Hibakezelés. 4.6.1 Felek vállalják, hogy a Szerződéssel érintett műszaki együttműködésük, a Csatlakozó Rendszer és a BIG FISH Payment Gateway közötti kommunikáció bármely problémájáról haladéktalanul értesítik a másik Felet, valamint haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket a megfelelő működés helyreállítására. 4.6.2 Amennyiben Szolgáltató azt észleli vagy arra vonatkozó adat, körülmény merül fel, hogy a Csatlakozó Rendszer nem megfelelően működik, úgy jogosult a Szolgáltatás, vagy annak érintett eleme (így különösen a hibás működéssel érintett Fizetési Szolgáltatás) felfüggesztésére, Megrendelő azonnali értesítése mellett. 4.6.3 Megrendelő köteles megfelelően kezelni Csatlakozó Rendszer által nyújtott szolgáltatások igénybe vevőinek, illetve a Fizetési Szolgáltatóknak az esetleges reklamációit, valamint Megrendelő köteles helytállni az ennek eredményeként felmerülő esetleges kártérítési vagy egyéb igényekért. A Fizetési Szolgáltatásokkal kapcsolatos esetleges igényeit továbbá Megrendelő kizárólag közvetlenül a Fizetési Szolgáltatók felé érvényesítheti (pl. ha a Fizetési Szolgáltatótól a Szolgáltató azt az információ kapja, hogy sikeres volt a tranzakció, de a fizetendő összeg nem kerül jóváírásra Megrendelő számláján). 4.6.4 A BIG FISH Payment Gateway-en, valamint a BIG FISH Payment Gateway és a Csatlakozó Rendszer közötti interfészen végzett műveleteket a BIG FISH Payment Gateway rendszer megbízható módon naplózza olyan módon, hogy az egyes műveletek (ideértve az azt elvégző felhasználók) utóbb visszakereshetők. Felek megállapodnak, hogy a BIG FISH Payment Gateway rendszerben lezajlott események rekonstruálására, az azzal kapcsolatos vitás helyezetek rendezésére, a Felek álláspontjának bizonyítására a BIG FISH Payment Gateway rendszer naplófájljait használják fel, azok adatait veszik alapul.
Appears in 4 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Hibakezelés. 4.6.1 4.5.1 Felek vállalják, hogy a Szerződéssel érintett műszaki együttműködésük, a Csatlakozó Rendszer és a BIG FISH Payment Gateway közötti kommunikáció bármely problémájáról haladéktalanul értesítik a másik Felet, valamint haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket a megfelelő működés helyreállítására.
4.6.2 4.5.2 Amennyiben Szolgáltató azt észleli vagy arra vonatkozó adat, körülmény merül fel, hogy a Csatlakozó Rendszer nem megfelelően működik, úgy jogosult a Szolgáltatás, vagy annak érintett eleme (így különösen a hibás működéssel érintett Fizetési Szolgáltatás) felfüggesztésére, Megrendelő azonnali értesítése mellett.
4.6.3 4.5.3 Megrendelő köteles megfelelően kezelni Csatlakozó Rendszer által nyújtott szolgáltatások igénybe vevőinek, illetve a Fizetési Szolgáltatóknak az esetleges reklamációit, valamint Megrendelő köteles helytállni az ennek eredményeként felmerülő esetleges kártérítési vagy egyéb igényekért. A Fizetési Szolgáltatásokkal kapcsolatos esetleges igényeit továbbá Megrendelő kizárólag közvetlenül a Fizetési Szolgáltatók felé érvényesítheti (pl. ha a Fizetési Szolgáltatótól a Szolgáltató azt az információ kapja, hogy sikeres volt a tranzakció, de a fizetendő összeg nem kerül jóváírásra Megrendelő számláján).
4.6.4 4.5.4 A BIG FISH Payment Gateway-en, valamint a BIG FISH Payment Gateway és a Csatlakozó Rendszer közötti interfészen végzett műveleteket a BIG FISH Payment Gateway rendszer megbízható módon naplózza olyan módon, hogy az egyes műveletek (ideértve az azt elvégző felhasználók) utóbb visszakereshetők. Felek megállapodnak, hogy a BIG FISH Payment Gateway rendszerben lezajlott események rekonstruálására, az azzal kapcsolatos vitás helyezetek rendezésére, a Felek álláspontjának bizonyítására rekonstruálására a BIG FISH Payment Gateway rendszer naplófájljait használják fel, azok adatait veszik alapulkölcsönönösen hitelesnek fogadják el.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Hibakezelés. 4.6.1 4.5.1 Felek vállalják, hogy a Szerződéssel érintett műszaki együttműködésük, a Csatlakozó Rendszer és a BIG FISH Payment Gateway közötti kommunikáció bármely problémájáról haladéktalanul értesítik a másik Felet, valamint haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket a megfelelő működés helyreállítására.
4.6.2 4.5.2 Amennyiben Szolgáltató azt észleli vagy arra vonatkozó adat, körülmény merül fel, hogy a Csatlakozó Rendszer nem megfelelően működik, úgy jogosult a Szolgáltatás, vagy annak érintett eleme (így különösen a hibás működéssel érintett Fizetési Szolgáltatás) felfüggesztésére, Megrendelő azonnali értesítése mellett.
4.6.3 4.5.3 Megrendelő köteles megfelelően kezelni Csatlakozó Rendszer által nyújtott szolgáltatások igénybe vevőinek, illetve a Fizetési Szolgáltatóknak az esetleges reklamációit, valamint Megrendelő köteles helytállni az ennek eredményeként felmerülő esetleges kártérítési vagy egyéb igényekért. A Fizetési Szolgáltatásokkal kapcsolatos esetleges igényeit továbbá Megrendelő kizárólag közvetlenül a Fizetési Szolgáltatók felé érvényesítheti (pl. ha a Fizetési Xxxxxxxx Szolgáltatótól a Szolgáltató azt az információ kapja, hogy sikeres volt a tranzakció, de a fizetendő összeg nem kerül jóváírásra Megrendelő számláján).
4.6.4 4.5.4 A BIG FISH Payment Gateway-en, valamint a BIG FISH Payment Gateway és a Csatlakozó Rendszer közötti interfészen végzett műveleteket a BIG FISH Payment Gateway rendszer megbízható módon naplózza olyan módon, hogy az egyes műveletek (ideértve az azt elvégző felhasználók) utóbb visszakereshetők. Felek megállapodnak, hogy a BIG FISH Payment Gateway rendszerben lezajlott események rekonstruálására, az azzal kapcsolatos vitás helyezetek rendezésére, a Felek álláspontjának bizonyítására rekonstruálására a BIG FISH Payment Gateway rendszer naplófájljait használják fel, azok adatait veszik alapulkölcsönönösen hitelesnek fogadják el.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions