szóló nyilatkozatot. Ha az ajánlattevő a kért az alkalmasság igazolásához szükséges irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (közétkeztetés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles .) Ha az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához szükséges irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani(321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (3)). P.1. Adózott eredménye az eljárást megindító hirdetmény feladását megelőző utolsó két lezárt üzleti év bármelyikében negatív volt. (Ha az ajánlattevő az Eljárást megindító felhívás P1. pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlatkérő megállapítja az ajánlattevő alkalmasságát, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezéseközétkeztetés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a 85 millió Ft értéket.) P.2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozat az előző két mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgyából (közétkeztetés) származó nettó 500.000,-Ft-otárbevételéről, attól függően, hogy Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. P.2. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három Az ajánlattételt megelőző két mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóa közbeszerzés tárgyából (közétkeztetés) származó nettó árbevétele nem éri el évente a 64 millió Ft- ot.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentumok

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell : P1.) Nyilatkozat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) feladásának napját megelőző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóév közbeszerzés tárgya szerinti (távhővezetékek, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak hőközpontok hibaelhárítása) nettó árbevételéről (elsősorban attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a számvitelről tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak). A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (P1.). Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevő bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7)-(8) és (11) bekezdései értelmében. Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőnyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdésben foglaltakra tekintettel a fenti igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlatevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelményeknek követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az alkalmasság igazolása körében irányadóak továbbá a közös ajánlattevők Kr. 19. § (7) bekezdésében foglaltak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (76)-(8), (8) és 11), (1112) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és bekezdésében, a Kbt. 67. § (13) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdésében, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (411a) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otfoglaltakra. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): P1.) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 3 mérleg fordulónappal lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó(amennyiben a működését később kezdte meg, úgy a működés megkezdésének időpontjától számítva) a közbeszerzés tárgya szerinti (távhővezetékek, hőközpontok hibaelhárítása) szerinti összesen nettó árbevétele nem éri el a nettó 100 000 000,- Ft-ot.

Appears in 1 contract

Samples: Távhővezeték És Hőközpont Hibaelhárítási Munkák

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírásaismertetése: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati ajánlattevő nyilatkozata a felhívás feladásától visszafelé számított megküldését megelőző utolsó három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóév (2014.év, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban 2015.év, 2016.év) vonatkozásában a számvitelről szóló 2000közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóalapján - ha az ajánlattevő a P.1. szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek alapján az alkalmassági minimum követelménynek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek (P.1) amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az alkalmasság igazolása során Ajánlatkérő a 321/2015 kormányrendelet 2.§ (5) bekezdése alapján elfogadja az ajánlattevő a alkalmassági követelmények előzetes igazolására az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. A Kbt. 65. § (7)8) bekezdése alapján az a szervezet, (8) amelynek adatait az Ajánlattevő a gazdasági és (11pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az Ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ajánlattevő és - amennyiben az ajánlattevő az alkalmassági követelmény vonatkozásában más szervezet(ek) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást vagy személy(ek) kapacitására kíván támaszkodni - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2szervezet(ek) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolására köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az ajánlattételi felhívásban az adott alkalmassági követelmény vonatkozásában előírt alkalmassági követelmények teljesülnekigazolások benyújtására. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (44)-(7) bekezdésében foglaltak szerint bekezdése alapján a kizáró okokra és az ajánlatkérő felhívására kerülhet soralkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik (X.30.) Korm. rendelet IV. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által előírt meghatározott alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 19.§.(5) bekezdésében foglaltakra tekintettel a teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte árbevétel tekintetében nem határoz meg működését, az alkalmasságát alkalmassági követelményt,kizárólag a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolnitárgya szerinti nettó árbevételre vonatkozóan. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani(közös ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha működésének ideje alatt ha: P.1. A felhívás megküldését megelőző utolsó három lezárt üzleti év (2014.év, 2015.év, 2016.év) vonatkozásában a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan nem éri el összesen részenként az ajánlattevő (közös ajánlattevők), haalábbi értékeket: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírásamód: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell P/1) Az ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 191. §, 5. § (1) bekezdés b) pontja alapján szerint nyilatkoznia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított feladásának napját közvetlenül megelőző három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozóan a teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak attól függően, hogy ajánlattevő (elsősorban a számvitelről szóló 2000közös ajánlattevő), mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak (321/2015. évi C. törvény(X.30.) megfelelően összeállított éves beszámolójárólKorm. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükségesrendelet 19.§ (1) bekezdés c) pontja). Jelen Az alkalmassági feltételek tekintetében előírásra irányadó a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdése. P/2) Az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek a közös ajánlattevők a Kbt321/2015. 65(X.30.) Korm. § (6) bekezdése szerint felelhetnek megrendelet 1. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7)§, (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 675. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdés szerint nyilatkoznia kell a szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés d) pontja). Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3.§-a alapján az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekajánlatban elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtása az alkalmasság igazolására. Az A Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy a formanyomtatványban nem elegendő az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására megfelelőségről nyilatkozni, hanem kéri a részletes információk megadását a formanyomtatvány IV. részében. A Korm. rendelet 3.§-a alapján a kitöltött formanyomtatványt az ajánlatban papír alapon csatolni szükséges. Amennyiben ajánlattevő az alkalmasság igazolása érdekében más személy vagy szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, akkor ezen személy vagy szervezet mindegyike által kitöltött és aláírt formanyomtatvány benyújtása szükséges. ezen szervezeteknek a formanyomtatványban csak azon alkalmassági feltételekről kell nyilatkozniuk, amelyeket az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe kíván venni. Közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők mindegyike részéről szükséges formanyomtatvány csatolása. A formanyomtatvány kitöltésével kapcsolatos további információkat a Korm. rendelet 2.-7. §-a tartalmaznak. A Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint bekezdése alapján ajánlatkérő felhívja az ajánlatkérő felhívására kerülhet sorajánlattevők figyelmét, hogy az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt 5 munkanapos határidő kitűzésével felhívja az alkalmassági követelmények igazolására szolgáló dokumentumok benyújtására. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő A pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani. A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 24. § (1) bekezdése szerint azokban az esetekben, ha működésének ideje alatt amelyekben a közbeszerzés tárgyából 321/2015. (gyalogos átkelőhely kivitelezéseX.30.) Korm.rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra is - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otjegyzék szerinti igazolást is elfogadja az ajánlatkérő. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekAz alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) meghatározása: Alkalmatlan Alkalmas az ajánlattevő (közös ajánlattevők)ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha: P.1. adózott eredménye amennyiben: P/1) az elmúlt ajánlati felhívás feladásának napját közvetlenül megelőző három lezárt üzleti évben rendelkezik évente legalább kettő évben negatív volt1,5 milliárd Ft összegű árbevétellel; P/2) rendelkezik 1,5 milliárd Ft/év összegre kiterjedő szakmai felelősségbiztosítással. Ezen Közös ajánlattétel esetén az ajánlattevőknek az alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadófeltételeknek együttesen kell megfelelniük, továbbá a P/1) és P/2) feltételek esetében ajánlatkérő összeadja a közös ajánlattevők, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplők pénzügyi adatait.

Appears in 1 contract

Samples: Külső Szakmai Tanácsadói Feladatok Ellátása

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:: A Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján az ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, azonban az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint az ajánlatkérő 69. § szerinti külön felhívására köteles benyújtani. P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti külön felhívására köteles benyújtani:- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján Ajánlattevőnek az ajánlatkérő 69. § szerinti külön felhívására be kell nyújtania cégszerűen aláírt nyilatkozatát az ajánlati felhívás feladásától visszafelé megküldését megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen elért teljes – általános forgalmi adó nélkül számított három – árbevételéről.A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján, ha az előírt alkalmassági követelményeknek Ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 69. § szerinti utólagos igazolási eljárásban e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő xxxxxxxxxxx.Xx alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (6) bekezdései alapján a P.1. pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyekértelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha P.1. az ajánlati felhívás megküldését megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóévben összesen - az általános forgalmi adó nélkül számított – teljes árbevétele nem érte el a nettó 30 millió Ft-ot, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000azaz nettó Harmincmillió- Forintot. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdés szerinti eset fennállása esetén, vagyis ha az ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján, ha az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a közös ajánlattevők a Kbt. 69. § szerinti utólagos igazolási eljárásban e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az 8) bekezdés értelmében a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során során, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak, az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához felhasználja, a KbtPtk. 656:419. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha ajánlatkérőt az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri teljesítésének elmaradásával vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóhibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Értesítő

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírásamód: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia Az ajánlathoz csatolni kell a 321/2015310/2011. (X. 30XII. 23.) Korm. rendelet 1914. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény által kiállított nyilatkozatot. A számlavezető pénzügyi intézmény által vezetett összes pénzforgalmi számlára vonatkozó pénzügyi intézményi nyilatkozatnak információt kell tartalmaznia arra vonatkozóan, mióta vezeti a bankszámlát, továbbá, hogy a számlán volt-e az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 12 hónapon belül 15 napot meghaladó időtartamú sorba állítás. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdései, valamint a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezései. Az Ajánlatkérő „sorba állítás” alatt a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2.§ 25. pontja szerinti fogalmat érti. P/2. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének b) pontja alapján Ajánlattevő csatolja az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított feladásának időpontját megelőző három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, vonatkozóan saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját kiegészítő mellékletek nélkül egyszerű másolatban (elsősorban ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólgazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlatkérő Ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az Ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015A 310/2011. (X. 30XII. 23.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 11414. § (2) bekezdésében és bekezdése alapján, ha az Ajánlattevő a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles Ebben az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha esetben az Ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésegépjárművek bérbeadása és/vagy teljes körű flottakezelés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri árbevételének el kell érnie vagy meghaladja meg kell haladnia az Ajánlatkérő által a nettó 500.000,-Ft-otfelhívásban meghatározott értéket. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekA 310/2011 (XII.23.) meghatározása: Alkalmatlan Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése alapján amennyiben az Ajánlattevő a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról. P/3. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének c) pontja alapján Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlati felhívás feladásának időpontját megelőző 36 hónapra vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából származó (gépjárművek bérbeadása és /vagy teljes körű flottakezelés) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy Xxxxxxxxxxx mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése alapján amennyiben az Ajánlattevő a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 55. § (közös ajánlattevők), ha6) bekezdése alapján az Ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat: P.1. adózott eredménye a) ha az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy

Appears in 1 contract

Samples: Gépjármű Bérleti És Üzemeltetési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1: Az ajánlatkérő a Kbt. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell 114/A § (1) bekezdése alapján előírja, hogy az alkalmassági követelmények, tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásokat a gazdasági szereplők az ajánlatukban nyújtsák be: Az előző három mérlegfordulóval lezárt üzleti évre vonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételről szóló nyilatkozatot attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján pont) Ha az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóajánlattevő fenti irattal azért nem rendelkezik, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-othogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők)ajánlattevő, ha: P.1. adózott eredménye ha az elmúlt előző három mérlegfordulóval lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volta teljes – általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a 20.000.000,- Ft összeget. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.Amennyiben az ajánlattevő a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulóval lezárt üzleti éven belül jött létre, vagy kezdte meg működését, alkalmatlannak minősül, ha a működése megkezdése óta a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a 20.000.000,- Ft összeget

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:: Ajánlatkérő a Kbt. 114/A. §-a alapján előírja, hogy az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban meghatározott igazolásokat gazdasági szereplők az ajánlatukban nyújtsák be. P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Xxxxxxxxxxx a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján nyújtsa be az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti év időszakában a közbeszerzés tárgyából (elsősorban magasépítési kivitelezési tevékenység) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozat, attól függően, hogy Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdésében foglaltakra. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. §-ban foglaltak is irányadók. Ajánlattevők az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők követelménynek kapacitást nyújtó szervezetek útján is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (47)-(8) bekezdésében foglaltak szerint szerint. P.1. Alkalmatlan az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniajánlattevő, ha működésének ideje alatt az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésemagasépítési kivitelezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el - árbevétele eléri vagy meghaladja az 1. rész vonatkozásában a nettó 500.000,-Ft110.000.000 Ft-ot, - a 2. rész vonatkozásában a nettó 60.000.000 Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: A P.1. adózott eredménye alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, azaz az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóárbevételi adatok összeadódhatnak.

Appears in 1 contract

Samples: Építési Beruházás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a gazdasági és rövid leírásapénzügyi alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell csatolni: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015310/2011. (X. 30XII. 23.) Korm. rendelet 1914. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három feladását megelőző 1 (3egy) lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (villamos energia értékesítés) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatát, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanattól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet soradatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő a kért P.1. pontban előírt irattal azért nem rendelkezik rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt teljes időszakbanalkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az ajánlat szerinti gazdasági szereplők közül elegendő csak annak benyújtani a vonatkozó igazolást, amely az adott alkalmassági feltételt igazolja. Ha ajánlattevő (közös ajánlattevő) azért nem tudja az ajánlati felhívás feladását megelőző 1 (egy) üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából származó árbevételi adatokat igazolni a P.1. pontban előírtak szerint, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének ideje alatti, közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles ez alapján abban az esetben állapítja meg az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítanialkalmasságát, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésevillamos energia értékesítés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - nettó árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot200 millió forintot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekAz alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) meghatározása: Alkalmatlan az Az ajánlattevő (közös ajánlattevők)ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha: P.1P/1. adózott eredménye nem rendelkezik az elmúlt három lezárt ajánlati felhívás feladását megelőző 1 (egy) üzleti évben legalább kettő évben negatív volta közbeszerzés tárgyából (villamos energia értékesítése) származó, összesen minimum nettó (általános forgalmi adó nélkül számított) 250 millió forint árbevétellel.; Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ezen Az előírt alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadókövetelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben támaszkodhat.

Appears in 1 contract

Samples: Villamos Energia Beszerzése

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. A gazdasági szereplők gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok kizárásához vezető) szempontok Az alvállalkozók gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok elutasításához vezető) szempontok (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30mód: P1.) KormRészvételre jelentkező a Vbt. rendelet 1948. § (1) bekezdés ba) pontja alapján szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az ajánlati alábbi tartalommal: mióta vezeti az Részvételre jelentkező pénzforgalmi számláját (számlánként év, hó, nap megjelöléssel), pénzforgalmi számlaszámok feltüntetése, fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e, pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban 12 hónapban előfordult-e 30 napot meghaladó sorba állítás. Sorba állítás alatt Ajánlatkérő a számvitelről pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 20002009. évi C. törvényLXXXV. törvény 2. § 25. pont szerinti forgalmat érti. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30adott esetben) P1.) KormAlkalmatlan a Részvételre jelentkező, amennyiben bármely pénzforgalmi számláján a pénzforgalmi számlaszámot vezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban 30 napot meghaladó sorba állítás mutatkozott. rendelet 19Ajánlatkérő a Vbt. 50. § (34) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az alapján felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők közösen részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a Kbtgazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. 65Ajánlatkérő a Vbt. 50. § (65) bekezdése szerint felelhetnek meg. alapján felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében megítéléséhez szükséges adatok és a Kbtmegkövetelt igazolási mód: P1.) Részvételre jelentkező a Vbt. 6748. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdés a) pontja szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az alábbi tartalommal: mióta vezeti az Részvételre jelentkező pénzforgalmi számláját (számlánként év, hó, nap megjelöléssel), pénzforgalmi számlaszámok feltüntetése, fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e, pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban előfordult-e 30 napot meghaladó sorba állítás. Sorba állítás alatt Ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pont szerinti forgalmat érti. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) P1.) Alkalmatlan a Részvételre jelentkező, amennyiben bármely pénzforgalmi számláján a pénzforgalmi számlaszámot vezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban 30 napot meghaladó sorba állítás mutatkozott. Ajánlatkérő a Vbt. 50. § (4) bekezdése alapján felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekkövetelményeknek a közösen részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés igazolására lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Ajánlatkérő a KbtVbt. 6950. § (45) bekezdésében bekezdése alapján felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek a részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni a részvételi jelentkezésben ezt a személyt vagy szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, követelményeket, melyek igazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására támaszkodik. A Vbt. 50. § (7) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait a részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. hogy az előírt alkalmassági követelményeknek a kért irattal azért nem rendelkezik részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az ajánlatkérő által előírt teljes időszakbanesetben meg kell jelölni a részvételi jelentkezésben ezt a személyt vagy szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, mert követelményeket, melyek igazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására támaszkodik. A Vbt. 50. § (7) bekezdése alapján az időszak kezdete után kezdte meg működéséta szervezet, amelynek adatait a részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles ajánlatkérőt az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri teljesítésének elmaradásával vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóhibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati/Részvételi Felhívás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:Alkalmatlannak minősül az Ajánlattevő, ha P.1.) ha a saját vagy jogelődje éves beszámolójának adatai szerint az adózott eredmény az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított kettő üzleti év bármelyikében negatív volt. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Amennyiben az Ajánlattevő a P.1 ) irattal azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, alkalmatlannak minősül az Ajánlattevő, ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (12) bekezdés besetében Ajánlattevő működési ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (LED fényforrású közvilágítási lámpatest/világítótest eladására/szállítására vonatkozó) pontja alapján származó P.2.) ha a teljes nettó árbevétele az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (üzleti évben összesen nem érte el az 1.. rész esetén: nettó 9.000.000.- Ft-ot, 2.. rész esetén: nettó 65.000.000.- Ft-ot 3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. .. rész esetén: nettó 11.000.000.- Ft-ot Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőAjánlattevő több rész tekintetében tesz ajánlatot, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek elegendő a megajánlott részek közül azon rész követelményének megfelelnie, amelyik tekintetében a 321/2015legszigorúbb/legmagasabb árbevételre vonatkozó az elvárás. (X. 30.) KormA Kbt. rendelet 19140. § (39) bekezdése megfelelően alkalmazandóbek. Az előírt alkalmassági követelményeknek alapján a közös ajánlattevők konzorcium/projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására árbevételként a konzorcium/projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a konzorcium/projekttársaság időközben megszűnt. A Kbt. 65. § (6) bekezdése bekezdés szerint felelhetnek megaz előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az A Kbt. 65.§ (7) bekezdésnek megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek Ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65.§ (8) bekezdés alapján az a szervezet, amelynek adatait Ajánlattevő gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlattevő a ajánlatkérőt Ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetrebek. Ajánlattevő ajánlatában szerint nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a Kbt. 11464. § (2) bekezdésében szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy jogelődnek az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés alkalmasság igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniszolgáló adatait, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadókorábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás Dokumentáció

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok [ ] A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírása: P.1ismertetése: A 321/2015. Ajánlattevőnek nyilatkoznia (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A nyilatkozatban a részletes adatok megadása szükséges. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19III. és IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alábbi alkalmassági követelményeknek. Az alkalmasság igazolására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. (3)-(5) bekezdései és a 3. § (1) bekezdés b) pontja alapján rendelkezései is alkalmazandóak. Az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmassága igazolható P/1. az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított feladásának napját megelőző mérlegfordulónappal lezárt három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóvonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. P/2. az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző lezárt három üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolójának (elsősorban mérleg és eredménykimutatás csatolása elegendő) benyújtásával (ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása a beszámoló adatait az ajánlatban ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. ; Ha az ajánlattevő szerinti a kért irattal P/2. pont szerinti iratokkal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (kármentesítés beavatkozási szakaszából) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft5.000.000.000 Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekA közbeszerzés tárgyának értelmezése a 219/2004. (VII.21.) meghatározása: Alkalmatlan Korm. rendelet szerinti 21. § (4) bekezdés szerinti kármentesítési szakaszok alapján történik. Ha az ajánlattevő (közös ajánlattevők)a P/1. vagy P/2. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, ha: P.1. adózott eredménye mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében beszámoló vagy az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében irányadó.a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 2 P/1. az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző mérlegfordulónappal lezárt három üzleti évre vonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele elérte az 7 000 000 000 Ft-ot,

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a .) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bek. b) pontja alapján az ajánlati eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megküldését megelőző utolsó három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, évben saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban jogszabályok szerinti beszámolója benyújtásával vagy amennyiben a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükségesarra való hivatkozással. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében Ajánlatkérő a beszámolóval lezárt üzleti év alatt a beszámoló elfogadását tekinti irányadónak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet rend. 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § - (13) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanfoglaltakra. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P.1.) Alkalmatlan ajánlattevő, hogy ha a felhívás megküldését megelőző utolsó három lezárt üzleti évben az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet soradózott eredménye egynél több évben negatív. Ha az ajánlattevő a kért felhívás P.1.) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, tehát ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja nem éri el a nettó 500.000,-Ft60.000.000,- Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekA P.1.) meghatározása: Alkalmatlan pontban foglalt alkalmassági követelményeknek elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg. (Kbt. 65. § (6) bekezdés) A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő (közös ajánlattevők)a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, ha: P.1a Ptk. adózott eredménye 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:: A Kbt. 114. § (2) bek. szerint nyilatkozni szükséges, hogy az igazolni kívánt alkalmassági követelmény teljesül, a részletes adatokat azonban nem köteles megadni. A Kbt. 69. § (4) bek. alapján az értékelési részszempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőtől az alkalmassági követelmény igazolása érdekében az alábbi dokumentumok benyújtását kéri ajánlatkérő. P.1.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az Ajánlattevőnek nyilatkoznia csatolnia kell a cégszerűen (a képviseletre jogosult személy által) aláírt nyilatkozatot az utolsó kettő mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (élőerős őrzés-védelmi feladatok ellátása) származó árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. P.2.) A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bd) pontja alapján ajánlattevő érvényes a közbeszerzés tárgyára (őrzés-védelmi szolgáltatás) vonatkozó szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolás. A Kbt. 65.§ (6) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (67)-(9) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetreértelmében. Ajánlattevő ajánlatában AK felhívja a Kbtfigyelmet arra a tényre, hogy az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 1146:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 19. § (23) bekezdésében és a Kbtbek. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), hais: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírása: P.1. ismertetése: Ajánlattevőnek nyilatkoznia (közös ajánlattevőknek) az alábbi dokumentumokat kell a csatolnia: P1) A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján ajánlattevő (közös ajánlattevő) cégszerűen aláírt nyilatkozata az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított feladását megelőző három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóévben a közbeszerzés tárgyából (Microsoft licencértékesítés) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről attól függően, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak hogy ajánlattevő (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényközös ajánlattevő) megfelelően összeállított éves beszámolójárólmikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenységének megkezdése óta eltelt üzleti évek közbeszerzés tárgyából (Microsoft licencértékesítés) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételének kell elérnie az előírt összegeket (a nem teljes üzleti évet egy évnek tekintve). Az ajánlat benyújtásakor a Kbt. 67. § (1)–(3) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával igazolandó előzetesen, a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által kért beszámoló meghatározott alkalmassági követelményeknek való megfelelés. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés szerinti esetben a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása gazdasági szereplőnek meg kell adnia az ajánlatban nem szükségesegységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatvány megfelelő részében az alkalmassági feltételt igazoló adatbázis elérhetőségét. Jelen Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdése alapján az alkalmassági feltételek tekintetében követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A P1) alkalmassági követelmény esetében alkalmazható a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők A P1) pont esetében a Kbt. 65. § (66)–(8) bekezdése szerint felelhetnek megbekezdései is alkalmazhatók az alkalmassági minimum követelményeknek való megfelelés érdekében. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a KbtA 321/2015. 65(X.30.) Korm. rendelet 19. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint alapján, amennyiben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és 39. §-ban foglaltakra is – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az ajánlattevő Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működésétletelepedési helye szerinti, az alkalmasságát elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja ajánlatkérő a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolniP1) pontban előírt igazolási módok helyett. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Appears in 1 contract

Samples: Árubeszerzések

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírásamód: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell A Kbt. 55.§ (1) bekezdés d) pontja és a 321/2015310/2011. (X. 30XII.23.) Korm. rendelet 1914.§ (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozó, az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított két évre vonatkozó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozatát az alábbi tartalommal: - számlaszáma(i), - mióta vezeti a pénzforgalmi számlát, - volt-e sorban álló tétel a számláin az eljárást megindító felhívás feladását megelőző két évben, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. P/2. § A 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 14.§ (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati ajánlattevő a jelen eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) feladásának napjáig lezárt utolsó 3 üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje jogelődre számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtása (elsősorban ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólgazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak az ajánlatkérő az ajánlatában ezt közölje. Ebben az esetben a beszámoló adatait az Ajánlatkérő ellenőrzi, így a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal az eljárást megindító felhívás feladása napját megelőző lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolójával azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles Ajánlatkérő megállapítja az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítania P/2 vonatkozásában, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja az Ajánlatkérő által meghatározott értéket. (gyalogos átkelőhely 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdés.) Az Ajánlatkérő a közbeszerzés tárgya alatt a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20.pontjában meghatározott fogalom szerinti víziközmű beruházások megvalósítását érti. P/3. A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 üzleti évre vonatkozó a közbeszerzés tárgyából (víziközmű beruházások kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozata, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Az Ajánlatkérő a közbeszerzés tárgya alatt a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 2. § 20.pontjában meghatározott fogalom szerinti víziközmű beruházások megvalósítását érti A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14.§ (3) bekezdése szerint, ha ajánlattevő a P.2. vagy P.3. szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az a pontokkal kapcsolatban előírt alkalmasság követelmény és igazolási mód helyett, az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 55§(4) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, oly módon, hogy a P/1.; P/2., P/3.. követelményeknek elegendő, ha közülük egy felel meg. Az előírt alkalmassági követelmények a ajánlattevő(k) bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Ebben az esetben a Kbt. 55.§(5)-(6) bekezdése szerint kell eljárni Azokban az esetekben, amelyekben a Kbt. 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - árbevétele eléri vagy meghaladja figyelemmel a nettó 500.000,-FtKbt. 18. §-ban és 20. §-ban foglaltakra is -ot, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni P/1., P/2., P/3. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekpontokban foglalt egyéb igazolási módok helyett. A 310/2011. (XII.23.) meghatározása: Korm. rendelet 14.§ (4a) pontja alapján, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített fenti előírásoknak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az Ajánlatkérő által a P/1, P/2, P/3. ponban meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is elfogadja az Ajánlatkérő a fent meghatározott dokumentumok benyújtása helyett. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők)ajánlattevő, ha:ha bármelyik bankszámláján a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított két évben 15 napot meghaladó sorban állás mutatkozott. Ajánlatkérő a sorban állás alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2 § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti. P.1P/2. adózott eredménye Alkalmatlan az elmúlt három ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évben legalább kettő évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján a mérlegszerinti eredménye két évnél több évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóHa az ajánlattevő az eljárást megindító felhívás feladása napját megelőző lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolójával azért nem rendelkezik az előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, ezen esetben alkalmatlan az ajánlattevő, ha működésének teljes időtartama alatt a közbeszerzés tárgyából (víziközmű beruházások megvalósítása) elért árbevétele nem éri el a nettó 1 500 000 000,-forintot. P/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (víziközmű beruházások megvalósítása) származó nettó árbevétele nem éri el évente a nettó 1000 000 000,- Ft-ot.

Appears in 1 contract

Samples: Construction Contract

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírásaismertetése: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján az ajánlati ajánlattevő nyilatkozata a felhívás feladásától visszafelé számított megküldését megelőző utolsó három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóév vonatkozásában a közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóalapján - ha az ajánlattevő a P.1. szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek alapján az alkalmassági minimum követelménynek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek (P.1) amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az alkalmasság igazolása során Ajánlatkérő a 321/2015 kormányrendelet 2.§ (5) bekezdése alapján elfogadja az ajánlattevő a alkalmassági követelmények előzetes igazolására az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. A Kbt. 65. § (7)8) bekezdése alapján az a szervezet, (8) amelynek adatait az Ajánlattevő a gazdasági és (11pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az Ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ajánlattevő és - amennyiben az ajánlattevő az alkalmassági követelmény vonatkozásában más szervezet(ek) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást vagy személy(ek) kapacitására kíván támaszkodni - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2szervezet(ek) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolására köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az ajánlattételi felhívásban az adott alkalmassági követelmény vonatkozásában előírt alkalmassági követelmények teljesülnekigazolások benyújtására. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (44)-(7) bekezdésében foglaltak szerint bekezdése alapján a kizáró okokra és az ajánlatkérő felhívására kerülhet soralkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik (X.30.) Korm. rendelet IV. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által előírt meghatározott alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 19.§.(5) bekezdésében foglaltakra tekintettel a teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte árbevétel tekintetében nem határoz meg működését, az alkalmasságát alkalmassági követelményt,kizárólag a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolnitárgya szerinti nettó árbevételre vonatkozóan. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani(közös ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha működésének ideje alatt ha: P.1. A felhívás megküldését megelőző utolsó három lezárt üzleti év vonatkozásában a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározásanem éri el összesen részenként az alábbi értékeket: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt Ajánlattevő gazdasági és pénzügyi szempontból,ha nem rendelkezik a felhívás megküldését megelőző három lezárt üzleti évben legalább kettő Fa és fűrészárú adásvételéből,szállításából származó minimum nettó 3.750.000 Ft árbevétellel. 2.részajánlat (Épületgépészeti és egyéb szerelési anyagok beszerzése) esetén: Alkalmatlan az Ajánlattevő gazdasági és pénzügyi szempontból,ha nem rendelkezik a felhívás megküldését megelőző három üzleti évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóÉpületgépészeti és egyéb szerelési anyagok adásvételéből,szállításából származó minimum nettó 12.000.000 Ft árbevétellel.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírása: P.1ismertetése: P/1. Ajánlattevőnek - a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek - az ajánlatban benyújtandó egységes európai közbeszerzési dokumentum „IV. Rész” „α: szakaszának kitöltésével kell egyszerűen nyilatkoznia arról, hogy az előírt gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelménynek megfelel-e. Alkalmasság igazolása -a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt, Ajánlatkérő erről szóló felhívása alapján az alábbi módon kell igazolnia, hogy alkalmas a szerződés teljesítésére. P/1. Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja, illetőleg a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bekezdésének b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, csatolnia kell saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolóját (elsősorban ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólgazdasági szereplő letelepedése szerinti ország előírja közzétételét. Amennyiben az ajánlatkérő Ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban a beszámoló adatait Ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (32) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során bekezdés alapján, ha az ajánlattevő vagy a KbtP/1. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (Könyvvizsgálói szolgáltatásokból és/vagy adótanácsadói szolgáltatásokból és/vagy pénzügyi ellenőrzési szolgáltatásokból) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft1 000.000,- Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekA 321/2015. (X. 30.) meghatározása: Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés alapján, ha az ajánlattevő a P/1.) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény tekintetében a 321/2015. (X.30.) Kr. 19. § (3) bekezdésében foglaltak szerint köteles eljárni. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők)ajánlattevő, ha: P.1. amennyiben a saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolója adózott eredménye az elmúlt három (egyszerűsített vállalkozói adóval csökkentett eva alapja, illetve személyi jövedelemadóval csökkentett összevont adóalapja) a felhívás feladását megelőző számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen Közös ajánlattétel esetén a P/1. pontban foglalt követelménynek elegendő, ha a közös ajánlattevők egyike megfelel. Az előírt alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadókövetelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésben foglaltak szerint. Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírásamód: P.1P/1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell Csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított feladását megelőző utolsó három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolóit (elsősorban mérleg + eredménykimutatás, kiegészítő melléklet nélkül) (ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólletelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlatkérő által a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015szükséges /310/2011. (X. 30XII. 23.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 6714. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanb)/. Külföldi ajánlattevők esetében, hogy amennyiben az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén valamennyi konzorciumi tag cégszerűen aláírt nyilatkozatát is az utolsó három lezárt üzleti év mérleg szerinti eredményéről (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sorévenként megbontva). Ha az ajánlattevő a kért fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó (gyalogos átkelőhely kivitelezéseaneszteziológiai fogyóeszközök értékesítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a megajánlott részajánlati kör nettó 500.000,-Ft-otbecsült értékének 50%-át. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról /310/2011. (közös ajánlattevőkXII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3)/. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) P/1. Az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági szempontból alkalmatlan, ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt ha a felhívás feladását megelőző utolsó három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív voltévéből, több mint kettőben a mérleg szerinti eredménye negatív. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóAlkalmatlan továbbá, ha az ajánlattevő a beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, és működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó (aneszteziológiai fogyóeszközök értékesítése) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a megajánlott részajánlati kör nettó becsült értékének 50%-át. Ez utóbbi esetben az ajánlattevő alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az egyes tételsorok becsült értékeit a B melléklet/Részekre vonatkozó információk pont tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: Beszerzési Szerződés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1: P1.: A 321/2015. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozat a felhívás feladását megelőző mérlegfordulónappal lezárt három üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgyából (zöldfelület-, parkgondozási szolgáltatások) származó nettó árbevételéről, attól függően, hogy Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben ajánlattevő az alkalmassági feltételeknek való megfeleléshez más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodik, a Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdésben foglalt nyilatkozatokat és dokumentumokat is csatolnia kell. Ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés bc) pontja alapján szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóárbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőmegfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. (321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdése). Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a A Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. /A. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására alkalmasság tekintetében az igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint gazdasági szereplők az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otajánlatukban nyújtsák be. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P1.: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők)ajánlattevő, ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt ha a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan legalább egy évben legalább kettő évben negatív volta közbeszerzés tárgyából (zöldfelület, parkgondozási szolgáltatások) származó nettó árbevétele nem éri el az 1. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóesetén a nettó 20 millió Ft-ot, a 2. rész esetén a nettó 7 millió Ft-ot.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a : A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés ba) pontja alapján az ajánlati ajánlattevő valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat valamennyi ott vezetett pénzforgalmi számlája vonatkozásában minimálisan az alábbi tartalommal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak: - a pénzforgalmi számla/pénzforgalmi számlák pénzforgalmi jelzőszáma(i), - a pénzforgalmi számla vezetésének kezdőidőpontja, - a számlán az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozófeladását megelőző 12 hónapon belül 15 naptári napot meghaladó sorbaállítás előfordult-e, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban ha igen, ennek időpontja és időtartama. Ajánlatkérő sorbaállítás kitétel alatt a számvitelről pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 20002009. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólLXXXV. Amennyiben törvény 2. § 25. pontjában foglaltakat érti. Az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 12 hónapban megszűnt pénzforgalmi számlák tekintetében igazolást nem kell benyújtani. Ajánlatkérő az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében igazolására irányadónak tekinti a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (37) bekezdésben foglaltakat is. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az alkalmassági feltételek igazolására szolgáló dokumentumokat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7)-(8) bekezdésében foglaltak szerint kell benyújtani, valamint irányadó a Kbt. 69. § (11a) bekezdése megfelelően alkalmazandóis. Az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevőnek a közös ajánlattevők gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolására szolgáló dokumentumokat, beleértve a Kbt. 65. § (67) bekezdése szerint felelhetnek megszerinti dokumentumokat is, már az ajánlat részeként be kell nyújtania. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): Az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha bármely pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 12 hónapon belül 15 naptári napot meghaladó sorbaállítás fordult elő. A vizsgálat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 12 hónapban megszűnt pénzforgalmi számlákra nem terjed ki. A fenti alkalmassági feltétel az érintett gazdasági szereplőkre egyenként vonatkoztatható, azaz elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy megfelel az előírt követelménynek. Az alkalmasság igazolása során ajánlattevő a fenti alkalmassági feltételeknek bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltak az irányadók, mellyel kapcsolatban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét a Kbt. 65. § (11) bekezdésére is. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Az a szervezet (személy), amelynek adatait az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdés a) pont szerinti alkalmasság igazolásához felhasználja, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint ajánlattevő kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetként csak olyan gazdasági szereplőt vehet igénybe, amely regisztrált az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha EKR-ben, vagy amelynek adatait az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik ajánlattétel vagy részvételre jelentkezés során az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-FtEKR-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóben előzetesen rögzítette.

Appears in 1 contract

Samples: Szolgáltatásmegrendelés

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid leírásaismertetése: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód minden rész esetében: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján csatolja az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) ajánlattevő a saját vagy jogelődje, legutóbbi lezárt 3 üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje vonatkozó számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolóját (elsősorban ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvénygazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által egyszerű másolatban (amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak és erről az ajánlattevő nyilatkozik a beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges, annak adatait az ajánlatkérő ellenőrzi) kiegészítő mellékletek nélkül. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a A 321/2015. (X. 30X.30.) Korm. rendelet 19. § 19.§. (2) – (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § bekezdése, valamint az (65) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során alkalmazandó az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásában, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sorigazolás során. Ha az ajánlattevő a kért irattal az alkalmassági feltételben előírt irattal, azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (sterilizáló értékesítése) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésesterilizáló értékesítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-otaz ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban meghatározott értéket. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan Ha az ajánlattevő előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló,benyújtása nem lehetséges, előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65. §-ban foglaltak alapján a P.1. alkalmassági feltétel vonatkozásában elegendő, ha a közös ajánlattevők közül 1 felel meg az előírt minimumkövetelménynek. Ajánlattevő (közös ajánlattevők)) az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. §-ban foglaltaknak megfelelően felelhetnek meg, illetve bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlattevő alkalmatlan, ha: P.1. adózott a saját vagy jogelődje legutolsó lezárt 3 üzleti évre vonatkozó mérleg szerinti eredménye az elmúlt három lezárt egynél több üzleti évben legalább kettő évben negatív voltnegatív. Ezen Az előírt alkalmassági követelmény valamennyi követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdésével összhangban közli, hogy a (2) bekezdésében foglalt körülmények fennállása esetén a később létrejött gazdasági szereplőknek a közbeszerzés tárgyából (sterilizáló berendezés értékesítése) származó nettó árbevételének megkövetelt mértéke: nettó 20 000 000 HUF. Az igazolás módja esetében a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19.§.(3) és (7) bekezdésére tekintettel kell az igazolást teljesíteni. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők a Kbt. 65.§-nak megfelelően felelhetnek meg a P.1. alkalmassági követelménynek. Az igazolás módja: Az ajánlattevőnek az ajánlatában annak benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A kizáró okok tekintetében csatolandó nyilatkozatoknak, igazolásoknak a felhívás feladásánál nem régebbi keltezésűeknek kell lenni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására köteles benyújtani. Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7) – (11) bekezdésében és a Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint. Elfogadja az ajánlatkérő előzetes igazolásként az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész tekintetében irányadóα. (alfa) pont kitöltését.

Appears in 1 contract

Samples: Árubeszerzések

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1P1) Ajánlattevő, adott esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a Kbt. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell 114. § (2) bekezdése értelmében a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat benyújtására köteles, mely szerint megfelel az előírt alkalmassági követelmény(ek)xxx.Xx alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 69. §-a szerinti ajánlatkérői felhívásra az alábbiak szerint történik: Az ajánlattevőnek 321/2015. (X. 30.) . Korm. rendelet 19. § §(1) bekezdés bc) pontja alapján szerint nyilatkoznia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) előző három, mérleg-fordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóévben elért közbeszerzés tárgyából (magasépítésből) származó nettó árbevételéről - attól függően, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójárólhogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben az ajánlattevő az alkalmassági feltételben előírt irattal (árbevételről szóló nyilatkozat), azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőmegfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, úgy annak csatolása hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az ajánlatban árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem szükségeslehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az bekezdés)Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint bekezdésében foglaltaknak megfelelően felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő , illetve bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7)7)-(8) bekezdésében, foglaltaknak megfelelően.Azon előírt alkalmassági követelményeknek (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 11465. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § §(1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a) pont) amelyek értelemszerűen kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanegyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre elegendő, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekha közülük egy felel meg. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4⌧ Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) bekezdésében foglaltak szerint az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha meghatározása:P1) Alkalmatlan az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniszerződés teljesítésére, ha működésének ideje alatt a az eljárást megindító felhívás megküldését megelőző 3 (három) mérlegforduló nappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésemélyépítés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja nem éri el összesen a nettó 500.000,-Ft– 100.000.000,- Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ekAmennyiben ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) meghatározása: Alkalmatlan kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az ajánlattevő előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama xxxxx.Xx alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 114. § (közös ajánlattevők)2) bekezdés értelmében a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatban (Közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott nyilatkozatminták) a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, ha: P.1hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni! Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása a Kbt. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó69.§-ban meghatározottak szerint történik.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati Felhívás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Valamennyi közbeszerzési rész vonatkozásában: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása Az alkalmasságot igazoló gazdasági szereplőnek az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdése szerinti nyilatkozatban nyilatkoznia kell arról, hogy az előírt általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az előírt alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, de elegendő az is, ha közülük egy megfelel. Az alkalmasság igazolása során irányadó a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdései. A kapacitást nyújtó szervezet a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az Ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A Kbt. 69. §-a szerinti felhívásra benyújtandó: P/1. A Kr. 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolni kell saját vagy jogelődje valamennyi pénzügyi intézményétől származó, a jelen felhívás feladásának napjától visszafelé számított egy év időtartamra (12 hónap) vonatkozó nyilatkozatot, valamennyi ott vezetett pénzforgalmi számla vonatkozásában az alábbi tartalommal: - mióta vezetik az ajánlattevő pénzforgalmi számláját, - volt-e 15 napnál hosszabb ideig tartó sorba állítás a felhívás feladását megelőző 12 hónapban, ha igen, milyen időtartamban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlattevőnek a cégkivonatában feltüntetett, de már megszűnt számláiról is nyilatkoznia kell, valamint ebben az esetben a pénzügyi intézmény igazolását is csatolnia kell. A „sorba állítás” kitétel alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti. A Kbt. 114. § (2) rendelkezései szerint Ajánlattevő ajánlatába csatolja a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot. Xxxxxxxxxxx a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatában csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A részletes adatokat tartalmazó, az ajánlati felhívásban az alkalmassági követelményekre vonatkozóan előírt saját nyilatkozatait elegendő Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint bekezdése szerinti felhívására benyújtani. P/1. Alkalmatlan az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniajánlattevő, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából bármelyik (gyalogos átkelőhely kivitelezésemegszűnt is) származó - általános forgalmi adó nélkül pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti egy évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóegy alkalommal 15 napot meghaladó sorba állítás előfordult.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati Felhívás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozó, ajánlattevőnek ajánlatához csatolni kell saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak jogszabályok szerinti beszámolóját vagy annak meghatározott részét (elsősorban ha a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása a beszámoló adatait az ajánlatban ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges. Jelen Ha az ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban - tehát az eljárást megindító felhívás megküldését megelőző utolsó két lezárt üzleti évre vonatkozóan - azért nem rendelkezik beszámolóval, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működési ideje alatt elért, közbeszerzés tárgyából (víz- és/vagy tűzivíz-hálózat építés/felújítás) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ha az ajánlattevő az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három üzleti évre vonatkozóan azért nem rendelkezik árbevételről szóló nyilatkozattal, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági feltételek tekintetében követelmény és igazolási mód helyett a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (32) bekezdése megfelelően alkalmazandóbekezdésében foglaltak alapján igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek bekezdései alapján a P.1.pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő Amennyiben Ajánlattevő a Kbt. 65. § (7)) bekezdés szerint más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodik az alkalmasság igazolása során, (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást úgy csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetreszervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a A Kbt. 67. § (13) bekezdésében foglaltakra tekintettel bekezdése alapján, ha az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg e szervezetnek - kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanaz alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Az Ajánlatkérő a Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése szerinti igazolásokat is elfogad a P.1. pontban meghatározott igazolási módok helyett, illetve mellett. A Kbt. 65. § (8) bekezdés értelmében a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak, az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): P.1. Alkalmas az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás megküldését megelőző három lezárt üzleti évben az üzemi tevékenységének eredménye legfeljebb egy évben volt negatív, attól függően, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a KbtA 321/2015. 69(X. 30.) Korm. rendelet 19. § (42) bekezdésében foglaltak szerint bekezdése szerinti eset fennállása esetén alkalmas az ajánlatkérő felhívására kerülhet sor. Ha az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítaniajánlattevő, ha működésének a működési ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezésevíz- és/vagy tűzivíz-hálózat építés/felújítás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja mindösszesen a nettó 500.000,-Ft10.000.000.-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadó.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Értesítő

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. A gazdasági szereplők gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok kizárásához vezető) szempontok Az alvállalkozók gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok elutasításához vezető) szempontok (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása és rövid leírása: P.1. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell mód: Részvételre jelentkező a 321/2015228/2004. (X. VII. 30.) Korm. rendelet 1927. § (1) bekezdés a) pontja szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az alábbi tartalommal: - a pénzügyi intézmény által részére vezetett számlák pénzforgalmi jelzőszáma(i); - a pénzügyi intézmény mióta vezeti az ajánlattevő bankszámláját(it) (bankszámlánként külön-külön feltüntetve); - számláján(-in) az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 1 éven (12 hónapon) belül sorba állítás előfordult-e, ha igen, akkor hányszor és milyen időtartamban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) Alkalmatlan a Részvételre jelentkező, ha a 228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés a) pontja szerint kért valamely számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozata alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 1 éven (12 hónapon) belül egynél több alkalommal volt 30 napot meghaladó időtartamú sorba állítás. Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy Részvételre jelentkező és a 228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) lezárt üzleti évre vonatkozószerinti alvállalkozóinak a pénzügyi, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak (elsősorban gazdasági alkalmasság körében meghatározott feltételeknek külön-külön önállóan kell megfelelniük. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) megfelelően összeállított éves beszámolójáról. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló megkövetelt igazolási mód: A beszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy annak csatolása az ajánlatban nem szükséges. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015228/2004. (X. VII. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 6727. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdés a) pontja szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az alábbi tartalommal: - a pénzügyi intézmény által részére vezetett számlák pénzforgalmi jelzőszáma(i); - a pénzügyi intézmény mióta vezeti az alvállalkozó bankszámláját(it) (bankszámlánként külön-külön feltüntetve); - számláján(-in) az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 1 éven (12 hónapon) belül sorba állítás előfordult-e, ha igen, akkor hányszor és milyen időtartamban, attól függően, hogy az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekalvállalkozó mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) Alkalmatlan a Kbtbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha a 228/2004. 69(VII. 30.) Korm. rendelet 27. § (41) bekezdésében foglaltak bekezdés a) pontja szerint kért valamely számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozata alapján az ajánlatkérő felhívására kerülhet soreljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 1 éven (12 hónapon) belül egynél több alkalommal volt 30 napot meghaladó időtartamú sorba állítás. Ha az ajánlattevő Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy Részvételre jelentkező és a kért irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés b) Sorba állítás alatt Ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározottakat érti. szerinti alvállalkozóinak a pénzügyi, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ftalkalmasság körében meghatározott feltételeknek külön-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább kettő évben negatív volt. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadókülön önállóan kell megfelelniük.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati/Részvételi Felhívás

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság. Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok felsorolása mód: Az eljárásban csatolni kell ajánlattevő, közös ajánlatot tevő, és rövid leírásaa Kbt. 71. §. (1) bekezdés b.) pontja szerinti alvállalkozó alábbi dokumentumait eredetben, vagy közjegyző által hitelesített másolatban: P.11. Ajánlattevőnek nyilatkoznia A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja szerint valamennyi pénzügyi intézménye - az ajánlattételi időszak tartama alatt kibocsátott - nyilatkozatát fizetőképességének megítéléséhez az alábbi tartalommal: a) A pénzügyi intézmény mióta vezeti a bankszámláját? b) Számláján az igazolás kiadását megelőző 365 naptári napban előfordult-e 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorban állás? c) Az igazolás kiadását megelőző 365 naptári napban hitelkapcsolatában fennállt-e 30 napot meghaladó nemfizetés? d) Hitelkapcsolat esetén valamennyi pénzintézet szerinti adósminősítése. Ha nincs hitelkapcsolata a pénzintézettel, erre vonatkozó kifejezett pénzintézeti nyilatkozat. e) Került-e sor az igazolás kiadását megelőző 365 naptári napban azonnali beszedési megbízás teljesítésére. Amennyiben a jelzett pénzügyi intézmény(ek) 1 évnél rövidebb ideje vezetik számláját, úgy csatolni kell a 321/2015korábbi pénzügyi intézmény nyilatkozatát is a jelzett időszakra vonatkozóan a fenti tartalommal. 2. (X. 30.) KormA Kbt. rendelet 1966. § (1) bekezdés b) pontja alapján szerint az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított ajánlattételi határidőt megelőző három (3) lezárt üzleti évre vonatkozóév cégbíróságnál letétbe helyezett a számviteli szabályok szerinti beszámolóját. Amennyiben a letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló letétbe helyezését, saját ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén valamennyi konzorciumi tag, illetőleg a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó nyilatkozata eredeti, vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak közjegyző által hitelesített másolati példányát is az ajánlattételi határidőt megelőző 3 lezárt üzleti év üzemi (elsősorban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényüzleti) megfelelően összeállított éves beszámolójáróltevékenység eredményéről. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőAjánlattevő gazdasági társaság könyvvizsgáló igénybevételére kötelezett, úgy annak a könyvvizsgálói záradék csatolása is kötelező. 3. A biztosítótársasággal kötött szerződést, valamint a biztosítótársaság nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a becsatolt szerződés hatálya - az ajánlatban nem szükségesáltala megvalósítandó szolgáltatás vonatkozásában - a jelen közbeszerzés tárgya szerinti teljes feladatra kiterjed. 4. Jelen alkalmassági feltételek tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg. Az alkalmasság igazolása során az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 114. § (2) bekezdésében és a Kbt. 6766. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel kizárólag nyilatkozatot köteles benyújtani annak vonatkozásábanbekezdés c) pontja szerint az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő, hogy közös ajánlatot tevők az előírt alkalmassági követelmények teljesülnekajánlattételi határidőt megelőző 3 naptári év a közbeszerzés tárgyára vonatkozó munkákból származó nettó árbevételéről szóló nyilatkozatot. 5. Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására Csatolni kell ajánlattevő, közös ajánlatot tevő, és a Kbt. 6971. §. (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó megajánlott részenként egyenként 5 mFt összegű, az ajánlattevő, illetve a közös ajánlattevők, és a Kbt. 71. §. (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó pénzügyi intézménye(i) által kibocsátott hitelnyújtásra vonatkozó kötelezettségvállaló nyilatkozat(ok) eredeti vagy hiteles másolati példánya(i)t, vagy az illetékes pénzintézet nyilatkozatát, mely szerint az ajánlattevő, közös ajánlatot tevő, és a Kbt. 71. §. (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó rendelkezik megajánlott részenként egyenként 5 000 000 HUF szabad pénzeszközzel. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) Alkalmatlan az az ajánlattevő, közös ajánlatot tevő, és a Kbt. 71. § (41) bekezdésében foglaltak szerint bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, (külön-külön megfelelés). 1.a. Akinek az ajánlatkérő felhívására kerülhet sorigazolás kiadását megelőző 365 naptári napban előfordult a bankszámláján 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorbanállás, 1.b. Ha Akinek az ajánlattevő a kért irattal azért nem rendelkezik igazolás kiadását megelőző 365 naptári napban hitelkapcsolatában 30 napot meghaladó nemfizetés fennállt, 1.c. Hitelkapcsolat esetén bármelyik pénzintézet szerinti adósminősítése negatív. 1.d. Akinek bármely számlája ellen az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert igazolás kiadását megelőző 365 naptári napban azonnali beszedési megbízás került teljesítésre. 2.a. Akinek az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (gyalogos átkelőhely kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 500.000,-Ft-ot. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha: P.1. adózott eredménye az elmúlt három ajánlattételi határidőt megelőző 3 lezárt üzleti évben legalább kettő a számviteli szabályok szerinti beszámolójában az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye negatív, 2.b. Az ajánlattételi határidőt megelőző lezárt üzleti évben negatív volta számviteli szabályok szerinti beszámolójában a saját tőke kisebb, mint a jegyzett tőke, 2.c. Ezen alkalmassági követelmény valamennyi közbeszerzési rész tekintetében irányadóAkinek az ajánlattételi határidőt megelőző 3 lezárt üzleti év bármelyikében a számviteli szabályok szerinti beszámolójához csatolt könyvvizsgálói záradék elutasító, vagy korlátozó.

Appears in 1 contract

Samples: Service Agreement